2017

Ahhoz képest, hogy ezt az évet nagyon boldognak terveztem, visszaolvasva a 2017-es blogbejegyzéseimet tegnap hajnalban vonatozás közben arra döbbentem rá, hogy talán még soha ennyire nem éreztem az önbizalomhiányom átkát, nem voltam ennyire elhavazva és nem voltam ennyire fáradt, megkeseredett és szeretteim számára szerintem már-már elviselhetetlen.

A nagyjából haszontalan és kurta blogbejegyzések is erről szólnak, és bár történtek velem jó dolgok is idén, azokat valahogy mégsem volt kedvem/erőm megörökíteni. 

Sokat utaztam idén is, főként munkához köthetően, eljutottam Splitbe (bár erre az élményre nem szívesen emlékszem vissza, ez a város nálam mostantól egyet jelent a pillanatok alatt megdőlő tervekkel, újratervezéssel és fejetlenséggel - pedig nem a város tehet róla, csak egyes ott dolgozó emberek), Madridba és Firenzébe is, valamint számos magyarországi városba is.
Idén volt az első év, amikor meglepő módon számos személyre szóló felkérést kaptam, hogy különböző városokban előadásokat tartsak, ráadásul nem mindig a saját érdeklődési területemnek megfelelő területen, emiatt idén készítettem a legtöbb új előadást, meg sem tudom már számolni, hányat, de szerintem bőven 10 felett lehetett. Első alkalommal hívtak meg szülőföldemre előadást tartani és nagyon nagy élmény volt néhány régi évfolyamtárs és volt tanáraim előtt beszélni.  

Mégis a legemlékezetesebb utazásaim a családomhoz köthetőek: egy kis szabadság Szovátán, majd Krk szigetén, társas utazás anyuval Kárpátalján gyönyörű tájakon, nehéz sorsuk ellenére még mindig optimista és tenni akaró embereket megismerve, pár órás csavargás apuval Eszéken.
Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy a legszebb emlékek közül is kiemelkedik a Vízi Világbajnokságon, vagyis a FINA-n szurkolás a szüleimmel, a tombolás az előfutamokon, a heves integetés, amikor a kamera által filmezett tömegben magunkat is felfedeztük, a hajókázás a Dunán.

Elbúcsúztam Szöszikétől, életem első saját autójától, és megvásároltam Lilit, életem első új autóját. :)

Nekifogtam kicsit mozogni, bár a rendszerességtől messze állok még, és elhatároztam, hogy 2018-ban részt veszek egy futóversenyen (bár még kb 400 m-t tudok csak nagy erőfeszítéssel egyben lekocogni, de most érzem magamban az elszántságot, hogy ezen fokozatosan fejlesszek).

Ebben az évben éreztem a leginkább úgy, hogy a végletekig elhavazódtam és nem tudok már színvonalas munkát végezni emiatt. Folyamatosan elmaradtam az adminisztráció önként a nyakamba vett részével, a kérelem írások is folyamatosan nyomasztottak, amik valójában ahhoz szükségesek, hogy a betegek a legmodernebb (és emiatt nagyon drága) készítményeket megkaphassák azért, hogy jobban legyenek (bár lehet enélkül is gondozni betegeket, nézőpont kérdése minden). Szinte soha nem végeztem a munkaidő végén, hazavittem a munkát, hogy otthon folytathassam, emiatt frusztrált voltam, kimerült és elégedetlen. Átlapozva a mindentudó filofaxomat is, most így év végén rájöttem, hogy miért nem volt elég nekem a heti 40 óra, ami a Nagyfőnök szerint mindenkinek elég kellene legyen, hogy ezt a munkamennyiséget el lehessen végezni: nagyjából minden nap megnéztem még 2-3 beteget plusszba szakrendeléstől függetlenül, akiket társszakmák kollégái küldtek telefonos megkeresést követően, hogy ne kelljen a betegnek 1-2 hónapot várni, ameddig besorolódik a rendszerbe. Emiatt forgácsolódtak fel a munkahelyi napjaim, lettem még stresszesebb, és az elmaradt dolgok már elértek egy olyan szintet, amikor már reménytelennek láttam, hogy utolérjem magam, így már bele sem fogtam, a halogatás folyamatos üzemmódba kapcsolt.
Egy váratlan nagyobbacska sokk kellett hozzá, hogy megszakadjon ez a rossz kör, a tények ismeretében néhány nagyfőnöki lelki beszéd, rendszer szintű beavatkozás, hogy némileg helyre rakjam magamban ezeket a dolgokat, felzárkózzak valamennyire a lemaradásaimmal (hosszú esték alatt) és elhatározzam, hogy új szabályokat fektetek le, amik segítenek abban, hogy hatékonyan tudjam kihasználni a sajnos nem végtelen időmet.

A 2018-as év tervei között éppen ezért olyan dolgok szerepelnek, hogy a most kitalált rendszert működésbe hozzam, fenntartsam és tovább fejlesztgessem (bele kell férnie két nemzetközi vizsgára felkészülésnek is az eddigiek mellett, plussz a kutatásra is szeretnék több időt szánni, mert azzal is megrekedtem az utóbbi 5 évben), valamint a magánéletemet is szeretném jobban elválasztani a munkától. Szeretnék több időt tölteni a szeretteimmel, több időt szánni a blogomra, kissé személyesebbé tenni a bejegyzéseimet és befejezni a "nyafi"-s címkéjű bejegyzések írását (azt hiszem ez vezette a listát 2017-ben). Szeretnék futni és örömöt lelni benne. :) Önbizalom fejlesztésbe kezdek és emellett a nyakamba szakadt vezetői pozíció miatt megpróbálok kicsit ilyen irányban is fejlődni, mert az utóbbi hónapok eseményei alapján gyanítom, hogy 2018-ban erre a tudásra is szükségem lesz ahhoz, hogy ép ésszel zárjam az évet.

Sikeres, de legfőképpen Boldog Új Esztendőt kívánok Mindannyiunknak!

Uff.

egy kis lelkiismeret furdalás...

... azért motoszkál bennem, hogy ma sem dolgoztam, pedig egész nap lett volna rá lehetőség (ilyen ez a szabadság).

Cserébe megterveztem az életemet 2018 januárra, megpróbáltam beleszuszakolni heti 4 óra készülődést a szakvizsgára, heti 2-2 munkahelyhez kötött órát a nem túl kedvelt ambuláns karton leletezésre és kérelem írogatásra (hogy ne torlódjanak fel megint a korábbi mértékben most, hogy számos estét töltöttem a felzárkózással), illetve heti rendszerességgel némi időt kötöttem le mozgásra, angolra és barátokra. A bent töltött órákat kell hatékonyabban kihasználjam, mert sokkal több időt a magánéletemből már nem tudok lekanyarítani, ezt mutatja feketén-fehéren a napirendem. Érdekes volt ezt így egyben látni.

Még az önuralmamat kell arra a szintre fejlesszem, hogy ha egy napra betervezek 2 óra kérelem írást, akkor ne mászkáljak el a világ végére is, csak ne kelljen leülni a gép elé...

Ehhez még keresem a megfelelő online tanfolyamot vagy étrend kiegészítőt vagy jótanácsokat. :)

valójában csak nyitogatom

... a blogomat napok óta, utána pedig be is csukom. Nem jön az ihlet.

Úgyhogy elhatároztam, hogy nekifogok javítani azon, amit az utóbbi időben a legtöbb embertől hallok (legtöbbször magától a Nagyfőnöktől, de kollégáktól és egyéb ismerősöktől is), mint legfőbb hiányosságom: az önbizalmomon.

Megvettem hozzá Marisa Peer "Rendíthetetlen önbizalom" című könyvét és amikor épp nem alszom a szabadságom alatt (van néhány óra lemaradásom a napi 8 órához képest, amire az Én szervezetemnek ideálisan szüksége lenne), akkor próbálok haladni vele - bízom benne, hogy a könyv hatására hamvaimból újratámadok, mint a főnix madár...




Ha befejezem, van még 2 könyvem arról, hogyan legyek jó vezető, illetve egy könyvem arról, hogy hogyan varázsoljam békéssé és boldoggá a mindennapjaimat - a saját fejemben.
 

Radikális változtatásokra van szükségem ahhoz, hogy 2018-ban érezzem is, hogy boldog, elégedett és sikeres vagyok, ne csak túlélni akarjam a következő napot is valahogy... 

Amúgy áldott Karácsonyt! így utólag is. Hozzám tegnap köszöntött be végre az Ünnep hangulata. :)

Jobb későn, mint soha.

az én drága szüleim :)

Ma kaptuk bátyóval emailben :)

"Tárgy: XII.24.
Szöveg: Utolsó figyelmeztetés az Angyalkától: tessék elküldeni a levelet, hogy mit kértek karácsonyra"

Még azt sem tudom, hogy másoknak mit szeretnék ajándékozni idén, nemhogy azt, hogy ÉN mit szeretnék kapni. 
Talán vasárnap ügyelet után végre végiggondolom. 

(Majdnem) mindenem megvan

Miért is panaszkodnék?

Azért találok magamnak még bőven... Jelenleg egyedül a munkahelyem tesz némileg boldogtalanná, leginkább egy kolléga, elvétve 1-2 általam és nem általam gondozott beteg. Nem találom a megoldást.
Megfutamodni vagy maradni és harcolni. De harcolni utálok, egy nyílt konfliktus után félnapig remeg a gyomrom, egy háttérben folyó, fülembe visszajutó után pedig egy hétig tehetetlenül toporgok és tanácstalan vagyok. Eddig erre nem készített fel az Élet.

Elveszett vagyok, a szövetségeseim is csak rosszul járhatnak.

Ezt és néhány hasonló apróságot leszámítva amúgy minden rendben.

Egy újabb első alkalom...

Első alkalommal felejtettem el elvinni magammal a színházjegyet az előadásra - szerencsére beengedtek. :) bár magamtól meg sem próbáltam volna, mert el is késtem az angolóra miatt, amit másfél óra helyett 45 percesnek hittem...

Ahelyett, hogy egyre egyszerűbb és letisztultabb lenne, valahogy egyre kaotikusabb az életem...

Bár megfogadtam...

...hogy soha többé szakvizsga, most úgy tűnik, hogy ha a csillagok is úgy akarják, jövőre nemzetközi szakvizsgára mehetek az alap szakterületemen. Persze ehhez azért sok dolognak kell együtt teljesülnie és akkor még a tanulás részről és a sikerről nem is beszéltem. :)

Ez most biztos csak azért huppant az életembe, hogy ne unatkozzam  annyit és most egy heti esti megfeszített munka mellett az ambuláns kartonok is kissé megcsappantak... Tűrhetetlen állapot.

Mikulás :)

Egy vicces kedvű betegemtől még virgácsot is kaptam... :)
Tény, hogy nem vagyok túl jó, na meg ügyes, határozott, valamint hatékony az utóbbi időben...

Ezen kell majd dolgozzak, amint tudok rá egy kis időt szakítani... Kész könyvtárat vásároltam össze a témában.

mai felfedezésem :)

Viktoria Kirdiy :)

A következő kütyüm azt hiszem egy színes nyomtató lesz, önmagam szórakoztatására és a filofaxom (naptáram) díszítésére - ezekkel és hasonlóan gyönyörű képekkel. :)

Upsz :)

Nem voltam elég figyelmes, ezért a Lilivel megtett szép kerek számot nem tudtam megörökíteni. :)

Kíváncsi leszek, hogy 12 hónapnál mennyi lesz majd az óraállás. :)

egy kis néger...

... maradt csak... elvileg. És akkor talán erre az évre véget érnek az előadások és végre foglalkozhatok kicsit cikkírással és dokumentációkkal is a szabadidőmben. :) Rekordot döntöttem az egy év alatt elkészített új témájú előadások számában.

De ugyebár jövőre már nemet is fogok tudni mondani.... :)
Minden vonalon (szakmai, magánélet) azt hallom, hogy meg kell tanuljam ezt a bűvös kis szócskát - muszáj lesz megtanulni és gyakorolni, ha szót akarok fogadni...

emlék, hogy emlékezzek

Volt egyetemi szobatársam írta, amikor olvasta, hogy elő fogok adni szülőföldemen:

"Gratulálok, hogy már előadóként veszel részt! Beteljesült, amit annak idején mondtál: elmész, kitanulod azt a szakmát, amit itthon nem lehetne, és majd hazahozod a tudásod, hogy segítsd az itthoniakat."

Erről a beszélgetésről majdnem el is felejtkeztem a hétköznapi apró nyűgök végtelen sorozatában, amik pedig végülis egyre közelebb visznek az eredeti célhoz: tanulni, alkalmazni és átadni a tudást, ha bárki kéri.

Remélem még kérik, mert olyan szívesen és olyan jó volt egy kicsit otthon, együtt.

kereken 12 éve....

... írom a blogom....

... egyre rövidebbek lesznek a bejegyzések...

... amikor többre már nem lesz energiám, a vége egyszer majd egyetlen pont lesz.

.

azért addig is Isten éltesse. :)

Ahelyett, hogy fogynának...

... Egyre gyarapodnak az előadások. Jelenleg 2 frissen megtartott után ismét 3 még hátra van. Mennyivel jobb lenne, ha ez még örömöt is okozna... Mikor lesz már arról szó, hogy valaki helyett aludhatok ahelyett, hogy az előadását nekem kellene megtartani...?

...

Gyanúsan nem izgulok a következő előadásom előtt... Vélhetően már a szimpatikus idegrendszerem is kimerült...

ez is én vagyok...

... csak hogy lássátok, milyen csapodár a természetem: azt is elhatároztam kb 3 hónapja, hogy nekifogok rendszeresen futni, részben stressz levezetés, részben fogyás, részben betegségmegelőző céllal. Vettem három témába vágó könyvet, hideg időben futáshoz alkalmas felsőt és alsót, előfizettem egy futóknak szánt folyóiratra, épp csak futni nem jutottam el augusztus óta... Akkor kb 2 hét alatt fokozatosan eljutottam addig, hogy 20 percig tudtam futni és sétálni felváltva, majd elkezdődött az előadás maraton, amikor hetente máshol más témában adtam elő, azóta a futás sajnos abbamaradt. Most szerintem megint kezdhetem elölről a millió lépcsős tervet, hogy egyszer valamikor képes legyek 5 km-t egyben leszaladni.

Tegnap pedig hirtelen felindulásból majdnem beneveztem egy 2018 őszi félmaratonra, miután főzés közben (évente 1-2x én is eljutok a konyhába :) ) meghallgattam néhány lelkesítő online oktató anyagot az ideális felkészülésről a 21 km-es távra... Még szerencse, hogy utolsó pillanatban belegondoltam, hogy szerintem abba belehalnék, ha heti 2-3 alkalommal több, mint 1, de inkább 2 órát kellene futkorásszak, hogy a versenyen képes legyek teljesíteni a távot...

csalódott vagyok

Úgy kb. két hete határoztam el, hogy a 2 hét múlva esedékes előadásomig (melyet most először fogok az egyetem elvégzése óta szülőföldemen tartani) leadok 10 kilót és csinosan, magabiztosan és ellenállhatatlanul fogok a kollégák elé állni.
Háromszor sikerült is eljutni spinningre, az első alkalom után 4 napig járni is alig tudtam, folyadékot is rendesen fogyasztottam, a vacsorákat is igyekeztem kicsit visszafogni, néhányszor itthon is napi 10 perceket billegtem pilatest utánozva, ma pedig felálltam a mérlegre és.... pont ugyanannyit mutatott, mint eddig. :( És az izomzatom sem nőtt, még mielőtt bárki azt hinné...

Úgy tűnik, hogy valamit elszámoltam... és kénytelen leszek megpróbálni az előadásommal tündökölni...

Legújabb szerzeményem :)

Még nem tudom, hogy bevigyem a munkahelyemre az orvosiba, vagy maradjon inkább itthon... :)

megy ez nekem is...

... a napi 1.5 liter folyadékivás (délután 4-ig, tehát lesz ez még több is), amikor épp ráérek napközben mosdóba járkálni, sőt, kifejezetten jól is esik, mert addig sem a számítógép előtt kell ülnöm agyfacsaró tevékenységet végezve (naná, hogy kihasználom a remek alkalmat, hogy hétfőn nem kellett dolgozni menni és megpróbálok felzárkózni néhány kérelemmel és egyéb elmaradásokkal - pl levizsgázni az új online egészségügyi rendszerből, hogy november 2.-án vígan dolgozhassak tovább, mostmár összekapcsolódva a többi intézményekkel...).

Szomorú

...én már bizony elkezdtem számolni, hányat kell még szakrendelni szilveszterig...

Soha nem fogom megszeretni ezt a tevékenységet.. De legalább még semmi pozitívumot sem tudok vele azonosítani, ami miatt ne elkedvtelenedve menjek heti kétszer át "abba" az épületbe.

Valami agymosás vagy legalábbis hipnózis olyan jól jönne...

2+1

.. kis néger maradt csak - annak ellenére, hogy egy előadást ismét megtartottam, egyet megtartanak az enyém helyett, mert az illető elfelejtette a sajátját néhány héttel korábban és az én (nem általam választott) témám kevésbé fontos (ami amúgy teljességgel igaz is, és nehezen hiszik el, hogy bennem csipetnyi sértődés sincs, halleluja... :) ), még így is maradt 2+1, mert jófej vagyok és még mindig nem tanultam meg nemet mondani. Persze mindenkinek nem is akarok, és hát pont annak leginkább nem, aki megkért, hogy helyettesítsem egy alkalommal, amikor ő épp elutazik.

De azért esténként lefekvés előtt 3x elismételem ez a varázslatos kis szót, egyszer majd csak be is rögződik... remélem még mielőtt rászokom a káromkodásra... :)

egy ruhavásárlás...

... pár napig mindig motivációval szolgál arra, hogy egy kis testmozgást is megpróbáljak becsempészni a hétköznapokba....

... ezúttal pár szép blúzt kerestem a kosztümfelsőmhöz, hogy ne mindig a két kedvencemet nyűjem, amikor egyre gyakrabban előadást kell tartanom.

... nem mondhatnám, hogy segített az önbizalmamnak a mai nap, főleg amikor a korábban még használható méretekből próbálni kikecmeregni (időnként segítséggel) ...

3+1

... kis néger maradt csak...

Hat kis néger

...maradt csak, azaz ha minden jól megy, december 31.-ig már csak 6 előadást kell tartsak 6 különböző témában (a gyakorlati oktatásról most nem beszélek). Ebből kettőt már adtam is elő, a többit bizony fel kell szépen építgessem hamvai(m)ból.
De legalább a tegnapi dupla és a mai egy szem eltelt, letudva és végre MA kialudhatom magam, ami nem volt jellemző az elmúlt néhány napra. :) minden elmúlik egyszer (csak ki kell bírni idegekkel).

A "nem"-et mondás művészetét viszont gyakorolni fogom mostantól. Csak figyeljetek. ;)

a nap...

amikor testápolót öntök a fürdővízbe és sajnálom a Sheratont, hogy nem habzik a tusfürdője... aztán rájövök, hogy a hiba nem az ő készülékükben van...

kicsit több alvásra lenne szükségem. de most azért még előadást kell gyártsak kb 2-3 órán keresztül.

tartok tőle, hogy holnap sem leszek intelligensebb...

Hotelszobák, Magyarország

Gyönyörűséges, Sheraton
 ;)

meg kell hagyni...

.... bámulatos lazasággal tudom haszontalan dolgokra fecsérelni az időt 2, illetve 3 nappal az előadásaim előtt úgy, hogy még egyik sincs kész... ráadásul holnap továbbképzésre megyek hallgatóságnak a szakrendelés után, csütörtökön pedig study monitor jön és nem mellesleg oktatok is 2 órán keresztül. Pénteken és szombaton pedig azt fogom ezek után kívánni, bárcsak meg se születtem volna... és a hallgatóságom valószínűleg szintén ezt fogja gondolni.

Most is blogokat olvasok (és írok...), ahelyett, hogy ....

... valahogy én nem leszek bölcsebb, csak öregebb az évek múlásával...

végülis...

... néhány óra alatt is össze lehet dobni egy absztraktot egy nemzetközi kongresszusra, ha rájön az ember, hogy úgysem fogja helyette senki más a 10-12 társszerzőből megcsinálni... és ha a határidő 4 nap múlva van, amiből két nap hétvége, amikor más biztos nem fog ránézni, így marad az egy szem péntek, mint potenciális vélemény ütköztetés...

... amúgy nyilván nem én találtam ki ezt a dolgot 4 nappal a leadási határidő előtt... még szerencse, hogy a statisztika nagy részét már korábban lefuttattam, szóval kicsivel több energia van azért az egész mögött...

... és persze még el is kell majd fogadják. :) hátha nem én kell majd elbíráljam... :D

Félreolvasások n+1

"kit lehet elhalasztani" helyett "kit lehet meghalasztani"...

Nil nocere...

nagyon nem jó érzés

... amikor rájössz, hogy mégsem vagy annyira jó ember, mint amilyennek a képzeleted lefestett magadnak. És fogalmad sincs, hogy hol fogj neki ezen változtatni... 

6 előadás

4 különböző témában, 3 hónap alatt, 4 városban, 2 országban, és mindegyik előadást össze kell/kellett dobni. Az esti épp nem alvós órákat elég szépen leköti az előadásgyártás...

A blogírásra már nem maradt ihlet.

inkompatibilitás

... egyszerűen képtelen vagyok egy bizonyos emberrel együtt dolgozni. Meg kellene tudjam beszélni az illetővel, de szerintem felfogni sem képes, hogy mi a probléma, nekem meg már ránézés közben elszáll a türelmem, nemhogy még megpróbáljam lassan, érthetően elmagyarázni, hogy nem illik más nyakába varrni betegeket/munkát egy szó nélkül és aztán ártatlanul nézni, hogy hol itt a baj.
Itt hamarosan vér fog folyni...

Nem is kérdés, hogy mennyire szép

..ez a város.

posted from Bloggeroid

nemcsak...

... a belgák miatt éheztem, ma épp Olaszországban haltam majdnem éhen, mivel az utolsó pillanatig végzett adatbázis tisztítás miatt a megbeszélések előtt csak kevés időm maradt ennivalót keresni magamnak - és a ferragosto (az olaszok elvonulnak augusztusban szabadságra) miatt a környező üzletek mind zárva voltak (még a tegnapi szendvicses is, bár lehet, hogy ők csak sziesztáztak).

A teljes dugicsoki és kávéscukorka készletemet feléltem és végül az előadások közti szünetben találtam egy automatát, amit kifosztottam: mostmár a tegnap még lesajnált minichips-nek is örültem, meg a cukros zöld teának, ami kicsit végre megemelte a vércukromat vacsora előtt és az előadások végére egészen kitisztult az agyam is.

Hát így volnék... ma is visszavágyom a kuckóba, a hűtővel szoros közelségbe. És persze ráadásul még egy újabb munkamegbeszélés is alakulófélben, ami miatt ismét el kell hagynom majd valamikor a kuckót és el kell váljak a hűtőtől.... hüpp....

csóró belgák

Javaslom, kezdjünk gyűjteni a belgák megsegítésére, mert a nem annyira fapados Brussel Airlines járatukon még egy pohár vizet sem sikerült adniuk, nemhogy valami kekszet, vagy netalántán egy fonnyadt kis szendvicset.... úgyhogy én bizony jól meglepődtem, és ha nem lett volna nálam egy többször megolvadt snickers, amit vésztartaléknak tettem be a várható megerőltető szellemi munka miatt, bizony éhenhaltam volna. Ami még szomorúbb, hogy abban a 20 percben, ameddig a kapuk között rohangásztam a repülő váltás miatt Brüsszelben, az összesen két ételautomatában, amit találtam, csupa junk food volt (snickers, mars, chips, gumicukor), sehol egy icipici szendvics kis sonkával és sajttal, meg némi zöldséggel, ami engem reggelente életben tarthatna. Egyéb étel vásárlási lehetőséget pedig abban a rövid időben, amit ott töltöttem, nem találtam. Ráadásul még a vízautomatánál is elbuktam, mert a megszokott kék kupak itt bizony buborékmentes vizet jelentett, amit én tiszta szívemből utálok. Visszasírtam bizony az én kis kuckómat, a hűtőszekrényemet és az ásványvizeimet, ki mondta, hogy olyan jó hely ez a Nyugat -Európa?

Ráadásul ma épp sikerült a kinyomtatott repülőjegyeimet otthon felejteni, hogy még szebb legyen a dolog (egy darabig még velem voltak, de indulás előtt pont azt az egy olvasásra szánt könyvet tettem ki a csomagból, amibe ezek szerint beletettem a jegyeket). Szerencsére az online check-in -nél kértem sms-ben is elküldeni a jegyeket (gondoltam, megnézem, az milyen) és végülis ez és az okostelefon mentett meg (na meg az Orange által biztosított viszonylag olcsó internet).
Még egy darabbal bővült hát az eddigi utazásaim során otthon felejtett dolgok listája...

Ezek után kíváncsian várom milyen lesz a következő 3 nap...

Love of my life: latte :)

Hüpp

... Ma megtaláltam a mérlegen, hogy hol mutatja a testzsír százalékot...

... Hiba volt megkeresni...

posted from Bloggeroid

Naná

... Hogy elmaradtam a pilatesszel, csak 2 nappal a 7-ből, de helyette tegnap este voltam éjszakai túrán (igaz csak 12 km-esen, de annál több most nem is esett volna jól). Remélem így már bocsánatos bűn...

Képtelen vagyok rendszeresen, összeszedetten létezni és nem igazán tudom, ezen hogyan lehetne segíteni ebben az előrehaladott korban...

Konkrétan nincs olyan területe az életemnek, ahol ne lennék lemaradásban, döntően a gyenge önuralmam és csapongó elmém miatt...

S.O.S

Utolsó előtti pillanatban...

... csatlakoztam egy napi 10 perces pilates kihíváshoz, holnaptól indul. Nálam ez nulláról indulást jelent, eddig még nem próbáltam.

Ennyi azért bele kell férjen a mindennapjaimba

... csak akaraterőt kell még toborozzak hozzá...

Aki még kedvet érez, ma estig ha jól sejtem, bekapcsolódhat. 

Minél több élmény ér...

...annál kevésbé tudom eldönteni, hogy hol is kezdjek neki a beszámolóírásnak... Ezért nem fog vélhetően megörökítődni a FINA reggeli előfutamokon a szüleimmel közös szurkolás 2 napja, valamint a kárpátaljai 3 napos kirándulás élmény- és érzelem özöne. Na meg hogy tapasztalatokat szereztem Oszkárral, ami egy rendszer és nem egy konkrét ember... :)

Most is inkább lefekszem aludni írás helyett... Kiveszett belőlem minden hajlam és hajla(m)ndóság.

(majdnem) minden percét élveztem (leszámítva a 38-40 fokban 2.5 órán keresztüli határátkelést...deja vu...)

Naivitás...

...vagy inkább a valóságtól és az önismerettől teljesen elrugaszkodás volt a vízi VB (FINA) szabadtéri szurkolótáborába laptopot hozni magammal, hogy hátha 1-2 ambuláns kartont azért menetközben leletezek... És ezért cipeltem át a laptopot a vállamon a városon... Szerintem ideje lenne kicsit megpróbáljak magamba nézni és őszinte lenni magamhoz...

Én ennél sokkal demotiváltabb és lustibb vagyok.

posted from Bloggeroid

multitasking

... miközben sült a hús a sütőben (holnap érkeznek a szüleim pár napra), az IPad-en a konyhában a youtube-on a cluster elemzés alkalmazását (statisztika) hallgattam mosogatás közben ...

meglepetés...

... Könnyed kis musicalnak indult a Kaliforniai álom, hogy aztán a végén elszörnyülködve lássam, hogy valójában mégsem holtomiglan, holtodiglan, ez nem az a felhőtlenül boldog véget érő ártatlan kis alkotás. Nem tett túl jót az amúgy sem rózsás hangulatomnak.

... Ezen a héten elég sok volt a szomorúság, amit közölnöm kellett vagy ami a tudomásomra jutott.

A maradék kis szabadidőmben csakis boldog véget érő történeteket akarok.

posted from Bloggeroid

Pillanat :)

A nyaralás során levezetett 2650 km alatt volt az alábbi pillanat is :)

Gyűlnek az együtt töltött kilométerek... ;)

(csak parkolni és tolatni ne kellene...)

Eddig tartott a kipihentség...

... Ma délután 6-kor ebéd után álomba ájultam és két órán keresztül meg sem moccantam, azóta sem vagyok szellemi tevékenységre képes.

... Így kicsit lassan fogok haladni a megírásra váró 3 cikkel és egyéb tudományos tevékenységekkel...

... Lehet, hogy vissza kell térjek a napi 3 kávéra.

posted from Bloggeroid

az már biztos...

... hogy két hét nyári szabadság nem elég arra, hogy örömmel és a munkahely iránti hiányérzettel kezdjem a holnapi munkanapot... ezen az sem segít, hogy az előbb naivan megnyitottam az előjegyzést és megláttam azt a 30 kósza beteget, akit sikerült holnapra beírni a szakrendelésemre...

... jövőre megpróbálok 3 összefüggő hetet távol tölteni, ha össze lehet hangolni a többi kolléga igényeivel, hátha csak ez az egy hét hiányzik még a testi és lelki jólétemhez...

... kicsit félek, hogy merő optimizmus részemről, hogy plussz 1-2 hét meg tudja oldani a problémát és vissza tudja csempészni a lelkesedést és az őszinte mosolyt.

Hotelszoba, Spanyolország :)

Business, de azért szép. :)

ma megint..

... számonkértek rajtam egy nyolc éve elkezdett cikket...
... és most sem tudtam tiszta szívvel megígérni, hogy hamarosan be is fejezem. Egy dolog, hogy azt a fajta magasabb szintű statisztikát, amit jó lenne a befejezéshez használni, még nem találkoztam élő emberrel, aki SPSS-ben tudná alkalmazni, másfelől, amikor hazaérek a munkából 5-6-kor, kiégett aggyal és retinával, akkor már valahogy nincs sem alkotói kedvem, sem ingerenciám, hogy futtassak még ilyen-olyan statisztikákat, és hogy angolul próbáljak összeeszkábálni okos mondatokat ... ilyenkor annyira tudom irigyelni azokat, akiknek az angol az anyanyelvük, vagy nagyon magas szinten művelik a nyelvet (az én felsőfokú nyelvvizsgám - vagyis inkább a mögötte megbújó tudás - a könnyed cikkíráshoz pont nem elég..), és emiatt ugyanannyi energiabefektetésből ők megírnak 5-6 cikket, ameddig én egyetlenegyetsem.

Újabb hotelszoba, átutazóban

..még mindig Pest környéke, még mindig átutazóban :)

Hotelszoba, Pest megye

Sajnos első nap a késői érkezés miatt nem volt időm kattogtatni, de másnap reggel kijelentkezés előtt azért pótoltam. Szerintem amúgy ütötte a 4 csillagot (bár a hotel nevét sem tudom valójában, nemhogy a csillagok számát...) az alvás annyira jól sikerült, hogy reggel keresztben feküdve ébredtem az ágyon, bár ilyent szerintem már 1-2 évtizede nem csináltam.

Az étel is kifejezetten finom volt, annyira, hogy képes voltam halat választani ;)
Na jó, a továbbképzés is hasznos volt és sajnos még az is lehet, hogy a későbbiekben még feladat is származhat a friss ismeretségekből (ami azért nem terjedt odáig, hogy az ebédet ne egyedül fogyasszam (hiába na, nem igazán az én megszokott társaságom gyűlt össze).

szerintem megbolondultam...

... ugyan még nem tudok csak kb 10 métert egyhuzamban lefutni (ezt is csak egyszer próbáltam az utóbbi egy évben), de elkezdtem gondolkozni, hogy jövőre benevezek a vivicittá futásra a városban (megnéztem, ha korán regisztrálok,csak 600 ft-ba kerül a nevezési díj, tehát nagy összegeket nem bukhatok, ha mégis meggondolnám magam, és egyébként is mindösszesen csak 3,2 km a táv... ;) ).

Van rá majdnem egy évem, hogy felkészüljek... ismerve magamat, az utolsó két hétben fogom megvenni a cipőt, nadrágot és az utolsó előtti este fogok bemelegíteni először és futni egy félkört....

Most pl. a két hónapja megkapott feladatot próbálom végre elkezdeni, úgy, hogy két hét múlva kell teljesen kész legyen (ami azt jelenti, hogy egy héten belül le kell adnom a végleges verziót és ez nem kis munkával jár). A probléma csak ott van, hogy kedden megint elutazom pár napra... ilyenkor nagyon nem szeretem magam....

Igencsak fura helyzet...

Amikor az ember lánya egy továbbképzésen magára marad a vacsoránál egy asztalnál egy pohár bor társaságában, úgy, hogy minden más asztalnál sokan ülnek és majdnem senkit sem ismerek ...

...és telnek a percek, és megszületik ez a blogbejegyzés...

...és aztán odaül a Nagyfőnök és a másik munkahelyi kolléga és végre végetér ez a nem kicsit fura állapt.

Tényleg nem vagyok túl jó az ismerkedős kommunikációs vonalon... És a késztetés is csak egészen minimális, hogy próbáljak meg ezen javítani...

posted from Bloggeroid

Az igazi ;)

A barna a kedvenc.   ;)

hát akkor a mai napról

(...csak mert a memóriám erőteljesen szelektálja már a rövid és hosszútávú emlékeket, és ami nincs most leírva, az többet már nem is lesz és a feledés homályába merül... mint ahogy történt volna az elmúlt évek hasonló napjaival, ha nem veszem a roppant nagy fáradtságot és írok pár sort... )

Szóval visszanézegetve a bejegyzéseket, néhány dolog már biztosnak látszik:
- ezen a napon nagy valószínűséggel vizsgáztatni fogok a közeljövőben is, mivel ma és tavaly ilyenkor is ezzel kezdődött a napirend (most a rögtön érkezéskor megkezdett záróírásokat, mint elhanyagolható semmiségeket, hadd ne is említsem)
- viszonylag kevesen bántalmazzák már a legszebbnek tartott testrészemet, azaz a fülemet (ez mondjuk jól is van így, szeretném továbbra is szépnek tartani).
- vannak emberek, akik még mindig jelentkeznek és vannak olyanok is, akik szép lassan elkoptak az életemből (és vélhetően lesznek is még néhányan, de így is van ez rendjén, ez az élet rendje)
- ezúttal sem sikerült korábban (azaz a hivatalos munkaidő végén) eljönnöm az osztályról, pedig eredetileg szerettem volna, de gondoskodtak róla, hogy maradjon még egy kis munka, amit ne tudjak ott hagyni, mielőtt elmegyek és ezáltal (plussz a hiányzó kolléga automatikusan teljes mennyiségben rám testált betegei miatt) én legyek az utolsó előtti ember a klinikán, aki elhúz (utánam már csak az ügyeletes maradt)
- első alkalom volt, amikor igényeltem a mozgást, ezért ahelyett, hogy csak filmnézésbe vagy ambuláns betegek dokumentációjába burkolózzak (amikre aztán egészen biztos nem fogok már jövő héten ilyenkor sem emlékezni), sétálni mentem, dombbal és zölddel, és majdnem záporral, de azért annyira azért mégsem lett emlékezetes, inkább csak kicsit kifullasztós
(na jó, persze hogy van egy applikációm is, ami ösztökél arra, hogy kicsit mozogjak és jó érzés kipipálni rajta a napi rendszeres pár perces testmozgást :) )
- a családom a váram és apu énekhangja továbbra is maga a megnyugvás (kivéve, amikor időnként egy dalfoszlányt a végtelenségig képes ismételgetni - de ilyen csak szökőévekben fordul elő ;) )
- kis rózsaszín kartoncipelés nélkül ez a nap sem múlhat el (és persze ma sem néztem bele, cserébe nem magammal cipelt kórtörténeteket nézegettem)
- egyre világosabb, hogy az évek múlásával egyre csapnivalóbb az időbeosztásom és ezen már csak a csoda segíthet (épp most vagyok túl egy antihalogatós könyvön és folyamatban vannak egyéb ilyen jellegű cikkek, jól látható eredmény nélkül)

- mindenesetre örülök, hogy élek, nincsenek nagyobb problémáim, mint a nyakamba zuhanó munkahegyek és a magamat gúzsba kötő lustaságom vagy halogatási kényszerem vagy nem is tudom minek nevezzem...
Csak egészség legyen (namegacsaládomnak is), aztán valami csak lesz.

Vagy így, vagy úgy. Vagy.

Kirándulni és enni

A fotók most inkább az evésről szólnak :)
Általában az elindulás a fájdalmas, 3 perc alatt elfáradok, aztán amikor végre bemelegednek az izmaim, képes vagyok akár 10-20 km-t is menetelni nagyobb erőfeszítés nélkül (csak ne emelkedjen ;) )

A lassan hagyománnyá váló tócsni és túrós palacsinta evés gondolata szokott visszarepíteni az autóhoz. :)

ez itt még biztos nem a nyár

... bár tegnap épp megfőttem a farmernadrágban az autóban, és úgy döntöttem, hogy ideje előszedni a nyári ruhákat és nem félni alkalmazni, ma este viszont egy szabadtéri koncerten kicsit megbántam, hogy nem vártam még e merész váltással és letettem a megbízható farmer- sportcipő kombinációt. Elbűvölően lila lehettem és ősi skandinávnak látszó képződmény a szandálommal és hófehér lábaimmal (ők azok, akik kb. minusz 5 fokban már rövidnadrágot és papucsot húznak, mert itt a tavasz :) )... még szerencse, hogy az egy hete az autó hátsó ülésén felejtett vékonyka kabátot még nem jutott eszembe felvinni a kocsiból, így legalább ez melegíthetett a koncert alatt. :)

... júniusig a ruhácskák visszatérnek a szekrénybe. :)

bámulatos....

... mi mindent el lehet intézni, ha az ember kényszerből egyszer fél 3-kor lelép a munkahelyéről. A bankkártya támadás miatti banki intéznivalók mellett még egy hajvágás is belefér a bejelentkezést nem igénylő fodrászatban (és akkor most a következő havi kongresszusok és továbbképzők miatti előkészületek letudva... :) ).

... már csak azt kellene kitalálni, hogy tudnám ezt rendszeresíteni (biztos megoldható, mert vannak olyanok, akiknek ez zökkenőmentesen megy már évek óta).

Az ember

Nemrég egy nyugdíjas kolléganőt vettem fel az osztályra. Időnként vissza-visszatértem hozzá kicsit beszélgetni, oldani a feszültséget az ismeretlen helytől, emberektől, új betegségétől... Kiderült, hogy nem ment férjhez, mert mindvégig reggel 7-től este 6-ig dolgozott és a magánéletre nemigen maradt ideje... Mert nem hagyta a munkát másra.

Nekem, mint kakukkfiókának, nyilvánvalóan nem mondott semmit a neve, de másoktól hallottam, hogy jó orvos volt hajdanán, ismerték a nevét...

Amióta ismerem, minden percben egy szerény, halk szavú, értelmes embert látok, aki nem zúgolódik (bár elég sok mindennel bombázom, vizsgálatok és új gyógyszerek tömkelege), joggal kicsit tart mindentől, mert ő is tudja, hogy az egészségügyi dolgozóknál ami félresikerülhet/mellékhatást okozhat, az jó eséllyel be is következik (okozott is már ez némi fejtörést...)...

Látogatót még nem láttam körülötte, egyedül él...

Amikor ránézek, időnként magamat látom néhány évtized múlva (csak én néhány kilóval biztosan többet nyomok majd...).

A jó hír, hogy ő nem bánta meg...

A rossz hír, hogy én már most is bánom, hogy nem találom az arany középutat, amiben jut idő a munkát/kutatást/oktatást megfelelő szinten ellátni és egy kicsit magánélni is. És a lehetséges működő megoldások sem nyüzsögnek körülöttem.

Kicsit félek, hogy mit tartogat még ez a pár évtizedecske...

posted from Bloggeroid

tanulság

... azokon a heteken, amikor konziliárus vagyok, az egyik szakrendelős napomat szabadon fogom hagyni, mert úgyis megtöltik a kedves társszakmák kérései.... csak egészen kicsit vagyok kinyiffanva... és még kb 36 órára van a hétvége...

lassan

...  betemet a munka... és már fogalmam sincs, mit hogyan kellene csinálnom, hogy ezt megakadályozzam. Vélhetően több döntést kellene meghozni rövidebb idő alatt (mondjuk azonnal), kevesebb információ birtokában és kevesebbet tanakodni egy döntés előtt (ezáltal is a halogatásnak elejét venni), de ugyanakkor meg a mérleg másik oldalán azok az emberek vannak, akik tőlem várnak megoldást. És a próbálkozások száma korlátozott. Ennyi év után még mindig azt érzem, hogy nem tudok eleget. Energiám viszont már nem nagyon marad magamat továbbfejleszteni. A továbbképzéseken pedig nem mondanak túl sok újdonságot, mert mindig a nagy átlagról esik szó, de pont olyan problémáról, amit pont annak az egy betegnek a kapcsán tapasztaltam, hallgat minden elem. Időnként félek, hogy túlkezelek, időnként félek, hogy alul kezelek. Ritkán érzem azt, hogy ezt most jól csináltam.

... gyakran néha nagyon hiányzik az a lehetőség, hogy én is továbbküldhessen az embereket, ha elakadok. De legalább eddig még mindig akadt ember, akitől kérdezzek. Ha volt rá időm és volt rá idejük....

jaj.

kívánságokról...

... a zarándokút alatt amúgy számos olyan lehetőség volt, hogy kívánjon az ember valamit és teljesülni fog.... rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű megfogalmazni a kívánságaimat, úgy, hogy kellően precízek legyenek, minden apró részlet is legyen tisztázva, nehogy aztán félreértés lehessen belőle... körülbelül a negyedik-ötödik alkalom után éreztem azt, hogy ez a barokk körmondat így már egészen jó lesz, ha pont így teljesülni is fog. :)

... nem is olyan egyszerű dolog ez a kívánságosdi.

pech

... naívan azt hittem, hogy szakvizsgára többet nem fogok készülni... erre nemrég kiderült, hogy hamarosan részt kell vennem szakvizsgáztatásban, és most foghatok neki megint átnézni kicsit azokat a témákat, amik soha nem voltak a szívem csücskei...

hüppp.

A legnagyobb dilemmám..

A zarándokúton, hogy vásároljak-e 3G internetet 5000 forintért vagy kibírom nélküle, mivel eddig csak első nap volt internet a szálloda szobában...

Szokatlan dolog ennyire elvágva lenni a külvilágtól.. :)

posted from Bloggeroid

Zarándokúton...

Jó lesz ez. ;) és a látványos része csak ezután következik...

sztrájkol

.. itthon a rendszer, ami segítségével fel tudok csatlakozni a munkahelyi hálózatra, így kénytelen leszek korán lefeküdni és a végén még kialudni magam... remélem a délutáni 2 órás alvás után simán fog menni az elalvás.

állatvilág....

Szöszikét a madarak szerették lepottyantani, az új autómat (anyum szerint Szandit:) ) a macskák szeretik túraterepnek használni....

Lehamuzni mindkét autót szeretik a szomszédos lépcsőház mélyentisztelt lakói...

A XXI. században nem telik egy üres konzerves dobozra hamutálca gyanánt...

hát itt a legújabb kütyüm :)

A márkát láthatjátok. A mai 170 km-en egyelőre szívemnek tetszően futott és még egyetlen hibaüzenetet sem jelzett. :D remélem nem túl nagy elvárás ez tőle még kb 5-7 évig...

Az a számomra teljességgel hihetetlen helyzet állt elő, hogy néhány napig egyszerre két autó boldog tulajdonosa lehetek, soha nem gondoltam, hogy így fogom halmozni a vagyont (ma láttam, hogy vagyonszerzési adót is kellett fizessek a forgalomba helyezéskor - ki gondolta, hogy ilyen is létezik, még szerencse, hogy mások intézték helyettem a papírmunkát, nekem csak az pénzutalásokat kellett.... :) )

Szombaton ez az állapot is visszatér az egyautós normál kerékvágásba...

...és még mindig...

...ébren. Lehet, hogy most kellene nekifogni angol szakcikkeket olvasni, abba máskor mindig belealszom...

De most éjjel 3-kor ezzel nyomorítsam a lelkemet...? (bár annak legalább lenne némi haszna...ha az életemen agyalok, attól általában csak ideges leszek)

posted from Bloggeroid

Nem csoda

...hogy éjjel 1-kor ébrenvagyok, ha megint sikerült délután 6-kor kidőlni és este 11-ig kialudni magam... pedig holnap frissnek kell lennem, megyek az autó után. :)  

szomorú...

... amikor éjszakába nyúlóan írom a sürgősségi kérelmet egy betegemnek, és közben látom, hogy az osztályról, ahova egy hónapja átadtam, épp továbbadják az intenzívre.

... remélem nem hiábavaló a ma esti munka és a holnap reggelre betervezett könyörgések minden fórumon.

egyébként....

... pedig ijesztően gyorsan rohan az idő, most volt Szilveszter és már április van... kárpótlásul legalább tavasz. :)

... a héten úgy tűnik, hogy a december óta tervezgetett álom végre megvalósul - miután addig halogattam a végső döntést, hogy az egész országban elfogyott az az autó, amit szerettem volna, és végül 2 hete csodával határos módon egy darab mégis felbukkant, csak épp majdnem kétszáz km-re innen. Valamikor hét vége fele elhozhatom az új autót (kedvenc szakrendeléseimnek és az oktatásnak köszönhetően, amelyeket sajnos nem lehet lemondani egy ilyen apróság miatt). Valószínűleg még ezen a héten búcsút is inthetek Szöszikének, ami azért kicsit szomorú is lesz, mert számos kalandunk volt együtt és sok mindenre tanított meg kettőnk kapcsolata (biztos vagyok benne, hogy kevés nőismerősöm tud olyan szavakat, hogy bikáztatni, lambdaszonda és hűtőfolyadéktartálycsere). Az, hogy a lekapcsolt klíma mellett a pénteki vezetés közben meleg levegő jött a berendezésből, kicsit megkönnyíti az elválást - hétvégéig már nem szeretnék újabb dolgot javíttatni rajta, utána pedig már más törje a fejét ezen a dolgon - eddig amúgy a motor újraindítása megoldotta. :) Azért Szöszike eladásából meggazdagodni nem fogok, és szerintem én vagyok az első ember, aki ahelyett, hogy az autója előnyös tulajdonságait domborítaná ki, a rosszakkal kezdte a leendő vásárló előtt.... Teljesen egyértelmű, hogy ha valaha is elhagyom az egészségügyet, nem a kereskedelem fele fogok orientálódni... :)

Amúgy már elkezdődött a családban az új kütyüm nevének a kitalálása, de még nincs végső döntés. A Szöszike annyira telitalálat volt, hogy nehéz lesz hozzá foghatót találni.... 

A karkötő viselést most épp teljesen elfelejtettem az utóbbi napok zűrzavara miatt (mint ahogy azt is, hogy a wellness központban tartott továbbképzésre a fürdőruha felsőm mellé fürdőruha alsót is vigyek magammal, így ugrott az esti 1 órás kényeztetés).... azt hiszem, mostanában nem várható, hogy összeszedettebbé váljak...

történelmet írtam... :)

... ma annyira szép idő volt, és én olyan régóta tervezem, hogy valamennyi mozgást ismét beiktatok az életembe, szombaton ráadásul lejárt az épp aktuális előadásom is, a következő pedig már csak 8 nap múlva lesz esedékes, így ma délben elmentem futni (!!!), senki által nem kényszerítve. :)

Kb. 2 éve töltöttem le egy applikációt a mobilomra (és vásároltam meg az élethosszig tartó licenszet), aminek a segítségével 6 hét alatt 5 km-es folyamatos futásra leszek elvileg képes, ha heti 3x követem az utasításokat. Tegnapelőtt aktiváltam a programot és ma már használtam is. Túlélhető tempót diktál egyelőre, de majd még meglátjuk, holnap reggel hogyan ébredek... szerintem némi izomláz biztosan lesz.

Kedden megpróbálom ismét beiktatni a programra, bár esőt és villámokat jósolnak és tartok tőle, ha a mostani lelkesedésemet ez lelohasztja, akkor 2 év múlva jut eszembe megint előszedni ezt a programot egy nap erejéig...

tavaszilag fáradt vagyok...

... de azért a tavaszi napsugarakat és a virágzó fákat nem adnám semmiért. :) igazi tavaszi lény lány vagyok (csak ne öregednék is kedvenc évszakommal párhuzamosan)... 

... csak egy hétvége kellene, amikor végre kialudhatom magam, és kiheverhetem az óraátállítás okozta traumát... ez nem a most következő lesz, amikor 2-3 előadást kell tartanom (és a diákat még össze kell állítanom hozzá), meg nem is a két rákövetkező, amikor ügyelek, de nagy optimizmussal nézek a további hétvégék elé... ;)

Éljen a tavasz! :)

nagyon fog fájni...

... a holnap reggeli ébredés...
... szívem szerint most egy hétig próbálnám magam fokozatosan felkészíteni a traumára, mondjuk szabadság közben... na majd jövőre... :)

kicsi a világ... :)

... már azon is meglepődtem, hogy vasárnap nyitva találok egy kulcsmásolót (hogy a kórházi szobámhoz legyen biztonsági pótkulcs is, ha sikerülne a másikat elkevernem valahova), de még nagyobb volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy a kulcsmásoló felesége a gondozott betegem és épp a héten feküdt bent az osztályon.... :)

... egyre inkább fel kell adnom azt az elképzelésemet, hogy ebben a városban engem úgysem ismer senki....

hétvégi pihenésként

... úgy tűnik, hogy sikerült 10 óránál többet ülni a laptoppal az ölemben bevackolódva az ágyba, megírni egy kérelmet, átnézni a jövő havi járóbeteg szakrendelést, hogy eldönthessem, melyik kevésbé problémás betegeim kerüljenek át az új kollégához, nekifogtam tesztkérdéseket írni, írtam egy 10 tételből álló azonnal elintézendő listát aminek lassan neki kellene fogni.
... kikapcsolódásként többször ránéztem a kedvenc blogokra és bár elhatároztam, hogy ma végre én is hosszú és vidám bejegyzést írok, de mire megnyitottam a blogomat, már csak ez futotta belőle...

... mostanában valahogy nem megy az írás (pedig amúgy összességében nincs okom panaszra, lehet, hogy ez a köztes állapot kergeti el az ihletet).

megszokásból...

... minden reggel átteszem a karkötőt a másik kezemre, mert hát nem létezik, hogy valami ki ne csúszott volna a szájamon - még ha konkrétumra nem is emlékszem... :) de azért igyekszem oda is figyelni a feladatra...

... most, hogy egy hónapig úgy jött ki a lépés, hogy végül nem ügyeltem, igencsak rosszul esett két ügyelet egymásután, de legalább kipróbáltam alvás szempontjából is az új szobámat. Bevált. Ha nyugis az éjszaka, a nővérek ajtócsapkodása helyett végre fél órával később (6 előtt pár perccel), az udvaron átcibált szekerek nyikorgására ébredhetek. Minden perc számít, így ezért is hálás vagyok. :)

ördögi kör

... a millió gondozott problémás betegem krónikus halogatásom miatt annyira elhavazódtam, hogy a halogatás leküzdéséről szóló könyv elolvasását is folyamatosan csak halogatom, hogy időt spóroljak és kicsit felzárkózhassak a feladataimmal...

Újrakezdés...

... Most nem lesz egyhamar szabadság, ami miatt könnyedén teljesíthetném a 21 panaszmentes nap egyhuzamban kihívást...

Az eddigiek alapján nem látok túl sok esélyt arra, hogy még idén összejöjjön...

A tavasz hírnöke (ha megéri... :) )

mindig azt hiszem...

... hogy következő héten sokkal több mindenre lesz időm: kartonokat nézegetni, emberekkel találkozni, magánélni, túrázni, olvasni, továbbképződni...

... de aztán rájövök, hogy ez megint nem az a hét és megint a tűzoltás van soron, azaz az arcomba csapó lejáró határidejű feladatok lehetőség szerinti gyors (és emiatt nem annyira minőségi) megoldása...

... a rengeteg segítség felajánlás pedig hirtelen köddé foszlik, amikor a konkrét feladatot kell megoldani.

... bár kezdem megtanulni azt is, hogy nemet mondjak, ezt még nem akarják elhinni nekem és mindig futnak még néhány fárasztó és lelkiismeretfurdalást generáló kört, mielőtt feladják.

... kérdés, hogy meddig lehet a jelenlegi helyzetet folytatni?

... és hogy tudnám kizökkenteni ebből az ördögi körből?

téli álmot alszom

... vagy nem is, csak egyszerűen nem jut már energiám/időm a blogra. Lehet, hogy ütött az óra. Hát így.

nincsen kedvem... :)

azért időnként mégis megteszem.

a két hétvége alatt...

... ameddig beköltöztem a régi szobámból az újba, egészen megkedveltem az új szobácskámat. :) egy kis hatékony segítséggel sikerült mindent optimalizálni, elérhető közelségben vannak a könyvek, papírok, nyomtató, osztály, civil ruha... talán a hazamenetelek időpontja is előbbre hozható ezáltal (de ha már a munkámat valamivel hatékonyabban el tudom látni, már az is nagy előrelépés).

miért is...?

... épp meg akartam örökíteni a blogon egy igen kellemetlen mai élményemet, aztán rájöttem, hogy évek múlva erre pont nem szeretnék emlékezni. :)

... nézzük a jó oldalát a felejtésnek. :)

csak akkor tűnik fel...

... mennyi mindent össze lehet gyűjteni majdnem egy évtized alatt a munkahelyi szobádban, amikor egy hétvégéd van összecsomagolni költöztetés előtt (nem, nem munkahelyet váltok, csak kicsit közelebb kerülök az osztályhoz). Fele akkora helyre költözöm, így mérlegelni kell, hogy túlélő virágaim kövessenek vagy maradjanak - egy jobb lét reményében. Még nem dőlt el a kérdés, előbb megnézem, hogy a kinyitható ágyacskám befér vagy sem, mivel az ügyeletes orvosi szoba romantikáját egyre rosszabbul tolerálom.

Mindenesetre elkezdek keresgélni a neten valami csinos kis halálfejes tiltótáblát Belépni tilos felirattal. És még azon is gondolkozom, hogy a telefont beköttessem-e ebbe a szobába. Ha mégis, a szám vélhetően nem lesz publikus.

Kicsit emberkerülő és írásra alkalmatlan hangulatban vagyok... talán egyszer ez is elmúlik.

Ááh

...csak ezt a halogatósdit tudnám kigyomlálni magamból..mennyivel kellemesebb lenne napi 1 kérelmet írni heteken keresztül, mint esténként hármakat kutyafuttában, egyéb bokros teendők mellett/helyett. Pedig már cikkeket is olvastam a témában.

Nem megy ez nekem, gyenge vagyok és esendő.

posted from Bloggeroid

Valahol Magyarországon

... azaz továbbképzés verzió n+1.

Az ismeretek bővítése mellett a másik jó dolog az, hogy ilyenkor olyan emberekkel is összefuthatok/megismerkedhetek, akikkel évközben nagyjából lehetetlen a nagy rohanás, illetve a számos kilométer miatt, ami elválaszt. Ezen a továbbképzésen pl.olyan emberkével ismerkedtem össze, aki felettem járt néhány évvel az egyetemen, én ismertem őt névről, ő persze nem ismert engem, és akit hajdanán meg sem mertem szólítani, most viszont jót beszélgettünk. Neki még nincs szakvizsgája, nekem van kettő, nekem nincs gyerekem, neki van három...

Behozható előnyben és behozhatatlan hátrányban érzem magam.

nélküled...

Szöszikét befektették diagnosztizálásra és kezelésre, bár eredetileg csak ambuláns betegellátásra készültünk: ennek eredményeként váratlanul kiránduláson kaptam magam, a legközelebbi buszmegállóig, majd ismét ismerkedtem a tömegközlekedéssel, 7-8 km-t két busszal, 2 jeggyel, buszon egyik pillanatról a másikra járatszám váltással. Kicsit meglepődtem, hogy ilyenek is vannak.

Szöszike még nem tudja, de úgy érzem, hogy lassan elbúcsúzom tőle és új autót veszek: csak még meg kell hoznom egy döntést, amit nem is olyan egyszerű: Hyundai, Opel, Suzuki vagy sportos Dacia.

Addig most egy kicsit buszozok és közben töprenghetek kedvemre.

van új a nap alatt

.. bármennyire is hihetetlen - és most nem a szakmámra gondolok, mert ott naponta szembesülök azzal, hogy még mindig vannak olyan feladatok, amikbe nem futottam korábban és aminek lehet keresgélni a megoldását. Ezúttal több évtizedes vonatozással a hátam mögött szembesültem egy olyan jelenséggel, amivel még soha korábban: a nemzetközi gyorson egy lány hozott két kutyát magával többszáz km-en keresztül, a kutyusok is az üléseken utaztak, mint a kétlábú utasok is, és amikor a kutyáknak is ki kellett menni a mosdóba, akkor a bejárati ajtó előtt megálltak (ami történetesen épp az orrom előtt volt, ugyanis rögtön az ajtót követő első sorba szólt a jegyem), és amikor az egyik elvégezte a dolgát, akkor a kedves gazdi ügyesen szépen amit nem tudott felszedni a kezében levő papírral, azt ügyesen beledörgölte az ajtó előtti szőnyegbe.

... el lehet képzelni, hogy milyen illatfelhő övezte utamat a maradék néhány száz km-en keresztül, miután az ifjú hölgy és kísérete még országhatáron belül elhagyta a fedélzetet.

... nem ismerem a szabályzatot, de létezik, hogy ez így megengedett?

végigpörgetve

.... kicsit a naptáramat, hogy felidézzem, mi minden is történt velem 2016-ban, rájöttem, hogy ez az év így visszatekintve nagyon mozgalmas és szép volt és igazán nem lehet okom panaszra.
Eljutottam több városba is, ahol korábban még soha nem jártam (ilyen volt például Lisszabon és Lipcse), voltam nagy kedvencekben is (például Firenze és London), és még akkor is, ha munka vitt ezekre a helyekre, 1-2 titkos órát azért kiszakíthattam magamnak és élvezhettem egy kicsit az új/más világot. Voltam egy nagyon szép és meghitt esküvőn és voltam egy barátnőm kislányának a keresztelőjén.

Voltam otthon és legalább olyan szép helyeken jártam, mint a nagyvilágban.
Találkoztam a volt évfolyamtársakkal és a volt osztálytársaimmal, és úgy vettem észre, hogy a nagy többség nem sokat változott, de gyakorlatilag mindenki előnyére az elmúlt évek- évtizedek alatt.

Volt izgalom is a szüleimmel kapcsolatban, de a Jóisten szerencsére vigyázott most is rájuk, ha már én gyakorlatilag képtelen vagyok.

Voltak napok (kb heti 5-6x), amikor nehéz volt felkelni és bemenni dolgozni (általában elsőként beérni és utolsóként hazamenni), de kb ugyanennyiszer rádöbbenni, hogy én ezt nem tudom másképp csinálni, ennyi munka mellett, ennyi elvárással szemben (amelyek közül a leggonoszabbakat én támasztom magammal szemben).

Voltak olyan betegeim, akiktől sokat tanultam és akiket megkönnyeztem, és voltak olyanok is, akik továbbra is nyitva tartják a kérdést, hogy akarom-e én ezt az orvososdit egy életen keresztül játszani...

A felelősség nem lett sajnos kevesebb, hanem ugrásszerűen növekedett, sajnos a munka mennyiségével párhuzamosan (ha valamit választhatnék, hogy ebből az évből kihagyhassak, akkor ez lenne az), egyelőre próbálok helytállni, és az új csapat úgy tűnik, hogy ebben próbál ténylegesen is segíteni.

Volt magamhoz képest rengeteg filmnézés és moziba járás és rengeteg gyalogosan megtett kilométer (éljenek a túrák, télen- nyáron, egyszer majd összeszámolom - eltévedésekkel együtt :) ), volt hozzá társaság és szilárd elszántság, hogy ne hagyjanak négy fal között megdohosodni.

Volt szokásos nyaralás a tesómékkal és volt ennek kapcsán első külföldön megtett hosszú autózás Szöszikével, gyakorlatilag nagyobb meglepetések nélkül. Ezt megelőzően és ezt követően azért volt számos meglepetés is Szöszikéhez köthetően, fogalmazzunk úgy, hogy lassan már tényleg azt hiszem, hogy a balesetet leszámítva végigvettük a lehetséges problémákat (remélem nem most szóltam el magam).

Voltak persze nagyon szomorú események is, például egy osztálytársam halála, ami rádöbbentett arra, hogy az Élet többet nem kímél, mert még "túl fiatalok vagyunk" - mi lettünk az aktív felnőtt korosztály, ahol már vannak betegségek és vannak pillanatok alatt bekövetkező tragédiák. És nincs mentség, nincs kifogás, és nem mindig van lehetőség újratervezésre.

És hogy mit szeretnék 2017-ben? Leginkább a Szeretteimnek és mindenkinek egészséget, és persze legyen Világbéke - de tényleg. Minden egyéb pótolható.

az első email...

... a boldog új esztendőben a hivatalos postaládámban: "postaládája majdnem megtelt. Törölje a postaládából a szükségtelen elemeket, és ürítse ki a Törölt elemek mappát."

... agresszív kismalac énem lázadásért kiált és csakazértsemakar értékes perceket vesztegetni az ominózus új esztendőből azzal, hogy emaileket válogat és törölget... s akkor most vajon mi történhetne...? 

(a már ismert sátáni kacaj, majd álomba ájulás.)