napi jó - 122. nap

Folyamatosan romlik a helyzet, nőnek az esetszámok, nyílnak meg az újabb és újabb osztályok, és fogynak el körülöttem a kollégák, akiket a koronavírusos betegek ellátására irányítanak át. Mindeközben a nép a füle botját sem mozdítja és mindenki azt hiszi, ez egy buta kis játék, amiben az a menő, aki a szabályoknak ellenszegül. 

Hát nem menő. 

És ez nem játék. 

És azok is megsínylik, akik rendesen betartották a szabályokat, csak épp közben más betegségük lett, nem a koronavírus, csak épp nem nagyon marad ember, aki ellássa őket. Kérlek vegye mindenki komolyan, ami történik körülöttünk.

Így kicsit nehéz megtalálni a napi jót, de talán legyen az a csodálatos őszi táj, ami tegnap futás során elkápráztatott, és ami kicsit megcirógatta a lelkemet és tompította kicsit a feszültséget. 

nem teljesen véletlenül...

.. halogatom idestova 9 éve az egyik cikkem megírását. Most is érzem, hogy bele fog törni a bicskám a statisztikai elemzésbe... Pedig most még időm és türelmem is lenne arra, hogy olvasgassak és próbáljam nyitott elmével befogadni a statisztikai módszereket... De már egy hónapja minden mást csinálok, pedig az egyik eredeti tervem az volt, elmélyedek a longitudinális vizsgálatok statisztikai elemzési lehetőségeiben és végre befejezem a cikkemet.

... nincs véletlenül egy biostatisztikus/epidemiológus zugolvasóm, akinek minden vágya, hogy olyan szerencsétlen klinikusokon segítsen, mint amilyen én is vagyok...?

lassan...

..tökélyre fejlesztem a "hogyan NE készüljünk egy vizsgára" tehetségemet, és ilyen laza sem voltam még életemben vizsga előtt, mint szombaton. Holnap is gyakorolhatom majd a lazaságot... aztán egy ideig (kb 80 évig) nem szeretnék többet vizsgázni.

Vizsgáztatni sem, de azt egyelőre muszáj.

Nem sokkal jobb érzés ez az oldala sem a tételsornak...

(Majdnem) mindenem megvan

Miért is panaszkodnék?

Azért találok magamnak még bőven... Jelenleg egyedül a munkahelyem tesz némileg boldogtalanná, leginkább egy kolléga, elvétve 1-2 általam és nem általam gondozott beteg. Nem találom a megoldást.
Megfutamodni vagy maradni és harcolni. De harcolni utálok, egy nyílt konfliktus után félnapig remeg a gyomrom, egy háttérben folyó, fülembe visszajutó után pedig egy hétig tehetetlenül toporgok és tanácstalan vagyok. Eddig erre nem készített fel az Élet.

Elveszett vagyok, a szövetségeseim is csak rosszul járhatnak.

Ezt és néhány hasonló apróságot leszámítva amúgy minden rendben.

ez is én vagyok...

... csak hogy lássátok, milyen csapodár a természetem: azt is elhatároztam kb 3 hónapja, hogy nekifogok rendszeresen futni, részben stressz levezetés, részben fogyás, részben betegségmegelőző céllal. Vettem három témába vágó könyvet, hideg időben futáshoz alkalmas felsőt és alsót, előfizettem egy futóknak szánt folyóiratra, épp csak futni nem jutottam el augusztus óta... Akkor kb 2 hét alatt fokozatosan eljutottam addig, hogy 20 percig tudtam futni és sétálni felváltva, majd elkezdődött az előadás maraton, amikor hetente máshol más témában adtam elő, azóta a futás sajnos abbamaradt. Most szerintem megint kezdhetem elölről a millió lépcsős tervet, hogy egyszer valamikor képes legyek 5 km-t egyben leszaladni.

Tegnap pedig hirtelen felindulásból majdnem beneveztem egy 2018 őszi félmaratonra, miután főzés közben (évente 1-2x én is eljutok a konyhába :) ) meghallgattam néhány lelkesítő online oktató anyagot az ideális felkészülésről a 21 km-es távra... Még szerencse, hogy utolsó pillanatban belegondoltam, hogy szerintem abba belehalnék, ha heti 2-3 alkalommal több, mint 1, de inkább 2 órát kellene futkorásszak, hogy a versenyen képes legyek teljesíteni a távot...

szerintem megbolondultam...

... ugyan még nem tudok csak kb 10 métert egyhuzamban lefutni (ezt is csak egyszer próbáltam az utóbbi egy évben), de elkezdtem gondolkozni, hogy jövőre benevezek a vivicittá futásra a városban (megnéztem, ha korán regisztrálok,csak 600 ft-ba kerül a nevezési díj, tehát nagy összegeket nem bukhatok, ha mégis meggondolnám magam, és egyébként is mindösszesen csak 3,2 km a táv... ;) ).

Van rá majdnem egy évem, hogy felkészüljek... ismerve magamat, az utolsó két hétben fogom megvenni a cipőt, nadrágot és az utolsó előtti este fogok bemelegíteni először és futni egy félkört....

Most pl. a két hónapja megkapott feladatot próbálom végre elkezdeni, úgy, hogy két hét múlva kell teljesen kész legyen (ami azt jelenti, hogy egy héten belül le kell adnom a végleges verziót és ez nem kis munkával jár). A probléma csak ott van, hogy kedden megint elutazom pár napra... ilyenkor nagyon nem szeretem magam....