Alig-alig hiszem el...

.... hogy ez az év is eltelt... Szerettem 2018-at a meglepetéseivel együtt.
Bízom benne, hogy 2019 is kegyes lesz hozzám, a hozzám közelállókhoz és úgy egyébként mindenkihez.

Boldog Új Esztendőt Mindenkinek! :)

Pillangó projekt indul

Minden futás után egy pillangó matrica kerül a naptáramba. :) egyelőre több a séta, mint a futás, de bízom benne, hogy ez változni fog hamarosan. ;)

... és miután elengedtem...

... hogy mindenkinek próbáljak valami kreatív, személyre szabott ajándékot (vagy még inkább többet) választani és emellett a határidős cikkel is haladjak, máris sokkal nyugodtabban telt az ünnep. Előrehozott Karácsonyunk volt, mivel néhány nappal az ünnep előtt tudott csak összegyűlni piciny kis családom, és végül is mindenkinek a másik jelenléte volt talán a legnagyobb ajándék.

Így most csak kicsit szomorkás a hangulatom, az is csak azért, mert olyan jó lett volna még egy kicsit otthon maradni...

Boldog Karácsonyt! :)

Kezdek izgulni...

...hogy mi lesz az ajándékokkal, amiket még meg sem álmodtam, nemhogy megvásároltam volna...
... Holnap remélem nem mai nap lesz (cikkírással szobafogságban :) )

néha...

... nehezen tudom elfogadni, hogy nem tudhatok mindent, amit egy élet is kevés megtanulni...

... és hogy az életem teljesen más pályán mozog, mint ahogy 20 évvel ezelőtt megálmodtam...

... és nem tudom eldönteni, hogy akkor most örök vesztes vagyok/maradok, vagy újra kell álmodjam az életem úgy, hogy tudjak örülni annak, amim van.

most egy ilyen néha van és szomorú vagyok.

ebcsont...

... (előbb - utóbb) beforrt.

Tegnap végre orvosi engedéllyel kipróbálhattam a téli futónadrágomat. :) Csodával határos módon még rám jött (bár nem sokon múlt, hogy mégsem...).
Mindent elölről kell kezdeni, applikáció első hét, első nap. A sétával és futással 20 perc alatt megtett kilométerek száma kevesebb, mint az első alkalommal, de úgy érzem, most motiváltabb vagyok, mint az első kezdésnél. Most már tudom, milyen az, amikor azért nem futhatsz, mert el vagy tiltva és nem azért, mert a lustaság nem enged... :)

A cél újra megvan, irány ismét a vivicittá jövőre. :) (persze továbbra is csak a 3.2 km-es ;) )

"S az állapotom...?

... na az sem normális..."

Ma például elfelejtettem elmenni egy rendezvényre, ahol én is valami apróbbacska méltatást vehettem volna át (tényleg nem nagy ügy, de azért letaglózott, hogy ilyesmit - is - elfelejtek...).

Hiába na, az okos füzet sem segít ki a bajból, ha elfelejtjük beleírni a teendőket...

mai feedback az életemről

... ma hallottam, hogy "rámkerestek a neten és látták, hogy milyen elfoglalt vagyok"...

... magamra kell keressek... bár anélkül sem titok, hogy az utóbbi 1 év talán legzsúfoltabb napjait élem.

Éljenek a nemzetközi pályázatok, a közelgő határidők, a hiperaktív főnökök és a magányos évtizedek, amiket a számítógép előtt töltök ilyesmik miatt.

Hotelszoba Franciaországban...

Az ennivaló finom volt, a gyümölcslevek a legfinomabbak, amiket valaha ittam, a szakmai program színvonalas. Viszont régen fáztam utoljára ennyire ilyen sok csillagos szállodában a vacsorák után még mindennap éjjel 1-ig tartó számítógépes munka során ...
A légkondi bosszúja...

Még ha távol is vagyok... :(

bye bye október

... van az a mennyiségű munka, ami kiöli a blogírás iránti időkénti késztetésemet. Remélem fog ez még javulni, bár egyelőre az optimizmusom kicsit megroppant.
... egyszerre rezidensként, szakorvosként, felettesként dolgozni nem jó móka.
... ha választhatok, legyen a d.

lehet, hogy csak áltatom magam...

... és mégsem vettem vissza az uralmat az életem fölött...

ez a hétvége is eltelt

... gyakorlatilag szellemi tevékenység nélkül.
Háromszor ugyan megnyitottam a mumus cikkemet, de egy sor sem került bele és mindháromszor alvást indukált. Viszont kb 4 órát aludtam összesen a két délután.

Reménytelen a kapcsolatom a cikkemmel. Végleg szakítanunk kellene.

apró lépések...

 

Sikerült napi 10 percet pilatesre szánnom egy egész héten keresztül. 

Valószínűleg leginkább a pillangós matricák/lehúzósok ragasztgatása motivált. 

Ez az első kihívás testmozgás terén, amit sikerült teljesítenem (igaz meglehetősen rövid is volt). 

Még ez a napi 10 perc is izomlázat generált. 

Megpróbálom folytatni, maradt még néhány pillangós matricám/lehúzósom

(a teljes készletem katicákat és egyéb élőlényeket is figyelembe véve szerintem kb 10-15 évre elegendő lenne).

A hasizmom ugyan nem alakult át különösebben, de legalább nem is férek kevésbé a ruhákban.

Álmodozni...

... És interneten vásárolni azért nem tilos... :) és amúgy is, amiben futni lehet, abban egész biztosan sétálni is. ;)

Most a barack színű korszakomat élem ... Mások ezen ugyan átesnek 6-7 éves korban, de én akkor mással voltam elfoglalva... :)

minden nap egy új kihívás :)

... azon túl is, hogy tegnap óta nekifogtam egy hét napig tartó pilateses napi 10 perces kihívásnak és már azt is majdnem teljesíthetetlennek érzem, hogy rendszeresen rávegyem magam arra, hogy napi 10 percet erre a tevékenységre fordítsak (és még csak a második napnál tartok).
... némileg azért motivál az új ruha, amit egy konferenciára vettem és ami a pocakomnál hasizmomnál kissé feszül és olyan jó lenne, ha tudnék benne levegőt venni a rendezvényen...

Mivel ma még nem jutottam el (a második napi) pilates gyakorlathoz, egy másik kihívást szeretnék megörökíteni, nevezetesen a holland betegemmel folytatott német nyelvű társalgást úgy, hogy majdnem 20 éve nem beszéltem németül (kb 1 napot kivéve). Ő viszont angolul és magyarul nem tud, így muszáj volt valahogy közös nevezőre jutnunk.

Az eredmény minden szempontból meglepő: 
- bármennyire is sulykolták belénk hajdanán a der, die, das-t, voltaképp teljesen mindegy, hogy mi a névelő, az ember akkor is mindent megért, ha ez az egyetlen közös nyelv - mindegy, hogy Nominativban, Dativban, Genitivben vagy Akkusativban ragozva hogyan hangzana helyesen a névelő....
- meglepően sok minden előjött némi nyekergés és kétségbeesett szemforgatás után, amikor rájöttem, hogy úgysem várhatok senkitől segítséget, csak önmagamban kereshetem a megoldást...
-  vannak olyan igék, amiket mutogatni is lehet, és mindenki megérti, még ha nincs is meg a közös szó rá (hollandul akkor sem tudom megjegyezni, ha háromszor is elismételi a beteg :D ), például ilyen a vérnyomás mérés és vércukor emelkedés... :)
- a gOOgle tényleg a barátom, a fordító részét pedig a családba is befogadnám. :) A nővérek konkrétan ezen keresztül társalogtak a beteggel - hollandul.
- a gyógyszeres betegtájékoztatóként ugyan csak azt tudtam németül letölteni, ami eredetileg miniatűr méretekben van kinyomtatva és a gyógyszeres dobozokba szuszakolva és amihez szerintem mikroszkópot is kellene mellékelni, de A3-as méretben kinyomtatva, majd még ránagyítva (a titkárnőnk egy igazi technikai tündér), 4 darab A3-as lepedő formájában szintén oda tudtam adni a betegnek (hogy ebből hogyan lesz hivatalosan aláírt betegbeleegyező, ezt még ma éjjel megálmodom :) ). Még az sem teljesen kizárt, hogy el is tudja olvasni....

Lehet, hogy mégiscsak fel kell frissíteni a német tudásomat, mert kakukkfióka került a rendszerbe (eddig más kollégák kapták ezeket a betegeket, én csendben lapultam az évszázadok óta porosodó nyelvtudásommal), és vagy átadom a beteg gondozását másnak, vagy meg kell tervezzem a közös kommunikációnkat.

körülbelül egy hét alatt

... sorra elbuktam a nagy terveket, amik majd megakadályozzák, hogy a lábtörésem előtti káoszba és végtelenített munkarendbe csöppenjek vissza.
... ezt még végig kell gondoljam, mert teljesen azért nem adtam fel, hogy egyszer még én is normális életet élhetek.
.. ismét előszedem az eredeti elgondolásaimat és az elmúlt 3 hét tükrében igyekszem mégiscsak beépíteni, mert jó lenne, ha azt a türelmet, amit még érzek, nem engedném elillanni 1-2 héten belül.
... a gyógytornára való járkálásról nagyjából már lemondtam, mert egyszerűen képtelen vagyok naponta 1,5 órára megszakítani a munkámat -a munkahelyem nem ereszt, szorosan tart és az életerőmet szívja.
... otthonra ugyan már összevásároltam egy fél tornatermet, de heti 2-3x 10 percnél nem foglalkozom többet a gyógytorna kütyüimmel és ennél azért kicsit több kellene talán az időnként fájdogáló bokámnak. Az biztos, hogy a túlerőltetés veszélye (legalábbis gyógytorna által) nem áll fenn.

... ami talán az egyedüli jó, hogy mindenki mosolygó szemmel fogadott és aggódva érdeklődik a lábam felől.

Azért persze történnek jó dolgok is, csak azok rendszerint nem a munkahelyemen.. :)

új lehetőség...

... a keddi performanszom után, amikor kb. 3 óra nemzetközi és belföldi telefonálgatás után sikerült repülőjegyet szerezni a volt olasz főnökömnek (aki meglehetősen rövid időn belül meglátogat bennünket és nagyjából az utolsó pillanatban szólt, hogy a repülőjegyét mégiscsak nekünk kellene megvenni), az egyik kolléganőm, aki minden elhangzott szónak fültanúja volt, megnyugtatott, hogy ha gond adódna valaha orvosként elhelyezkednem, titkárnőként bárhol kapnék állást a képességeimmel... egészen megnyugodtam és új perspektívák tárultak fel előttem... :)

... az viszont egészen biztos, ha így hozná egyszer az Élet, egyetlen kikötésem lenne: olasz főnököt soha.

... mindezt úgy, hogy közben egy átlagos(an zűrös) munkanap volt osztályos betegfelvétellel, akadozó egyéb adminisztratív problémákkal... szerintem nem lehetett sokkal kevesebb a pulzusom, mint hajdanán futás közben...

néha azt hiszem, hogy csak álmodtam, hogy néhány hétig nem jártam be dolgozni...

miért is...

... pont nekem gyógyulna tankönyv szerint a lábam? újabb 3 hónap futási tilalom.

... kénytelen leszek valami más sporton elkezdeni gondolkozni ebben a periódusban. Azért még nem adtam fel, hogy jövő évben javítok a Vivicittá-s időmön....

Eléggé beszippantott...

... A munkahelyem az első egy hét alatt...
Azért próbálom tartani magam az elképzeléseimhez, csak azzal nem számoltam korábban, hogy a saját rezidensem is én leszek, mert épp elfogytak és így a kutatásra szánt időt rezidensi munkával töltöm...

Újratervezés...

... kicsit szomorkás....

... a hangulatom máma, tartok a holnapi naptól. Vissza a mélyvízbe. Olyan jó volt kicsit a partról figyelni a dolgokat.

Kezdődik ismét a stressz, vagy képes leszek a két hónap alatt összegyűjtött alvástartalékkal, összeolvasott könyvekkel és meghallgatott előadásokkal a tarsolyomban ezúttal végtelen nyugalommal szemlélni a dolgokat... ?

újratervezem az életemet...

.. például kitaláltam, hogy még itthon hozzászoktatom magam, hogy a hét összes napján reggel 8 és délután 4 között letiltom a chrome-on a nem hivatalos postaládámat, ami történetesen a gmail, a f@cebookot, a feedly-t, hogy ne nézegessek blogokat, na meg a tevémet, hogy szokjak át az esti etetésre (ezzel a mozdulattal egy hét azonnali éhezésre is kárhoztattam szegénykémet, jó eséllyel mostanában ki is purcantom, pedig egy hónappal azután keltettem életre, amikor az itteni életemet elkezdtem, vagyis nem kevés évig sikerült eddig életben tartani).
 ..persze az apróbb felismerések és sikerek mellett azért néha nem kis öngólokat is rúgok, például a legutóbb az online angollal kapcsolatban: általában délután 5 utánra szoktam időzíteni, hogy legyen esélyem előtte hazaérni ezen a heti 1-2 napon, de a kényszerpihenő alatt előrehoztam délelőttre. Mivel a Skype egy ideje nem működik rendesen, átnyergeltünk a Hangouts-ra, amit én chrome alatt használok és a gmail postafiókomból szoktam megnyitni. Most is szoktam volna, ha nem lett volna a gmail letiltva egy jópofa applikációval, ami ráadásul nem is engedélyezi, hogy az adott napon módosítsam a beállításokat, így csak másnap tudtam kiszedni a (részben)magán postafiókomat a korlátozás alól... és mivel a Mozilla alatt sem akart működni a Hangouts valamilyen érthetetlen okból kifolyólag, végül kb. negyedóra kísérletezgetés után maradt a nem túlzottan szimpatizált (bár meglepően jól működő) f@cebook-os beszélgetési lehetőség, persze csakis Mozillából megnyitva, mert a chrome-ban ez is tiltólistán szerepel. :) Amúgy nem volt rossz a hangminőség, megkockáztatom, hogy jobb a Skype-nál. Hát ilyen, ha egyszer csak elkap a lelkesedés, és alapos megfontolás nélkül, egyszerre akarom minden hibámat jóvá tenni... :)

Aránylag sok időm volt az utóbbi időben végiggondolni az életemet, a munkámat és a magánéletemet és rájöttem, hogy hosszú távon már nem tartható fenn a kötetlen munkaidő, ami egész nap tart és hétvégén sincs vége. Emiatt megpróbálom maximalizálni a munkahelyemen töltött órák alatt a produktivitásomat (már kész is félig-meddig a stratégia több vonalon), és ettől remélem, hogy sikerül több mindent elintézni munkaidő alatt és kevesebb marad a munkaidőn túlra (nálunk ugyebár a túlóra nem létező entitás, tehát még csak anyagilag sem éri meg tovább bent maradni, nemhogy egyéb szempontokból).
Vannak még terveim a rendszeres mozgással, relaxációval, lefekvés előtti olvasással, internet este 8-kor kikapcsolásával kapcsolatban, szép kis listát írtam, kíváncsi leszek, hogy két hét múlva hogyan értékelem az első eredményeket.... mert hát szeptembertől visszatérek a porondra. Egyelőre kicsit sem vagyok lelkes. Jó volt kicsit távol(abb) lenni az átlag életemtől és kívülről megszemlélni a dolgokat.

varázs...

...szerintem életemben összesen annyi tekintetet nem vonzottam magamra, mint amióta gipsszel/bokarögzítővel és mankóval közlekedek... És annyiszor nem is változtattam meg a társalgás témáját a puszta megjelenésemmel, mint ahányszor az utóbbi hetekben: akárhol elvonultam, egyből a törésekre, gipszre, személyes traumákra terelődött a szó, sőt olyanok is voltak, akik azt kezdték el fennhangon találgatni, hogy akkor én most a jó oldalon használom-e a mankót (amikor már csak egy mankóra fejlődött fel az állapotom)...

... 7 hét mozgáskorlátozottság után lassan elhagyhatom a rögzítőt és elkezdődött a leszoktatás a mankóról is, amit egyébként cseppet sem bánok, nem volt annyira mókás így közlekedni, bár tény, hogy miután az ember megtanulja a használatát, rengeteget tud segíteni a nyakkitörés és ellenkező oldali bokatörés elkerülésében.

... azért lehet, hogy valami kényelmesebb bokarögzítőt beszerzek (a jelenlegi mellett időnként visszasírom a gipszet), hogy ha úgy érzem, hogy ismét láthatatlanná váltam a társadalom számára, akkor valamivel fel tudjam hívni magamra a figyelmet...

... Most épp...

... Arra edzem a lelkemet, hogy ne töltse el akkora nagy szomorúsággal, hogy kevesebb, mint három hét múlva vissza kell(ene) mennem dolgozni... Bár a gyógytorna akkor még nem ér véget és még az sem biztos, hogy addigra tökéletes lesz ismét a bokám...

... Kicsit elszomorít a tény, de egyáltalán nem hiányzik a benti munka... Bár ebben azért az is közrejátszhat, hogy mindennap hívnak beteg ügyben, valamelyik betegemmel öszefutok vagy a gyógytornán, vagy a kórház egyéb részein és azért a napi 4-6 óra szellemi munka most is megvan...

... Annyira meg tudnám szokni ezt az átmeneti új életemet...

De vajon újabb törés nélkül hogyan lehetne állandósítani ezt az állapotot?

dilemma...

... lassan eljutottam arra a pontra, amikor már csak a 3 hónapon túli és néhány év óta halogatott feladatok maradtak a listámon...

... most milyen ürügyet találjak ki, ami miatt továbbra is halogathatom őket addig, ameddig teljesen megfeledkezem róluk - vagy ők rólam... ? az időhiány most nem annyira releváns...

nem teljesen véletlenül...

.. halogatom idestova 9 éve az egyik cikkem megírását. Most is érzem, hogy bele fog törni a bicskám a statisztikai elemzésbe... Pedig most még időm és türelmem is lenne arra, hogy olvasgassak és próbáljam nyitott elmével befogadni a statisztikai módszereket... De már egy hónapja minden mást csinálok, pedig az egyik eredeti tervem az volt, elmélyedek a longitudinális vizsgálatok statisztikai elemzési lehetőségeiben és végre befejezem a cikkemet.

... nincs véletlenül egy biostatisztikus/epidemiológus zugolvasóm, akinek minden vágya, hogy olyan szerencsétlen klinikusokon segítsen, mint amilyen én is vagyok...?

Álom...

... Éjjel azt álmodtam, hogy milonka férjhez ment B-hez csak úgy pikk-pakk, civil ruhában (ha jól emlékszem farmerdzsekiben) , különösebb előkészületek nélkül, igen meghitt hangulatot árasztó szűk családi és baráti környezetben.

Úgy tűnik, hogy az a 3-4 blog, amit rendszeresen olvasok, beásta magát a tudatalattimba.
Remélem én is a jövőt álmodom meg, mint a Heroes sorozatban néhány hős - gipszes estéimet most ez tölti meg izgalommal... :)

Don't stop me now :)

Bizony bizony,  már kiszabadultam a négy fal közül és a szomszédos parkban riasztgatom a kutyákat és kisgyerekeket a botommal. :)
És a fűben üldögélve próbálom feltérképezni magamat és az életemet,  most, hogy majdhogynem időmilliomos lettem. :) még pár hétig. Ki kell használni.

Mobilról

Ágyban pötyögve blogbejegyzést írni éjszaka veszélyes, mert könnyen a füstbe mehet el 10 perc kitartó nyomogatása..
És az ihlet tovalebben, a bosszúság felszáll... Az agyamra.

Két lábas :)

Ma megvolt 3 hét óta az első két lábon járás...
Az első lépéseknél mintha 1000 tű szurkálta volna a talpamat, utána megszűnt ez az érzés, majd pár lépés után jött a tompa fájás... Egy óra múlva ismételve ugyanezeket a stádiumokat tapasztaltam.
Jó móka lesz ismét járni ...
Na de egy kis türelemmel és rám nem jellemző kitartással vissza fogok térni a két lábon járó gyalogosok közé. :)

A másik hír, hogy azért a múzsám nálam kitartóbb volt és nem hagyott el, így sikerült 3 nap alatt megírni a határidős cikkemet (el is küldtem a Nagyfőnöknek elbírálásra - gyanítom, hogy percek alatt szétszedi) én pedig folytathatom a lassan pubertás korba kerülő, határozatlanéppenezértsohabenemfogomfejeznihatáridős cikkemet...

És egy kolléganőm még nem véglegesített PhD disszertációjának átolvasását, mert úgyis ráérek...

A hivatali múzsa...

... Ma homlokon csókolt (miután egész hétvégén és hét elején is csak bambán bámultam a monitort és kedvetlenül kattogtattam ide-oda) és két óra alatt megírtam a 8000 karakteres határidős cikk több, mint felét, ráadásul úgy gondolom, hogy még eredeti gondolatokat is sikerül/t csempésznem bele. Persze a második része még hátravan, remélem, hogy a délutáni angolórám nem ijesztette el végleg a múzsámat ... :)

Holnapután pedig angol nyelvű cikkírásra megihletni képes múzsát kérnék - de hatékony legyen, mert 8 éve nem sikerül azt a cikket befejezzem (megnyitni is csak nagy erőfeszítések árán)...

Haszontalan...

... Vannak azok a napok, amikor semmi felmutathatót sem csinálok: ez egy ilyen nap volt.

A blogolvasás, Twin Peaks sorozat és az Életfogytig zsaru sorozat legalább besorolható a pihenés kategóriába, bár a Twin Peaks miatt időnként kicsit visszatér a feszültség... :)

Holnaptól egy kis munkát muszáj lesz visszacsempésszek, hogy a lelkiismeretem is pihenhessen... :)

Mindenki...

... Azt mondja, hogy használjam ki az időt és pihenjek...
... Gondoltam, hogy miután utolérem magam a lemaradásaimmal (ebből még két cikk megírása hátravan), utána neki is fogok...
... Aztán rájöttem, hogy lassan már azt sem tudom, hogyan is fogjak neki.
Fizikailag nem vagyok fáradt, 4 fal között, figyelembe
véve, hogy a mankózás után fájdogál a lábam, nem viszem túlzásba a fizikai megerőltetést... De hogy a fejemből hogyan űzzem ki a feszültséget és a gondolatok ide-oda cikázását és folyton visszakanyarodását a munkámhoz...

Az egyetem óta most van először, hogy 2 hét szabadság után nem kell rögtön visszamenni dolgozni...

Újra fel kell fedeznem magamnak a pihenést.

... A ló túloldalán...

Most pedig nem tudok elaludni normális időben, mert az adminisztratív munkákkal felzárkózás közel sem merít ki annyira, mint egy átlag szakrendelős vagy csak a fél osztályt magaménak tudható nap...

Holnap végre a cikkírás kerülhet sorra... Mindig ő az utolsó, a hanyagolható/halasztható. Az utóbbi 8 év csendes kísértete...

Több, mint egy hét....

... kényszerpihenő után kijelenthetem, hogy végre kialudtam magam (és az utóbbi néhány hónapot)... :)

... a munkabeli lemaradásaim behozására még legalább egy hónap kellene...

kérem vissza...

... az életemet.

Valahogy nem emlékeztem, hogy 25 éve, amikor szintén lábtörés miatt feküdtem, milyen kihívást is  jelenthetett mosakodni, hajat mosni, elmenni a mosdóig, fogat mosni féllábon, felkelni a WC ülőkéről, kimenni vizet inni... vélhetően a szüleim és leginkább anyukám tehet róla, hogy majdhogynem szép emlékeim vannak erről az időszakról, aki gondoskodott rólam és rengeteg héten keresztül hűségesen cipelt magával mindenhova a lakásban, miközben nem kevés kilót is felszedtem, ugyanis pont ebben az időben sikerült ugrásszerűen megnőnöm és a tornasorban az utolsó helyről feltörni az élbolyba... Utólag is vallom, hogy a hormonális dolgok mellett az épp divatba jött francia látványpékség által gyártott hihetetlenül finom, margarinnal megkent fehér kenyér is sokat segíthetett ebben... :)

... szóval most a XXI. században azért nem kicsit szenvedek, bár a fizikai fájdalom elhanyagolható, de folyamatosan vállizomlázam, comb és fenéktáji izomlázam van a mankózástól és a fél lábbal ülő helyzetből talpraállástól... a mosakodásról inkább nem írnék, nem szeretnék visszaemlékezni rá 20 év múlva, a lényeg, hogy legalább mostmár nem nyaktörő vállalkozás, mint az elején, tehát némi fejlődés azért itt megfigyelhető....
A vérhígító kezelésről pedig mindig eszembe fog jutni ezentúl, amikor ráírom egy lázlapra, hogy bár eddig a betegek soha nem panaszolták, de csíp és feszít....

 ... a köpeny másik oldaláról mindig sokat lehet tanulni arról, hogy mennyire kiszolgáltatott is lehet az ember betegség idején...

családi aranyköpések :)

... hőn szeretett családtagom olvasta fennhangon a neten valamelyik Bl!kk típusú bírált szakfolyóiratból, hogy a sarokfájdalom hátterében az egyik gyakori ok a "planetáris fasciitis" plantáris fasciitis helyett (talpi bőnye gyulladás). :)

... nagyon nevettem. :D

not so happy end...

... bár tegnap este még reménykedtem abban, hogy egy kis semmiség lesz, amit pár nap alatt letudok magam mögött, ma délben már gipsz díszítette a lábamat, ami összesen 6 hétig fog végigkísérni...
... (össze)törtem.

.. de csak csontilag.

egy sportkarrier vége (?)

... és lehet, hogy egyben kényszerszabadság is lesz a mai futás következménye, amikor egy apró figyelmetlenség miatt kibicsaklott a bokám és akkorát reccsent, hogy szabad füllel is hallható volt. :(
Még hazavezettem az autót, de nem vagyok túl optimista a holnapi közlekedést illetően, már háromszorosára duzzadt a külbokám, na de mozog még, így ha lehet, nem mennék vele orvoshoz. :)
Begyógyszereltem magam és jegelem.

... az egészségügyi dolgozók (velem az élen) a legrosszabb betegek.

majdnem hiányérzetem van...

... fél év után az első nap, amikor nem közelgett vészesen valamilyen konkrét vizsga és nem fekszem le némi lelkiismeretfurdalással, hogy ma sem tanultam...
... csak úgy maga a nagybetűs ÉLET maradt megint, amin lehet nagyon kicsit napi rendszerességgel szorongani...

lassan...

..tökélyre fejlesztem a "hogyan NE készüljünk egy vizsgára" tehetségemet, és ilyen laza sem voltam még életemben vizsga előtt, mint szombaton. Holnap is gyakorolhatom majd a lazaságot... aztán egy ideig (kb 80 évig) nem szeretnék többet vizsgázni.

Vizsgáztatni sem, de azt egyelőre muszáj.

Nem sokkal jobb érzés ez az oldala sem a tételsornak...

Első futás az új órával :)

Csak egy kicsit szerencsétlenkedtem induláskor (először beltéri mozgásnak akarta rögzíteni), utána viszont működött, időnként zizegett, ugyan fogalmam sincs miért, a végén pedig kb 0.8 km-rel rövidebb távot írt ki, mint a mobilos GPS - es applikációm, de összességében elégedett vagyok és megnyugtat, hogy közben ver a szívem is, nem is keveset..  :)

A kezdet...

Végülis ha naponta elolvasok 700 oldalt, akkor simán a rendelkezésemre álló maradék 2 teljes napban fel tudok készülni a vizsgára ... :) miért is ne lennék optimista ..? :)

Holnap reggeli erőpróba...

Ugyan szabadságon vagyok, de megpróbálok 5:50-kor kipattanni az ágyból, futni legalább 1 km-t (és végre letesztelni az új pulzusmérős órámat, mert eddig max csak alvástesztelésre használhattam volna, ha nem szoktam volna éjszakára levenni a kezemről)  és még kb 2 kérelmet megírni, mielőtt inkognitoban beszaladok a munkahelyemre és utánajárok pár dolognak...

A mai tanulás helyett is elmaradt vagy nem elmaradt, csak sürgős kérelmeket írogattam.

Az esélyeim egyre csekélyebbek. Még szerencse, hogy a sikertelen vizsgákat nem kell feltüntetni az ember lányának az önéletrajzában... :)

Mióta...

... Lemondtam arról, hogy az 1400 oldalas könyvet elolvassam a vizsgára (az egyedüli tudományos esemény, amire a magam továbbképződése miatt neveztem be), a stressz jelentősen alábbhagyott...

... Esélytelen úgy készülni valamire, hogy mások jogot formálnak arra az időre, amit a tanulásra vettél ki.

Valószínűleg az én életemben most jön a sikertelen vizsgák időszaka...

nagy tervek :)

... most épp azt találtam ki, hogy miután túléltem a Vivicittát, nekifogok reggelente futni a munka előtt 2 km-t, legalább heti háromszor.

... ebben a táv ugyan nem nagy (már volt életemben kétszer, hogy 4 km-t is lefutottam egyben - tudom, ez csak nekem nagy megvalósítás, de én már ezzel is túlléptem a saját árnyékomon.. ;) ), de maga az a tény, hogy emiatt kb 5:50-kor fel kell majd kelni, hogy még egy zuhany is beleférjen munka előtt, hát igazából ezt tartom hatalmasnak (és ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor még az is lehet, hogy megvalósíthatatlannak).

... titokban abban reménykedem, hogy ha nyíltan leírom és felvállalom, hogy most épp mit találtam ki újabb erőpróbának, akkor ez motiválni fog abban, hogy reggel ne kinyomjam az ébresztőt és tovább aludjak még egy félórát, hanem fel is keljek és meg is valósítsam a terveimet.

... talán ha ebben sikerül egy kis rutint kialakítani, akkor később további rutinok is beépülhetnek: pl munkaidő alatt leletezni kartonokat, szintén ebben az idősávban méltányossági kérelmeket írni és ezekkel nem a szabadidőmet, és nyomokban jelentkező magánéletemet megnyomorítani.

... ha ezeket is sikerül beépíteni, akkor talán sor kerülhet a magánéletem kikupálására is....

előadás maraton

..a láthatáron. Azaz hamarosan megtapasztalom, milyen életem lett volna, ha mégis tanítónőnek szegődök és napi 3-6 órát kellene beszélnem hallgatóságnak...

... nem is maga a beszéd izgat, mert az megvan a szakrendelős napokon is, méghozzá negyedórás szünetek nélkül (kivéve ha az adott napra 1-1 bőbeszédűbb beteg is be van írva), csak mostanában kezdek félrebeszélni, felcserélni szavakat, illetve nem befejezni mondatokat, és itt nem bújhatok  majd a monitor mögé vagy mélyedhetek el műgonddal a beteg dokumentációjában, mint amikor a szakrendelésen látom, hogy az asszisztensnőm készül lecsúszni a székről a nevetéstől a sületlenségeim hallatán...

... hát igen, még mindig a könyvtáros szakma tűnik a legvonzóbbnak...

Mindig azt hiszem

... Jobban már nem tudok elhavazódni és nem vállalom túl magam, tanulok a hibáimból és nem törekszem arra, hogy saját magamat készítsem ki teljesen...

Aztán mindig rájövök, hogy az évek múltával csak az ősz hajszálaim és bájos kis szarkalábaim gyarapodnak, a bölcsességem viszont inkább csak hanyatlik...

Itt reformokra van szükség.

Más cikkének javítása közben...

.. Egyszer csak zizegett a karom, és mivel ilyent még nem csinált a közösen eltöltött 4 nap alatt, ezért ránéztem... :)

Próbál velem kommunikálni... De még nem ismer, még reménykedik... :)

Remek a hangulatom :)

Amit a vadonatúj pulzusszámlálós órám is hűen tükröz. ;)

Első...

... futóverseny teljesítve. :)

Kevés van annál bosszantóbb...

...mint amikor aludni kellene, mert másnap ismét húzós nap lesz, de nem jön álom a szememre (miután este 8-kor egyszer már kidőltem 1 órácskára).

Most kéne nekifogni cikket írni...

Kakukk.

Közeledik...

Ketyeg az óra, közeledik a verseny, ezért én is elkezdtem egy kicsit több időt szentelni a felkészülésre, hogy legalább egy ici-pici esélyem legyen végigkocogni a távon.
A kilométer úgy tűnik, már menne, de azért nem kicsit izgulok azon, hogy rögtön az elején van egy majdnem 1 km-es emelkedő, ami gyalogosan is képes megszuszogtatni.
Milyen kár, hogy a könyvolvasástól nem lehet fogyni és izmosodni... :(

Magamat is megleptem :)

Életem leghosszabb egyben lefutott távja. :)

Nem hittem volna, hogy képes leszek. Csak az a szépséghiba, hogy a versenyen emelkedők is lesznek ugyanekkora távon. Most először érzem azt, hogy túlélhetem.

kicsit megingott....

... az elszántságom, hogy futni fogok a Vivicittán, miután ez a hét eddig teljesen kimaradt előadás gyártások és délután 7-kor álomba ájulások miatt... az esemény pedig egyre vészesebben közeleg... én pedig még nem jutottam el oda, hogy a teljes távot egyszer megpróbáljam egyben lefutni (úgy már megy, ha kb 1/3-át legyaloglom, sík terepen... kár, hogy a pálya időnként emelkedni fog a nagy napon...).

...csak az tartja bennem kicsit a lelket, hogy megfogadtam, hogy csak akkor veszek újabb kütyüt (sportóra), ha részt is veszek az eseményen, nem csak készülgetek rá.... Bár amióta kiderült, hogy a sima kis Garminom is képes valamilyen szinten rögzíteni (persze nem teljesen pontosan, mert hát nem 14-19 műhold jelei alapján számolja...) a futásaimat, már nem is annyira létszükséglet...

Napjaim :D

The Akward Yeti blogjáról véve a képet. :)

Vajon honnan ismerhetnek engem?

Tegnapi illatfelhő :)

hüpp hüpp

... az új mobilom máris elromlott, a hangszórója ment tönkre úgy tűnik, így vissza kellett ma este térnem a régihez és szervezhetem az új mobil szervizelését. Nem tett túlzottan boldoggá. :( Pedig már egészen megszerettem az új kütyüt, talán még szebb képeket készít, mint az elődje.

... amúgy ezekben a napokban még nyűgösebb vagyok, minden és mindenki irritál - mindenki természetesnek tartja, hogy a nap 24 órájában álljak rendelkezésre, mindenki minden nyűgjét teljesítsem, ügyeljek annyit, mint a rezidensek, már a harmadik hosszú hétvégének is megkaptam a közepét vagy a 3 naposnak a végét (mintha kb összesen négyen ügyelnénk, pedig nem), de közben minden szinten képviseljem a munkahelyemet, legyek főnök és információs pult is egyben.... áááh. Ma nem tudom a jót meglátni.

Vesszenek a hétfők.

Hopp

Sikerült ma este nem befejezni a harmadik előadásomat a hétvégére, neki sem fogni összecsomagolni, pedig reggel még nemegyszer kicsit dolgozni, nem megírni két zárót, nem hajat mosni (vágásról ne is essék szó) és a holnapi előadásomhoz nem olvasni és nem kibővíteni a főnöki javaslatnak megfelelően.

Csak tudnám, hogy mit csináltam ma (és hogy képzeltem, hogy mindez még bele is fér...)

A tudomány közbeszólt...

...emiatt tegnap éjfélig előadást gyártottam, a mindennapi jó pedig elmaradt. Ma fellázadtam és este az új kütyüt nyomogattam, formálgattam saját ízlésemre. Holnap ezt persze nagyon fogom bánni.

De addig is a mai napi sok jó egyike:

Na nem én ettem meg mindent... :)

A régivel az újat :)

Hát megérkezett! :)

Már csak a SIM kártya zsugorítására kell valamikor időt szakítsak. :)

Még egy túra :)

Még egy kis tavasz.

Még napvilágnál

Éjszakai túra kezdetén. :)

Saját magamat is meglepem...

