hétfő, április 30, 2007

Éppen csak sikerült...

rákattannom az új bejegyzést létrehozó gombra, mielőtt üt az óra... vagyis végetér ez a nap.:) ha már elhatároztam, legalább egy hétig tartsam be... nekem már az is nagy dolognak tűnik... :)

A mai nap is gyorsan eltelt, barátokat és azok szüleit látogattam meg, ismét tudatosult bennem, hogy kicsit kilógok a korosztályomból, az utcán a velem egyidősek babakocsit toltak vagy ejtőztek a napsütésben a hitvesükkel az oldalukon, én pedig kapucnis szvetterben és szabadidő felsőben, bogyókkal a fülemben vágtattam át az utcán, és közben azt számolgattam, hány év múlva jutok el én is abba az állapotba, amelyikben ők vannak... hát nem egyhamar, az biztos.:) Egyelőre csak a tevémet óhajtom nevelni, bár ma valaki eléggé elszomorított, mert azt mondta rá, hogy marhaság... Külső ember szemével tényleg annak tűnhet, elismerem. De engem most per pill elégedetté tesz a rózsaszín masni látványa a tevém fején...

Holnap véget ér a röpke vakációm, valamennyire sikerült legalább a levelezésemet rendbe tenni, és a filmkészletemet kicsit feltölteni, zárójelben azt is megjegyezném, hogy elnyertem méltó jutalmamat azért, mert olyan hűséges barát vagyok, a mai egyik látogatásom alkalmával ugyanis megkaptam Dr. House kalandjait 2 DVD-n. Vagy longnight lesz ebből, vagy hagyományteremtés, az már bizonyos... :)

Május 1-et pedig munkával ünnepelem, ideje rendbe szednem a hivatalos papírjaimat és a nyári ruháimat, amiket magammal viszek a mediterrán éghajlatú városkába. Megint előkerülhetnek a sivatagi körülmények között kitűnően bevált szövődmények és fonódmányok.:)

vasárnap, április 29, 2007

Ilyen oltári nagy szerencsém...

... is csak nekem lehet... már 1 órája lesem elmerülten, hogy a Dr. House egyik része, amit végre elkezdett letölteni a gépem, milyen stádiumban van... s amikor végre lejön és kinyitom, az első képkockából rájövök, hogy vagy 3 hete pont ezt a részt láttam... és még csak nem is voltam elragadtatva tőle túlzottan, mert az apa gyilkolászta le csupa szeretetből beteg gyereke immunrendszerét... A tanulságot azért levonnám, ha már szóba került a téma: eszetekbe se jusson egyszem gyermeketeknek az autóbontóból származó ólomdarabot ajándékozni kicsengetési ajándékként... maradjatok inkább a jól bevált Opel Astránál, annak több ember örül... a kölök meg a haverok is.

Egyébként a mai nap ünnepélyes keretek között gyarapítottam családtagjaim számát: örökbefogadtam egy tevét... a szüleim még nem tudnak róla, lehet, hogy el sem mesélem nekik, mert biztos azt hiszik, hogy majd ők kell sétáltassák meg etessék, mint anno a kutyusomat. A kiváltó ok az volt, hogy mostanában ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy valami élőlényről gondoskodjak (most magamat nem számítom, mert hát igazából azzal kellene kezdenem, hogy végre ne úgy lófráljak a városban, mint egy, a két vizsgája között a könyv mellől szabadult egyetemista, hanem mint egy öntudatos... na mi is..? :) ), persze kutya nem jöhet számításba pár száz ok miatt, a tengerimalac pedig velem együtt repülne itthon a meleg családi fészekből, mert anyu ebben a kérdésben teljesen hajthatatlan, marad tehát a ... teve. Gondolom a virtuális örökbefogadásban jártasak már tudják, miről van szó, a többieknek pedig csak annyit, hogy van egy nagyon kedves honlap, ahol az ember akár ezt is megteheti. És nevelés közben gyűjögetheti a datolyákat... ez utóbbi engem ugyan nem hoz különösebb lázba, de az, hogy okos és vidám tevét neveljek és egyáltalán életben tartsak, az annál inkább... A Tamagochit már próbáltam, bevallom, legtöbb 5 napot bírta, én a program hibájára írom, mert valami made in Taiwan volt, de mi van, ha mégsem... Persze egyből gyógyítani akartam megtanítani a tevét, de teljesen érthető okokból annyira kifáradt, hogy a második ingyenes tanulási modult már nem akarta befogadni, azzal várnom kell holnapig... így jobban belegondolva, lehet, hogy én sem vigyorogtam volna annyit egyetem alatt, ha a 6 év anyagát mondjuk 2 hét intenzív gyorstalpalón akarták volna legyúrni...

Szorítsatok a tevémnek, ha egy félévet túlél, azt hiszem, végre elég érett leszek a következő lépéshez: veszek valami cserépbe ültetett salátát....

szombat, április 28, 2007

Úgy érzem...

... a nyaki csigolyáim össze-vissza meredeznek, el van ugyanis teljesen gémberedve a nyakam a mai netezéstől plussz az éjjeli mindennek, csak kényelmesnek nem nevezhető vonatozástól.
A jó hír, hogy sikerült beszereznem pár jó filmet, plussz egy kis J. Winchester zenét, mindenkinek a figyelmébe ajánlom, én a koncertjükön döbbentem rá, mennyire jók (igaz, hogy arra a koncertre még úgy mentem, hogy akkor most ki is az a J. W. a sok színpadon zenélgető férfinemű lény közül és milyen állampolgárságú is?), szóval aki a gitárszót és a nagyon szép férfi énekhangot szereti, az keressen az együttesre... természetesen csakis a boltokban, CD-n és kazettán... vagy egyéb formátumban. Egyébként azt hiszem kazettán hiába is keresné...

A kicsivel rosszabb hír igazából csak engem érint kényelmetlenül: ha jól számolom, 2 egész napja mellőzöm az orvostudományt, pedig nagyon szemrehányóan kandikál ki a táskámból egy pár tucat cikk (amit tüntetően a konyhában felejtettem) és sejtem, hogy 2 nap múlva nagyon fogom sajnálni ezt a kieső két teljes napot...

Na de a két napban még annyi szép dolog is történhet az emberrel... pl nagyokat alhat, élvezheti a megszokott otthoni ízeket, amiken ilyen szép szál leánnyá serdült, olvashatja a digitális fényképezés apró trükkjeit a természetfotózásban és elmélyedhet Benedek István remekebbnél remekebb könyveiben...

Csak a prof meg ne tudja...

csütörtök, április 26, 2007

A semmiből egy új világot...

teremthetek, ha nem vigyázok... ez majd kiderül jövő csütörtökön...

Ugyanis a mai nap egyedüli hasznos tevékenysége az volt, hogy lementem a laborba és meghallgattam élőszóban, hogyan kell sterilen dolgozni, magyarul, mit nem szabad tenni, hogy elkerüljük egy sejttenyészet befertőződését akár a saját, akár a környező világunkban nyüzsgölődő flórával... a faunákról most inkább nem beszélnék...:)

Utána pedig magamra maradtam a flow-val, ami egy kuckó, amiben függőlegesen mozog a levegő, hátborzongató zúgással (remélem mostmár mindenkinek minden világos) és gyakoroltam kicsit a pipettázást, edények nyitását, csukását, megsatöbbi, végül pedig titkos recept alapján összekutyultam évekkel ezelőtt lejárt szavatosságú tápoldatokat (elméletileg mindenféle sejtvonal nélkül) és betettem 37 fokra... csütörtökön fogom megnézni, mi nőtt (vagy nem nőtt) a palackban... ha nem nőtt semmi, akkor szuper, nagyon értek a sterilen dolgozáshoz, nyugodtan dédelgethetem a sejtvonalat, amit az egyetemen szerdán indítanak nekem és amit 3(!!!) hétig kell majd életben tartsak, ez lesz ugyanis a vizsga az egyik gyakorlati kurzus keretén belül...

Ha nőtt, akkor kíváncsi vagyok, hogy mi az, ami életre kelt (tisztára mint Frankestein szomorú története) vagy esetleg mit ébresztettem fel édes osztódásmentes álmából, esetleg mi tenyészik per pill rajtam, ami esetleg alázuhanhatott a palackba buzgó kotyvasztgatásom során... Az eredményről lehet, hogy nem számolok be jövő csütörtökön... :)))

A holnapi bejegyzés pedig előreláthatóan elmarad, nem a lelkesedés hiányzik, hanem a wireless internet a MÁV ZRT (demiazazééé??) és CFR vonalán, utazom ugyanis haza legalább 3 napra.:))
Remélem nem fog semmi említésre méltó történni az úton, ami miatt a szombati jól megérdemelt pihenést pötyögésre váltsam fel...

szerda, április 25, 2007

Csak csendben, csak halkan...

mondom, de sikerült tegnap bankszámlát nyitnom... igaz, hogy szinte 40 percet ültem a banképületben, és a hölgy harmadik kérdésénél már elvesztettem a fonalat (milyen jó, hogy mégsem közgazdaságra mentem, most ugyan lehet, hogy több rostos narancslére futná, de ennyi lükeséget megjegyezni és visszakérdezni a szegény ügyfelektől... ez rosszabb, mint az én kérdőíveim... :) ), na de a végén sikerült kibogoznunk, hogy nekem mire van szükségem (ezt egyébként már azelőtt is tudtam, hogy betettem volna oda Timberland túracipős lábamat), utána még párszáz aláírás, a számban közben teljesen szétolvadó rágóval (brrr, de rossz volt, pépes sárgadinnyés massza) és végül a hölgy megkönnyebbült mosollyal az arcán (és 15 perces túlórával) átnyújtott egy mappát és két kicsi kártyát (ami azóta is ugyanott lapul, ahova egy laza mozdulattal süllyesztettem, vagyis a táskám mélyén - anyu ne ráncold a homlokod, majd egyszer előkerül onnan, ha már teljesen lemondtam róla...:) ) és én is beléptem a bank boldog és elégedett ügyfelei közé...

És most, hogy megállapítottam, hogy minden rendben velem, mert még mindig barokk körmondatokban létezem és fejezem ki életem apróbbnál apróbb mozzanatait, nyugodt lélekkel tehetek rendet az íróasztalomon és indulhatok a mai nap mérkőzésének színhelyére: az OTP-be...

És akkor egy jó időre megint letudtam a banki ügyleteimet... halleluja!

kedd, április 24, 2007

Megint rohanok...

pedig nyugis volt az elmúlt pár óra, kedvesen besütött a nap, egyenesen rá a papírhegyektől betemetett asztalomra... most megint megpróbálom azt, ami picivel több, mint egy éve nem sikerült: számlát nyitni a Raiffeisennél. Akkor még nem voltam EU állampolgár, most már igen. Kíváncsi vagyok, jelent-e ez némi különbséget akár a hanghordozásban, akár az ügyintézésben...

Habár szerintem ennek kevés köze van az állampolgársághoz... nagyobb korrelációt mutat a családi háttérrel, a neveltetéssel...

Kicsit lámpalázam van, mint minden hivatalos ügyintézés előtt... szorítsatok...

hétfő, április 23, 2007

Elhatároztam...

... hogy ezentúl naponta röptetek egy aprócska bejegyzést, kivéve szombat-vasárnap, amikor még az is elképzelhető, hogy valamilyen egetrengető ok miatt nem jövök be dolgozni. Ritkán ugyan, de ez is megesik...:)

És hogy ezt mennyire kell komolyan venni: szinte két hete fogalmazódott meg ez a gondolat bennem, de csak ma sikerült rávennem magam, hogy a gondolatot szavakba is öntsem...

És kb 5 napja aszalok egy bejegyzést a piszkozatban... de ígérem, befejezem valamikor, mert roppant égető problémáról szól: a bocicsokibuborékokról...

De azért igyekszem tartani magam az elhatározásomhoz.:)

hétfő, április 09, 2007

A Városligetben...

Gyanútlanul sétálgattunk kedves rokonommal a Városligetben Húsvét első napján (azt azért nem mondhatnám, hogy régi szokás szerint, hisz ez volt életem első Húsvétja, amit nem szüleimmel és bátyóval töltöttem), és akkor történt a következő eset. Hogy miért pont ezt mesélem el, és nem az elmúlt 2 hónap izgalmasabbnál izgalmasabb eseményeit (lásd diploma elvesztése és csodába illő megkerülése, hogy a többit inkább ne is soroljam...), annak több oka is van, az egyik, hogy kezdem szégyellni bámulatosan nagyfokú szétszórtságomat és az emberekbe vetett, szinte indokolatlan bizalmamat... sebaj, kezdek jó úton haladni, hogy ez utóbbiból teljesen kigyógyuljak... A többi okot megintcsak nem akarom részletezni, ha én nem vagyok jó véleménnyel magamról és ezt még reklámozom is, akkor hogy várjam el másoktól, hogy nagyra értékeljenek.. na ugye... :)

Szóval sétáltunk a Városligetben, fantasztikus fotók készültek rólam a jáki templomutánzat és egy tiszteletet parancsoló nagy és fekete mozdony előtt. háromból egy képen még arra is képes voltam, hogy nappal szemben nyitva tartsam a szememet és pár másodpercig ne patakozzanak a könnyek alá kedvenc bársonykabátomra. Az állatkert előtt (minő véletlen egybeesés...) megszólított egy pusztai betyárnak öltözött srác, bogyóval a fülében, jelezvén, hogy a pusztai része az országnak is keményen fejlődik és mindent megtesz, hogy az EU-s csatlakozásnak eleget tegyen, és arra kért, hogy legyek statiszta Balázs Mónika show-jában. A feladat roppant egyszerű, mindössze tapsolnom kellene... Hát erre mit is lehet mondani, egy udvarias köhintés és torokköszörülés és utána egyszerű szavakkal történő visszautasítás, azt hiszem a szégyen megölne, ha bárki felismerné az én arcomat az ünneplő tömegben... a show színvonaláról nem is beszélve, egyszerűen nem volt még annyi lelkierőm, hogy egyetlen adását is végignézzem, én szégyellem és érzem rettenetesen kínosan magam a "főszereplők" és jól szórakozó nézők helyett... akkor pedig minek?
Legnagyobb meglepetésemre a srác roppant hamar bele is törődött a visszautasításba, de a történet itt számára még nem ért véget, ezután ugyanis a telefonszámomat szerette volna elkérni, mert olyan rendes lánynak látszom, szimpatikus vagyok neki és ő nagyon jó emberismerő... na jó, na, bevallom, ezért az egy mondatért írtam le az egész sztorit... :) Jól esik néha az embernek az elismerés... :) Még ha egy bogyós pusztai betyártól jön is. ELvégre ki tudja, lehet, hogy tényleg nagyon jó emberismerők... de hogy akkor mi a szöszt kereshetett ez a példány Budapesten?! Ja igaz, most jut eszembe, tapsoló embereket a show-ba. Akkor talán mégsem tévedt el.

Ezen a röpke jeleneten nevetgéltünk rokonommal végig az Andrássy úton, a csodálatosabbnál csodálatosabb és egyes esetekben lehangolóan málladozó paloták között, nagyon szép nap volt, egy kis jóleső fényképezéssel és egy háromgombócos olasz fagyival megfűszerezve.

És a telefonszámomat még mindig nem tudják a Magyar Pusztán...