karácsony 2024

Ez volt Babó első karácsonya, amit próbáltunk úgy alakítani, hogy mindenki jól érezze magát és Babónak is legyen érdekes (ha már emlékezetes nem is lesz :) ). A nagytakarítás egy jelentős része elmaradt, illetve még most is folyamatban van, a főzést a nagymamák oldották meg. Nekem nagyon nagy luxus volt, hogy nem kellett ezeken stresszelni.

December 24.-én R.-el közösen díszítettük fel a közepes méretű formás kis nordmann fenyőt, aminek a felső ágából le kellett csippenteni, mert elég vicces kanyart vett. Babó is végignézte és próbált becsatlakozni a csillogó gömböket látva, de ezt igyekeztük megakadályozni... megható volt, amikor először énekeltük úgy a Mennyből az angyalt a karácsonyfa körül a szüleimmel és R.-el, hogy közben a kislányunk is tágra nyílt szemekkel nézte a fényeket élete első karácsonyán. Az este további részében Babó az ajándékaival játszott, aztán kidőlt a sok új élménytől.

Másnap R. szüleinél volt az ünneplés a szüleimmel, Babó második unokatesójával és az ő rokonaival együtt, persze itt is sok szép (és hasznos) ajándékot kapott és kézről kézre járt, meglepően jól viselte. Még nagy a 6 év korkülönbség a két kisgyerek között, de talán jövőre már többet tudnak kapcsolódni, főleg, ha már Babó is elkezd járkálni és értelmet nyer a babanyelve... :) 

Érdekes lesz a két család karácsonyi hagyományait alapul véve megteremteni a hármunk közös ünnepét. :)

bújj-bújj

Rohannak a napok, és este blogírás helyett inkább kicsit beszélgetek még R-el (ha nem alszom el én is véletlenül), mert addigra nyugszik el a ház. Babó a náthája óta bújósabb és kicsit nyűgösebb is, szorosan a nyomomban van, és legszívesebben a karjaimból mutogatná egész nap az őt érdeklő tárgyakat... így nem igazán sikerült még csak a töredékét sem elvégezni azoknak a feladatoknak, amiket terveztem, a lakás egyelőre romokban, karácsonyi ajándékok pedig tényleg csak valami csoda folytán kerülhetnek a fa alá... 😅

Lassan elengedem az elképzeléseimet és lesz ami lesz... De karácsonyi zene biztos, hogy van és lesz... 😊

napi jó 51. nap

Babó pusziai. ❤️

A szüleim pusziai.❤️

R. pusziai. ❤️

napi jó 35. nap (2024)

R., amikor átköti (teljes laikusként) esténként az anyajegy eltávolítás műtéti hegét a hátamon és finoman megvakargatja a ragtapasz alatt viszkető bőrömet....

napi jó :) 2. nap

Hálás vagyok, hogy a szüleimet ezen a napon üdvözölhettem telefonon és megköszönhettem a létüket a felsőbb hatalmaknál.💕

Belefért egy óra szundikálás még ebéd előtt, ami aztán segített ébren maradnom cikkírás közben és végre el tudtam küldeni a saját részemet (utolsóként) a születendő közös magyar nyelvű cikkhez. Mindig nehéz szülés elengedni egy anyagot, mert úgy érzem, hogy lehetne még csinosítgatni, hasznosabb infókat még felkutatni és beletenni - de aztán ránézek a listámra és az ott sorakozó további feladatokra és inkább mégis elküldöm... 🙈 

Beszélgettem egy órácskát J-vel életről, türelemről, elfogadásról. 😊 Ezek ugye az én kulcsszavaim erre az évre... Nagyon jó és elgondolkodtató volt. 😊

napi jó újratöltve - 2023 :) 1. nap

 Ma eszembe jutott, hogy milyen jó érzés volt, amikor a koronavírus okozta feszültség idején elkezdtem vezetni a napi jó dolgokat. :) Ma azt is megfogalmaztam hangosan, hogy azért haldoklik a blogom, mert míg arra vagyok kondicionálva, hogy a mindennapi bosszúságokról fél oldalt tudjak írni, addig a jó dolgokat vagy nem tartom említésre méltónak, vagy nem tartom mások számára érdekesnek.:) és a szókincsem sem annyira alkalmas a jó hírek hosszas ecsetelésére.... 🙈

Most erőt veszek magamon és megpróbálom azért ezentúl rögzíteni címszavakban a 2023-as évet (főként annak pozitívumait), ami az első 4 hónap tapasztalatai alapján meglehetősen sűrűnek és izgalmakban bővelkedőnek ígérkezik. 

Ma számos jó dolog történt amúgy. Talán az első kicsit összetettebb a rokonomnál Pesten töltött éjszaka és reggeli pár óra beszélgetéssel, nosztalgiázással, a remény megcsillantásával, hogy lehet aktívan élni még 86 év felett is (egy korábbi túratársnőjét említette, aki 86 évesen még teljes állásban dolgozik orvosként egy rendelőintézetben és közben bejárja a világot...  - utóbbi részét szeretném, a munkás részét 86 évesként inkább már nem), és egy kis bepillantással az angol koronázási ceremóniába, amiről nem is tudtam volna, ha ő nem tervezi a mai napot ennek a tévében követésére fordítani...  A korona feltevése előtt azért inkább vonatra szálltam és hazautaztam, mivel még munkát is terveztem, amit végül felülírt egy 2,5 órás délutáni alvás... Azt hiszem a tavaszi fáradtság kerülget. :)

Foglalkoztam kicsit cikkírással is és még egy 2,5 órás telefonos beszélgetés is belefért a napba, igazán szerencsésnek mondhatom magam.

napi jó - 194. nap

 Boldog születésnapot kívánni a telefonban édesapámnak. :) Aki mellett ott hallom csacsogni a szintén friss szülinapos édesanyámat is. :) 💓💓

oly sok mindent megfogadtam...

 ... hogy azt hiszem, én leszek a Föld hátán a legtürelmesebb, legjóságosabb, és legsegítőkészebb lény. 

Csak fel kell írjam valahova, hogy egyikről se feledkezzek meg. :)

Köszönöm!!!!!!!!!

napi jó - 133. nap

 (halkan megsúgom, hogy kimaradt a 129. nap, de úgy látom, senkinek nem tűnt fel... :)) ) 

A mai nap a fantasztikus beszélgetések jegyében telt. 

Először a tesómmal beszélgettem döntően statisztika ügyben (nem mondtam még le teljesen a cikkírásról), jót tett kicsit magamnak is letisztázni, hogy mi is motoszkál bennem, milyen tudományos kérdések merülhetnek fel egyáltalán, amire választ lehetne keresni? így repült el két óra...

Ezt követően a szüleimmel, ma főleg anyukámmal Skype-oltunk és számos megható és érdekes dolgot tudtam meg anyai ágon a dédnagyszüleimről, nagyszüleimről és anyukám gyerekkoráról. :) Apu részéről is gyűlnek a hasonló információk, még jópár izgalmas beszélgetés vár ránk. :) Bár próbálkoztak fiatalabb koromban ezeket az információkat átadni, de engem olyankor annyira lefoglaltak a saját gondolataim, gondjaim, vagy csak épp egy világfájdalmas periódusomat éltem, hogy akkoriban nem fogtam fel, milyen igazi kincsek ezek az emlékek...

napi jó - 114. nap

Ma megérkezett a "pakk" a szüleimtől, minden darabkája nagy-nagy gonddal és szeretettel kiválasztva. :) Egy kis otthon, ami  a mindennapjaim része lehet. 

Kicsit túl van reprezentálva benne a konyha, de ki tudja, eljön még az idő, amikor saját kézzel fogok krumplipürét készíteni, vagy gombócot szedek ki a fövő vízből... (remélem nem valami világégés kell ezt megelőzze, hanem csak simán rá fogok érni ilyesmire akkortájt...)

napi jó - 73. nap

... ma fogtam magam és elugrottam az unokatesómhoz és családjához 80 km-rel távolabbra, mert hát valójában nem is igazán messzi az a messzi, egyet ebédeltünk, nagyon jót beszélgettünk (a férje és a kisfia is nagyon aranyosak, felemelő érzés volt velük társalogni), majd visszavezettem. Útközben oda és vissza is végig hangosan énekeltem az autóban, egész jó pozitív gondolatokat gerjesztő technika és mivel senki nem kellett rajtam kívül elviselje, ezért nem fogtam vissza magam. :)

... bár 2020-at eredetileg a sport évének szántam, ezt most inkább átfogalmazom az emberi kapcsolatok felfrissítése évének - akár online, akár offline. :) Már csak a listán és a fejemben kell mindenek fölé sorolni, de biztos, hogy megéri. :)

... és ráadásként este még egy futás is belefért, bár tele pocakkal kezdetben kicsit ódzkodtam, de mivel nagyon elálmosodtam, és még szellemi tevékenységet kellett végeznem, ezért végül is rávettem magam - mostmár értem, miért mondják sokan, hogy esőben futni is megvan a maga varázsa - kellemesen kihaltak voltak az utak, bár igazából éppcsakhogyszemerkélt. :)

napi jó - 37. nap

A mai napi jó már reggel eldőlt miközben fogalmaztam a levelet az én Drága Édesanyámnak és a szintén Drága Édesapámnak, hogy felköszöntsem Őket Anyák napján (mert hát Apukám is kellett ehhez a nagy naphoz...). A napi és valójában mindennapi jó, hogy vannak, hogy tudunk naponta beszélgetni, még ha most távol is vagyunk egymástól és olyan bizonytalan egyelőre még, hogy mikor tudunk ismét találkozni. Én azért reménykedem benne, hogy hamarosan és akkor élőben is megpuszilhatom és szorongathatom őket és megünnepeljük, hogy létezünk és együtt lehetünk.

Kezdek izgulni...

...hogy mi lesz az ajándékokkal, amiket még meg sem álmodtam, nemhogy megvásároltam volna...
... Holnap remélem nem mai nap lesz (cikkírással szobafogságban :) )

Még ha távol is vagyok... :(

kérem vissza...

... az életemet.

Valahogy nem emlékeztem, hogy 25 éve, amikor szintén lábtörés miatt feküdtem, milyen kihívást is  jelenthetett mosakodni, hajat mosni, elmenni a mosdóig, fogat mosni féllábon, felkelni a WC ülőkéről, kimenni vizet inni... vélhetően a szüleim és leginkább anyukám tehet róla, hogy majdhogynem szép emlékeim vannak erről az időszakról, aki gondoskodott rólam és rengeteg héten keresztül hűségesen cipelt magával mindenhova a lakásban, miközben nem kevés kilót is felszedtem, ugyanis pont ebben az időben sikerült ugrásszerűen megnőnöm és a tornasorban az utolsó helyről feltörni az élbolyba... Utólag is vallom, hogy a hormonális dolgok mellett az épp divatba jött francia látványpékség által gyártott hihetetlenül finom, margarinnal megkent fehér kenyér is sokat segíthetett ebben... :)

... szóval most a XXI. században azért nem kicsit szenvedek, bár a fizikai fájdalom elhanyagolható, de folyamatosan vállizomlázam, comb és fenéktáji izomlázam van a mankózástól és a fél lábbal ülő helyzetből talpraállástól... a mosakodásról inkább nem írnék, nem szeretnék visszaemlékezni rá 20 év múlva, a lényeg, hogy legalább mostmár nem nyaktörő vállalkozás, mint az elején, tehát némi fejlődés azért itt megfigyelhető....
A vérhígító kezelésről pedig mindig eszembe fog jutni ezentúl, amikor ráírom egy lázlapra, hogy bár eddig a betegek soha nem panaszolták, de csíp és feszít....

 ... a köpeny másik oldaláról mindig sokat lehet tanulni arról, hogy mennyire kiszolgáltatott is lehet az ember betegség idején...

látens genetika

... remélem egyszer felszínre tör a genetika, és képes leszek én is vidáman 6 órát buszozni, hogy megnézhessek egy színházi előadást egy másik városban (na jó és közben találkozhassak a kétszem gyermekem egyikével), amint azt a szüleim éppen teszik. :)
... nem a buszozással van amúgy bajom, csak hát olyan sok egyéb dolgot lehet tenni annyi idő alatt... pl aludni, vagy aludni, esetleg aludni (természetesen kényelmes ágyikóban)...

.... kicsit alvásmegvonási tüneteket produkálok egy közelgő pályázati leadási határidő (ez külső kényszer), egy nemzetközi kongresszus és velejáró posztergyártás (poszter szinten szintén külső kényszer), meggondolatlanul elvállalt referátum írás egy folyóiratba (belső lüke kényszer, mert minek ezt, nem is az én kutatási területem) és a még meggondolatlanabbul elvállalt angol nyelvű ülésvezetőség (tipikus példa arra, amikor átmeneti jó dolgomban sikerül egy magamat meghaladó feladatot önként a nyakamba venni) miatt, miközben sajnos a betegellátás és oktatás éppen úgy zajlik, mint bármikor máskor. Azaz eléggé.

....
Mindeközben drukkolok a genetikának - egyelőre a mogorva szomszédokra hasonlítok inkább....

negyedik nap és egyben az utolsó...

Az utolsó nap reggel korábban keltünk a szokásosnál, 09:30-kor kijelentkeztünk a szállodából, a főpályaudvaron letettük a csomagokat a csomagmegőrzőbe (igazán modern ketyere, előtte papírpénzről fémpénzre váltó automata is van, amit még soha nem láttam - gondolom, hogy ne a szomszéd üzletek eladóit stresszeljék halálra a németül tudó vagy inkább nem tudó turisták), majd a Lustgarden-nál szétvált kis csapatunk: apu még egyszer nekifutott, ezúttal a Neues Museumnak, hogy Nefertitivel mégiscsak szembenézhessen, mi pedig anyuval hajókáztunk egy órát a Spree-n, német szókincsünket frissítgetve a német idegenvezetés mellett (illetve egy-egy forró csoki mellett grammjaink számát gyarapítva....), a borongós idő ellenére kellemes időtöltés volt. :)
Ezt követően már csak egy kis ajándékvásárlás maradt hátra az Unter den Linden sugárúton, majd, miután belekeveredtünk egy nagyobbacska forgalmi dugóba kedvenc 100-as számú buszunkon, egy gyors ebéd után a már megszokott currys-berlinikolbászos-szalmakrumplis-pirítotthagymás-Warsteinersörös helyünkön, úgy döntöttünk, hogy biztos ami biztos, az S-bahn-nal (ez amolyan vonatféleség, csak épp a városon belül) megyünk vissza a főpályaudvarra. És így is lőn, és némi további bevásárlást követően hamarosan érkezett is a vonatunk, felpakolásztunk és csekély 14 óra utazás után meg is érkeztünk Pestre, a Keletibe, ahol a hétfőinél jóval jelentősebb számú menekült, és kb ugyanennyi turista fogadott. A csatlakozásra szerencsére nem kellett sokat várni, itthon pedig szennyest kipakolásztam, új ruhákat betettem, holnap indulhatunk is tovább, csak még előtte végre kialszom magam a nemrecsegő ágyikómban és nemülőpozícióban. :)

A harmadik nap...

... Szintén mászkálósra sikerült. Reggeli után hajnali 11-kor nekivágtunk a városnézésnek: lépcsőmászás minimalizálása céljából kipróbáltuk az U12-es metrót, ami meglepő módon az idő javarészében a föld felett közlekedik (természetesen síneken és nem lebegve), így ismét lehetőség nyílt megnézni Vilmos császár kegytemplomát és elcsíptük a vízi energiával működő óra leglátványosabb váltását is, 12-ről 1 órára. Videót is készítettem az eseményről, tényleg lenyűgöző. Utána az Altes Museumban (régi múzeum) kerestük Nofertiti maszkját a Berlini Művészeti Kalauz alapján, de valószínűleg itt is változás történt az utóbbi években és elköltöztették szegénykét, mert egy darab egyiptomi emléket sem találtunk, etruszkot és görögöt viszont annál többet. Azért ezek is nagyon szépek voltak, szóval nincs harag. :)

Az ebédet a TV torony aljában költöttük el, majd apuval fellifteztünk a TV toronyba 200 méter magasságba, innen készítettem pár (rengeteg) fotót a mobilommal, még mindig szép és rendezett ez a város fentről is (bár anyunak lentről egy kicsit más a véleménye erről az elmúlt napok alapján). Tény, hogy a kaukázusi rassz mostmár kisebbségben van errefele, ez a szemét eldobálási szokásokban is megnyilvánul, és nem csak a turisták által látogatott régiókban. Úgy tűnik, hogy a gyerekvállalás helyett a németek inkább bicikliznek és futnak a rengeteg szép zöld területen a városban.

Az estét egy hajókázással terveztük megkoronázni a város folyóján, a Spree-n, de az egyik helyen épp bezártak, a másikon épp az orrunk előtt futott ki a hajó, a következő pedig csak 1,5 óra múlva indult, az eső is elkezdett cseperegni, ezért hazajöttünk és itthon igazi német sörrel kárpótoltuk magunkat. :)

Holnap talán még egy kis ajándékvásárlást és hajókázást beiktatunk, aztán délután irány a Hauptbahnhof, és irány haza...fele... És kezdődhet a szabadság második fele. :)

posted from Bloggeroid

A második nap...

... A verőfényes napsütés, rengeteg mászkálás, buszozás jegyében telt, és sajnos annak a szomorú felismerésnek a hangulatában, hogy bizony tényleg odalett a hajdani német nyelvtudásom, nemcsak álszerénységből mondogatom, hogy teljesen elfelejtettem... Bár németül futottam neki az összes rendelésnek, de végül még a kolbászárus is féligmeddig angolra váltott a párbeszédünk végére... Pedig ha belegondolok, hogy hajdanán mennyivel jobban szerettem a németet az angolnál és hogy 9 évig tanultam iskolában, míg angolt csak 4-et, csak a szüleim indítottak el magánúton ennek a nyelvnek is a tanulására évekkel azelőtt, hogy a tantervembe bekerült...

Ma amúgy a Brandenburg kapu, a Pergamon Múzeum, illetve a Vilmos császár emlékére épített, szándékosan romjaivól nem felújított templomot (hogy emlékeztessen a világháború borzalmaira) néztük meg, valamint egy vízzel működő órát az Európa Centerben, amihez még csak hasonlót sem láttam soha.

Fotókat majd a hazatérés után csatolok, mert a mobilról való blogolás hátránya (a türelem alapos próbára tétele mellett), hogy a fényképeket feltöltés előtt le kellene kicsinyíteni, ehhez viszont tényleg nincs elég türelmem, bizony a türelmességet még gyakorolnom kell... :)

Úgy tűnik, egész Berlin felújítás alatt áll, fel van túrva a legszebb sétáló utcája, az Unter den Linden is ("a hársfák alatt"), az egyetlen említésre méltó csalódást viszont az okozta, hogy a Pergamon múzeumban a Pergamon oltár is ebből az okból kifolyólag lakat alatt van 5 évig, pedig apukám annyira szerette volna látni...

posted from Bloggeroid

Plus Hotel Berlin

... Nem rossz, és legfőképp van benne ingyen wifi. :) szappant és sampont ugyan csak 2 főre adagoltak a 3 helyett, pohár sincs, cserébe viszont könnyen megközelíthető a belváros és az ára is egész barátságos a szobának. Amúgy a hotel hostel is egyben, ennek megfelelően rengeteg az előtérben nyüzsgő hátizsákos fiatal... Kíváncsi leszek az első itt töltött éjszakára.

posted from Bloggeroid