... ugyanis sikerült kikászálódni Pestről és csak egyszer fullasztottam le a motort a délutáni csúcsforgalomban (soha többet Pest, vagy legalábbis egy jó darabig...), a maradék 200 km már szinte játszi könnyedséggel ment (bár az elején a millió körforgalom még idegesített, a végén már inkább csak bosszantott) - bár ez volt eddigi életem leghosszabb egyben levezetett szakasza - hiába na, tényleg nincs rutinom a vezetésben, és ez tényleg csak rajtam múlt.
Utána megvolt az első munkába menet és munkából hazajövet is, és mostmár tudom, hogy ha sípol az autó és egy piros felkijáltójel társul hozzá a műszerfalon, azért nézzem meg a kéziféket is, mert elképzelhető, hogy megint elfelejtettem leengedni... :) erre valahogy már nem emlékeztem a pár száz évvel ezelőtti sofőrsuliból, ahol amúgy sem működött semmi a műszerfalon, tehát olyan nagyon nem is emlékezhetek rá...
... na de apránként összemelegedünk az autóval és egyébként tényleg gyorsan megkedveltem és lassan már arra megy, amerre én szeretném... :) Hihetetlen, hogy 10 perc alatt is el lehet jutni a munkahelyemig, ha nem a buszok csatlakozására kell várni...
A parkolástól még tartok, két autó közé csak végső esetben, inkább gyalogolok a kicsit messzebb levő nagy parkolóig, ahol simán találok szabad helyet úgy, hogy közel távol nem áll más... De persze az optimizmusom azt mondatja vele, hogy a gyakorlat majd ezt is hozza magával.
Ma pedig hazaröpítettek két részletben (vagyis én egyben maradtam, csak autót váltottam egy idő után - egyik sem a sajátom volt, ekkora útra egyelőre nem merészkedek, talán félév/év múlva). Bámulatosan gyorsan eltelt a nap, most pedig végre ismét a saját ágyamban alhatok és holnap ráérek 8-kor felkelni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése