.. azt mondják a nagyon okos emberek, hogy a legjobb, ha szembemegyünk a félelmeinkkel... hát én erre eddigi pályafutásom során még nem nagyon tudtam rászánni magam, de gondoskodik róla a "Nagyfőnök" (lásd előző bejegyzés, ide-oda tekintgetős), hogy előbb-utóbb minden ilyen problémával szembekerüljek (csak épp mentőkocsin ne találjam magam egyszer napi 12 órás műszakokban, kettesben a sofőrrel)...
... sejthetitek, hogy ma reggel sem sikerült megúszni a tegnap este beharangozott vérvételt, mivel az osztályvezető reggeli megbeszélés után rögtön szakrendelni indult és a rá váró betegek miatt nem sok hajlandóságot mutatott erre a feladatra, a nővérek viszont mélyen megsértődve a "kivételezés" miatt, tüntetően 5 percenként megkérdezték, hogy mikor vágok neki a feladatnak (amire oly igen nagyon vágytam így ügyelet után)...
... aztán egyszer csak elindultak a lábaim és elvonszolták belül élénken tiltakozó énemet az ágyhoz, és 2 szemtanú és egy szenvedő alany jelenlétében egy szúrásból (és némi utókanyargózásból) csak lejött az a vér. Bár az alany megjegyezte, hogy nem mehet mindennap egyformán (tegnap kanyargózás nélkül jött össze), én azért magamban rettenetesen megkönnyebbültem, hogy nem kellett más vénát keresnem az akcióhoz...
P.S. köszönet Blisnek és Vera Linn-nek a bíztatásért. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése