... az életemet.
Valahogy nem emlékeztem, hogy 25 éve, amikor szintén lábtörés miatt feküdtem, milyen kihívást is jelenthetett mosakodni, hajat mosni, elmenni a mosdóig, fogat mosni féllábon, felkelni a WC ülőkéről, kimenni vizet inni... vélhetően a szüleim és leginkább anyukám tehet róla, hogy majdhogynem szép emlékeim vannak erről az időszakról, aki gondoskodott rólam és rengeteg héten keresztül hűségesen cipelt magával mindenhova a lakásban, miközben nem kevés kilót is felszedtem, ugyanis pont ebben az időben sikerült ugrásszerűen megnőnöm és a tornasorban az utolsó helyről feltörni az élbolyba... Utólag is vallom, hogy a hormonális dolgok mellett az épp divatba jött francia látványpékség által gyártott hihetetlenül finom, margarinnal megkent fehér kenyér is sokat segíthetett ebben... :)
... szóval most a XXI. században azért nem kicsit szenvedek, bár a fizikai fájdalom elhanyagolható, de folyamatosan vállizomlázam, comb és fenéktáji izomlázam van a mankózástól és a fél lábbal ülő helyzetből talpraállástól... a mosakodásról inkább nem írnék, nem szeretnék visszaemlékezni rá 20 év múlva, a lényeg, hogy legalább mostmár nem nyaktörő vállalkozás, mint az elején, tehát némi fejlődés azért itt megfigyelhető....
A vérhígító kezelésről pedig mindig eszembe fog jutni ezentúl, amikor ráírom egy lázlapra, hogy bár eddig a betegek soha nem panaszolták, de csíp és feszít....
... a köpeny másik oldaláról mindig sokat lehet tanulni arról, hogy mennyire kiszolgáltatott is lehet az ember betegség idején...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése