Mesék apunak Firenzéről 1.

Életem legszomorúbb Húsvétja ez az idei, mert apukám nagyon beteg lett és kórházba került. Elhatároztam, hogy ezentúl naponta írok neki egy bejegyzést, hogy felvidítsam, és kicsit elűzzem a borús gondolatait, mert minél hamarabb elhatározza, hogy meg akar gyógyulni, nem csupán magáért, hanem bátyóért, anyuért és értem is, annál hamarabb tudjuk majd megnézni együtt is az ebben a városban felhalmozott sok-sok szépséget.

A ma reggelem sírással kezdődött és csak az tartotta bennem a lelket, hogy anyu és a testvérem próbáltak nyugtatgatni (minden elismerésem az övék, amiért ebben a helyzetben nem vesztették el az önuralmukat és végig helytálltak, én orvos létemre közel álltam az összeomláshoz), ők győztek meg, hogy az egyedüli hasznos, amit tehetek az, hogy befejezem a sírást, elindulok, keresek egy szép templomot és megköszönöm a Jóistennek, hogy vigyázott apura éjjel és megkérem, hogy tegye ezt továbbra is. Mert szeretnénk még nagyon sok Húsvétot együtt tölteni vele.

Elindultam a Dómhoz, mert kinéztem az interneten, hogy 11 órától lesz ott valami ceremónia, amiből csak az Eukarisztia szót értettem, a többiről pedig feltételeztem, hogy az ünnepi mise része lehet. Hát nem pont így lett. 10:45-kor a térre érve hatalmas tömeg fogadott, meg sem lehetett közelíteni a dómot, rengeteg turista, talán kicsit kevesebb ősi firenzei, és mind a templom bejáratára szegezték a tekintetüket. Legalábbis azt hittem. Látni semmit sem lehetett, egy 3 éves kisfiú közvetített az apukája nyakából olaszul, abból értettem meg, hogy valami egyenruhába öltözött emberek, tollal a sapkájukon masíroznak a templom előtt. Pár perccel később hatalmas dörrenések rázták meg az épületeket, majd tüzijáték fényeit véltem tükröződni a szemközti ház ablakaiban... És ez az éktelen zörej, lövések és egyéb erős hangjelenségek, némi égbe szálló füsttel kísérve még kb 5x megismétlődtek.
(Helycsere után ennyit sikerült lefotózni.)


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Aztán csend lett, taps és elkezdett szétszéledni a tömeg. Eddigre már bezárták a Dóm főkapuját, ezért rájöttem, hogy ma itt mise nem lesz ebben az órában, de azért kicsit próbáltam közelebb menni, hátha mégis... és akkor láttam meg azt a fura építményt, amit mindenki nézett és fényképezett, hát a biztonság kedvéért lefotóztam én is.










Utána megpróbálkoztam még a Santa Maria Novella templommal is, hátha még sikerül ott elcsípnem egy ünnepi misét, de ott 10:30-tól kezdődött és még éppen tartott. Erről is lemaradtam. Eszembe jutott, hogy a közelben kell legyen még a Mindenszentek temploma is (Chiesa Ognisanti) és 12-ig még éppen odaérnék, ha sikerülne eligazodni a térképen...

Egyik útkereszteződésnél épp ellenkező irányba fordultam, mint kellett volna, így viszont hirtelen szemben találtam magam egy fehér ökrök által vont szekérrel, rajta pedig a Santa Maria del Fiore dómnál látott különös szerkezet. Az ökrök valami miatt megtorpantak tőlem 5 m-re, így volt időm elővenni a gépemet és lefényképezni őket (remélem nem én nyújtottam ennyire elrettentő látványt, bár biztos nem volt túl szívderítő a piros orrom és könnyes szemeim - mert a könnyek még folytatódtak útközben is).
A szekeret követve épp az Ognisanti templom bejáratáig értem, ott szenteltvizet osztogattak érdekes harangalakú tartályokban, rajta olaszul, hogy "Istennek Báránya, adj nekünk békét". Mivel 12-től kezdődött egy latin nyelvű ünnepi mise, bementem és leültem egy padba. Egy nagyon idős papbácsi prédikált, apácák énekeltek latinul, maga a prédikáció olasz nyelven volt. Jólesett, hogy legalább a Miatyánkat én is a hívekkel együtt tudtam mondani latinul, az olasz nyelvű megtanulása még folyamatban van.
A nap fénypontja volt, amikor hazafele bandukolva apuval is tudtam váltani pár szót, aránylag jó hangulatban volt, bár utólag kiderült, hogy azért a lelkiállapota ennél ténylegesen lényegesen borúsabb... Remélem apu, hogy mostanra már kicsit mosolyogsz is, hát még ha megtudod a durranások történetét...

Firenzében ugyanis van egy fura szokás (máshol Olaszországban ezzel nemigen találkozni, legalábbis egy olasz szakértő írása alapján), mégpedig Húsvét vasárnapján a robbanó (tüzes) kocsi menete (Scoppio del carro - egyébként ezt írta a Dóm órarendjében is, de én akkor még nem tudtam, hogy eszik, iszák, avagy imádkozzák). A Porto al Prato-tól egészen a Piazza del Duomo-ig tart, a szekéren egy hatalmas kosár található. A kosarat szállító kocsit egy csapat virágfüzérekkel feldíszített fehér ökör vontatja és egy sereg korabeli jelmezbe öltözött katona kíséri. Hát ez ugyebár stimmel azzal, amit én is észleltem, bár az értelmét továbbra sem látom, de majd még beleásom magam a háttérinformációkba.

Egy videót is feltettek erről a tubicára, innen tudtam meg én is, hogy hogyan is nézhet ki ez a ceremónia, ugyanis arról a helyről, ahol gyanútlanul megálltam, nagyjából semmit sem láttam.



Délután még egyszer kimozdultam itthonról, csatlakozott Jelena, a szerb származású kolléganő is, jót beszélgettünk (angolul). Eredetileg a Piazzale Michelangelo-n levő kilátóhoz szerettünk volna feljutni, de mivel az egész napos borús idő után a délutánra kitisztuló égbolt rengeteg embert csábított ki oda, ezért tettünk egy kört és végül a központban sétáltunk. Készítettem pár fotót az alkonyati Arno folyóról, ezekkel búcsúzom mára.

 

Gyógyulj meg, Apu!