Gombóc színre lép

Úgy látszik, tévedtem... nem a Gyilkos-tó jelenti számomra a tiltott zónát, hanem az egész világ. Addig, ameddig végre képes leszek teljesen kilépni a múlt árnyékából és valóban a legkisebb szomorúság nélkül szembenézni bizonyos emberekkel, addig állandóan börtönben élek, amelynek rácsait az elutasítástól való félelem képezi. Túl kell lépni, fel kell dolgozni a visszautasítást, hogy valakinek nem jelentettem ugyanannyit, mint amennyit ő nekem, hogy képes volt a legkisebb harc nélkül hagyni, hogy kilépjek az életéből, a kapcsolatunkból és hogy azóta együtt van egy másik lánnyal, aki valószínűleg jómódúbb, ugyanolyan természetes számára, hogy egyik nap ideautókázik, másik nap oda, és nem azt számolgatja, hogy vonattal olcsóbb lenne és mennyi minden egyébre lehetne költeni a megspórolt pénzt... Persze tudom, hogy nem csak ez az, ami a kapcsolatukat működőképessé teszi. És kívánom, hogy mindketten nagyon boldogok legyenek.
De azt is kívánom, hogy mostmár én is... Mert megérdemlem... mint a reklámban.:)
Szóval mindent megtennék, hogy ez a ma este ismét színre lépő gombóc a torkomban örökre eltűnjön és végre én is képes legyek elfogadni a felém kinyújtott kezet és felszabadultan, jó érzéssel tudjam tartani azt.
Azt hiszem, az utolsó lökés, ami átsegítene ezen a helyzeten, egy kedves, rendes kiegyensúlyozott kapcsolat lenne. Fokozatosan, lépésről lépésre megismerve a másikat, csak hagyni, hogy mindketten jól érezzük magunkat és nem gondolni senki és semmi másra. Már csak egy probléma van: hogy sehol egy jelentkező...

Szóval gombócnak még van néhány dobása... de ma este is sikerült egy keskeny csíkot lefaragni belőle, hála az emberek közötti kommunikációnak, és már nem szorít annyira. És ha lassabban is, mint szeretném, de elfogy... Csak győzzem kivárni...:)

See You When You're 40

Pár napja az utcán mászkálva Dido-t hallgattam, amikor megütötte egy szám szövege a fülemet. See You When You're 40... Tudom, hogy én voltam mindig a "lépjünk túl a dolgokon minél hamarabb és próbáljuk meg felszabadultan és boldogan élni a saját életünket" akció legelszántabb hirdetője, mégis kicsit megviselte a babakék lelkemet, amikor pár napja ismét megpillantottam ott parkolni a jól ismert autót a szokásos helyen. Valószínűleg az az egészben a fájdalmas, hogy megint itt egy újabb tavasz, szépen süt a nap, mindenki arcán ott ragyog a valakihez tartozás boldog érzése, gondolom az autó tulajdonosának szemüvege szélén is, csak én vagyok még mindig egyedül, megfosztva annak lehetőségétől, hogy valakivel kézen fogva sétálhassak (jó na, rohanhassak...:)) ) úttalan utakon.
Talán ha anno nem tiltakozom annyira a kutyaharapást szőrével technika ellen, ha nem vagyok annyira tekintettel mások érzelmeire (és a sajátjaimra), ma én is azon törhetném a fejem, hogy hova menjünk kettesben/húszasban majálisozni... és nem motoszkálna bennem az a gondolat, hogy a Gyilkos-tó területe jelenleg tiltott terület számomra. De sikeresen elűztem minden vállalkozó szellemű kutyust és most sehol egy kósza szőrszál...

Túl nyílt vagyok? Lehet.. ha már az interperszonális kapcsolataimban ez nem sikerül, valahol muszáj leereszteni a gőzt, mert még véletlenül felrobbannék és igenis az a véleményem, hogy kár lenne értem.:)

A szám szövegével pedig tökéletesen egyetértek, rég nem találkoztam ennyire találó sorokkal. A zeneterápiás Playlist újabb darabbal bővült.:)

See You When You're 40

I've driven round in circles for three hours
It was bound to happen that I'd end up at yours
I temporarily forgot there's better days to come
I thought that I would give it just one more chance

Cos I want, tonight, what I've been waiting for
But I found, tonight, what I'd been warned about

You think that you are complicated, deep mystery to all
Well it's taken me a while to see, you're not so special
All energy no meaning, with a lot of words
So paper thin that one real feeling, could knock you down

And I've seen, tonight, what I'd been warned about
I'm gonna leave, tonight, before I change my mind

So see me when your 40, lost and all alone
being comforted by strangers you'll never need to know
not sad because you lost me
but sad because you thought it was cool to be sad

You think misery will make you stand apart from the crowd
well if you had walked past me today I wouldn't have picked you out
I wouldn't have picked you out

now I've seen, tonight, how I could waste my time
and I'll be on my way, and I won't be back
cos I've seen, tonight, what I've been warned about
your just a boy, not a man, and I'm not coming back

Gyors

Azt hiszem sok embert magamra haragítottam mostanában... hogy miért, azt nem tudom, de senki sem válaszol az emailjeimre, se kép, se hang, messengeren kerülnek, satöbbi satöbbi... Kivéve a témavezetőmet, aki ma megfagyiztatott, annyira örült a poszternek.:) Hát még én a fagyinak.:)) 2 dobozzal vett, kakaóst és eprest és még bőven van belőle, azt hiszem hogy a vacsim is az lesz, nemcsak az ebédem. Csak szegény unokatesómat sajnálom, aki olyan sokat segített és mégsem kap belőle... s pedig őt nemcsak a CorelDRAW idegesítette, hanem én is... én az utóbbis megúsztam, mostanában jól megértjük egymást, me and myself.:)
Szóval még egyszer köszi unokatesó és köszi a képet is, ami a blogomat díszíti és amit annyi ideje szerettem volna már valahogy odabűvölni. De hát én és a számítógép... Látni kellett volna a tegnap esti próbálkozást a Corel 11 leszedésére, hogy az újabb verzió kerüljön fel helyette... hát nem fogok egyhamar eldicsekedni vele.:)))

Megint rövid leszek, zár ugyanis a terem és már szégyellek mindig utolsónak maradni, és a könyvtárosnéni jóindulatú és megértő mosolyától kísérve hagyni el a termet...

Megint választanak... :)

Úgy látszik, mostanában mindig itthon vagyok, amikor ilyen fajta történések rázzák meg a szomszéd országot. Pedig nem szándékos, egyszerűen csak én is vakációzom és hát elég nagy vonzerő a szüleim és unokatesómék társasága, a finom ebédek (amiket szerencsére nem én kell elkészítsek) és végül, de nem utolsó sorban az internet.:))

A napokban komolyan kerülgetett a kísértés, hogy végleg pontot tegyek a blogolásra. Véletlenül ugyanis rákerestem az álnevemre a neten és rájöttem, hogy rajtam kívül még legalább 4-en blogolnak vagy kommentálnak ilyen név alatt... egy lelkes anyuka a 2 éves kislányáról a babaszoba.valamin, egy másik kíváncsi csajszi szintén első próbálkozását osztja meg a nagyközönséggel, egy újabb identitás Fitnessnorbival próbál kommunikálni a neten keresztül, a jelek szerint nem épp megfelelő módon, sőt még a legyezohorgasz.hu-n is fellelte a google a cserebogi szót. Hát ennyit az egyediségről...

Közben hallgatom Edda 2005-ös albumát, ma töltöttem le. Harmatgyenge... igaz még csak a 4. számnál tartok, de nem biztos, hogy befejezem... pedig hogy szerettem hajdanán a számait. És mennyi emlékem fűződik egy-egy számhoz, albumhoz. De ez... "Okozhatnál még meglepit"... grrrrrrr... hát már a dalszövegekbe is bekerült a magyar zsargon? Szinte fájdalmas látni, hova jut egy együttes, aki csak a pénzkeresés vágyának engedelmeskedve gyártja az utóbbi időben a számait.

Semmi frappáns végszó nem jut eszmbe, ez a műzene kizár minden gondolatot a fejemből... maximális koncentrálásra van szükség hogy a rém-rímek közül kiszűrjem a néhai Edda szellemet...

Húsvét másodnapján...

régi szokás szerint nem történik semmi érdekes és semmi meglepő... ugyanazon sablon alapján zajlanak az események, csupán annyi változás történt, hogy amióta bekötötték az internetet, nem a tv, hanem a számítógép előtt telik ez a nap.
Új szokás is készülődik: személyes megjelenés helyett SMS-ben és messengeren locsolnak... már akivel meg lehet egyezni, hogy locsolóverset még mindig illik mondani. Szóval a mai statisztikám kb így néz ki: 1 SMS, 2 messenger, plussz ugyanitt 1 félbeszakadt kísérlet a tárgyalások sikertelensége miatt és 1 csak a legújabb versikével akart elkápráztatni de locsolni azért nem, valamint vagy 12 "negyedik típusú találkozás" a locsolókkal.:) Tehát úgy néz ki, idén sem hervadok el, vagy legalábbis lassított tempóban fog történni.

Most pedig következzen valami jó lightos film ehhez a lightos naphoz... :)

Hát választottak...

De nem a csalódottságtól nem írtam napokig, mint már említettem, számomra az eredmény nem volt meglepetés... Egyszerűen csak más fontosabb dolgaim voltak, mint pl. 13 órát egyhuzamban aludni, angolozgatni, adóvisszaigénylést intézni- szokás szerint utolsó pillanatban.:)

Hát akkor "Isten áldd meg a magyart..." De csak a tényleg magyarokat, a kategorizálást már a Fennvalóra bízom, ő jobban belelát az emberi lélekbe. Szerencsére. Mert innen, a Földről elég elkeserítőnek tűnik jelenleg a helyzet.

Amúgy a tegnap diákszövetségi gyűlésen mi is választottunk, hatalmas huza-vonával, kölcsönös udvariaskodásokkal, csepegős beszédekkel, könnyekkel, nevetéssel, egymás ugratásával, szivatásával, szóval igazi braziliai szappanopera hangulatban telt az egész. Az eredmény: kb. 10 jelölt-jelölt, akik közül senki sem fogadta el a jelölést és amikor egy másodéves mégis, akkor a régi elnök mégscsak kötelességének érezte elfogadni (elvei és meggyőződése ellenére) azt, már csak a diákság érdekeit tekintve is... Kb 3 óra duma után végre megszületett az eredmény, vagyis semmi sem változik, minden marad a régiben... picit emlékeztet a tegnap esti helyzet a vasárnapira, a változás szele errefele sem nagyon fújdogál...
Sikerült magamra is haragítanom a választmány többségét, amikor kijelentettem (arra az ötletre, hogy az új Magyar Diákszövetség elnök a román tagozatról kellene kikerüljön, kiküszöbölve a kommunikációban a nyelvi nehézségeket), hogy márpedig én nem szeretném, ha olyan valaki képviselne engem a dékán előtt, aki magyar létére román tagozaton tanul. Más dolog, amikor azért vagy erre kényszerítve, mert nincs más választásod, mert nincs magyar nyelvű oktatás az egyetemeden azon a szakon, amit minden áron tanulni szeretnél. De amikor már évek óta léteznek "magyar helyek és magyar oktatás" (persze, aki ismeri az egyetemi rendszerünket, az megérti az idézőjeleket, tudja, milyen egy tantárgyat két nyelven tanulni, lesni a tanár X falubeli magyar tájszólását, ha egyáltalán beszéli a nyelvet vagy mérgelődni, amikor a magyar anyanyelvű tanár románul tartja az előadásokat, mert az egyetem vezetősége úgy rendelte, hogy csak az állam nyelvén, román és magyar diákok közösen, egy teremben hallgathatják azokat), és ennek ellenére az X-et az illető a román nyelvű oktatás mellé teszi, akkor nem tudom, mennyire lenne képes kiállni a dékán-bácsi előtt a magyar nyelvű oktatásért, hogy több tanársegédi állást hozzanak ki és arra magyarokat is vegyenek fel, stb stb. És látom a román tagozatos magyar nevű évfolyamtársaimon is, hogy egymás között már csak többségi nyelven beszélnek, csak amikor valami kérésük/kérdésük van hozzánk, próbálják meg csokorba gyűjteni a maradék magyar tudásukat.
Hát engem igenis ne képviseljen egy ilyen ember, még akkor is, ha jobban tudna érvelni a tanárok előtt, mint egy olyan valaki, aki csak a tankönyvek alapján ismerkedett meg ezen idegen nyelv szépségeivel.

És akkor sem vagyok hajlandó visszaszívni, ha a DSz elnök felszólít erre... ez volt az utolsó ilyen gyűlésem, mostmár egyéb dolgokra koncentrálok, az utókor úgyis jobban ért mindenhez.. diplomáciához, békés együttéléshez... lásd elmúlt 17 év... és a következő sem ígérkezik ezek szerint másnak.

És nem vagyok radikalista. Csak fáj, hogy milyen könnyen feladjuk az utolsó végvárakat is...

Újra választanak

Eltelt négy év, újra választanak Magyarországon... Hihetetlenül tisztán él bennem a legutolsó választás emléke: egész nap a tv-t figyeltük, anyuék kicsit szorongva, de azért bízva a győzelemben, hiszen a közvéleménykutatás is jelentős fölényt jósolt, én pedig nem is gondoltam a kormányváltás lehetőségére. Amikor délután a vonaton ültem a hétvégi szabadság után tanulmányaim színterére visszafele tartva, kb. félóránként kaptam a szüleimtől a helyzetjelentést, és ugyanez volt a helyzet az utazótársaimmal is. Itteni 7-8 óra körül, amikor már megfordulni látszott az eredmény, végre rájöttem, hogy teljesen fölöslegesen reménykedek. A magyarországiak változtatni akarnak, nem elég nekik az, hogy végre beálltak egy jó (jobb) irányba, előre halad a szekerük és sikerült nagyjából felzárkózniuk az európai tagállamok sorába. Nekik az a biztonság is kell, hogy az erdélyi hídlakók nem jönnek és veszik el az orruk elől a munkájukat, Bözsi néni a 70 évével és a szülőfalujában leélt teljes életének emlékeivel nem költözik át Magyarországra, hogy ő is fennhangon nyugdíjat követeljen a munkában meggörnyedt "bennszülöttektől". Anyuék este 9 után szomorúan, lehangolódva és kicsit még mindig hitetlenkedve hívtak fel, hogy közöljék a szomorú hírt. És akkor már túl voltam az első csalódáson és megmondtam, hogy eddig is túléltünk a magyarok segítsége nélkül és 4 év Kánaán után csak nem felejtettük el ezt a képességünket. Az ember igazából mindig csak saját magára számíthat... meg a szűkebb (és most nagyon-nagyon szűkre gondolok) családi körére. És punktum. De ha van 2-3 ember, akik tényleg bármelyik pillanatban ugranak, ha segítségre szorulsz, akkor már igazán szerencsésnek érezheted magad. És én az vagyok, teljesen függetlenül a mai választás eredményeitől. Illúziók nélkül, remények nélkül, elvárások nélkül. Tudom, hogy a magyarországi barátaim majd arra szavaznak, ahonnan nem csak az ország felvirágzását, hanem a nemzet december 5. utáni újra egymásra találását remélik és azt is tudom, hogy sajna ez a tábor lesz kisebbségben. A ma emberének semmire sincs szüksége, csak arra az igéretre, hogy a kis vagyonkája biztonságban lesz és senki nem érkezik, hogy megszabadítsa tőle... még akkor is, ha maholnap kis kínaiak gyógyítanak Pest kórházaiban, akik csak a saját anyanyelvükön és angolul pötyögnek. De legalább nem "románok", akik érdekes módon egész jól beszélnek magyarul és talán még azt is megértenék, ha a másik magyarul panaszolja el, hol fáj neki.
Igazán nem akarok senkinek semmi rosszat, csak azt, hogy egyszer tapasztalja meg, milyen az, amikor a környezetében senkinek nem tudja elmondani az anyanyelvén, hogy mit érez, hol szúr és hol sajog, és az állam nyelvén, pirulva a gúnyos tekintetek súlya alatt próbálja meg eldadogni, mik a panaszai. És aztán meg azért imádkozzon, hogy az orvos tényleg azt hámozza ki a szavaiből, amit közölni akart vele és a diagnózis felállítása is ennek alapján (persze nem csak) történjen.

Szegény szüleim bekészítettek egy pezsgőt annak esetére ha... és annyira reménykednek, mert mást nem tehetnek... én sajnos tudom, hogy az a pezsgő nem ma este fog eldurranni, de tudom, hogy lesz még örömteli esemény a családban, magyar állammal vagy anélkül, tehát nem félek attól, hogy az üveg megbontatlanul marad.

De azért annyira szeretnék ma este meglepődni... kérlek szépen, lepjetek meg...:))

Bulk

Nehéz 2 nap távlatából visszaidézni azt az érzést, ami akkor fogott el, amikor megláttam, hogy az ösztöndíj ügyben értesítés érkezett... a Bulk-ba. Kicsit ideges lettem, amikor a gép kb.2 percig töltötte be a pdf filet, de tudtam, hogy a sorsom már úgyis eldőlt, ha nem is végleg, és csak egy bizonyos irányban. Szerencsére az életünk soha nem csak egy irányba fejlődhet, mindig van legalább 2 dolog, ami közül választani lehet.
Kicsit emlékeztetett az angol nyelvvizsgás pillanatokra, akkor is a net előtt ültem, messengereztem és pár percre megint éreztem a szívemet a torkomban dobogni...:)

Úgy látszik 2006 az izgalmak éveként vonul majd be a történelMembe. TDK, amin meglepetésként idén összejött az első hely, amikor a legkevésbé számítottam rá, annyi rohanás és félig átaludt éjszaka után, a távoktatásos barátkozások után a statisztika programmal, a diagnosztizálások és újradiagnosztizálások után...

Egy újabb évre felvillant az irány, hogy merre vezet az út, majd közben kiderül.:)

"Mert mindennek, ami velünk történik, oka van..." Egyre inkább hiszem, hogy tényleg nincsenek véletlenek...:)

Benedek Elek után szabadon...

Akarom, hogy... kommentáljanak!

De én nem halok meg a felkiáltójel előtt... :)

Vagy mégsem akarom...? Vagy mégis...?
Néha olyan bizonytalan vagyok.... vagy mégsem?