... volt a mai, 13:30-kor reggeliztem, elkevertem egy beteg dokumentációját, amit azóta sem találok (még szerencse, hogy egy darabig még biztos maradni fog...), egész nap rohangásztam, egyedi méltányossági kérelem hiánypótlást intéztem, betoppant két betegem is csak úgy magát megmutatni, akik mindig azt juttatják eszembe, hogy hiába olyan fejlett a medicina, de rengeteg esetben még mindig tehetetlenek vagyunk és igazából tehetünk bármit, úgyis a Jóisten dönti el, hogy kinél működnek a dolgok és kinél nem, eközben az osztályon voltak beteg-betegeim is, akik mindenféle fura antibiotikum mellékhatásokat produkáltak, emellett voltam a profnál referálni egy fiatal súlyos beteget, kiadtam más helyett a zárókat, felvettem más helyett beteget, délután 5-kor jutottam el először a mosdóba, tehát túl sok folyadékot sem vihettem be, és a tetőpontként egy beteg még hangosan sérelmezte is, hogy reggel nem mentem vizitelni (ez most fordul elő kb másodszor amióta orvosként dolgozom és a nővérekkel egyébként megbeszéltem a napi teendőt), hogy feltehesse a millió kérdését (amit egyébként délután megtehetett és ezt már reggel is jeleztem neki), egy másik beteg pedig 4 órával a vonat indulása előtt már szemrehányóan nézett, hogy mikor hozom neki a zárót...
... ma épp nagyon bántam, hogy mégsem a jogi vagy közgazdász pályát választottam, pedig szegény szüleim igazán próbáltak lebeszélni az orvosiról...
... és ráadásul még ügyelek is...
... kész szerencse, hogy a mellkasi szorításérzés már kezd oldódni a mellkasomban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése