tükrök

 ... a szomszéd lépcsőházban lakik az én képzeletem szerinti álompár: a fiú (férfi) intelligens tekintetű, jóképű srác, aki kiveszi a kocsit a garázsból, majd előzékenyen besegíti a kedves arcú, nőies, csinos párját a pár hónapos kislányukkal együtt az autóba, leviszi sétálni a cuki kiskutyájukat, cipeli a babakocsit a lépcsőkön. A lányt nem sokat látom, gondolom ő 24 órás műszakot lát el a kisbaba mellett. 

... felmerült bennem a kérdés, hogy megkérdezem a srácot, van-e esetleg egy eladósorban levő bátyja, de unokatesó is jöhet, ha elég közeli rokon... :) 

... a másik tükör egy másik viszonylag újabb ismeretségem, nálam pár évvel idősebb hölgy, akivel együtt járunk néha vetélkedőre: brilliáns elme, széles általános műveltséggel, jó humorral, felelősségteljes munkával, aki kényelmes ruhákban jár, nem igazán törődik a külsőségekkel, kiterjedt ismeretségi köre van, mégis egyedül lakik egy albérletben. 

... a kérdés persze az, hogy hogyan tudok változtatni az irányon, ami egy elég egyértelmű végeredmény fele visz, holott érzem, hogy másra vágyom, ami egyébként létező entitás - másoknak. A felismerés önmagában valószínűleg nem elég. 

... valakinél egy kölcsön varázspálca vagy egy fel nem használt kívánság a háromból? :)

oly sok mindent megfogadtam...

 ... hogy azt hiszem, én leszek a Föld hátán a legtürelmesebb, legjóságosabb, és legsegítőkészebb lény. 

Csak fel kell írjam valahova, hogy egyikről se feledkezzek meg. :)

Köszönöm!!!!!!!!!

kedd

Most pedig eldöntöttem, hogy a holnapi nap igenis egy nagyon szimpatikus, jó hírekkel teli KEDD lesz. Ösztönösen szeretném a Jóistent pozitív irányba befolyásolni ("lefizetni"), hogy vigyázzon nagyon édesapámra. De mit is ajánlhatok, ami neki még nincs és amire felcsillanna a szeme és azt mondaná, hogy üsse kő, ez még jól jöhet nekem Cserebogitól... ? 

Azért ha mégis van ilyen, várom az üzenetet és odaadom/ megteszem.

Vasárnapi gyors :)

 de nem a vonat, hanem a mese. :) 

Amióta kirepültem a családi fészekből, leginkább akkor takarítok, amikor valaki bejelentkezik látogatóba. Ma reggel sikerült 9 óra után begyűjteni egy ilyen bejelentkezést, méghozzá 10 órára, így rekord sebességgel próbáltam legalább a nappalit magamhoz képest elfogadhatóvá tenni. Igaz, hogy csak az egyik diákom jött, hogy megköszönje az eddigi segítséget, amivel én is hozzájárultam némileg ahhoz, hogy mostmár kollégaként üdvözölhettem, de mondjuk a nem összehajtogatott zoknik és pólók látványát meg akartam tartani magamnak. Meglepetésemre kaptam tőle ajándékba pár egészséges finomságot (és közben csendben örütem, hogy nem orchideát választott, kicsit rossz a lelkiismeretem a virág társadalommal szemben...). 

12 órakor már az egyik távolabbi szomszéd is az én lakásomat javasolta a kettőnk szakmai megbeszélésének helyszínéül, így 12 és 14:30 között a nappalit és konyhát próbáltam már egy nyugdíjas matematika tanárnő számára is elfogadhatóvá tenni: sepregettem, felsikáltam, a gyanútlanul a szelektáláshoz szétterített dokumentációkat próbáltam ismét rendszerbe szedve összegyűjteni mappákba, közben fél füllel tovább hallgatva a nemzetközi kongresszus anyagát... Tény, hogy nem ártott egyik helyiségnek sem a sürgölődés. :) 

Ezt a nagy izgalmat aztán egy kis délutáni futással kellett levezetni, próbáltam csak a fákra és madárcsicsergésre koncentrálni, és nem a gyorsan elrohanó hétvégére és a fenyegetően közelgő hétfőre. 

Most pedig eldöntöttem, hogy a holnapi nap igenis egy nagyon szimpatikus, jó hírekkel teli hétfő lesz a változatosság kedvéért. Punktum.

az utóbbi napok...

szorongásban telnek, nagyon rosszul viselem, amikor valaki szerettem az egészségügy vendégszeretetét élvezi. Még az is megfordult a fejemben, hogy ismét meseírásba kezdek, mint kicsivel több, mint 10 évvel ezelőtt, de most sokkal kevesebb izgalmas dologról tudnék beszámolni: ma mostam három adag ruhát, meghallgattam egy online kurzus hanganyagát, amire 2 hónapja fizettem be és ami arról szól, hogy merjem azt álmodni, hogy minden IS beleférhet az életembe.

A Skype-nak és a tegnap óta ismét engedélyezett, 10 perces látogatási időnek hála sikerült látnom is aput beszéd közben, nem csak a hangját hallani. Egy kicsit javított a lelkemen, hogy láttam őt mosolyogni, mivel a maszkot sikerült megint letologassa az arcáról, ahogy időnként szokta ... :)

Délután ledőltem pár percre ebéd után, majd sikerült 2 óra múlva felkelni. 

Utána nekifogtam a betegek üzeneteiből képezett cetlihalmazokat szelektálni sürgős, nem sürgős, más által is intézhető (időpontot kérő), már intézve (ergo megsemmisíthető) kategóriákra. Nem merem megszámolni, mennyi intéznivaló maradt úgy is, hogy folyamatosan próbálom beleszuszakolni ezeket a cetliket is valahova a napjaimba...a folyamatosan érkező emailekről már nem is beszélve. Remélem, ha kitartóan arra koncentrálok, hogy mindenre van elég időm, akkor egyszer csak tényleg bekövetkezik - objektív megoldás erre ugyanis nem létezik, csak a varázslat marad, mint egyedüli potenciális opció.

A fejem kiszellőztetésére és egy kis nyugalom beszerzése céljából kimentem futni estefele a parkba, olyan jó, hogy későn sötétedik, így nem kísértek még a denevérek. :) Csak rövid távot futottam, kb 3,3 km-t, és közben próbáltam semmin nem agyalni, csak a futásra figyelni. Egyébként annyira mókás, mert az első és egyben eddig utolsó élő versenyen, amin részt vettem még 2018-ban, 3,2 km-t kellett teljesíteni és az akkor nekem olyan hatalmas kihívásnak tűnt, most pedig a rövid távhoz sorolom már - lehet, hogy tényleg a fejlődés jeleit mutatom...? :).

Utána nekifogtam pár előadást meghallgatni az éves nemzetközi kongresszusunk anyagából, mert csak pár napig lehet még elérni, utána lezár a rendszer. Mindig van új a nap alatt, bárki bármit állítson is. :) 

Hát ilyesmikről tudnék most mesélni, végülis altatónak még lehet, hogy jó lehet... :))