péntek, december 27, 2013
életelixír :)
... reggel óta itthon, 2 óra alvás után meg is házszentelve (szerencsére idén gyorsan ment és nem kérdezték meg, hol járok iskolába - lehet, hogy az öregedés csalhatatlan jele ez már...?), anyai húslevest ebédelve, amitől (nem beszélve kedvenc csirkecombjaimról) úgy érzem, hogy az utóbbi hetek feszültsége gyorsan elillant, és nagyon bízom benne, hogy nem fog ugyanilyen gyorsan vissza is illanni...
... délután pedig hosszú idők óta először befejeztem egy könyvet, tegnap vonatozás közben kezdtem el igazán olvasni (előtte vagy 3 héttel már beleolvastam, de akkor valahogy nem jött össze az, hogy hosszabb időt is töltsek mellette) és ma délutánra ki is végeztem. Mosolyka könyve volt ez, amiről már meséltem egy korábbi bejegyzésemben, úgy érzem, hogy igazán jót tett, javított kicsit a szemléletemen az élet(em)ről. Jó lenne kicsit többet élni és örülni annak, hogy létezem. Amúgy pont ma olvastam, hogy egy amerikai tanulmány alapján az orvosok 2/3-ának vannak negatív érzelmei a munkájával kapcsolatban, úgyhogy nem én lógok ki egyedül a sorból. Én sem morognék annyit, ha kicsit többet foglalkozhatnék a szakmával és kevesebbet azzal, hogy olyan témákban írogatok cikkeket, amik pont nem fedik le a gondozott betegeim 85%-át... És emiatt nem lenne folyamatosan az az érzésem, hogy nem tudok eleget és emiatt esetleg valami nagy dolgot elnézek.
Na de a mai könyv és eddigi életem tapasztalatai alapján mindennek megvan a maga oka, csak győzzem kivárni a megvilágosodást. :)
Lassan elkezdek visszatekintgetni az elmúlt 1 évre (amint kialszom magam). Az már biztos, hogy felejthetetlen marad nagyon sok vonatkozásban... :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése