vasárnap, június 29, 2014

álomszusz

... ma fél 11-kor ébredtem (nem is emlékszem, mikor volt ilyen utoljára...), utána egész nap Queent bömböltetve tettem-vettem (jobbára bambultam ki a fejemből, csatornákat kapcsolgatva, de azért kicsit szobabicikliztem és könyvet is olvastam), majd a tervezett bevásárlást délután sikerült átaludni, mert mire felébredtem a 10-percig-kicsit-behunyom-a-szemem projektből, már bezárt az üzlet (na igen, mert sikerült végül 1,5 óráig behunyva tartani azokat a szemeket)...
... 19:30-kor pedig nekifogtam ismét egyedi támogatási kérelmeket és zárójelentéseket írni. A rózsaszín kupacom ma érintetlen maradt.
... egy klasszikus vasárnap (leszámítva, hogy néha azért eljutok templomba is, ha rendes időben ébredek...:) ). Na de lesz ez talán majd jobb is egyszer (ha a végére érek az életmód könyveimnek és jön még 1-2 kolléga az osztályra, vagy komolyan elkezdem fontolgatni a nagyobb változásokat az életemben, vagy .... valami csoda történik... :) ).

szombat, június 28, 2014

csodálatos film :)

... véletlenül kapcsoltam rá a tévében ügyelet után (Babák - az első év; francia portréfilm), kissé agyatlanul: és ott ragadtam a forgószékben a képernyő előtt. :)

... nézzétek meg, ha tehetitek. :)



... és mialatt ezt a bejegyzést írtam, félig elégettem egy tálcát, mert rossz lapot kapcsoltam be az elektromos tűzhelyen a kávé alatti helyett...

péntek, június 27, 2014

én nem vagyok paranojás...

... de a tűzőgépből a kapocs miért mindig az én kezemben fogy ki...?!

az én családom... :)

... anyuék épp meghódítják az északi félteke egy jelentős részét, időnként hívnak, időnként hívom őket (napi 2-3x, ma épp Rigában járnak, ha jól emlékszem), erre mi a legfőbb kívánsága anyunak...? Az, hogy minden este küldjem át nekik SMS-ben az előző napi foci VB eredményeit...

... a végén még erre a VB-re emlékezni fogok...

... pedig eddig az utolsó VB-emlékek nekem a Maros-parti kocsmában töltött szurkolások voltak, egy-egy Silva Strong barna sör (és baráti) társaságban...  ez pedig nem mostanában történt...

csütörtök, június 26, 2014

kerek egy évvel ezelőtt

... hoztam el Szöszikét Pestről, azóta gyűlnek a közös történetek, szaporodnak a virtuális szőke tincsek a hajamban...
... és még mindig vannak olyan feladatok, amiket egyszer majd meg kell oldjak egyedül (pl. kerékfelfújás - most épp aktuális lenne) meg műszakiztatás...

 ... ilyenkor (is) olyan gyámoltalannak érzem magam...
... de azért már kezd megnyugtatni a vezetés - kivéve a parkolás része... :)

nem is tudom, merjem-e kommentálni... :)


inkább nem - elég sok fájdalmas percet okozott már, hogy mindenki más körülöttem olyan nagyon boldog a fb és egyéb portálok szerint, míg én úgy érzem, hogy egyre messzebb kerülök ettől az állapottól...

feketén - fehéren

.. amióta anyu és apu világkörüli útnak indultak, felére esett vissza a blog olvasóinak száma... .. a sejtelem ezennel bizonyossággá vált. .. még szerencse, hogy nem a számoknak írok (bár jobban belegondolva... ). :)

:)

... párizsi emlék :)


... sok szépet láttunk együtt. :)

kedd, június 24, 2014

Jöhet

A kalcium + D vitamin, a magnézium (ma reggel izomgörcsre ébredtem), egy kis Angelli, villany lekapcs, és belealszom valami könnyű kis filmbe...

Maciplussz :)

... A legnagyobb plussz, az evés, még hátravan... :)

hétfő, június 23, 2014

staféta

... az ember lánya lassan felnő, kitanul valami szakmát, aztán kirepül otthonról, ide-oda mászkál a világban, mindeközben persze a szülők folyamatosan imádkoznak és aggódnak érte. Aztán eljön az az idő, amikor a szülők repülnek ki otthonról időről időre és akkor az ember lányán a sor, hogy aggódjon és imádkozzon értük, hogy minden rendben legyen a kiruccanás során... és hogy a térerő is legyen velü(n)k, hogy a kommunikáció ne akadozzon. ... indul az izgulás és szorítás, hogy felejthetetlenül szép és jelentősebb izgalmaktól mentes legyen a következő két hét a szüleimnek - hisz olyan régen vártak már erre az útra. :)

(teg)napi plussz

... a fb-on volt egyszer (hol nem volt) egy olyan "játék"/kihívás/felhívás, hogy 100 napig minden nap készíteni kell egy fotót valami pozitív dologról az adott napban és azt kitenni magadról... a 100. nap után pedig kapsz egy kész mappát 100 boldog pillanatoddal (hip hip).
... én ugyan ezt biztos nem vállalnám, részben a napi kötelesség nyomasztó tudata, részben a lustaság, részben amiatt, hogy a napjaim végén az esetek jelentős részében a párnámról és az ágyamról kellene készíteni a fotót (előzetesen letakarítva az utóbbit) és azt ti is már nagyon unnátok (én pedig a takarítást... ;) ), így inkább csak időnként fogok feltenni 1-1 ilyen fotót (ugyebár az új kütyüm kötelez :) ), és megígérem, hogy max. 1 fog a párnámról szólni... az sem most.
Ez itt a tegnapi ebédem, amit ügyeletben dobtam össze és fogyasztottam el (jól látható, hogy egyre magasabb szintre lépek a konyhaművészetben... ;) ):

vasárnap, június 22, 2014

mondtam én...

... hogy nagyon lemaradtam a munkával... itt a bizonyíték... az ambuláns karton hegyeim.

... na de legalább ma a jobb oldalin sikerült átrágnom magam.
... szerencsére így is maradt még bőven, amivel az unalmamat hessegessem a következő napokban... :)

szombat, június 21, 2014

élőben is...

... pont ilyen szép Rúzsa Magdi "Egyszer" című száma.

végre egy nap...

... amikor csak én lehetek magammal - és a nagytakarítás. :)


péntek, június 20, 2014

korlátok

.. 2 órával az absztrakt leadási határidő előtt rádöbbentem, hogy azért egy fél délután nem elég egy eddig nem alkalmazott sokváltozós statisztika megtanulására és az eredmények megbízható interpretálására. így feladtam a küzdelmet és most elmegyek lefeküdni.

... még szerencse, hogy azért ma írtam valaki másnak egy egész absztraktot, így a tudományos tevékenység azért megvolt valamilyen szinten és a főnököm sem moroghat nagyon, csak kicsit kevésbé nagyon...

Mai kis plussz :)

(csakis az új kütyüvel készítve... :)   )


A nagy plussz az volt, amikor az elsőéves rezidensem, az én kis Sancho Panza-m szélmalomharcaimban, visszafordult a szakrendelőm ajtajából, odajött, megölelt és megpuszilt, amikor látta fáradt arcomat és nyomorúságomat...  

csütörtök, június 19, 2014

na most terelje...

... valaki felém a tudományos múzsámat, mert holnap estig el kellene küldjek egy absztraktot, csak még nem tudom, miről is szóljon... és még statisztikát is kellene hozzá tanuljak.... hát nem fantasztikus? ... és nem utolsósorban dolgozom is holnap...

hétfő, június 16, 2014

Pöti francia konyha :)

És ezt mind megettem... :)
(még többet is, csak időnként lemerült a mobilom... )
Libamáj
Csirkemell + ratatuille
Azok ott eprek és eperfagyi :)

Gyümölcssaláta a d'Orsay múzeumban

Már megint lazac... 
omlós kacsacomb
Epres-mangós parfé torta (fagyiiii :D )
Igen, az ott egy osztriga héj ... kipróbáltam, nekem nem vált be... :)
Bárány ... ehető... 

vasárnap, június 15, 2014

A legújabb kütyüm :)

Apuek keresere teszem kozze, jo kis kutyu, ma kaptam kezhez, nagyon megy es vegre nem irja ki, hogy megtelt a memoria...

Es a fenykepezogep nem mellesleg 20 megapixeles... :)

Most (is) tenyleg nagyon orulok neki - mint minden kutyumnek... :)

szombat, június 14, 2014

üldögélős...

... annyit ültem bent az előadásokon, hogy kibújt az összes szeplő az orromon...

... ide besüt a nap...

... vagy mégsem ide...? :)

vicces...

... amikor a volt olasz főnököm a régi-új főnököm egymás között megbeszélik, hogy én hogy érzem magam... :)

... a megbeszélés konklúziója pedig az, hogy "jól".

... én is hozzászólhatok...?

szerda, június 11, 2014

az Eiffel torony lábától 25 percnyire



van ingyen net (igaz egyelőre csak egy kütyüre).. és mélyen el kell gondolkozzak, hogy mi az, amit ma este kívánjak... :)

kedd, június 10, 2014

érthetetlen

.. továbbra sem értem, mi ez a felhajtás a lazac és a beef-steak körül... ?

.. ha engem kérdeznének, kapásból 10 ennél finomabb ételt fel tudnék sorolni.

... hát miért nem engem kérdeznek...?

hétfő, június 09, 2014

vallomás

.. ha rámtalál egy Lüi (Louis),
 rebegek egy üi-t (oui-t)...


... igen, tudom, irodalmi Nobel díj gyanús... 

a nagy igazság...

... a férfiakról... :D

vasárnap, június 08, 2014

:)

ebéd (saját kezűleg készítve):
és desszert :)

internetfüggőség

az online kérdőíveket ugyan becsaphatom, de lelkem legmélyén tudom, hogy rég nem ez az igazság... :)
Pontszám:36/80

Sokat használja az internetet, de még nem mondhatja önt senki függőnek. Ha a munkájával összefüggnek a számítógépes ténykedései, egyáltalán nem kell félnie attól, hogy valamiféle függősége alakul ki. Kérjük gondolkodjon el azon, hogy az internet milyen hatást gyakorol az életére, és ez milyen hatást gyakorol a család többi tagjára.

annál jobb lesz...

A mai napot ezzel a Republic számmal indítom:




... reggel már voltam bent zárót írni és nyomtatni (ma szabadnapos vagyok, de elutazás előtt még mindent elő kell készíteni), pont amikor hazaértem, 2011 óta először felhívott a volt olaszországi főnököm, hogy telefonos segítséget kérjen adatbázis kezelés ügyben (most legalább látni fogja, hogy mennyi időt vesz fel, mert szerintem neki erről fogalma sincs... :) ), ma reggel hazahoztam fél tonna ambuláns kartont is, hogy azért néhány(száz)at ebben a két napos hosszú hétvégében nézzek át belőlük, mert csak nőnek a tornyok az orvosiban a polcaimon és már nem fér az újabb "szállítmány"...
... de kint szép idő van és ma még főzni és mászkálni is tervezek, nem utolsó sorban azért, mert a kongresszusra tegnap vásárolt (mesésen drága) fehér kardigánomat sikerült a barátnőm autójában felejteni... :) Szóval lesz itt még némi feltöltődés is azért...

szombat, június 07, 2014

ez is itt :)

.... vannak itt olyan vidékek is, amik 1,5-2 óra alatt bejárhatóak... ideje elővenni a várostérképet, maradt itt bőven felfedeznivaló... :)







hoppá

... a kényelmes szandál kevésbé kényelmes, mint amire számítottam, szóval nem irigyelni - ma körbejártam egy egész (nem túl nagy) tavat vele tesztelési szándékkal és készül a buborék a talpamra... kénytelen leszek sportcipőt is vinni a borivó-sajtevőkhöz, biztos ami biztos... :)

... persze még kiderülhet, hogy az én jegyem nem is arra az időpontra szól, mint a csapat többi tagjáé... és nem is az Eiffel lábához... én már semmin sem csodálkoznék... :)

csütörtök, június 05, 2014

fáradt

... ahhoz is fáradt vagyok, hogy panaszkodjam... de már csak egy munkanap, egy ügyelet, és aztán irány az Eiffel torony lábai és kedvenc múzeumok. :) És mellesleg némi továbbképződés napi 8 órában...

... kényelmes fehér szandál  + virágos ruhácska + új fehér válltáska (amibe belefér fényképezőgép, iPad, mobil, pénztárca és esernyő egyaránt -természetesen letesztelve ;) ) összekészítve.

... remélhetőleg szép időnk is lesz hozzá.

hétfő, június 02, 2014

érdekes nap...

... olyan igazi fura hétfő... :)

Azzal kezdődött, hogy otthon felejtettem a mobilomat, így tesztelhettem, hogy a mobilfüggőség jegyeit észreveszem-e magamon. Szerencsére nem igazán, még jól is esett, hogy végre aránylag csend volt körülöttem. Eredmény: 13 nem fogadott hívás, amiből 3x az a cég keresett, akiktől szombaton végre megrendeltem a mobilt, amin sokat töprengtem, hogy kell vagy sem: víz- és ütésálló - nem véletlenül választottam ezt, bár, mielőtt gyanakodni kezdenétek, elárulom, hogy a kis Samsungom is él még, csak már tele a memóriája - ez például közös bennünk... :)
Áldom az eszem, hogy visszahívtam őket, mert kiderült teljesen mellékesen, hogy a rendelt mobil egyébként nem kártyafüggetlen, az többe kerül, és egyébként pont nem az én mobilszolgáltatómhoz van kalibrálva... úgyhogy egyúttal módosíttattam a rendelést - ami sajnos azt jelenti, hogy csak 3-4 nap múlva tudják postázni... kezdem elveszíteni a reményt, hogy akkor a hétvégén már ezt fogom pötyögtetni idehaza...

A munkahelyemen egyébként egy olyan doktornőnek magyaráztam egész nap, aki hajdanán az egyetemen tanította az évfolyamtársaimat - konkrétan engem soha, de emlékeztem az arcára. Kicsit rosszul indult az ismerkedés, amikor megkérdezte, hogy negyedéven ki volt azon a gyakorlaton a gyakorlatvezetőm, ahol ő is oktat, ennyi év távlatából már tényleg nem emlékeztem és amúgy sem hagyott bennem túl mély nyomot sem az a gyakorlat, sem az a féléves belgyógyászat, mert csak a durva 200 kérdéses tesztírástól féltünk, de attól  nagyon. Arról a vizsgáról még az jut eszembe, hogy életemben egy alkalommal voltam képes 14 órát tanulni egy nap alatt, és ez pont ezelőtt a vizsga előtt volt egy nappal. Sem azelőtt, sem azóta nem voltam képes megismételni ezt a bravúrt... szóval ennyire voltak kellemes emlékeim az adott Klinikával/tantárggyal kapcsolatban - de persze ezt inkább nem osztottam meg a kedves kolléganővel, akivel az elején magázódtunk, mint azt az egyetemen tanultam, majd végül már tegeződtünk, mint ahogy ez itt működik...

Aztán volt egy munkamegbeszélés egy másik intézetben, majd irány vissza a saját munkahelyemre, hogy gyorsan levizitelhessek, majd részt vegyek az időszakos hétfői agytágításon...

A nap fénypontja, bármilyen meglepő, de a spinning végén volt, amikor rájöttem, hogy egy év után először ismét sikerült végigtekerjem az egész órát úgy, hogy közben nagyjából sikerült a tempót és utasításokat is követni.:) Hip hip, a végén még formába lendülök - bár már most is szép vagyok, csak nagyobb felületen... :)

Este újabb 2 órás munkamegbeszélés Skype-on (na jó, abból egy óra kevésbé munka, de egy órát tényleg intenzíven táblázatokat terveztünk), most pedig, mikor végre nekifoghatnék osztályos és ambuláns betegekkel foglalkozni kicsit, inkább lefekszem és punktum. :)

vasárnap, június 01, 2014

gyereknap

... kicsit felnőttesebben ünnepelve: ezelőtt párszáz évvel még krétával rajzolgattunk az aszfaltra miközben fagylaltot ettünk,  most csendben borozgattunk és elmélkedtünk az élet dolgairól... :)

... így sem volt rossz, bár a zuhé miatt a háttérzene (valami majmos gyerekszám volt elég hosszú időn keresztül) gyorsan abbamaradt és így itt is a felnőttesebb kézilabdameccs maradt zenei aláfestésnek.

... azért még mindig nagyranőtt gyereknek érzem magam.

Az év 365 napján, nemcsak ma.