havi egy ...

Úgy tűnik, bölcsi nélkül is megy nekünk a havi egy nátha az utóbbi időben... szeptember és október után most novemberben is sikerült összeszedni valamit, ami miatt előkerült a gyűlölt orrszívó és inhaláló is. Annyira utálja az orrszívót még mindig, hogy szerintem ezzel alapozom meg a felnőttkori, hosszú időre kinyúló pszichoterápiás üléseit... 

Mi lesz itt januártól, amikor indul Babó a bölcsődébe... 🙈

gyerekszáj

A mai aranyos: "Gőgös Tata". 

Nem, nem lehet meggyőzni arról, hogy az Kata és nem Tata. Pedig a Tata értelmét egészen biztosan tudja... 😅

téli álom...

 ... én már megkezdtem a téli álmot, napok óta kb egyszerre dőlök ki Babóval, egyik nap ez például este 7-kor következett be. Ebben csak az volt a kellemetlen, hogy két határidős feladatom is volt, az egyik tegnapi, a másik mai határidővel... az egyik érdekes volt, egy online kurzus sok modullal, a másik viszont nemszeretem feladat, ismét bírálatot kellett írnom... Ezt valahogy nem tudom megkedvelni, mindig rossz érzéssel tölt el, amikor mások munkáját kell véleményeznem és sokáig töprengek azon, nem vagyok-e túl szigorú, esetleg igazságtalan, rendben van-e, amit írtam.... 

... most még a csetzsípítít is megkérdeztem kíváncsiságból, miután feltöltöttem a dolgozatot és képzeljétek, 5-ből 4 kritikában nem volt igaza. Szóval csak óvatosan a tudományos tevékenységével... de azért számos dologban pedig bámulatraméltóan sokat tud segíteni, pl. kurzus/előadás tervezés tanítási célok alapján, nagy terveket szövögetek az előadásaim anyagainak megreformálásával kapcsolatban - majd ha visszamegyek dolgozni... :) 

... de most még jó lenne kiélvezni az utolsó cseppjeit a Babóval itthonlétnek.

próbálom összeszedni

 ... így éjfél körül, hogy miről is írhatnék ma, hogy valami értelme is legyen... egy határidős kurzus moduljait oldom esténként, miután Babó elaludt, és bár nagyon hasznos, és rengeteg új információt tartalmaz, valahogy a mostanában dominánsabb jobb agyféltekémnek kicsit nehezebb befogadni. Elszoktam a racionális gondolkozástól az utóbbi 2 évben... 

... nehéz másról írni, mint erről a kis emberkéről, aki velünk lakik, és aki minden nap valami újat csinál és tanul. Szeretnék én is ilyen bátor, nyitott és kísérletező lenni... :) 

... rájöttem, hogy nem lehet akármit ígérni, mert emlékszik rá és a kezdetleges kis szókincsével számon is kéri - pl. tegnap mondtam, hogy délután is kimegyünk egyszer, mert a délelőtti játszóterezés félbeszakadt a pocsolyába trappolás és átázott nadrág miatt, de aztán valahogy eltelt a nap kis házimunkával, matatással és 4-kor, amikor már készült a nap lemenni, ő is jelezte, hogy "kimenni", de akkor már nem akartam nekivágni - igazi csalódottságot láttam rajta. 

... hát igen, ő már egy szabályos kis ember. 

máris...

 ... megszakadt a sor, tegnap egész nap bujkált bennem valami, tudjátok, az a kellemetlen érzés, amikor még a ruha érintése a bőrödön is zavar és egész nap csak aludnál és mindenki hagyjon békén... Persze Babó ezt nem észlelte, vagy ha mégis, akkor sem akarta jelét adni, mert hiába csábítottam kétszer is délután egy kis extra alvásra, nem lett belőle semmi. A babaúszás miatt megint az autóban aludt csak egy nagyon rövidet, így még létjogosultsága is lett volna a kiegészítésnek... 

... ellenben délután még ki akart menni, mert a babaúszás nem merítette le eléggé a jelek szerint, így majdnem viharos erejű szélben, az elején csak kettesben róttuk a köröket a játszótéren a kismotorral. Majd megérkezett egy négygyerekes család, 1 kirobbanó energiájú és 2 köhögő gyerekkel, valamint egy babahordozóban fekvő kb 10 hónapossal. Minden elismerésem nekik a 4 gyerek menedzseléséért, én egy kisgyerekkel is úgy érzem, hogy néha alig boldogulok - tegnap is ő győzött... 

... a játszótérről alig lehetett hazaterelni, mert indulni kellett a bölcsibe szülőértekezletre - ugyan még nem kezdte el, de ez már a második értekezlet és volt már szülő-klub is... Nagyon beindult az ilyen fajta tevékenységünk - mi lesz, ha már járni is fog - és hetente kell menjünk, mert átszervezi a bölcsi rendjét a saját elképzelései szerint - pl. délelőtt 1 óra szabadtéri játék helyett 3 óra...? De amúgy jó volt megfigyelni ebben az új környezetben, bár sok idegen felnőtt volt, de ő nyugisan pakolt le a polcokról, odahozott egy csomó mindent a kezembe, leült a kisszékre az első sorban (míg én R.-el a hátsó sorban foglaltam helyet...), ő is aláírta a jelenléti ívet a Babó féle híres kriksz-kraksszal :) 

Remélem ilyen jól feltalálja magát akkor is, amikor majd ott is kell maradnia nélkülünk.

próbálok én is

 ... kicsit gyakrabban írni, bár számomra nem tűnik elérhetőnek, hogy novemberben minden nap bejegyzés szülessen (blogvember 😊 ). 

Ismét újabb szoros határidők, részben a halogatásomnak köszönhetően, részben annak, hogy ameddig egy feladatot nem fejezek be, nem tudok érdemben foglalkozni egy másikkal, egyszerűen így működöm. Az egyetemen sem tudtam párhuzamosan több vizsgára készülni, pedig láttam másoknál, hogy van, akinél működik.

Januárban kezdődik Babónak a bölcsi, nekem pedig a visszaszámlálás a munkába visszatérésig... A lelkesedésem egyelőre nem az igazi, de addig akár még el is kezdhet hiányozni a sok évig gyakorlatilag második otthonomat jelentő épületkomplexum a benne dolgozó emberekkel...  

gyertyák

Ma Babóval és az apukájával az apai nagyszülőknél jártunk és eljutottunk a temetőbe is, ahol két dédnagyszülőnél gyújtottunk gyertyát. Babót láthatóan nagyon lenyűgözte a sok fény és tűz az esti sötétségben, de az ő kedvét cseppet sem befolyásolta az elmúlás hangulata, ami a sírokat látogató emberek arcán eléggé kiült. Ő csak jó mókát látott a sírok között mászkálásban és a gyertyák figyelésében. 

