... úgy előadni egy konferencián, hogy kicsit több, mint egy év alatt a szakmai tudásomat szépen fokozatosan felülírták az Alma együttes, Halász Judit és a Boridalok szövegei... 🙈
Bízom benne, hogy ezzel kapcsolatban kapok majd kérdéseket...
... úgy előadni egy konferencián, hogy kicsit több, mint egy év alatt a szakmai tudásomat szépen fokozatosan felülírták az Alma együttes, Halász Judit és a Boridalok szövegei... 🙈
Bízom benne, hogy ezzel kapcsolatban kapok majd kérdéseket...
Babónak tornászni kell(ene) és szupináló szandált viselni... igen ám, csak Babó már most tudja, hogy nem szeret tornászni és ezért mereven ellen is állt neki napokig (apukájával valahogy jobban megy, de azért vele sem jutottak el a megkívánt gyakorlat számig). Így végül az elveim (sokadszori) feladása segített abban, hogy valami megoldás szülessen ebben a helyzetben: mivel minden, ami képernyővel bír, nagyon érdekli a kisasszonyt, viszont igyekszünk nem engedélyezni neki, így eléggé motiválható lett azzal, hogy egy szék támlájának támasztottam a telefont, amit kézzel nem ér el, és az Alma együttes klipjeit elindítva hagyja magát tornásztatni, miközben ő nézi a videókat.
Pár nap alatt oda jutottunk, hogy ha behozom a széket és ráteszem a mobilt, már megy is oda és kapaszkodik fel álló helyzetbe (ami a torna lényege is egyben) és sírás nélkül tűri, ha milliószor fogom, leültetem és onnan ismét fel kell állnia, ha akarja nézni tovább a videókat. 🙈
Azért igyekszünk napi 30 perc alatt maradni a képernyőzéssel, és reménykedem benne, hogy hamarabb abbahagyhatjuk a tornát, mint ahogy elválaszthatatlanná válik a telefonomtól... 😅
Január 30.-án volt gyakorlatilag a habilitáció beadásának határideje (igazából február 1, ami szombat és pénteken nem volt ügyfélfogadás). Előtte volt pár éjszakázás, hogy össze tudjam állítani az anyagot, aminek az lett a következménye, hogy egy idő után fura dolgokat kezdtem művelni: összekevertem január 25-öt február 25-el, elfelejtettem elmenni a kozmetikushoz a naptáramba beírt időpontban, egyéb apróságok is ködbe vesztek el... 🙈
Végül aztán 29.-én éjjel 3-ig javítgattam még az anyagot és nyomtattam... Még aznap este 6 körül becsípte a nyomtató a papírt és leállt, R. szemöldökcsipeszével szerettük volna kipiszkálni, de az rejtélyes módon eltűnt a táskájából, egyikünk sem találta (2 nap múlva spontán meglett a táskában...), szerencsére a szomszédtól tudtunk kölcsönkérni és sikerült kivarázsolni a beszakadt papírdarabokat. Éjjel elfogyott a papír (majdnem két db 500-as csomag, mert elvileg egy oldalasra kell az anyagot nyomtatni 4 példányban), ez állított le éjjel 3-kor, majd 4-ig forgolódtam, annyira felpörögtem... Reggel fél 7-kor nagy nehezen kikászálódtam, hogy ameddig R. még itthon van, el tudjak ugrani A4-es papírt vásárolni Babó nélkül. Utána újranyomtattam a cikkeimet 2 oldalasra, mert olyan vastag lett volna a paksaméta, hogy nem lehetett volna spirálozni. Babó eléggé nehezményezte, hogy rá kevesebb figyelmet fordítok, mint amennyit ő elvárt volna, de végül valahogy sikerült befejezni a nyomtatást és rendezgetést, és fél 11-kor kettesben elvittük a nem kevés papírt beköttetni. Mire hazaértünk, már szóltak is, hogy mehetünk érte, de addigra Babó, aki kihagyta a délelőtti alvást, már kellően álmos és éhes is volt, így tartottunk egy kis szünetet a folyamatban.
Fél 2 után mentünk a füzetekért, majd R.-t elraboltuk a munkából, így volt, aki Babóra vigyázzon az autóban, ameddig leadtam a füzeteket és nem kellett az egyetemre magammal cipelni a karomban (a felújítások miatt nem vagyok meggyőződve, hogy babakocsival bejutnék - amúgy sem tudom, mennyire van babakocsi/kerekesszék kompatibilisre kialakítva a hely, bevallom, egészen Babó megszületéséig nem figyeltem erre)...
Másfél órával az ügyfélfogadási idő vége előtt már át is adtam a füzeteket, nagyon megkönnyebbültem, hogy ezt az oly sok éve halogatott feladatot is végre elindítottam.... Persze ez csak a folyamat első lépése volt, most majd jönnek a további kihívások, nem kevés szervezés, további éjszakázások és végül három előadás és egy nyilvános vita. Nem fogok unatkozni tavasszal sem.... 🙈