Hurrá, holnap indulok szabadságra. :) Nagyon kellett, sűrű hetek vannak mögöttem, muszáj kicsit kikapcsolódni is.
Csak még pár beutaló írás és nyomtatás, valamint néhány egyéb adminisztratív feladat elvégzése vár rám holnap reggel.
Ja és ne felejtsek el összecsomagolni sem...;)
Ma van életem egyik legfontosabb szereplőjének a szülinapja, Isten éltessen itt is sokáig bátyó boldogságban, egészségben, bőségben! :)
Amúgy az elmúlt hónapokkal kapcsolatban, kicsit megnyomorította a hangulatomat az utóbbi negyedévben egy leadásra váró könyv alfejezetecske (mivel ezzel párhuzamosan még néhány cikket is kellett/kellene írnom). 2 héttel a határidő után úgy tűnik, hogy ma este végül csak sikerült elküldeni az alfejezetet a főszerkesztőknek... :) Szokás szerint kicsit túlléptem a terjedelmet, ha már nem blogolok, valahova ki kell kalimpálni a bennem ragadt karaktereket...
Nagy élvezettel húztam ki most ezt a tételt a listámról.😄
Tegnap pedig véget ért a pilates kihívás és képzeljétek, végigcsináltam. Jó lenne azért megtartani ezt a napi 15-20 perc mozgást, de ehhez kell egy hűséges társ is, aki tud motiválni azokon a napokon, amikor a szemöldök ráncoláshoz érzek egyedül erőt magamban...
Ma futni voltam, igazoltan hiányoztam a pilatesről. :)
Napi 15-20 perc mozgás, magamért, kihívásként teljesítve (meglátjuk, hogy 21 nap után mennyire fog hiányozni, egyelőre még csak látványosan szenvedek és olyan izomcsoportokban is izomlázam van, amikre nem is emlékeztem, hogy használtam volna... )
Kell azért hozzá egy másik hasonlóan elszánt ember(nő), mint én, akivel egymást próbáljuk motiválni, hogy a következő napot is megcsináljuk... 🙈 Egyelőre ő a lelkesebb, pedig én ajánlottam neki a kihívást.😊 nekem már van pár sikertelen felbuzdulásom, igaz, akkor senkit sem tudtam rávenni a környezetemből, hogy csatlakozzon.
Napi 15-20 perc bele kell férjen még akkor is, ha rettenetesen el vagyok maradva az éppen soron következő (holnapi 😱💣) határidős munkámmal...
Életemben először virágba borult nálam egy fokföldi ibolya azok után, hogy már legalább 3 hónapja életben is maradt ezt megelőzően a lakásomban... 😇
És a másik 2 ibolyánál is, amit ajándékba kaptam, szintén látom a pici készülődő rügyeket... :)
Lehet, hogy Fokföldön októberben van a tavasz? 👀
a szüleim épségben hazaértek a fesztiválozásból... :)
+1: képes voltam rávenni magam, hogy elinduljak futni (és ezáltal tenni valamit a saját egészségemért is, végre, egy egész hét után - ami előtt 4 hét maradt ki...), pedig a holnapi előadás miatt minden perc számít....
+1: ha jól tudom, akkor ez az utolsó olyan előadásom idén, ami szélesebb szakmai közönség előtt történik - a többi már csak tantermi.
Valami csak lesz....
... muszáj időt szakítani és rácsodálkozni továbbra is arra a sok jó dologra, ami körülvesz.
... és ismét nekifogni futni, mert szeptemberben csak kétszer jutottam el...
Szerintem nyugdíjas koromra már menni is fog az időbeosztás.
Az idei első jó tehát legyen a rózsa, amit gyakorlatilag halottnak nyilvánítottam, miután nyáron kivittem a konyhából az erkélyre és zörgősre száradt, most pedig ismét virágzik (a konyhában még a kegyetlen nyirbálásom ellenére is ismét feltámadt :) ).
... hogy valaki komolyan vizsgálta-e placebó kontrollált randomizált kettős vak vizsgálattal, hogy a nevetés hizlal....
... rám most felszaladt pár kiló...csak a nevetésre tudom fogni (a lustaságomra mégiscsak kevésbé izgalmas lenne...)
... amikor cikk/könyvfejezet írása helyett a saját blogomat olvasom.... 🙈
... hogy korán fekszem a héten és minden reggel rövidke futással és a gondolataim összerendezgetésével indítom a napot...
... de legalább elolvastam a 15 éve írogatott cikkemet (most már komolyabbacska segítséggel kiegészülve, aki a hallgatóm) és kezdem nem annyira reménytelennek érezni, hogy egyszer megnyomom a "beküldöm" gombot.
... ez a mumus folyton visszajár kísérteni, pedig azóta már írtam más cikkeket.
... hogy lehetne végre leküzdeni? talán első lépésben el kellene fogadni, hogy a tökéletlenségei ellenére azért még publikálható lehet, vannak benne fontos gondolatok... 🙈
... utána talán kevésbé sajnálnám rá az eddig befektetett és ezután még kénytelen kelletlen befektetésre váró energiát...
... onnan sejthető, hogy emberek fontossá válnak számomra, ha elkezdek aggódni értük bármilyen egészségügyi panasz esetén és bekapcsol az elméleti listagyártás a legsúlyosabb lehetséges szövődményekkel a legelső vonalban...
... nem lehet, hogy csak úgy simán megszületik az a jó érzés, hogy jé, ő is egy aranyos ember, aki üsse kő, kaphat egy csücsköt a pici szívemben valahol...?
... lehet, hogy tényleg van valami ebben a családi kollektív aggódásban, ahogy tesó egyszer megjegyezte....?
... az átok visszaüt...
... a hallgatóm pont ugyanannyira utolsó pillanatra hagy dolgokat, mint én... enyém főnök szó nélkül viselte korábban (és ha nagyritkán még alkotok valamit, akkor most is... :) )
... ilyen múlttal (és jelennel) nem tehetek mást, mint nyelni egyet és félálomban angol szövegeket javítani vagy ötleteket adni pályázati leadási határidő előtt 1,5 órával...
... azért mutat nekem némi tükröt ez a srác... 🙈
közeledik lassacskán, én pedig próbálom kitalálni, hogy vajon milyen tervekkel vághattam neki ennek az évnek.
Rémlik, hogy az egyik az volt, hogy érezzem jól magam a saját bőrömben, még akkor is, ha lenne ennél számos hasznosabb elfoglaltság is. :)
Gyakorlat teszi a mestert, és én már egész ügyes lelkes általános iskolásnak érzem magam ezen a téren. :)
Az 1000 km.es futást szerintem már februárban elengedtem.
Az egyre fokozódó memóriazavarom (vagy csak szétszórtságom hatványozódása) miatt a többi tervemre nem igazán emlékszem... :) Remélem született erről is listám, ami egyszer majd csak előkerül...
... negyvenszer kerülte meg a Föld a Napot, amióta megszülettem.
... soha nem képzeltem el korábban, hogy milyen is lesz ez a nap, mit fogok csinálni, de a szűk családi körben töltve, szabadságon, békés hangulatban, úgy érzem, hogy ez most így volt nagyon jó.
3,5 hét szünet után ismét futócipőt húztam és nekivágtam a közeli parknak. :) Fél óra futást tűztem ki, barátságos pulzussal, ennek megfelelően volt benne nem kevés séta is a futás mellett, mert gyorsan felszaladt a pulzus. 3,5 km jött így össze, viszont így is élveztem a futást és nem zavar, hogy kezdhetem újra felépíteni az edzettségemet, mert hálás vagyok, hogy legalább ismét futhatok és azért valamennyire még bírom is. :)
Azt már eldöntöttem, hogy a hétvégi továbbképzésre viszem magammal a futócipőt is, és ismét beírom előre a futásokat a naptáramba előre, mert ezek is vannak olyan fontosak, mint minden más, amit be szoktam írni (plusz bevállalt beteg, előadások, utazások, szabadság ;) ).
Egyelőre úgy tűnik, szereti itt nálam a rózsám, gyönyörű virágokat látok kibontakozni és enyhe rózsaillata is van, ami az utóbbi évek tapasztalata alapján már egyáltalán nem magától értetődő egy rózsának látszó növény megszimatolása esetén... :)
Valószínűleg inkább a konyha fekvése, mint a génjeimben hordozott kertész-zsenialitásom az oka, de most nagyon örülök, hogy nem csak az elmúlását asszisztálom, hanem a virágzását is. :)
... bár nem volt placebo kontrollált karom, de 2 nap emelt dózisú fokhagyma és mindenféle egyéb hagyma fogyasztását követően végre negatív lett az eredmény. :)
Kezdődhet ismét a nagybetűs Élet, jó sok munka, és nyomokban némi magánélet! :)
Azért a délutáni 2-3 órás alvások kicsit hiányozni fognak...
... mivel még mindig ragaszkodik hozzám a víruskám, bevetem végre a népi praktikát, fokhagymát eszem mindenféle egyéb hagymával párosítva reggel és este 😅. Remélem működni fog, mert már jó lenne 1,5 méteren belül engedni a számomra fontos embereket - maszk nélkül. Ez sokkal jobban zavar, mint a még mindig kicsit dünnyögő hangom és időnként 1-2 köhintés.
... hálás is vagyok persze, mert végre kialudhattam magam, de azért itt az idő, hogy búcsút mondjunk egymásnak, víruskám.
.. légyszi légyszi táj-táj. 👋
Gondoltam egy merészet és nagyot és mivel nem láttam a szívemet gyönyörködtető szép virágot a tegnap az üzletben, emiatt egy cserepes rózsa mellett döntöttem. Az új lakásban még nem tettem el láb alól egyetlen cserepes növényt sem, ezért most bátornak érzem magam és kipróbálom, hogyan érzi magát itt a rózsa.
Első nap:
Időnként meg fogom örökíteni a virágot, hogy követhető legyen a fejlődése, vagy visszafejlődése... :)
... fokozatosan javulgatok, szerencsére nem viselt meg eddig túlságosan a betegség, bár még mindig kicsit érdekesen rekedtes a hangom, de a napi elfogyasztott papír zsebkendő adag már egyértelműen csökkenő tendenciát mutat és a köhögés is csak hosszabb beszélgetések közben emlékeztet arra, hogy mégiscsak egy döntően légúti betegséggel állunk szemben (bár ugye nem kizárólagosan, ahogy az elmúlt évek megtanították).
... bár igyekszem most inkább pihenni és nem folytatni azt a tempót, ami péntek estig diktáltam magamnak, de így is elég sok időbe telt erről a hétről lemondani időpontokat, megbeszéléseket, és megkérni kollégákat, hogy a pluszba bevállalt betegeket nézzék meg.
... csak tegnap este jöttem rá, hogy a munka mellett én még egy optimista tervet szövögettem pár héttel ezelőtt és beneveztem egy 10 km-es futóversenyre (ami az első nem virtuális lett volna 2018 óta számomra... 😔), ami jövő hét végén lenne. Amikor erre rádöbbentem, éjfél körül még elkezdtem böngészni az ajánlásokat, hogy koronavírus fertőzés után mennyi idővel javasolt megint sportolni, és hát rá kellett jönnöm, hogy hiába voltak csak enyhék a tüneteim, de egy hét kanapén számítógép előtt tespedés után nem ugyanonnan kellene elkezdenem ismét a mozgást, ahol előtte abbahagytam, ráadásul nem is rögtön a karantén lejártát követően.
Így hát írtam egy lemondó levelet, és konstatáltam magamban, hogy egyszerűen nem akarnak nekem összejönni az élő futórendezvények, valami mindig közbejön - egy bokatörés, világjárvány, vagy személyesen a korona....
Lehet, hogy lassan ideje beletörődni és nem álmodozni a tömegsport hangulatáról, energiájáról, húzó erejéről - és nem kockáztatni valami még vadabb indokot, ami miatt a következő futóversenyt is kénytelen legyek kihagyni.. :)
Egyedül vagy futótárssal is célba lehet érni...
... még nem úgy nézek ki, mint Rudolf, a piros orrú rénszarvas, csak mint egy kezdő alkohol rajongó...
... nem is zavarna a látvány, ha átjutna rajta a levegő.
... de legalább lázam már nincs.
... és a vizsgabeosztás és a jövő heti előadásom is nagyjából elkészült.
... mert azt hittem így két év után, hogy egyike vagyok azoknak a különleges embereknek, akiket a vírus nem tud elkapni. Hát ennyire azért nem vagyok különleges, mint kiderült... :) Azért a tegnapi napot még végigdolgoztam (mi továbbra is kötelezően maszkban dolgozunk), és csak hazaérve délután derült fény arra, hogy az a kis felső légúti tünetegyüttes nem sima nátha. Kb 1 hét kényszerpihenőre kerültem, talán már időszerű is volt, mert december eleje óta nem voltam 1 hét összefüggő szabadságon.
... most akkor végiggondolom, hogy miért kaptam ezt a hetet. :) Persze egyből beugrott, hogy mennyi elmaradásomat tudnám most behozni, de azért nem csak erre szeretném ezt a hetet használni. Még az is lehet, hogy sütni is fogok... :))
... többen felajánlották a segítségüket, apum már majdnem el is indult, hogy ápoljon, tesóm is drága volt és ajánlkozott, P hozott vitaminokat és kenyeret, most már egészen biztosan nem fogok éhen halni, mert végignézve a készletet, szerintem 2 hétig is bírnám itthon éhezés nélkül. :)
Nem vészes a helyzet, csak a hangom mutál és a láz szokatlan, de végre van indokom, hogy egész nap pizsamában lógjak itthon és amikor kedvem szottyan, aludjak 1-2 órát. :)
... hogy annyira el vagy havazódva, hogy amikor a kutatási területeden az "Istenek" közé tartozó egyik csúcskutató rád ír (gondolom nem csak rám, és automatikus üzenet lehet, de szerepel benne a vezetéknevem a Dear Doctor után), hogy fejezd be a kérdőív kitöltését, amire felkértek és elkezdted pár hete, akkor csak megvonod a vállad és hozzáadod a vasárnapi elvégzendők listájához, majd folytatod a tűzoltást és a holnapi határidős feladatokat próbálod összetákolni...?
... ja, eddig nekem sem... :)
... ha megérkezik a tavasz és vele a sok illat, a madárcsicsergés, a napsugarak és a sok-sok zöld, akkor már a külvilág sem tűnik olyan elszomorítónak és minden jó lesz.
... talán nekem is több kedvem lesz kimenni futni, mert a lendületem most kicsit alább hagyott - idén a hideg és a szél elég könnyen visszatántorított - lehet, hogy ez már a korral is jár... ? 🙈
... most a cél, hogy ne aggodalmaskodjak, sajnálkozzak és elvárjak, hanem próbáljak meg aktívan segíteni - és mellette tenni a saját dolgomat, szívvel - lélekkel.
... nem mindig könnyű.
... teljes nyugalomban, éjféli határidő előtt 6 perccel töltöttem fel egy anyagot + hanganyag részt egy kongresszusra, azok után, hogy a hétvégém nem a munkáról szólt, mert fogtam magam és elutaztam. :)
... a maximalizmusomat már elengedtem, de azért a csírája még megmaradt, mert végül mégiscsak felvettem másodszor is az egyik részt, miután sikerült elnevetnem magam közben, olyan mókás szócserét hajtottam végre... :)
... bár lehet, hogy akkor emlékezetesebb lenne a munkám, mint így, nevetés nélkül... 🙈🙉🙊
... csak kapkodom a fejemet.
... a munkában természetesen sikerült telepakolni mindenféle határidőkkel és feladatokkal a naptárt, így esténként viszonylag gyakran tudományos feladatokkal (is) foglalkozom...
... nem mellesleg tovább ismerkedem önmagammal, a korlátaimmal, a félelmeimmel, a motivációimmal és azzal, hogy mi dolgom lehet nekem még a világban.
Izgalmas út, érdekes felismerésekkel, és a reménnyel, hogy ha sikerül elengednem a nem kevés előítéletemet, elvárásaimat, listáimat és az agyalásomat, akkor mindenkinek sokkal jobb lesz, de leginkább nekem. :)
Előtte viszont még el kell fogadnom, hogy a legrosszabb, ami történhet, hogy lehet, hogy mégsem sikerül végigjárni az utat. És akkor morcos, türelmetlen, mindig alvás után vágyakozó vén banyává válok szépen lassan....
ma mosogatás közben döbbentem rá, hogy egy szülinapot, ami pár nappal korábban volt és amit korábban rendszerint nem felejtettem el, sikerült kitörölni a memóriámból...
lehet, hogy eljött az agyi keringésjavítás ideje... vagy egy kis szabadságé .... vagy is... 🙈
Alakulgat az új év, és bár egyre feledékenyebb vagyok és a teendő listáim ebben az évben sem akarnak nagyon leapadni, de most kaptam egy visszajelzést arról, hogy mindig érdemes megpróbálni korrigálni a tévedést, beismerni, ha hibáztunk, maximum nem vevő rá a másik fél, de legalább a tudat megnyugtató, hogy nem adtam fel próba nélkül.
Az történt ugyanis, hogy beneveztem egy virtuális futóversenyre, amit tavaly minden évszakban meghirdettek és elbűvölő érmeket osztogattak a teljesítőknek, ha vették a fáradtságot, hogy határidőn belül feltöltötték a futás teljesítését igazoló valamiféle fotót.
A téli nevezés során futottam is decemberben egy 11 km-s távot a tervezett 10 helyett, de szerettem volna csak egy kerek 10 km-es távot is lekocogni, hogy a tempóm ne legyen álságosan lassabb a ténylegesnél (mivel a kiválasztható 10 km-es távhoz a fotón szereplő 11 km-es futási időt lehet csak megadni)...
Addig-addig halogattam az eredmény feltöltését és vártam, hogy majd egyszer futok még 10 km-t is, hogy 10 nappal túlléptem a határidőt, mire észbekaptam és a holnapon már megszűnt a link is, amin az eredmény beküldhető volt.
Majdnem elengedtem a dolgot (vérző szívvel), és beletörődtem, hogy csak 3 érem fog egymás mellett lógni a teljes kollekció helyett, de azért végül úgy döntöttem, hogy írok a szervezőknek, hátha megszánnak - persze azt is hozzátéve, hogy azt is megértem, ha mégsem, mert a szabályok világosak voltak, én voltam csak szokás szerint kissé figyelmetlen...
A történet szerencsére boldog véget ér, a pár napja feltöltött eredménylistán az én nevem is szerepel, és így csendben abban is reménykedhetek, hogy hamarosan az érem is érkezni fog. :)
Éljen az asszertivitás, éljen a kommunikáció, éljen a jóakarat. :)
... hogy a tegnap a tusfürdővel mostam hajat.... ma reggel olyan furán selymesen olajos volt ... mint a tusfürdőm....
... tudatosan odafigyelve, samponnal mosva, most megint a régi a tapintása...
... lehet, hogy most kellene téli álomra vonulni és kirakni a "kérem ne zavarjanak" táblát.
... sajnos nem felejtettem 2021-ben, sikerült ma 1 hét késéssel elküldenem egy cikkbírálatot. Sokszor megfogadtam már, hogy több ilyen mizériát nem vállalok, mert csak az időt rabolja és a napi döntési készletemet csökkenti. Amúgy is hadilábon állok a döntésekkel így vizsgaidőszak táján: hallanátok csak, micsoda párbeszédek futnak le a fejemben vizsgáztatás során, most akkor ez 4-es legyen, vagy 5-ös, vagy mégiscsak 4-es...? de ha ekkora badarságot mondott, akkor vágjam ki, vagy csak adjak neki 2-est... ? (1-5-ig terjedő skálán... )
Kicsit várom már én is a nyári szünidőt, amikor sem oktatni, sem vizsgáztatni nem kell ... :))
