A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Babó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Babó. Összes bejegyzés megjelenítése

csütörtök, augusztus 21, 2025

vissza még kicsit 2025 júliushoz :)

Több, mint egy hónapja tervezem megírni ezt a bejegyzést arról, hogy július 15.-én ismét nekifogtam futni (egy kis márciusi próbálkozást leszámítva) gyakorlatilag 2 év kihagyást követően. R. szabadságával egybeesett az indulás, ameddig ők Babóval a játszótéren homokoztak vagy hintáztak, addig fél órácskára a játszóteret is magába foglaló parkban felváltva sétáltam és futottam, ezúttal applikáció nélkül, csak a testem jelzéseire figyelve. Rögtön az első futásom során fogalmazódott meg bennem, hogy mennyire hálás lehetek a testemnek, hogy kiválóan teszi a dolgát, annak ellenére, hogy évtizedek óta kis megszakításokkal csak sanyargattam, nem figyeltem oda rá. Kb. 13 éves korom óta éreztem magamat kövérnek (pedig visszatekintve teljesen átlagos testalkatom volt) és emiatt néha próbáltam kevesebbet enni, mint amire a testemnek valójában szüksége volt - szerencsére hamar feladtam rendszerint, mert rosszul bírom a korgó gyomrot. :) A munka világába lépve aztán gyakran inkább nem ettem és ittam 8-12 órán keresztül, főleg a felvételes ügyeletes napokon és a szakrendelős napokon, hogy ne kelljen az étkezés és mosdószünet miatt időt veszíteni... Volt néhány olyan év is, amikor a büfé szendvicskészlete jelentette a reggelimet és ebédemet, főzni viszont este már nem fogtam neki, mert akkor is inkább a soha véget nem érő munkát próbáltam kicsit lefaragni .... 

Öt éve kezdtem végre odafigyelni a mozgásra és az étkezésre, rendeltem egészséges ebédeket és nagyjából rendszeres időpontokban meg is ettem (kivéve a szakrendelős napokat...) és így az akkorra tényleg megjelenő pár kiló túlsúlyom szerencsére szépen lassan lemorzsolódott, és fizikailag is összehasonlíthatatlanul jobban éreztem magam. Ennyi kényeztetés után érkezett Babó, akivel a babavárás, az elején egy kis izgalmat leszámítva, felhőtlen volt. Végre a szélesebb csípőmnek is hasznát vettem a szülésnél (gyerekkorom óta ezzel vigasztaltak, amikor azon keseregtem, miért nem olyan keskeny az enyém is, mint néhány osztálytársnőmé vagy a folyóiratokban látott hölgyeké), és tényleg viszonylag könnyű szülésem volt, 4,5 óra után Babó már a mellkasomon szuszogott, és nem bántam meg, hogy nem kértem fájdalomcsillapítót. 

Persze nagyon könnyű beleesni abba a hibába, hogy az ember a kezdeti összeszokás időszakát követően is mindent ezeknek a pirinyó kis lényeknek rendel alá, a saját testi-lelki-szellemi jól-létét is, és valahogy csak az a 10-20 perc mozgás, rendszeres hajmosás és a nyugodtan leülve reggelizés/evés, egy kávé feletti 5 perc elbambulás marad el a napi teendők közül, mert minden más fontosabb.... Ebbe én is belecsúsztam és most a futás újrakezdésekor tudatosult csak igazán (bár évek óta tudom az agyammal, hogy erre nagyon oda kell figyelni), hogy mennyire azt a mintát készülök átadni a gyerekemnek, hogy saját magamnak nem vagyok fontos, nem számítok, minden és mindenki más fontosabb.... és aztán csodálkozom majd, ha ő is sajnálja az időt magára fordítani... 

Így hát jól megölelgettem magam futás közben, megköszöntem a testemnek az eddigi kitartását és elhatároztam, hogy minden nap 10 percet próbálok a saját fizikai jóllétemért tenni. Apró léptekkel kezdek és majd emelgetem tovább, ha ezt sikerült beépíteni a hétköznapokba. Egyelőre heti 3-4 félórás  belesétálgatós futásnál tartok és a hajmosások bekerültek a naptáramba... 

A lelki jól-létem megtámogatására szerencsére mindig ott van a családom és néhány barát. 💓

szerda, július 23, 2025

kreatívkodunk, azaz az első átverések....

 ... és elkezdődött: egy másfél éves kislányt kell megpróbáljunk eltántorítani a képernyők bámulásától, ugyanis 2 szörnyű éjszaka után, amikor a Duck tv tudta csak lecsillapítani a vigasztalhatatlan sírását (szerencsére azóta nem ismétlődött ez a szokatlan állapot), természetessé vált számára, hogy amikor csak bemegy a nappaliba, felmászik a kanapéra és nyújtja a távirányítót, hogy kapcsoljuk be neki a tévét... Persze, ha nem teljesült az akarata, azonnal kezdődött a nagy sírás... 

Mivel kellő számú elrettentő szakirodalommal sikerült már találkoznunk azzal kapcsolatban, hogy a képernyő a központi idegrendszer fejlődését mennyire negatívan befolyásolja ilyen pici korban, így szerettük volna amennyire csak lehet, minimalizálni a képernyő idejét, ami így kezdett kicsúszni a kontrollunk alól... 

Egyelőre 2 napja le van takarva a tévé egy takaróval és azt mondtuk neki, hogy elment nyaralni és nincs ott, ahol szokott lenni... Bár gyanakodva nézegeti és egyszer a kint felejtett távirányítóval el is indította, de szerencsére a képet nem látta, így elfogadta, hogy most nincs, és más szórakozást talált magának (a lakást pakolja össze-vissza és leginkább szét...). Persze nem kis odafigyelést igényel, hogy miután mi esetleg este nézünk valamit, ne felejtsük el a tévét ismét betakarni és eltüntetni a távirányítót is szem elől... :) 

A laptopomat is elvittük a nappaliból, mert az is nagyon piszkálta a fantáziáját, úgy tűnik, hogy egyelőre csillapodott kicsit az iránta érzett vágya is... Nagyon szereti püfölni a billentyűket és tetszik neki, ahogy ablakok nyílnak és csukódnak be, olyan betűkombinációkat talált, amikről nem is tudtam eddig...

Kíváncsi vagyok, meddig sikerül kicselezni Babót... 😅🙈 

 

szerda, június 25, 2025

bukósisak-vágy..

Amióta Babó elindult két lábon (amit kicsit sem kapkodott el, kb 17 hónapos korára jött össze), egyre gyakrabban felmerül bennem a bukósisak fejre ragasztható változatának megvásárlása és alkalmazása napi 24 órában... Nem tudom, létezik-e ilyen, de mivel nem szereti a megkötős sapkákat sem, igény az lenne rá... . Most végre értelmet nyert az a kép, amit még a születése előtt láttam egyszer a játszótéren, egy pici kislányból csak a bukósisakjának a teteje látszott ki a játékok közül... 

Babó már úgy indul neki a lépcsőknek, domboldalnak, vagy szobortalapzatnak, mintha mindig is ezt csinálta volna, pedig még keresni kell néha, hol is van a teste egyensúlya... 🙈 én pedig hiába kullogok mögötte vagy mellette, ha sikeresen mindig úgy pottyan, hogy még véletlenül se tudjam elkapni. 🙈

Persze világos, hogy ezekből tanul, és hagyni kell tapasztalni, de néha a végzettségemmel is nehezen döntöm el, mi az a pont, ahol már minimum egy gyerekháziorvosi telefon illene az adott helyzethez... 

vasárnap, június 22, 2025

Babó és az állatmenhely

Ma Babó életében egy újabb izgalmas nap volt - először látott élőben pónilovakat (és ült is egy lovon a négyből, de egyelőre inkább két lábbal a földön járva érzi jól magát), mangalica malacokat, rengeteg szárnyas állatot, na meg persze kutyákat és cicákat, de ez utóbbiakkal azért már régóta találkozgat. 😊 
Annyi új inger érte, hogy hazafelé gyorsan kidőlt az autóban és itthon is aludt még majdnem 2 órát. ❤️ a babakocsit már el lehet felejteni, és hamarosan már a kezét sem lehet megfogni, ha elindul - már most is vannak helyzetek, amiknek inkább egyedül szeretne nekivágni- árkok, bokrok, bármi, amit még fel lehet fedezni. Persze a mai árok azért meglepte, le is huppant az alján, de ez nem fogja visszatartani a következőtől sem, amilyen kis öntudatos már most is... 
Lassan elkezdhetünk edzeni az első futólépéseire... 🙈

szombat, május 31, 2025

2025. május

... mindjárt vége a hónapnak, és bár mindennap a fejemben fogalmazgattam a blogbejegyzéseket, de napközben esélytelen leülni a géphez és írni rajta, mert Babó egyből idegállapotba jön és ő is szeretné nyomkodni, este pedig inkább R-el töltöttünk kettesben időt az első Babó ébredésig. Próbálok egyre kevesebb időt a telefonommal tölteni (részben Babónak mutatott példa, részben a dopamin függőségem miatt), így gyakorlatilag minden a blogolás ellen hat. 😅

Azért szeretném legalább röviden megörökíteni az egyre feledékenyebb önmagam számára, mi minden is történt ebben a csodálatos hónapban. 

Volt itt második anyák napja, amit ebben a minőségemben is töltöttem, amin R. és Babó egy csodaszép orchideát ajándékozott nekem, amin a legszebb a felirat volt: "a világ legjobb anyukája". Bár az eszemmel tudom, hogy elég csak "elég jó édesanyának" lenni, azért jólesett a visszajelzés főleg R. részéről, mert én magam annyira érzem néha, hogy ezt lehetne sokkal jobban is csinálni és meg is érdemelné Babó, de néha elvisznek a gondolataim és egyébként néha bekúszik a munka is, ami szintén tőlük veszi el az időt. 

Nem sokkal utána megvoltak a habilitációs előadásaim, ezzel vége annak a folyamatnak, ami tavaly november óta elég sok estémet és napközben azokat az óráimat kötötte le, amikor Babó nagyszülei vagy R. vállalták, hogy kicsit elrabolják a kisasszonyt, hogy tudjak a számítógépen dolgozni vagy készülni a nyilvános részre. Erről szeretnék egy külön bejegyzést is írni, remélem összejön. Ha mégsem, akkor így utólag visszanézve kevésbé volt az egész félelmetes, mint ahogy akár 5 évvel ezelőtt elképzeltem... persze még hátravan a két szavazás az egyetemen arról, hogy sikeres az eljárás vagy sem, de ami rajtam múlt, azt letudtam.

Babót beírattuk a bölcsődébe, meglepően könnyen döntöttünk R.-el a sorrendről, és már meg is érkezett a visszajelzés, felvették az első megjelölt helyre. Jövő héten megyünk szülőértekezletre - még alig tudjuk felfogni, hogy alig született meg, de már szülőértekezletre kell menni... 😁 Reméljük, hogy jól fogja ott érezni magát - januártól, addig még marad a képzeletbeli szoknyám mellett... Kiélvezem a közös időt, ameddig lehet. 

Babó nem kapkodja el az önálló felállást és kapaszkodás nélküli járást, emiatt voltunk gyógytornásznál is (amit minden egyes alkalommal, leszámítva a tegnapi napot, hosszas zokogás és dacos topogás fűszerezett) de úgy tűnik, azért lassan ez is már a múlté és kezdődnek a végtelenített sétálások és lépcsőzések. 😊 Kontroll időpontot már nem kaptunk - mindannyiunk megkönnyebbülésére. 

Erre a hónapra esett Babó első találkozása a fodrásszal is, én amúgy is mentem és akkor már az ő haját is megigazította. Nem igazán élvezte ezt az új tapasztalást, valószínűleg nem mostanában lesz ez a kedvenc közös anya-lánya programunk... Készült pár vicces fotó Babóról és az arcára kiülő érzelmekről hajvágás közben. Lehet, hogy a következő frufru igazítást megint inkább én intézem, bár a legutóbbi elég ferdére sikerült... 

Szintén májusban találkoztam egy balinéz guruval, aki elugrott Európába, mondott pár elgondolkodtató dolgot, most már csak cselekedni kell elkezdeni.

Ja és persze szülinapom is volt, egy újabb évvel lettem tapasztaltabb, és bár semmi eget rengető nem történt az utóbbi egy életévem során (már előtte megszületett Babó), de nagyon szerettem ezt az évemet, ahogy R.-el és kislányunkkal formáljuk a közös kis családunkat, és ráláttam pár dologra magammal és a munkámmal kapcsolatban is.

hétfő, május 05, 2025

nagy nap :)

... ez a mai, Babó ma bebizonyította (leginkább magának) a gyógytornásznál, hogy tud járni (csak fél felállni kapaszkodás nélkül), többször 4-5 lépést is meglett, igaz, közben rendesen bömbölve, mert ki merészelték penderíteni a komfort zónájából... 😊 ugyanolyan kudarckerülő lesz, mint az anyja... 🙈 pedig amúgy nyaktörő mutatványokra is képes...

Este fürdés előtt pedig megvolt az első pisi is a biliben, miközben a fürdővíz előkészültére vártunk és közben olvasgattuk Bogyót és Babócát. 😁 mindenki meglepődött, amikor láttuk, hogy kapás van. Most akkor lehet erre is eljárásrendet kidolgozni ... de majd csak szerda után... 🙈

szerda, április 16, 2025

cset zsípítí akcióban...

... ki mire használja, én pölö Nobel díjat érintő kutatások helyett megterveztetem vele, hogyan is szoktassam át Babót a saját kiságyába... már csak erőt kell vegyek magamon, hogy el is kezdjem az akciótervet gyakorlatba ültetni...

Legalább annyira hiányozni fog Babó hálótársi jelenléte nekem, mint amennyire én neki... 🙈

Ha valaki azt mondja nekem 2 évvel ezelőtt, hogy egy ágyban fogunk aludni egy idő után, akkor biztosan lehurrogtam volna, hogy márpedig nekem más terveim vannak... Ilyen az élet.  

péntek, március 14, 2025

évek óta...

... kerülget engem a meditáció, de valahogy mindig kibújtam előle... az utóbbi 14 hónap nem tökéletes alvásai, a saját magam önkéntesen teljesen háttérbe szorítása és a fokozódó szétszórtságom és ingerlékenységem viszont most rávett, hogy végre ezt is tervezzem be a napi elintéznivalók listájára. Olyan egy darabig nem lesz, hogy teljes csendben, zavartalanul ülhessek valahol becsukott szemmel, így most elengedtem ezt az előfeltételt és leültem a játszószőnyegre, miközben Babó reggel a játékaival matatott és igyekeztem azért amennyire lehet, elvonatkoztatni a háttérzörejektől. Mivel ez számára nem megszokott látvány, persze hamar ott cövekelt le mellettem és a kis zöld békáját a nyitott tenyerembe csempészte, hátha játszok azért kicsit vele is. Nem mondom, hogy a 10 perces meditáció minden pillanatát sikerült csukott szemmel és magamon tartva a figyelmet tölteni, de ezt már egy biztató kezdetnek élem meg. 😊 

kedd, március 04, 2025

helló tavasz :)

A márciust nagy lendülettel indítottam, előbb elsején ismét elkezdtem a futást nulláról felépítő programot (séta-futás váltakozva) úgy, hogy közben R. tolta Babót a babakocsiban, majd tegnap kipróbáltam, hogy milyen babakocsit tolva (nem, nem futóbabakocsi, csak egy átlagos, amit az egyik kolléganőmtől vettünk még Babó születése előtt, nem túl drágán). Végül is egészen jól tolható a babakocsi, csak egy baj van vele, az, hogy Babó futás közben fogja magát és feláll benne és hátrafordul hozzám - gondolom a vörös fejemben szeret gyönyörködni... :) Bár örültem, hogy már hónapok óta nem kellett bekötni a kisasszonyt, mert ügyesen ül benne, de úgy tűnik, hogy most vissza kell térni a biztonsági öv bekötéséhez, mert ezek az akrobata mutatványok nem biztos, hogy mindig tökéletesen lesznek kivitelezve.... 

Most, hogy ismét nekifogtam futni (ami nálam egyenlő a mozgással, másra még ennyire sem tudom rávenni magam), máris egy fokkal összeszedettebbnek érzem magam. Ez egyelőre még a környezetemben nem tükröződik, mert mindent vagy gyerekcuccok, vagy az én kisebb-nagyobb cikk-lista-cetli és ruhahalmazaim terítenek be a lakásban... 

De bízom benne, hogy belátható időn belül megszűnik a káosz bennem és körülöttem... :)

hétfő, február 17, 2025

Babó és a gyógytorna...

Babónak tornászni kell(ene) és szupináló szandált viselni... igen ám, csak Babó már most tudja, hogy nem szeret tornászni és ezért mereven ellen is állt neki napokig (apukájával valahogy jobban megy, de azért vele sem jutottak el a megkívánt gyakorlat számig). Így végül az elveim (sokadszori) feladása segített abban, hogy valami megoldás szülessen ebben a helyzetben: mivel minden, ami képernyővel bír, nagyon érdekli a kisasszonyt, viszont igyekszünk nem engedélyezni neki, így eléggé motiválható lett azzal, hogy egy szék támlájának támasztottam a telefont, amit kézzel nem ér el, és az Alma együttes klipjeit elindítva hagyja magát tornásztatni, miközben ő nézi a videókat.

Pár nap alatt oda jutottunk, hogy ha behozom a széket és ráteszem a mobilt, már megy is oda és kapaszkodik fel álló helyzetbe (ami a torna lényege is egyben) és sírás nélkül tűri, ha milliószor fogom, leültetem és onnan ismét fel kell állnia, ha akarja nézni tovább a videókat. 🙈

Azért igyekszünk napi 30 perc alatt maradni a képernyőzéssel, és reménykedem benne, hogy hamarabb abbahagyhatjuk a tornát, mint ahogy elválaszthatatlanná válik a telefonomtól... 😅

vasárnap, január 26, 2025

Babó és az inhalálás :)

Creusa tippjét követve Babó náthája 7. napján bevetettem az inhaláló készülékemet, ami évek óta a tárolóban várja, hogy egyszer majd eljöjjön az ideje... Hajdanán az időszakosan érzett tompa arcüreg fájdalmam miatt vettem - persze még véletlenül sem merült fel bennem, hogy helyette megmutassam magam fül-orr-gégésznek, aztán 3 használat után meg is feledkeztem róla...

Persze fiziológiás sóoldattal szerettem volna alkalmazni, ahogy megolvasgattam itt-ott a neten, de mint a patikában kiderült, a babák számára kiadagolt 5 ml-es ampullákat csak receptre felírva lehet kiváltani (na ezen kicsit kiakadtam, mert ha van valami, amivel semmi kárt nem lehet senkiben tenni, akkor az az 5 ml-es fiziológiás sóoldat), így a patikából telefonon segítséget kérő R.-el megvetettem a nem is akarom tudni mennyibe kerülő por alakú kiszerelést (természetesen tiszta NaCl - azaz konyhasó), amit hígítani kell, és amit nem kell vényre felírni, pedig abból 1 tasakból 120 ml-es oldatot lehet készíteni (hűha..)... úgyhogy kezdhettem kicsit matematikázni, mert nekem csak 5-10 ml kellett ugyebár az inhalátorba. A legnagyobb vicc az egészben pedig ami a dobozra van írva, hogy nem adható, akinek ismert allergiája van az egyetlen összetevőre, azaz a NaCl-ra (amivel én még sehol nem találkoztam...)

Na de végül elkészült a bűvös oldat, Babó pedig gyanakodva nézte, hogy már megint mit találtam ki, aztán amikor fehér füst kezdett dőlni a csövön keresztül (maszk nélkül, csak úgy az orrához tartva) az ultrahangos porlasztásnak hála, bizony kitartóan próbálta elhárítani magától, hiába mutattam magamon is, hogy túl lehet ezt élni.. Kétszer felborította a készüléket a nagy hárításban, és becsületesen ellenállt egy darabig, de aztán végül megadta magát és készült pár vicces kép, ahogy épp harapdálja a fehér füstöt, vagy épp az orrlyukain hömpölyög befele az orrába. Másnapra vagy az inhalátor hatott, vagy Babó úgy van huzalozva, hogy nála minden nátha 7 nap helyett 8 napig tart (mert az előző egy darab is így volt), de már megúszta az orrszívó maci üzembe helyezését. 

Hát már ezt is tudjuk, legközelebb ezzel indítunk (bár inkább ne legyen legközelebb, ha kérhetem)... :) 

 

szerda, január 22, 2025

Zsebibabó

 ... amióta náthás a csemeténk, egyre jobban igényli, hogy leginkább rajtam lógjon, éjjel és nappal egyaránt. Még az amúgy nagyon szeretett apukájától is átkérte magát ma hozzám (pedig mindig én fogom az orrszívó végét... 👿). Inkább a mászást is elfelejti (pedig több, mint 4 hónapja gyakorolja, meglehetősen ügyesen), csak vegyem fel és vigyem magammal, bárhová is megyek. Persze így semmivel nem haladok, beleértve a számítógép előtti határidős munkáimat, mert ha az ölembe felkéri magát, akkor azonnal bőszen nekifog a billentyűket püfölni és szegény gépem értetlenül pislog egy idő után... egy használaton kívüli billentyűzettel viszont nem tudom lekenyerezni, mert akkor nem nyílnak meg ablakok, nem gyakorol hatást a képernyőre... 😆 Ma a Netflixet is majdnem újra aktiválta a tévén, annyira kitartóan nyomogatta a minimalista távirányító gombjait (még jó, hogy nem tudja a mobilszámomat az aktiváló kód küldéséhez, itt bukott el végül az akció...). Egyébként próbáljuk a digitális világtól még távol tartani, szerintem nem olyan rossz hatásfokkal, de bámulatos, ahogy már most nyomogatja a kütyüket, ha valahogy a kezébe kerülnek.

Annyira kíváncsi vagyok, milyen emberke lesz belőle. 😊

Na és a napi jó: már csak az összefoglalót kell megírni a tézishez, és nem érzem áldozatnak magam, amiért éjszakánként tudok csak ezzel haladni.

kedd, január 14, 2025

Babó és az oltás

Babókánk egy éves korában rájött, hogy ő bizony nemhogy oltást nem szeret kapni (eddig is mindig sírt, amikor szúrták, miért is ne tenné, nekem is minden alkalommal jön, hogy sírjak, de én már nagy vagyok), de most arra is rájött, hogy a gyerekháziorvos irodájában hiába vannak érdekes dolgok, amiket korábban megfigyelt, de utána mindig valami fájdalmas esemény következik. Úgyhogy ma nagyon sírt, már amikor csak feküdnie kellett az ágyon, hogy meghallgassák a szívét, akkor is. Ma már nem mondta a doki bácsi, hogy vele kellene forgatni egy oltási kampány videót.. :) Viszont a végén a mogorva asszisztensnő majdnem rámosolygott Babóra és azt mondta, hívja fel az apukáját telefonon (nálunk volt a műanyag Babó-mobil figyelem elterelésként - és nem, nem működött), és mondja el neki, hogy ügyes volt. Eltartott egy darabig, ameddig rájöttem, hogy most épp viccelt a hölgy. Nem szokott.

Biztos az is belejátszott az ingerlékenységébe, hogy délelőtt kihagyta azt az incifinci alvást, ami még maradt eddig, a nagy kaland után az autóban viszont egyből kidőlt és elaludt - összesen fél órát, ameddig mi a szüleimmel furikáztunk a városban pár dolgot összeszedni a fogzása és lelki jólléte (és fizikai is, ugyanis kinőtte a fürdőbugyiját és nagyobbat kellett vennem) érdekében. 

Utána viszont annyira felpörgött a nagyszülői szeretetben fürödve (és anyja által hanyagolva, akinek ma 4 angol nyelvű absztraktot kellett átolvasnia és kijavítania a rendíthetetlenül dolgozó kollégái számára és szerveznie egy őszi rendezvényt ami szintén utolsó előtti napos), hogy este 7-ig le sem lehetett állítani, majd hangos sírás közben kidőlt, és azóta is egy aprócska megszakítással alszik. 

Nekem pedig így remek alkalmam adódott, hogy a fennmaradó 2 absztraktot is átolvashassam és végre fél 11-kor nyugovóra térhessek az elvégzett munka jó érzésével (és azzal az érzéssel, hogy ismét szegény habilitációm munkálatai maradtak el, de hát ez már 5 éve így van, pont most kezdjek el változni/változtatni...?)😅

És egy kis napi jó a végére, hogy szükség esetén azért a bal agyféltekém felébreszthető a hibernálásából a jelek szerint és nem bosszankodik cselekvés helyett. :)

szombat, január 11, 2025

mozgásban...

 ... valójában csak Babó, aki bár majdnem egy hónapja állt először 2 lábra, de utána több, mint 2 hétig nem foglalkozott ezzel. Viszont most rájött, hogy mennyivel több mindent lehet állva nézni, így már sem ülni, sem feküdni nem akar és egész nap rajta kell tartani a szemünket, hogy épp miben akar meg és felkapaszkodni, mit akar magára rántani vagy kiszedni a fiókokból... Nagyon mókás, ahogy sétáltatja magát, mint egy kis Döbrögi, a pocakja elöl, a lábai és feje hátul, igyekszünk rövidre fogni, mert egyelőre még az egyedül felállásra is csak kapaszkodva képes, először azok az izmai kell megerősödjenek... :) 

A kisasszony egyébként jobban tudja, hogy mit akar, mint én a legmagabiztosabb napomon, és ezt nem is rejti véka alá, ha pedig nem engedelmeskedünk, megmakacsolja magát és ember legyen a talpán, aki képes ráerőltetni az akaratát (pl. átöltözni pizsamából civil ruhába, lecserélni a köldökig vizes ruhát, tiszta pelenkát adni rá, néha berakni a kocsiban a babahordozóba - csupa emberiség és Babó ellenes cselekedet... ). Amúgy pedig egy amikor békésen alszik (időnként előfordul), elmélyülten játszik valamelyik játékával, könyvvel vagy üres palackkal, vagy elmosolyodik, minden pelenka- és ruhacserés küzdelem egyből feledésbe merül és tudjuk, hogy nekünk van a legcukibb, legszebb és legaranyosabb kislányunk. :D 

Jól ki vannak találva ezek a hormonok és cuki kinézetű emberpalánták... 😅

péntek, január 03, 2025

napi jó 1. nap (2025) - Babó babakocsis sétái

 ... talán összejön, hogy reflektáljak a 2024-es évre valamikor, egyelőre még gondolatban sem tettem meg, csak pusztán hálás vagyok érte, de a napi jó bejegyzések számolását úgy érzem, hogy újra kell kezdenem, hiszen már 2025-öt tapossuk 3 napja. :) 

Babó a szüleimmel jár sétálni mostanában, amikor az időjárás engedi (szegénykém mindig könnyes szemekkel jön fel, mert már egy minimális széltől könnyezni kezd sírás nélkül is) és olyan jó látni/hallani, hogy mi mindent fedeznek fel ilyenkor együtt (patakot, madarakat, vonatot, stb. stb.), és a szüleim is mennyire élvezik a sétát az unokájukkal - még akkor is, ha az unoka néha végigbömböli az utcát a séta vége felé, mert ő kevésbé élvezi a babakocsiban tartózkodást.... De mivel járni még nem tud, a hordozóért sem rajong (és én sem tudom egyedül a hátamra tenni, valahogy nem vagyok még ehhez elég ügyes), marad a babakocsi és időnként a sértett pillantások vagy sírás... 🙉 

Ma egy egész órán keresztül bírta a kisasszony a kirándulást. :) 

Én pedig az így nyert idő alatt próbálom összeállítani a habilitációs anyagomat és közben egyre kevésbé vagyok lelkes, mert valahogy nem azokat a tevékenységeket díjazzák az adatlap alapján, amikbe én az utóbbi években nem kevés időt fektettem...

szerda, január 01, 2025

karácsony 2024

Ez volt Babó első karácsonya, amit próbáltunk úgy alakítani, hogy mindenki jól érezze magát és Babónak is legyen érdekes (ha már emlékezetes nem is lesz :) ). A nagytakarítás egy jelentős része elmaradt, illetve még most is folyamatban van, a főzést a nagymamák oldották meg. Nekem nagyon nagy luxus volt, hogy nem kellett ezeken stresszelni.

December 24.-én R.-el közösen díszítettük fel a közepes méretű formás kis nordmann fenyőt, aminek a felső ágából le kellett csippenteni, mert elég vicces kanyart vett. Babó is végignézte és próbált becsatlakozni a csillogó gömböket látva, de ezt igyekeztük megakadályozni... megható volt, amikor először énekeltük úgy a Mennyből az angyalt a karácsonyfa körül a szüleimmel és R.-el, hogy közben a kislányunk is tágra nyílt szemekkel nézte a fényeket élete első karácsonyán. Az este további részében Babó az ajándékaival játszott, aztán kidőlt a sok új élménytől.

Másnap R. szüleinél volt az ünneplés a szüleimmel, Babó második unokatesójával és az ő rokonaival együtt, persze itt is sok szép (és hasznos) ajándékot kapott és kézről kézre járt, meglepően jól viselte. Még nagy a 6 év korkülönbség a két kisgyerek között, de talán jövőre már többet tudnak kapcsolódni, főleg, ha már Babó is elkezd járkálni és értelmet nyer a babanyelve... :) 

Érdekes lesz a két család karácsonyi hagyományait alapul véve megteremteni a hármunk közös ünnepét. :)


szombat, december 21, 2024

mérföldkövek...

Babó életében, méghozzá a mai naphoz kötődően. 

Ma volt az első kiflivég rágcsálás, mind a két kibújt és egy éppen csak elindult fogacskájával... :) nem kapkodja el a fogzást, megadja a módját, csak az én koszorúereim húzódnak össze folyton folyvást, amikor a darabos táplálást próbálom valahogy szervezni...

Ma először fel is állt egyedül a kiságy szélében megkapaszkodva (majd második ilyen megmozdulásnál jól beverte a száját). A mozgásfejlődést is komótosan intézi Babó, de azt hiszem, hogy emiatt nagyon hálás lehetek, mert így legalább a már meggyötört koszorúereimnek adott egy kis haladékot.

csütörtök, december 19, 2024

napi jó 62. nap (2024)

Bár Babó épp evés és ivás sztrájkot tart, a gyümölcslé, amit utoljára 6 hónapos korában kapott pár alkalommal, amikor az ivással ismerkedett, ismét felkeltette az érdeklődését és vacsorára ivott annyit, amit kb előző 2 nap összesen. Így holnapra van reményem, hogy kicsit visszahidratáljam, mert a víz más pohárból és a tea annyira nem jött be. Olyan jó lenne olvasni a fejében, miért szeretett ki a rózsaszín membrános poharából vagy a vízből vagy is.... 

Remélem ez is átmeneti, mint oly sok minden az eddigi életében (kivéve a pelenkázás, öltözés, és fürdés utáni törülközés iránti ellenszenv, ezeket egyenletesen utálja születése óta)...

bújj-bújj

Rohannak a napok, és este blogírás helyett inkább kicsit beszélgetek még R-el (ha nem alszom el én is véletlenül), mert addigra nyugszik el a ház. Babó a náthája óta bújósabb és kicsit nyűgösebb is, szorosan a nyomomban van, és legszívesebben a karjaimból mutogatná egész nap az őt érdeklő tárgyakat... így nem igazán sikerült még csak a töredékét sem elvégezni azoknak a feladatoknak, amiket terveztem, a lakás egyelőre romokban, karácsonyi ajándékok pedig tényleg csak valami csoda folytán kerülhetnek a fa alá... 😅

Lassan elengedem az elképzeléseimet és lesz ami lesz... De karácsonyi zene biztos, hogy van és lesz... 😊

szerda, december 11, 2024

napi jó 61. nap (2024)

Azok után, hogy minden ismeretlen embert levesz a lábáról a mosolyával, ma készült Babóról olyan kép is, amikor épp a földön fekszik és bömböl az asztalról levert papírok között. Ja, hogy ez nem is annyira jó hír... máskor ilyen nagy bömbölések közben biztos nem jutna eszembe elővenni a telefont és fotózgatni, de rájöttem, hogy ilyen kép is kell a családi albumba, mert az idő hajlamos kicsit átrajzolni a múltat... :) Hát most kettő ilyen kép is készült. Vélhetően a délutáni 15 perces alvása is közrejátszott, amit hiába próbáltam még kétszer kicsit megnyújtani, nem kért belőle. 

Ma megérkeztek a hajpántok és a hajcsatok egy magyar kézművestől, amikkel a Babó szemébe lógó tincseket szeretném megzabolázni (hogy ne kelljen megint a papírvágó ollót akcióba állítanom...), egyből hármat is raktam a hajába, nagyon édes volt. 😁

Ebéd körül felhívott egy céges ismerősöm is, aki egy előadás megtartására kért fel annak ellenére, hogy tudja, hogy most épp itthon vagyok és leginkább csak felejtem a szakmát... hízelgő volt, hogy rám gondolt, de szerintem nem fogom elvállalni, mert így is a Babó altatása utáni ébren töltött óráimat eléggé kitöltöttem az utóbbi időben az ilyen be-becsúszó hízelgő feladatok teljesítésével...🙈