... ma már nagyon érződött a közelgő hétvége, legalábbis a lelkesedésemben, reggel 10 előtt kicsivel ébredtem és nagyon gondolkoztam, hogy bemenjek-e dolgozni (érdekes érzés, hogy ez a gondolat akár fel is merülhet bennem, na de ilyen az idegenlégiós élet, nem számítanak rám, nélkülem is eldöcög a szekér - sőt :) ).
... végül aztán győzött a lelkiismeret és a tanulni akarás, ezért elsétáltam a klinikára, ma is a szerbiai származású doktornő mellett fejlesztettem a hallás utáni nyelvértésemet. Ma egy érdekes röntgenen kívül nemigen volt semmi nevezetes, viszont két beteg között megtudtam, hogy azért az itteni klinikákon sem fenékig tejfel az élet, és amit én az első napokban tapasztaltam, az csak egy szépen megrajzolt délibáb. A szakrendelésen dolgozó dokik közül csak egy van alkalmazva hivatalosan, a többiek önkéntesként dolgoznak, vagy valamilyen ösztöndíjjal... és egy stabil állásra nem túl biztatóak a kilátások... És ha mondjuk valaki nem EU-s ország tagja, mint jelen esetben akivel beszéltem, hiába az itt megszerzett orvosi diploma és az országban eltöltött 12 év, nem pályázhat meg állást a "public health"-ben... ha jól értelmezem, akkor közalkalmazottként, kórházban. Szóval itt is akadnak fura dolgok bőven...
Hát akkor itt a mese vége mára, szerbusztok gyerekek, én pedig megyek olvasni a saját mesémet, ezúttal a Pitti palotáról és a Boboli kertről, ahol a holnapi napot tervezem eltölteni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése