.. ha szőke nőnek szeretnéd érezni magad: vegyél egy kocsit. Én ugyan nem szerettem volna, és nem is sejtettem, hogy ez lesz belőle, de sikerült, egy hete folyamatosan az az érzésem, hogy ha kívül nem is, de belül megszőkültem, nem értem, amit olvasok és nem tudom felfogni, hogy mit mondanak, amikor hozzám beszélnek... Utoljára akkor éreztem ezt, amikor egy éjjel azt álmodtam, hogy a tornatanár íratta a matek felmérőt a rettegett matektanár helyett, és hiába mondtam neki, hogy hibás a feladat és nem lehet megoldani, csak széttárta a kezét és mondta, hogy nem tud ezen változtatni, mert ő nem érti, én pedig teljesen kétségbeestem... ez már egyetem alatt volt, érdekes módon a hat év alatt egyszer sem álmodtam az épp aktuális, vagy már elmúlt egyetemi vizsgákkal, viszont időnként a matektanár még visszajárt kísérteni... :)
... szóval egy hét alatt már sikerült néhányszor kétségbeesnem az autóhoz adott könyv olvasgatása közben (nem azon a magyar nyelven íródott, amit én beszélek), egy buszsofőrrel összetűzésbe kerülni, néhányszor lefullasztani a motort útkereszteződésben, néhány napja pedig sikerült az akkumulátort is lemeríteni, olyannyira, hogy csak álltam a kocsi mellett, a kocsi dermedt némaságban, még a riasztó sem villogott, olyannyira teljesen lemerült, a vákuumzár meg persze kitűnően működött, azaz bejutni még kulccsal sem lehetett, nemhogy a távirányítós központi zár gombjának nyomogatásával és végül az lett a dolog vége, hogy a csomagtartón keresztül másztam be az autóba (mindezt a klinika parkolójában kivitelezve, érdeklődő szempárok kereszttüzében) és autómentő hívás lett a vége... aki mellesleg nagyon jó fej volt, el is mentettem gyorsan a számát, és jeleztem, hogy készüljön, mert törzsvendéget kapott.... :)
... ezek után a következő teljes tanácstalanság az az akkumulátorosnál volt, majd a gumiszervizben, ahol olyan kérdéseket tettek fel, amikről nem is tudtam, hogy léteznek egyáltalán...
... meglehetősen ingoványos területre érkeztem, ahol ijesztően sokat kell még tanulnom...
Ja, a legjobb, amikor az egyik barátom mondta, hogy vegyek egy bikázó kábelt a legközelebbi benzinkúton és aztán szerezzek egy kocsit, ahonnan tudok áramot varázsolni az akkumulátorba - ööö, milyen állatot? és melyik a pozitív és melyik a negatív pólus? és az egyáltalán a motorházban merre?
Azt hiszem sikerült újabb kihívás elé állítanom magam, nem volt elég az, ami eddig volt és még várható ilyen-olyan téren...
... és gyanítom, hogy a meglepetéseknek ezzel még nincs vége...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése