Utálok ügyelni.
Mindösszesen 3 pozitívumát fedeztem fel az utóbbi nem kevés évben (a magam részéről, mert ezzel a kollégáim biztosan másképp vannak):
1. másnap nem matatok bent délután 6-ig, hanem időnként akár már 10-11-kor le tudok lépni a kórházból és rengeteg olyan dolgot el tudok intézni, amit amúgy lehetetlenség az egyéb intézmények nyitvatartása és az én bioritmusom alapján.
Erre például egy csodálatos példa a múlt csütörtök, amikor végre eljutottam autót mosatni, tankolni, majd két darab bankba, ahol mindkét helyen sikerült elintéznem legalább 3 különböző dolgot, legalább 1-1 óra alatt, mert mindenhol nagyon lelkes de az adott témában nem annyira jártas ügyintézőket fogtam ki, akik viszont nem szégyelltek segítséget kérni kollégáiktól és így én boldogan és dolgom végeztével távozhattam. Majd ezután voltam a telefonszolgáltatómnál, ott is egy kedves, ténylegesen pályakezdőt fogtam ki, aki szintén nagy buzgalommal intézte a kéréseimet.
Majd irány a posta és már nem is tudom még hány helyen, 11-től 4-ig mászkáltam a városban, és mikor hazaértem végül, régóta nem tapasztalt hatékonyság- és sikerérzetem volt. :) Amúgy ez az élmény késztetett a blogbejegyzés megírására is, jó néha a pozitívumokat is rögzíteni, mert bizony ilyen élmények is előfordulnak. :)
2. a kb félórás otthoni zuhanyzás és hajmosás az ügyelet után, amikor végre messzire tehetem a telefont a kezem ügyéből és végre senki nem szól hozzám egy darabig, kicsit elsimulhatnak az agyhullámaim.
3. ha épp nem kell nagyon gyógyítani, ilyenkor próbálok kicsit haladni az adminisztrációval, hogy ne mindig az itthon töltött időmből fordítsak erre nem kevés órát. Kicsit megnyugtat, amikor végre tudok leletezni / kérelmeket írni, mivel esélytelen napközben még a nem szakrendelős napokon is. Sikerült megint annyira elúszni a papírokkal, hogy minden szokatlan telefonhívás esetén kezdek attól rettegni, hogy ki akar beperelni, mert nem küldtem leletet... És ez nem annyira kellemes érzés.
Még "szerencse", hogy mostanában megint egyre több az ügyelet és lehet, hogy a végén még felzárkózom az adminisztrációval... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése