apró örömök, azaz napi jó ;)

Egyenesen fenomenális dolog úgy csokis kekszet eszegetni éjfél előtt (előadás készítés közben), hogy nem kell attól tartsak, hogy ismét csikarni kezd a pocakom utána... most pár napig megtapasztaltam, hogy milyen emésztési problémákkal élni, azóta elkezdtem értékelni a kitűnő étvágyamat (ami Babó születése óta egyébként még meg is triplázódott) és azt, hogy gyakorlatilag bármit meg tudok enni, amit szeretnék (persze ez nem azt jelenti, hogy nincsenek a tiltólistámon ételek, de csak a fejemben és nem a tápcsatornámban levő korlátok miatt...). 

Ma hallgattam egy előadást, aminek a záró mondatai között szerepelt, hogy mindenkiben van valami olyan tudás, ami egyedi és amit meg kell osztania a közönségével - én még kutatgatom, hogy mi lehet az enyém, addig be kell érnetek az ilyen apró szösszenetekkel... 😁 De amúgy majdnem kedvem támadt, hogy növeljem a szociális média jelenlétemet. De aztán mégsem. 😅

emlékeztető magamnak...

 ... naívan azt hiszem, hogy még rengeteg időm van, és ezért belefér egy csomó minden, amin bosszankodhatok, türelmetlenkedhetek, stresszelhetek vagy amit megítélhetek... pedig valójában minden perc elpazarolt, amit ezekkel töltök és minden nap egy meg sem érdemelt ajándék, egy új kezdet, amikor szerethetek, nevethetek, örülhetek, és megtalálhatom magamban a hálát mindezekért. 

Egy velem egykorú, 42 éves ismerősöm halt meg egy hete, két kisgyerek maradt édesanya nélkül. Elszorul a szívem, valahányszor eszembe jut ő és a családja... 

Az ember könnyen megszokja a jót és utána olyan magától értetődőnek veszi a létezését...

évek óta...

... kerülget engem a meditáció, de valahogy mindig kibújtam előle... az utóbbi 14 hónap nem tökéletes alvásai, a saját magam önkéntesen teljesen háttérbe szorítása és a fokozódó szétszórtságom és ingerlékenységem viszont most rávett, hogy végre ezt is tervezzem be a napi elintéznivalók listájára. Olyan egy darabig nem lesz, hogy teljes csendben, zavartalanul ülhessek valahol becsukott szemmel, így most elengedtem ezt az előfeltételt és leültem a játszószőnyegre, miközben Babó reggel a játékaival matatott és igyekeztem azért amennyire lehet, elvonatkoztatni a háttérzörejektől. Mivel ez számára nem megszokott látvány, persze hamar ott cövekelt le mellettem és a kis zöld békáját a nyitott tenyerembe csempészte, hátha játszok azért kicsit vele is. Nem mondom, hogy a 10 perces meditáció minden pillanatát sikerült csukott szemmel és magamon tartva a figyelmet tölteni, de ezt már egy biztató kezdetnek élem meg. 😊 

helló tavasz :)

A márciust nagy lendülettel indítottam, előbb elsején ismét elkezdtem a futást nulláról felépítő programot (séta-futás váltakozva) úgy, hogy közben R. tolta Babót a babakocsiban, majd tegnap kipróbáltam, hogy milyen babakocsit tolva (nem, nem futóbabakocsi, csak egy átlagos, amit az egyik kolléganőmtől vettünk még Babó születése előtt, nem túl drágán). Végül is egészen jól tolható a babakocsi, csak egy baj van vele, az, hogy Babó futás közben fogja magát és feláll benne és hátrafordul hozzám - gondolom a vörös fejemben szeret gyönyörködni... :) Bár örültem, hogy már hónapok óta nem kellett bekötni a kisasszonyt, mert ügyesen ül benne, de úgy tűnik, hogy most vissza kell térni a biztonsági öv bekötéséhez, mert ezek az akrobata mutatványok nem biztos, hogy mindig tökéletesen lesznek kivitelezve.... 

Most, hogy ismét nekifogtam futni (ami nálam egyenlő a mozgással, másra még ennyire sem tudom rávenni magam), máris egy fokkal összeszedettebbnek érzem magam. Ez egyelőre még a környezetemben nem tükröződik, mert mindent vagy gyerekcuccok, vagy az én kisebb-nagyobb cikk-lista-cetli és ruhahalmazaim terítenek be a lakásban... 

De bízom benne, hogy belátható időn belül megszűnik a káosz bennem és körülöttem... :)