Babó második karácsonya :)

Számos meglepetéssel és tanulsággal szolgált ez a karácsony.  

... meglepetésünkre december 22.-én és 23.-án csak délután 5-ig voltak nyitva a hozzánk közel levő faárusok, így végül december 24.-én délelőtt vágtunk neki kettesben R-el fát vásárolni, ameddig Babó a szüleim szabad vegyértékeit kötögette le - sikerrel. Válogatni már nem nagyon lehetett, a kis-karácsonyfa-vágyamat gyorsan el is engedtem, végül szerencsére sikerült találni egy szép nagy nordmann fenyőt egészen barátságos áron, amit az eladó Benny Hill show-ba illő módon meg is rövidített nekünk - előbb a fűrésszel a kabátját szakította ki, majd elvágta a saját ujját a védőkesztyűn keresztül (még egy kis vér is megjelent), végül a segítőjét is orrba vágta, aki a fa törzsét tartotta a fűrészeléskor - ha nem látom, el sem hiszem, hogy ők ketten egészen sok fát adhattak el az előző hetekben és túlélték eddig... Tanulság: jövőre azért pár nappal korábban nekivágunk.

... az autóm meglepően nagy fát is képes elnyelni, ha elég ügyesen pozicionáljuk - igaz, hogy utána jobb oldalon és hátra semmit sem láttam ki, de szerencsére nem kellett messzire utazni ilyen korlátozott látási viszonyok mellett. 

... egészen gyorsan sikerült feldíszítenünk a fát kettesben és számomra is meglepő módon jól áll neki az árvalányhaj. A gyorsaságban persze az is benne van, hogy eddig kis fáim voltak, korlátozott, ámde egyre növekvő számú díszekkel (szüleim gondoskodása miatt)...

... mielőtt hazavittük volna Babót, 1 órával a zárás előtt beugrottunk a szüleimmel együtt a legnagyobb bevásárlóközpontba karácsonyi díszítést csodálni - volt is nagy sikere az ottani karácsonyfáknak és a sok csillogásnak. A híres amerikai kávézóból kilépett egy lány és felkínálta a megmaradt sütiket, hogy válasszunk belőle,  mert csak kidobnák, így önmegtartóztató módon 3 sütivel jöttünk ki onnan, nagyon boldogan. :) Nagyon aranyos gesztus volt. 

... mivel Babó már rég benne járt a délutáni alvásidejében és kezdett nyűgös lenni, az eredeti terv helyett, mely szerint amint hazaérünk, egyből érkezik a Jézuska/angyalka, inkább elvonultunk aludni kettesben és csak a friss, kipihent és jóllakott lánnyal mentünk be a nappaliba a csengőszó hallatán... :) Annyira lenyűgözte a fa és szerintem annyira meglepődött, amikor mondtuk, hogy ezt a Jézuska és angyalkák hozták ameddig ő aludt, hogy utána egy órán keresztül csak járt a fa körül, simogatta a díszeket és meg sem mukkant (pedig itthon általában be nem áll a szája). Még az ajándékai sem érdekelték annyira, mint a díszek és a fények... :) Nálunk otthon az angyalka hozza a fát, itt pedig a Jézuska, egész biztosan mindkét verziót hallani fogja, így mi egyből a kevert változatot ismertetjük meg vele.

 ... ahhoz képest, hogy már egy hónapja azon törtük a fejünket, hogy hogyan és hova legyen a fa felállítva, mekkora legyen, mennyi biztonsági óvintézkedés szükséges egy lassan 2 éves mellett, hogy nagyobb személyi sérülések nélkül megússzuk a karácsonyt, eddig lekopogom, de egészen megnyugtatóan alakul Babó és a fa kapcsolata, a díszeket velünk felnőttekkel szedeti le és hurcolja szét a lakásban. Tanulság: kiszámíthatatlan, hogy fog reagálni a kisasszony. :)  

Nagyon gyorsan eltelt. Még szerencse, hogy a fa még egy darabig itt fogja díszíteni a nappalit és minden nap kicsit bekapcsolhatjuk a fényeit - nem is mindig Babó miatt... :) 

utolsó előtti pillanat tanulsága

 ... bár sok mindenben változik a hozzáállásom az új élethelyzetemben, de ami örök és állandó marad a jelek szerint: bármikor is fogok neki, úgyis a határidő utolsó napján fog elkészülni az adott munka... 

még mindig nyaral...

 ... ma nagyot nézett a védőnő, amikor a pokróccal letakart tévét meglátta. :) Pár szóban elmeséltem neki, hogy július végén elment nyaralni a tévé és pár nap gyanakvás után Babó elengedte ezt a témát és azóta olyan nagyon máshol sem jön izgalomba, ha tévét lát (nagyiéknál, ismerősöknél - igaz megkérünk olyankor mindenkit, hogy kapcsolja ki)...

... szóval a tanulság, hogy nem kell mindent túlagyalni, érdemes a legegyszerűbb megoldást tesztelni először és csak azután átrendezni az egész lakást (mint ahogy én első lépésként gondoltam)...

... az utóbbi 2 hétben már sokadszorra jön velem szembe ez az intelem, hogy ne bonyolítsak túl mindent, mert abban fáradok el pszichésen, nem is annyira magán a megoldandó feladatokon. 

... de hát mindig van mit tanulni, vagy újratanulni magammal kapcsolatban. 😅 Ha az egyik életterületemen sikerül bevezetni valamit, az nem jelenti, hogy minden más életterületen is eszembe jut  működtetni... 

napi jó - 134. nap

Úgy tűnik, beválik a recept, hogy ha futóruhában megyek be dolgozni (persze napközben átöltözöm :) ), akkor utána még jó eséllyel elmegyek futni is. :) 

Gyűlnek a kilométerek, ma is volt 6 darab belőle, még 20 km van hátra az egész év alatt lefutott 500 km-hez és még a hónap fele hátra van. :) A végén még kiderül, hogy tényleg mindenre képes vagyok, amit a fejembe veszek... 

Csak a fejembe kellene vennem dolgokat, amik fontosak nekem és nem engedni, hogy a nem fontos dolgok letaszítsák őket. Erre kellene valami működő technikát kidolgozni (a végtelenített listák nem nagyon alkalmasak... ).

A mai nap jó dolga tehát a futás volt szakrendelés után, a tanulsága viszont egy beszélgetés csattanója volt, ami úgy szólt, hogy jogom van magamat tenni első helyre a saját életemben. 

Azt hiszem ezt magamra kell tetováltassam valahova jól látható helyre magam és a környezetem számára is (pl a homlokom...? :) ), mert hajlamos vagyok megfeledkezni róla.

napi jó - 93. nap

 Tegnap éjjel 2-ig pakolásztam itthon, mivel ma jöttek az első adag dobozaimat elvinni az új lakásba, így nem volt időm a tegnapi nagyon jót megírni: voltam egy kvíz-esten, ahova a kozmetikusnő szervezett be, akit a folyamatos maszkviseléstől meggyötört, pubertáskorom könnyfacsaró élményeit visszahozó arcocskám miatt látogattam meg már kétszer is az utóbbi időben... Engem mindig azzal nyugtatgattak, hogy ha felnőtt leszek (és szülök pár gyereket), elmúlnak a pattanásaim - lassan már középkorúnak számítok és bár tény, hogy a gyerekprojekt hatásáról nem tudok nyilatkozni a faggyúmirigyeimre és ezek kivezető csatornáira, de egyébként most kicsit úgy érzem, hogy engem bizony átvertek gyerekkoromban. 

Tény, hogy nem számolhattak holmi koronával és annak következményeivel, valamint a hivatásomat sem gondoltam végig ilyen szempontból - de legalább nem lettem sebész vagy aneszteziológus, ezáltal jelentősen csökkentve az általános maszkviselési rizikót... 

Na de visszatérve a kvízre, utoljára gyerekkoromban vettem részt műveltségi vetélkedőn, szerintem az ilyen jellegű tudásom azóta csak romlott, de mivel csapatok vetélkedtek és az óra nem ketyegett olyan szigorúan, mint hajdanán, nekem végig nagyon pozitív élmény volt, és ehhez a frissen megismert csapat is nagyban hozzájárult. Nagyon jól szórakoztam, változatos feladatokat kellett megfejtetni, és ez a kicsit másfajta szellemi kihívás az agytekervényeimnek is jót tett, majdhogynem éreztem, hogy egy-egy halványabb bemélyedés elkezdett kialakulni a tükörsima részeken, ahol a földrajzról, történelemről, művészetekről volt hajdanán némi emléknyom...  Azért örültem, hogy a csapatban 3 nagyon profi csapattárs is volt, így csomó dologról ki sem derülhetett, hogy nem tudom, mert ők már rögtön tudták a választ... :) Szerencsére volt nekem is néhány találatom. ;)

A mai nap pedig egy csodával kezdődött: tényleg eljöttek a költöztetők, még szerencse, hogy éjjel kettőkor a pakolászás végén eszembe jutott, hogy egy ébresztőt azért állítsak be 7:45-re. Negyed 9-kor már itt is voltak és elvitték a csekélyke (összesen két darab) bútoromat, néhány nagyobb elektronikai cikket és mivel hoztak nekem üres rekeszeket/ládákat is, így ameddig megfordultak, a könyveim nagyját is sikerült összecsomagolni - mind a 10 rekesz megtelt, és még maradt is kb 2 rekeszre való mappa és könyv, de ezeket még át akarom nézni és kiszelektálni, mielőtt megutaztatom. 

Most eldöntöttem, ezentúl az e-könyvekre koncentrálok, mert tizenév alatt egy szép, de meglehetősen súlyos gyűjteményt sikerült összevásárolgatnom. A Kindle-t amúgy sem használom ki eléggé.

van az úgy...

... hogy az ember a külföldi nyaralása alatt éjjel 1-kor még betegtájékoztatót és beleegyezőt ír, de nem zavarja, mert próbál szemléletet váltani és meglátni a dolgok jó oldalát és a végső nagy célt... :)

... és azért nem mellesleg a lelkiismeret furdalás sem hagyja tovább nyugodni, mert rájön, hogy 4 hónapja nem halad ezzel a feladattal, mert soha nem érezte igazán magáénak, pedig ha elejétől fogva azt tette volna, már 3 hónapja letudta volna a nehezét...

... ismét rengeteget tanultam etikai engedély írásból, pedig volt idő, amikor azt hittem, hogy az ilyent csak a PhD hallgatók szívatására találták ki (na jó, ez költői túlzás, a betegek és a tudomány érdeke, tudom én ezt, csak ezt általában a szegény PhD hallgatókkal szokták megcsináltatni - kivéve most, amikor majdnem egy évtized után ismét visszasüppedtem ebbe a feladat beosztásba...).

... az biztos, hogy legközelebb már másképp fognék neki... ha megint engem ér ez a megtisztelő feladat.

... és már rengeteg hasznos telefonszámot is kiderítettem. :)

varázs...

...szerintem életemben összesen annyi tekintetet nem vonzottam magamra, mint amióta gipsszel/bokarögzítővel és mankóval közlekedek... És annyiszor nem is változtattam meg a társalgás témáját a puszta megjelenésemmel, mint ahányszor az utóbbi hetekben: akárhol elvonultam, egyből a törésekre, gipszre, személyes traumákra terelődött a szó, sőt olyanok is voltak, akik azt kezdték el fennhangon találgatni, hogy akkor én most a jó oldalon használom-e a mankót (amikor már csak egy mankóra fejlődött fel az állapotom)...

... 7 hét mozgáskorlátozottság után lassan elhagyhatom a rögzítőt és elkezdődött a leszoktatás a mankóról is, amit egyébként cseppet sem bánok, nem volt annyira mókás így közlekedni, bár tény, hogy miután az ember megtanulja a használatát, rengeteget tud segíteni a nyakkitörés és ellenkező oldali bokatörés elkerülésében.

... azért lehet, hogy valami kényelmesebb bokarögzítőt beszerzek (a jelenlegi mellett időnként visszasírom a gipszet), hogy ha úgy érzem, hogy ismét láthatatlanná váltam a társadalom számára, akkor valamivel fel tudjam hívni magamra a figyelmet...

tanulság

... azokon a heteken, amikor konziliárus vagyok, az egyik szakrendelős napomat szabadon fogom hagyni, mert úgyis megtöltik a kedves társszakmák kérései.... csak egészen kicsit vagyok kinyiffanva... és még kb 36 órára van a hétvége...

tanulság n+1...

... amikor azon gondolkozol, hogy inkább lefeküdj egy kicsit délután szakrendelés után aludni, vagy foglald le a nyaraláshoz a szállást (amire egy hete naponta emlékeztetnek), ne habozz, feküdj le aludni.:) Nekem sikerült másik városba szállást foglalni, mint ahova eredetileg terveztük. Méghozzá úgy, hogy nem is ingyenes a lemondás (és cseppet sem olcsó). Mindezt úgy, hogy előtte 5 szállást már alaposan átböngésztem....

... vagy lehet, hogy ez is a sors keze...? :)

annyira igaza van...

... a főnökömnek, hogy aki kérte a vizsgálatot, az magyarázza meg a kapott eredményt. A baj csak az, hogy ezúttal az én fejem fődögél (és sápadozik), mert hogyan magyarázzam meg a multidrog rezisztencia gén egyik változatánál igazolt heterozigóta mutáció jelentőségét egy betegemnek, ha még én sem tudom, hogy mit jelenthet ez az ő kezelése szempontjából... kellett nekem gyanút fogni.... :(

... és bár a gúúúgel és szakmai emberkéknek a pubmed és uptodate is barátunk, de erre a kérdésre még ott sem igen lelek választ, bár máris érteni vélem néhány absztrakt elolvasása alapján, hogy patkánykísérletekben mit NEM sikerült igazolni.... Kérdés, hogy ez mennyire kell befolyásoljon engem, és mennyire várható, hogy örömmel tölti el az adott beteget...

... na de hosszú még az éjszaka...

tanulság...

... avagy mit vigyünk, ha Firenzében első alkalommal mosni visszük a ruháinkat?

Na persze mindenki a ruhára, némi mosószerre és aki már nagyon jártas, talán még öblítőre is gondolhat, és persze a zsebben csörgedező 2-8 euróig terjedő aprópénzre...
Mint évek óta önellátó (hüm hüm és oá...), én is ezekre gondoltam, öblítőt leszámítva, mert inkább a mosószerre adok ki egy kis plussz pénzt és nem tanácstalankodok a mosógép felett, hogy akkor most melyiket hova öntsem. Csakhogy jó olasz szokás szerint a dolgok egy nemzetközi kollégiumban is csak olaszul vannak kiírva, ezért igencsak elkelt volna egy szótár is, amikor néztem az opciókat: 30 fok, ezt még értettem, de utána volt egy 40 fok non stiro és egy 40 fok freddo. 40 fokos elképzeléseim voltak a levitt ruhákkal kapcsolatban, csak épp nem tudtam, melyiket is szeressem. A freddo-t még értettem, bár most sem tudom, mi is a jelentése magában a mosás folyamatában... a non stiro alatt volt egy vastag fehér vonal is, hangzás alapján keverésre, centrifugálásra tippeltem, és mivel nagyon szerettem volna a ruháimat kicsavarva kiszedni a gépből és ott volt az a non szócska, ezért inkább a hűvösebb megoldást választottam...

Volt 35 percem a program lejártáig, ezért feljöttem a szobámba és kikerestem a szótárból a bűvös szót: stiro - vasalás. Azaz a "vasalni utáló emberek (mint pl én is) legjobb barátja" című opció a mosógépen... Mivel cseppet sem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé, és nem mellesleg nincs is itt vasalóm, mert azt már nem cipeltem magammal erre az útra (bevallom, eszembe sem jutott a csomagolásnál), ezért kicsit elsötétült az ábrázatom, amikor rájöttem a tévedésemre...

Ezt az olasz igét biztos egy életre megjegyzem... :)