hát akkor...

lássuk, mit hoz ez a 2012... :) bízzunk benne, hogy még több szépet és jót és legfőképpen egészséget (számomra ez volt az idei év tanulsága).

Mindenkinek boldog, békés, kiegyensúlyozott új esztendőt és akivel csak lehet viszlát személyesen. :)

UI: én vagy végig ügyelem a jövő évet, vagy aludni fogok a holnapi nap alapján... remélem én dönthetem el, melyik legyen... :)

elso bejegyzes...

... Elso okostelefonomrol.:)

Foto biztosan lesz rola, a nevet most szuleim kell szolgaltassak, ugyanis az o angyalkajuk potolta bele a legtobbet:)

Ma vittem eloszor a munkahelyemre, de annyi bonyodalom adodott, hogy nemigen maradt idom matatni es mutogatni...

Egyebkent lassan kezdem megerteni, hogyan is lehet rovid ido alatt okostelefonod rabjava valni... Engem is szepen lassan behaloz, bar probalom rendithetetlennek es megkornyekezhetetlennek mutatni magam...

Published with Blogger-droid v2.0.2

Boldog Karácsonyt! :)

Ma hallottam először ezt a számot a konyhában sürgölődés közben, a szöveg is mellékelve van a tubicán, szóljatok, ha valamelyik szót nem értitek. :D

eszem-iszom-alszom :)

ma este még lazítok a tizenpárórás hazaút után, holnaptól viszont bekapcsolódok a karácsonyi nagytakarításba és megpróbálom kicsit behozni a lemaradást a munkáimban, amit az okozott, hogy az utóbbi 1 hétben munka után hazaérve már csak bámultam bele a nagyvilágba, ajándékokat vásárolgattam és ixxeltem a napokat, ameddig végre hazajöhetek :)

6 hónap alatt meglepően sok minden megváltozott itthon, és ebből a változásból és a családomból akarok most én is egy kis erőt meríteni a megújuláshoz, mert feltartóztathatatlanul trappolok a HP-vé válás felé. 

dupla kinyiff

... ma másodszor is kinyiffantottam az első színes képernyős telefonomat - legutóbb még Firenzében nyomtam oda másfél liter ásványvízzel és néhány konzervvel az aszfalthoz, ma simán csak reptettem a táskából pár métert az orvosi szoba kemény padlóján...
... tényleg ideje hazamenni, mert lassan kezdek ön- és közveszélyes lenni...
... a kütyüim mindenesetre kezdhetik a rettegést... remélem hazaérek, mielőtt az embereket kezdeném bántani...:)

... bár, ha jobban belegondolok, már ezt a bántást is elkezdtem... (utólag is ezer bocs, és boldog szülinapot!)

szétestem...

... ezért mostantól este 10-kor fekszem, legalább 8 órát alszom, halomra gyártom az emlékeztető cetliket és igyekszem kis mozgást is becsempészni a hétköznapokba. Meglátjuk, mennyi blogbejegyzés fér bele a napi rutinba a régi-új feladatok tükrében... :)

nemzetközi kavarodás..

... a finn nevűnek tűnő lány, aki Finnországot képviseli, ma megszólított magyarul, mert, mint kiderült, az anyukája magyarországi, az apukája olasz, ő pedig egészen az egyetemmel bezáróan Padovában tanult.
... az Ausztriából érkezett egyszem srác pedig 2 évvel ezelőttig Budapesten élt és dolgozott...

Amúgy a mai nap egész jó volt, egész addig a pontig, ameddig ki nem derült, hogy Európát a nagy országok képviselői még mindig csak Ausztriával bezárólag számolják...  aki nem oda vagy nyugatabbra született, vagy a szülei vagy ő nem vándorolt oda, az nyugodtan leírhatja magát, mert mások már sokkal régebb megtették...

hosszú nap volt...

... és az eddigiek alapján nekem nem lesz a kedvenc városom Amszterdam (egyik kolléganőmmel ellentétben)...
... hajnali 5:10-kor, két órával a repülő indulása előtt derült ki, hogy az összes iratom és az utazásra szánt pénzem ottmaradt a tegnap esti szülinapi buli színhelyén, kész szerencse, hogy a szülinapos férje ébreszthető volt és megerősítette a táskám jelenlétét a fogasukon, és a lakásuk sem volt túl messze, így a reptér előtt még oda is elugorhattunk (felrúgva az összes közlekedési szabályt, nem volt szívbajos a taxis, még akkor sem, amikor a szél a kukákat az autó után gurította az út kellős közepére). A beszállással nem volt gond, a felszállással már annál inkább, mert a kukagörgető szél a repülőt is elég alaposan össze-vissza rázta, ez volt eddigi legrosszabb felszállásom, bosszúból végig is aludtam, mert végig felhők takartak mindent, hideg is volt, kicsi is volt a sonkás szendvics, amivel a Malév kedveskedett (de úgy látszik, energiadús, mert azóta még nem ettem semmit és még nem hipóztam, na de azért lassan ideje körülnézni itt a szállodásban is, hátha találok valami ehetőt a díszbambuszokon kívül is).
Az amszterdami reptéren a futószalagok nem működtek, így rengeteget kellett gyalogolni a kijáratig, mire megtaláltam a buszt, alaposan elfáradtam. Egyébként nagyon szép és elegáns, de meglepetésemre a Ferihegy 2B terminál is csak méretben maradt el mögötte, eleganciában vetekedett ezzel a reptérrel.
4 euróért aztán busszal elhoztak a szállodába, a nevéből ítélve 5 csillagos, de sehogy sem tudok elfogadható hőmérsékletet teremteni a szobámban, ezért a délutánt nagyjából a paplan alatt töltöttem, alvással és a volt olasz főnökömmel való megbeszélésre készüléssel. Mivel viharos szél kalapácsolt egész nap az ablakon, valahogy nem tudtam rávenni magam, hogy bemenjek a központba. Ehhez vissza kell ugyanis menni a reptérre, ott vonatra szállni és végül ugyanezt visszafele is megtenni. Úgyhogy a mai nap csendes pihenéssel és munkával fog telni, és informálódok arról, hogy mit érdemes megnéznem a maradék 1,5 napban, ami Amszterdamnézéssel fog telni.
Egyébként a szállodában is jól rámijesztettek kétszer, először, amikor éktelen dörömböléssel hozták a továbbképző anyagát, másodszor pedig amikor az ajtó alatt juttattak el egy borítékot, benne a mentorom nevével (olasz főnököm lesz a mentorom is, micsoda meglepetés és véletlen egybeesés... :) ). Olyan hanghatás kísérte a boríték becsúsztatását, mintha valaki a szobámban mászkálna és furán szuszogna...
Egyébként szerencsére előadást nem kell tartsak a program alatt, csak kérdések feltevését osztották rám, ez igazán nagy megkönnyebbülés Artimino után. :)
Korábban 2 előadásra lehetett jelentkezni a 3-ból, ebből a statisztikára be is osztottak (ez volt az első favorit), de a második favorit cikk-bírálat írás helyett a "hogyan bánjunk a médiával" előadásra tettek be... ezek után azt hiszem, betörök a médiába is, elvégre kb 1,5 órás előadással a hátam mögött ez már semmiség lesz. :)

Amúgy most épp kicsinek és elhagyatottnak érzem magam, Magyarországot egyedül én képviselem, otthonról pedig egy bukaresti és egy kolozsvári román lány érkezik, egyiket sem ismerem. Firenzéből lesz két ismerős a programfüzet alapján, remélem csapódhatok majd a lányhoz, a srác kicsit magasan hordta már akkor is az orrát, amikor ott voltam, és gondolom ez azóta sem változott.
Ha igaz az, hogy amennyire rosszul indul egy ilyen program, olyan jól ér véget, akkor ez lesz életem legnagyszerűbb továbbképzése... pedig Artimino után elég magasan lóg az a léc...

nem szeretném...

... belegyömöszölni a csizmámba az élre vasalt új nadrágot, ingeket és a kardigánt (mert még reménykedem benne, hogy gondos vállfára akasztással megúszom a vasalást, vagy legalább a felét... :) ), amivel ma csupa kényszerből megleptem magam, de azért (ha nem gondolok a mai számlákra) így is teljes az örömöm, igazán jó gyerekfelnőtt voltam, hogy ennyi mindent hozott a Mikulás. :)
... csak ne fáradtam volna el annyira a próbálgatásban, nem maradt energiám végiggondolni sem az utazás részleteit, és a holnapi ügyelet után már nem is nagyon lesz rá időm...
... csak legalább a fogkefét ne hagyjam itthon, mert két hónap leforgása alatt már kétszer kellett vásároljak utazásaim alatt a szétszórtságom miatt. Minden korábbi vásárolt fogkefe/hónap rekordomat megdöntöttem... :)
... és vásároltam ma visszazárható 1 literes zöldségtároló fóliát, ami mellesleg a doboz szerint megfelel az EU légiközlekedés kézipoggyász-előírásainak is...  hát nem bámulatos, mi mindenre (és mindenkire) gondolnak ezek a németek? Na és van benne 20 darab fólia, amit egészen biztos, hogy nem a dobozon ábrázolt zöldborsóval fogok teletölteni...

dö vinner téksz it oll

Adagio koncert megy a tévében a háttérben, miközben próbálom rávenni magam, hogy (ügyelet utáni) délutáni alvás után fogjak neki megint Albinót (és főleg saját magamat) munkába állítani... eddig szépen elandalítottak a dalok, de hirtelen megtört a varázs, amikor nekifogtak angolul énekelni (ABBA- The winner takes it all), és a magyar akcentus teljesen felborzolta az amúgy egészen (szokatlanul) relaxált idegeimet...
... kész szerencse, hogy a Queen: Too much love will kill you-t már magyar fordításban énekelik, mert bár az eredetinél nincs és nem is lesz jobb, de érzékeny fülemet (és még érzékenyebb/neurotikus idegrendszeremet) ez legalább nem bántja. :)
... szerintem jó befektetés lenne nekik egy nyelvtanár, aki lefaragja ezeket a recsegéseket - ropogásokat... :)
... sokunknak (velem az élen) van akcentusunk, de legalább nem sugároztatjuk a tévében (én legalábbis nem tervezem, bőven soknak találom azt a publikumot is, akik előtt időnként el kell sziszegtessem a "thirty-three thin thoughs"-ot... a szó eleji th-ba mindig beletörik a nyelvem...).

ruhatár felfrissítés

... jövő hét szerdáig be kell szerezzek néhány ruhadarabot, ami megfelel az amszterdami "business casual" (üzleti alkalmi) dress code-nak. Ha most nyár lenne, elő tudnék varázsolni pár ruhadarabot, így viszont egyik délutánomat erre kell áldozzam, és már előre látom, hogy nagyon fogok szenvedni, mert továbbra is utálok ruhát vásárolni. :(
... nézelődtem kicsit a neten, hogy milyen irányban keresgéljek, és ott találtam az alábbi hasznos tanácsokat a társas életre, ügyfelekkel való kapcsolatokra vonatkozóan. Én bizony meglepődtem, mert pl. az email írással időnként elcsúszok, és a problémásabb válaszadásoknál nem csak 48 órát... ezen (és nemcsak) bizony még dolgoznom kell.

olyan jó lenne...

... érteni azokat a rövidítéseket, amiket volt olasz főnököm este 10:30-kor küldött 1 mondatos emailjébe belefoglal...
... amúgy sem mindig értem, hogy mit is akar pontosan, és most még el is kellene küldenem, amit talán kér...

... lükeségérzetem megint akutizálódott...  

hoppá :)

... találtam még egy filmet Edwarddal... hogy mi lesz így a napi 7-8 óra szépítő alvással...?

Edward Norton lázban égve... :)

A tegnapi ügyelet előtt éjjel 1-ig néztem egy Edward Norton filmet ("Színes fátyol" - Painted Veil) és annyira magával ragadott a színészi játéka (és kisfiús bája ;) ), na meg a történet is, hogy ma ügyelet utáni szabadnapomon még két filmet néztem meg az ő főszereplésével. A "Leaves of Grass" kicsit kilóg a sorból, meghökkentő, nem pont erre a végre számítottam (bár a film egyébként szintén nagyon jó, csak most pont nem erre a típusúra vágytam) de "Az Illuzionista" az első filmhez hasonlóan magával ragadott és elvarázsolt, moccanni sem tudtam a gép elől. Holnap biztos ennek a filmnek a hangulata fog bennem bújkálni (ahogy tegnap a "Színes fátyollal" történt, amikor épp nem elkószált beteget kerestem égen-földön, viziteltem, gyógyítottam vagy magyarázkodást hallgattam... ).

Idejét sem tudom, mikor néztem meg 3 filmet 3 nap leforgása alatt... Talán holnap már lelkiismeretfurdalásom lesz, mert akár dolgozhattam volna is helyette, na de néha jól jön egy kis elrugaszkodás a valóságtól, ami a  munkahelyi gondokat is feledésbe meríti, és talán ott is ragadnak pár napig (ameddig a neten elérhető többi filmet is kimerítem... :) )

Edward, első számú kedvencemmé léptél elő... :)

különös Szilveszter... :)

Ti már tudjátok, hol töltitek a Szilvesztert? Az én programom eldőlt, ügyelettel és narancslével köszöntöm majd az új esztendőt. :) Tavaly január 1-et ügyeltem, így legalább lesz összehasonlítási alapom, melyiket jobb osztályon tölteni. :)

Na de enyém lesz a Karácsony és a családomé, úgyhogy kicsit sem kell sajnálni, jó üzletet csináltam. Azzal pedig, hogy akkor jövőre az angyalkát már nagy valószínűséggel az ügyeletes orvosi szobába kell irányítanom, most még nem foglalkozom... Leszek én még nagy(darab) ember, vagy legalábbis munkában megőszült szakorvos, és eljön még egyszer az a nap, amikor mindezeket az ügyeleteket a nálam kisebbek nyakába varrhatom... bár az is igaz, hogy ez a nap azért kicsit még odébb van... :)

irigylem...

... azokat, akik a munkaidő végén a munkaruhával, vonalzóval, írószerrel vagy a számítógép kikapcsolásával leteszik a munkát, és másnap reggelig még csak egy kósza gondolat szintjén sem kerül elő abból a zugból, ahova leparkolták.
... itt motoszkál valaki a fejemben, és bárhogy kínlódok, nem tudom kiűzni, túl mély  (leginkább negatív) nyomokat hagyott már bennem és az összes kollégában, orvostól a betegszállítóig...
... akarata ellenére nem lehet senkit (meg)gyógyítani, főleg, ha már egészen beleszeretett a betegségtudatba, így viszont mindig hatványozottan rossz érzés tölt el, amikor fiatal arcán elcsípem a "csakazértis" mosolyt... így minden erőfeszítés merő energiapocsékolás és hiábavaló neuronpusztítás.

... a neuronáldozataim számát nem tudom, de ma biztos 4 hetet öregedtem miatta.

egy kis szünet...

... itthoni munkában megfáradt agyamnak... :)

valamikor...

... réges régen, kb 9-10 hónappal ezelőtt egyszer nagyon határozottan kijelentettem, hogy ha visszatérek a spagettievőktől és beosztanak egy bizonyos doki fennhatósága alá, akkor egész biztos pár hónapon belül odébbállok és kipróbálom, mennyire mennek még azok az idegen nyelvek, amiket régóta nem gyakorolok...

... mától egyelőre nem hivatalosan ezzel a dokival dolgozok... persze a nap nem volt problémamentes, de a csomagolásnak még nem fogtam neki, valahogy elszállt az energia, az oktatásomért való küzdelem és efelett gyakorolt kesergés lendülete, és most épp a csendes túlélés lett a fő cél, és az egy évnél kicsivel több hátralevő időt alkotó napok huzogatása...

... és a szakmát mégiscsak a könyvekből fogom megtanulni.... mert hát a könyv (és a guugelheimer izidor a pubmeddel karöltve) a legjobb barát - és kolléga...

kreatív :)

Barátnőm újabb ötlete. Ha valakinek megragadta a fantáziáját, bátran rendeljen belőle, biztos vagyok benne, hogy sikere lesz. :)

beteljesült...

... az álmom, amiről nemrég írtam, bár titkon azért reménykedtem benne, hogy mégsem fog...
... talán azért történt, hogy ne bízzam el magam amiatt, hogy mostanában meglepő módon megnyílnak a kapuk a magamfajta emberkének... vagy hogy ne kötelezzem el magam, mert még mindig nincs itt az ideje, ez itt nem a végső cél csak egy köztes állomás.

... a kisemberek között nem bizonyultam elég nagynak, de hátha a nagyok között azért időnként meghúzódhatom kicsiként...

villámlátogattam... :)

Végre sikerült meglátogatni leendő gyermekeim másfél hónapos harmadik unokatesóját.:) Elbűvölő csöppség, nagy szemekkel és meglepően nyugodt babatermészettel.:) A Mozart zenére és körbeszálldogáló színes állatseregre pedig még a ritkán előforduló pici hüppögés is abbamarad és a kiságyból csak 2 hadonászó öklöcske látszik ki (a végén még karmester lesz a legényke...). :)

Egy ilyen kis tündér láttán óhatatlanul is ébredezni kezdenek az anyai ösztönök... még szerencse, hogy a bevásárlóközpontokban és a buszokon antidótumként épp elég elrettentő példát is lát az ember lánya... :)

... egyébként...

... ma beiratkoztam a hatalmas, csillogó-villogó, új, modern (satöbbi satöbbi) könyvtárba... még a regisztráció ment a legkönnyebben, utána jött a küzdelem a közönyös ruhatárossal, aki átirányított az önműködő szekrényekhez kicsit gyötrődni és ismét felfedezni magamnak a pénzzel működő zárat (ugyanis egy tréfás kedvű vállalkozó leszedte az erre utaló matricákat a szekrényemről, így magamnak kellett rájönnöm, hogy miért is nem működik, bár a mozdulataim összhangban vannak a zár anatómiájával...), aztán felfedeztem a ki- és beléptető rendszer technikáját (bár a kilépésnél sikerült a szomszédos kaput kinyitni a mozdulatommal, ezért szaladhattam át oda, hogy ki is jussak dobpergés és trombitaharsona nélkül), majd az egyik könyvtárost hoztam mozgásba a listámmal (bár úgy láttam, nincs ehhez szokva, "keresd magad mozgalom" itt a divat, na de most így járt), végül az 5 könyvből 1-et sikerült beszerezni és még 3-at választottam a kívánt szerzőktől, csak épp más címmel, mert pont azok nem voltak.

... és most Michelangelo életét olvasom Irving Stone-tól, és egymás után ismerem fel a firenzei utcákat és  épületeket, amik a regény színteréül szolgálnak és néha megrázom a fejem, hogy ezek szerint mégsem álom volt, hogy nem is olyan rég még ott éltem, ha átmenetileg is... 

nagy a rend..

... nagy a csend és egy icipici magány...
... a szüleim hazautaztak, és bár már tegnap időnként elfelhősödött emiatt a tekintetem ügyeletben, mégis most tudatosult igazából, amikor délre valahogy hazavergődtem és az üres kuckó fogadott...

... szép lassan ismét megszokom, hogy reggel magamnak kell megfőzni a kávét és nincs senki, aki csendben ébresztgetne, ha óracsergés után inkább ismét visszafúrom a fejem a párnák közé, minthogy azonnal felkeljek... és 1-2 napon belül ismét belepik a ruhák a foteleket és a káosz visszaszerzi jól megérdemelt helyét az életemben és a lakásban...

megvolt...

... az avatás, egy másfél órás protokoll-sorozattal, egy esküvel és két kézfogással egy (elég hosszú) korszak lezárult...
... örülök, hogy a szüleim is élőben végigkövethették, egy kis elégtétel ez nekik a védésemről lemaradásról, bár csak kevés kép készült, mert állítólag olyan gyorsan mozogtam a talárban (nekem egyébként pont nem így tűnt, hasztalan igyekeztem a diplomát tartó kéz felé, a lábam köré fekete lapos szövetkélgyó csombolyodott és húzott vissza a szék felé...), hogy csak odafele és visszafele kaptak fotóztak le, az ünnepélyes momentumok fényképezőgéppel láthatatlanok maradtak. :)

... azóta viszont eszem a jóféle anyai leveseket és másodikokat, már csak ezért is megérte a Zavatás. :)

... és próbálom kisorsolni, hogy melyik legyen a következő visszaszámlálás témája...

úgy tűnik...

... idén végre eljutok Amszterdamba is. :) remélem egy kis városnézésre is marad idő a fejtágítás mellett, ami ezúttal vészjóslóan sok interaktív programot is tartalmaz...

azt álmodtam...

... ma hajnalban, hogy egy pályázatomra a "nem sikerült" választ kaptam egy borítékra rátűzve... kíváncsi vagyok, hogy ez most előre felkészítés volt-e, vagy csak az agyam űzött velem tréfát... :) nemsokára úgyis kiderül...
... de álmomban sem esett túl rosszul a bukta, mert akkor is az volt bennem, hogy ha nem sikerül, akkor annak biztos jól meghatározott oka van - mert hát véletlenek ugyebár nincsenek...

félelmek...

.. azt mondják a nagyon okos emberek, hogy a legjobb, ha szembemegyünk a félelmeinkkel... hát én erre eddigi pályafutásom során még nem nagyon tudtam rászánni magam, de gondoskodik róla a "Nagyfőnök" (lásd előző bejegyzés, ide-oda tekintgetős), hogy előbb-utóbb minden ilyen problémával szembekerüljek (csak épp mentőkocsin ne találjam magam egyszer napi 12 órás műszakokban, kettesben a sofőrrel)...
... sejthetitek, hogy ma reggel sem sikerült megúszni a tegnap este beharangozott vérvételt, mivel az osztályvezető reggeli megbeszélés után rögtön szakrendelni indult és a rá váró betegek miatt nem sok hajlandóságot mutatott erre a feladatra, a nővérek viszont mélyen megsértődve a "kivételezés" miatt, tüntetően 5 percenként megkérdezték, hogy mikor vágok neki a feladatnak (amire oly igen nagyon vágytam így ügyelet után)...

... aztán egyszer csak elindultak a lábaim és elvonszolták belül élénken tiltakozó énemet az ágyhoz, és 2 szemtanú és egy szenvedő alany jelenlétében egy szúrásból (és némi utókanyargózásból) csak lejött az a vér. Bár az alany megjegyezte, hogy nem mehet mindennap egyformán (tegnap kanyargózás nélkül jött össze), én azért magamban rettenetesen megkönnyebbültem, hogy nem kellett más vénát keresnem az akcióhoz...

P.S. köszönet Blisnek és Vera Linn-nek a bíztatásért. :)

nyeremény...

... nemrég szólt a nővér, hogy a tegnapi beteg jelezte neki esti vizit után, hogy csak az osztályvezető főorvosnak vagy nekem engedi, hogy reggel vért vegyünk tőle... lehet, hogy ügyelet után ezt a kihívást inkább átengedem a főorvosnak és én szépen csendben elsunnyogok... :)
...azért, mert egyszer sikerült egyből megszúrni, még nem jelenti azt, hogy legközelebb is pont odanéz a Fennvaló, amikor épp közelítek felé a tűvel...

kicsit hosszú...

... volt ez a nap, ügyelettel, éjszakai füleléssel és óranézegetéssel megfűszerezve, és egy budapesti villámkiruccanással... na de már csak 2 ügyelet van hátra erre a hónapra (az egyik épp holnap), és a feladatos listámon is fogynak a feladatok, már csak kettőt kell lapozni, hogy a lista végét lássam... :)

... a mai nap legnagyobb sikerélménye egyébként az volt, amikor kb 8-10 hónap után először vettem vért valakitől, akit az egész kórházban csak két nővér mer megszúrni és ők épp nem dolgoztak, a többiek pedig 1-2 próba után feladták... hát igen, a kezdő szerencséje, csak erre tudok gondolni, mert elsőre sikerült... :) Vagy csak a Fennvaló nem merte megkockáztatni, hogy az átizgult éjszaka után ha a vérvételnél elakadok, akkor ki tudja, még kiszabadul belőlem a fenevad... :)

ma...

... szinte teljesen keresztülszeltem Magyarországot kevesebb, mint 7 óra alatt (vonattal), aztán még álltam 20 percet a zuhogó esőben a helyi buszjáratra várva...
... nem is emlékszem, mikor voltam utoljára olyan kongresszuson (ezt a mostanit leszámítva), amikor nem kellett sem posztert védeni, sem előadni, ezért a tegnap esti vacsorán voltam eddigi konferenciai pályafutásom alatt első alkalommal igazán felszabadult, végigehettem a teljes menüsort, ihattam bort (és előtte egy kis birsalmapálinkát :) ) és még a táncparkettre is eljutottam és igenis éjjel 1-kor mentem csak lefeküdni. :)
... és pár emberrel igazán jókat beszélgettem, és még az előadások is jók és hasznosak voltak...

... igazán nem bánnám, ha minden hónapban lenne az utóbbi 2,5 naphoz hasonló megmozdulás. :)

... és ha holnap még ügyelni sem kellene...

...

... kérhetnék még egy kis plussz hétvégét...? csak egy ici-picit... csak hogy holnap még ne kelljen munkába menni...(az ember próbálkozik, bár úgyis tudja, hogy reménytelen...)

... félek a holnapi naptól, de nagyon remélem, hogy végre megszabadít attól, ami egész hétvégén nyomasztott ...

...

... egyszerűen csak nem jön, hogy írjak... de azért minden rendben. :)

... és  a holnapi ügyelet után végre ismét egy hétvége következik, legalább 1.5 egymásutáni szabadnappal... :)

olyant nem lehet...

... hogy most visszamegyek az időben április 25 körülre, amikor először kéreztem el az olasz főnökömtől, és amikor megkérdezi, hogy melyik projektbe akarok beszállni, akkor hallgatok és félrenyelek és köhögőrohamot kapok és megszökhetek a válaszadás elől...?

... a postaládámat ma betöltötte fél Európa (szakmámbeli nagyja) és most kicsit (nagyon) stresszel, hogy olyan nevek várnak válaszokat, akiknek nem gondoltam, hogy valaha is a szeme elé kerülök... és ezek után még kevésbé szeretnék a színük elé kerülni...

... igazán csak most az egyszer, lééégyszi... :(

Helló, október :)

... mivel ismét elhalasztották az absztrakt leadási határidőt, megint ráérek (ráérünk) kicsit javítgatni a 3 remekművet... csak már türelmem nem nagyon van hozzá... na de 10.-én végre lejár (?) és előtte már meglesz az első ügyeletem is fél év kihagyás után... bár én még tudnám mellőzni mondjuk 40 évig... :)

... a maradék 4 ügyelet miatt pedig október többi része is gyorsan el fog telni...

el sem hiszem...

... hogy csak ma két hete kezdtem megint itt dolgozni... nekem máris egy örökkévalóságnak tűnik...

 ... de mivel holnap lejár a következő kongresszusra a beküldési határidő (utolsó verziók épp főnökeimnél vannak, náluk a labda), ezért hétvégén talán megint lesz egy szusszanásnyi időm elővenni az emlékeimet... :)

... első és utolsó szabad hétvégém lesz októberben, utána már minden hétvégén ügyelek...

másfél napja..

.. van itthon megint rendes internetem (és tévém)... és már második este fekszem le 1 órával később az eredetileg tervezettnél...
.. csak már lenne hétvége, hogy lejárjon az épp aktuális visszaszámlálósdi... nem értem a két főnököm némaságát, és ez egyre jobban idegesít...

kíváncsi vagyok...

... 2 hét múlva hányan fognak engem követni abból a csoportból, akiket ma oktattam... :) ugyanis minden gyakon lehetőségük van választani köztem és egy igazi szakorvos között, és hát ma, első hivatalos oktatói napomon (na jó, csak helyettesítek másfél hónapig, szerencsére) annyira belelendültem a kutatásom tárgyát képező betegség taglalásába, hogy lekésték miattam a következő órát... :)

... én megmondtam, hogy nem való nekem az oktatás...

... és pont a gyakorlat elején felhívott a volt olasz főnököm, hogy számos (kettő, de annál sokkal többnek tűnő) absztraktot kérjen rajtam számon... amikből pedig az egyiknek ma fogtam neki... a másiknál pedig még igazából fogggalmam sincs, hogy mit is kellene tennem vele, mit várna el a főnök tőle(m)...

... én megmondtam, hogy nem való nekem a kutatás... sem...

... és mindezek fejében jövő hétfőig rendes, becsületes internetem sincs, csak egy valamiféle próbaverzió egy közeli wifi hálózattól, ami óránként 5 percre kb felenged a netre, hogy aztán kidobjon, mint az előbb is, amikor ennek a bejegyzésnek a 70%-át elúsztatta... úgyhogy azt hiszem a blogírással megvárom, ameddig nem kell mindent kétszer újraírnom...

lassan lekerülnek...

... a Firenzéhez és Olaszországhoz fűződő motívumok a blogomról és nem marad más, mint a nagy reményeim (vagyis hogy olyan jó lesz nekem itt) szétszórt cserepei...

... egy fokkal még mindig jobb idegenek között csodabogárnak lenni, mint ismerősök között jognélküli rabszolgának ...

vasárnap esti gyors :)

... meghosszabbították a kongresszus határidejét, cserébe 1 helyett 3 absztraktot kell készítenem... még szerencse, hogy nem egy egész hónappal tolták ki a határidőt, mert a hátralevő idővel egyenes arányban szaporodnak ezek az absztraktok...

... úgyhogy mostantól ezzel fognak telni az estéim - a nappaljaim pedig... na de hát ez van.

De volt egy nagyon szép hétvégém, csupa kacagással, üdítő társaság vett körül, köztük egy 11 éves kislányt, aki miatt mi felnőttek is beálltunk kreatívkodni a gyermekeknek szánt programokon. :) Eredmény: készítettem magamnak egy kis füzetet, amibe összegyűjthetem megint az összes szükséges intézmény és emberkék telefonszámait. És hogy biztosan visszatérjen az utóbbi 2 nap vidám hangulata valahányszor ránézek, minden lapra nyomtam egy édes mackós pecsétet is és lyukasztottam mellé egy kis fenyőt. :)

kellett nekem ugyebár...

... hát akkor ismét itt (nem itthon, mert az még mindig messze van ...), túl az első két napon, az első nagy csalódáson, amikor az, aki nagyon nem szeret engem, ezt ismét bebizonyította és megint nem amellé osztott be, aki mellett öröm lett volna este 6-ig bennmaradni és még tanulni is valamit, mert nemcsak a napi rutint végezném, időnként teljesen agyatlanul - így csak fárasztó rohangászás az egész, napi átlag 4x-i vizit (ma épp 5 sikerült, tegnap "csak" 3), időnként minden beteg az enyém az osztályon és mégis igazán egyik sem...
... azért voltak, akik örömmel fogadtak, főleg néhány nővér és pár beteg, szóval összességében még mindig nem sírom vissza Firenzét, de talán hamarosan eljön az az idő is...

És volt egy beteg, aki ma a folyosón megállított és azt kérdezte, hogy mivel a kezelőorvosa (egyik szakorvos kollégám) másik intézménybe távozik, elvállalnám-e, hogy ezentúl én gondozzam őt... de hát én még kisember vagyok ehhez... de végre egy kis gyógyír is hullott a lelkemre.

Arrivederci Firenze! :)

... van egy olyan érzésem, hogy nem utoljára láttuk egymást... :)

kipróbáltam - nekem bevált :)

.... nem tudom, a Trevi kút milyen statisztikákkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy hányan térnek ténylegesen vissza Rómába a pénzbedobálók közül, de én nyilvánosan tanusítom, hogy nálam működött a varázslat: ma értem vissza Rómából egy másfél napos nagyon szép kirándulás után, pedig kevesebb, mint egy éve meglehetősen alacsony összeggel (10 forinttal) teszteltem a hatását, gondolva, hogy ideje lenne a firenzei malac hatását kicsit megtörni és valami más olaszországi várost is látni, ne csak mindig ezt itt ni... Erre utána szinte 6 hónapos időtartamra jöttem vissza malacozni, na de legalább másfél napra Rómába is eljutottam, szóval eddig a "visszatérésre prediszponáló tényezők" közül a Porcellino első helyen, a Trevi kút második helyen van... mondjuk a jelen felmérésem nem tér ki arra, hogy a bedobott összeg mennyire befolyásolja a visszatérés időtartamát és előfordulási gyakoriságát (bár gyanítom, hogy a malacot sem a bedobott összeg nagyságával kápráztathattam el, mert az kb 20 cent körül volt, ha jól emlékszem - elvégre 4 éve volt és az én agysejtseim sem igazán szaporodnak, csak halnak el szépen csendesen... :) ). Tegnap este ezért 5 euró centet dobtam be, az napi árfolyamon kb 13,75 forint. Namármost, ha legközelebb (ha lesz ilyen), 1,5 napnál kicsit több időt töltök az olasz fővárosban, akkor már akár merész következtetéseket is elkezdhetek levonni (vannak olyanok, akik ennél kevesebb alapján is meg szokták tenni...:) ).

...érkezünk! :)

Ha valaki kb. 72 órát tölt Firenzében és az ideje nagyrészét múzeumlátogatással szeretné eltölteni, akkor mindenképp érdemes befektetni egy Firenze Card-ba, ami a múzeumok többségébe és a templomok egy részébe "ingyenes" belépésre jogosít fel 72 órán keresztül és benne van ugyancsak 3 napi korlátlan busz- és villamoshasználat is (az első érvényesítéstől számítva, akár buszon, akár múzeumban). Nincs benne a Santa Croce templom és a Dóm múzeum, ez viszont nekünk azt is jelenti, hogy ma ezek legalább nyitva vannak, mert nem állami múzeumok és emiatt nem is sztrájkolnak. :)
Amint anyuék felébrednek egy kis pihentető alvásból, neki is vágunk - megmutatom nekik azt a rengeteg szépséget, amit néhány száz év alatt az olasz zsenik összeálmodtak (legalábbis a kedvenceimet) és ugyanakkor el is búcsúzom tőlük, mert jövő héten ilyenkor már utoljára fogom ellenőrizni a szobát, hogy mindent összecsomagoltam-e és utána visszabuszozni azon az úton a két hatalmas csomagommal, amin kicsit több, mint 5 hónapja gyalog jöttem, tele szorongással és tanulni akarással.... és pár napra rá ismét kezdődik a munka az anyahajón...

... remélem változott valami, mire visszamegyek - ha más nem is, de legalább én... 

"tökéletes" időzítés...

Apukám évtizedek óta szeretne eljutni Firenzébe.... még meg sem születtem, és már fejből tudta a város térképét és történelmét, valamit művészeti értékeit. És most, hogy ismét jól van és orvosi engedély alapján (beleértve a lányát és néhány professzort :) ) is ide is utazhat, rengeteg tervezgetés után másfél hónapja megszületett a döntés, a holnapi napot választották az érkezés időpontjának. Valahogy megneszelhették ezt az olaszok, és mert nem hagyhatták, hogy a racionálisan, előre megtervezett kirándulás jegyében zajlodjon le ez a látogatás, 3 nap alatt szerveztek egy nagy nemzeti közalkalmazotti tüntetést. Ami azt jelenti, hogy a repülők, vonatok, helyi buszok, állami múzeumok és egyes hivatalok holnap 8 órán keresztül sztrájkolnak az ország nagy részében. A repülők 10-18-ig nem közlekednek (remélhetőleg apuék még megússzák ezt, elvileg reggel 7-kor landol a repülőjük Pisában (egyetlen előnye annak, hogy megváltoztatták a kolozsvári wiszér járatot, mert ugyan vonattal nem lehet direkt kimenni, csak Pisa főpályaudvarán vonatot cserélve, de legalább olyan korán reggel egyetlen olasz sem elég őrült, hogy tüntessen...). A vonatok reggel 9-17 között, a helyi buszok 16-24 óráig fognak sziesztázni. Hát ezeket figyelembe véve kell majd Firenzébe juttassam a szüleimet és olyan kulturális programot összeállítsunk, ami kárpótol azért, hogy így egyelőre a ferde toronnyal sem tudnak anyuék találkozni és az Uffizi és Pitti palota sem lesz benne a nyitónapban...

Na de azért biztos jó lesz így is (és kicsit még emlékezetesebb, mintha csak úgy simán, zökkenőmentesen, a terv szerint haladtak volna a dolgok).

Végezetül egy hasznos (időjárás)sztrájkelőrejelző oldal az Olaszországba utazóknak, még mielőtt megkezdenék az utazást, mindenkinek érdemes megnézni a várható sztrájkokat - mert nem pont olyan ritkák, mint a lila holló a világűrben...

úgy kell olvasni...

... ezt a bejegyzést, hogy elvileg "levezetésképp" írom.:) Miután eldöntöttem, hogy befejezem mára a munkát (miután szomorúan tudatosítottam, hogy bár úgy éreztem, egész nap csak dolgoztam és a számítógép előtt ültem, max csak 7 órát tudok a munkához számolni és annak is egy jelentős részében dekoncentrált voltam....), még finoman figyelmeztettek, hogy levezetésképp igazán írhatnék egy rövid blogbejegyzést is. :) Hát a fedélzeti naplómban mondjuk még elfér, az biztos, mert ma nagyon nagy léptékben vezettem azt is... lehet, hogy csak vasárnapi hangulatom volt...?

Tehát akkor levezetésképp egy rövid bejegyzés következzen az új lakótársamról, aki 3 napja csöppent az életembe, de máris többet beszéltem vele olaszul, mint az utóbbi 5 hónap során összesen. :) Nekem is most ered meg a nyelven (na jó, az ered inkább csak átvitt értelemben, mert azt a nyekegést hallgatni olyan angyali türelemmel lehet csak, amilyen Aríolának, az előbb említett albán lánynak van... :) ). El is kel neki egyébként ez a türelem, mert foglalkozására nézve klinikai pszichológus, aki Albániában megszerezte már ugyan a diplomát, de most itt honosítja, ami másfél évébe kerül, mert újra kell vizsgáznia egy csomó mindenből és újra kell írja az államvizsga dolgozatát, lévén hogy Albánia még mindig nem része az EU-nak... Ugyanez érvényes egyébként minden más szakterületen is, találkoztam már pl. olyan oroszországi származású doktornővel is, aki odahaza 60 ágyas osztályon ügyelt teljesen egyedül rezidensként, olyan betegek között, akik már akkor kerültek oda, amikor összeestek valahol és vitték őket, mert egyébként az orosz ember sem igen ér rá betegnek lenni (ismerek én még ilyen embereket, na hol is laknak...? :) ), itt viszont ugyanúgy újra kellett vizsgázgasson egy csomó mindenből és új államvizsga dolgozatot is kellett varázsoljon (pedig abból egy is alaposan megfekszi az ember gyomrát...).
Egyébként kicsi Arany (ugyanis Aríola neve albánul aranyat jelent, mint kibogoztuk) miután itt is lediplomázik, nekifog mesterizni. Elárulta, hogy a végső cél New York lesz, mert a barátja, aki elkísérte ide Firenzébe is, nagyon szeretne majdan az Óperenciás tenger túloldalán, éppen abban a városban élni... Ízlések és pofonok, ugyebár. :) Bár biztos megvan a "nagy almának" is a varázsa, csak én vagyok egyre öregebb és vágyom egyre kisebb településekre (és ennek pont ellentmondva keveredek mindig egyre messzebb ettől az álmomtól... ).
Tény és való, annyira kedves, megnyerő és türelmes volt, hogy én bizony javasolnám, hogy ezek az emberek, miután végeztek a betegek lelkének gyógyításával, a nap végén menjenek oda az orvosokhoz és kicsit gyógyítgassák, szeretgessék őket is... mert az, hogy ma hozott nekem egy pohár jegeskávét és egy tányérban pár kekszet, spontánul, mindenféle célozgatás nélkül, az én lelkemre igazi gyógyírként hatott (és előtte már a beszélgetésünk is, csak hogy ne higgyétek, hogy ilyen számító alak vagyok és csak a kávé miatt érzek így)...

bejegyzés a lábról... :)

(... legutóbb, amikor épp a lábammal nem voltam megelégedve, beugrott egy történet, ami után egyből befejeztem a panaszkodást - akkor megígértem, hogy megírom. Hát itt van. Talán így leírva kicsit gyakrabban eszembe jut.)

Egy öregember azt mondta, hogy életében csak egyszer panaszkodott - amikor fázott a lába, és nem volt pénze cipőre. Akkor azonban látott egy boldog embert, akinek nem volt lába. Sosem panaszkodott többé.

(Anthony de Mello: A szív ébredése)

feltételezések...

... Kubáról Betondnak:)

Nemigen volt időm utánanézni egyéb jellegű roppant hasznos időtöltéseim miatt (ami szokás szerint legalább 3 S betűt és egy P-t tartalmaz összevissza sorrendben), hogy mi miatt olyan nagyszerű a helyzet Kubában, úgyhogy maradnak a feltételezések és hivatkozások. Pl. a wikipédia egész részletesen tárgyalja angol nyelven, hogy mi is a helyzet az ottani egészségügyben (bár nem tudom, ki írta a szócikket és mennyire volt elfogulatlan :) ), ami meglepő, hogy a lakosság átlagéletkora kb. 77 év (ugyanebben a szócikkben az USA-ban 78 év), tehát ha tényleg sokan is vannak orvosok, úgy tűnik, hogy dolgoznak is keményen. :) (Vagy mára jó géneket fejlesztettek ki a kubaiak, mert azért a 60-as években még jóval kevesebb volt a várható élettartam...). Még a napokban olvastam a feltett térkép alatti hozzászólásokban, hogy nem olyan rózsás azért ott sem a helyzet, a végzett orvosok egy része Venezuelában landol olcsóbb kőolajért cserében, másik részük pedig otthagyja a medicinát hogy valami jobban fizető állás után nézzen, pl. a turizmusban. És hogy azért nem teljesen egyforma az ellátás színvonala a "különböző társadalmi rétegek" számára. Na de rémlik azért az is, hogy Michael Moore egészségügyről és eü-i biztosító típusairól szóló filmjében is szintén jó színben volt feltüntetve Kuba (időnként oda járnak át azok, akiket az amerikai biztosítóházak nem akarnak finanszírozni bizonyos vizsgálatokhoz, mert "nem éri meg nekik"), pedig Moore nem olyan ember, aki túlzottan hízelegne (persze a kontraszt kedvéért némi sarkítás azért elképzelhető, de a nyugat európai államok bemutatása pl. egészen reálisnak tűnt).

No hát ennyi fért most a fejtegetésbe, ha valótlanságot állítanék, okoljátok bátran a forrást. :)

egy fura térkép...

Ma munka helyett alatt azért felvetődött bennem, hogy ugyan bizony hányan is lehetünk most a Földön, akik az orvosi hivatást választottuk és ilyen minőségben is dolgozunk... egész érdekes adatokat találtam, persze egy konkrét számot sehol, mert hát szerintem azt csak egy személy tudja, de ő mostanában nem adott ki ilyen statisztikákat a kezéből. Pl. 2004-ben az USA-ban kb 850.000 orvos tevékenykedett és 2018-ra ennek még kb 20%-val többen is lesznek a megnövekedett igények és elöregedő lakosság miatt... Végülis a wiki 10 és 15 millió közöttire teszi a számu(n)kat, de aki ezt nem hiszi és van egy kis ideje, ezen a térképen utánaszámolgathat. Érdemes kicsit szétnézni, mielőtt az ember nekifog szídni az egészségügyet, hogy mi a helyzet a nagyvilágban.:) Magyarország Franciaországgal, Németországgal, Spanyolországgal, és a skandináv államokkal halad fej fej mellett 1 orvosra eső betegek számában, Romániában viszont a térkép szerint 1 orvosra majdnem duplája jut a betegeknek (300 beteg vs. 550 beteg/orvos). Kérdés, hogy ebből hányan mennek is el, amikor még nem olyan nagy a baj... de ez már másfajta szorzót is igényelne a tényleges számok mellé. :)

És ha valaki még nem döntötte el, hogy hol töltené legszívesebben nyugdíjas napjait, egészségügyi szempontból (a térkép alapján, és nemcsak) én bizony Kubát ajánlom. :)

... :)

... új bejegyzés helyett szinte új blogot indítottam az új szerkesztőben... :) pedig még ez az egy is több lassan, mint amit a múzsáim elbírnak a vállukon...

hukk :)

(... hogy mik vannak... :) )

Dear Cserebogi Yellow,
Congratulations on being selected for the 2011-2012 Edition of Who's Who in Medicine and Healthcare! Your inclusion in this exclusive directory distinguishes you as one of the world's foremost achievers in your field.

The new 2011-2012 Edition provides accurate biographical information on approximately 27,000 leading men and women whose achievements have placed them at the forefront of today's healthcare community. This special keepsake, which will include your complete biography, can be one that you and future generations refer to again and again.

Fedélzeti naplóírás indul :)

Pár napja egyik este nagyon elkeseredtem, amikor újabb hibámra derítettem fényt egy önként vállalt feladat kapcsán, amivel másoknak szerettem volna segíteni (néha az az érzésem, hogy több bajt okoz nekem az egész kutatósdi mint amennyi hasznom telik benne...) Elment a kedvem (sokadszorra) a kutatástól és az önbizalmam végleg negatív tartományba került... szerencsémre rögtön kaptam is egy jótanácsot, ami fényt deríthet arra, hol csúszok szét, mitől vagyok mostanában képtelen koncentrálni - és hogy ez csak belőlem fakad, vagy vannak itt még külső tényezők is...
Mától fogva minden tevékenységemet röviden leírom, hogy tudatosuljon, mikor épp mivel foglalkozom, mi az, amiből faragni kellene és mi az, amire kicsit több időt szakítani... Délután 2:30-kor indult a naplóírás, miután hazaértem a munkából, és most pár hétig szorgalmasan próbálok jegyzetelni, hogy rájöjjek a dinamikámra (remélem nem az lesz a vége, hogy átláthatatlan és korrigálhatatlan káosz és punktum...).
És bármilyen hihetetlen is, egész jól haladtam a feladatokkal, írtam román, angol és magyar hivatalos emaileket, statisztikáztam kb 2,5 órát a világkongresszusra, amire 3 héttel absztrakt leadás előtt szólt fő-főnököm, hogy kellene jelentkezni (és 1 hét már eltelt, mire ma végre nekifogtam), beszélgettem a családdal, bevásároltam és még a szemétlevivésre és mosogatásra is jutott idő (ez utóbbi kettőn szoktam rendszerint spórolni az idővel :) )

Most pedig még beírom, hogy 15 perc blogírás napi teljesítmény kiértékeléssel együtt és már lehet is lefeküdni - csak hogy lássátok, milyen komolyan veszem...

PS: a következő napok eredményeit pedig már csak magamban boncolgatom, talán majd a végső következtetésre szánok még egy bejegyzést - ha nem igényel túl sok időt és happy end lesz a végkifejlet. :)

... újabb szerzeményem... :)

... tudom, hogy nem túl felnőttes, de nem tudtam neki ellenállni és addig lelkesedtem érte, ameddig megkaptam ajándékba Sz.-től.. :)
... egyébként a 2 GB-os SD memóriakártyáról is szólhatna ez a bejegyzés, ugyanis pénteken Cinque Terre utolsó előtti települése előtt fotózás közben egyszercsak betelt az 1 GB-os kártyám és egyszerűen nem hagyhattam, hogy Vernazza és Monterosso megörökítetlen maradjon - még ha utána a képek csak a gépemen foglalják is a helyet (amire szintén született megoldás, külső HD, jelentős modernizálódáson estem át az utóbbi időben...)
 
... csak a lelkem és agyam halad visszafele a korban, a kütyü arzenálom lassan teljesen naprakész... :)

vízi-tüzi - de végül inkább csak fagy

Gondoltam, hogy azért megnézem az augusztus 20.-i esti pesti tüzijátékot is, mint a régi szép időkben odahaza, a szüleimmel és tesóval, a nagyszobában a tévé előtt gyülekezve, a sötétben ülve... hát a sötétséggel itt sem volt baj, legnagyobb meglepetésemre még az m1 online adta is (biztos ami biztos, fél órával korábban már bekapcsoltam, nehogy lemaradjak, a lottósorsolás végig szépen ment is a háttérben, a férfi műsorvezető fanyar(?) humorával (?) ötvözve, úgyhogy időnként inkább a tubicán keresgéltem zenét)... végül aztán kihúzták az összes nyerő számot, megtudhattam, hogy hány lottózó embert tettek boldoggá ezen a hétvégén, és végre elbúcsúztak a műsorvezetők és elkezdődött a tüzijáték...
... csak épp a félórából a netemnek és a valószínűleg kissé leterhelt hálózatnak köszönhetően kb 5 percet sikerült megnéznem, vékonyra szeletelt darabokban, azt sem túl jó felbontásban, na de arra rájöttem tiszta magamtól, hogy az ország területén élő különféle nemzetek zenéjét is beleszőtték - bár kínai motívumokat épp nem hallottam, de lehet, hogy simán csak lemaradtam, mert az 5 perces "vágott verzióba" minden nem fért bele... :)

Biztos nagy élmény volt élőben, ott a tömegben, a gyönyörűen kivilágított Budapesttel a háttérben, jó lett volna ott lenni, de megint rossz a teleportálóm... de ha a nagyszobánkban láttam volna a tévében, most annak is legalább annyira örülnék...

mise angolul vs. mise olaszul

... ma végre sikerült eljutni az angol nyelvű misére, amit szombatonként 5-től tartanak a Dómban. Próbálkoztam már eddig is, de hol az történt, hogy belefeledkeztem a munkába, hol a templomba való készülődésbe (bármilyen lazák is az olaszok, de nem tolerálják az ujjatlan pólókat, térd fölött végződő rövidnadrágot vagy szoknyát, ezért meg kell válogatni, hogy miben indul neki az ember, ha nem akarja a misét hazafele menet a kütyüjén befogott rádióban hallgatni...), volt olyan is, hogy negyedórán keresztül próbáltam sikertelenül (a dugóhúzóval) újabb lyukat készíteni a nadrágszíjamon, mert megint elkezdtem húzni a szárát a földön...
Na de ma végre sikerült.
A pozitívum, hogy végre értettem teljesen, miről szól a prédikáció (ez az olasz misék esetében kb 20-25%-ra tehető általában, mert sehogy sem akarnak orvosi témájú példázatot szerkotálni a kedvemért, annak a szókincse számomra jóval inkább ismert, mint az irgalom, kegyelem, áldás, bűn és büntetés és ezek szinonimái - és ellentétei).
A negatívum, hogy annyira nem volt érdekes, az olasz miséken legalább megvolt az az érzés, hogy egyébként biztos nagyon jó volt, kár, hogy nem értettem, de hátha a tudatalattim lefordította magának. Hát most a vallásokról beszélt a pap, az "egy igaz vallásról" és a többi kialakulása körüli szépséghibákról, felhozva példának pár olyan ember nevét, akiket szerintem igazán nem kellett volna belekeverni a történetbe (mert már kicsit olyan pletykaíze lett a prédikációnak). Másik negatívum (ez 1 kivételével az összes templomban előfordult, ahol eddig itt jártam), hogy nem énekelnek, elmondják prózában az énekeket és áldozás alatt néma csend. Ehhez képest pl. Amerikában olyan felüdülés volt együtt énekelni a többiekkel, jó kis gitáros - szintetizátoros - hegedűs kíséretű vallásos dalokat, amik 1-2 mise alatt bemásztak az ember fülébe (és időnként most is meghallgatom őket a tubicán, hogy visszahozza a sivatagot, a kaktuszokat és az Új Világ érzetét a lelkembe :) ). Hát itt semmi ilyesmi, pedig biztos errefele is vannak énekeskönyvek és énekek (ha már az én icike picike szülővárosomban is tudnak énekelni az emberek, orgona nélkül is, ha a kántor épp szabadnapos, és annak is ereje van).
Egyébként pedig eléggé meglepődtem: úgy tűnik, csupa bűntelen angol anyanyelvű turista jár Firenzébe (vagy csak azok mernek elmenni misére), mert szinte mindenki kiment áldozni még a felszólítás ellenére (!) is, hogy csak azok járuljanak az Úr asztalához, akiknek nincs semmilyen nagyobb bűnük... bevallom, én már elfelejtettem, mit is érthet a pap nagyobb bűn alatt, így inkább nem kockáztattam, van 1-2 dolog a listámon, de előbb biztos ami biztos kikeresem, hogy melyik milyen kategóriába esik az Egyház szerint... nem hiányzik még egy feketepont...

Mesék apunak Firenzéről 8.

Drága apukám, apró kis szünet után érkezik a következő mese, aminek során fény fog derülni arra, hogy miért is volt/van részem hivatalosan is egy ilyen hosszú, 5 napos hétvégében - amit majd szerdától megszakít egy 2 napos hét közepe... :) Csak hogy nehogy véletlenül azt hidd, a lányod rossz utakra tévedt és kivett pár napot, hogy körbecsavarogja a vidéket (ami egyébként nem is lenne rossz, de az a jövő hétre van szánva, méghozzá társaságban :) )
Augusztusban Olaszországban megáll az élet, kihalnak az utcák... legalábbis a városok perifériáján, ahol még a turista sem jár (a helyi látványosságok szokás szerint zsúfolva, egymás hegyén-hátán a sok tükörreflexes Nikonos nagyon fiatal, közepes és idős ember, mindenféle színárnyalatban)... Ugyancsak itt a periférián (ahol jelenleg én is lakom), az üzletekben lehúzzák a rólót, kiírják széles mosolyokkal tűzdelve, hogy elmentünk nyaralni, ne keressetek, az üzlet augusztus 1-szeptember 4 között zárva... na jó, vannak egyesek, akik csak 2 hétre húzzák le a rólót, de nekik valószínűleg van egy kínai vagy román munkatársuk, akit be lehet fogni erre az időszakra (is). És a bennszülött olasz levonul a tengerpartra, ahol szerencsére van egy kis nyaralója, és egy hónapig ki sem teszi onnan a lábát, max reggel a strandra, este pedig a strandról be a nyaralóba. Egyébként ugyanez a helyzet bármilyen munkaszüneti napon és hétvégén is. :) Ezért lehet egyből látni, ki az olasz és ki nem: csokibarna már április végén és a legnagyobb melegben is legalább bokáig, de inkább térdig érő csizmát visel egy laza sállal a nyaka körül. 35-40 fokban is. Mert lojális a csizmához (lásd haza- és félszigetszeretet)... vagy ki tudja... :)
A kórházakban természetesen nem lehet egy hónapra lehúzni a redőnyt, mert csak... úgyhogy itt kitalálták, hogy heti 5 nap helyett csak 4 hétköznap dolgoznak, és láss csodát, nem a szerdát (kedvenc napom), nem a csütörtököt, hanem valamiért pont a pénteket választották szabadnapnak (így jobban belegondolva én pl a hétfőt tölteném otthon :) ). Szóval ezért nem voltam én pénteken dolgozni, mert nem találtam volna senkit (legalábbis azon a klinikán, ahova én járok - de gyanítom, hogy a többiekkel is ugyanez a helyzet, ha mégsem, irgalom-kegyelem... :) ).
Ugyanakkor augusztus 15 a mélyen vallásos Olaszországban hivatalos ünnep, tehát magától értetődően munkaszüneti nap is. Nagyboldogasszony napját, vagyis Mária mennybemenetelét ünneplik (l'Assunzione di Maria) ezen a napon, de a szokásnak régebbi gyökerei vannak, még Augustus császár rendelte el az "augusztusi pihenést" ("feriae Augusti"), innen is a hétköznapi elnevezése ennek a periódusnak: Ferragosto. A cél pedig az volt, hogy mindenki kipihenje a korábbi hetek, hónapok megfeszített munkáját, ezért ilyenkor mindenki elment 1-2-3 hétre szabadságra, még a hivatalok is bezártak 1-2 hétre (ez a hagyomány valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag máig fennmaradt), és mindenki csak evett, ivott, mulatozott, azaz pihent és egyes városban időnként felvonult. Persze csakis vallásos alapon... vagy legalábbis részben. :)

Nem is értettem sokáig, miért kérdezi mindenki a klinikán, hogy mit fogok Ferragosto-kor csinálni, megyek-e a tengerre. Aztán a gúúgel(heimer izidor) megint csodát művelt és megvilágosított. :) Hát természetesen nem mentem a tengerre, egyedül kevésbé élvezetes, mint társaságban, így gondoltam, kihasználom a rengeteg szabadságot és befejezem az épp aktuális cikk legnehezebb részét - a következtetések levonását... azt most inkább nem részletezem, hogy kitört rajtam közben a generalizált zabszem szindróma és egyéb súlyos betegségek, pl. napi másfél liter folyadékfogyasztás, mert pótcselekvésként végre megittam annyi ásványvizet, amennyit a betegeken szigorúan számonkérek (legalábbis télen, mert nyáron azért ennél többet :D ). (... és így természetesen nem olyan tempóban haladtam, ahogy eredetileg elterveztem, na de ez már másik történet..)

És holnap szintén nem fogok munkába menni, pedig akkor papírforma szerint akár mehetnék is- csak épp nem fog senki bemenni dolgozni (gondolom azért, hogy kipihenjék a Ferragosto-t :) ), üres lesz az ambulancia, én pedig szívesebben ülök a szobámban, minthogy álldogáljak az üres kórházi folyósón.... így hát még egy napom marad, amit a kutatás és statisztika oltárára tehetek (szirup csendben jobbra el)...

... de holnap estétől kezdődik ismét a társasági élet, 3 lány érkezik otthonról és legalább esténként én is csatlakozom majd hozzájuk - figyeljétek a firenzei híreket, mert lehet, hogy benne leszünk... :)

.. az élet maga...

Shinjitől kaptam az Ice Age 4. animációs film trailerének linkjét, nagyon aranyos, nézzétek meg, mert garantáltan mindenkit mosolyra derít. Sz.-el meg is beszéltük, hogy ki kivel tud azonosulni a filmben: ő a lajhárt választotta (az is egy fenomenális karakter egyébként), én viszont a mókusra esküszöm, mert én is bármennyire igyekszem, a vége mindig úgyis egy hatalmas pofára esés, majd ismét kezdődik az egész elölről...

... vágyálom...

... egy olyan éjszakára vágyom, amikor egyszercsak megszabadulok minden háttérben motoszkáló gondolattól, a befejezetlen vagy elkezdésre váró feladatok kísérteteitől, kikristályosodik minden, a tudatom egy dolog körül (rajta és benne) fókuszálódik - és hajnalra befejezem a cikk " eredmények és megbeszélés" részét...

... bárcsak egy ilyen éjszaka lenne ez a mai is... bár kicsit rontja az esélyeket, hogy este 8 óta egyfolytában ásítozom...

...éhezem... :(

... a napokban kaptam egy iráni lányt szobatársnak, aki egyelőre csak átköltözött egy másik szobából ide, majd hazamegy és csak októberre jön vissza, szóval túl sokat nem fogunk találkozni. Mint kiderült, még kb. 2-4 évig lesz itt Firenzében, itt végzi ugyanis az építészeti egyetemet, most van túl az első éven, ennek megfelelően hosszú távra rendezkedett be, 4 napig hordták a csomagokat a többi firenzei irániaiakkal egyik lakásból a másikba...  az egyik barátja (gondolom "A" barát), ma itt is maradt az utolsó kör csomaggal együtt, elfoglalták a konyhát és jóféle iráni-angol zenehallgatás közben kb. 3 órája folyamatos evőeszköz csattogtatás és mosogatás zöreje hallatszik...

... hát hogy menjek én így ki elkészíteni a vajas-sajtos-szalámis zsemlémet egy kis olajbogyóval és paradicsommal... ? már megettem mindent, amit az asztalomon találtam (É. által itthagyott otthoni mézespogácsát, mandulás cantuccinit), de érzem, hogy az éhségemet csak az a bizonyos szendvics tudná enyhíteni...

... így még a munka sem megy igazán (na jó, az máskor is elég döcögős, de most legalább van mire fogni...:) )

:(

... szépen csendben alattomosan érik majd el rövid időn belül, hogy ismét megszűnjön otthon a lehetőség, a magyaroknak magyar nyelven felvételizni és hallgatni az orvosi egyetemen legalább az előadásokat (mert a gyakorlatok eddig is az állam nyelvén zajlottak)...

Elkeserítő, hogy az Európai Unióban ez még mindig megtörténhet. Ilyenkor hol vannak? :(

kérdés este 11-kor

... megjött az internet, bye bye munka...

... lehet, hogy jobban tenném, ha nem fizetnék be jövő hónapra a netre...?

bosszantványos napok

Szombat óta gyakorlatilag nem volt netem, leszámítva a tegnapi egy óráig tartó kegyelmet, úgyhogy hétvégén internet elvonási tünetekkel küzdöttem, szombat este már nekifogtam jógázni (hogy visszanyerjem az utóbbi időben meglehetősen szétzilált elmém felett az uralmat plussz lelki béke és miegymás), amitől persze a tüneteimhez generalizált izomláz is társul azóta (pedig a kezdőknek szánt leckét választottam jóhiszeműen), könyvet olvastam, statisztikai problémákat fejtegettem, elolvastam egy kurzust, amit már 1,5 éve el kellett volna...

... és mivel nem lehet tudni, milyen hosszú életű lesz megint az internet szerény lakomban, ezért jobb, ha most belelendülök a munkába, ameddig még segítségül hívhatom, ha elakadok... 


PS: boldog szülinapot a családban uralkodó másik Oroszlánnak is :)

The magic button � Make Everything OK

The magic button � Make Everything OK

egy nehéz nap...

... Albinó makrancos (tele a ... memóriája az SPSS-el és már nem bírja rendesen futtatni), ennélfogva a gazdája még az átlagosnál is hisztisebb és ezek után még egy agresszív katica is megtámadta a laptop fényénél, jól ráhozva a frászt, mert hisz a sötétben minden tehén fekete még a legszelídebb földi teremtmény is képes ijesztőnek tűnni, ha a semmiből hirtelen nekiszökik az ember nyakának...
... és a mennyezetről egy éhes szúnyogszempár figyel rám... éjjel is meglátogatott, az előbb is tett egy tiszteletkört nálam...

... és még messze nincs vége a napnak, hisz a tudománynak sajnos nincs annyi alvásra szüksége, mint nekem... :(((

egy kis ízelítő...

... a mai napból. :) Tényleg nagyon ferde a ferde, a fotókon és videón még nem is jön ki annyira...

Egyébként vannak Pisában a ferde tornyon kívül is szép és emlékezetes épületek, ma volt egy kis időm ezek egy részét is szemügyre venni (de ma csakazértsem ígérek semmit, jövő héten azonban lehet, hogy szakítok egy kis időt az É. látogatása során felgyűjtött fotóim publikálására...). Egy kis ideig É. megint visszahozta az egyetemi évek könnyed hangulatát, végeérhetetlen bolondozásait, a közös vicces emlékeket, amik szép számban felgyűltek az 5 év együttélés során a bentlakásban, de mostmár azért a beszélgetéseinkbe néha sötétebb tónusokat is varázsolt az Élet...

Egy másik mai emlékezetes dolog, hogy most először merészkedtem be a szemközti pizzázóba pizzát rendelni elvitelre.:) Eddig az olasz nyelvtudás hiánya miatt inkább nem kockáztattam meg, de ma végre összeszedtem a bátorságomat - mondjuk mosolyogtak kicsit a pincérek, de nem tudtam eldönteni, hogy az olaszom, vagy természetes szépségem miatt... na jó, ha jobban belegondolok, mégiscsak el tudom dönteni... :)

PS: ma volt anyukám szülinapja, Isten éltessen sokáig! :)

súlyos problémák...

.. vagy velem, vagy a géppel... tegnap délután óta sikerült ugyanis megszabadulni az adatbázisban szereplő betegek 2/3-ától úgy, hogy észre sem vettem... pedig a Chianti után már nem dolgoztam, csak teljesen szabályos módon lekapcsoltam Albinót...

... kész szerencse, hogy a múlt heti kék halál után megejtettem egy biztonsági mentést, így csak az egy héttel korábbi munkámtól kell újra elinduljak...

... úgy látszik, már a "szabadság-hangulatú" napok sem tesznek jót a koncentrálóképességemnek... még egy ilyen, és tényleg elkezdem szedni az agyfényesítőket...

... és kivonulok minden ilyen jellegű munkából - mindenki érdekében...

ha nem ...

... lenne ilyen késő, most nekifognék egy kicsit írni a ma esti ingyenes Uffizi látogatásról és az azt követő zenehallgatásról az Uffizi előtt egy kövön üldögélve, a pizzáról és Chianti-ról...

... de nagyon késő van, holnap korán kell kelni, ezért talán majd máskor... :)

... de úgy összességében nagyon jó volt. :)

Csendélet Kapuccsínóval :)

Közkívánatra :)

Holnapi...

... azaz ha az órára nézek, már mai program: Miró, Dali és Picasso kiállítás (utolsó napja...) a Strozzi palotában, mise a Santa Croce templomban (mert oda még nem jutottam be amióta itt vagyok, utolsó emlékem 2 évvel ezelőtti a belsejével kapcsolatban :) ). Talán majd egyszer lesz egy bejegyzés a templomról magáról is, hisz olyan híres emberek nyugszanak ott, mint Michelangelo, Galilei és Ghiberti. És még sokan mások. :) És ezeket megelőzően és követően munka, munka és munka.. de hát már nem is tudom elképzelni a hétvégéimet lassan itt a nagy lazaság kellős közepén... de vajon mit csinálok rosszul...?

Egy kis zene a végére, véletlenül bukkantam rá erre a számra, valamiért az az érzésem, mintha már nagyon régóta ismerném, 16-20 éves korom körüli időszak jutott róla az eszembe, pedig az is lehet, hogy ma hallottam először...

Amazonról...

... márpedig vagy jót, vagy semmit. Én teljesen el vagyok tőlük ragadtatva, vasárnap du. 2-kor megrendeltem a kis kütyümet, és szerdán délelőtt 11-kor a portás hívott, hogy megérkezett, mehetek le érte. :) Láttátok volna azt a futást... :)  A kütyü 3 nap alatt megjárta Kentuky államot, volt Kölnben, Bergamoban és végül Firenzében landolt - a nyomában voltam a neten nap mint nap. Egy fotót is készítettem róla kicsomagolás közben, nagy-nagy önuralomról téve bizonyságot, majd rögtön utána neki is fogtam felpakolni rá pár szakkönyvet, régóta elolvasásra szánt cikkeket...

... kész szerencse, hogy szerdánként délután járok, ezért volt időm kicsit szeretgetni a kütyüt a csokibarna borítójában (aminek a csokisága ezen a fotón ugyan nem igazán látszik, de tényleg hasonlít a szín... :) ).
A mai szakmai sikertelenség után pedig (nem igazán érzem, hogy egy húron pendülnék itteni főnökömmel, ergo hétvégére tengerpart helyett megint statisztikázás néz ki, ismét újabb szemszögből, csak tudnám, miért nem ezzel kezdte 1 hete is...), elhatároztam, hogy a cikkek mellé felteszek egy nagy halom szépirodalmat is, úgyhogy most Gárdonyitól Dumas-n keresztül Balzac-ig nagyon sokminden megtalálható rajta. Találtam ugyanis egy varázslatos honlapot, ahol ingyenesen elérhető számtalan szebbnél szebb Kindle-re szabott könyv. Az már biztos, hogy gyakori vendég leszek ezen a honlapon. :)

biológiailag felborultam...

... mert 2-3 hete későn iszom meg a második kávét, későn fogok neki dolgozni miután hazaérek a klinikáról, későn jövök rá, hogy ebben az órában már semmi értelme és ilyenkor még ezek után fogok neki blogot írni (aminek az eredménye az időnként furán megfordult szórend és egyéb apró hibák, utólag vettem észre pár ilyent - bocsi..:) ).
... és aztán csodálkozom, hogy hajnali 3-kor épp harmadszor cserélem meg a párna helyét az ágyon (értve ezalatt az ágy két végét...), visszatérve a kiindulási pozícióba, és még mindig aránylag frissen pattanok fel, hogy a leeresztett redőnyökön is beszivárgó utcalámpa fényénél, az ablakom alatti piazza-n még mindig román nyelven üvöltöző emberkék háttérmoraja által kísérve kibotorkáljak a konyhába valami folyadékot előbányászni a hűtőből... mert ennyi forgolódásban bizony megszomjazik az ember...
... úgyhogy most sziklaszilárdan ellenállok a kísértésnek, hogy még félórát fennmaradjak, lemondok annak az esélyéről, hogy ma este még valami nagyot alkotok és inkább elindulok lefeküdni, hogy végre megszakadjon ez az ördögi kör és visszabillenjen a biológia. :)

meglátni és megszeretni...

... ki gondolta, hogy létezik ilyen, de még engem hitetlent is megszédített ez itt ni (a harmadik generációs nézzétek, hát nem elbűvölő..? :) ). Úgyhogy hosszas gyötrődés, töprengés, szervezkedés és számolgatás után úgy döntöttem, hogy a Nobel díjhoz nagyon jó orvossá válás fele vezető úton ez bizony elengedhetetlen, ezért ma megrendeltem. :) A nap közben előforduló üresjáratokat ezzel bizony nagyon jól ki lehetne tölteni, cikkeket vagy szakkönyveket lehet rajta olvasni, és egyik-másik köpenyem zsebében is elfér. Albinó ebben a melegben nem túl kellemes hátitárs, nehéz is, én sem leszek fiatalabb, ezért egyre gyakrabban hagyom otthon.:) Viszont itt a cikkeket nem akarom kinyomtatni és egyet-egyet betenni a táskámba minden eshetőségre készen (amint azt korábban gyakran megtettem), mert a firenzei hónapok végén kamiont kell rendeljek és segítséget fogadjak, hogy hazaszállítsanak, nem lesz elég a két meglehetősen nagyranőtt táskám az itt alattomosan fehalmozódott dolgaimnak...

... remélem ezek után ti is belátjátok, hogy nem egyszerűen tehettem mást, meg kellett rendeljem. :)

... mostmár csak azért kell szorítani, hogy meg is kapjam itt Firenzében, mert nem biztos, hogy megértem, ha megszólal a mobilom, hogy mikor és hova kell menjek átvenni álmaim kütyüjét. :)

csak mert ma...

... sokat hallgattam ezt a számot, miközben a betegség miatt hajnali 6:30-kor lefújt tengerparti nyaralás helyett ( nem én lettem a beteg, hanem az egyik vendéglátóm) ismét Albinót püföltem függvény-tengereket gyártva... :)



... 2 napja a tűző napsütésben a munkába gyalogolva olasz rádiót hallgattam, akkor mászott a fülembe ez a dal, azóta is ott bújkál. :)

A nő teremtése - sokatmondó vers :)

A Nő Teremtése
(Darvas Szilárd)

Szóval az Úr legelőször,
Férfiembert alkotott,
Ezzel teltek hosszú évek,
Nappalok és alkonyok,
Ami szép volt, ami jó volt,
Mindent ebbe fektette,
Ő maga is megcsodálta,
Mire készen lett vele:
Domború mell, magas homlok,
Sziklát görgető karok,
És a többi. Részletezni
Nem is nagyon akarok,
Szeme, füle, lépe, mája,
Lába is, hogy lépne rája,
Hogy így visszagondolok,
Csupa, csupa jó dolog.

No, de közben hiba történt:
Elfogyott a nyersanyag,
Míg a férfi ily remek lett,
A szegény nő megfeneklett,
Rá már semmi sem maradt.
Ám az Isten azért Isten,
Véghetetlen bölcsessége,
Mindig jó dolgokra inti,
Tudja, hogy ha segít magán,
Az isten is megsegíti.
Hogy ily nagy volt a probléma,
Csak merészebb lett Ő attól,
És nekiállt nőt csinálni,
- ahogy azt ma mondanátok -
Mindenféle műanyagból.
Volt abban a nőben minden,
Bizony nem lesz könnyű dolgom,
Véges-végig elsorolnom.

Az ezüsthold kereksége,
Pálma sudár merevsége,
Őszi felhő mélabúja,
Mélyhegedű néma húrja,
Őzikéknek kecsessége,
Majmok csacsi fecsegése,
Május üde tavaszsága,
Csörgőkígyó ravaszsága,
Fák közt nyögő szél fuvalma,
Bősz oroszlán rémuralma,
Páva tolla, pulyka mérge,
Gyáva nyúlnak rettegése,
Kis verébnek puha pelyhe,
Illatozó rózsa kelyhe,
Mérges fullánk kis darázsba',
Felparázsló tűz varázsa,
Csorgatott méz édes íze,
Szomjúság a tiszta vízre,
Nyári zápor, rét keserve
Tél dühétől szétseperve,
Bátor tigris vad haragja,
Kis pacsirta trilla-hangja
És a többi, és a többi,
Az is, ami ki lett hagyva.
Nem volt már a férfi árva,
Mert az Úr az új teremtményt,
Neki adta illetőleg,
Rásózta az ő nyakára...

Nem telt bele alig pár nap,
Hát az Úrhoz mén a férfi,
S panaszkodik, azt remélve,
Hogy az Isten csak megérti.

Uram! - így szól - kezed mért ver?
Rettenetes egy teremtmény,
Akit adtál, az a némber.
Szája be nem áll, ha fecseg,
Egyszer nyűgös, másszor beteg,
Minden semmiségért zokog,
És veszélyes és szeszélyes,
Hogyha egy kis öleléshez
Néhanapján hozzáfogok.
Máskor - hogy is mondjam - mohó!
Izzik, mint a tüzes kohó,
Kábít, bódít, mint az óbor,
Csak az a baj, hogy sose jókor.
Elpusztulok vele élve,
Így könyörgök: vedd őt vissza!
Nincs szükségem feleségre!

Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
Látom nincs belőle hasznod,
Nem erőszak a disznótor,
Visszaveszem én az asszonyt!

Nem telt bele alig pár nap,
S hát megint csak jön a férfi,
S panaszkodik, azt remélve,
Hogy az Isten csak megérti:

Uram! - így szól - én se értem,
De hiányzik az a némber,
Ettől vagyok én most bajba',
Hiányzik a dalos ajka,
Milyen kedves, mikor fecseg,
Megható, ha néha beteg,
Hogyha szenved, hogyha zokog,
S milyen hálás, milyen boldog,
Hogyha egy kis öleléshez,
Néhanapján hozzáfogok.
Mámorító, mikor mohó
Izzik, mint a tüzes kohó,
Kábít, bódít, mint az óbor,
Sose rosszkor, mindig jókor,
Nincs öröm, csak vele élve!
Így könyörgök: add őt vissza,
Szükség van a feleségre!

Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:
Látom, látod már a hasznod,
Visszaadom hát az asszonyt!

Nem telt bele alig pár nap,
S hát csak újra jön a férfi,
S panaszkodik, azt remélve,
Hogy az Isten csak megérti:

Uram! - így szól - én se értem,
De csak némber az a némber,
Sok bosszúság, kevés öröm,
És a csóknál több a köröm,
Köröm, karom, fecsej, szitok,
Ha úgy látja jónak, kidob,
Minden bajért engem okol,
Vele élnem tüzes pokol,
Így könyörgök, legyen vége,
Vedd őt vissza, sose lássam,
Nincs szükségem feleségre!

Ez már sok volt az Istennek,
Nagyot ütött az asztalra:
Volt időd, hogy kiismerjed,
Nekem is van egy kis eszem,
Többé vissza sose veszem,
Oktalanságodon okulj,
Ahogyan tudsz, úgy boldogulj,

Ezt a mérget hordanod kell,
Akárhogyan éget is,
Vidd az asszonyt, mert különben,
Beszüntetlek téged is!

Sok millió éve ennek,
De semmi se változott,
Ma is így vagyunk a nővel,
Hol áldott, hol átkozott,
Nyögünk, hogyha velünk van és,
Hogyha elhagy akkor is,
Ezt csináljuk amíg élünk,
Így jön el az aggkor is,
Amíg ez a világ világ,
Össze sosem békülünk,
Tragédiánk egy mondatban:
Sem velük, sem nélkülük!

Életkép 2...

Ülünk egy padon nem messze az Arno partjáról este 8-kor, valami általam nem ismert fa magasodik fölénk,  a távolban autók zaja, hátamon még a hátizsák, máris melegem van a farmerben és csukott cipőben (prevenció a légkondicionált szakrendeléseken), fejünk a papírok fölött szinte összeér, amint próbálok itteni főnököm kérdéseire és lelkes szavaira figyelni a közös projektünkkel kapcsolatban, de mindeközben csak arra az egy firenzei szúnyogra tudok koncentrálni a jobb bokám körül, ami épp most zárkózott fel a sorban az utóbbi 10 percben nagyon boldoggá tett tizenkét társa mögé... 

megcsináltam! :)

... blogírásom kezdetén volt olyan, hogy 2/10-re rankelt a guggel(heimer izidor), bár nem sokat tettem ezért (azóta se teszek többet, az is igaz... :) )... na jó, bevallom, akkor még azt sem tudtam, mi az a PR, nemhogy azt, hogy ezért mit is kellene pontosan tenni internetes berkekben... Aztán kb. 1-1,5 éve egyszer csak kiírta, hogy page rank n. a., azazhogy not available - nincs adat - (vagyis ki is az a cserebogi, nem is biztos, hogy van nekünk ilyen felhasználónk és egyébként is kit is érdekelhet, amiket ez itt össze-vissza pötyög... - fordítottam le én magamban röviden). Amikor félévente kb. megnéztem a blogom guggle(heimer izidor) általi rangsorolását miheztartás végett, enyhén felbosszantottam magam, gondolva, hogy a színvonalam mostmár ezek szerint olyan mély szinten jár, hogy a g-betűs mérni sem tudja... és ezek után kész csoda, hogy még vannak olyan emberek, akik veszik a fáradtságot, és beleolvasnak (és nem mind közeli rokonok! :D ) ... és hogy minek is folytatni, ha úgysincs adat, talán ki se megy a zűrbe, amiket én firkálok, lehet, hogy a kevés olvasóm sem igazi olvasó, csak a g-betűs botjai, amik próbálnának adatot nyerni a blogról, ha lenne rajta olyan...

... na de tegnap képzeljétek VÉGRE megtört a jég, hosszú idő óta először sikerült felküzdeni magam 0/10-re... szóval ugyan sehol sem vagyok, de legalább már jegyeznek valahol ... rögtön a nullánál. :)
... most megpaskolom a vállam, és többet nem nézem meg ezt az izét.
... és próbálok úgy nézni erre az irományra, hogy csakazértis van valami értelme... miért is ne (pont ennek ne lenne)...? :)

Kicsi a világ (2)

... volt már ilyen, és lesz még biztos ehhez hasonló bejegyzésem, ezért számozgatom ...
Ma először jutottam el a hétfő délutánonként szervezett egyik speciálisabb ambulanciára. Mondjuk azért sem árt gyakrabban megfordulni ezen a területen, mert ezek közül a betegek közül keveredik ki az általam majdan gondozott populáció zöme - ugyanakkor az általam kutatott és leginkább kedvelt betegek csak ritkán fognak bekopogni a szobám ajtaján, épp ezért nem árt ilyen irányba is bővíteni az ismereteimet.
A történet igazából ott kezdődik, hogy amikor a doktornő, aki mellé beültem, kiment lefénymásolni a beteg által hozott vizsgálati eredményeket, odatett, hogy vizsgáljam meg én is az ifjú hölgyet. Egy kis idő után, amikor az olasz tudásom már nem volt elég, elmondtam még olaszul, hogy Magyarországról jöttem, és angolra váltottam. Mire a hölgy szintén elmondta, hogy semmi gond, ő meg Romániából... nosza akkor megint váltottam, 5 percen belül 3. nyelvre (naná, hogy románra), és így végre nekifogtunk beszélgetni is.:) Kérdezte, hogy melyik megyéből származom, nem hittem, hogy el tudja majd helyezni a térképen, de végül én lepődtem meg jobban, amikor kimondta a kisváros nevét, ahol születtem, mivel rendőr apa gyerekeként ott látta meg ő is a napvilágot, majd később amellé a város mellé költöztek, ahol én az egyetemet végeztem. :) A lány olasz barátja persze ebből egy kukkot sem értett, de mi jól elbeszélgettünk. Megvigasztalt a lány, hogy az első 3 hónapban ő is csak odáig fejlődött, hogy kb 70%-át megértette, amit mondanak, de válaszolni nem tudott, bátorsága sem volt hozzá, meg nyelvtani tudása sem. :) De 7 év alatt szépen belejött és mostmár itt is marad, mert imádja a tengert, a barátjának a tenger mellett van háza, délelőttönként kijárnak és megmártóznak a vízben...

... szinte ugyanazt a földrajzi pályát jártuk be eddig mindketten kisebb nagyobb időrendi eltérésekkel...
... de vajon miért nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy a betegségével együtt végül mégiscsak ő lesz a boldogabb és hosszabb életű...?

... könnyed kis toszkán vacsora... :)

... könnyedén el is fogyott... :)

... hiányozni fog...

... szerencsére van még egy adagra való a hűtőben. :)

Ez a típusú sonka, vagyis az ún. "prosciutto", híres errefelé, nyersen fogyasztják papírvékony szeletekre vágva, viszont előtte több hónapon, akár egy éven keresztül is pácolják mindenféle fortélyos lötyikben... :)

Amúgy az olasz ételekben ezt szeretem a legjobban: az egyszerűséget, és a meglepő, de nagyon jó kis gyümölcs-zöldség-hús kombinációkat. De a tengeri herkentyűket továbbra is messziről kerülöm... :)

egy kis esti zene

Este 11:30-kor végre én is úgy döntöttem, hogy pontot teszek a nap végére és az egész napos csendre (és ezt a számot hallgattam meg először, mert nagyon szeretem és megnyugtat), mert az adatbázisoláshoz szükséges elmélyült koncentrálást ilyenkor még a zene is zavarja...  hát zene nem is volt, csak az internet, időnként, amikor már összefolytak a sorok, bekukkantottam a reader-re, hátha írtatok valamit, amivel kicsit fel tudom élénkíteni egyre lassuló gondolataimat, de a végeredmény az lett, hogy du. 6-kor döbbentem rá, hogy az egész napos munkám elcsúszott valahol és kezdhetem az egészet előről... Imádom ezeket a pillanatokat az életemben, néhánynak az emlékét még most is őrzöm.... :) Szóval akkor internetről is lemásztam, és 3 óra elmélyült SPSS gyötrés után nagyjából sikerült ismét olyan állapotba hozni az adatbázist, hogy végre nekifoghatok annak a számolgatásnak, amit itteni főnököm vár csütörtökre... Holnap azért kitörök a szobafogságból és elmegyek a Dómba, eredetileg ma terveztem egy angol nyelvű misét meghallgatni, de végül elmaradt. Remélem még megtalálom valahol azt a papírdarabot, amin megvan a két legfőbb ima olasz nyelven... :) És ha mégsem, remélem nem haragszik meg a Fennvaló, ha időnként a magyar nyelvűbe is belezavarodok, olyan bábeli zűrzavar kezd a fejemben lenni...

Egyébként hatalmas terveim vannak júliusra, napi 1 óra olaszozást tűztem ki magam elé célul (a napi 5-6 óra hallás utáni értésen kívül, mert rájöttem, hogy mostanában egy helyben toporgok, fel tudom sorolni a főbb tüneteket olaszul, de egy pohár vizet még mindig nem tudok kérni... :) ). Tehát egy óra olasz, 1 óra pedig az online szakmai kurzusommal való foglalkozás kellene legyen, amivel kereken egy évvel és egy-ké-há hónappal vagyok lemaradva... októberben pedig vizsga, ha minden igaz... bár ahogy a dolog jelenleg áll, szerintem nekem nem lesz vizsga, csak jövőre... :)

Ezt is megértem, huszonév "oskola" után most kezdem halasztani a vizsgákat, amikor lassan már csak véndiák vagyok... :)

... és a június is eltelt...

... bár bevallom, nagyon féltem tőle, de végül összejöttünk, megbarátkoztunk, emléknyomokat hagytunk egymásban és végül most békésen elválunk... jöhet a július, amikor remélem, hogy végre sikerül leküzdeni az utóbbi napok krónikus fáradtságát... csak aludnék, és aludnék, és aludnék.... és amikor épp ébren vagyok, akkor időnként máshova vágyom, leginkább haza... és hiába ismételgetem, hogy csak lazán, ez itt egy más világ, más a mentalitás, de hajt a belémégett utolsó huszonév, időnként az itt is megfelelni vágyás (ami pedig nem fog összejönni, mert mások az elvárások és nem feltétlenül szakmai téren...)

... az unatkozás pedig egyelőre a körülményekre való tekintettel bizonytalan ideig elnapolódik.... :)

... de ti ezen már meg sem lepődtök...

most épp...

... itt vagyok tudományos ismereteim bővítése céljából - aminek egyébként az első nap alapján ez a kurzus nagyonis megfelel. A vacsorához fogyasztott nagyon finom vörösbor után még egy Londonban élő dán és egy németországi kolléganővel is egész jól elbeszélgettem angolul, és jelenleg még a vasárnapi előadásom miatt sem aggódok...

... lehet, hogy megúszom a stresszt, ha esténként végigkóstolom a toszkán borokat...? :)

... a vacsoráról csak annyit, hogy pezsgővel kezdtük, többfajta olasz előétellel folytattuk, volt egy kis "pasta", egy kis nyershús krumpli- és zöldségkörettel (a húsnak a külső részét, ami kicsit meg volt sülve, megettem a körettel, szóval éhen nem maradtam :) ), majd levezetésnek vaníliafagylalt volt erdei gyümölcsökkel és édes pezsgővel... ezek az olaszok nagyon tudnak élni... :)

olaszos készülődés :)

... lement a nap, vagy legalábbis már nem süt a teraszomra (mint kiderült, nyáron igenis képes ide is sütni, tehát mégsem északi fekvésű, pedig az áprilisi hőmérsékletből ítélve ez lehetett volna az északi fekvésű szobák non-plussz-ultrája...), úgyhogy kiviszem a székemet, az előttem levő kis zöld területen kutyáikat sétáltató emberkék fele fordítom és egy hatalmas "abata" körtével a kezemben (ezt írja a címkén, gondolhatjátok, hogy magamtól ilyesmit nem tudnék kitalálni) kiülök cikket olvasni az esetbemutatásomhoz - és időnként lazításként (na nem túl gyakran, kb minden 3. bekezdésnél) vetek egy pillantást a legalább 6 féle kutyára, amik aktuálisan mozgásban tartják lent a gazdikat.

... lefekvés előtt pedig azt hiszem, hogy végét vetem a hűtőben sínylődő kb. 1 pohárnyi vörösbornak is, persze csakis a szívérrendszeri betegségek megelőzése miatt, illetve hogy meg ne savanyodjon... egyébként kiönteném, de hát olcsóbb a megelőzés, mint a kezelés... legalábbis így tanultuk... ha tévednék, a tanáraimat hibáztassátok! :)

dupla doki...

... avagy nem kell aggódni, minden rendben, csak nincs vége a nyugalomnak...

Először is mindenkinek köszi az aggódásért, egyben vagyok, jól vagyok, sikeresen átestem ezen a megmérettetésen is... csak épp azt hittem, hogy ha ennek vége, akkor jön a jól (?) megérdemelt nyugalom, félév édes semmittevés, utána is csak a jobb kisujjam enyhe megrebbentése, hogy mostmár talán jó lenne valamit cselekedni, vagyis egy olasz cappuccinót inni elálló kisujjal... ehhez képest a védés napján este 11:30-tól 12:40-ig dolgoztam, és utána is hasonló jókat cselekedtem a szép nyári éjszakákon... szerencsére a nappali időszakra azért jutott kellemes dolog is, például bátyóékkal sétálni a városban, ahol már a 3. leghosszabb időt töltöttem el életem során.

Essen hát akkor a védésről is pár szó: ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy mindenkinek igaza volt, amikor azt mondta, hogy ne izguljak, mert ez már csak puszta formalitás, itt már nem lehet elbukni. Na de természetesen ennek ellenére bennem alaposan munkált a lányos ijedelem látva a 3 komoly bíráló bizottsági férfiembert, főleg, hogy a bizottság elnöke az első kézfogás során mélyen a szemembe nézve azt kérdezte, hogy akkor ugye beleférek a 20 percbe és alatta maradok... próbáltam határozott igennel felelni, bár az addigi legjobb időm egy 23 perces röpke szusszanat volt, na de ezek után persze kissé izgatottabban fogtam neki az előadásomnak, mint ahogy azt terveztem. Az azért némileg oldotta bennem a feszültséget, hogy  az előadásom előtt, amikor felolvasták az életrajzomat (amit szintén nekem kellett előtte megheggeszteni, szenvedtem is vele alaposan), beleakadt a felolvasó nyelve a szülővárosom nevébe, majd olyan kongresszusokra soroltak be állandó résztvevőként, ahova még életemben nem jutottam el... Az előadásomat kb. 20 perc alatt meg is tartottam, bár szerintem megint volt 1-2 perces túllépés, külső szemlélők szerint magabiztos voltam, én a magam részéről kicsit másképp értékeltem volna ugyan az állapotomat, de ám legyen... :) És miután E. 1 órával a védés előtt "megjavította" két befőttes gumival a melltartómat, hogy ne csússzon le folyton a pántja, ezért az ekkor készült fotókon még akár összeszedettnek is tűnhetek...
Ezek után következett az opponensek kérdéseinek felolvasása és dolgozatom általuk történő méltatása, mely után teljes joggal vélhettem, hogy megérdemli a hallgatóság, hogy a tizenvalahány kérdésre adott válaszomat megismerhesse... úgyhogy félóra felolvasóest következett, néhány elnyomott ásítás által fűszerezve, hiába na, nem megy olyan gyorsan felolvasni azt a fél novellányi anyagot, amit születésnapom éjszakáján és hajnalán írogattam oly sok szeretettel és lelkesedéssel a kutatás iránt...
Viszont ezek után a bíráló bizottság és opponensek kellően elfáradtak, hogy túl sok kérdést tegyenek fel, ezért csak egy rövid kérdést kaptam, amire 2 mondatban válaszoltam és már pakoltak is ki a teremből mindannyiunkat, a hallgatósággal együtt, hogy meghozhassák a döntést. A bíráló bizottság elnöke szerint "meglepő módon" a védésem sikerrel zárult (ezt gondolom viccnek szánta, de én kicsit azért meglepődtem, bár tudtam, hogy így lesz, de akkor is, ezekkel a szavakkal végetért szinte 5 év küszködés, felszabadultam egy béklyó alól...). 100%-ot kaptam, én már fele+1-el is beértem volna, de üsse kő, így is jó. :)

Aztán jött a gratuláció, illetve még előtte a főnököm arcjátéka, amikor egyre nagyobb csend lett, hogy mondjak már valamit, köszönjem meg ezeket a pillanatokat... hát... izé... a szónoki képességeimen még van mit fejleszteni, bevallom őszintén, hogy semmilyen záróbeszéddel nem készültem (még az előadásomra is alig volt időm), szóval emlékeim szerint kb 3x elmondtam, hogy köszönöm szépen, aztán ugyanezt fordítva, és azzal vége lett a ceremóniának, jöhetett a kötetlen szendvicsevés... negyedóra múlva már az én gyomrom záróizmai is elernyedtek annyira, hogy egy kisebb szendvics lecsúszott...

Hát röviden így telt a nap, időnként még most sem hiszem el, hogy megtörtént, mások emlékeztetnek rá, amikor a készülő előadásomban odabiggyesztik a nevem után a PhD-t, magamtól nem jutna eszembe.... de lehet, hogy vasárnapig (amikor a következő bosszadalom érkezik egy esetbemutató formájában, angol nyelven, számomra kevéssé ismert témakörben, tehát a hűvös nyugalom eléggé hiányozni fog) levakarom onnan azokat a betűket, hátha kevesebbet kérdeznek majd az eset kapcsán a szakik...

És most lefekvés, mert az édes semmittevés úgy tűnik, hogy csak jövő héttől esedékes... én még mindig próbálok optimista maradni e tekintetben...

... most már...

... reggelre marad annak az 5 percnek a lefaragása, amivel túlléptem  a mai egyszem próbán a megadott időkeretet. Bár 3 percet simán lefaragok majd azzal, hogy az izgalomtól igyekszem majd mihamarabb átesni az egészen és időnként a szépen eltervezett mondatokból csak az alanyt és állítmányt hagyom meg, mert a többi elszáll a nyitott ablakon keresztül, bele a júniusi napsütésbe. :)

... na akkor már igazából csak 2 percet kell megspóroljak... hát mi lehet ebben a nehéz...?

újra itt...

... a szinte otthonban, a kuckó, ahova mindig olyan jó volt visszabújni egy fárasztó nap után 4,5 éven keresztül... csak most nincs rendes internetem, a kábeltévét is sikeresen kiköttettem, amikor felszámoltam átmenetileg az itteni életemet, a telefon is megint süket (ez utóbbi fáj a legkevésbé...).

... egy hétig megint visszasimulok ebbe a környezetbe, bedugom a hűtőt és joghurtokat varázsolok bele, hogy kicsit elhitessem magammal, hogy nemcsak átutazóban vagyok megint...

... felfedezem ismét a rádiót és a Diótörő CD-t, amik a kábeltévé bevezetése óta eléggé háttérbe szorultak...

... szerdáig egyébként úgyis olvasgatásról, pánikról és teljes kétségbeesésről fog szólni minden, utána viszont remélem már főszerepben "idegenvezető" lehetek a számomra is kissé megint ismeretlenné vált városban... :)

... most viszont gyorsan lefekszem, mielőtt az éhség kiűzi az álmot a szememből... a szép nagy hűtőm ugyanis most nem nyújthat enyhülést bánatosan korgó gyomromnak...

bekukkantottam...

... gyorsan a blogomra meglesni, hány nap még az annyi, és hát rémesen kevésnek tűnik a papír alapú húzogatóshoz képest, amivel szintén rendelkezem, pedig az sem mutathat igazából mást... és ebben még benne lesz egy 15 órás buszozás, döntően a sötétben, mert a vi(s)zér-en épp kifogytak a könyvre csíptethető olvasólámpákból (pedig a 4. repülés során már tényleg elszántam magam, hogy megveszem)...

... most arra nem is akarok gondolni, hogy ha lejár a visszaszámlálás, máris indíthatom újra az órát, hiszen június végére megint összejött egy kis nemzetközizmus, akaratom elleni tudományos megnyilvánulással.

... egyébként még ha nem is nyilvánvaló, de alapvetően optimista hangulatban vagyok. :) Hisz a reggel még túl messze van, akkor fog érkezni a főnöki dorgálás a védésre szánt előadásom láttán, amit épp az előbb küldtem el...

... a csend utáni első nyikorgás...

... jaj de nagyon nehéz lesz visszaszokni az íráshoz, ha az ember szavak nélkül maradt egy időre és azóta sem akarnak visszaszállingózni ... azért igyekszem erőt venni magamon, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég...

... köszönet annak a 3-4-5 embernek, akik be-benézegettek időnként a legnagyobb csend közepette is. Ma értem vissza Firenzébe, néhány felismeréssel és betartásra váró fogadalommal gazdagabban (és néhány kilóval könnyebben) és csupa hálával a szívemben.

... most pedig lefekvés, hogy aránylag pihent elmével érjen az első olasz szózuhatag holnap reggel... :)

legszebb szülinapi ajándék

... festés helyett CT... már csak az eredményt szeretném olyan vidáman fogadni, mint a mai hírt. Annyi mindent megfogadtam, csak hogy minden rendben menjen és végre megnyugodva és probléma gyanújának még csak az árnyéka nélkül is hazamehessünk...

... egyébként szép nap volt, egy percig sem éreztem magam egyedül, ha épp nem telefonáltam, apuval vagy barátokkal voltam, akkor mindig akadt munka, ami kitöltse a szabad perceket...

... azt sem tudom...

... hol kezdjem, ezért inkább most el sem kezdem. Ismét Firenzében vagyok, épen, egészségesen, csak kissé fejfájósan, de talán egy 8 órás egyhuzamban alvás ezt is megoldja. Persze máris honvágyam van, nagyon jó volt otthon, kicsit vigyázni az egyre jobb színben levő apura, aki ezúttal engedelmesen hagyta, beszélgetni nagyokat a szüleimmel a tévé előtt... jó lenne tudni, hogy lehetne ezt a jelenséget gyakoribbá tenni az életemben belátható időn belül.

... majd még írok, csak most kicsit elfogyott a lendület és ezzel párhuzamosan megszaporodtak a határidős feladatok.

... addig is hála és köszönet a Fennvalónak az Internetért (is). Mert csak.

Mesék apunak Firenzéről 7.5

Ez a bejegyzés rövid lesz, Apu, és nem is csatlakozik szorosan Firenzéhez, ezért a 8-ast máskorra tartogatom (ha pedig 7.1-et adtam volna, még azt hihetted volna, hogy az előző bejegyzés fejlesztett változatát kapod kézhez, pedig erről szó sincs :) ). Késő van már, és holnap korán kelek, a csomagom már összekészítve a holnapi 90%-os valószínűségű repülésre (egyedül Albinó hiányzik még belőle, de rá még szükségem van az internetes bejelentkezésre a repülőre, ha a dokitól holnap jó hírt hallok :) ). Érdekes úgy csomagolni, hogy még nem tudom, hol a célállomás - a szülői házban, vagy egyetemi éveim színterén. Na de majd reggel ez is kiderül.

Nem akartam, hogy úgy teljen el ez a nap, hogy nem köszönöm meg meséim másik célszereplőjének (aki nem volt eddig nevesítve, de úgyis tudom, hogy mindennap várja a bejegyzést, kinyomtatja neked és beviszi a déli kávéval és némi ebédkiegészítéssel a kórházba, és gondoskodik rólad, bátyóról és rólam nap mint nap, már sok-sok éve, és cserébe nem vár el semmit, csak szeretetet  - és időnként pár Sudokut és lehetőleg 1-2 csomag mogyorót, de a pisztáciának is mindig örül - ) mindazt, amit értünk tesz: szóval köszönök Anyu mindent, és bár ez ritka téma az én blogomban (mert rendszerint saját magammal vagyok elfoglalva benne), de remélem tudod, hogy mindennap hálás vagyok érted. És a kis családunkért. :)

A másik dolog, amit szeretnék írott emlékké alakítani, egy kereken 3 éve történt majális, a Margitszigeten, amit olyan jó lenne egyszer majd megismételni... :)

ÉS csakhogy tudd, Apu, én ma igenis munkával ünnepeltem a munka ünnepét (mivel az ezt megelőző szorgos hétköznapokat valahogy sikerült mindig döntően más tevékenységgel eltölteni)... :)

De te még mindig csak pihenj és...

Gyógyulj meg, Apu!

Mesék apunak Firenzéről 7.

A tegnap este megkaptam az egyik opponensem bírálatát, nagyon kedves volt és nagyon jóindulatú, épp csak a 7 kérdés, amit hozzáfűzött a dolgozatomhoz, újabb kemény statisztikázást, a régi és új adatbázisok elővételét, és újabb irodalomkutatást jelent. Úgyhogy ma este csak egy kis bepillantást engedek a szobámba, apu, hogy lásd, milyen körülmények között dolgozik (vagy legalábbis próbálja magát rákényszeríteni) legkedvesebb, legszebb és legokosabb (mellesleg egyszem) lányod... :)

Ha most belépnél, láthatnál engem az újonnan kapott fekete kosztüm felsőmben és egy barna vászonnadrágban csücsülni az asztal előtt... Nem a munka tiszteletére öltöztem így ki, hanem ma nagymosást tartottam, összesen 4 euróért, és kimostam az egyetlen vastag pulcsimat (emlékszel még ugye, Universitá... ;) ), egyszem vastag szvetteremet és egyetlen farmeremet (hogy tiszta lélekkel, lelkiismerettel és ruházattal érkezzem majd haza -ahol várhatóan még szintén nem tombol a nyár...). A következő ruhadarab pedig a meleg ruházatok listáján csökkenő sorrendben a kosztümfelső volt, amiben valószínűleg védeni is fogok... feltéve, ha a sok gyaloglásnak nem lesz áldásos hatása a nyári kosztümöm szoknyarészére.... vagy arra a részre, aminek ebbe a szoknyába kellene beleférni... :)

Van itt az asztalon még egy doboz csokival töltött müzli, egy doboz keksz, néhány cetli elszórtan azokkal a dolgokkal, amiket nem kellene elfelejtsek kijavítani, megoldani a jelenleg kísértő munkámban, van még 3 telefon, amiből kettőt sikeresen ugyebár kinyiffantottam 2 napja (nem aprózom el, hogy csak úgy szépen, egyesével...), ásványvíz, mert a napi folyadékbevitel roppant fontos (meg ne kérdezd, hány liternél tartok... :) ) és végül a zenekütyüm, ami épp töltődik a napokban hallgatott olasz nyelvleckéktől kimerülve... :)

Hát így vagyok én most itt, várom a nyarat, a meleget, várom, hogy végre a nagy kövek egyesével leguruljanak a szívemről és július-augusztusban már nekifogjak keresgélni valami csip-csup ügyeket, amiket jól fel lehet fújni és amiken aztán jóízűen lehet bosszankodni a figyelmes hallgatóságnak, például Neked és Anyunak... most még a kövek foglalják el a helyet előlük, de eljön majd az ő idejük is egyszer... :)

Gyógyulj meg, Apu!

PS: de azért nem fázom, meglepően vastag ez a kosztüm - lehet, hogy többet fogom ezentúl használni - kincsre bukkantam a firenzei télutóban :)

Mesék apunak Firenzéről 6.

Ma ugyan felmentést kaptam tőled a meseírás alól, hogy a tézisemmel foglalkozhassak, de azért egy rövidnek mégiscsak nekivágok, hátha azért a holnapi napodba is egy kis plussz vidámságot tudok vele csempészni... bár ahogy hallom mostanában a telefonban, a humorod ismét a régi  (és anyu szerint az étvágyad is.. ;) ) És ez a kettő a biztos gyógyulás jele, ezt bárki orvostudományban megőszült ember megmondhatja (nekem is van már vagy 3 ősz hajszálam, bár abból legalább kettőt te okoztál... :) ).

A mai mesével ismét visszakanyarodunk a Húsvéthoz, nyugodtan tedd félre a lapot, ha már inkább az olasz tengerpartról vagy az itteni Mikulásjárásról szeretnél olvasni, én azt is megértem... :) Utánanéztem kicsit ugyanis annak a robbanó szekérnek (Scoppio del carro), amiről nem is olyan rég írtam.
A hagyomány szerint a szekér, a "Brindellone" felrobbantása Pazzino de'Pazzi firenzei hős tetteinek állít emléket, aki az első keresztes hadjárat alatt, 1099 júliusában elsőként mászta meg Jeruzsálem falait. Parancsnoka később három, a Szentsírtól származó kovakődarabbal jutalmazta meg. Eleinte ezeket a kovaköveket a Santa Maria Fuori Porta (ma már nem létező) templomban őrizték, majd a Szent Apostolok templomba költöztették és minden évben Nagyszombat éjszakáján szent tüzet gyújtottak velük. A Húsvéti gyertyán lobogó rituális tüzet végigvontatták az egész városon, hogy mindenki láthassa azt. A XV. század közepén a gyertyát leváltotta egy aranyozott bronzból készült fáklyatartó. A fáklyatartó körbevitelének szokása félbemaradt, amikor a Pazzi család 1478 Húsvét reggelén az ünnepi mise alatt meggyilkolta Giuliano di Medicit, és ezután a családnak el kellett hagynia a várost. Ekkor a város elöljárói úgy döntöttek, hogy a szekeret ezentúl minden évben a Dóm és a Keresztelőkápolna közötti területen állítják fel és nem hordozzák körbe a városban (mintegy dícsérve a Pazzi család hősi cselekedeteit). Ez a szekér aztán évről évre nagyobbá és díszesebbé vált. A XVI. század elejétől kezdtek elhelyezni az oldalán és a tetején tűzijátékokat is, amiket a Dómból az ünnepi mise alatt "kirepülő" galambformájú rakéta, a "Colombina" gyújtott meg. A szent tüzet azóta is kovakővel szítják fel, majd átviszik a dómhoz, ahol az érsek a Gloria in excelsis Deo ének alatt a szent láng segítségével gyújtja meg a "Colombina" rakétát. Az égő fagalamb aztán elindul a dómból kifüggesztett kötélpályán, meggyújtja a petárdákkal teletűzdelt szekeret, és visszatér a dóm épületébe. A galamb útjának milyenségéből következtetnek még most is a földművelésből élők, hogy milyen termésre számíthatnak abban az évben.
A szekér neve, "Brindellone", firenzei nyelvjárásban "magas és roskatag"-ot jelent, és már többször volt újraépítve, legutóbb 1765-ben, a Pazzi család költségén.

A Brindellone parádéjával egyidőben egy másik, ünnepélyesebb menet indul el a Szent Apostolok templomtól az Arno mentén, amelynek élén a templomban  őrzött eredeti kovakövekből csiholt szent tüzet szállító szekér halad.

És el is érkeztünk a történet végéhez, szép álmokat, apu, ha ezt holnap délután olvasva kicsit ledőlnél aludni. :)

Gyógyulj meg, Apu!