Dal 2014

... én már az első válogatáson megtaláltam az idei kedvencemet. :)

Kicsit Zoránra emlékeztet, de az nem baj. :) Persze még van 2 előválogató, ahol még jöhetnek további kellemes meglepetések. :)

megvolt....

... az első frissen hullott nagy mennyiségű hóban és hófúvásban vezetésem a tegnapi napon, illetve ma ki is kellett bányásszam Szöszikét a hó alól... ha ilyen lesz a tél további része, akkor meglesz a rendszeres napi testmozgás... ... egyébként ettől a friss hóban első alkalommal vezetéstől már hónapok óta rettegtem titokban, de így felügyelettel jóval kevésbé volt traumatizáló, mint ahogy magamban előre elképzeltem. Egy fóbia tehát félig- meddig leküzdve, de azért nagyon várom a hó és latyakmentes tavaszt... :) amúgy is tavaszi lány vagyok, de amióta autóm lett, már nem látom a télben a romantikát... :)

Mai ebéd :)

ki a kicsit

nem becsüli... :-)

indul az új (i) fejezet az életemben - remélhetőleg nem fertőz meg annyira, mint bátyót és még néhány ismerőst... :-)

orrszelelés helyzetjelentés :)

... még mindig életben vagyok, és az egyik oldal már rendesen szelel, hála a rengeteg mézes-citromos teának, C-vitaminnak, antibigyónak és nem utolsó sorban a fejem gyakori gőzölésének, aminek hála az éjszakákat szabad felső légutakkal tudtam végigaludni (napközben persze visszatér még mindig a taknyolás-orrfújás-dohányosokat megszégyenítő kutykorékoló köhögés - lehet benne azért némi munkahelyi komponens is, de nemcsak... :) ). Persze ezeket a napokat is végigdolgoztam, aranyos volt, ahogy a betegeim aggódva kérdezgették a maszk fölötti arcterületemet fürkészve, hogy vagyok és jobbulást kívántak. :) ... szóval úgy néz ki, a végső győzelem mégiscsak az enyém lesz. Bárcsak a kartonhegyemmel folytatott küzdelemben ilyen jól állnék, de ott azt hiszem, közeleg a végső vereség, összeomlik az ingatag rendszer... ... már csak azt kell kitaláljam, hogyan NE szóljon az egész 2014-es évem csak a munkáról (bár ha végül összeomlik a rendszer, úgyis keresgélhetek más munkát - már van is pár ötletem, ma este például egy könyvesüzletben szeretnék árufeltöltő lenni)...

addig kísértettem a sorsot...

... hogy végül csak összejött egy rendes becsületes felső légúti fertőzés, némi hörghuruttal és gyanított orrmelléküreg gyulladással. Úgyhogy mától antibigyót kezdtem szedni, mert rájöttem, hogy nélküle még hosszú ideig eltarthat (mindenre a mézes-citromos tea sem képes), azonban dolgozni ettől még be kell járni, mert mostanában kicsit elfogytak a kollégák, nemigen ajánlgatja senki spontán, hogy menjek haza és vissza se jöjjek, ameddig meggyógyultam. ... szóval most a levegővétellel vagyok elfoglalva (némi cikkírással megfűszerezve), amikor épp nem alszom, akkor gyötör a lelkiismeret furdalás, hogy miért nem haladok kellőképpen. Foghatnám az agyam csökkent oxigénellátására, de sajnos a betegség előtt sem ment fényesebben, úgyhogy valami hihetőbb kifogást kell találjak...

a stresszről - új szemszögből (TED előadás)

HA nem hagyod, hogy megöljön - megerősít... :D

egy kis csodazene

ma először nem irigyeltem a szimfonikus zenekarok zenészeit a tehetségükért és hogy a zenélés jelenti a mindennapi tevékenységüket...

ma a változatosság kedvéért a kosztümbe öltözött fiatal lányokat irigyeltem, akiknek a mindennapi tevékenységet az ajtó mellett állás és jegyellenőrzés jelenti, utána pedig leülhetnek és hallgathatják a koncerteket... na jó, biztos csak részmunkaidőben, de akkor is... ;)

a ma reggeli

ébredés kipihenéséhez egy újabb, ezúttal két hetes szabadságra lenne szükségem...

el sem hiszitek

... mennyire nincs kedvem holnap visszaindulni a másik életembe és megint nekifogni a munkának... tudom, hogy örülnöm kellene, hogy élek és dolgozhatok, de némi szorongással tölt el a tudat, hogy hétfőtől ismét minden visszazökken a régi kerékvágásba, megint beindul a mókuskerék: osztályos betegek, ambulancia, vizsgáztatás, oktatás, cikkírás, ügyeletek. ... 2014 egyik feladata az lesz, hogy megtanuljak ezeknek örülni - előreláthatóan meg kell majd keményen dolgoznom ezért... ... a másik feladat az lesz, hogy megtanuljak minden egyébnek örülni - ez tűnik jelenleg a könnyebb dolognak.

csak úgy kószálgatok...

... a neten (tanulmányúti pályázatírás helyett) és számos apró kincsre bukkantam, mint például az alábbi rövidfilmre is arról, hogy (általában) hogyan működnek a férfiak és a nők:

:))

üdv 2014 :)

... hát akkor vágjunk bele. :)

friss tanulsag

informatikusokkal ne kezdj el borozgatas kozben politikarol beszelni, mert ugyis csak te johetsz ki antidemokratikuskent az ugybol... szerencsere legalabb a bor finom volt.

életelixír :)

... reggel óta itthon, 2 óra alvás után meg is házszentelve (szerencsére idén gyorsan ment és nem kérdezték meg, hol járok iskolába - lehet, hogy az öregedés csalhatatlan jele ez már...?), anyai húslevest ebédelve, amitől (nem beszélve kedvenc csirkecombjaimról) úgy érzem, hogy az utóbbi hetek feszültsége gyorsan elillant, és nagyon bízom benne, hogy nem fog ugyanilyen gyorsan vissza is illanni... ... délután pedig hosszú idők óta először befejeztem egy könyvet, tegnap vonatozás közben kezdtem el igazán olvasni (előtte vagy 3 héttel már beleolvastam, de akkor valahogy nem jött össze az, hogy hosszabb időt is töltsek mellette) és ma délutánra ki is végeztem. Mosolyka könyve volt ez, amiről már meséltem egy korábbi bejegyzésemben, úgy érzem, hogy igazán jót tett, javított kicsit a szemléletemen az élet(em)ről. Jó lenne kicsit többet élni és örülni annak, hogy létezem. Amúgy pont ma olvastam, hogy egy amerikai tanulmány alapján az orvosok 2/3-ának vannak negatív érzelmei a munkájával kapcsolatban, úgyhogy nem én lógok ki egyedül a sorból. Én sem morognék annyit, ha kicsit többet foglalkozhatnék a szakmával és kevesebbet azzal, hogy olyan témákban írogatok cikkeket, amik pont nem fedik le a gondozott betegeim 85%-át... És emiatt nem lenne folyamatosan az az érzésem, hogy nem tudok eleget és emiatt esetleg valami nagy dolgot elnézek. Na de a mai könyv és eddigi életem tapasztalatai alapján mindennek megvan a maga oka, csak győzzem kivárni a megvilágosodást. :) Lassan elkezdek visszatekintgetni az elmúlt 1 évre (amint kialszom magam). Az már biztos, hogy felejthetetlen marad nagyon sok vonatkozásban... :)

járványos süteményosztogatás...

.. egy hét alatt a harmadik nővér hoz nekem hatalmas adag süteményt és állítólag nem azért, mert nem nézik ki belőlem, hogy nem tudnám én is elkészíteni (bár nem rejtem a véka alá, hogy a mások által a konyhában töltött időt én rendszerint alvásra használom fel és emiatt a szakácsművészetem még nem érte el a csúcsát... :) ).
... a titok nyitja lehet, hogy abban rejlik, hogy mindhárom hozzátartozójának vagy magának a nővérnek a kezelésébe belecseppentem akarva-akaratlan.
... lehet, hogy inkább üzem- és hozzátartozó- orvosi pályára kellene lépnem...
... a héten egyszer már szomorúan konstatáltam, hogy az egyik szoknyámat, amit nemrég vettem és nyilvánosan még nem is viseltem, egy darabig már biztos nem is fogom, mert a cipzár megmakacsolta magát azon a helyen, ahova a tele tál tiramisu felugrott...
... erről pedig eszembe jutott gyerekkorom egyik slágere, gyorsan meg is hallgatom. :D

24 óra...

... múlva, ha minden igaz, már útban leszek hazafele, igaz, hogy nem autóval, mint az alábbi örök Chris Rea kedvencben, hanem vonattal, de úgy is nagyon jó lesz. :)



... addig már csak a mai ügyelet és a holnap reggeli kapkodós-kétségbeesős-rohangálós csomagolászás van hátra. Ho-ho-hóó és jupiáéééé. :D

ébredéseim...

..anime figurákkal életre keltve (pisztoly nélkül, de egyébként kb. így kell elképzelni). :)

Boldog Karácsonyt Mindannyiunknak! :)

... ha esetleg addig már nem néznék be ide... :)

ígérgetek...

... ezúttal valószínűleg ismét a lehetetlent, vagyis hogy megírok egy fél cikket ma és holnap... ... Sors, nyiss nekem tért (=küldj nekem múzsát, rengeteg kitartást, friss elmét, és akaratot, hogy ne kelljek fel a székből folyamatosan)

nem túl büszke...

... ma este sikerült megírnom (=összecsapnom) két bejegyzést a hivatalos blogomba, elvileg lett volna rá 2 hónapom, de mire való akkor az utolsó (utáni) pillanat... Ha végetér a pályázat, ami miatt írom, valószínűleg törölni fogom az egész blogot, mert nem vagyok rá büszke, hogy a nevem alatt fut... és persze ma este (utolsó nap, leadási határidő) láttam, hogy újabb szabályok születtek a legutóbbi beszámoló küldéshez képest, amit persze már nem lehet betartani... persze ezt 10 napja elküldték, de kinek volt ideje el is olvasni azt az egy darab emailt... ... azért még mindig bízom, hogy ez a káosz eloszlik egyszer a búrám fölül/körül/belül... :)

egy élet...

... ami sokak életét megváltoztathatja... Néhány napja a fbook-ra egy fárasztó nap után belépve épp egy állásajánlatra akartam rákattintani, amikor teljesen véletlenül felfigyeltem egy ismerős által ajánlott cikre. Ez volt az a cikk, elkezdtem olvasni és a végén már elszorult a torkom, és meg sem tudtam volna szólalni anélkül, hogy ne kezdjek el sírni... amiatt, hogy megsajnáltam őt, és még inkább amiatt, hogy nyomorultul éreztem magam, mert még így is némi irigységet éreztem, mert ő már megtalálta azt, amit én oly gyakran elveszítek, nevezetesen a lelki nyugalmat, az elégedettség és boldogság érzetét és a célt a szemeim elől... Szégyen, tudom, nem is vagyok büszke rá, hiszen gyakorlatilag minden alaptényező megvan hozzá: szeretnek a szüleim és néhány hozzám közelálló ember, mozog kezem-lábam, van fedél a fejem felett). Viszont elkezdtem olvasni Mosolyka blogját és megvásároltam a most megjelent, "Te döntesz" című könyvét is, ma este már neki is fogtam. :) ... mostantól igyekszem nem elfelejteni, hogy "Én döntök".

amiért tényleg megéri (időnként)...

... ma ismét úgy jöttem át az ambulanciáról, hogy ebből az egészből nagyon elegem van és lassan ideje lenne valami könnyebb/más/nagyon nagyon más munka után nézni (erre kinyitom a postaládámat és egy németországi állásajánlat virít benne úgy, hogy nem is kerestem, a jelenlegi fizetésem kb. 8x-osáért - hmm hmm, a sors keze lenne...?) ... és akkor délután 6-kor az ügyeletes orvosi szoba nyitott ajtaján keresztül két betegem ezt a kis tányért hozta egy kis hatórai teával, mert a bennfekvés során bevezették ezt a szokást a kórtermükben és ezt velem is szerették volna megosztani... ... és kaptam 3 angyalkát, hogy vigyem haza magammal és akasszam fel otthon a karácsonyfára. ... ezek azok a pillanatok, amik adnak egy kis erőt, hogy szombaton is visszajöjjek ügyelni, holott már most is azt érzem, hogy több energiám nemigen maradt erre a hónapra, pedig még csak most kezdődött el.

hát igen...

.... a vacsora azért kiadósabb lett... ;)

ez most egyébként fel van fordulva, de mobilról nem mindig sikerül a megfordítós mutatvány - mint ahogy most sem. :)

ebéd :-)

na de a vacsora rendelve lesz, mert ügyeletben nem sajnálom a bevitt kalóriát... jó lesz búfelejtőnek.... :-)

nagy fene köd van...

hát... tényleg ekkorát még nem is láttam... legalábbis errefele - mert otthon hajdanán láttam ennél vastagabb tejfölt is... :) még vezettem is benne egyszer... :)

Harkány, Hotel :-)

csapatépítő jellegű ifjúsági szakmai nap. Következtetés: mi, fiatalok, nagy többségben nagyon jófejek vagyunk...  :-) csak lehetőleg ezt ne nőjük ki...

újabb szerelem a láthatáron....

... azzal ámítom, hogy ha lenne nekem egy ilyen kis kütyüm, akkor a hajnali 2 különböző időpontú csengetést és az anyai kedves telefonálást (ami gondolom neki kevésbé jól esik :) ), valamint utána ágyból vérző szívvel kikászálódást le tudnám cserélni egy mosolygós üde ébredésre... ... bár azért megszólalt bennem a kisördög, hogy ismerve magamat, valószínűleg olyan mélyen és komplexen van bennem kódolva a kora hajnali ébredési képtelenség, hogy nincs az az emberi találmány, ami ezt felülírhatná vagy ezen segíthetne... :)

én nem vagyok paranojás...

... de a postás szerint engem napközben rendszerint nem lehet otthon megtalálni, viszont késő délután szoktam egy szürke VW Polóval hazaérni a munkából...

... az előbbit még értem, hogy ki lehet találni, de ezt az utóbbit ugyanbiza honnan tudja, hisz soha nem a posta előtt haladok el hazafele, és a hátsó udvarban parkolok (már ha sikerül olyan parkolóhelyet találni, ami az én ízlésemnek kellően szellős...)?

... és a küldeményeket is mindig a postán veszem át, mert ugyebár mindig elmarad a nagy találkozás...

... fölöttébb gyanús...

hóóóó

... ma vezettem először Szöszikét hóban, szélviharban. Ez életem második havas körülmények között megtett autóútja, az adrenalint felpezsegtette, de ahogy kinézek az ablakon és látom, hogy folyamatosan havazik és hózáporozik, holnap azt hiszem még izgalmasabb lesz a helyzet...

... hajaj, úgy látszik, hogy nem elég a betegek miatt izgulni, még ez is....

... és egy mosoly a végére: kaptam egy 4 évvel nálam idősebb gyakornokot magam mellé.... :) aranyos, lelkes, és... hazámbeli..:)

teve

... 2400 napja tevegel a tevém a sivatagban... 5 nap híján 2 hónappal azután keltettem őt (virtuális) életre, hogy megérkeztem ebbe az ismerős ismeretlen országba. és nagyjából teljesen ismeretlen városba... mennyi minden történt, mennyi minden változott ezalatt az idő alatt...

... és még mindig alig ismerem a várost ... és az embereket ... és a céljaikat... és a céljaimat.

apró kis jelek...

... arra, hogy néhány napra el kellene menni szabadságra:

• Múlt heti szakrendelésen férfibeteg ül előttem, kérdezgetem a panaszairól, majd buzgón jegyzetelve és a monitorra bámulva megkérdezem: "spontán vetélés, trombózis, tüdőembólia...?" Csak akkor eszméltem fel, amikor az asszisztensnőm elkezdett hangosan nevetni, a férfi pedig előbb elkerekedett szemmel bámult rám, majd elmosolyodott és megjegyezte, hogy eddig ugyan nem alakult jól a napja, de végre van egy kis kedve mosolyogni...
• Egy pályázati beszámolóhoz kértek határidőre egy absztraktot, amit ugye be is küldtem, amint arról egy korábbi megjegyzésemben elbüszkélkedtem... egy héttel később jött egy udvarias e-mail, hogy a csatolmány sajnos lemaradt (kb 5-6 éve nem követtem el hasonló bakit..).
• ... majd a csatolmány elküldése után 2 nappal egy újabb udvarias email, hogy az absztraktot ugyan megkapták, de megkérnének, hogy kicsit rövidítsem le, mert a maximális 700 karaktert kicsit túlléptem (5083 karakter...). Hát igen, elnéztem pöttyet a dolgokat és a szavakat számolgattam karakterek helyett (szavakból egyébként 700 alatt lettem volna... :) )...
• a hétvégén pedig egy vendéget folyamatosan a vezetéknevén szólítottam a keresztneve helyett, merthogy mindkettő férfinév (pedig kb 20 éve ismerem az illetőt...)

... ugye hogy az orvos is egy kis szabadságot írna ki erre...?

én igazán...

... nem vagyok emberkerülő, de két napja rájöttem, hogy ami eddig 4 évig elválasztott a munkahelyem a szobámtól (nevezetesen hogy elég eldugott helyen van, másik épületegyüttes, messze az osztálytól, ezért 2-3 havonta jutottam fel virágot öntözni - meglehetősen strapabíró növényeim vannak, naná), pont az, ami most visszacsábít és 2 napja ismét itt öltözök, napközben betegfelvételek között itt dolgozgatok és csakazértsem hagyom, hogy én legyek a telefonoskisasszony, két lábon járó pecsét és információs pult egyszemélyben. :) ... igazi felüdülés - már csak feleannyira zsong a fejem, mint eddig.

új fajta kihívás..

Jelentem, egyelőre úgy érzem, hogy alulmaradtam a szemhéjtussal folytatott küzdelmemben, igaz még korai megjósolni a harc végső kimenetelét, mert most először próbáltam életemben használni ezt az izémizét. Egy 15 perces youtube-os gyorstalpaló tanfolyam után fél óráig kenegettem fel és törölgettem le a monoklinak imponáló foltokat, szerencsére szürke tust választottam, így egy kicsit kevésbé szembetűnő a próbálkozás - eredménye... Emellett vásároltam még 3 szoknyát, amit megfelelő felsővel kombinálva lehet előadást is tartani, de dolgozni járni is lehet benne (igaz az egyik miatt kénytelen leszek a kritikus helyeimről kb 2 cm-t lebiciklizni, de legalább van, ami motiváljon:) ). Lassan ideje a farmer-póló-síkabát-hátizsák kombinációt lecserélni valami megfontoltabbra, hogy felnőtt öntudatos embernek nézzenek és annak is érezzem magam... Tudom jól, hogy a változások belülről kell jöjjenek, de úgy érzem, az már egy kiindulópont, ha a tükörből nem a magam sápadt árnyképe néz vissza...

ti ééértitek....?

... ezelőtt kb. egy hónappal kaptam egy november 8.-i határidőt (azaz mai napot), emailben kellett egy kitöltött excel file-t visszaküldeni a megadott e-mail címre. Halasztgattam, halasztgattam (amint az általában lenni szokott), és ma este 9-kor végre nagy keservesen nekifogtam kitölteni, el is küldtem, erre 1 percen belül érkezett az out of office válaszüzenet, hogy november 6-8 között az illető nem tartózkodik az irodában, majd csak november 11.-én fogja megnézni az e-mailjeit... akkor mi értelme volt ennek a nagy kapkodásnak? Lehetett volna hétfő is a határidő, nem...? :) ... mondjuk olyan szempontból jó, hogy hétvégén legalább végre nem fog ott kísérteni ez a kipipálásra váró feladat (csak a maradék néhány- száz)... :)

ma...

... szegény apura zúdítottam minden, a medicinába, mint nekem való hivatás, illetve magamba vetett kétségemet, ami részben a lassan krónikussá váló fáradtságból, sikerérzés hiányából, egyre növekvő terhelésből és felelősségből adódik. ... igyekszem többet nem panaszkodni - ha mégis visszatér ez az időnként ellenállhatatlan kényszer, akkor viszont tényleg el kell gondolkozzak azon, hogy itt bizony változtatni kell: helyet és/vagy foglalkozást (mert az életszemlélet váltás egyszerűen nem megy)... ... az ember 7-8 évente úgyis továbblép... én nemrég töltöttem be itt a 7. évemet. Leírva még hátborzongatóbb...

ma este...

... szinte 8-ra értem haza ebédelni... ... vasárnap ügyelek... .. de egyébként ez mostantól egyre jobb lesz... remélem.

nagyon álmos...

... kicsit kevésbé nyűgös, és ezek után foghatok neki ma este más cikkét javítani... mindezt azok után, hogy a fele klinika elment Amerikába okosodni, és itthon maradt a két legkisebb szakorvos ügyelni a házra (ebből a leglegebb az én volnék), miután az egyik nagy ember váratlanul beteg lett... szerencsére a másik nagy ezek után lemondta a kiruccanást és visszafordult, így azért ha valami zűr van, van kihez fordulni... de azért felüdülés lesz, ha ügyeletek után másnap végre időben hazamehetek, és egy héten megint csak két nap fogok szakrendelni és nem az enyém az egész osztály... most, hogy láttam, hogy lehet a korábbinál még rosszabb is, visszasírom a múlt hét előtti időket...

otthon...

... ma menetelnek a székelység megmaradásáért, az autonómiáért (beleértve a szüleimet is), én pedig itt ügyelek... :((

durva

... örököltem egy fiatal beteget az egyik kollégától és mivel meglehetősen agresszív lefolyásúnak tűnt a betegsége, annak ellenére, hogy elég kétségesnek tűnt a beteg együttműködése és felfogása, hogy úgy szedi a gyógyszert, ahogy én mondom, és akkor megy el vérvételre, amikor a szakma szabályai alapján kell, kénytelen voltam összeszorult gyomorral a kellő adagú és hatékonyságú gyógyszert felírni, hogy valahogy uralni lehessen a betegségét. ... a legutolsó kontrollra nem jött el és nem is adott magáról életjelt, pedig azelőtt mindig ott volt (időnként kerek egy hónappal hamarabb is az eredetileg adott időpontnál)... ... a megadott telefonszámon sokadszori próbálkozásra sem volt elérhető, és egyre idegesebb lettem, hogy mi történhetett, a gyógyszer okozott-e valami súlyos mellékhatást, és már épp perre készül, vagy mi lehet az oka a hirtelen csendnek... ... tegnap aztán valahogy nagy nehezen sikerült kinyomozni a háziorvosa elérhetőségét... ... ma reggel azzal fogadott a nővér, aki az ambulancián segíti a munkámat, hogy az interneten megmutatta azt az autót, amiben a beteg többedmagával az életét vesztette még a kontroll vizsgálat előtt... még az is lehet, hogy én is láthattam hajdanán a hírekben, csak épp nem is sejtettem, hogy ismerem az autó egyik utasát... Mégiscsak színházi jegyszedő szeretnék lenni, légyszi légyszi...

Hilton Hotel, Prága

szerencsére a ***** mellé ingyen wifi is jár. :-) csak a holnapi napot kell átvészelni valahogy - és most nem arra gondolok hogy ez alkalommal történetesen a kabátomat felejtettem otthon és kicsit hűvös van...

az új kütyüm :-)

... napelemes pihekönnyű akkumulátor (a mobil melletti csíkos mütyűr) ami tölthető rendes árammal is. Vége a konferenciák alatt lemerülő telefonoknak. ;-)

mai szerzeményem :)

kosztümfelső (és hozzá illő ruha is, amiről viszont nem találtam fotót...) ... és holnap újabb kütyü is áll a házhoz. :) megint elkapott a vásárlási hév... ;)

saját ágy - saját órarend :)

... és ma már ismét itthon, sikeres ébredezés után, méghozzá annyira jól, hogy már egyedi támogatási kérelmet pötyögök - de azért még köhögni, tüsszenteni és hangosan nevetni nem esik túl jól... még szerencse, hogy a támogatási kérelem írása egyikre sem ingerel... csak a szemeim csukódnak le egyre gyakrabban...

...

tik-tak tik-tak...

kozepes merteku feszult varakozasban...

ma befejeztem a Baratkozni jo cimu konyvet, holnaptol ennek megfeleloen igyekszem baratkozni. :-)

csak legyek vegre tul a mai napon.

tegnap este ota nem ettem...

(szerencsere akkor legalabb nagyon finomat...) eletem egyik legrosszabb fejfajasat elem es meg csak otthon sem vagyok hogy valamit kivarazsoljak a fiokbol... a java pedig meg hatravan...

hinni akarok benne, hogy mindennek oka van.

amugy pedig minden rendben lesz - csak mar fekhetnek a sajat agyikomban a sajat kis kornyezetemben a kütyüim kozott...

első...

... alkalom, amikor egy nap alatt levezettem két huzamban összesen kb 340-360 km-t. :) ... végre egy sikerélmény.

nem tudom...

... mit utálok jobban: ha "túl okosnak/professzorasszonynak" titulálnak, vagy ha tiszta hülyének néznek konzekvensen...

... így leírva - mégiscsak tudom, melyiket utálom jobban.

2 perces gyakorlat a TED-ről...

... mindazoknak, akik önbizalomhiánnyal küzdenek (akárcsak én) és úgy érzik, hogy nekik nem itt kellene lenniük...



Én bizony kipróbálom és beszámolok majd az eredményekről. ;)

ausztrál fehérborban...

... úszott a laptopom egy darabig, miután úgy döntöttem, hogy mielőtt ismét nekifogok dolgozni egy túlhajtott nap után (és a parkolást ma már nincs energiám gyakorolni), iszom valami alkoholt - és csak ez volt itthon. Az eredmény: Öcsike hamarabb kóstolta meg egy nem teljesen átgondolt mozdulatom miatt, utána 5 percig törölgettem ki belőle a bort (éljen a kontakt spray) és csak utána jutottam én is a magam poharához. Hát, az ausztrálok biztos tudnak élni, de (fehér)bort készíteni egyáltalán nem... hosszú távon maradok az itteni és otthoni fehérboroknál.

nyomás...

... már épp belenyugodtam, hogy nem küldök semmit a világkongresszusra, mert kifutottam a szeptember 27.-i határidőből (neki sem fogtam bármit is összeállítani rá, csak időnként felírtam a lista tetejére, hogy nem is lenne olyan nagyon rossz vagy ezt, vagy azt megnézegetni)...

... erre most elhalasztották október 11-re a határidőt... hát hol itt az igazság...? Pont akkorra kell megírjak egy fél review cikket, valamint épp túl leszek egy aprócska beavatkozáson, ami azért pár napra párnák közé kényszerít (elég szomorú dolog, hogy nem azért kezdem várni, hogy végre túl legyek rajta, hanem hogy végre kialudhassam magam és ne kelljen egy hétig dolgozni menni - ez már a burn out szindróma lenne...? )

... így most megint lelkiismeret furdalásom kezd lenni, hogy kihagyom ezt a lehetőséget (nem a szereplés hiánya, hanem a pályázat miatt, ami miatt ma este még hivatalos blogot is kell írjak, mert szeptember is hipp-hopp végetért... hüp hüp és oáááá)...

Valamikor majd lesz vidám bejegyzés is, csak most épp sötétebbnek látom a jövőmet, mint valaha. Hamarosan újabb 400-600 darab eddig más kollégák által gondozott beteget kapok az eddigi párszáz mellé: az első kört egy babázó kollégától kaptam, most egy másik Hidegországba távozik a jobb élet reményében, és egy újabb kolléga is bejelentette, hogy tovább bővül a család...

Én pedig már csak aludni akarok...

Hotel Debrecenben:-)

4 csillag, ingyen wifi és az első hotel, ahol a fürdőben levő hangfalon a tv hangjai áradnak... :-)

amikor...

... 6 havonta eljutok a fodrászhoz, a fodrászok által feltett kérdések (és a szemközti tükör, amiben bőven van időm megbámulni a sápadt arcomat, a csokievés és nemcsak által generált pattanásaimat) mindig feltámasztják bennem a lelkiismeretfurdalást, hogy kicsit többet kellene foglalkozzam a kinézetemmel így meglett fővel, a munkásosztály oszlopos tagjaként... aztán másnapra kialszom a furdalást, marad a csoki és a szerteszét álló frizura.

... vicces volt, amikor megkérdezte a fodrász, hogy használok-e hajhabot és hajfényt a beszárításhoz... nem akartam mondani, hogy szárítás csak végső esetben, ha magától nem ér rá megszáradni, akkor is 3 perc alatt, a hajfényről pedig azt sem tudom, hogy az mi, úgyhogy csak mormoltam valami érthetetlent, amibe bármit belemagyarázhat. Igen, tudom, ez nem dícsőség - még egy érv amellett, hogy mégiscsak jobb lett volna, ha fiúnak születek.

ahogy telik az idő

... egyre kevesebbet foglalkozom egy-egy előadásommal. Míg évekkel ezelőtt azért olvastam is hozzá cikkeket és azon izgultam, hogy milyen kérdéseket kapok, most leginkább azon izgulok, hogy egyáltalán befejezem-e az előadást addig, ameddig le kell adni a nagy nap hajnalán (merthogy vasárnap reggel 8 után nem sokkal lesz a fellépés, és titkon remélem a szombat esti buli után kevesen lesznek olyan elszántak, hogy másnap virradatra odaérjenek...). Az olvasásról már letettem... na jó, azért 1-2 kulcscikket elviszek kinyomtatva és beteszem a párnám alá, hátha diffundál valami tudomány az éjszaka során még a fejembe... esténként ugyanis a vacsora után pályázatot kell írjak, aminek október 1. a határideje...

... most persze még pénteki zárókat írok, mert holnap hajnalban köd előttem, köd mögöttem, irány a konferencia.

... amiért lassan kinövöm az albérletem... :)

Galla Miklós - Szépségem titka (A cucc!)

egy darab lakatlan sziget rendel....

:)

a ma esti koncert egyik kedvenc része: fagott verseny részlet (André Mehmari)



jó volt egy kicsit kikapcsolódni, igaz a gondolataimat időnként nehéz volt visszaterelgetni a zenére. Kezdek szakbarbár lenni. (S.O.S.!!!) Kíváncsi lennék, hogy a három professzor, akiket szünetben megpillantottam, gondolt-e közben a betegeire.... :)

ablakok és párák...

... és hát természetesen bepárásodott tegnap reggelre Szöszike szélvédője elől és hátul is, én pedig még természetesebben előtte nem olvastam el a szakirodalmat. Úgyhogy törölgettem papírzsebkendővel a szélvédőt, csak hogy kilássak valamennyire vezetés közben, és közben két percenként lelkesen kapcsolgattam a műszerfalon a gombokat, hátha valamelyik fűtés-hűtés beválik...

... most már utánanéztem azért kicsit a problémának, anyu is jó tanácsot adott azzal, hogy le kellene belülről takarítani az ablakot alkoholos tisztítóval (olvastam erről több hozzászólást is, hogy működik, bár először szkeptikus voltam) és találtam még néhány irányt, amerre el lehet indulni, ha a tisztítást követően még mindig párásodik az ablak.

... közben azért elkezdtem gondolkozni, hogy tizenévvel ezelőtt ezekről pl nem emlékszem, hogy lett volna szó a sofőrsuliban, pedig lehet, hogy nem ártott volna... igaz, hogy lassan már csak arra emlékszem, hogy az autóban, amivel tanultam, nem működött gyakorlatilag semmi a műszerfalon - nem is tudom azóta sem, hogy melyik gomb mire jó... na de még hosszú a hétvége... :)

mai egyik feladat...

.. blogírás. Kötelességből. Borrrrrrzasztó. De ha a mai meglesz, már csak 13-at kell írjak, 13 hónap alatt. Csak ki ne fogyjon a téma. A tudományos életemről kellene ugyebár írjak ennyi bejegyzésben, de én ezt egy szóba bele tudnám sűríteni: "ajaj".

.. lesz még egy pályázatírás és belemerülni egy review megírásához szükséges irodalomgyűjtésbe, amire a Nagyfőnököt kérték fel, és amit némi meggondolatlan optimizmussal elvállaltunk hármasban, Ő, egy PhD hallgató és én, novemberi határidővel. Na hát erre mondom én, hogy ajajaj...

az őszt is szeretem :)

Kicsi Hang- Párizsban járt az ősz


És most itt van. Bár most kissé új szemszögből látom, mert el kell olvassam, mit kell tenni, ha Szöszike szemei bepárásodnak a hűvös esős éjszakák alatt... Újabb és újabb kihívások.

A téltől kicsit rettegek félek...

még gyűjtöm...

... a bátorságot, hogy az egy hete megjelent elsőszerzős cikkemre (amit két év alatt sikerült befejezni és ami egyébként a facebook-on is visszaköszönt pár napja...) érkezett első kommentárt elolvassam... :)

.... de már felvettem a tennivalók listájára.

Szöszike első betegsége

Röviden:
Az úgy volt...

... és aztán csatt... és hajgumi.

Kicsit részletesebben: ezelőtt kb 2 héttel ügyelet után délelőtt megkönnyebbülten vezettem haza, még büszke is voltam magamra, hogy milyen simán, motorlefullasztás és kapkodás nélkül megérkeztem. Persze hátravolt még a parkolás, volt ugyan pár kényelmes szabad hely kicsit távolabb, de hát ugye gyakorolni kell a parkolást és szembe kell menni a félelmeimmel, megsatöbbi és egyébként is megy ez nekem, miért is ne, apja lánya vagyok, meg anyjáé és nekik is megy, kinek gyakorlatban, kinek elméletben, de hát ezek alapján a véremben kell lennie... Ki is néztem a helyet pont a kuka mellett, kicsit szűkebbecske, de hát hátrafele be kell férjek... és elkezdtem manőverezni. Közben az egyirányú utcácskában megérkezett egy újabb parkolóhelyet kereső, vagy épp kiszabadulni vágyó delikvens az autójával, megállt és figyelte a manővereimet- amitől én felettébb ideges lettem, mert ezt nagyon utálom és nagyon nem tudom megszokni, hogy ne foglalkozzak mások véleményével, ne azon gondokozzak, hogy mostmár biztos türelmetlen és menne tovább, én pedig feltartom, pedig már benőhetne végre a fejem lágya ennyi idősen és függetleníthetném magam, a pszichiáterem is ezt mondaná, ha járnék hozzá, de hát tudom én ezt már az önfejlesztő könyvekből és párszázezer jótanácsból, amit a rokonok és barátok adtak eddig és adnak ezentúl is... de persze még nem tartok ezen a szinten a szellemi fejlődésem létráján, így két további erőtlen manőver után úgy döntöttem, hogy ez így már pont jó kell legyen, el kell nekem ott férni, így hát merészen gázt adtam.... Hát nem fértem el. Azazhogy szinte, csak jobb oldali tükröm ne lett volna (egyébként sem értem minek van, úgyis ritkán használom, inkább lelkesen forgolódok, bár tudom, hogy nem úri hölgyhöz való - és pláne nem felel meg teljesen a szakma szabályainak), ami így közepes méretű csattanással hátranyaklott és műanyag burka szerteszét állt, a tükör pedig 5000 kicsi értetlen arcomat tükrözte vissza, amikor ezek után kikászálódtam, a kukát kicsit (nehezen) odébbtoltam, kiszabadítottam, visszahajlítottam a tükröt és végre szembenéztem vele. Ezek után kudarcom színteréről a félig beállított autót kivezettem és a 100 méterre levő nagy parkolóba vittem, miközben persze az álom utolsó morzsája is elszállt belőlem és a lelki szemeim előtt 3 napos autószervíz, 2 fizetésem ellibbenése és hasonló szívderítő dolgok lebegtek.

Szerencsére voltak telefonos segítségek, mondtak márkaszervízt, és megnyugtattak, hogy hasonló dolgok másokkal is megtörténtek már (és még velem is meg fognak valószínűleg, de addig jó, ameddig csak kukával kerülök konfliktusba és nem másik autóval, ami esetleg még mozgásban is van..) és a történet vége végül egy másnapra Budapestről kézbesített, 3000 forintból megvett és kiszállított és baráti alapon beszerelt tükörlap lett, mert mint kiderült, a VW gondolt rám a kevésbé tapasztalt sofőrökre is és a tükör szárába beépített csuklós rész miatt az ütés nem volt végzetes a burkolatára és elektronikájára, csak a tükör részre.

Naná, hogy továbbra is szőke nőnek érzem magam... :) És az első tankolást még le sem írtam (na jó, azért ennyire nem volt vészes :) )

Remélem azért Szöszike is annyira ragaszkodik hozzám, mint én hozzá és mostmár felhőtlenebb lesz a kapcsolatunk és végre én is magabiztos barnahajú vezetőnek érezhetem magam (bár már épp tolatóradarokat kezdtem nézegetni a neten, és hamarosan szétnézek a NASA honlapján is, nincs-e valami kütyüjük még számomra, amitől biztonságosabbá tehetem magamat és a környezetemet ... )

(amúgy pedig várom, mikor üt be az a nagy szerencse, amit a román közmondás emleget, hogy a cserepek szerencsét hoznak - ha már így jártam...)

... hétfőtől ismét munka... :(

... kánikula még ugyan lehet, de számomra most véget ér a nyár... 

anyai aranyköpés :)

"Szépek a szemeid, csak úgy ki kellene hangoztatni..." :)

Friss anyai jótanács festetlen szemeimnek... :)

egyik legkellemetlenebb dolog....

... blogot írni, muszájból... nem tudtam, hogy mire vállalkozom, azt gondoltam, könnyen jött pontok egy pályázaton, mert azért van némi tapasztalatom már ebben a műfajban. Hát tévedtem. Nem is kicsit. Szokás szerint. Mert kicsit tévedni nem tudok, csak egyből nagyot, de azt jó sokat...

rohannak a napok...

... kezdek kicsit pirulgatnibarnulgatni, és ismét előbukkant az összes szeplőm, amik eddig téli álmot aludtak. :)
... a múzsáim is szabadságon vannak meghatározatlan ideig (de jó nekik, nekem hétfőn ismét kezdődik a munka), ezért nem ígérek semmi hosszabb lélegzetvételű alkotást - egyelőre.

hogyan végezzünk a nagytakarítással

... 10 perc alatt?

Végy egy ágyneműtartót, ami elfoglalja a szoba felét...

még egy nosztalgia szám :)

ami hajdanán mindig jókedvre derített:



... és már csak egyet kell aludni - amit, mivel ma délután is három órára kidőltem, ezért nem tudom, mikor fogok elkezdeni - szeretnék mindent rendben hagyni a következő két hétre... maratoni nap lesz holnap, de legalább már látom az alagút végét. :D

már csak kettő :)

darab éjszakát kell aludni, bár én már ott tartok, hogy délutánonként is eldőlök ambuláns kartonok nézegetése helyett. Rég vártam ennyire, hogy végre beköszöntsön a szabadság...

Ez pedig egy szám ifjúságom idejéről, egy kicsit nyári hangulatba ringatott, jól lehet rá nosztalgiázni... :)

irány... :)

... a tenger! méghozzá a Fekete! A legjobb az egészben, hogy végre eldőlt, hogy megyünk, az már biztos, hogy lesz napocs, mert azt bátyóék biztosítják, lesz delfinárium és lesz nagyon sokáig alvás... :))

... és már csak 4-et kell aludni, hogy péntek délután legyen és végre kigurítsam a bőröndömet az állomásra.

... talán még kibírok 4 ilyen rémálomszerű napot, mint a mai. Mostmár teljesen egyértelmű, hogy én hozom a balszerencsét és a betegségeket a betegeimre. Muszáj egy kis szünetet tartsak a balszerencsehozásban, mert lassan elfogynak a betegeim, mindenkire ráuszítok valami nem hozzánk tartozó betegséget és átadom a társszakmáknak.

.. .persze próbálom megőrizni az optimizmusomat, és holnap reggel azzal a gondolattal ébredni és nap közben többször elismételni, hogy mindenki az osztályon mondhatni egészséges, és tulajdonképpen még kifejezetten szerencsés is, hogy pont az én kezeim közé került, mert még egy ilyen aranyos, ügyes és legfőképp szerény ember, mint én, nincs a nap alatt... remélem erre még hajnalban, ébredés után 5 másodperccel is emlékezni fogok, és elűzi a gyomorgörcsöt, ami mostanában rendszeresen bekopogtat ébredés után és hűségesen elkísér a nap során...

még ötöt kell aludni...

... és végre itt a szabadság...

... rég vártam már ennyire...

... csak bámulom a blog felületét, írnék, de a gondolatok egyre csak összefolynak és nem állnak össze mondatokká...

Kell egy kis áramszünet.

felhő bámulás - TED előadás - angolul

nézz az ég felé... és talán megleled a nyugalmat.

delikátozok...

... azaz jobban mondva vegetálok... és nagyon várom a szabadságomat - ami kereken 8 nap múlva fog elérkezni... ha megérem. Addig még két szakrendelés (amit még mindig nagyon utálok, és szerintem ez az állapot így is fog maradni), rengeteg problémás osztályos beteg, néhány száz fehér hajszál, plussz 5 szarkaláb, hétvégi cikkírás, valamint 3 spinning - amit egyre jobban bírok és emiatt élvezek, csak hogy legyen valami sikerélményem is a felsorolás végén... :)

... és meg kell legyen az első önálló tankolás (2005 óta)...

... kedvenc főnököm (egyébként tényleg kedvenc) pedig már a második szakvizsgára való beiratkozásomat sürgeti, pedig még az elsővel sem barátkoztam meg és ki sem pihentem...

De egyébként friss vagyok és üde. :)

meglepetés :-)

a nagyon kellemes fajták egyike. :-)

nna sikerült...

... megint megríkatnom magam, pedig előre tudtam, hogy mi lesz a vége az "Éjszaka a parton" című filmnek... pedig gondoltam, hogy az egyedi méltányossági kérelem írás közben azért eltereli a figyelmemet a drámaibb részekről...

... mostanában igyekeztem elkerülni az ilyen filmeket - habár lehet, hogy jobban járnék, ha egyszer igazán kibömbölném magam és oldódna a feszültség...

bolond nap

... volt a mai, 13:30-kor reggeliztem, elkevertem egy beteg dokumentációját, amit azóta sem találok (még szerencse, hogy egy darabig még biztos maradni fog...), egész nap rohangásztam, egyedi méltányossági kérelem hiánypótlást intéztem, betoppant két betegem is csak úgy magát megmutatni, akik mindig azt juttatják eszembe, hogy hiába olyan fejlett a medicina, de rengeteg esetben még mindig tehetetlenek vagyunk és igazából tehetünk bármit, úgyis a Jóisten dönti el, hogy kinél működnek a dolgok és kinél nem, eközben az osztályon voltak beteg-betegeim is, akik mindenféle fura antibiotikum mellékhatásokat produkáltak, emellett voltam a profnál referálni egy fiatal súlyos beteget, kiadtam más helyett a zárókat, felvettem más helyett beteget, délután 5-kor jutottam el először a mosdóba, tehát túl sok folyadékot sem vihettem be, és a tetőpontként egy beteg még hangosan sérelmezte is, hogy reggel nem mentem vizitelni (ez most fordul elő kb másodszor amióta orvosként dolgozom és a nővérekkel egyébként megbeszéltem a napi teendőt), hogy feltehesse a millió kérdését (amit egyébként délután megtehetett és ezt már reggel is jeleztem neki), egy másik beteg pedig 4 órával a vonat indulása előtt már szemrehányóan nézett, hogy mikor hozom neki a zárót...

... ma épp nagyon bántam, hogy mégsem a jogi vagy közgazdász pályát választottam, pedig szegény szüleim igazán próbáltak lebeszélni az orvosiról...

... és ráadásul még ügyelek is...

... kész szerencse, hogy a mellkasi szorításérzés már kezd oldódni a mellkasomban...

záróírás közben :)

Ülök kedvenc íróasztalomnál, Zaz-t hallgatok, az olvasólámpa fényénél pötyögök a számítógépemen, spinningtől teljesen éberen - és kissé izomlázasan... megvan a sajátos hangulata - bár ugye megfogadtam, hogy osztályos munkát haza nem.... dolgozom rajta, de egyből ugye azért nem sikerülhet minden... :) Ha holnap reggel Szöszike nem várna, hogy munkába röpítsen, most kinyitnám azt az üveg vörösbort, amit a minap találtam a hűtőben- egészen meg is feledkeztem róla... de akkor majd máskor... :)

acapella rulez :D

Fool Moon - Change The World

hat ezert erdemes :-)

az egyik bennfekvo betegem hozta csak nekem, ugyeletben, sajat kezevel apritotta a dinnyet. :-)

a gesztus, ami a meghato...

keresztelő

... anyukám ismét a lényegre tapintott: mivel úgyis szőke nőnek érzem magam az autó megléte óta, miért is ne hívhatnám Szöszikének? És valóban, miért is ne...?

Indulhat a "(pseudo)Szőke és Szöszike kalandjai" című sorozat... :)

újabb csoda...

... megszólalt a GPS-em (eddig soha nem tette)!

... és azt mondta: "nincs GPS jel"...

biztos tipp

.. ha szőke nőnek szeretnéd érezni magad: vegyél egy kocsit. Én ugyan nem szerettem volna, és nem is sejtettem, hogy ez lesz belőle, de sikerült, egy hete folyamatosan az az érzésem, hogy ha kívül nem is, de belül megszőkültem, nem értem, amit olvasok és nem tudom felfogni, hogy mit mondanak, amikor hozzám beszélnek... Utoljára akkor éreztem ezt, amikor egy éjjel azt álmodtam, hogy a tornatanár íratta a matek felmérőt a rettegett matektanár helyett, és hiába mondtam neki, hogy hibás a feladat és nem lehet megoldani, csak széttárta a kezét és mondta, hogy nem tud ezen változtatni, mert ő nem érti, én pedig teljesen kétségbeestem... ez már egyetem alatt volt, érdekes módon a hat év alatt egyszer sem álmodtam az épp aktuális, vagy már elmúlt egyetemi vizsgákkal, viszont időnként a matektanár még visszajárt kísérteni... :)

... szóval egy hét alatt már sikerült néhányszor kétségbeesnem az autóhoz adott könyv olvasgatása közben (nem azon a magyar nyelven íródott, amit én beszélek), egy buszsofőrrel összetűzésbe kerülni, néhányszor lefullasztani a motort útkereszteződésben, néhány napja pedig sikerült az akkumulátort is lemeríteni, olyannyira, hogy csak álltam a kocsi mellett, a kocsi dermedt némaságban, még a riasztó sem villogott, olyannyira teljesen lemerült, a vákuumzár meg persze kitűnően működött, azaz bejutni még kulccsal sem lehetett, nemhogy a távirányítós központi zár gombjának nyomogatásával és végül az lett a dolog vége, hogy a csomagtartón keresztül másztam be az autóba (mindezt a klinika parkolójában kivitelezve, érdeklődő szempárok kereszttüzében) és autómentő hívás lett a vége... aki mellesleg nagyon jó fej volt, el is mentettem gyorsan a számát, és jeleztem, hogy készüljön, mert törzsvendéget kapott.... :)

... ezek után a következő teljes tanácstalanság az az akkumulátorosnál volt, majd a gumiszervizben, ahol olyan kérdéseket tettek fel, amikről nem is tudtam, hogy léteznek egyáltalán...

... meglehetősen ingoványos területre érkeztem, ahol ijesztően sokat kell még tanulnom...

Ja, a legjobb, amikor az egyik barátom mondta, hogy vegyek egy bikázó kábelt a legközelebbi benzinkúton és aztán szerezzek egy kocsit, ahonnan tudok áramot varázsolni az akkumulátorba - ööö, milyen állatot? és melyik a pozitív és melyik a negatív pólus? és az egyáltalán a motorházban merre?

Azt hiszem sikerült újabb kihívás elé állítanom magam, nem volt elég az, ami eddig volt és még várható ilyen-olyan téren...

... és gyanítom, hogy a meglepetéseknek ezzel még nincs vége...

a kis szürke

ami névre vár...:-)

izgalomra vágytam...

... hát megkaptam. :) csupa izgalom bemenni dolgozni és hazajönni, amióta megvan a kis szürke barátom. :) és ha még dolgom is akad a belvárosban, akkor az izgalom csak fokozódik... hiába na, az én rutinom egy kicsit kisebb városhoz volt kalibrálva, ahol egyelőre még csak 2 körforgalom van, és ahol soha annyi baleset nem fordult elő, mint amikor egyszer egy játékos kedvű ember bekapcsolta a közlekedési lámpákat (kb egy hét múlva belátták, hogy a városkám erre még nem érett meg)...
... egy kicsit megnyugtat a  tudat, hogy az osztályon még két lány küzd hasonló gondokkal, egyiküknek saját bevallása szerint egy hónapig tartott, ameddig megszűnt a gyomrát összekapó görcs, amikor reggel be kellett üljön az autóba. A másik lány még küzd, de ő már 3 hete vezet, egy hét múlva, ha minden igaz, ő is szabadul az izgalomtól.

... ma délutánra a program kinézni, hogy hol tudok a spinning közelében leparkolni, estére pedig (ha túlélem az egy órás tekerést, amit eddig kétszer sikerült 3 hét leforgása alatt), akkor kinézni az autóhoz adott könyvből, hogy melyik gomb mire való a műszerfalon, és hogyan lehet kellemes hűvösséget varázsolni a nyári melegben az autóba... ilyen és ehhez hasonló kihívások terelik el a figyelmemet jelen pillanatban a medicináról és a töprengéseimről, hogy mi dolgom is a világon...

és én még azt hittem..

.. hogy az utóbbi évek nem múltak el hiába és lettem annyira inteligens, hogy kétszer ugyanazt a hibát nem követem el... pedig de. azaz nem... azaz értitek... mert én nem.

Márai idézet

A szomorúságról


Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön; talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet. Nem szükséges, hogy mesterséges világfájdalommal mászkálj a földi tereken, lehorgasztott fővel, az élet és minden tünemény reménytelen mulandóságán elmélkedve, a tűnő örömök fantomjai után koslatva. Először is, az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezzél csak... Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál, dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!

(Márai Sándor: Füves könyv)



vicces - folyt.

... legnagyobb megkönnyebbülésemre félreértés volt az egész, az átküldött programban ugyan szerepel a nevem, de csak a kongresszus programjának összeállításával kapcsolatban - amiben tényleg kikérték a véleményemet (amúgy szerintem csak valami félreértés miatt), de előadást nem osztottak rám (hangos megkönnyebült sóhaj a háttérben).

... egy előadás magyarázkodások nélkül megúszva - marad: 1.

vicces...

mai email:

Kedves Cserebogi! jol lattam, hogy osszel Pragaban az elso europai akarmilyen kongresszuson eloadsz ebben az erdekes temaban? Udvozlettel, X.

valaszom:

Kedves X!
at tudnad nekem kuldeni az eloadas cimet es idopontjat, mert semmit nem tudok errol a dologrol es nem is szandekoztam elmenni arra a kongresszusra (szerk. megj. mar csak azert sem, mert a tema sem all tul kozel a szivemhez)...
--

Na hat azota varom a valaszt es remenykedem a tevedesben... amugy lesz egy pragai ut meg iden, de az tenylegesen az en teruletemrol szol. Oda is kellene valamit prezentalni, de azt is tervezem elsunnyogni. :-) igencsak sunnyogos hangulatba kerultem - kell a tuleleshez.

.....kezdek felni megnyitni a postaladamat - csak munka es reklam... olyan reg nem kaptam irodalmi hangvetelu levelet...

...

remélem még a parkolóban lesz az autóm, mire visszaérek, mert most hozom otthonról az amulettet, ami utazásaim során az őrangyalom mellett a védelmet biztosítsa... :-) ha még ott lesz, gyorsan le is fényképezem, mert nincs még róla fotóm.

még egyben...

... ugyanis sikerült kikászálódni Pestről és csak egyszer fullasztottam le a motort a délutáni csúcsforgalomban (soha többet Pest, vagy legalábbis egy jó darabig...), a maradék 200 km már szinte játszi könnyedséggel ment (bár az elején a millió körforgalom még idegesített, a végén már inkább csak bosszantott) - bár ez volt eddigi életem leghosszabb egyben levezetett szakasza - hiába na, tényleg nincs rutinom a vezetésben, és ez tényleg csak rajtam múlt.

Utána megvolt az első munkába menet és munkából hazajövet is, és mostmár tudom, hogy ha sípol az autó és egy piros felkijáltójel társul hozzá a műszerfalon, azért nézzem meg a kéziféket is, mert elképzelhető, hogy megint elfelejtettem leengedni... :) erre valahogy már nem emlékeztem a pár száz évvel ezelőtti sofőrsuliból, ahol amúgy sem működött semmi a műszerfalon, tehát olyan nagyon nem is emlékezhetek rá...
... na de apránként összemelegedünk az autóval és egyébként tényleg gyorsan megkedveltem és lassan már arra megy, amerre én szeretném... :) Hihetetlen, hogy 10 perc alatt is el lehet jutni a munkahelyemig, ha nem a buszok csatlakozására kell várni...

A parkolástól még tartok, két autó közé csak végső esetben, inkább gyalogolok a kicsit messzebb levő nagy parkolóig, ahol simán találok szabad helyet úgy, hogy közel távol nem áll más... De persze az optimizmusom azt mondatja vele, hogy a gyakorlat majd ezt is hozza magával.

Ma pedig hazaröpítettek két részletben (vagyis én egyben maradtam, csak autót váltottam egy idő után - egyik sem a sajátom volt, ekkora útra egyelőre nem merészkedek, talán félév/év múlva). Bámulatosan gyorsan eltelt a nap, most pedig végre ismét a saját ágyamban alhatok és holnap ráérek 8-kor felkelni. :)

vonat, de utána már nem...

... tegnap lejárt a buszbérletem és már nem vásároltam újat, mert már úton is vagyok elhozni az autót Pestről. Holnap reggel már azzal megyek dolgozni, ha az Égiek is úgy akarják és épségben megérkezem vele.

... olvasgatom a közlekedési szabályzatot, nézegetem a térképet és bizakodom. Ha Pestről sikerül kikeveredni, akkor ma igazi hőstettet viszek véghez - természetesen magamhoz képest, mert hát van aki így éli mindennapjait... ami számomra kész csoda. :)

szorítsatok.

új családtag :)

... azt nem is meséltem, hogy jövő héten újabb kütyüvel bővülök, ezúttal kicsit nagyobbacskával, mert életem első saját (használt) autóját fogom megvenni.

... nagyon várom, bár egy kicsit félek (a szüleim szegények annál jobban), rég volt, hogy vezettem, akkor sem sokat huzamosabban. Na de majd most is úgy lesz, mint Amerikában - nem volt választás, vezetni kellett a 38 fokban, légkondi nélkül, kereszthuzat nélkül - mert nem lehetett lehúzni a hátsó ablakokat - mindezt a sivatag közepén, lyukas hűtővizes tartállyal - és egyszer aztán a fék is elszállt. Ennél azért sokkal rosszabb most sem lehet a helyzet - legalábbis nagyon remélem. :) Bár tény, hogy ott szélesek voltak az utak, minden kanyar derékszög és a parkolóhely másfélszerese volt legalább az ittenieknek. Hajaj...

Azért döntöttem (részben) a vásárlás mellett, mert addig variálták a buszmenetrendeket, hogy reggel kb 10 perccel megyek többet munkába, délután 20 perccel, és ha ez hozzáadódik az amúgy is 30-35 perchez, akko már kicsit sok az utazából. A hétvégékről nem is beszélve... és hát egyébként is ugye megígértem magamnak, ha meglesz az ösztöndíj, meg ilyen és egyéb hasonló apró fogadalmak.

Úgyhogy szerdától autós könyveket bújok és a várost is közlekedési táblákkal együtt nézem...

Izgalmas napok/hetek jönnek. :)

És persze majd keresztelő is lesz megint... :)

jöjjön már végre el..

... az a lehűlés.

... vagy legalább váljanak ketté a dobozok az erkélyen, mint anno Mózesnek a Vörös tenger, hogy férjek oda a ventillátoromhoz....

... egy ártatlan zsálya...

... halála szárad a lelkemen... pedig azt mondták, hogy minden körülményt jól eltűr, igazi túlélőnövény...

... mindent... kivéve engem...
... lelke már valahol a két piros néhai begóniámmal egy mezőn ring a hűsítő szélben...

Mi pedig ismét hármasban maradtunk: a napelemes bólogató virágom, a szárított csokor, amit egy idős nénitől vettem a piacon, és én...

Egykedvűen kókadozunk ebben a nagymelegben...

megszületett...

... a tudományos blogom is, és bizony össze kell kapjam magam, mert havonta egy értelmes bejegyzést kell majd írjak bele. Még szerencse, hogy itt ez nem követelmény, ezért is maradhatott fenn ez a blog ilyen sokáig... ;)

.. ezt a bejegyzést részben azért is írtam, mert anyu mindig elborzad, amikor a blogomat megnyitva még mindig a 3 hetes ropogós malac lába köszön vissza rá, amit nem is olyan rég vacsoráztam... :) Most már lehet gyönyörködni ebben a bejegyzésben... ;)

Könnyű vacsora... :-)

Madrid

... a szálloda nevét képtelen vagyok megjegyezni. :)

És a ma esti vacsorám - előtte:

utána... :)

Pillanatok 4.

... ma megsúgta az egyik nővér a viziten, hogy az egyik beteg, akit múlt héten láttam konzíliumban, és most felvettük osztályra, már kérdezősködött utánam, hogy hol van Cserebogár doktornő, aki a világon a legkedvesebb doktor... :)

... nna, kitaláljátok, hány éves a beteg?

... 82 (ráadásul még az átlagosnál is komunikatívabb).

... és még mindig nem a gerontológián dolgozom...

Egyre nő a szurkolótábor.

varázslat

... tényleg működik ez az optimista izémizé, elnyertem az ösztöndíjat. :D Nem jelent amúgy mást, mint tenni azt, amit eddig is, csak eddig ingyen, most pedig kapok érte pénzt is. Persze szabadidőt nem adnak hozzá, azt még mindig a magánéletemből kell kigazdálkodni. És kell tudományos blogot (is) írjak, szerencsére nem túl gyakran, de lehet, hogy a csereblogom fogja emiatt a rövidebbet húzni. Ezt még meglátjuk.

A helyzet hozománya, hogy kénytelen vagyok venni egy autót, hisz nagyjából megfogadtam, hogy ha megkapom az ösztöndíjat, akkor ilyen irányban terebélyesedek tovább... új fejezet van tehát nyiladozófélben az életemben... az autóvezető.

Reszkessetek.

szurkolótábor

... ügyeletben három személyemmel kapcsolatos pozitív visszajelzést is kaptam vizit során (már csak ezért is megéri vizitelni, időnként erősíti az ember önbizalmát):
- az egyiket a 95 év körüli R. nénitől, aki igazi sváb, nagyon aranyos, ahogy elharapja a ragokat a szavak végén, és aki meglepő módon még emlékezett rám 3 hónappal korábbról, amikor szintén csak ügyeleti vizit kapcsán találkoztunk és beszélgettünk kicsit, és aki elmondta, hogy azóta imádkozott értem és hogy nagyon szép vagyok (a hajam pedig különösképpen)...
- a továbbiakat a 93 éves F. nénitől és húgától (aki még mondhatni serdülőkorban van az ő 88 évével), akik hiányoltak áprilisban (amikor ugye én a könyv felett sínylődtem) és már azt hitték, elmentem végleg az osztályról. És amikor meghallották, hogy már kikerültem kisfőnököm szárnyai alól (amit azóta sem sikerült megszokni), mindketten mondták, hogy most biztos nagyon nehéz lehet, de ők szorítanak és sok erőt kívánnak nekem hozzá.

... én meg csak reménykedve várom azt az Erőt (bízom benne, hogy nem hiába), addig is ezek az apró szösszenetek késztetnek rá, hogy reggel felkeljek és bemenjek dolgozni... csak tartsanak ki, ameddig megérkezik az az Erő...

... és aki azt hiszi, hogy gerontológián dolgozom, az nagyon téved. :) Viszont úgy tűnik, hogy ebben a korosztályban aratom a legtöbb sikert.

ügyelet után...

időnként meghallgatom ezt a Blank And Jones számot, hogy ismét megtaláljam magam... ez, egy hosszú forró zuhany, na meg némi alvás (és félóra nyafogás szeretteimnek) elég szokott lenni, hogy legyen energiám másnap reggel is felkelni és dolgozni indulni.