Apukám évtizedek óta szeretne eljutni Firenzébe.... még meg sem születtem, és már fejből tudta a város térképét és történelmét, valamit művészeti értékeit. És most, hogy ismét jól van és orvosi engedély alapján (beleértve a lányát és néhány professzort :) ) is ide is utazhat, rengeteg tervezgetés után másfél hónapja megszületett a döntés, a holnapi napot választották az érkezés időpontjának. Valahogy megneszelhették ezt az olaszok, és mert nem hagyhatták, hogy a racionálisan, előre megtervezett kirándulás jegyében zajlodjon le ez a látogatás, 3 nap alatt szerveztek egy nagy nemzeti közalkalmazotti tüntetést. Ami azt jelenti, hogy a repülők, vonatok, helyi buszok, állami múzeumok és egyes hivatalok holnap 8 órán keresztül sztrájkolnak az ország nagy részében. A repülők 10-18-ig nem közlekednek (remélhetőleg apuék még megússzák ezt, elvileg reggel 7-kor landol a repülőjük Pisában (egyetlen előnye annak, hogy megváltoztatták a kolozsvári wiszér járatot, mert ugyan vonattal nem lehet direkt kimenni, csak Pisa főpályaudvarán vonatot cserélve, de legalább olyan korán reggel egyetlen olasz sem elég őrült, hogy tüntessen...). A vonatok reggel 9-17 között, a helyi buszok 16-24 óráig fognak sziesztázni. Hát ezeket figyelembe véve kell majd Firenzébe juttassam a szüleimet és olyan kulturális programot összeállítsunk, ami kárpótol azért, hogy így egyelőre a ferde toronnyal sem tudnak anyuék találkozni és az Uffizi és Pitti palota sem lesz benne a nyitónapban...
Na de azért biztos jó lesz így is (és kicsit még emlékezetesebb, mintha csak úgy simán, zökkenőmentesen, a terv szerint haladtak volna a dolgok).
Végezetül egy hasznos (
időjárás)
sztrájkelőrejelző oldal az Olaszországba utazóknak, még mielőtt megkezdenék az utazást, mindenkinek érdemes megnézni a várható sztrájkokat - mert nem pont olyan ritkák, mint a lila holló a világűrben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése