napi jó - 164. nap

Olyan környéken lakom, ahol ha 1 óráig a nem bezárt garázs ajtóban lengedezik a kulcs-csomóm, akkor visszavár ugyanabban a pozícióban... :) Annyira nyomasztott a mai előadás tudata, hogy egyszerűen elfelejtettem bezárni az ajtót miután kiálltam a garázsból, csak simán elhajtottam... 😅

napi jó - 136. nap

Ma elfelejtettem futónadrágot vinni a futáshoz munka után, de szerencsére ez végül nem tántorított el és az egyik ezen a héten nem használt türkizkék munkahelyi nadrágomban kocogtam végül. :) magamon is meglepődtem, hogy a feladás helyett megoldást kerestem. :) lassan eljutok odáig, hogy kezdem élvezni időnként a mozgást magát is, nemcsak az utána következő szellemi felfrissülést. :)

a konyhában...

Édeskrumpli és sárgarépa/murok :)

Krinolin és virsli

Időnként az én életemben is eljön a pillanat, amikor a konyhába kényszerülök, hogy életben tartsam a gondjaimra bízott embereket, most például anyukámat.

Az eredmény nem olyan vészes, ellenben időnként meglepő, például még életemben nem láttam úgy "kinyílni" a krinolint (azt a vastagabb debreceni-szerűségű húsneműt), mint amit ma tapasztaltam... :)

Vélhetően nem kellett volna végig maximum hőfokon felejteni, ameddig én a lakásban tébláboltam és a holnapi kéményellenőrzésre próbáltam még pár dolgot elintézni (pl. kémény lezáró akármicsodát stabilabban rögzíteni). Korábbi krinolin evő emlékeim során (márpedig volt néhány, mert nagyon szeretem és P. időnként készített) egyáltalán nem így nézett ki, valahogy kompaktabb maradt.

Tény, hogy nem kell aggódnom, hogy nem sült át teljesen.

félreolvasások n+1

"Sajtkutatásért hárman kapják az orvosi Nobel-díjat"  - sejtkutatás helyett... :)

Amúgy van olyan sajt is, ami miatt én bizony Nobel díjat osztogatnék... :)

Sőt, nem kevés sajtban van bőségesen sejt is... :) szóval sajtsejtkutatásért is járhatna Nobel díj... 

Na jó, lassan inkább lefekszem aludni... 

újratervezem az életemet...

.. például kitaláltam, hogy még itthon hozzászoktatom magam, hogy a hét összes napján reggel 8 és délután 4 között letiltom a chrome-on a nem hivatalos postaládámat, ami történetesen a gmail, a f@cebookot, a feedly-t, hogy ne nézegessek blogokat, na meg a tevémet, hogy szokjak át az esti etetésre (ezzel a mozdulattal egy hét azonnali éhezésre is kárhoztattam szegénykémet, jó eséllyel mostanában ki is purcantom, pedig egy hónappal azután keltettem életre, amikor az itteni életemet elkezdtem, vagyis nem kevés évig sikerült eddig életben tartani).
 ..persze az apróbb felismerések és sikerek mellett azért néha nem kis öngólokat is rúgok, például a legutóbb az online angollal kapcsolatban: általában délután 5 utánra szoktam időzíteni, hogy legyen esélyem előtte hazaérni ezen a heti 1-2 napon, de a kényszerpihenő alatt előrehoztam délelőttre. Mivel a Skype egy ideje nem működik rendesen, átnyergeltünk a Hangouts-ra, amit én chrome alatt használok és a gmail postafiókomból szoktam megnyitni. Most is szoktam volna, ha nem lett volna a gmail letiltva egy jópofa applikációval, ami ráadásul nem is engedélyezi, hogy az adott napon módosítsam a beállításokat, így csak másnap tudtam kiszedni a (részben)magán postafiókomat a korlátozás alól... és mivel a Mozilla alatt sem akart működni a Hangouts valamilyen érthetetlen okból kifolyólag, végül kb. negyedóra kísérletezgetés után maradt a nem túlzottan szimpatizált (bár meglepően jól működő) f@cebook-os beszélgetési lehetőség, persze csakis Mozillából megnyitva, mert a chrome-ban ez is tiltólistán szerepel. :) Amúgy nem volt rossz a hangminőség, megkockáztatom, hogy jobb a Skype-nál. Hát ilyen, ha egyszer csak elkap a lelkesedés, és alapos megfontolás nélkül, egyszerre akarom minden hibámat jóvá tenni... :)

Aránylag sok időm volt az utóbbi időben végiggondolni az életemet, a munkámat és a magánéletemet és rájöttem, hogy hosszú távon már nem tartható fenn a kötetlen munkaidő, ami egész nap tart és hétvégén sincs vége. Emiatt megpróbálom maximalizálni a munkahelyemen töltött órák alatt a produktivitásomat (már kész is félig-meddig a stratégia több vonalon), és ettől remélem, hogy sikerül több mindent elintézni munkaidő alatt és kevesebb marad a munkaidőn túlra (nálunk ugyebár a túlóra nem létező entitás, tehát még csak anyagilag sem éri meg tovább bent maradni, nemhogy egyéb szempontokból).
Vannak még terveim a rendszeres mozgással, relaxációval, lefekvés előtti olvasással, internet este 8-kor kikapcsolásával kapcsolatban, szép kis listát írtam, kíváncsi leszek, hogy két hét múlva hogyan értékelem az első eredményeket.... mert hát szeptembertől visszatérek a porondra. Egyelőre kicsit sem vagyok lelkes. Jó volt kicsit távol(abb) lenni az átlag életemtől és kívülről megszemlélni a dolgokat.

egy sportkarrier vége (?)

... és lehet, hogy egyben kényszerszabadság is lesz a mai futás következménye, amikor egy apró figyelmetlenség miatt kibicsaklott a bokám és akkorát reccsent, hogy szabad füllel is hallható volt. :(
Még hazavezettem az autót, de nem vagyok túl optimista a holnapi közlekedést illetően, már háromszorosára duzzadt a külbokám, na de mozog még, így ha lehet, nem mennék vele orvoshoz. :)
Begyógyszereltem magam és jegelem.

... az egészségügyi dolgozók (velem az élen) a legrosszabb betegek.

csalódott vagyok

Úgy kb. két hete határoztam el, hogy a 2 hét múlva esedékes előadásomig (melyet most először fogok az egyetem elvégzése óta szülőföldemen tartani) leadok 10 kilót és csinosan, magabiztosan és ellenállhatatlanul fogok a kollégák elé állni.
Háromszor sikerült is eljutni spinningre, az első alkalom után 4 napig járni is alig tudtam, folyadékot is rendesen fogyasztottam, a vacsorákat is igyekeztem kicsit visszafogni, néhányszor itthon is napi 10 perceket billegtem pilatest utánozva, ma pedig felálltam a mérlegre és.... pont ugyanannyit mutatott, mint eddig. :( És az izomzatom sem nőtt, még mielőtt bárki azt hinné...

Úgy tűnik, hogy valamit elszámoltam... és kénytelen leszek megpróbálni az előadásommal tündökölni...

a nap...

amikor testápolót öntök a fürdővízbe és sajnálom a Sheratont, hogy nem habzik a tusfürdője... aztán rájövök, hogy a hiba nem az ő készülékükben van...

kicsit több alvásra lenne szükségem. de most azért még előadást kell gyártsak kb 2-3 órán keresztül.

tartok tőle, hogy holnap sem leszek intelligensebb...

kelekótya

... napom volt. Azaz nem is a nap volt kelekótya, hanem jómagam. Reggel viziten véletlenül mondat közepén letegeztem az egyik beteget, ami soha nem szokásom, a 16 éves hölgyeket is konzekvensen magázom, egyszerűen csak közben elgondolkoztam, terveztem, ötleteltem és kicsúszott a számon. Annyira fura volt, hogy rögtön fel is tűnt. :) Utána ugyanennek a betegnek az ágya alá bepottyantottam a pecsétemet, szegény beteg mászott is utána rögtön.... a szomszéd ágynál pedig képtelen voltam elmondani a főnővérnek, hogy feladtam még egy plussz labort mára, nem értette, hogy miket magyarázok (ilyen problémám amúgy nem szokott lenni, általában érthetően szoktam kommunikálni, legalábbis a reakciók alapján ez szűrhető le).
Ezt követően kiderült, hogy a studys beteget 2 nappal korábbra hívtam ellenőrzésre a kelleténél, ezért a befektetett energia a studys csapat részéről füstbe ment el (na jó, annyiban nem, hogy kiderült. hogy a beteg sokkal jobban érzi magát, ennyi sikerélményem azért hadd legyen :) ).
Ezt követően egy gyors plussz rövidke kis szakrendelés, ami emberhiány miatt csúszott erre a hétre, majd átrohanás az osztályra betegeket felvenni és délután kettőkor, amikor már égett a szemem, akkor jöttem rá, hogy egész nap elfelejtettem vizet inni. Kávét szerencsére azért ittam kettőt. :)
4-kor már majdnem úgy éreztem, hogy mindennel végeztem, mehetek haza, aztán mégis fél hatkor hagytam abba a munkát, ameddig beírogattam a kórtörténeteket, minden kérőt feladtam, néhány dolgot még átnéztem.
Már csak 1-1,5 órámba telt itthon, mire megírogattam a betegeimnek a zárókat erre a hétre.

Hiába na, ha egy hétből kimarad néhány nap (márpedig most ki fog), azt azért nem lehet büntetlenül megúszni.

Lassan elkezdek nézegetni alvásról leszoktató oldalakat. Annyi mindennel lehetne haladni az alvás helyett....

Csak ne szeretném annyira. :(

tanulság n+1...

... amikor azon gondolkozol, hogy inkább lefeküdj egy kicsit délután szakrendelés után aludni, vagy foglald le a nyaraláshoz a szállást (amire egy hete naponta emlékeztetnek), ne habozz, feküdj le aludni.:) Nekem sikerült másik városba szállást foglalni, mint ahova eredetileg terveztük. Méghozzá úgy, hogy nem is ingyenes a lemondás (és cseppet sem olcsó). Mindezt úgy, hogy előtte 5 szállást már alaposan átböngésztem....

... vagy lehet, hogy ez is a sors keze...? :)

feledékenység...

.... ma este döbbentem rá, hogy a komolyzenei bérletem utolsó két előadására egyszerűen elfelejtettem elmenni, mert nem írtam be az online naptáramba.... az egyik időpontban ugyan épp külföldön voltam, de a másik időpontban az ügyeletet nagy valószínűséggel elcsereberélhettem volna, ha még tavaly valamiért nem csak az első 3 előadás időpontjait írom be....

... még több összeszedettség, még több tervezés, még több káosztalanítás szükséges...

Következtetés: személyi titkár kerestetik.

Özönvizes

Ez a kongresszus nem az otthonfelejtett dolgok miatti hiányérzet, hanem az özönvíz jegyében telik. A repülés napján a magammal vitt, a bőröndben elhelyezett 1 liter ásványvízből 500 ml-t a vadonatúj, kétszer viselt kosztümfelsőm szívott magába, önzetlenül továbbítva az alatta levő 3 réteg pólónak és kardigánnak. A tegnap esti kipakolás ezért teregetéssel kezdődött...

Ma reggel pedig az utálatos amerikai feketekávéval terítettem be kb egy négyzetméteren a reggeliző helységet, mindenhova jutott belőle, csak a szájamba nem, mert rögtön el is ment tőle a kedvem látva a színét...

A következő konferenciára 3 az 1-ben kávéporral felfegyverkezve fogok menni...

... Esernyőm is van, gondolom holnap majd azt kell használjam... :)

posted from Bloggeroid

bakihegyek n+1

Csak hogy lássátok, mennyire szét vagyok szóródva (igaza volt a Nagyfőnöknek, hogy még szerencse, hogy van nyakam, ami miatt a fejemet nem tudom elveszíteni - á, dehogynem...)

Ma, első szabadnapomon, reggel 7-re bementem egy study-s beteg miatt (a másik beválasztása szerencsére elmaradt egy kolléganő szétszórtsága miatt... ), 11-kor már sikerült is eljönnöm a munkahelyemről, utána felvittem a város másik részén található másik intézménybe a kb 7 kg-os dokumentációját egy konzíliumban megnézett betegnek, majd vásároltam egy orvosi könyvet a könyvesboltban, majd egy pupillalámpát egy másik üzletben, mert legutóbb vasárnap éjjel négykor éreztem nagy hiányát (a másik hónapok óta nem működik és mindig este az asztalomra tekintve jut eszembe, hogy venni kellett volna), majd iszonyatosan álmosan készültem belevetni magam az ágyamba, amikor az ajtó előtt 10 percig tartó keresgélést követően rájöttem, hogy négy táskám egyikében sincs a lakáskulcs, ergo bent felejtettem a munkahelyemen... tehát csomagokat ismét lecipeltem, autóba ültem és irány vissza... a dologban az icipici pozitívum, hogy akkor legalább már megszerveztem néhány vizsgálatot 1-2 betegnek.

A csúcspont kb. 5 perce következett be, amikor 1,5 óra délutáni alvást követően, kipihenten, frissen és üdén sikerült egy emailt elküldeni az Országos Szakorvosi Egyesületünk Titkárságára, amit valójában az egyik PhD hallgatónak szántam és amiben azt részletezem, hogy fogalmam sincs, hogy egy régebbi pályázat során elnyert pénzből (amiről most várják a beszámolót, ami miatt írtak és amire véletlenül továbbítás helyett választ nyomtam) melyik reagenseket vettük meg és hol találom a számlákat...

Rémes.

bár már tökéletesedik...

... az életem rendszerezésének technikája (miután belevágtam egy online tanfolyamba arról, hogy hogyan tehetjük a kapcsos kalendáriumokat hatékony segítséggé a hétköznapok megszervezésében - ami egyébként szuper volt és csak ajánlani tudom mindenkinek), azért még sikerül időnként jól megszívatni magam olyasmikkel, hogy például ügyelet utáni napon délre hívok vissza olyan problémás beteget, akit mindenképp meg kellene nézzek (az ambuláns napokba a sok fejtörést igénylő betegek a futószalag szindróma miatt nem nagyon férnek bele...)... hát ezért sem lesz például a pénteki napom sem olyan rövid, mint szeretném...

...és amikor...

...a csomag is kész, a kávét is megittam, a lakáskulcs is megvan, már csak a kabátot kellett kivegyem és magamra kapjam, hát persze, hogy sikerült a szekrényből egy üveget is kirántanom és elárasztanom cserepekkel és édes balatonboglári pezsgővel az előteret, valamint kicsit a zoknimat és nadrágomat is...

... Pedig milyen jó ötletnek tűnt hajdanán a szekrény aljába helyezni az egyre csak gyarapodó, fogyni nem akaró alkoholkészletet...

posted from Bloggeroid

milyen volt szőkesége(m)...

... nem tudom már elfelejteni egy-egy ilyen nap után... :) ma reggel ügyeletből hazaérve és bevackolódva az ágyba felmerült ugyan egy pillanatra, hogy nem emlékszem, hogy lekapcsoltam-e az autó lámpáit parkolás után, de hát gondoltam, hogy vagyok már annyira rutinos, egy hajgumi is ott fityeg a kilincsen kiszálláskor emlékeztetőül, régóta nem is volt már ilyen probléma, na de azért majd délután leszaladok és ellenőrzöm... aztán sikerült 4,5 órát aludni egyhuzamban, miközben el is felejtettem ezt a tervemet, majd ebéd után odatettem egy kávét, amit fél óra után sikerült levenni a főzőlapról, amikor már mind egy cseppig elpárolgott belőle, valamint a gumi is kissé szenesebb árnyalatú színt öltött a kotyogós kávéfőzőben, ez is kicsit elterelte a gondolataimat... szerencsére van itthon pót-gumigyűrű, mivel a gumielégetés genetikailag örökölt képességem és ezért a szüleimnél is időnként fel kell tölteni a gumigyűrű készletet...:)
... a lámpakérdés akkor merült fel bennem ismét, amikor délután el akartam indítani az autót, az égve maradt lámpák mellett azonban többszöri próbálkozásra sem nyílt a központi zár... maradt tehát ismét a taxitársaság, akiknél szerencsére van rendszeres "bebikáztatási" szolgáltatás, ki is jött kb. 10 perc múlva a taxis. Ez az idő pont elég volt arra, hogy miniszoknyában, a délutáni sziesztájukat a lakás előtti erkélyen töltő néhány szomszéd szeme láttára előremásszak az előzetesen kipakolt csomagtartón keresztül a vezetőüléshez (ilyenkor ugyanis csak a csomagtartót lehet kulccsal kinyitni, az összes többi ajtó központilag lezárt állapotban marad), felnyissam a motorháztetőt, megtöltsem ablakmosóval a tartályt, ami szintén ma reggel fogyott ki. A taxis már megismert, eszébe jutott, hogy egyszer már bebikáztatta az autómat (elég hülye szó, de otthon azt hiszem a "szoptatást" használják, annál a bikás kifejezés talán egy fokkal mégiscsak erényesebb ;) ), amikor épp valahova vidékre készültem. Úgy látom mély nyomokat hagyhattam benne, mert tényleg így volt, kb. 1 éve történt az eset, de még emlékezett rá. :)
... ezt követően már csak útitársat kellett találjak, aki velem tart, ameddig kb. 30 percig gurulok még az autóval, ameddig kicsit feltölti az akkumulátort. Harmadik telefonálásra hűséges Sancho Panzám, legaranyosabb rezidensem (K.) csatlakozott is, hogy ne egymagam kószáljak körbe-körbe.... ki is találtam egy szép és nem túl forgalmas útvonalat egy közeli tóhoz, azonban annyira szerpentines volt az út (amiről én 2 év alatt sikerült megfeledkezzek), hogy K. kicsit émelygett a végén, én pedig csendben azért szorítottam, hogy érjünk már oda épségben, mert már kezdtem nem örülni a hegynek fel önmagába majdhogynem visszatérő kanyaroknak. :) De aztán odaértünk, vetettünk egy pillantást a tóra, nem szálltunk ki, hogy ne állítsam le a motort, mert ott még kellemetlenebb lett volna ismét szembesülni azzal, hogy nem indul az autó, visszafordultunk és hazafele már jóval rövidebbnek tűnt az út, csak a féket kellett szorgalmasan nyomni és az előzgető motorosokat szem előtt tartani. :) A nap végén még volt egy kis jól megérdemelt fagyizás, most pedig olyan jó lenne még egy kicsit dolgozgatni, kérvényeket, ambuláns megjelenéseket leletezni, de a motivációm lehet, hogy a tónál maradt, mert sehol sem találom...
... lassan elkezdhetek szőke tincseket festeni a hajamba, hogy a külsőmmel is figyelmeztessem a környezetemet a belső problémákra... :)

aprócska öngól

... mert hát ugye a szeleburdiságom az utóbbi néhány 10 évben mit sem változott...

Néhány napja felcsillant a szemem, amikor egy filmzene koncert reklámját megláttam és gyorsan meg is vettem rá interneten a jegyet... csak utána pár órával döbbentettek rá, hogy mindez egy szakrendeléses napomon lesz, délután 3-kor... álmomban sem gondoltam volna, hogy egy koncert délután 3-kor, munkaidő kellős közepén kezdődhet, ugyanis ez az az időpont, amikor én általában csak akkor nem vagyok már a munkahelyemen, ha épp ügyelet után vagyok és hivatalosan már reggel 8-kor leléphettem volna... azt hiszem, drasztikus lépésre kell elszánjam magam és elpakoltassak néhány beteget, mert a jegyet csakazértsem fogom veszni hagyni, a néhány száz/ezer túlórámba egyszer bele kell férjen egy korábbi lelépés (nyilván az átütemezett betegeket még a héten valamikor beszuszakolom valamelyik "csakosztályonlevős" napomba.

... pedig már kezdtem magam egyre összeszedettebbnek érezni...

...és sikerült....

... néhány hónapon belül másodszor is elkövetnem ugyanazt a nem kis bakit,, ezúttal "MAYDAY!!! lécci lécci ez most sürgős lenne :( " címmel kapott angol nyelvű emailt a volt firenzei és jelenlegi főnököm is... szerintem mindkettő azon gondolkozik, hogy eltilt az emberiségtől és statisztikázástól... bár sajnos ez utóbbitól úgy tűnik, hogy mégsem, mert előbbi egész csapata tőlem várja a hétvégi kongresszusra az adatokat...
... csak már lenne jövő hét péntek, mert sürgősen teljes kikapcsolódásra van szükségem - számítógép nélkül ... :)
... azért biztos, ami biztos, IPad-et viszek... ;)

Bakihegyek...

... bár lehet, hogy ezzel tökéletességem látszatát végleg eloszlatom, de úgy döntöttem, hogy időnként megosztok veletek egy-két olyan apró mozzanatot az életemből, amikor az esemény megtörténte után egy-ké-há napig jön, hogy a fejemet a falba verjem, vagy ne merjek az érintett emberek szemébe nézni.

Ez itt a legfrissebb:

... régi olasz főnökömmel kissé akadozik a kapcsolattartás, és ezért részben én is felelős vagyok, mert ugye az sem normális, hogy ő értesül utoljára arról, hogy akkor ezen a héten érkezem a Klinikájára, de az sem normális másfelől, hogy elvárja, hogy egyéb munkáimat - beleértve azt a csekély osztályost és ambulánst, ami időnként naponta összejön sutba vágjam és másnapra legyen kész a cikk/absztrakt/miegymás...

... és mivel amikor neki írnom kell, mindig görcsbe rándul a gyomrom és szeretnék profibbnak látszani, mint amilyen vagyok (és nem mellesleg a legnagyobb nevek közé tartozik a szakmában), ezért bátyómmal le szoktam ellenőriztetni a leveleim tartalmát és ő mindig észreveszi azokat a mizériákat a névelőkkel, amiket én egész biztos soha nem fogok levetkőzni.

... így lett most is, megírtam az emailt angolul szombaton este, hogy hétfőn akkor érkezem, aztán a tárgyba beírva valami hasonlót, hogy " bátyó, légyszi légyszi nézd meg, hogy jó-e így, mert nagyon fontos és sürgős" elküldtem neki, és ő persze vissza is küldte, és én megnyugodva kijavítottam és vélhetően továbbítottam az olasz főnöknek, mert a válasz levelében (rövid, velős és némileg hűvös) a tárgyban még mindig ugyanaz a magyar kriksz-kraksz volt, mint amit bátyónak szántam (de legalább az emailben helyesen szerepeltek a dolgok...). És ezt a levelet még két további itteni kollégának is továbbította, akikkel fel kellett vennem a kapcsolatot... az egyik láttam, hogy használja a gúúúúgle fordítót, remélem a másik még nem fejlődött idáig...

Csak kicsit sápadtam el és vert le a víz, amikor megláttam a szerencsétlenkedésem eredményét - és azon nyomban kikapcsoltam a gmail-ben azt az opciót, hogy összefűzi az összetartozó leveleket, mert ilyenkor egy idő után már nem lehet látni, hogy mi is szerepel a tárgyban...

Itt a baki vége...

... de egész biztos lesz másik...