lassan

...  betemet a munka... és már fogalmam sincs, mit hogyan kellene csinálnom, hogy ezt megakadályozzam. Vélhetően több döntést kellene meghozni rövidebb idő alatt (mondjuk azonnal), kevesebb információ birtokában és kevesebbet tanakodni egy döntés előtt (ezáltal is a halogatásnak elejét venni), de ugyanakkor meg a mérleg másik oldalán azok az emberek vannak, akik tőlem várnak megoldást. És a próbálkozások száma korlátozott. Ennyi év után még mindig azt érzem, hogy nem tudok eleget. Energiám viszont már nem nagyon marad magamat továbbfejleszteni. A továbbképzéseken pedig nem mondanak túl sok újdonságot, mert mindig a nagy átlagról esik szó, de pont olyan problémáról, amit pont annak az egy betegnek a kapcsán tapasztaltam, hallgat minden elem. Időnként félek, hogy túlkezelek, időnként félek, hogy alul kezelek. Ritkán érzem azt, hogy ezt most jól csináltam.

... gyakran néha nagyon hiányzik az a lehetőség, hogy én is továbbküldhessen az embereket, ha elakadok. De legalább eddig még mindig akadt ember, akitől kérdezzek. Ha volt rá időm és volt rá idejük....

jaj.