ez a hétvége is eltelt

... gyakorlatilag szellemi tevékenység nélkül.
Háromszor ugyan megnyitottam a mumus cikkemet, de egy sor sem került bele és mindháromszor alvást indukált. Viszont kb 4 órát aludtam összesen a két délután.

Reménytelen a kapcsolatom a cikkemmel. Végleg szakítanunk kellene.

apró lépések...

 

Sikerült napi 10 percet pilatesre szánnom egy egész héten keresztül. 

Valószínűleg leginkább a pillangós matricák/lehúzósok ragasztgatása motivált. 

Ez az első kihívás testmozgás terén, amit sikerült teljesítenem (igaz meglehetősen rövid is volt). 

Még ez a napi 10 perc is izomlázat generált. 

Megpróbálom folytatni, maradt még néhány pillangós matricám/lehúzósom

(a teljes készletem katicákat és egyéb élőlényeket is figyelembe véve szerintem kb 10-15 évre elegendő lenne).

A hasizmom ugyan nem alakult át különösebben, de legalább nem is férek kevésbé a ruhákban.

Álmodozni...

... És interneten vásárolni azért nem tilos... :) és amúgy is, amiben futni lehet, abban egész biztosan sétálni is. ;)

Most a barack színű korszakomat élem ... Mások ezen ugyan átesnek 6-7 éves korban, de én akkor mással voltam elfoglalva... :)

minden nap egy új kihívás :)

... azon túl is, hogy tegnap óta nekifogtam egy hét napig tartó pilateses napi 10 perces kihívásnak és már azt is majdnem teljesíthetetlennek érzem, hogy rendszeresen rávegyem magam arra, hogy napi 10 percet erre a tevékenységre fordítsak (és még csak a második napnál tartok).
... némileg azért motivál az új ruha, amit egy konferenciára vettem és ami a pocakomnál hasizmomnál kissé feszül és olyan jó lenne, ha tudnék benne levegőt venni a rendezvényen...

Mivel ma még nem jutottam el (a második napi) pilates gyakorlathoz, egy másik kihívást szeretnék megörökíteni, nevezetesen a holland betegemmel folytatott német nyelvű társalgást úgy, hogy majdnem 20 éve nem beszéltem németül (kb 1 napot kivéve). Ő viszont angolul és magyarul nem tud, így muszáj volt valahogy közös nevezőre jutnunk.

Az eredmény minden szempontból meglepő: 
- bármennyire is sulykolták belénk hajdanán a der, die, das-t, voltaképp teljesen mindegy, hogy mi a névelő, az ember akkor is mindent megért, ha ez az egyetlen közös nyelv - mindegy, hogy Nominativban, Dativban, Genitivben vagy Akkusativban ragozva hogyan hangzana helyesen a névelő....
- meglepően sok minden előjött némi nyekergés és kétségbeesett szemforgatás után, amikor rájöttem, hogy úgysem várhatok senkitől segítséget, csak önmagamban kereshetem a megoldást...
-  vannak olyan igék, amiket mutogatni is lehet, és mindenki megérti, még ha nincs is meg a közös szó rá (hollandul akkor sem tudom megjegyezni, ha háromszor is elismételi a beteg :D ), például ilyen a vérnyomás mérés és vércukor emelkedés... :)
- a gOOgle tényleg a barátom, a fordító részét pedig a családba is befogadnám. :) A nővérek konkrétan ezen keresztül társalogtak a beteggel - hollandul.
- a gyógyszeres betegtájékoztatóként ugyan csak azt tudtam németül letölteni, ami eredetileg miniatűr méretekben van kinyomtatva és a gyógyszeres dobozokba szuszakolva és amihez szerintem mikroszkópot is kellene mellékelni, de A3-as méretben kinyomtatva, majd még ránagyítva (a titkárnőnk egy igazi technikai tündér), 4 darab A3-as lepedő formájában szintén oda tudtam adni a betegnek (hogy ebből hogyan lesz hivatalosan aláírt betegbeleegyező, ezt még ma éjjel megálmodom :) ). Még az sem teljesen kizárt, hogy el is tudja olvasni....

Lehet, hogy mégiscsak fel kell frissíteni a német tudásomat, mert kakukkfióka került a rendszerbe (eddig más kollégák kapták ezeket a betegeket, én csendben lapultam az évszázadok óta porosodó nyelvtudásommal), és vagy átadom a beteg gondozását másnak, vagy meg kell tervezzem a közös kommunikációnkat.

körülbelül egy hét alatt

... sorra elbuktam a nagy terveket, amik majd megakadályozzák, hogy a lábtörésem előtti káoszba és végtelenített munkarendbe csöppenjek vissza.
... ezt még végig kell gondoljam, mert teljesen azért nem adtam fel, hogy egyszer még én is normális életet élhetek.
.. ismét előszedem az eredeti elgondolásaimat és az elmúlt 3 hét tükrében igyekszem mégiscsak beépíteni, mert jó lenne, ha azt a türelmet, amit még érzek, nem engedném elillanni 1-2 héten belül.
... a gyógytornára való járkálásról nagyjából már lemondtam, mert egyszerűen képtelen vagyok naponta 1,5 órára megszakítani a munkámat -a munkahelyem nem ereszt, szorosan tart és az életerőmet szívja.
... otthonra ugyan már összevásároltam egy fél tornatermet, de heti 2-3x 10 percnél nem foglalkozom többet a gyógytorna kütyüimmel és ennél azért kicsit több kellene talán az időnként fájdogáló bokámnak. Az biztos, hogy a túlerőltetés veszélye (legalábbis gyógytorna által) nem áll fenn.

... ami talán az egyedüli jó, hogy mindenki mosolygó szemmel fogadott és aggódva érdeklődik a lábam felől.

Azért persze történnek jó dolgok is, csak azok rendszerint nem a munkahelyemen.. :)

új lehetőség...

... a keddi performanszom után, amikor kb. 3 óra nemzetközi és belföldi telefonálgatás után sikerült repülőjegyet szerezni a volt olasz főnökömnek (aki meglehetősen rövid időn belül meglátogat bennünket és nagyjából az utolsó pillanatban szólt, hogy a repülőjegyét mégiscsak nekünk kellene megvenni), az egyik kolléganőm, aki minden elhangzott szónak fültanúja volt, megnyugtatott, hogy ha gond adódna valaha orvosként elhelyezkednem, titkárnőként bárhol kapnék állást a képességeimmel... egészen megnyugodtam és új perspektívák tárultak fel előttem... :)

... az viszont egészen biztos, ha így hozná egyszer az Élet, egyetlen kikötésem lenne: olasz főnököt soha.

... mindezt úgy, hogy közben egy átlagos(an zűrös) munkanap volt osztályos betegfelvétellel, akadozó egyéb adminisztratív problémákkal... szerintem nem lehetett sokkal kevesebb a pulzusom, mint hajdanán futás közben...

néha azt hiszem, hogy csak álmodtam, hogy néhány hétig nem jártam be dolgozni...

miért is...

... pont nekem gyógyulna tankönyv szerint a lábam? újabb 3 hónap futási tilalom.

... kénytelen leszek valami más sporton elkezdeni gondolkozni ebben a periódusban. Azért még nem adtam fel, hogy jövő évben javítok a Vivicittá-s időmön....

Eléggé beszippantott...

... A munkahelyem az első egy hét alatt...
Azért próbálom tartani magam az elképzeléseimhez, csak azzal nem számoltam korábban, hogy a saját rezidensem is én leszek, mert épp elfogytak és így a kutatásra szánt időt rezidensi munkával töltöm...

Újratervezés...

... kicsit szomorkás....

... a hangulatom máma, tartok a holnapi naptól. Vissza a mélyvízbe. Olyan jó volt kicsit a partról figyelni a dolgokat.

Kezdődik ismét a stressz, vagy képes leszek a két hónap alatt összegyűjtött alvástartalékkal, összeolvasott könyvekkel és meghallgatott előadásokkal a tarsolyomban ezúttal végtelen nyugalommal szemlélni a dolgokat... ?