... szerencsére nem túl sok, amikor Babó nyűgös, nem eszik értelmezhető mennyiségű szilárd táplálékot, nem lehet letenni a kézből (pedig általában jól elvan a földön fel-alá cirkálva a lakásban), fel-felsír, a pelenkázás és öltöztetés felér egy közelharccal (na jó, ez lassan kb így van féléves korától), még a szokásosnál is kevesebbet alszik és nekünk fogalmunk sincs, hogy mi lehet az ok... Ilyenkor általában a fogacskákra fogjuk, bár még csak kettő van neki, de már három hónapos kora óta minden zűrt és zavart erre vezetünk vissza...
... ma ilyen napunk volt, a fogínyzselék mellett a végén már bevetettük délután a fájdalomcsillapítót is, amit eddig csak esténként alkalmaztunk szükség esetén és már elkezdtük nagyon várni a felmentő sereget (a szüleimet), hátha elterelik egy kicsit Babó figyelmét a bajairól. Valószínűleg minden együtt hatott, mert az este hátralevő részében egészen jól elvolt a csemeténk, pörgött, hagyta magát kergetni és vidáman mosolygott mindenkire és még vacsorázott is valamennyi gyümölcspürét, de azért lefekvéskor csak úgy vetette magát rám zokogva, mintha egész nap szándékosan éheztettem volna...
... ilyenkor mindig csak reménykedni tudok, hogy az elég jó szülőségbe belefér, ha mondjuk csak az esetek 30-40%-ban találjuk el, hogy ténylegesen mi is okozza a búbánatot (mert lehet, hogy nem minden a fogacskák számlájára írható) és nem okozok túl nagy törést a lelkében azzal, hogy nem tudok ráhangolódni kellőképpen az igényeire... Nagyon megkönnyítené a dolgot, ha ilyenkor egy kis szöveg felvillanna a homlokán azzal, hogy épp éhes, vagy fáj a poci, vagy szomjas, esetleg unatkozik. Mivel még nem beszél, csak babanyelven magyaráz vagy panaszkodik, nem mondanám, hogy mindig megértem/megérzem, hogy mi lehet a háttérben... nem marad más hátra ilyenkor, mint magunkhoz ölelni és reménykedni, hogy bármi is az, az ölelésünkre, puszikra és énekekre maradandó nyom nélkül fog oldódni a testében és lelkében...
