... az 5-ből 2 engedély hosszabbítási kérelmet sikerült összekolbászozzak könnyed vacsorám szerves részével. Szerintem odafent már semmin sem csodálkoznak, ami tőlem érkezik...
... főleg, hogy az ilyen éjfél körül írogatott kérelmeknél egy idő után azt is letagadnám, hogy találkoztam valaha az adott beteggel, nemhogy kérelmet is írtam neki az utóbbi 1-2 hónapban... ezért meglepetés nekem mindennap a posta... érdekes dolgokat művel(het)ek...
... kicsit szertefoszlik a Zéletem.
vasárnap, február 28, 2016
péntek, február 26, 2016
úgy érzem....
...sikerült úrrá lenni egy óra alatt azon a rémületen, ami akkor töltött el, amikor kiderült, hogy a rezidens, aki helyett a hétvégén a megfázása miatt be kell ugorjak ügyelni, egyébként pedig babát vár és emiatt vélhetően a márciusom (és következő 3 év) sem lesz olyan felhőtlen munka szempontjából, mint amilyennek reméltem... és a jelenleg beosztott 4 ügyelet száma is emelkedni fog (nem mintha régebb nem ügyeltem volna rendszerint többet, de egy ideje már egészen belejöttem a kicsivel kevesebbe is...).
... persze örülök neki, hogy ilyen boldogság érte a lányt, aranyos és jó ember, jó helyre érkezik a baba, csak mi lennénk pont kétszer ennyien (mint ahogy régebben voltak is, amikor én még kutatósdit játszodtam) és akkor tényleg csak a felhőtlen örömöt érezném, nem árnyalva azzal a tudattal, hogy könnyebb már egész biztosan nem lesz mostanában.
... nézzük a jó oldalát - annyira sok szakmai tapasztalatra teszek szert itt minálunk egy év alatt, mint számos kolléga máshol 5 év alatt... kár, hogy belsőleg is hasonló tempóban érzem magam korosodni.
.... igen, tudom, önző vagyok, de be is ismerem és próbálok dolgozni rajta.
... persze örülök neki, hogy ilyen boldogság érte a lányt, aranyos és jó ember, jó helyre érkezik a baba, csak mi lennénk pont kétszer ennyien (mint ahogy régebben voltak is, amikor én még kutatósdit játszodtam) és akkor tényleg csak a felhőtlen örömöt érezném, nem árnyalva azzal a tudattal, hogy könnyebb már egész biztosan nem lesz mostanában.
... nézzük a jó oldalát - annyira sok szakmai tapasztalatra teszek szert itt minálunk egy év alatt, mint számos kolléga máshol 5 év alatt... kár, hogy belsőleg is hasonló tempóban érzem magam korosodni.
.... igen, tudom, önző vagyok, de be is ismerem és próbálok dolgozni rajta.
csütörtök, február 25, 2016
szerda, február 24, 2016
Hotel Lutecia, Lisszabon
és egy kis finomság, hal szalonnába csomagolva, póréhagymás krumplipürével és desszertnek csokis eper .... :) még annál is finomabb volt, mint aminek látszik. :)
... a végére pedig egy kis napsütés (amihez foghatót sajnos azóta sem láttam):
vasárnap, február 21, 2016
éheztetés
... mivel a transzfert végző buszban külföldi orvostanhallgatóknak látszó lények lányok ülnek, inkább eltekintetek a tevém megetetésétől, és megpróbálom fenntartani a felnőtt lény nő látszatát... :)
... estig még csak kibírja.
... estig még csak kibírja.
szombat, február 20, 2016
függőség...
...éjfélkor, ahelyett, hogy nyakig merülnék egy kád forró habos vízbe (kihasználva, hogy vannak helyek, ahol létezik igazi fürdőkád :) ), nekifogok blogokat olvasni... hogy aztán holnap reggel megint nagyon rosszul essen kialvatlanul 6:30-kor kelni...
kedd, február 16, 2016
egy kis statisztika
Most olvasom:
... hogy a 2015-ös amerikai felmérés szerint az intenzív terápiás szakorvosok (furamód különveszi az aneszteziológiát) vezetik a "burnout szindrómások" (kiégési szindrómában szenvedő) listáját az 55%-os előfordulási gyakorisággal, ami nem meglepő.
... az már meglepőbb, hogy a magam kis szakmája középmezőnyben van ugyan (majdnem a fele a kollégáimnak valamilyen szinten elégedetlen magával, a munkájával és a munkájában elért sikerekkel), de a nefrológusok, tüdőgyógyászok és onkológusok is "boldogabbak" nálunk, pedig én bizony egyiket sem választanám... :) akkor már inkább a magam kis nyomorúságos pocsolyája, beteganyaga (azért megnyugtató, hogy nem csak én érzem magamat frusztráltnak a rendszerben a hasonszőrűek között...).
...a legelégedettebb-legboldogabb társaság a pszichiátereké, azt hiszem, ők már rájöttek arra, hogy minden csak nézőpont kérdése.
... szerencsére a kiégésünk súlyosságát a pszichiáterekkel hasonló mértékben tartjuk - legkevésbé - súlyosnak a többiekhez képest (bár ez alapján újra kell tervezzem a saját kiégésem fokát).
Hát nem nagyszerű...?
(hát annyira azért nem.)
... hogy a 2015-ös amerikai felmérés szerint az intenzív terápiás szakorvosok (furamód különveszi az aneszteziológiát) vezetik a "burnout szindrómások" (kiégési szindrómában szenvedő) listáját az 55%-os előfordulási gyakorisággal, ami nem meglepő.
... az már meglepőbb, hogy a magam kis szakmája középmezőnyben van ugyan (majdnem a fele a kollégáimnak valamilyen szinten elégedetlen magával, a munkájával és a munkájában elért sikerekkel), de a nefrológusok, tüdőgyógyászok és onkológusok is "boldogabbak" nálunk, pedig én bizony egyiket sem választanám... :) akkor már inkább a magam kis nyomorúságos pocsolyája, beteganyaga (azért megnyugtató, hogy nem csak én érzem magamat frusztráltnak a rendszerben a hasonszőrűek között...).
...a legelégedettebb-legboldogabb társaság a pszichiátereké, azt hiszem, ők már rájöttek arra, hogy minden csak nézőpont kérdése.
... szerencsére a kiégésünk súlyosságát a pszichiáterekkel hasonló mértékben tartjuk - legkevésbé - súlyosnak a többiekhez képest (bár ez alapján újra kell tervezzem a saját kiégésem fokát).
Hát nem nagyszerű...?
(hát annyira azért nem.)
hétfő, február 15, 2016
Fájdalmas igazság...
... Ma a szakrendelőből kifele menet megszólított Áránká, betegállományunk egyik oszlopos tagja, problémás ügyeleteim egyik törzsvendége, és megjegyezte, hogy úgy tűnik neki, mintha felszedtem volna pár kilót az utóbbi időben...
... Ki nem néztem volna belőle ennyi megfigyelőképességet...
... Ha még neki is feltűnt, többet magam előtt sem tagadhatom. Ideje komolyan bevésni a naptáramba a rendszeres testmozgást...
... Ki nem néztem volna belőle ennyi megfigyelőképességet...
... Ha még neki is feltűnt, többet magam előtt sem tagadhatom. Ideje komolyan bevésni a naptáramba a rendszeres testmozgást...
posted from Bloggeroid
vasárnap, február 14, 2016
nagyon jó kis hétvége volt...
... végre kialudtam magam, mindkét nap a reggeli ébredést és reggelizést még 2-2,5 óra alvás követte... :)
... a jövő hét pedig rövid lesz, éljenek a kongresszusok! :)
... újabb hotelszoba a láthatáron.
... a jövő hét pedig rövid lesz, éljenek a kongresszusok! :)
... újabb hotelszoba a láthatáron.
csütörtök, február 11, 2016
majdhogynem felüdülés...
... volt ez a mai nap, csak 20 emberrel az ambulancián, mindenki türelmesen várt a sorára, jutott idő két beteg között meginni egy ivójoghurtot és gyorsan elmajszolni egy Tooró Roodit, lazán 3 előtt végezni, utána az osztályon is csupa kedves, normális, együttműködő beteget levizitelni, napközben segítőkész kollégákkal konzultálni a betegekről telefonon, közben nem tiszta hülyének érezve magam.
... ha kicsit több ilyen nap adódna egyhéten évben, én sem vágyódnék annyira egy könyvtárosi állás után valahol egy messzi messzi galaxisban 200 fős településen.
... ha kicsit több ilyen nap adódna egy
kedd, február 09, 2016
2 nap betegszabadság..
Hamarabb kellett volna és akkor lehet, hogy megúsztam volna antibigyó nélkül és két kolléga(nő) továbbfertőzésének gyanúja nélkül. Már a népi praktikáknál tartok, arra viszont senki nem készített fel, hogy a mézes foghagyma lenyelése után a bacigyilkosság egy gyomorszájra mért lórugással kezdődik- belülről.
posted from Bloggeroid
szombat, február 06, 2016
péntek, február 05, 2016
5 nap szenvedés...
... és ugyanennyi félig-meddig oxigénhiányos állapot, két hőemelkedős-lázas szakrendelés (ahol a másodikon a beteg kínálta fel az általam korábban javasolt paracetamolját, hogy javuljon az állapotom), orrvérzésig orrfújások után ma este végre beláttam a halandóságomat és elkezdtem antibiotikumot szedni.
... elvégre a hétvégi ügyeletben már frissnek és egészségesnek kell lennem.
... amúgy egészen vicces, amikor a szakrendelés és osztályos tevékenységeim végén a betegek köszönnek el úgy, hogy jobbulást a doktornőnek... :D
... elvégre a hétvégi ügyeletben már frissnek és egészségesnek kell lennem.
... amúgy egészen vicces, amikor a szakrendelés és osztályos tevékenységeim végén a betegek köszönnek el úgy, hogy jobbulást a doktornőnek... :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)