... hát akkor ismét itt (nem itthon, mert az még mindig messze van ...), túl az első két napon, az első nagy csalódáson, amikor az, aki nagyon nem szeret engem, ezt ismét bebizonyította és megint nem amellé osztott be, aki mellett öröm lett volna este 6-ig bennmaradni és még tanulni is valamit, mert nemcsak a napi rutint végezném, időnként teljesen agyatlanul - így csak fárasztó rohangászás az egész, napi átlag 4x-i vizit (ma épp 5 sikerült, tegnap "csak" 3), időnként minden beteg az enyém az osztályon és mégis igazán egyik sem...
... azért voltak, akik örömmel fogadtak, főleg néhány nővér és pár beteg, szóval összességében még mindig nem sírom vissza Firenzét, de talán hamarosan eljön az az idő is...
És volt egy beteg, aki ma a folyosón megállított és azt kérdezte, hogy mivel a kezelőorvosa (egyik szakorvos kollégám) másik intézménybe távozik, elvállalnám-e, hogy ezentúl én gondozzam őt... de hát én még kisember vagyok ehhez... de végre egy kis gyógyír is hullott a lelkemre.
3 megjegyzés:
Kitartás és bizalom, lesz sokkal jobb is. Ki kell bírni azt a pár csúnya hernyót, ahogy a Kis hercegben olvastuk...
Köszi szépen Süni, igyekszem szem előtt tartani - csak már olyan jó lenne látni azokat a pillangókat is... :)
Legalább ott van vizit, itten nekem heti 3x magam kell hogy leviziteljek, persze tömérdek kérdéssel a hátam mögött, aminek eredménye, hogy megyek az osztályvezetöhöz és kérdezem. Otthon én is azt gondoltam, hogy minek az a tömérdek vizit, de mikor az embernek egyedül kell csinálni belátja , jó is volt az!
Megjegyzés küldése