Itthon én is gyújtottam gyertyát az én nagyszüleimért, miután Babó elaludt. 

Ha belegondolok, hogy hány embernek kellett találkoznia és szerelembe esnie a felmenőink között, hogy pont ez a 100% öntudat kislány megszülethessen.... remélem mindannyian a szemük sarkából odafigyelnek rá és vigyáznak kicsit, amikor nekünk épp elfogy az energiánk/türelmünk... 😊

utolsó előtti pillanat tanulsága

 ... bár sok mindenben változik a hozzáállásom az új élethelyzetemben, de ami örök és állandó marad a jelek szerint: bármikor is fogok neki, úgyis a határidő utolsó napján fog elkészülni az adott munka... 

még mindig nyaral...

 ... ma nagyot nézett a védőnő, amikor a pokróccal letakart tévét meglátta. :) Pár szóban elmeséltem neki, hogy július végén elment nyaralni a tévé és pár nap gyanakvás után Babó elengedte ezt a témát és azóta olyan nagyon máshol sem jön izgalomba, ha tévét lát (nagyiéknál, ismerősöknél - igaz megkérünk olyankor mindenkit, hogy kapcsolja ki)...

... szóval a tanulság, hogy nem kell mindent túlagyalni, érdemes a legegyszerűbb megoldást tesztelni először és csak azután átrendezni az egész lakást (mint ahogy én első lépésként gondoltam)...

... az utóbbi 2 hétben már sokadszorra jön velem szembe ez az intelem, hogy ne bonyolítsak túl mindent, mert abban fáradok el pszichésen, nem is annyira magán a megoldandó feladatokon. 

... de hát mindig van mit tanulni, vagy újratanulni magammal kapcsolatban. 😅 Ha az egyik életterületemen sikerül bevezetni valamit, az nem jelenti, hogy minden más életterületen is eszembe jut  működtetni... 

még mindig...

 ... nem tanultam meg a leckét... amikor határidős feladatom van és időhiányba sodródok (mint általában mindig), a testi-lelki jóllétem szempontjából legfontosabb dolgokról mondok le leghamarabb: alvás, testmozgás, kritikus helyen található kupacok felszámolása (pl. íróasztalon) a lakásban. 

... 2 hete szünetel a futás. De azért nem adom fel.

dac

Sikerült diagnosztizálnunk Babó újkeletű kiborulásainak és karmolászásainak a hátterében az induló dackorszakot... igazán várhatott volna ezzel is még egy kicsit, ha már sem a járást, sem a beszédet annyira nem kapkodta el... Bezzeg ezzel nem várta meg a 2 éves kort, ahogy a legtöbb helyen írják az indulás időpontjának... 

Még akár mókás is lehetne, ahogy toporzékol néha ez a kis miniatűr emberke, ha nem követné egy szívet tépő sírás és rúgkapálás, ami a megnyugtatási próbálkozásokat meglehetősen akadályozza... 

Csak remélni tudom, hogy pár hónap alatt túlleszünk ezen... 🙈

vissza még kicsit 2025 júliushoz :)

Több, mint egy hónapja tervezem megírni ezt a bejegyzést arról, hogy július 15.-én ismét nekifogtam futni (egy kis márciusi próbálkozást leszámítva) gyakorlatilag 2 év kihagyást követően. R. szabadságával egybeesett az indulás, ameddig ők Babóval a játszótéren homokoztak vagy hintáztak, addig fél órácskára a játszóteret is magába foglaló parkban felváltva sétáltam és futottam, ezúttal applikáció nélkül, csak a testem jelzéseire figyelve. Rögtön az első futásom során fogalmazódott meg bennem, hogy mennyire hálás lehetek a testemnek, hogy kiválóan teszi a dolgát, annak ellenére, hogy évtizedek óta kis megszakításokkal csak sanyargattam, nem figyeltem oda rá. Kb. 13 éves korom óta éreztem magamat kövérnek (pedig visszatekintve teljesen átlagos testalkatom volt) és emiatt néha próbáltam kevesebbet enni, mint amire a testemnek valójában szüksége volt - szerencsére hamar feladtam rendszerint, mert rosszul bírom a korgó gyomrot. :) A munka világába lépve aztán gyakran inkább nem ettem és ittam 8-12 órán keresztül, főleg a felvételes ügyeletes napokon és a szakrendelős napokon, hogy ne kelljen az étkezés és mosdószünet miatt időt veszíteni... Volt néhány olyan év is, amikor a büfé szendvicskészlete jelentette a reggelimet és ebédemet, főzni viszont este már nem fogtam neki, mert akkor is inkább a soha véget nem érő munkát próbáltam kicsit lefaragni .... 

Öt éve kezdtem végre odafigyelni a mozgásra és az étkezésre, rendeltem egészséges ebédeket és nagyjából rendszeres időpontokban meg is ettem (kivéve a szakrendelős napokat...) és így az akkorra tényleg megjelenő pár kiló túlsúlyom szerencsére szépen lassan lemorzsolódott, és fizikailag is összehasonlíthatatlanul jobban éreztem magam. Ennyi kényeztetés után érkezett Babó, akivel a babavárás, az elején egy kis izgalmat leszámítva, felhőtlen volt. Végre a szélesebb csípőmnek is hasznát vettem a szülésnél (gyerekkorom óta ezzel vigasztaltak, amikor azon keseregtem, miért nem olyan keskeny az enyém is, mint néhány osztálytársnőmé vagy a folyóiratokban látott hölgyeké), és tényleg viszonylag könnyű szülésem volt, 4,5 óra után Babó már a mellkasomon szuszogott, és nem bántam meg, hogy nem kértem fájdalomcsillapítót. 

Persze nagyon könnyű beleesni abba a hibába, hogy az ember a kezdeti összeszokás időszakát követően is mindent ezeknek a pirinyó kis lényeknek rendel alá, a saját testi-lelki-szellemi jól-létét is, és valahogy csak az a 10-20 perc mozgás, rendszeres hajmosás és a nyugodtan leülve reggelizés/evés, egy kávé feletti 5 perc elbambulás marad el a napi teendők közül, mert minden más fontosabb.... Ebbe én is belecsúsztam és most a futás újrakezdésekor tudatosult csak igazán (bár évek óta tudom az agyammal, hogy erre nagyon oda kell figyelni), hogy mennyire azt a mintát készülök átadni a gyerekemnek, hogy saját magamnak nem vagyok fontos, nem számítok, minden és mindenki más fontosabb.... és aztán csodálkozom majd, ha ő is sajnálja az időt magára fordítani... 

Így hát jól megölelgettem magam futás közben, megköszöntem a testemnek az eddigi kitartását és elhatároztam, hogy minden nap 10 percet próbálok a saját fizikai jóllétemért tenni. Apró léptekkel kezdek és majd emelgetem tovább, ha ezt sikerült beépíteni a hétköznapokba. Egyelőre heti 3-4 félórás  belesétálgatós futásnál tartok és a hajmosások bekerültek a naptáramba... 

A lelki jól-létem megtámogatására szerencsére mindig ott van a családom és néhány barát. 💓

szúnyogos

 ... engem bizony megesznek a szúnyogok a napi 2-3 órás játszóterezés során és lassan Babót is kezdik megkedvelni... 😟

Ma befújtam magam szúnyogriasztóval indulás előtt - ezek után egy méhecske csípett meg... 🙈 

Nem volt kellemes érzés.

Valami tipp szúnyogok ellen - gyereknek és felnőttnek egyaránt? 

kreatívkodunk, azaz az első átverések....

 ... és elkezdődött: egy másfél éves kislányt kell megpróbáljunk eltántorítani a képernyők bámulásától, ugyanis 2 szörnyű éjszaka után, amikor a Duck tv tudta csak lecsillapítani a vigasztalhatatlan sírását (szerencsére azóta nem ismétlődött ez a szokatlan állapot), természetessé vált számára, hogy amikor csak bemegy a nappaliba, felmászik a kanapéra és nyújtja a távirányítót, hogy kapcsoljuk be neki a tévét... Persze, ha nem teljesült az akarata, azonnal kezdődött a nagy sírás... 

Mivel kellő számú elrettentő szakirodalommal sikerült már találkoznunk azzal kapcsolatban, hogy a képernyő a központi idegrendszer fejlődését mennyire negatívan befolyásolja ilyen pici korban, így szerettük volna amennyire csak lehet, minimalizálni a képernyő idejét, ami így kezdett kicsúszni a kontrollunk alól... 

Egyelőre 2 napja le van takarva a tévé egy takaróval és azt mondtuk neki, hogy elment nyaralni és nincs ott, ahol szokott lenni... Bár gyanakodva nézegeti és egyszer a kint felejtett távirányítóval el is indította, de szerencsére a képet nem látta, így elfogadta, hogy most nincs, és más szórakozást talált magának (a lakást pakolja össze-vissza és leginkább szét...). Persze nem kis odafigyelést igényel, hogy miután mi esetleg este nézünk valamit, ne felejtsük el a tévét ismét betakarni és eltüntetni a távirányítót is szem elől... :) 

A laptopomat is elvittük a nappaliból, mert az is nagyon piszkálta a fantáziáját, úgy tűnik, hogy egyelőre csillapodott kicsit az iránta érzett vágya is... Nagyon szereti püfölni a billentyűket és tetszik neki, ahogy ablakok nyílnak és csukódnak be, olyan betűkombinációkat talált, amikről nem is tudtam eddig...

Kíváncsi vagyok, meddig sikerül kicselezni Babót... 😅🙈 

 

bukósisak-vágy..

Amióta Babó elindult két lábon (amit kicsit sem kapkodott el, kb 17 hónapos korára jött össze), egyre gyakrabban felmerül bennem a bukósisak fejre ragasztható változatának megvásárlása és alkalmazása napi 24 órában... Nem tudom, létezik-e ilyen, de mivel nem szereti a megkötős sapkákat sem, igény az lenne rá... . Most végre értelmet nyert az a kép, amit még a születése előtt láttam egyszer a játszótéren, egy pici kislányból csak a bukósisakjának a teteje látszott ki a játékok közül... 

Babó már úgy indul neki a lépcsőknek, domboldalnak, vagy szobortalapzatnak, mintha mindig is ezt csinálta volna, pedig még keresni kell néha, hol is van a teste egyensúlya... 🙈 én pedig hiába kullogok mögötte vagy mellette, ha sikeresen mindig úgy pottyan, hogy még véletlenül se tudjam elkapni. 🙈

Persze világos, hogy ezekből tanul, és hagyni kell tapasztalni, de néha a végzettségemmel is nehezen döntöm el, mi az a pont, ahol már minimum egy gyerekháziorvosi telefon illene az adott helyzethez... 

Babó és az állatmenhely

Ma Babó életében egy újabb izgalmas nap volt - először látott élőben pónilovakat (és ült is egy lovon a négyből, de egyelőre inkább két lábbal a földön járva érzi jól magát), mangalica malacokat, rengeteg szárnyas állatot, na meg persze kutyákat és cicákat, de ez utóbbiakkal azért már régóta találkozgat. 😊 

Annyi új inger érte, hogy hazafelé gyorsan kidőlt az autóban és itthon is aludt még majdnem 2 órát. ❤️ a babakocsit már el lehet felejteni, és hamarosan már a kezét sem lehet megfogni, ha elindul - már most is vannak helyzetek, amiknek inkább egyedül szeretne nekivágni- árkok, bokrok, bármi, amit még fel lehet fedezni. Persze a mai árok azért meglepte, le is huppant az alján, de ez nem fogja visszatartani a következőtől sem, amilyen kis öntudatos már most is... 

Lassan elkezdhetünk edzeni az első futólépéseire... 🙈

pont

Csak hogy pont kerüljön a hosszan taglalt történet végére - három nappal a bejegyzés megírását követően megérkezett az értesítés a sikeresen zárult habilitációs eljárásomról. Talán majd meg is ünnepelem - szokásomtól eltérően. 

Ideje lenne gyakorolni nagydobra verni örömmel és ünnepléssel lezárni egy-egy folyamatot és nem csak kihúzni a feladatos listáról és menni tovább. 

A nagy hajrá...

Elég sok évig sikerült halogatnom az akadémiai pályafutásom következő lépcsőjének a megmászását... egyrészt nagyon ijesztőnek tűnt a folyamat, másrészt úgy éreztem, hogy nem tartok még ott tudásban, hogy ezzel foglalkozzak, harmadrészt pedig kb. 5 éve meg is változtatták a szabályzatot, így még egy cikket kellett volna írjak, hogy teljesítsem a követelményeket. Az új szabályzat remek lehetőséget adott, hogy az első két okot megtámogatva évekre parkolópályára állítsam ezt a feladatot. 

Babó születése előtt döntöttem úgy, hogy pontot teszek a több, mint egy évtizede írt cikk végére, hogy ez már ne nyomasszon a gyerkőc mellett. Ez a cikk az én akadémiai békám volt, amit sehogy sem tudtam lenyelni, bár közben néhány angol cikk megírásában aktívan részt vettem. A születése előtt pár nappal küldtem be a cikket, és végül 2 visszautasítás után kb 8 hónap múlva fogadták el, így elhárult a szabályzat követelményei miatti akadály a habilitációs eljárás pályázati anyagának benyújtására... 

A következő reális beadási határidő idén február volt, így novembertől elkezdődtek az éjszakai munkák és a Babó nagyszülei (mind a négy) és R. általi sétáltatások alatt munkára lopott órák. Sikerült is beadni a pályázatot egy jó nagy hajrával a végén, amibe a főnökeim is bekapcsolódtak. Megtaláltuk az egyetlen alkalmas napot az opponenseim és az eljárásom bizottságát vezető professzor számára, ami szerencsére májusra esett, így maradt némi időm előtte felkészülni egy felkért előadásra egy konferencián. 

R. anyukája szabadságot vett ki, hogy tudjon Babóra vigyázni aznap, amikor én reggel 8-tól délig elő fogok adni, egy angol nyelvű és egy magyar nyelvű tantermi előadást az orvostanhallgatóknak, illetve egy 30 perces tudományos előadást (+ vita) a PhD óta eltelt kutatási eredményeimről. R. a nagy nap előtt 3 héttel vett ki majdnem két hét szabadságot, hogy tudjak foglalkozni kicsit intenzívebben a felkészüléssel. Így is az előadások előtt pár nappal azt éreztem, hogy jó lett volna még egy kis idő pluszba, ugyanis Babó előbb egy oltást követően huzamosabban belázasodott (az ő immunrendszere rendesen bekapcsol minden oltás után), majd 8 napig náthás volt, és ilyenkor igazi kis matrica gyerek, alig lehet a szobából is kimenni nélküle. Szerencsére az anyasággal megérkezett végre az az érzés is, hogy ebbe a felkészülésbe most ennyi fért bele, lesz ami lesz, ennél több időt nem tudok rászánni, mert azt is mind a családomtól kell elvegyem (ezt 5 évvel ezelőtt még teljesen másképp éltem volna meg, akkor még a 130% volt a 100%, most a 70-80% az új 100% - és így nagyobb eséllyel nem fogok talán becsavarodni).

Pár nappal a nagy nap előtt megérkezett azért a lámpaláz is, majd szerencsére a szemem elé került egy Eckhart Tolle idézet, ami szerint a stressz akkor keletkezik, amikor a cél fontosabb, mint maga a cselekvés. Nekem ez sokat segített, mert végiggondoltam, hogy gyakorlatilag általános iskola óta tanítok: kezdetben néhány nehezebben tanuló osztálytársnak magyaráztam el, ha valamit nem értettek valamelyik tantárgyból, majd az egyetemen is folytatódott néhány tantárgy esetén és azóta pedig már a munkaköri leírásom része is ez a feladat. Így hát nincs más feladatom, mint a tanításra koncentrálni, nem foglalkozva a professzorokkal, akik a padban ülnek és pontoznak. Az előadások reggelén az autóban azt mondtam magamnak, hogy én döntöm el, hogyan érzem magam és én jól akartam érezni magam aznap. :) Így az sem borított ki, amikor az egy hónappal korábban már elméletileg elintézett behajtási engedélyek ellenére nem akartak beengedni az egyetemre sem engem, sem a két opponens professzort, akik másik városból érkeztek a megmérettetésemre. Néhány kör telefonálás után végül a portás beengedett mindannyiunkat annak ellenére, hogy a főnöke ennek ellenkezőjét javasolta neki (utólag kiderült, hogy valahol elakadt az ügyintézés annak ellenére, hogy a visszaigazoló email szerint minden szükséges információt megkaptak a további intézkedéshez). 

Végül mindhárom előadásnál sikerült tartani az időt (ez a korábbi években az angol nyelvű előadásnál csak nagyon ritkán sikerült a szerteágazó téma miatt), és bár másfél éve gyakorlatilag nem beszélek angolul, és csak 3,5 órát aludtam éjjel, annyira felpörgött az agyam este, de G. főnököm szerint élvezhetőek és érthetőek voltak az előadások. :) 

A többi már nem rajtam múlik. Még két kör szavazás dönt a folyamat sikerességéről vagy sikertelenségéről, de én egy hatalmas megkönnyebbülést érzek azóta, hogy ezt letudtam, és legalább akkora hálát, hogy kisebb és nagyobb családom ennyire támogatott abban, hogy ezt ne halogassam tovább... 💓

 

2025. május

... mindjárt vége a hónapnak, és bár mindennap a fejemben fogalmazgattam a blogbejegyzéseket, de napközben esélytelen leülni a géphez és írni rajta, mert Babó egyből idegállapotba jön és ő is szeretné nyomkodni, este pedig inkább R-el töltöttünk kettesben időt az első Babó ébredésig. Próbálok egyre kevesebb időt a telefonommal tölteni (részben Babónak mutatott példa, részben a dopamin függőségem miatt), így gyakorlatilag minden a blogolás ellen hat. 😅

Azért szeretném legalább röviden megörökíteni az egyre feledékenyebb önmagam számára, mi minden is történt ebben a csodálatos hónapban. 

Volt itt második anyák napja, amit ebben a minőségemben is töltöttem, amin R. és Babó egy csodaszép orchideát ajándékozott nekem, amin a legszebb a felirat volt: "a világ legjobb anyukája". Bár az eszemmel tudom, hogy elég csak "elég jó édesanyának" lenni, azért jólesett a visszajelzés főleg R. részéről, mert én magam annyira érzem néha, hogy ezt lehetne sokkal jobban is csinálni és meg is érdemelné Babó, de néha elvisznek a gondolataim és egyébként néha bekúszik a munka is, ami szintén tőlük veszi el az időt. 

Nem sokkal utána megvoltak a habilitációs előadásaim, ezzel vége annak a folyamatnak, ami tavaly november óta elég sok estémet és napközben azokat az óráimat kötötte le, amikor Babó nagyszülei vagy R. vállalták, hogy kicsit elrabolják a kisasszonyt, hogy tudjak a számítógépen dolgozni vagy készülni a nyilvános részre. Erről szeretnék egy külön bejegyzést is írni, remélem összejön. Ha mégsem, akkor így utólag visszanézve kevésbé volt az egész félelmetes, mint ahogy akár 5 évvel ezelőtt elképzeltem... persze még hátravan a két szavazás az egyetemen arról, hogy sikeres az eljárás vagy sem, de ami rajtam múlt, azt letudtam.

Babót beírattuk a bölcsődébe, meglepően könnyen döntöttünk R.-el a sorrendről, és már meg is érkezett a visszajelzés, felvették az első megjelölt helyre. Jövő héten megyünk szülőértekezletre - még alig tudjuk felfogni, hogy alig született meg, de már szülőértekezletre kell menni... 😁 Reméljük, hogy jól fogja ott érezni magát - januártól, addig még marad a képzeletbeli szoknyám mellett... Kiélvezem a közös időt, ameddig lehet. 

Babó nem kapkodja el az önálló felállást és kapaszkodás nélküli járást, emiatt voltunk gyógytornásznál is (amit minden egyes alkalommal, leszámítva a tegnapi napot, hosszas zokogás és dacos topogás fűszerezett) de úgy tűnik, azért lassan ez is már a múlté és kezdődnek a végtelenített sétálások és lépcsőzések. 😊 Kontroll időpontot már nem kaptunk - mindannyiunk megkönnyebbülésére. 

Erre a hónapra esett Babó első találkozása a fodrásszal is, én amúgy is mentem és akkor már az ő haját is megigazította. Nem igazán élvezte ezt az új tapasztalást, valószínűleg nem mostanában lesz ez a kedvenc közös anya-lánya programunk... Készült pár vicces fotó Babóról és az arcára kiülő érzelmekről hajvágás közben. Lehet, hogy a következő frufru igazítást megint inkább én intézem, bár a legutóbbi elég ferdére sikerült... 

Szintén májusban találkoztam egy balinéz guruval, aki elugrott Európába, mondott pár elgondolkodtató dolgot, most már csak cselekedni kell elkezdeni.

Ja és persze szülinapom is volt, egy újabb évvel lettem tapasztaltabb, és bár semmi eget rengető nem történt az utóbbi egy életévem során (már előtte megszületett Babó), de nagyon szerettem ezt az évemet, ahogy R.-el és kislányunkkal formáljuk a közös kis családunkat, és ráláttam pár dologra magammal és a munkámmal kapcsolatban is.

nagy nap :)

... ez a mai, Babó ma bebizonyította (leginkább magának) a gyógytornásznál, hogy tud járni (csak fél felállni kapaszkodás nélkül), többször 4-5 lépést is meglett, igaz, közben rendesen bömbölve, mert ki merészelték penderíteni a komfort zónájából... 😊 ugyanolyan kudarckerülő lesz, mint az anyja... 🙈 pedig amúgy nyaktörő mutatványokra is képes...

Este fürdés előtt pedig megvolt az első pisi is a biliben, miközben a fürdővíz előkészültére vártunk és közben olvasgattuk Bogyót és Babócát. 😁 mindenki meglepődött, amikor láttuk, hogy kapás van. Most akkor lehet erre is eljárásrendet kidolgozni ... de majd csak szerda után... 🙈

újabb hajrá...

 ... Babó most épp náthás (szegényt eléggé megviselte a legutóbbi oltási kör és erre jött rá egy újabb vírus), ez és az utóbbi 1,5 év kiesés a szakmából eléggé befolyásolja a felkészülésemet és azt az érzést, hogy mennyire érzem képben magam egy olyan helyzetben, amikor a naprakész tudásomat is fogják értékelni (és pontozni)... 

... most még meglepő módon nem szorul erre össze a gyomrom, de gyanítom, hogy az utolsó napokban a kitűnő étvágyam is tovaszáll a maradék lelki nyugalmammal együtt...

Na de a kocka most már el van veszve vetve.

cset zsípítí akcióban...

... ki mire használja, én pölö Nobel díjat érintő kutatások helyett megterveztetem vele, hogyan is szoktassam át Babót a saját kiságyába... már csak erőt kell vegyek magamon, hogy el is kezdjem az akciótervet gyakorlatba ültetni...

Legalább annyira hiányozni fog Babó hálótársi jelenléte nekem, mint amennyire én neki... 🙈

Ha valaki azt mondja nekem 2 évvel ezelőtt, hogy egy ágyban fogunk aludni egy idő után, akkor biztosan lehurrogtam volna, hogy márpedig nekem más terveim vannak... Ilyen az élet.  

apró örömök, azaz napi jó ;)

Egyenesen fenomenális dolog úgy csokis kekszet eszegetni éjfél előtt (előadás készítés közben), hogy nem kell attól tartsak, hogy ismét csikarni kezd a pocakom utána... most pár napig megtapasztaltam, hogy milyen emésztési problémákkal élni, azóta elkezdtem értékelni a kitűnő étvágyamat (ami Babó születése óta egyébként még meg is triplázódott) és azt, hogy gyakorlatilag bármit meg tudok enni, amit szeretnék (persze ez nem azt jelenti, hogy nincsenek a tiltólistámon ételek, de csak a fejemben és nem a tápcsatornámban levő korlátok miatt...). 

Ma hallgattam egy előadást, aminek a záró mondatai között szerepelt, hogy mindenkiben van valami olyan tudás, ami egyedi és amit meg kell osztania a közönségével - én még kutatgatom, hogy mi lehet az enyém, addig be kell érnetek az ilyen apró szösszenetekkel... 😁 De amúgy majdnem kedvem támadt, hogy növeljem a szociális média jelenlétemet. De aztán mégsem. 😅

emlékeztető magamnak...

 ... naívan azt hiszem, hogy még rengeteg időm van, és ezért belefér egy csomó minden, amin bosszankodhatok, türelmetlenkedhetek, stresszelhetek vagy amit megítélhetek... pedig valójában minden perc elpazarolt, amit ezekkel töltök és minden nap egy meg sem érdemelt ajándék, egy új kezdet, amikor szerethetek, nevethetek, örülhetek, és megtalálhatom magamban a hálát mindezekért. 

Egy velem egykorú, 42 éves ismerősöm halt meg egy hete, két kisgyerek maradt édesanya nélkül. Elszorul a szívem, valahányszor eszembe jut ő és a családja... 

Az ember könnyen megszokja a jót és utána olyan magától értetődőnek veszi a létezését...

évek óta...

... kerülget engem a meditáció, de valahogy mindig kibújtam előle... az utóbbi 14 hónap nem tökéletes alvásai, a saját magam önkéntesen teljesen háttérbe szorítása és a fokozódó szétszórtságom és ingerlékenységem viszont most rávett, hogy végre ezt is tervezzem be a napi elintéznivalók listájára. Olyan egy darabig nem lesz, hogy teljes csendben, zavartalanul ülhessek valahol becsukott szemmel, így most elengedtem ezt az előfeltételt és leültem a játszószőnyegre, miközben Babó reggel a játékaival matatott és igyekeztem azért amennyire lehet, elvonatkoztatni a háttérzörejektől. Mivel ez számára nem megszokott látvány, persze hamar ott cövekelt le mellettem és a kis zöld békáját a nyitott tenyerembe csempészte, hátha játszok azért kicsit vele is. Nem mondom, hogy a 10 perces meditáció minden pillanatát sikerült csukott szemmel és magamon tartva a figyelmet tölteni, de ezt már egy biztató kezdetnek élem meg. 😊 

helló tavasz :)

A márciust nagy lendülettel indítottam, előbb elsején ismét elkezdtem a futást nulláról felépítő programot (séta-futás váltakozva) úgy, hogy közben R. tolta Babót a babakocsiban, majd tegnap kipróbáltam, hogy milyen babakocsit tolva (nem, nem futóbabakocsi, csak egy átlagos, amit az egyik kolléganőmtől vettünk még Babó születése előtt, nem túl drágán). Végül is egészen jól tolható a babakocsi, csak egy baj van vele, az, hogy Babó futás közben fogja magát és feláll benne és hátrafordul hozzám - gondolom a vörös fejemben szeret gyönyörködni... :) Bár örültem, hogy már hónapok óta nem kellett bekötni a kisasszonyt, mert ügyesen ül benne, de úgy tűnik, hogy most vissza kell térni a biztonsági öv bekötéséhez, mert ezek az akrobata mutatványok nem biztos, hogy mindig tökéletesen lesznek kivitelezve.... 

Most, hogy ismét nekifogtam futni (ami nálam egyenlő a mozgással, másra még ennyire sem tudom rávenni magam), máris egy fokkal összeszedettebbnek érzem magam. Ez egyelőre még a környezetemben nem tükröződik, mert mindent vagy gyerekcuccok, vagy az én kisebb-nagyobb cikk-lista-cetli és ruhahalmazaim terítenek be a lakásban... 

De bízom benne, hogy belátható időn belül megszűnik a káosz bennem és körülöttem... :)

érdekes tapasztalat lesz...

 ... úgy előadni egy konferencián, hogy kicsit több, mint egy év alatt a szakmai tudásomat szépen fokozatosan felülírták az Alma együttes, Halász Judit és a Boridalok szövegei... 🙈

Bízom benne, hogy ezzel kapcsolatban kapok majd kérdéseket...  

Babó és a gyógytorna...

Babónak tornászni kell(ene) és szupináló szandált viselni... igen ám, csak Babó már most tudja, hogy nem szeret tornászni és ezért mereven ellen is állt neki napokig (apukájával valahogy jobban megy, de azért vele sem jutottak el a megkívánt gyakorlat számig). Így végül az elveim (sokadszori) feladása segített abban, hogy valami megoldás szülessen ebben a helyzetben: mivel minden, ami képernyővel bír, nagyon érdekli a kisasszonyt, viszont igyekszünk nem engedélyezni neki, így eléggé motiválható lett azzal, hogy egy szék támlájának támasztottam a telefont, amit kézzel nem ér el, és az Alma együttes klipjeit elindítva hagyja magát tornásztatni, miközben ő nézi a videókat.

Pár nap alatt oda jutottunk, hogy ha behozom a széket és ráteszem a mobilt, már megy is oda és kapaszkodik fel álló helyzetbe (ami a torna lényege is egyben) és sírás nélkül tűri, ha milliószor fogom, leültetem és onnan ismét fel kell állnia, ha akarja nézni tovább a videókat. 🙈

Azért igyekszünk napi 30 perc alatt maradni a képernyőzéssel, és reménykedem benne, hogy hamarabb abbahagyhatjuk a tornát, mint ahogy elválaszthatatlanná válik a telefonomtól... 😅

január vége...

Január 30.-án volt gyakorlatilag a habilitáció beadásának határideje (igazából február 1, ami szombat és pénteken nem volt ügyfélfogadás). Előtte volt pár éjszakázás, hogy össze tudjam állítani az anyagot, aminek az lett a következménye, hogy egy idő után fura dolgokat kezdtem művelni: összekevertem január 25-öt február 25-el, elfelejtettem elmenni a kozmetikushoz a naptáramba beírt időpontban, egyéb apróságok is ködbe vesztek el... 🙈

Végül aztán 29.-én éjjel 3-ig javítgattam még az anyagot és nyomtattam... Még aznap este 6 körül becsípte a nyomtató a papírt és leállt, R. szemöldökcsipeszével szerettük volna kipiszkálni, de az rejtélyes módon eltűnt a táskájából, egyikünk sem találta (2 nap múlva spontán meglett a táskában...), szerencsére a szomszédtól tudtunk kölcsönkérni és sikerült kivarázsolni a beszakadt papírdarabokat. Éjjel elfogyott a papír (majdnem két db 500-as csomag, mert elvileg egy oldalasra kell az anyagot nyomtatni 4 példányban), ez állított le éjjel 3-kor, majd 4-ig forgolódtam, annyira felpörögtem... Reggel fél 7-kor nagy nehezen kikászálódtam, hogy ameddig R. még itthon van, el tudjak ugrani A4-es papírt vásárolni Babó nélkül. Utána újranyomtattam a cikkeimet 2 oldalasra, mert olyan vastag lett volna a paksaméta, hogy nem lehetett volna spirálozni. Babó eléggé nehezményezte, hogy rá kevesebb figyelmet fordítok, mint amennyit ő elvárt volna, de végül valahogy sikerült befejezni a nyomtatást és rendezgetést, és fél 11-kor kettesben elvittük a nem kevés papírt beköttetni. Mire hazaértünk, már szóltak is, hogy mehetünk érte, de addigra Babó, aki kihagyta a délelőtti alvást, már kellően álmos és éhes is volt, így tartottunk egy kis szünetet a folyamatban.

Fél 2 után mentünk a füzetekért, majd R.-t elraboltuk a munkából, így volt, aki Babóra vigyázzon az autóban, ameddig leadtam a füzeteket és nem kellett az egyetemre magammal cipelni a karomban (a felújítások miatt nem vagyok meggyőződve, hogy babakocsival bejutnék - amúgy sem tudom, mennyire van babakocsi/kerekesszék kompatibilisre kialakítva a hely, bevallom, egészen Babó megszületéséig nem figyeltem erre)...

Másfél órával az ügyfélfogadási idő vége előtt már át is adtam a füzeteket, nagyon megkönnyebbültem, hogy ezt az oly sok éve halogatott feladatot is végre elindítottam.... Persze ez csak a folyamat első lépése volt, most majd jönnek a további kihívások, nem kevés szervezés, további éjszakázások és végül három előadás és egy nyilvános vita. Nem fogok unatkozni tavasszal sem.... 🙈

Babó és az inhalálás :)

Creusa tippjét követve Babó náthája 7. napján bevetettem az inhaláló készülékemet, ami évek óta a tárolóban várja, hogy egyszer majd eljöjjön az ideje... Hajdanán az időszakosan érzett tompa arcüreg fájdalmam miatt vettem - persze még véletlenül sem merült fel bennem, hogy helyette megmutassam magam fül-orr-gégésznek, aztán 3 használat után meg is feledkeztem róla...

Persze fiziológiás sóoldattal szerettem volna alkalmazni, ahogy megolvasgattam itt-ott a neten, de mint a patikában kiderült, a babák számára kiadagolt 5 ml-es ampullákat csak receptre felírva lehet kiváltani (na ezen kicsit kiakadtam, mert ha van valami, amivel semmi kárt nem lehet senkiben tenni, akkor az az 5 ml-es fiziológiás sóoldat), így a patikából telefonon segítséget kérő R.-el megvetettem a nem is akarom tudni mennyibe kerülő por alakú kiszerelést (természetesen tiszta NaCl - azaz konyhasó), amit hígítani kell, és amit nem kell vényre felírni, pedig abból 1 tasakból 120 ml-es oldatot lehet készíteni (hűha..)... úgyhogy kezdhettem kicsit matematikázni, mert nekem csak 5-10 ml kellett ugyebár az inhalátorba. A legnagyobb vicc az egészben pedig ami a dobozra van írva, hogy nem adható, akinek ismert allergiája van az egyetlen összetevőre, azaz a NaCl-ra (amivel én még sehol nem találkoztam...)

Na de végül elkészült a bűvös oldat, Babó pedig gyanakodva nézte, hogy már megint mit találtam ki, aztán amikor fehér füst kezdett dőlni a csövön keresztül (maszk nélkül, csak úgy az orrához tartva) az ultrahangos porlasztásnak hála, bizony kitartóan próbálta elhárítani magától, hiába mutattam magamon is, hogy túl lehet ezt élni.. Kétszer felborította a készüléket a nagy hárításban, és becsületesen ellenállt egy darabig, de aztán végül megadta magát és készült pár vicces kép, ahogy épp harapdálja a fehér füstöt, vagy épp az orrlyukain hömpölyög befele az orrába. Másnapra vagy az inhalátor hatott, vagy Babó úgy van huzalozva, hogy nála minden nátha 7 nap helyett 8 napig tart (mert az előző egy darab is így volt), de már megúszta az orrszívó maci üzembe helyezését. 

Hát már ezt is tudjuk, legközelebb ezzel indítunk (bár inkább ne legyen legközelebb, ha kérhetem)... :) 

 

öndícséret

A főnököm nagyon el van havazva, így magamnak kellett megírni a saját támogató levelemet... szerencsére kaptam tőle egy mintát és megkérdeztem a csetzsípítít is, a kettőből két óra alatt és egy csomag pisztácia mellett olyan levelet kerekítettem, hogy én is majdnem elhittem, milyen nagyon ügyes vagyok... 😆

Tegnap amúgy volt főnököm véleményezte érthetetlennek a tézisemet, amit éjszakánként írogattam, ma a pályázati anyagomat egy hozzáértő erősnek nevezte, szóval meg van itt támogatva minden irányból az egóm... 🙈

Zsebibabó

 ... amióta náthás a csemeténk, egyre jobban igényli, hogy leginkább rajtam lógjon, éjjel és nappal egyaránt. Még az amúgy nagyon szeretett apukájától is átkérte magát ma hozzám (pedig mindig én fogom az orrszívó végét... 👿). Inkább a mászást is elfelejti (pedig több, mint 4 hónapja gyakorolja, meglehetősen ügyesen), csak vegyem fel és vigyem magammal, bárhová is megyek. Persze így semmivel nem haladok, beleértve a számítógép előtti határidős munkáimat, mert ha az ölembe felkéri magát, akkor azonnal bőszen nekifog a billentyűket püfölni és szegény gépem értetlenül pislog egy idő után... egy használaton kívüli billentyűzettel viszont nem tudom lekenyerezni, mert akkor nem nyílnak meg ablakok, nem gyakorol hatást a képernyőre... 😆 Ma a Netflixet is majdnem újra aktiválta a tévén, annyira kitartóan nyomogatta a minimalista távirányító gombjait (még jó, hogy nem tudja a mobilszámomat az aktiváló kód küldéséhez, itt bukott el végül az akció...). Egyébként próbáljuk a digitális világtól még távol tartani, szerintem nem olyan rossz hatásfokkal, de bámulatos, ahogy már most nyomogatja a kütyüket, ha valahogy a kezébe kerülnek.

Annyira kíváncsi vagyok, milyen emberke lesz belőle. 😊

Na és a napi jó: már csak az összefoglalót kell megírni a tézishez, és nem érzem áldozatnak magam, amiért éjszakánként tudok csak ezzel haladni.

napijaj

Babó 2,5 napja (de ki számolja) náthás, emiatt előkerült az orrszívó maci, ami bármennyire is aranyos, keserves sírásra fakasztja a csemeténket, valahányszor bekapcsoljuk... 

Kikapcsolt és áramtalanított állapotban egyébként szeret vele játszani... 😆

Ma este már én is tüsszögök és folyik az orrom... 🤧 holnapra meg kell gyógyuljak, most nincs időm betegeskedni. 😆

Babó és az oltás

Babókánk egy éves korában rájött, hogy ő bizony nemhogy oltást nem szeret kapni (eddig is mindig sírt, amikor szúrták, miért is ne tenné, nekem is minden alkalommal jön, hogy sírjak, de én már nagy vagyok), de most arra is rájött, hogy a gyerekháziorvos irodájában hiába vannak érdekes dolgok, amiket korábban megfigyelt, de utána mindig valami fájdalmas esemény következik. Úgyhogy ma nagyon sírt, már amikor csak feküdnie kellett az ágyon, hogy meghallgassák a szívét, akkor is. Ma már nem mondta a doki bácsi, hogy vele kellene forgatni egy oltási kampány videót.. :) Viszont a végén a mogorva asszisztensnő majdnem rámosolygott Babóra és azt mondta, hívja fel az apukáját telefonon (nálunk volt a műanyag Babó-mobil figyelem elterelésként - és nem, nem működött), és mondja el neki, hogy ügyes volt. Eltartott egy darabig, ameddig rájöttem, hogy most épp viccelt a hölgy. Nem szokott.

Biztos az is belejátszott az ingerlékenységébe, hogy délelőtt kihagyta azt az incifinci alvást, ami még maradt eddig, a nagy kaland után az autóban viszont egyből kidőlt és elaludt - összesen fél órát, ameddig mi a szüleimmel furikáztunk a városban pár dolgot összeszedni a fogzása és lelki jólléte (és fizikai is, ugyanis kinőtte a fürdőbugyiját és nagyobbat kellett vennem) érdekében. 

Utána viszont annyira felpörgött a nagyszülői szeretetben fürödve (és anyja által hanyagolva, akinek ma 4 angol nyelvű absztraktot kellett átolvasnia és kijavítania a rendíthetetlenül dolgozó kollégái számára és szerveznie egy őszi rendezvényt ami szintén utolsó előtti napos), hogy este 7-ig le sem lehetett állítani, majd hangos sírás közben kidőlt, és azóta is egy aprócska megszakítással alszik. 

Nekem pedig így remek alkalmam adódott, hogy a fennmaradó 2 absztraktot is átolvashassam és végre fél 11-kor nyugovóra térhessek az elvégzett munka jó érzésével (és azzal az érzéssel, hogy ismét szegény habilitációm munkálatai maradtak el, de hát ez már 5 éve így van, pont most kezdjek el változni/változtatni...?)😅

És egy kis napi jó a végére, hogy szükség esetén azért a bal agyféltekém felébreszthető a hibernálásából a jelek szerint és nem bosszankodik cselekvés helyett. :)

mozgásban...

 ... valójában csak Babó, aki bár majdnem egy hónapja állt először 2 lábra, de utána több, mint 2 hétig nem foglalkozott ezzel. Viszont most rájött, hogy mennyivel több mindent lehet állva nézni, így már sem ülni, sem feküdni nem akar és egész nap rajta kell tartani a szemünket, hogy épp miben akar meg és felkapaszkodni, mit akar magára rántani vagy kiszedni a fiókokból... Nagyon mókás, ahogy sétáltatja magát, mint egy kis Döbrögi, a pocakja elöl, a lábai és feje hátul, igyekszünk rövidre fogni, mert egyelőre még az egyedül felállásra is csak kapaszkodva képes, először azok az izmai kell megerősödjenek... :) 

A kisasszony egyébként jobban tudja, hogy mit akar, mint én a legmagabiztosabb napomon, és ezt nem is rejti véka alá, ha pedig nem engedelmeskedünk, megmakacsolja magát és ember legyen a talpán, aki képes ráerőltetni az akaratát (pl. átöltözni pizsamából civil ruhába, lecserélni a köldökig vizes ruhát, tiszta pelenkát adni rá, néha berakni a kocsiban a babahordozóba - csupa emberiség és Babó ellenes cselekedet... ). Amúgy pedig egy amikor békésen alszik (időnként előfordul), elmélyülten játszik valamelyik játékával, könyvvel vagy üres palackkal, vagy elmosolyodik, minden pelenka- és ruhacserés küzdelem egyből feledésbe merül és tudjuk, hogy nekünk van a legcukibb, legszebb és legaranyosabb kislányunk. :D 

Jól ki vannak találva ezek a hormonok és cuki kinézetű emberpalánták... 😅

napi jó 1. nap (2025) - Babó babakocsis sétái

 ... talán összejön, hogy reflektáljak a 2024-es évre valamikor, egyelőre még gondolatban sem tettem meg, csak pusztán hálás vagyok érte, de a napi jó bejegyzések számolását úgy érzem, hogy újra kell kezdenem, hiszen már 2025-öt tapossuk 3 napja. :) 

Babó a szüleimmel jár sétálni mostanában, amikor az időjárás engedi (szegénykém mindig könnyes szemekkel jön fel, mert már egy minimális széltől könnyezni kezd sírás nélkül is) és olyan jó látni/hallani, hogy mi mindent fedeznek fel ilyenkor együtt (patakot, madarakat, vonatot, stb. stb.), és a szüleim is mennyire élvezik a sétát az unokájukkal - még akkor is, ha az unoka néha végigbömböli az utcát a séta vége felé, mert ő kevésbé élvezi a babakocsiban tartózkodást.... De mivel járni még nem tud, a hordozóért sem rajong (és én sem tudom egyedül a hátamra tenni, valahogy nem vagyok még ehhez elég ügyes), marad a babakocsi és időnként a sértett pillantások vagy sírás... 🙉 

Ma egy egész órán keresztül bírta a kisasszony a kirándulást. :) 

Én pedig az így nyert idő alatt próbálom összeállítani a habilitációs anyagomat és közben egyre kevésbé vagyok lelkes, mert valahogy nem azokat a tevékenységeket díjazzák az adatlap alapján, amikbe én az utóbbi években nem kevés időt fektettem...

karácsony 2024

Ez volt Babó első karácsonya, amit próbáltunk úgy alakítani, hogy mindenki jól érezze magát és Babónak is legyen érdekes (ha már emlékezetes nem is lesz :) ). A nagytakarítás egy jelentős része elmaradt, illetve még most is folyamatban van, a főzést a nagymamák oldották meg. Nekem nagyon nagy luxus volt, hogy nem kellett ezeken stresszelni.

December 24.-én R.-el közösen díszítettük fel a közepes méretű formás kis nordmann fenyőt, aminek a felső ágából le kellett csippenteni, mert elég vicces kanyart vett. Babó is végignézte és próbált becsatlakozni a csillogó gömböket látva, de ezt igyekeztük megakadályozni... megható volt, amikor először énekeltük úgy a Mennyből az angyalt a karácsonyfa körül a szüleimmel és R.-el, hogy közben a kislányunk is tágra nyílt szemekkel nézte a fényeket élete első karácsonyán. Az este további részében Babó az ajándékaival játszott, aztán kidőlt a sok új élménytől.

Másnap R. szüleinél volt az ünneplés a szüleimmel, Babó második unokatesójával és az ő rokonaival együtt, persze itt is sok szép (és hasznos) ajándékot kapott és kézről kézre járt, meglepően jól viselte. Még nagy a 6 év korkülönbség a két kisgyerek között, de talán jövőre már többet tudnak kapcsolódni, főleg, ha már Babó is elkezd járkálni és értelmet nyer a babanyelve... :) 

Érdekes lesz a két család karácsonyi hagyományait alapul véve megteremteni a hármunk közös ünnepét. :)