...amikor sikerül ismét rávenni magam egy futásra. A Garmin most is mért, most is kicsit jobbat, mint a GPS alapú mobil, de megfogadtam, hogy okosabb órát csak akkor veszek, ha tényleg lefutom a távot az örömfutáson. :) addig igyekszem ellenállni a késztetésnek, hogy csak úgy simán a virtuális kosárkámba tegyem és 3 kattintással megvásároljam az újabb kütyüt.
Ha igaz, hogy 21 nap alatt lehet egy újabb szokást kialakítani, akkor még két hét és itt az újabb (végre talán egy jó) szokásom... És ki tudja, addig talán a blogolás is rögzül - vagy legalább annak a mímelése... :)

Ajándék :)

Nem hagynak éhenhalni... :)

Miután sikeresen diagnosztizáltam...

...magamnál a kis kék könyv segítségével egy egyértelmű kiégési szindrómát, a következő kísérleteim a hatékony hobbikeresésre és szabadidő felszabadításra, valamint ebből fakadó energianyerésre fognak összpontosulni.

Első potenciális jelölt meg is van:

Remélem még külső segítség nélkül is visszafordítható az állapotom ... 

nem is értem...

... hogy történhetett, de ma a roppant egyszerű Garmin órám rögzítette a futásomat is (nem biztos, hogy ezt legközelebb is sikerül reprodukálni, eddig mindig csak a lépésszámomat rögzítette... :) ).
... az adatok ugyan nem egyeznek meg teljesen a telefonos applikációm által mértekkel, de a lényeg, hogy bár már kb a futás/gyaloglás közepén a feladáson gondolkoztam több okból kifolyólag (viszonylag sok ember az utakon, a korábbi eldugott helyen számos kutyasétáltató alak, már 10 perc után vöröslő arcocskám, a tervezett futás közepén már elég jelentős kifáradás), de végül a levezető 5 perces sétát leszámítva végig küzdöttem a mai napi tervet.

Bár épp ma szembesültem azzal, hogy a futótervem nem 6, hanem 9 hétre szól és nekem ugye már csak 5,5 hetem van az indulásig (igaz 9 hét alatt elvileg 5 km-es távot kell majd tudjak összefüggően lefutni, nekem viszont 3.2-t kell majd teljesíteni), kezdek icipicit bizakodó lenni... :)

Még mindig Húsvét :)

Éljen a zoxigén...

Avagy luxuscikkek ügyeletben...

Egy kis tavasz,

...egy kis Húsvét. :)

Áldott Húsvétot mindenkinek! :)

Alakul ;)

A folytatás...

Új szakirodalom :)

Hogy élhetővé tegyem az életemet... :) állítólag fél óra alatt kiolvasható, de még nem sikerült ennyi időt szabaddá tennem rá. De azért olvasgattam már ma is belőle.

Több, mint egy év után...

...a fogságomban végre életjelet mutat a karácsony kaktusz. Hajtott egy virágrügyet. Egyebekben status idem (azaz változatlan, méretben, levelek és elszáradt rügyek számában az egy évvel korábbi önmagához képest). Biztos rájött, hogy nem győzhet, tőlem csak holtan kerülhet ki (mint ahogy általában a virágok), ezért akkor legalább addig is élvezze kicsit az életet...

Elbűvölve

Ma a piacon nem tudtam ellenállni ennek a kis kerámia táblának. Màr csak egy ugyanilyen ellenállhatatlan lakást kell találjak hozzá. :)

Tavaszi regenerálódás...

Mostanában igyekszem feltölteni a vitamin raktárakat, amikor épp el nem felejtem (azaz kb 3 napja szedegetem a fél éve megvásárolt bogyókat). :)
Minden asztalomon (munkahelyi is) van 1-2 doboz, lesz mit eszegetni...

Megtört a jég :)

Végre ma eljutottam futni/gyalogolni: 2.7 km 28 perc alatt. Legalább van honnan hova fejlődni. :) jobban belegondolva, csak gyalogolva sem vagyok sokkal lassabb... :)

Hűséges társam...

...kalandozásaimban. :)

És ez tényleg minden egyes nap életem szerves része...

Mai/heti legszebb :)

A rezidensemtől kaptam egy Wonder Woman pupillalámpának szánt lego figurát, mert "ÉN AZ VAGYOK. Szuper és bármire képes!" :)

Ilyenkor úgy érzem, érdemes. Minden.

Matricáim... :)

töredéke, amik némi átláthatóságot visznek az életembe és filofaxomba. :)

Egy kis nassolnivaló :)

Hogy legyen valami jó is a hétfőben...

Mai legjobb :)

Minden időjárás előrejelzés ellenére épségben megérkezni 800 km vezetést követően. :)

A mai fotó az ezt követő vitaminpótlást ábrázolja - már csak meg kell küzdenem vele. :)

Egy egész napos...

sűrű és eseménydús program egyik előre nem tervezett látogatása.

Csíksomlyó, Szűz Mária kegyszobor a 16. századból

Itt pedig a hozzá intézett kérések és hálaadások egy kis töredéke:

Legközelebb viszek magammal papírt és tollat. :)

Ajándék palacsinta :)

Ez ugyan már csak a vége, mert igen kelendő portéka... ;)
Még szerencse, hogy vannak emberek, akiknek ha eszébe jutok, ilyen alkotásokra ösztönzöm őket... :)
Nem tagadom: el vagyok kényeztetve több fronton is. :)