félreolvasások n+1

"Sajtkutatásért hárman kapják az orvosi Nobel-díjat"  - sejtkutatás helyett... :)

Amúgy van olyan sajt is, ami miatt én bizony Nobel díjat osztogatnék... :)

Sőt, nem kevés sajtban van bőségesen sejt is... :) szóval sajtsejtkutatásért is járhatna Nobel díj... 

Na jó, lassan inkább lefekszem aludni... 

A csúcson

... Szombaton eljutottam futó karrierem eddigi csúcsára - 6 egész kilométert futottam kevesebb, mint egy óra alatt. :))
Az csak ritkán jut eszembe, hogy csak kB 6 perccel hosszabb a félmaraton friss világrekordja, de tény, hogy a saját eddigi összes rekordjaimat megdöntöttem. :)

Közeledik a cél, heti 3 nap 5 km lefutása... Már csak azt a további heti két futást kell valahova beszuszakolni. :)

Az alábbi fotó az ominózus futás után készült, délelőtti első kávé ivás közben. :) (a másik lábam is ugyanilyen szép ;)  )

Abbahagyni

Akkor kell abbahagyni a számítógép nyomogatását munkát mímelve, amikor hibernálás helyett újraindítást nyom az ember (lánya)...

Na jó, valójában már azelőtt jóval abba kellett volna hagyni...

Utolsó nagy kirohanás...

... Ma nagyon rosszul esett az Élet, a rengeteg beírt vadonatúj beteg, a rengeteg meg nem írt kérelem és ezek után még az is, hogy az akut eseteket is a nyakamba varrják, miközben a Kollégák 4-kor hazamennek, míg én még lent húzom az igát.

Szegény szüleim kapták a nagyját a dühömnek és frusztráltságomnak, nekik panaszkodtam, pedig ahelyett inkább azonnal meg kellett volna pusziljam őket és a magam nyomorúsága helyett az ő napjukról érdeklődjek...

Soha többet nem akarom hazavinni a bosszúságomat.... Kell egy technika, amivel leakasztom magamról mielőtt átpakolnám a szeretteimre.

naivitás felsőfokon

... azért annyira is csak én lehetek naív, hogy elhittem az internetnek, hogy reggelente 6-kor nyit a múzeum, amit szerettem volna meglátogatni itt tartózkodásom alatt. Már el is terveztem ,hogy akkor holnap reggel 5-kor kelek, múzeum 6-8-ig, utána megreggelizek, és csak az első előadásról csúszok le, ami amúgy sem annyira érdekes az én szempontomból.

... azért gondoltam, megkérdezem a recepción, hogy biztos-e a biztos, amit a netről silabizáltam ki, mire kiderült, hogy maga a kert nyit reggel 6-kor, a múzeum bizony csak délelőtt 10-kor, így pont le fogok csúszni róla és egyébként a városnézésről is, mert estére szerveződik egy hivatalos vacsora.

... nem vagyok felhőtlenül boldog, vacsora helyett inkább a múzemban sétálgattam volna.

Ismét marad a reptéri szuvenírbolt...

függőségeim...

... a mai nap is csak megerősítette bennem, hogy internet és mobilfüggő vagyok, megfűszerezve némi figyelemzavarral. Így eshetett, hogy az előadásokon ülve és elvileg figyelgetve valós időben értesültem mindenféle munkahelyi problémákról, küldtem el sürgős kérelmet egy betegnek gyógyszerre, kértem be az intézeti gyógyszertárból árajánlatot egy készítményre, mindeközben 10 percenként kikapcsoltam a telefonomon az internetet, hogy inkább az előadásokra figyeljek, de a vége úgyis az lett, hogy (öt)percenként, megnéztem, hogy jött-e valami a postaládámba....
... Illetve, hogy írt-e az a 3-4 ember blogot, akiknek viszonylag rendszeresen (ötpercenként) ellenőrzöm a bejegyzéseit, amikor épp nem dolgozom olyan intenzíven és van időm pótcselekvéseket végezni. :)

Az este vége pedig az lett, hogy annyira nem működött ezek után a net a vélhetően sokcsillagos szállodai szobámban, hogy le kellett menjek a hallba az elkövetkező előadásaimhoz cikkeket töltögetni... Mivel ott sem működött az internet sokkal fényesebben, végül kb félóra kínlódás után feladtam... azért még egy órát fent a szobámban próbálkoztam, 5 percenként újraindítva a netet és láss csodát, a nyűglődés blogírásra is ihletett... természetesen a munkával kevésbé fényesen haladtam, de legalább a keresett cikkeket begyűjtöttem és a koncepció elkezdett alakulni agyam rejtettebb zugaiban... felszínre ugyan még nem tört, de már alakulgat...

számos (vagy számtalan...?) hibáim egyike...

... hogy mindig mást szeretnék csinálni, mint amit az adott körülmények között tenni kellene. Most épp a futásba menekülök, miután összeírtam, hány előadást kell megírjak és megtartsak a következő 3 hónapban (két számjegyű lett sajnos), ráadásul nagyjából mindegyiket más témából, más közönségnek... és készítettem egy listát a kérelmekről is, amiket sürgősen meg kellene írni... ezek a listák nem igazán tettek jót a lelki nyugalmamnak...

Ezek után ma életemben másodszor ismét egy órán keresztül futottam, javítottam 600 m-t a megtett távomon, megdöntöttem a tegnapi rekordomat és csak utána fogtam neki kérelmet írni így nagy magányomban a szép nagy hotelszobámban...

Holnap pedig nagyon fog fájni a reggeli ébredés, pedig olyan jó lenne még egy kérelmet megírni a reggeli és a 8-9 óra konferencia előadások előtt (alatta inkább figyelni kellene... )....

Ha így haladok a futással, a végén még elkezdem nézegetni a félmaratonra felkészülés tippjeit... hogy aztán jövőre még eggyel gazdagodjon a beregisztrált, de meg nem látogatott futóversenyeim gyűjteménye...

újabb csúcs :)

Egész nap esett az eső és nem készültem vízhatlan ruhákkal, így lebóklásztam a szálloda fitnessz termébe, majd életemben először futottam egy egész órát megállás nélkül, és ez alatt a nem kevés idő alatt 5 km-t tettem meg kényelmes tempóban a futópadon....
Átlag tempót nem számolni.:)

Túléltem, hát nem nagyszerű?

Hotelszobák...

Szösszenet az életszínvonalamról...

... vagy még inkább a hétköznapjaimról....

Ma reggelire 2019. januárban lejárt müzli szeletet ettem. Meglepetésemre még jó volt... Ennyit a lejárati időkről, amikre általában kínosan ügyelek.

Adományokat az alábbi bankszámla számra küldhettek, de tartós élelmiszert (lásd mogyorós müzli szelet) is örömmel fogadok...

.....

Írom mindezt egy Lufthansa repülőn egy konferenciára tartva (még nem kellett kikapcsolni a mobilt, mert késve szállunk fel :) ) , kicsit agyilag szétesve, az ételudvarban még gyors zárójelentésírások után, utolsó pillanatban még visszaszerezve a sportórámat a biztonsági kaputól, amit sikerült elveszítenem az ellenőrzés során... Szerencsére még beszállás előtt észrevettem a hiányt, maradt idő visszarohanni és a reptér személyzete is volt olyan kedves és megmentette nekem. :)

Jól indul a kiruccanás, már csak a csatlakozást lenne jó elérni...

ez az év...

... nem a futásban elért nagy sikereimről fog szólni, ez már biztos.

Azok után, hogy az év első általam kinézett és beregisztrált versenye rossz idő miatt el lett halasztva, az esőnap viszont nekem nem volt jó, a második és egyben utolsó tervezett versenyt a családban bekövetkező jobb bokatörés (egy évvel korábban nekem ez is ez volt, csak épp az enyém lényegesen kevesebb darabba tört és én megúsztam a műtétet) miatt végülis le kellett mondanom, mert ápolási feladataim támadtak.
Remélem nem a Fennvaló égi jele volt ez, hogy ne nagyon erőltessem ezt a futás dolgot, inkább küldjön egy emailt, hogy egyértelmű legyen, csak több csont ne törjön...
Az is lehet ugyanakkor, hogy az én életemet akarta megmenteni, mert a felkészülésem hagyott némi kívánni valót maga után és 2-3 km futás után vagy kipurcantam volna, vagy lesétáltam volna a maradék 4 km-t. Ez már nem fog kiderülni... Jövőre a családom és magam egészsége védelmében biztos nem fogok januárban regisztrálni egy nyári futóversenyre (ami valójában a motivációmat lenne hivatott erősíteni, hogy fel is húzzam a futócipőt, ne csak olvassak a futásról...). Ha mindenki a családban egyben van, és én is képes vagyok lefutni az adott távot, akkor fogok utolsó pillanatban jelentkezni, kicselezve a sorsot - vagy nem.

Kis naiv vagyok...

... Mert ennyi év után is azt hiszem, hogy ha utolsó pillanatban összedobok egy cikket, akkor majd ha átküldöm egy első és utolsó kritizálásra, akkor majd csak elragadtatott mondatokat kapok... Hát nem.

Éjjel fél kettőig rendezgettem át az ügyes kis bekezdéseimet és írogattam még bele néhány dolgot.

Ilyen az, ha olyan embernek küldi el az ember lánya, aki el is olvassa és még el is gondolkozik rajta... :)

Remélem megtanulok nemet mondani addig, ameddig esetleg legközelebb ismét felkérnének...

évforduló :)

Kereken 2 éve kezdtem el futni. :)

Időszakosan több hónapos kihagyással (lásd lábtörés, lustaság és egyéb etiológiai tényezők, de leginkább az első kettő)...

A kiindulási kilóim (ami miatt elköteleztem magam a futás mellett) konkrétan nem változtak, centiméterekben sem lettem kevesebb (na jó, lehet, hogy egy egész centi ment le mindenhonnan, de ha épp nagyobb vacsora után mérem másnap, akkor még az sem), de ami változott, hogy elolvasva az akkori saját magamnak írt bejegyzésemet (egy másik blogban naná, de azt sem sikerült életben tartani, mint ahogy lassan ezt sem), akkor 6x60 másodperces futások, közötte 90 másodperces gyaloglás után készültem meghalni, most pedig egy egyhuzamban lefutott 3.2-3.4 km-es futás után készülök meghalni. Lényeges különbség. :) Az akkori pulzusomat nem tudtam mérni, a mostanival egyelőre nem dicsekszem, kicsivel alatta marad az életveszélyesnek. De épp ma láttam nagyjából először azt a tendenciát, hogy bár gyorsabban futottam, mint máskor, a futásom nagyobb része, beleértve a végét is, alatta maradt a maximális zónának... :)

Hát így fejlődgetek, lassan - lassan, megtorpanva, de legalább nem feladva két hét után végleg, mint ahogy olyan sok mindent korábban...

... ebben valószínűleg a 2 új futócipőm, valamint a két futócsapatra elegendő futónadrág és póló is némiképp gátol, mert mindenhol ezeket látom, mivel már nem férnek a szekrényekben (az előfizetett folyóiratokról, a 4-5 futásról szóló könyvről és a nem kevés futós honlapra feliratkozásról már nem is írnék részletesebben... :) ).

Ilyen az, amikor még lelkes vagyok. Remélem ez megmarad és elkísér még pár évtizeden keresztül.

valahogy mindig...

... a cikkírás marad a lista végére, ami átkerül a következő napra.

Még a futás is hamarabb sorra kerül...
Notórius cikkírás-kerülő vagyok.

Létezik erre valamilyen megoldás: terápia/gyógyszer/egyéb lehetőségek???

Hatékony napok ☀

Utálok ügyelni.
Mindösszesen 3 pozitívumát fedeztem fel az utóbbi nem kevés évben (a magam részéről, mert ezzel a kollégáim biztosan másképp vannak):

1. másnap nem matatok bent délután 6-ig, hanem időnként akár már 10-11-kor le tudok lépni a kórházból és rengeteg olyan dolgot el tudok intézni, amit amúgy lehetetlenség az egyéb intézmények nyitvatartása és az én bioritmusom alapján.
Erre például egy csodálatos példa a múlt csütörtök, amikor végre eljutottam autót mosatni, tankolni, majd két darab bankba, ahol mindkét helyen sikerült elintéznem legalább 3 különböző dolgot, legalább 1-1 óra alatt, mert mindenhol nagyon lelkes de az adott témában nem annyira jártas ügyintézőket fogtam ki, akik viszont nem szégyelltek segítséget kérni kollégáiktól és így én boldogan és dolgom végeztével távozhattam. Majd ezután voltam a telefonszolgáltatómnál, ott is egy kedves, ténylegesen pályakezdőt fogtam ki, aki szintén nagy buzgalommal intézte a kéréseimet.
Majd irány a posta és már nem is tudom még hány helyen, 11-től 4-ig mászkáltam a városban, és mikor hazaértem végül, régóta nem tapasztalt hatékonyság- és sikerérzetem volt. :) Amúgy ez az élmény késztetett a blogbejegyzés megírására is, jó néha a pozitívumokat is rögzíteni, mert bizony ilyen élmények is előfordulnak. :)

2. a kb félórás otthoni zuhanyzás és hajmosás az ügyelet után, amikor végre messzire tehetem a telefont a kezem ügyéből és végre senki nem szól hozzám egy darabig, kicsit elsimulhatnak az agyhullámaim.

3. ha épp nem kell nagyon gyógyítani, ilyenkor próbálok kicsit haladni az adminisztrációval, hogy ne mindig az itthon töltött időmből fordítsak erre nem kevés órát. Kicsit megnyugtat, amikor végre tudok leletezni / kérelmeket írni, mivel esélytelen napközben még a nem szakrendelős napokon is. Sikerült megint annyira elúszni a papírokkal, hogy minden szokatlan telefonhívás esetén kezdek attól rettegni, hogy ki akar beperelni, mert nem küldtem leletet... És ez nem annyira kellemes érzés.

Még "szerencse", hogy mostanában megint egyre több az ügyelet és lehet, hogy a végén még felzárkózom az adminisztrációval... :)

én egy hős vagyok :)

... vagy inkább egy nem túl kitartó kalandor, aki időnként nagyobb fába vágja a fejszéjét, mint aminek látja a tetejét...

.... mivel már csak kevesebb, mint 6 hetem maradt a 7 km-es futóversenyemig (ami életem első terepfutóversenye lesz és valójában életem második versenye, az elsőn ugyebár 3.2 km-t teljesítve több, mint egy éve), rájöttem, hogy muszáj nekifogjak kicsit futni is, mert hiába olvasgatok cikkeket arról, hogy hogyan is kell túlélni egy ilyen versenyt, ha fizikailag nem készülök rá... Azt hiszem, eddig egyébként jóval több órát töltöttem ilyen témájú cikkek és könyvek olvasásával, mint magával a tényleges testmozgás részével...

... az egyedüli periódus, amikor még nem elég erős a futásról lebeszélő igencsak lusta énem, az a hajnali 5:45, amikor a szokatlanul korai ébredéstől még félig sokkos állapotban félálomban indulok el kocogni, majd nagyjából 15-20 perc múlva verejtékben úszva és vörös fejjel levegő után kapkodva, de éberen térek vissza a majdnem 2 km-es futásból.

Ezt pedig már négyszer sikerült véghez vinnem 4 hét alatt, ergo egy igazi hős vagyok magamhoz képest, mivel ennyi rengeteg alkalommal sikerült már leküzdenem az alvás iránti olthatatlan szerelmemet.

Azt ugyan még nem tudom, hogyan lesz ebből egyhuzamban lefutott 7 km és párszáz méteres szintkülönbség, de hát a hősök is folyamatosan meglepetéseket okoznak az emberiségnek, remélem én is képes leszek kellemesen meglepni magamat ... :)

Vissza a valóságba...

... 3 hét szabadság után holnap ismét dolgos hétfő lesz. Kicsit izgulok, meddig tart ki a jelenlegi félig zen állapot. Remélem az óra csörgése után még legalább 10 órán keresztül... :)

Olyan jó lenne legalább egy hétfőt mosollyal az ajkamon végigvinni.

van az úgy...

... hogy az ember a külföldi nyaralása alatt éjjel 1-kor még betegtájékoztatót és beleegyezőt ír, de nem zavarja, mert próbál szemléletet váltani és meglátni a dolgok jó oldalát és a végső nagy célt... :)

... és azért nem mellesleg a lelkiismeret furdalás sem hagyja tovább nyugodni, mert rájön, hogy 4 hónapja nem halad ezzel a feladattal, mert soha nem érezte igazán magáénak, pedig ha elejétől fogva azt tette volna, már 3 hónapja letudta volna a nehezét...

... ismét rengeteget tanultam etikai engedély írásból, pedig volt idő, amikor azt hittem, hogy az ilyent csak a PhD hallgatók szívatására találták ki (na jó, ez költői túlzás, a betegek és a tudomány érdeke, tudom én ezt, csak ezt általában a szegény PhD hallgatókkal szokták megcsináltatni - kivéve most, amikor majdnem egy évtized után ismét visszasüppedtem ebbe a feladat beosztásba...).

... az biztos, hogy legközelebb már másképp fognék neki... ha megint engem ér ez a megtisztelő feladat.

... és már rengeteg hasznos telefonszámot is kiderítettem. :)

2019

... Egyelőre a sikertelen pályázatok éve. Kül- és belföldi egyaránt.
Megbosszulja magát a kutatás, amiért csak a harmadik helyre szorult az utóbbi 8-9 évben a betegellátás és az oktatás mögött.

Szegény magánéletem pedig csendben nyöszörög a háttérben mindeközben...

Az ihletet

Mostanában zárójelentésekbe fektetem, néha még előadásokat is gyártok, szigorúan csakis tudományos jellegűeket.

Heti egy hosszú hétvége talán a blogírásnak is kedvezne. :)

Kellene egy kis naptár woodoo. :)