... Arra edzem a lelkemet, hogy ne töltse el akkora nagy szomorúsággal, hogy kevesebb, mint három hét múlva vissza kell(ene) mennem dolgozni... Bár a gyógytorna akkor még nem ér véget és még az sem biztos, hogy addigra tökéletes lesz ismét a bokám...
... Kicsit elszomorít a tény, de egyáltalán nem hiányzik a benti munka... Bár ebben azért az is közrejátszhat, hogy mindennap hívnak beteg ügyben, valamelyik betegemmel öszefutok vagy a gyógytornán, vagy a kórház egyéb részein és azért a napi 4-6 óra szellemi munka most is megvan...
... Annyira meg tudnám szokni ezt az átmeneti új életemet...
De vajon újabb törés nélkül hogyan lehetne állandósítani ezt az állapotot?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése