Minden napra egy fotó

... valami aznapi jóról...
Ma rengeteg ilyen volt, 20 km-es túra alatt lehet sok szépet látni...
Így akkor legyen két fotó. :)

Csodálatos a befagyott Balaton. :)

Statisztika

Ezentúl vezetni fogom a futás során megtett kilométerek számát, hogy lássam a fejlődést. Nem lesz nehéz fejlődni, mivel konkrétan az utóbbi 2-3 hétben stabilan tartom a 0 km-t, előtte kipróbáltam a futópadot, hogy mennyire veszélyes. Túléltem.

Érzem, hogy jó móka lesz.

:)

Visszaszámlálás indul :)

Regisztráltam a Vivicittàra. :) mostmár csak futási képességemet kell felfejleszteni 2 hónap alatt 200 méterről kb. 4 kilométerre... :)

Kaland indul.

...amúgy...

...ez a nagy hideg sem tesz jót a lelkiállapotomnak... Hiába vagyok hegyi lány, engem a gólya szerintem rossz kontinensen ejtett a fejemre dobott le (bár a szüleimmel és bátyámmal való külső hasonlóság azért nem elenyésző, de ezt biztos csak a táplálkozás és környezeti tényezők teszik...), mert lelkemben igazi trópusi lény vagyok, és akkor érzem magam jól, amikor más már félig hőgutát kapott. Ehhez képest a reggeli szélvédő olvasztások, befagyott ablakmosó spriccoló lyuk, hólapátolás az autó tetejéről és belülről(!!!) befagyott szélvédő kapirgálása és viharos erejű benti klímában ücsörgés nem villanyozza fel túlzottan a napomat.

Hát legyen már végre tavasz!

Hüpp.

...önző...

...újabb (bár még viszonylag korai) gólyahír a munkatársaim között. Az első gondolatom az volt, hogy újabb adag beteget kapok ezáltal az eddigiek mellé...
Csak utána jutott eszembe, hogy az ilyen híreken illik együtt örvendezni...

Kicsit fáradt vagyok és nem úgy alakul az év, ahogy elterveztem. Lehet, hogy meg kellene próbálni tenni érte. Vagy tisztázni, hogy mit is akarok igazán. Csak félek magamba nézni, leginkább csak elszomorodok attól, amit látok.

Kész horror...

... Ma délután jelezték, hogy mégsem repülhet a csoportunk nagyobb része vissza a hónapokkal korábban lefoglalt repülővel, a délutáni gépre pakolták át a korábbi foglalásunkat... Ráadásul a transzfer is csak hajnali 4-re tudna hazaszállítani, így korábbi kisfőnököm javaslatának engedelmeskedve nem megyek hétfőn dolgozni valószínűleg...

Rémes.
....
:)

Négy csillagos valójában 5 csillag :)

Valahol Franciaországban. :)

Az ételek és a borok is kitűnőek. :) ha tudnék kicsit is franciául, elkezdenék pályázatokat keresgélni, hogy egy kicsit telítődhessek ezzel... 

ezúttal...

... a személyim maradt otthon. Még szerencse, hogy útlevéllel engednek fel a repülőre és azt viszont megtaláltam. Ez az online összekötött rendszer, amibe a személyivel lehet belépni, egyszer még elnyeli a dokumentumomat... vagy engem... vagy mindkettőt egyszerre. Még szerencse, hogy csak 8 gépen kellett hűséges rezidensem megnézze a szokásos mászkálásaim útvonalát követve, hogy aztán a benti kardigánom zsebében leljen rá...

... vajon büntetendő, ha kilyukasztom és a nyakamba akasztom (mint hajdanán a lakáskulcsot, bár így is néhány tucat kulcsot szerintem sikerült elveszítenem a távoli múltban - és a helyzet azóta csak romlott)...

látens genetika

... remélem egyszer felszínre tör a genetika, és képes leszek én is vidáman 6 órát buszozni, hogy megnézhessek egy színházi előadást egy másik városban (na jó és közben találkozhassak a kétszem gyermekem egyikével), amint azt a szüleim éppen teszik. :)
... nem a buszozással van amúgy bajom, csak hát olyan sok egyéb dolgot lehet tenni annyi idő alatt... pl aludni, vagy aludni, esetleg aludni (természetesen kényelmes ágyikóban)...

.... kicsit alvásmegvonási tüneteket produkálok egy közelgő pályázati leadási határidő (ez külső kényszer), egy nemzetközi kongresszus és velejáró posztergyártás (poszter szinten szintén külső kényszer), meggondolatlanul elvállalt referátum írás egy folyóiratba (belső lüke kényszer, mert minek ezt, nem is az én kutatási területem) és a még meggondolatlanabbul elvállalt angol nyelvű ülésvezetőség (tipikus példa arra, amikor átmeneti jó dolgomban sikerül egy magamat meghaladó feladatot önként a nyakamba venni) miatt, miközben sajnos a betegellátás és oktatás éppen úgy zajlik, mint bármikor máskor. Azaz eléggé.

....
Mindeközben drukkolok a genetikának - egyelőre a mogorva szomszédokra hasonlítok inkább....

várom a sok pozitívumot...

... az életemben, amiről írhatnék. Biztos itt vannak, csak a sok apró bosszúság és végtelenített feladat lista eltakarja... még jobban meg kell szűrjem, hogy melyik feladatokat engedem be a listámra a millióból, mert bár este 10-11-ig dolgozgatok, a Nagyfőnök szerint így is évek óta nem kutatok (bezzeg a nagyon ügyes kollégám...), és nem érti, hogy nem tudom befejezni napi 8 órában a teendőimet, mert egyre többen vagyunk az intézményünkben...

... ma este máris találtam egy feladatot, amire nemet mondhatok: az este 8-kor átküldött emailt, amiben úgyis számos nálam rengetegszer okosabb és szorgalmasabb ember is szerepel címzettként. Hagyom őket ismét ügyeskedni. 

Téli túra 2. :)

Hó vót, hó nem vót...
De itt pont megint csak nem vót.:)
17,5 km hozzáadva az előző 17,3 km-hez (2018-ban elkezdem számolni a túrázásaim során megtett kilométereket - ha már a futással egyelőre nem dicsekedhetek... :) )

Autentikus magyar reggeli :)

Éljen a lángos!!! :)

Téli túra...

... Avagy kissé tényleg szokatlan az időjárás januárhoz képest..

Meglepődtem. :) Bár én nem bánom, ha mostmár nyárig tavasz lesz. ;)

Újabb ügyelet...

...már rutinosan pillantok a sarokba, keresem a bajtársamat, hogy üdvözöljem, de üres a sarok, nincs sehol sem a pók, sem a pókhálója, biztosan összecsomagolt és elutazott...

(... vagy egy szemfülesebb takarítónő járt itt a napokban, aki nem bízott a papucsa idegbénító hatásában...)

eddig még inkább

... a 2017-es év kísért néhány elmaradásommal, ameddig azokat be nem fejezem, marad a hétvégi és munka utáni esti számítógép előtt ücsörgés... de a mostani hétvége után talán jövő hét közepe fele már 2018-as érzést csempészhetek a hétköznapokba: rendszeres spinning, hétvégén főzés (!!!), hivatalos munkaidő után már csak a munkahelyemhez nem kötődő cselekvések (bevásárlás, angol, barátnők, barátok), esetleg ici-pici kutatás.

... nem lehet egyből merészet váltani, a sejtjeimet fokozatosan kell szoktatni a jobb időkhöz, nehogy sokkolódjanak... :)

Remélem

Azt a nagy pókot a sarokban fejvesztett menekülésre kényszeríti a nem éppen ibolya illatú kórházi papucsom...

Vagy legalább vegetáriánus őkegyelme és nem hozom izgalomba az ízlelő akármilye is van neki...

Mert pókot ölni nem szerencsés, ha jól emlékszem, én pedig nem kockáztathatok már rögtön így az év elején...

2017

Ahhoz képest, hogy ezt az évet nagyon boldognak terveztem, visszaolvasva a 2017-es blogbejegyzéseimet tegnap hajnalban vonatozás közben arra döbbentem rá, hogy talán még soha ennyire nem éreztem az önbizalomhiányom átkát, nem voltam ennyire elhavazva és nem voltam ennyire fáradt, megkeseredett és szeretteim számára szerintem már-már elviselhetetlen.

A nagyjából haszontalan és kurta blogbejegyzések is erről szólnak, és bár történtek velem jó dolgok is idén, azokat valahogy mégsem volt kedvem/erőm megörökíteni. 

Sokat utaztam idén is, főként munkához köthetően, eljutottam Splitbe (bár erre az élményre nem szívesen emlékszem vissza, ez a város nálam mostantól egyet jelent a pillanatok alatt megdőlő tervekkel, újratervezéssel és fejetlenséggel - pedig nem a város tehet róla, csak egyes ott dolgozó emberek), Madridba és Firenzébe is, valamint számos magyarországi városba is.
Idén volt az első év, amikor meglepő módon számos személyre szóló felkérést kaptam, hogy különböző városokban előadásokat tartsak, ráadásul nem mindig a saját érdeklődési területemnek megfelelő területen, emiatt idén készítettem a legtöbb új előadást, meg sem tudom már számolni, hányat, de szerintem bőven 10 felett lehetett. Első alkalommal hívtak meg szülőföldemre előadást tartani és nagyon nagy élmény volt néhány régi évfolyamtárs és volt tanáraim előtt beszélni.  

Mégis a legemlékezetesebb utazásaim a családomhoz köthetőek: egy kis szabadság Szovátán, majd Krk szigetén, társas utazás anyuval Kárpátalján gyönyörű tájakon, nehéz sorsuk ellenére még mindig optimista és tenni akaró embereket megismerve, pár órás csavargás apuval Eszéken.
Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy a legszebb emlékek közül is kiemelkedik a Vízi Világbajnokságon, vagyis a FINA-n szurkolás a szüleimmel, a tombolás az előfutamokon, a heves integetés, amikor a kamera által filmezett tömegben magunkat is felfedeztük, a hajókázás a Dunán.

Elbúcsúztam Szöszikétől, életem első saját autójától, és megvásároltam Lilit, életem első új autóját. :)

Nekifogtam kicsit mozogni, bár a rendszerességtől messze állok még, és elhatároztam, hogy 2018-ban részt veszek egy futóversenyen (bár még kb 400 m-t tudok csak nagy erőfeszítéssel egyben lekocogni, de most érzem magamban az elszántságot, hogy ezen fokozatosan fejlesszek).

Ebben az évben éreztem a leginkább úgy, hogy a végletekig elhavazódtam és nem tudok már színvonalas munkát végezni emiatt. Folyamatosan elmaradtam az adminisztráció önként a nyakamba vett részével, a kérelem írások is folyamatosan nyomasztottak, amik valójában ahhoz szükségesek, hogy a betegek a legmodernebb (és emiatt nagyon drága) készítményeket megkaphassák azért, hogy jobban legyenek (bár lehet enélkül is gondozni betegeket, nézőpont kérdése minden). Szinte soha nem végeztem a munkaidő végén, hazavittem a munkát, hogy otthon folytathassam, emiatt frusztrált voltam, kimerült és elégedetlen. Átlapozva a mindentudó filofaxomat is, most így év végén rájöttem, hogy miért nem volt elég nekem a heti 40 óra, ami a Nagyfőnök szerint mindenkinek elég kellene legyen, hogy ezt a munkamennyiséget el lehessen végezni: nagyjából minden nap megnéztem még 2-3 beteget plusszba szakrendeléstől függetlenül, akiket társszakmák kollégái küldtek telefonos megkeresést követően, hogy ne kelljen a betegnek 1-2 hónapot várni, ameddig besorolódik a rendszerbe. Emiatt forgácsolódtak fel a munkahelyi napjaim, lettem még stresszesebb, és az elmaradt dolgok már elértek egy olyan szintet, amikor már reménytelennek láttam, hogy utolérjem magam, így már bele sem fogtam, a halogatás folyamatos üzemmódba kapcsolt.
Egy váratlan nagyobbacska sokk kellett hozzá, hogy megszakadjon ez a rossz kör, a tények ismeretében néhány nagyfőnöki lelki beszéd, rendszer szintű beavatkozás, hogy némileg helyre rakjam magamban ezeket a dolgokat, felzárkózzak valamennyire a lemaradásaimmal (hosszú esték alatt) és elhatározzam, hogy új szabályokat fektetek le, amik segítenek abban, hogy hatékonyan tudjam kihasználni a sajnos nem végtelen időmet.

A 2018-as év tervei között éppen ezért olyan dolgok szerepelnek, hogy a most kitalált rendszert működésbe hozzam, fenntartsam és tovább fejlesztgessem (bele kell férnie két nemzetközi vizsgára felkészülésnek is az eddigiek mellett, plussz a kutatásra is szeretnék több időt szánni, mert azzal is megrekedtem az utóbbi 5 évben), valamint a magánéletemet is szeretném jobban elválasztani a munkától. Szeretnék több időt tölteni a szeretteimmel, több időt szánni a blogomra, kissé személyesebbé tenni a bejegyzéseimet és befejezni a "nyafi"-s címkéjű bejegyzések írását (azt hiszem ez vezette a listát 2017-ben). Szeretnék futni és örömöt lelni benne. :) Önbizalom fejlesztésbe kezdek és emellett a nyakamba szakadt vezetői pozíció miatt megpróbálok kicsit ilyen irányban is fejlődni, mert az utóbbi hónapok eseményei alapján gyanítom, hogy 2018-ban erre a tudásra is szükségem lesz ahhoz, hogy ép ésszel zárjam az évet.

Sikeres, de legfőképpen Boldog Új Esztendőt kívánok Mindannyiunknak!

Uff.

egy kis lelkiismeret furdalás...

... azért motoszkál bennem, hogy ma sem dolgoztam, pedig egész nap lett volna rá lehetőség (ilyen ez a szabadság).

Cserébe megterveztem az életemet 2018 januárra, megpróbáltam beleszuszakolni heti 4 óra készülődést a szakvizsgára, heti 2-2 munkahelyhez kötött órát a nem túl kedvelt ambuláns karton leletezésre és kérelem írogatásra (hogy ne torlódjanak fel megint a korábbi mértékben most, hogy számos estét töltöttem a felzárkózással), illetve heti rendszerességgel némi időt kötöttem le mozgásra, angolra és barátokra. A bent töltött órákat kell hatékonyabban kihasználjam, mert sokkal több időt a magánéletemből már nem tudok lekanyarítani, ezt mutatja feketén-fehéren a napirendem. Érdekes volt ezt így egyben látni.

Még az önuralmamat kell arra a szintre fejlesszem, hogy ha egy napra betervezek 2 óra kérelem írást, akkor ne mászkáljak el a világ végére is, csak ne kelljen leülni a gép elé...

Ehhez még keresem a megfelelő online tanfolyamot vagy étrend kiegészítőt vagy jótanácsokat. :)

valójában csak nyitogatom

... a blogomat napok óta, utána pedig be is csukom. Nem jön az ihlet.

Úgyhogy elhatároztam, hogy nekifogok javítani azon, amit az utóbbi időben a legtöbb embertől hallok (legtöbbször magától a Nagyfőnöktől, de kollégáktól és egyéb ismerősöktől is), mint legfőbb hiányosságom: az önbizalmomon.

Megvettem hozzá Marisa Peer "Rendíthetetlen önbizalom" című könyvét és amikor épp nem alszom a szabadságom alatt (van néhány óra lemaradásom a napi 8 órához képest, amire az Én szervezetemnek ideálisan szüksége lenne), akkor próbálok haladni vele - bízom benne, hogy a könyv hatására hamvaimból újratámadok, mint a főnix madár...




Ha befejezem, van még 2 könyvem arról, hogyan legyek jó vezető, illetve egy könyvem arról, hogy hogyan varázsoljam békéssé és boldoggá a mindennapjaimat - a saját fejemben.
 

Radikális változtatásokra van szükségem ahhoz, hogy 2018-ban érezzem is, hogy boldog, elégedett és sikeres vagyok, ne csak túlélni akarjam a következő napot is valahogy... 

Amúgy áldott Karácsonyt! így utólag is. Hozzám tegnap köszöntött be végre az Ünnep hangulata. :)

Jobb későn, mint soha.

az én drága szüleim :)

Ma kaptuk bátyóval emailben :)

"Tárgy: XII.24.
Szöveg: Utolsó figyelmeztetés az Angyalkától: tessék elküldeni a levelet, hogy mit kértek karácsonyra"

Még azt sem tudom, hogy másoknak mit szeretnék ajándékozni idén, nemhogy azt, hogy ÉN mit szeretnék kapni. 
Talán vasárnap ügyelet után végre végiggondolom. 

(Majdnem) mindenem megvan

Miért is panaszkodnék?

Azért találok magamnak még bőven... Jelenleg egyedül a munkahelyem tesz némileg boldogtalanná, leginkább egy kolléga, elvétve 1-2 általam és nem általam gondozott beteg. Nem találom a megoldást.
Megfutamodni vagy maradni és harcolni. De harcolni utálok, egy nyílt konfliktus után félnapig remeg a gyomrom, egy háttérben folyó, fülembe visszajutó után pedig egy hétig tehetetlenül toporgok és tanácstalan vagyok. Eddig erre nem készített fel az Élet.

Elveszett vagyok, a szövetségeseim is csak rosszul járhatnak.

Ezt és néhány hasonló apróságot leszámítva amúgy minden rendben.

Egy újabb első alkalom...

Első alkalommal felejtettem el elvinni magammal a színházjegyet az előadásra - szerencsére beengedtek. :) bár magamtól meg sem próbáltam volna, mert el is késtem az angolóra miatt, amit másfél óra helyett 45 percesnek hittem...

Ahelyett, hogy egyre egyszerűbb és letisztultabb lenne, valahogy egyre kaotikusabb az életem...

Bár megfogadtam...

...hogy soha többé szakvizsga, most úgy tűnik, hogy ha a csillagok is úgy akarják, jövőre nemzetközi szakvizsgára mehetek az alap szakterületemen. Persze ehhez azért sok dolognak kell együtt teljesülnie és akkor még a tanulás részről és a sikerről nem is beszéltem. :)

Ez most biztos csak azért huppant az életembe, hogy ne unatkozzam  annyit és most egy heti esti megfeszített munka mellett az ambuláns kartonok is kissé megcsappantak... Tűrhetetlen állapot.

Mikulás :)

Egy vicces kedvű betegemtől még virgácsot is kaptam... :)
Tény, hogy nem vagyok túl jó, na meg ügyes, határozott, valamint hatékony az utóbbi időben...

Ezen kell majd dolgozzak, amint tudok rá egy kis időt szakítani... Kész könyvtárat vásároltam össze a témában.

mai felfedezésem :)

Viktoria Kirdiy :)

A következő kütyüm azt hiszem egy színes nyomtató lesz, önmagam szórakoztatására és a filofaxom (naptáram) díszítésére - ezekkel és hasonlóan gyönyörű képekkel. :)

Upsz :)

Nem voltam elég figyelmes, ezért a Lilivel megtett szép kerek számot nem tudtam megörökíteni. :)

Kíváncsi leszek, hogy 12 hónapnál mennyi lesz majd az óraállás. :)

egy kis néger...

... maradt csak... elvileg. És akkor talán erre az évre véget érnek az előadások és végre foglalkozhatok kicsit cikkírással és dokumentációkkal is a szabadidőmben. :) Rekordot döntöttem az egy év alatt elkészített új témájú előadások számában.

De ugyebár jövőre már nemet is fogok tudni mondani.... :)
Minden vonalon (szakmai, magánélet) azt hallom, hogy meg kell tanuljam ezt a bűvös kis szócskát - muszáj lesz megtanulni és gyakorolni, ha szót akarok fogadni...

emlék, hogy emlékezzek

Volt egyetemi szobatársam írta, amikor olvasta, hogy elő fogok adni szülőföldemen:

"Gratulálok, hogy már előadóként veszel részt! Beteljesült, amit annak idején mondtál: elmész, kitanulod azt a szakmát, amit itthon nem lehetne, és majd hazahozod a tudásod, hogy segítsd az itthoniakat."

Erről a beszélgetésről majdnem el is felejtkeztem a hétköznapi apró nyűgök végtelen sorozatában, amik pedig végülis egyre közelebb visznek az eredeti célhoz: tanulni, alkalmazni és átadni a tudást, ha bárki kéri.

Remélem még kérik, mert olyan szívesen és olyan jó volt egy kicsit otthon, együtt.

kereken 12 éve....

... írom a blogom....

... egyre rövidebbek lesznek a bejegyzések...

... amikor többre már nem lesz energiám, a vége egyszer majd egyetlen pont lesz.

.

azért addig is Isten éltesse. :)

Ahelyett, hogy fogynának...

... Egyre gyarapodnak az előadások. Jelenleg 2 frissen megtartott után ismét 3 még hátra van. Mennyivel jobb lenne, ha ez még örömöt is okozna... Mikor lesz már arról szó, hogy valaki helyett aludhatok ahelyett, hogy az előadását nekem kellene megtartani...?

...

Gyanúsan nem izgulok a következő előadásom előtt... Vélhetően már a szimpatikus idegrendszerem is kimerült...

ez is én vagyok...

... csak hogy lássátok, milyen csapodár a természetem: azt is elhatároztam kb 3 hónapja, hogy nekifogok rendszeresen futni, részben stressz levezetés, részben fogyás, részben betegségmegelőző céllal. Vettem három témába vágó könyvet, hideg időben futáshoz alkalmas felsőt és alsót, előfizettem egy futóknak szánt folyóiratra, épp csak futni nem jutottam el augusztus óta... Akkor kb 2 hét alatt fokozatosan eljutottam addig, hogy 20 percig tudtam futni és sétálni felváltva, majd elkezdődött az előadás maraton, amikor hetente máshol más témában adtam elő, azóta a futás sajnos abbamaradt. Most szerintem megint kezdhetem elölről a millió lépcsős tervet, hogy egyszer valamikor képes legyek 5 km-t egyben leszaladni.

Tegnap pedig hirtelen felindulásból majdnem beneveztem egy 2018 őszi félmaratonra, miután főzés közben (évente 1-2x én is eljutok a konyhába :) ) meghallgattam néhány lelkesítő online oktató anyagot az ideális felkészülésről a 21 km-es távra... Még szerencse, hogy utolsó pillanatban belegondoltam, hogy szerintem abba belehalnék, ha heti 2-3 alkalommal több, mint 1, de inkább 2 órát kellene futkorásszak, hogy a versenyen képes legyek teljesíteni a távot...

csalódott vagyok

Úgy kb. két hete határoztam el, hogy a 2 hét múlva esedékes előadásomig (melyet most először fogok az egyetem elvégzése óta szülőföldemen tartani) leadok 10 kilót és csinosan, magabiztosan és ellenállhatatlanul fogok a kollégák elé állni.
Háromszor sikerült is eljutni spinningre, az első alkalom után 4 napig járni is alig tudtam, folyadékot is rendesen fogyasztottam, a vacsorákat is igyekeztem kicsit visszafogni, néhányszor itthon is napi 10 perceket billegtem pilatest utánozva, ma pedig felálltam a mérlegre és.... pont ugyanannyit mutatott, mint eddig. :( És az izomzatom sem nőtt, még mielőtt bárki azt hinné...

Úgy tűnik, hogy valamit elszámoltam... és kénytelen leszek megpróbálni az előadásommal tündökölni...

Legújabb szerzeményem :)

Még nem tudom, hogy bevigyem a munkahelyemre az orvosiba, vagy maradjon inkább itthon... :)

megy ez nekem is...

... a napi 1.5 liter folyadékivás (délután 4-ig, tehát lesz ez még több is), amikor épp ráérek napközben mosdóba járkálni, sőt, kifejezetten jól is esik, mert addig sem a számítógép előtt kell ülnöm agyfacsaró tevékenységet végezve (naná, hogy kihasználom a remek alkalmat, hogy hétfőn nem kellett dolgozni menni és megpróbálok felzárkózni néhány kérelemmel és egyéb elmaradásokkal - pl levizsgázni az új online egészségügyi rendszerből, hogy november 2.-án vígan dolgozhassak tovább, mostmár összekapcsolódva a többi intézményekkel...).

Szomorú

...én már bizony elkezdtem számolni, hányat kell még szakrendelni szilveszterig...

Soha nem fogom megszeretni ezt a tevékenységet.. De legalább még semmi pozitívumot sem tudok vele azonosítani, ami miatt ne elkedvtelenedve menjek heti kétszer át "abba" az épületbe.

Valami agymosás vagy legalábbis hipnózis olyan jól jönne...

2+1

.. kis néger maradt csak - annak ellenére, hogy egy előadást ismét megtartottam, egyet megtartanak az enyém helyett, mert az illető elfelejtette a sajátját néhány héttel korábban és az én (nem általam választott) témám kevésbé fontos (ami amúgy teljességgel igaz is, és nehezen hiszik el, hogy bennem csipetnyi sértődés sincs, halleluja... :) ), még így is maradt 2+1, mert jófej vagyok és még mindig nem tanultam meg nemet mondani. Persze mindenkinek nem is akarok, és hát pont annak leginkább nem, aki megkért, hogy helyettesítsem egy alkalommal, amikor ő épp elutazik.

De azért esténként lefekvés előtt 3x elismételem ez a varázslatos kis szót, egyszer majd csak be is rögződik... remélem még mielőtt rászokom a káromkodásra... :)

egy ruhavásárlás...

... pár napig mindig motivációval szolgál arra, hogy egy kis testmozgást is megpróbáljak becsempészni a hétköznapokba....

... ezúttal pár szép blúzt kerestem a kosztümfelsőmhöz, hogy ne mindig a két kedvencemet nyűjem, amikor egyre gyakrabban előadást kell tartanom.

... nem mondhatnám, hogy segített az önbizalmamnak a mai nap, főleg amikor a korábban még használható méretekből próbálni kikecmeregni (időnként segítséggel) ...

3+1

... kis néger maradt csak...

Hat kis néger

...maradt csak, azaz ha minden jól megy, december 31.-ig már csak 6 előadást kell tartsak 6 különböző témában (a gyakorlati oktatásról most nem beszélek). Ebből kettőt már adtam is elő, a többit bizony fel kell szépen építgessem hamvai(m)ból.
De legalább a tegnapi dupla és a mai egy szem eltelt, letudva és végre MA kialudhatom magam, ami nem volt jellemző az elmúlt néhány napra. :) minden elmúlik egyszer (csak ki kell bírni idegekkel).

A "nem"-et mondás művészetét viszont gyakorolni fogom mostantól. Csak figyeljetek. ;)

a nap...

amikor testápolót öntök a fürdővízbe és sajnálom a Sheratont, hogy nem habzik a tusfürdője... aztán rájövök, hogy a hiba nem az ő készülékükben van...

kicsit több alvásra lenne szükségem. de most azért még előadást kell gyártsak kb 2-3 órán keresztül.

tartok tőle, hogy holnap sem leszek intelligensebb...

Hotelszobák, Magyarország

Gyönyörűséges, Sheraton
 ;)

meg kell hagyni...

.... bámulatos lazasággal tudom haszontalan dolgokra fecsérelni az időt 2, illetve 3 nappal az előadásaim előtt úgy, hogy még egyik sincs kész... ráadásul holnap továbbképzésre megyek hallgatóságnak a szakrendelés után, csütörtökön pedig study monitor jön és nem mellesleg oktatok is 2 órán keresztül. Pénteken és szombaton pedig azt fogom ezek után kívánni, bárcsak meg se születtem volna... és a hallgatóságom valószínűleg szintén ezt fogja gondolni.

Most is blogokat olvasok (és írok...), ahelyett, hogy ....

... valahogy én nem leszek bölcsebb, csak öregebb az évek múlásával...

végülis...

... néhány óra alatt is össze lehet dobni egy absztraktot egy nemzetközi kongresszusra, ha rájön az ember, hogy úgysem fogja helyette senki más a 10-12 társszerzőből megcsinálni... és ha a határidő 4 nap múlva van, amiből két nap hétvége, amikor más biztos nem fog ránézni, így marad az egy szem péntek, mint potenciális vélemény ütköztetés...

... amúgy nyilván nem én találtam ki ezt a dolgot 4 nappal a leadási határidő előtt... még szerencse, hogy a statisztika nagy részét már korábban lefuttattam, szóval kicsivel több energia van azért az egész mögött...

... és persze még el is kell majd fogadják. :) hátha nem én kell majd elbíráljam... :D

Félreolvasások n+1

"kit lehet elhalasztani" helyett "kit lehet meghalasztani"...

Nil nocere...

nagyon nem jó érzés

... amikor rájössz, hogy mégsem vagy annyira jó ember, mint amilyennek a képzeleted lefestett magadnak. És fogalmad sincs, hogy hol fogj neki ezen változtatni... 

6 előadás

4 különböző témában, 3 hónap alatt, 4 városban, 2 országban, és mindegyik előadást össze kell/kellett dobni. Az esti épp nem alvós órákat elég szépen leköti az előadásgyártás...

A blogírásra már nem maradt ihlet.

inkompatibilitás

... egyszerűen képtelen vagyok egy bizonyos emberrel együtt dolgozni. Meg kellene tudjam beszélni az illetővel, de szerintem felfogni sem képes, hogy mi a probléma, nekem meg már ránézés közben elszáll a türelmem, nemhogy még megpróbáljam lassan, érthetően elmagyarázni, hogy nem illik más nyakába varrni betegeket/munkát egy szó nélkül és aztán ártatlanul nézni, hogy hol itt a baj.
Itt hamarosan vér fog folyni...

Nem is kérdés, hogy mennyire szép

..ez a város.

posted from Bloggeroid

nemcsak...

... a belgák miatt éheztem, ma épp Olaszországban haltam majdnem éhen, mivel az utolsó pillanatig végzett adatbázis tisztítás miatt a megbeszélések előtt csak kevés időm maradt ennivalót keresni magamnak - és a ferragosto (az olaszok elvonulnak augusztusban szabadságra) miatt a környező üzletek mind zárva voltak (még a tegnapi szendvicses is, bár lehet, hogy ők csak sziesztáztak).

A teljes dugicsoki és kávéscukorka készletemet feléltem és végül az előadások közti szünetben találtam egy automatát, amit kifosztottam: mostmár a tegnap még lesajnált minichips-nek is örültem, meg a cukros zöld teának, ami kicsit végre megemelte a vércukromat vacsora előtt és az előadások végére egészen kitisztult az agyam is.

Hát így volnék... ma is visszavágyom a kuckóba, a hűtővel szoros közelségbe. És persze ráadásul még egy újabb munkamegbeszélés is alakulófélben, ami miatt ismét el kell hagynom majd valamikor a kuckót és el kell váljak a hűtőtől.... hüpp....

csóró belgák

Javaslom, kezdjünk gyűjteni a belgák megsegítésére, mert a nem annyira fapados Brussel Airlines járatukon még egy pohár vizet sem sikerült adniuk, nemhogy valami kekszet, vagy netalántán egy fonnyadt kis szendvicset.... úgyhogy én bizony jól meglepődtem, és ha nem lett volna nálam egy többször megolvadt snickers, amit vésztartaléknak tettem be a várható megerőltető szellemi munka miatt, bizony éhenhaltam volna. Ami még szomorúbb, hogy abban a 20 percben, ameddig a kapuk között rohangásztam a repülő váltás miatt Brüsszelben, az összesen két ételautomatában, amit találtam, csupa junk food volt (snickers, mars, chips, gumicukor), sehol egy icipici szendvics kis sonkával és sajttal, meg némi zöldséggel, ami engem reggelente életben tarthatna. Egyéb étel vásárlási lehetőséget pedig abban a rövid időben, amit ott töltöttem, nem találtam. Ráadásul még a vízautomatánál is elbuktam, mert a megszokott kék kupak itt bizony buborékmentes vizet jelentett, amit én tiszta szívemből utálok. Visszasírtam bizony az én kis kuckómat, a hűtőszekrényemet és az ásványvizeimet, ki mondta, hogy olyan jó hely ez a Nyugat -Európa?

Ráadásul ma épp sikerült a kinyomtatott repülőjegyeimet otthon felejteni, hogy még szebb legyen a dolog (egy darabig még velem voltak, de indulás előtt pont azt az egy olvasásra szánt könyvet tettem ki a csomagból, amibe ezek szerint beletettem a jegyeket). Szerencsére az online check-in -nél kértem sms-ben is elküldeni a jegyeket (gondoltam, megnézem, az milyen) és végülis ez és az okostelefon mentett meg (na meg az Orange által biztosított viszonylag olcsó internet).
Még egy darabbal bővült hát az eddigi utazásaim során otthon felejtett dolgok listája...

Ezek után kíváncsian várom milyen lesz a következő 3 nap...

Love of my life: latte :)

Hüpp

... Ma megtaláltam a mérlegen, hogy hol mutatja a testzsír százalékot...

... Hiba volt megkeresni...

posted from Bloggeroid

Naná

... Hogy elmaradtam a pilatesszel, csak 2 nappal a 7-ből, de helyette tegnap este voltam éjszakai túrán (igaz csak 12 km-esen, de annál több most nem is esett volna jól). Remélem így már bocsánatos bűn...

Képtelen vagyok rendszeresen, összeszedetten létezni és nem igazán tudom, ezen hogyan lehetne segíteni ebben az előrehaladott korban...

Konkrétan nincs olyan területe az életemnek, ahol ne lennék lemaradásban, döntően a gyenge önuralmam és csapongó elmém miatt...

S.O.S

Utolsó előtti pillanatban...

... csatlakoztam egy napi 10 perces pilates kihíváshoz, holnaptól indul. Nálam ez nulláról indulást jelent, eddig még nem próbáltam.

Ennyi azért bele kell férjen a mindennapjaimba

... csak akaraterőt kell még toborozzak hozzá...

Aki még kedvet érez, ma estig ha jól sejtem, bekapcsolódhat. 

Minél több élmény ér...

...annál kevésbé tudom eldönteni, hogy hol is kezdjek neki a beszámolóírásnak... Ezért nem fog vélhetően megörökítődni a FINA reggeli előfutamokon a szüleimmel közös szurkolás 2 napja, valamint a kárpátaljai 3 napos kirándulás élmény- és érzelem özöne. Na meg hogy tapasztalatokat szereztem Oszkárral, ami egy rendszer és nem egy konkrét ember... :)

Most is inkább lefekszem aludni írás helyett... Kiveszett belőlem minden hajlam és hajla(m)ndóság.

(majdnem) minden percét élveztem (leszámítva a 38-40 fokban 2.5 órán keresztüli határátkelést...deja vu...)

Naivitás...

...vagy inkább a valóságtól és az önismerettől teljesen elrugaszkodás volt a vízi VB (FINA) szabadtéri szurkolótáborába laptopot hozni magammal, hogy hátha 1-2 ambuláns kartont azért menetközben leletezek... És ezért cipeltem át a laptopot a vállamon a városon... Szerintem ideje lenne kicsit megpróbáljak magamba nézni és őszinte lenni magamhoz...

Én ennél sokkal demotiváltabb és lustibb vagyok.

posted from Bloggeroid

multitasking

... miközben sült a hús a sütőben (holnap érkeznek a szüleim pár napra), az IPad-en a konyhában a youtube-on a cluster elemzés alkalmazását (statisztika) hallgattam mosogatás közben ...

meglepetés...

... Könnyed kis musicalnak indult a Kaliforniai álom, hogy aztán a végén elszörnyülködve lássam, hogy valójában mégsem holtomiglan, holtodiglan, ez nem az a felhőtlenül boldog véget érő ártatlan kis alkotás. Nem tett túl jót az amúgy sem rózsás hangulatomnak.

... Ezen a héten elég sok volt a szomorúság, amit közölnöm kellett vagy ami a tudomásomra jutott.

A maradék kis szabadidőmben csakis boldog véget érő történeteket akarok.

posted from Bloggeroid

Pillanat :)

A nyaralás során levezetett 2650 km alatt volt az alábbi pillanat is :)

Gyűlnek az együtt töltött kilométerek... ;)

(csak parkolni és tolatni ne kellene...)

Eddig tartott a kipihentség...

... Ma délután 6-kor ebéd után álomba ájultam és két órán keresztül meg sem moccantam, azóta sem vagyok szellemi tevékenységre képes.

... Így kicsit lassan fogok haladni a megírásra váró 3 cikkel és egyéb tudományos tevékenységekkel...

... Lehet, hogy vissza kell térjek a napi 3 kávéra.

posted from Bloggeroid

az már biztos...

... hogy két hét nyári szabadság nem elég arra, hogy örömmel és a munkahely iránti hiányérzettel kezdjem a holnapi munkanapot... ezen az sem segít, hogy az előbb naivan megnyitottam az előjegyzést és megláttam azt a 30 kósza beteget, akit sikerült holnapra beírni a szakrendelésemre...

... jövőre megpróbálok 3 összefüggő hetet távol tölteni, ha össze lehet hangolni a többi kolléga igényeivel, hátha csak ez az egy hét hiányzik még a testi és lelki jólétemhez...

... kicsit félek, hogy merő optimizmus részemről, hogy plussz 1-2 hét meg tudja oldani a problémát és vissza tudja csempészni a lelkesedést és az őszinte mosolyt.

Hotelszoba, Spanyolország :)

Business, de azért szép. :)

ma megint..

... számonkértek rajtam egy nyolc éve elkezdett cikket...
... és most sem tudtam tiszta szívvel megígérni, hogy hamarosan be is fejezem. Egy dolog, hogy azt a fajta magasabb szintű statisztikát, amit jó lenne a befejezéshez használni, még nem találkoztam élő emberrel, aki SPSS-ben tudná alkalmazni, másfelől, amikor hazaérek a munkából 5-6-kor, kiégett aggyal és retinával, akkor már valahogy nincs sem alkotói kedvem, sem ingerenciám, hogy futtassak még ilyen-olyan statisztikákat, és hogy angolul próbáljak összeeszkábálni okos mondatokat ... ilyenkor annyira tudom irigyelni azokat, akiknek az angol az anyanyelvük, vagy nagyon magas szinten művelik a nyelvet (az én felsőfokú nyelvvizsgám - vagyis inkább a mögötte megbújó tudás - a könnyed cikkíráshoz pont nem elég..), és emiatt ugyanannyi energiabefektetésből ők megírnak 5-6 cikket, ameddig én egyetlenegyetsem.

Újabb hotelszoba, átutazóban

..még mindig Pest környéke, még mindig átutazóban :)

Hotelszoba, Pest megye

Sajnos első nap a késői érkezés miatt nem volt időm kattogtatni, de másnap reggel kijelentkezés előtt azért pótoltam. Szerintem amúgy ütötte a 4 csillagot (bár a hotel nevét sem tudom valójában, nemhogy a csillagok számát...) az alvás annyira jól sikerült, hogy reggel keresztben feküdve ébredtem az ágyon, bár ilyent szerintem már 1-2 évtizede nem csináltam.

Az étel is kifejezetten finom volt, annyira, hogy képes voltam halat választani ;)
Na jó, a továbbképzés is hasznos volt és sajnos még az is lehet, hogy a későbbiekben még feladat is származhat a friss ismeretségekből (ami azért nem terjedt odáig, hogy az ebédet ne egyedül fogyasszam (hiába na, nem igazán az én megszokott társaságom gyűlt össze).

szerintem megbolondultam...

... ugyan még nem tudok csak kb 10 métert egyhuzamban lefutni (ezt is csak egyszer próbáltam az utóbbi egy évben), de elkezdtem gondolkozni, hogy jövőre benevezek a vivicittá futásra a városban (megnéztem, ha korán regisztrálok,csak 600 ft-ba kerül a nevezési díj, tehát nagy összegeket nem bukhatok, ha mégis meggondolnám magam, és egyébként is mindösszesen csak 3,2 km a táv... ;) ).

Van rá majdnem egy évem, hogy felkészüljek... ismerve magamat, az utolsó két hétben fogom megvenni a cipőt, nadrágot és az utolsó előtti este fogok bemelegíteni először és futni egy félkört....

Most pl. a két hónapja megkapott feladatot próbálom végre elkezdeni, úgy, hogy két hét múlva kell teljesen kész legyen (ami azt jelenti, hogy egy héten belül le kell adnom a végleges verziót és ez nem kis munkával jár). A probléma csak ott van, hogy kedden megint elutazom pár napra... ilyenkor nagyon nem szeretem magam....

Igencsak fura helyzet...

Amikor az ember lánya egy továbbképzésen magára marad a vacsoránál egy asztalnál egy pohár bor társaságában, úgy, hogy minden más asztalnál sokan ülnek és majdnem senkit sem ismerek ...

...és telnek a percek, és megszületik ez a blogbejegyzés...

...és aztán odaül a Nagyfőnök és a másik munkahelyi kolléga és végre végetér ez a nem kicsit fura állapt.

Tényleg nem vagyok túl jó az ismerkedős kommunikációs vonalon... És a késztetés is csak egészen minimális, hogy próbáljak meg ezen javítani...

posted from Bloggeroid

Az igazi ;)

A barna a kedvenc.   ;)

hát akkor a mai napról

(...csak mert a memóriám erőteljesen szelektálja már a rövid és hosszútávú emlékeket, és ami nincs most leírva, az többet már nem is lesz és a feledés homályába merül... mint ahogy történt volna az elmúlt évek hasonló napjaival, ha nem veszem a roppant nagy fáradtságot és írok pár sort... )

Szóval visszanézegetve a bejegyzéseket, néhány dolog már biztosnak látszik:
- ezen a napon nagy valószínűséggel vizsgáztatni fogok a közeljövőben is, mivel ma és tavaly ilyenkor is ezzel kezdődött a napirend (most a rögtön érkezéskor megkezdett záróírásokat, mint elhanyagolható semmiségeket, hadd ne is említsem)
- viszonylag kevesen bántalmazzák már a legszebbnek tartott testrészemet, azaz a fülemet (ez mondjuk jól is van így, szeretném továbbra is szépnek tartani).
- vannak emberek, akik még mindig jelentkeznek és vannak olyanok is, akik szép lassan elkoptak az életemből (és vélhetően lesznek is még néhányan, de így is van ez rendjén, ez az élet rendje)
- ezúttal sem sikerült korábban (azaz a hivatalos munkaidő végén) eljönnöm az osztályról, pedig eredetileg szerettem volna, de gondoskodtak róla, hogy maradjon még egy kis munka, amit ne tudjak ott hagyni, mielőtt elmegyek és ezáltal (plussz a hiányzó kolléga automatikusan teljes mennyiségben rám testált betegei miatt) én legyek az utolsó előtti ember a klinikán, aki elhúz (utánam már csak az ügyeletes maradt)
- első alkalom volt, amikor igényeltem a mozgást, ezért ahelyett, hogy csak filmnézésbe vagy ambuláns betegek dokumentációjába burkolózzak (amikre aztán egészen biztos nem fogok már jövő héten ilyenkor sem emlékezni), sétálni mentem, dombbal és zölddel, és majdnem záporral, de azért annyira azért mégsem lett emlékezetes, inkább csak kicsit kifullasztós
(na jó, persze hogy van egy applikációm is, ami ösztökél arra, hogy kicsit mozogjak és jó érzés kipipálni rajta a napi rendszeres pár perces testmozgást :) )
- a családom a váram és apu énekhangja továbbra is maga a megnyugvás (kivéve, amikor időnként egy dalfoszlányt a végtelenségig képes ismételgetni - de ilyen csak szökőévekben fordul elő ;) )
- kis rózsaszín kartoncipelés nélkül ez a nap sem múlhat el (és persze ma sem néztem bele, cserébe nem magammal cipelt kórtörténeteket nézegettem)
- egyre világosabb, hogy az évek múlásával egyre csapnivalóbb az időbeosztásom és ezen már csak a csoda segíthet (épp most vagyok túl egy antihalogatós könyvön és folyamatban vannak egyéb ilyen jellegű cikkek, jól látható eredmény nélkül)

- mindenesetre örülök, hogy élek, nincsenek nagyobb problémáim, mint a nyakamba zuhanó munkahegyek és a magamat gúzsba kötő lustaságom vagy halogatási kényszerem vagy nem is tudom minek nevezzem...
Csak egészség legyen (namegacsaládomnak is), aztán valami csak lesz.

Vagy így, vagy úgy. Vagy.

Kirándulni és enni

A fotók most inkább az evésről szólnak :)
Általában az elindulás a fájdalmas, 3 perc alatt elfáradok, aztán amikor végre bemelegednek az izmaim, képes vagyok akár 10-20 km-t is menetelni nagyobb erőfeszítés nélkül (csak ne emelkedjen ;) )

A lassan hagyománnyá váló tócsni és túrós palacsinta evés gondolata szokott visszarepíteni az autóhoz. :)

ez itt még biztos nem a nyár

... bár tegnap épp megfőttem a farmernadrágban az autóban, és úgy döntöttem, hogy ideje előszedni a nyári ruhákat és nem félni alkalmazni, ma este viszont egy szabadtéri koncerten kicsit megbántam, hogy nem vártam még e merész váltással és letettem a megbízható farmer- sportcipő kombinációt. Elbűvölően lila lehettem és ősi skandinávnak látszó képződmény a szandálommal és hófehér lábaimmal (ők azok, akik kb. minusz 5 fokban már rövidnadrágot és papucsot húznak, mert itt a tavasz :) )... még szerencse, hogy az egy hete az autó hátsó ülésén felejtett vékonyka kabátot még nem jutott eszembe felvinni a kocsiból, így legalább ez melegíthetett a koncert alatt. :)

... júniusig a ruhácskák visszatérnek a szekrénybe. :)

bámulatos....

... mi mindent el lehet intézni, ha az ember kényszerből egyszer fél 3-kor lelép a munkahelyéről. A bankkártya támadás miatti banki intéznivalók mellett még egy hajvágás is belefér a bejelentkezést nem igénylő fodrászatban (és akkor most a következő havi kongresszusok és továbbképzők miatti előkészületek letudva... :) ).

... már csak azt kellene kitalálni, hogy tudnám ezt rendszeresíteni (biztos megoldható, mert vannak olyanok, akiknek ez zökkenőmentesen megy már évek óta).

Az ember

Nemrég egy nyugdíjas kolléganőt vettem fel az osztályra. Időnként vissza-visszatértem hozzá kicsit beszélgetni, oldani a feszültséget az ismeretlen helytől, emberektől, új betegségétől... Kiderült, hogy nem ment férjhez, mert mindvégig reggel 7-től este 6-ig dolgozott és a magánéletre nemigen maradt ideje... Mert nem hagyta a munkát másra.

Nekem, mint kakukkfiókának, nyilvánvalóan nem mondott semmit a neve, de másoktól hallottam, hogy jó orvos volt hajdanán, ismerték a nevét...

Amióta ismerem, minden percben egy szerény, halk szavú, értelmes embert látok, aki nem zúgolódik (bár elég sok mindennel bombázom, vizsgálatok és új gyógyszerek tömkelege), joggal kicsit tart mindentől, mert ő is tudja, hogy az egészségügyi dolgozóknál ami félresikerülhet/mellékhatást okozhat, az jó eséllyel be is következik (okozott is már ez némi fejtörést...)...

Látogatót még nem láttam körülötte, egyedül él...

Amikor ránézek, időnként magamat látom néhány évtized múlva (csak én néhány kilóval biztosan többet nyomok majd...).

A jó hír, hogy ő nem bánta meg...

A rossz hír, hogy én már most is bánom, hogy nem találom az arany középutat, amiben jut idő a munkát/kutatást/oktatást megfelelő szinten ellátni és egy kicsit magánélni is. És a lehetséges működő megoldások sem nyüzsögnek körülöttem.

Kicsit félek, hogy mit tartogat még ez a pár évtizedecske...

posted from Bloggeroid

tanulság

... azokon a heteken, amikor konziliárus vagyok, az egyik szakrendelős napomat szabadon fogom hagyni, mert úgyis megtöltik a kedves társszakmák kérései.... csak egészen kicsit vagyok kinyiffanva... és még kb 36 órára van a hétvége...

lassan

...  betemet a munka... és már fogalmam sincs, mit hogyan kellene csinálnom, hogy ezt megakadályozzam. Vélhetően több döntést kellene meghozni rövidebb idő alatt (mondjuk azonnal), kevesebb információ birtokában és kevesebbet tanakodni egy döntés előtt (ezáltal is a halogatásnak elejét venni), de ugyanakkor meg a mérleg másik oldalán azok az emberek vannak, akik tőlem várnak megoldást. És a próbálkozások száma korlátozott. Ennyi év után még mindig azt érzem, hogy nem tudok eleget. Energiám viszont már nem nagyon marad magamat továbbfejleszteni. A továbbképzéseken pedig nem mondanak túl sok újdonságot, mert mindig a nagy átlagról esik szó, de pont olyan problémáról, amit pont annak az egy betegnek a kapcsán tapasztaltam, hallgat minden elem. Időnként félek, hogy túlkezelek, időnként félek, hogy alul kezelek. Ritkán érzem azt, hogy ezt most jól csináltam.

... gyakran néha nagyon hiányzik az a lehetőség, hogy én is továbbküldhessen az embereket, ha elakadok. De legalább eddig még mindig akadt ember, akitől kérdezzek. Ha volt rá időm és volt rá idejük....

jaj.

kívánságokról...

... a zarándokút alatt amúgy számos olyan lehetőség volt, hogy kívánjon az ember valamit és teljesülni fog.... rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű megfogalmazni a kívánságaimat, úgy, hogy kellően precízek legyenek, minden apró részlet is legyen tisztázva, nehogy aztán félreértés lehessen belőle... körülbelül a negyedik-ötödik alkalom után éreztem azt, hogy ez a barokk körmondat így már egészen jó lesz, ha pont így teljesülni is fog. :)

... nem is olyan egyszerű dolog ez a kívánságosdi.

pech

... naívan azt hittem, hogy szakvizsgára többet nem fogok készülni... erre nemrég kiderült, hogy hamarosan részt kell vennem szakvizsgáztatásban, és most foghatok neki megint átnézni kicsit azokat a témákat, amik soha nem voltak a szívem csücskei...

hüppp.

A legnagyobb dilemmám..

A zarándokúton, hogy vásároljak-e 3G internetet 5000 forintért vagy kibírom nélküle, mivel eddig csak első nap volt internet a szálloda szobában...

Szokatlan dolog ennyire elvágva lenni a külvilágtól.. :)

posted from Bloggeroid

Zarándokúton...

Jó lesz ez. ;) és a látványos része csak ezután következik...

sztrájkol

.. itthon a rendszer, ami segítségével fel tudok csatlakozni a munkahelyi hálózatra, így kénytelen leszek korán lefeküdni és a végén még kialudni magam... remélem a délutáni 2 órás alvás után simán fog menni az elalvás.

állatvilág....

Szöszikét a madarak szerették lepottyantani, az új autómat (anyum szerint Szandit:) ) a macskák szeretik túraterepnek használni....

Lehamuzni mindkét autót szeretik a szomszédos lépcsőház mélyentisztelt lakói...

A XXI. században nem telik egy üres konzerves dobozra hamutálca gyanánt...

hát itt a legújabb kütyüm :)

A márkát láthatjátok. A mai 170 km-en egyelőre szívemnek tetszően futott és még egyetlen hibaüzenetet sem jelzett. :D remélem nem túl nagy elvárás ez tőle még kb 5-7 évig...

Az a számomra teljességgel hihetetlen helyzet állt elő, hogy néhány napig egyszerre két autó boldog tulajdonosa lehetek, soha nem gondoltam, hogy így fogom halmozni a vagyont (ma láttam, hogy vagyonszerzési adót is kellett fizessek a forgalomba helyezéskor - ki gondolta, hogy ilyen is létezik, még szerencse, hogy mások intézték helyettem a papírmunkát, nekem csak az pénzutalásokat kellett.... :) )

Szombaton ez az állapot is visszatér az egyautós normál kerékvágásba...

...és még mindig...

...ébren. Lehet, hogy most kellene nekifogni angol szakcikkeket olvasni, abba máskor mindig belealszom...

De most éjjel 3-kor ezzel nyomorítsam a lelkemet...? (bár annak legalább lenne némi haszna...ha az életemen agyalok, attól általában csak ideges leszek)

posted from Bloggeroid

Nem csoda

...hogy éjjel 1-kor ébrenvagyok, ha megint sikerült délután 6-kor kidőlni és este 11-ig kialudni magam... pedig holnap frissnek kell lennem, megyek az autó után. :)  

szomorú...

... amikor éjszakába nyúlóan írom a sürgősségi kérelmet egy betegemnek, és közben látom, hogy az osztályról, ahova egy hónapja átadtam, épp továbbadják az intenzívre.

... remélem nem hiábavaló a ma esti munka és a holnap reggelre betervezett könyörgések minden fórumon.

egyébként....

... pedig ijesztően gyorsan rohan az idő, most volt Szilveszter és már április van... kárpótlásul legalább tavasz. :)

... a héten úgy tűnik, hogy a december óta tervezgetett álom végre megvalósul - miután addig halogattam a végső döntést, hogy az egész országban elfogyott az az autó, amit szerettem volna, és végül 2 hete csodával határos módon egy darab mégis felbukkant, csak épp majdnem kétszáz km-re innen. Valamikor hét vége fele elhozhatom az új autót (kedvenc szakrendeléseimnek és az oktatásnak köszönhetően, amelyeket sajnos nem lehet lemondani egy ilyen apróság miatt). Valószínűleg még ezen a héten búcsút is inthetek Szöszikének, ami azért kicsit szomorú is lesz, mert számos kalandunk volt együtt és sok mindenre tanított meg kettőnk kapcsolata (biztos vagyok benne, hogy kevés nőismerősöm tud olyan szavakat, hogy bikáztatni, lambdaszonda és hűtőfolyadéktartálycsere). Az, hogy a lekapcsolt klíma mellett a pénteki vezetés közben meleg levegő jött a berendezésből, kicsit megkönnyíti az elválást - hétvégéig már nem szeretnék újabb dolgot javíttatni rajta, utána pedig már más törje a fejét ezen a dolgon - eddig amúgy a motor újraindítása megoldotta. :) Azért Szöszike eladásából meggazdagodni nem fogok, és szerintem én vagyok az első ember, aki ahelyett, hogy az autója előnyös tulajdonságait domborítaná ki, a rosszakkal kezdte a leendő vásárló előtt.... Teljesen egyértelmű, hogy ha valaha is elhagyom az egészségügyet, nem a kereskedelem fele fogok orientálódni... :)

Amúgy már elkezdődött a családban az új kütyüm nevének a kitalálása, de még nincs végső döntés. A Szöszike annyira telitalálat volt, hogy nehéz lesz hozzá foghatót találni.... 

A karkötő viselést most épp teljesen elfelejtettem az utóbbi napok zűrzavara miatt (mint ahogy azt is, hogy a wellness központban tartott továbbképzésre a fürdőruha felsőm mellé fürdőruha alsót is vigyek magammal, így ugrott az esti 1 órás kényeztetés).... azt hiszem, mostanában nem várható, hogy összeszedettebbé váljak...

történelmet írtam... :)

... ma annyira szép idő volt, és én olyan régóta tervezem, hogy valamennyi mozgást ismét beiktatok az életembe, szombaton ráadásul lejárt az épp aktuális előadásom is, a következő pedig már csak 8 nap múlva lesz esedékes, így ma délben elmentem futni (!!!), senki által nem kényszerítve. :)

Kb. 2 éve töltöttem le egy applikációt a mobilomra (és vásároltam meg az élethosszig tartó licenszet), aminek a segítségével 6 hét alatt 5 km-es folyamatos futásra leszek elvileg képes, ha heti 3x követem az utasításokat. Tegnapelőtt aktiváltam a programot és ma már használtam is. Túlélhető tempót diktál egyelőre, de majd még meglátjuk, holnap reggel hogyan ébredek... szerintem némi izomláz biztosan lesz.

Kedden megpróbálom ismét beiktatni a programra, bár esőt és villámokat jósolnak és tartok tőle, ha a mostani lelkesedésemet ez lelohasztja, akkor 2 év múlva jut eszembe megint előszedni ezt a programot egy nap erejéig...