Hónapok óta mindennap megnyitom a blogot, hogy most már aztán igazán írok ide pár sort, de az a helyzet, hogy valahonnan mélyről előjött egy babonás félelem, ami sokáig visszatartott...
Nehogy elszóljam magam, hogy mennyire csodálatosan alakul az életem, miközben azt is tudom, hogy a szűkebb ismeretségi körömben egyesek életük legnehezebb periódusán mennek át éppen.
De mégiscsak jó lenne az utóbbi évek törekvéseinek megfelelően a jó dolgokról is írni ide, nem csak a negatívakat kiventillálni és hát életem legcsodálatosabb dolgainak egyike éppen most történik velem, kisbabát várok és egy szeretetteli ember az apukája.
Néha még én is alig hiszem el, pedig a gömbölyödő pocak és a benti mozgolódás meglehetősen kézzel fogható. :)
Az elmúlt hónapok során csak bámultam, mint Aliz Csodaországban, számomra teljesen ismeretlen terepre kerültem, új menetrendet kellett kialakítani, amiből a munka lassan teljesen kikopik, új szavakat tanulok, mint például babafészek vagy babaöböl, új fajta dilemmákkal szembesülök (mint pl melyik pelenkát érdemes kiválasztani a széles palettáról) és nem kerülhetem el, hogy odafigyeljek a testem jelzéseire, amiket évtizedekig figyelmen kívül hagytam, mert a kisbabánk szeret enni és folyadékot fogyasztani, és nem tehetem meg vele, hogy órákig sanyargatom, mert épp nem érek rá ilyen földi dolgokkal foglalkozni a munka miatt. 😊
Az utóbbi időben az egyes szám első személy is eléggé kikopott a szótáramból, bár azért én én maradtam, csak a fókusz lett most nagyon más.
Hát így vagyok mi.😊💓
