buszos jelenet...

... középkorú, valahonnan ismerős arcú hölgy ült a buszon, és amikor véletlenül összeakadt a tekintetünk, odaintett magához és mindenki előtt hangosan megszólalt: "csak el szerettem volna mondani, hogy meghalt édesapám, doktornő"... és könnybe lábadt szemmel meredten kibámult az ablakon...
... csak akkor nézett vissza rám könnyes szemmel, félmosollyal, amikor megérintettem a vállát és részvétet kívánva mondtam, hogy én itt most a kórháznál le kell szálljak...

... azóta sem tudom hova tenni, ki lehetett, mikor és hol találkozhattunk... és hogy vajon ki lehetett az édesapja...

... és ez elég kellemetlenbe hajló fura érzés...

mozgalom 4. nap

... közben rájöttem, hogy ez egy teljesen jó fogyókúra is számomra, 1 kg-ot fogytam, amióta rászántam magam, hogy rendszeresen egyek. :) Igaz ugyan, hogy lassan napi 2 evésnél tartok emiatt, mert nem engedi a lelkiismeret, hogy fornettivel rövidre zárjam a problémákat, na de valójában még 2-3 kilót könnyű szívvel útnak engednék, hogy végre megint rámjöjjön a kosztüm, amiben ífjú lánykoromban az egyetemről elballagtam...

... ma egyébként kiolvasztottam a hűtőt, úgyhogy ami elfogyott, az engem gyarapít, ami maradt, az a kuka állományát. Szerencsére csak fél Etiópiának lett volna elég 1 hétre, nem egy egész afrikai országnak... ez némileg enyhíti a lelkiismeret furdalásomat...

Mai menü:
Reggeli: kávé + 1 epres joghurt (valamikor délben, mert rengeteg elintéznivalóm volt)
Ebéd: juhtúrós tojásrántotta + 1 zsemle + némi karamellás jégkrém :)
Vacsora: rántott sajt lesz, ha végre rászánom magam, hogy megsüssem (a bejegyzés időpontját inkább ne nézzétek, vacsorázni elvileg egész reggelig lehet, nem...?)

mozgalom 3. nap

... egy vallomással kell kezdjem, ma bűnbe estem, ugyanis délelőtt elmentem farmert vásárolni és addig bóklásztam, ameddig dél körül kénytelen voltam egy péksüteményt vásárolni reggelire, mert már kezdtem elgyengülni a negatív cukorszint miatt...

... egyébként ebben a menüzésben az a jó, hogy mivel nem vásárolhatom meg készen az ennivalót, ezért időnként inkább elfelejtek vacsorázni, minthogy nekifogjak még valamit tevékenykedni a konyhában... :) Így járt a tegnapi vacsora is... :)

Mai menü:
Reggeli: kávé + csirkemájas párna (ama bizonyos feketepont... :) )
Ebéd: juhtúrós masnik (farfarelli vagy mi a szösz a neve ennek a típusú laskának/tésztának) + savanyú uborka
Vacsora: 1 epres joghurt + 1-2 db rántott sajt zsemlével

Mio hűtő :)

... Betondnak, hogy lássa, mekkorka hűtőben próbálok elférni...

... előtérben pedig egy csokor virág, amit búcsúzóul kaptam...

mozgalom folyt.

... ugyan senki sem szánt meg valami lélegzetelállító recepttel (ami 10 percbe beleférjen), de enni muszáj, főleg egy ilyen nap után, amikor eljártam a leszámolási táncot az egyetemmel (kivéve az utolsó 2 felvonást, amire már csak szerdán kerülhet sor a nyitvatartási programok tökéletes inkompatibilitása miatt), kb 2 órát buszoztam és összesen max. 15 percet tölthettem a különböző irodákban. Voltam még az APEH-nél és a mobilszolgáltatómnál (ez utóbbi kettő kb. másfél órámba telt), vége az előfizetéses átmeneti felnőttes időszakomnak, ismét feltöltő kártyás lettem... igazi egyetemi évek hangulat... :)

Tehát akkor a mai menü:
Reggeli: 1 epres joghurt + 1 kávé + 3 db tegnapi túrósgombóc (ez tartott ki du 4-ig, kicsit szédelegtem már az APEH-nél)
Ebéd: sajtos pulykamell + halrudacskák lerben/sütőben kisütve + 2 friss zsemle
Vacsora: juhtúrós laska/tészta - lesz, ha kiveszem a fagyasztóból és megteszi azt a szívességet, hogy kiolvad időben :)

Most pedig megyek és főzök egy kávét, mielőtt visszatérek a fürdőbe folytatni a vízkő elleni küzdelmet - egyelőre még ő áll nyerésre...

mozgalmi feladat :)

Sz. adta az ötletet, hogy kérjek Tőletek tanácsot, mit készítsek a maradék hűtőben található alapanyagaimból. Kinyitottam hát és szorgalmasan lejegyzeteltem (félig szinte leolvasztva a hűtőt), hogy mi minden lakozik jelenleg benne.

Március 27.-i állás:

• tej
• bor (de meggyes, úh főzéshez inkább nem használnám :) )
• Erős Pista :)
• sajt
• baracklekvár
• barack kompót
• vágott vegyes savanyúság
• zakuszka
• tojás (5-6 db)
• margarin
• vaj
• zöldfűszeres vajkrém
• mexikói melegszendvicskrém
• kecsap
• majonéz
• mustár
• 1 db halkonzerv (olajos - mintha tonhal lenne...)
• panírozott halrudacskák (5 db)
• halfilé (pangasius)
• panírozott sajttal töltött pulykamell (mirelit)
• panírozott trapista sajt (mirelit)
• 20 dkg darálthús (röfi)
• juhtúró

A lista alapján ötleteket várok, bár a mirelitekre már van tervem... :) Ha ebből sikerül még valami használhatót kisütni (esetleg főzni).... :)

A legjobb recept beküldőjének küldök egy igazi olasz cappuccino fotót Firenzéből (ha odaérek és ráérek). :)

"Kieszem a hűtőt" mozgalom

Háttér: kb. 3 nap múlva kihúzom a hűtőt, utoljára még szépen alaposan kisikálom és kiürítem az összes rekeszt, beleértve a fagyasztót is (miért is menjen 6 hónapig üresjáraton, védjük a környezetet... :) ). Viszont rájöttem, hogy tele van mindenféle földi jóval, amit gyűjtögetési szenvedélyemben (és az akcióknak ellenállni képtelen emberi mivoltom miatt) felhalmoztam az utóbbi időben. Ezért elhatároztam, hogy mostantól fogva csak ásványvizet és legfennebb zsemlét vásárolok az üzletben, és a napi menüt úgy tervezem meg, hogy szépen lassan kifogyjon minden a hűtőből, mire eljön a "nagy áramtalanítás" ideje. Mától fogva egy-egy bejegyzés érkezik majd erről az akcióról. :) Túl komplikált recepteket ne várjatok, a hangsúly a mirelit ételek felolvasztásán és elkészítésén lesz. :) Ami megmarad, az sajnos a szemétben fog landolni, úgyhogy szorítsatok, hogy jó étvágyam most se hagyjon cserben (nem mintha eddig bármikor ez megtörtént volna... )

Mai napi menü:
Reggeli: 1 db epres joghurt + kávé
Ebéd: otthonról hozott rántott csirkecubók + párolt zöldség egy leheletnyi vajjal.
Desszert: karamellás fagyi
Vacsora: túrós gombóc baracklekvárral

... most pedig folytatom a nagytakarítást.... ezt inkább nem fogom részletezni. :)

lefagyott...

... a gépem, ezáltal eldőlt, hogy csak egy esetet mutatok be és nem a teljes palettát. Nem szeretek kétszer dolgozni (pedig meglehetősen gyakran oda jutok) ...
... amint azt Z megjegyezte, 1 esetért is annyit fizetnek, mint többért (vagyis semmit - szerk. megj.)

... úgyhogy folytathatom a következő feladattal a listán, van máááásik... :)

tanulság

Mai napi közmondás adaptációnk:
Addig jár az ember a szkájpra szabadság alatt, ameddig begyűjt 1-2 határidős feladatot a főnökétől (amit mellesleg egész jól elsunnyoghatott volna, ugyanis korábban már megkapta, csak elfelejtették számon kérni rajta...)...

... most egy darabig megint ne keressetek szkájpon...

...édes otthon...

... még pár napig, aztán még egy 10 perces búcsúelőadás szombaton (bár nagyon le tudtam volna mondani róla, de főnöki utasítás volt jelenlétemmel emelni a színvonalat - ez utóbbit csak én biggyesztettem ide, ő csak az utasításig jutott....:) ), pár áttakarított nap és foghatok neki megpakolni szüleimtől talizmánként kapott vadonatúj icke-picke bőröndömet és 80 literes hátizsákomat és aztán "Isten hozzád kapufélfa, indulok a csatába" (szerk. megj. idézet a János Vitéz népdaljátékból).
... és hiszitek vagy sem, sikerült önmagamat is meglepnem ezen a hétvégén, ugyanis a tizenórás vonatutat végig dolgoztam Albinón, hónapok óta halogatott, 4-5 órás koncentrálást igénylő feladatot oldottam meg végre, a hétvégi előadásomat is csinosítgattam, és azóta itthon is nyakra-főre pipálom ki a feladataimat...

... nem tudom, miféle csodálatos varázslat szállt reám, de remélem még marad egy darabig... :)

multilemma...

... most akkor csomagoljak a holnapi hazaindulásra, vagy készüljek a holnapi záróvizsgámra, vagy fejezzem be az egyik beteg kórtörténetét, aki ma fél mázsa papírral állított be felvételre, vagy takarítsak, vagy mossak, avagy mosogassak...
... a korai lefekvést, vagy újonnan visszatért mániámat, a Columbo sorozat nézegetését nem is merem idesorolni...

... lakáskeresőben...

... ma sajnos kiderült, hogy a kollégium, amit ajánlottak, és amivel korábban fel is vettem a kapcsolatot, csak május közepétől tud fogadni... ezért ma nekifogtam keresgélni a klinikától max. 1 órás gyalogos távolságra levő szállásokat, hátha valamelyikben sikerrel járok... Mindenféle szent nevekkel találkoztam köztük, én személy szerint a Szent Annában bízom a legjobban, nem véletlenül ő a védőszentem. :) És mellesleg fél órára lenne gyalogosan a klinikától... A második befutó Szent Zita lenne, ő már csak a magyarsága miatt is igazán vigyázhatna rám másfél hónapig...
... remélem holnap végre eldől, hogy április elején hol kell kicsomagoljam az olasz nyelvkönyveimet és egyéb apró holmiaimat... :)
... jó lenne neten elintézni a lakáskeresést, mert ha neki kell fogjak telefonálni (egyelőre) nulla olasz nyelvtudással, akkor az olasz akcentusú angollal való összecsapásomból hajmeresztő dolgok sülhetnek ki... vagy csövezés a Ponte Vecchio alatt...

... most csend van...

... elült az osztály, a legkitartóbb emberek is abbahagyták a tévézést, hiába na, holnap megint koránkelés a vérvételek és első kör vérnyomásmérés miatt.... lassan mindenki álomba merül, elfáradtak a hosszú, eseménytelen hétvégi napba, a számtalan lassan telő percbe, néhány kiolvasott bulvár folyóiratba... azért érdekes ismeretségek is születtek, a 40-es férfi együtt nevetgélt a 70 éves hölggyel a folyósón felállított tévé előtt, néha csak úgy visszahangzott tőlük a folyósó, időnként kedvem támadt volna csatlakozni hozzájuk...
... lassan én is takarodót fújok, az utóbbi pár évben megtanultam már, hogy addig kell elmenni aludni, ameddig mindenki az első jóízű álmát alussza, utána kezdődik a küzdelem a félelmekkel, szorongásokkal, betegségekkel... a szemeim már úgyis kezdenek nyuszi jelleget ölteni a meredt monitor-, cikk- és kórrajz bámulástól, amit csak a gyakran beiktatott evésszünetek és az osztályokon körbeszaladások szakítottak meg...
... magamban pedig reménykedek, hogy a ma meghozott aprócska döntéseim helytállóak voltak, vagy legalábbis nagyjából megfeleltek az evidenciákon alapuló adatoknak... :)

Hát akkor szép álmokat mindannyiunknak!

... rendes...

... volt a gúúgeltől, hogy tegnap rám is gondolt a nőnap kapcsán, láthatjátok, oda biggyesztettek engem is a kép jobb oldalára... ;) igaz kicsit egészségesebb színben ábrázoltak, mint amilyen valójában vagyok, de ez csak még rendesebb tőlük... :)
... egyébként igazán jólsikerült nőnap volt, kaptam megható képeslapot, szép virágot, csokit, felköszöntöttek a férfibetegek, és éjjel is csak óránként riadtam fel, várva, hogy mikor riasztanak a nővérek az egyik beteg miatt...

... így utólag is boldog nőnapot mindannyiunknak! :)

... nőnapi ajándék..

... az anyahajótól: egy darab ügyelet...
... egy szál virágnak egy fokkal jobban örültem volna... :)

... na de van ez így...

... éppen...

... megállapítottam magamban, hogy az önbizalmam megint elmászott valamerre (a kórelőzményhez hozzátartozik, hogy 3 hete ismét az "anyahajón" vagyok, konfliktusok hegyén-hátán), amikor apum elmesélte, hogy a volt osztályfőnököm szerint én voltam az eddigi legügyesebb diákja (persze mi mást is mondanak a volt osztályfőnökök a szülőknek ennyi év után...;) )...

... ekkor halk kopogás az ajtón, és az önbizalmam visszamerészkedett az előszobába... már csak be kellene csalogatni a szobába - és a földhöz szegezni...

... csak akkor kénytelen leszek a padlót is becsomagolni a közelálló utazáshoz...

9-10 nap munka...

... és 10 nap szabadság van még hátra ebből a hónapból és ebből az országból egy kevéske időre... :) Ma legnagyobb örömömre ugyanis kiderült, hogy az eredetileg kiszámolt 6 helyett még 10 napomat tölthetem hivatalosan édes semmittevéssel ebben a hónapban (ennek ugyan fele kőkemény takarítás és adminisztrációs ügyek intézése lesz, de akkor is :) ), mielőtt útra kelek. :)

... konstans fülig ér a szám, amióta délután ez kiderült... :) Na nem mintha nem szeretnék dolgozni, na de hümm hümm, meg ühümm... :)

... lö mű...

... elkészült, lö alkotó piheg... de szerencsére sikerült ma le is adni, úgyhogy jövő héttől ketyeghet az óra, lássuk, az opponenseknek mennyi időbe telik elbírálni azt, amit 4,5 év alatt alkottam...

P.S. nem kell megijedni, nem kétkötetes a munka, csak ennyi maradt, miután 4 testvérét átadtam a hivatalos szerveknek továbbítás céljából... :)

az a nagy helyzet...

... hogy úgy döntöttem, itt a vége, fuss el véle, pontot teszek a disszertációra... holnap valószínűleg a betegek fognak pontot tenni egyébként rám, mert szélesen elnyúlva a folyósón fogok horkolászni napközben, de üsse kő, elteszem emlékbe, főleg, ha sikerül holnap beadni köttetni is ezt a 80 oldalas gyötrelmet.

... remélem, hogy most, hajnali kettőkor, nem tör rám megint az álmatlanság, mert akkor holnap kénytelen leszek beteget jelenteni... már ha egyáltalán felébredek munkaidőben...

... és akkor itt a pont   -> . 
:)

Mellékhatás...

... és lehetséges terápia...

Az előttem levő kis teret csodálatosan felújították tavaly... érdekes szökőkút, árnyas padok, ha majd egyszer körbefutja a repkény, és sok sok gömb alakú lámpa, amik este igazán romantikussá teszik a helyet... csak egy baj van, hogy ez a sok romatikus lámpa éjjel olyan világosságot teremt a leeresztett redőnyön keresztül is, hogy minden gond nélkül megtalálok apróbb dolgokat a szobában a villany felkapcsolása nélkül is. Az utóbbi időben pedig kezdtem alvászavarral küzdeni (na nem délutánonként, az még mindig kitűnően működik, ha kell, ha nem...), éjjel 1-2-ig forgolódni, reggeltől délig ébredezni a munkahelyemen, délután aludni és este kezdődhet minden elölről... Mivel az altatók használatát szeretném még kicsit kitolni (biztos rájuk fogok fanyalodni előbb-utóbb, hála a szerencsés pályaválasztásnak - de legalább tudom, hogy mivel érdemes indítani és merre lehet még fokozni :) ), ezért egyelőre alternatív módszerekkel próbálkozom. Van már többfajta relaxációs mp3 fájlom (csak mivel ezekbe időnként tényleg bele szoktam aludni, ezért Albinó virrasztja végig ilyenkor az éjszakát), gyógynövény alapú csodabogyóm (ami időnként a vasárnap éjszakai kínlódásoknál kerül elő és hát hol hat, hol esélye sincs lecsillapítani a túlpörgött agyamat) és tegnap délben befektettem egy alváshoz használt szemfedőbe is (tudjátok, amit a filmekben is lehet látni csipkés, vagy csipkementes változatban, rendszerint szoros összefüggésben egy pár másodperccel később bekövetkező késszúrás vagy lövés által okozott hirtelen elhalálozással)... hát az enyém csipkementes ugyan, de van benne kiszerelhető hűsítő párna, úgyhogy ha legközelebb derűs homlokkal és deres szemöldökkel jelenek meg reggel a munkahelyemen, akkor tényleg működik a dolog... :)
Azért tegnap este még hűsítő párna nélkül próbáltam elaludni benne, még szokni kell hozzá, kicsit fura érzés ebben forgolódni 45 percet - de tény, hogy már teljes sötétben...

... egy ideges nap...

... végén, amikor mindennel elcsúsztam (lehet, hogy részben amiatt, hogy egyszerűen reggel elfelejtettem meginni a mindennapi kávémat), és kettőkor még a nyakamba sózott hallgató is megjelent, hogy indítsam el a kutatói pályán, mindezt megtetézve a délutáni vizittel, este 8 után végre nekifoghattam még kiegészíteni a kórelőzményét az egyik ma felvett új betegnek, amikor beugrott az alábbi dallam:



... és megnyugodtam. :)

... érdekes...

... hogy mennyire nehezen állt össze a köszönetnyilvánítás része az irkálmányomnak... egyből pár évvel korábbra repültem vissza az időben, még a másik, egyszerűbb berendezésű albérletembe, a fekete-fehér kis sport tévé mellé a kávézó asztalhoz, majd elkezdett pörögni a film, a kezdeti nehézségek, melyeket később további nehézségek követtek, majd még pár váratlan nehézség, mindez megfűszerezve pár könnycseppel, nagyon kevés nyilvánossal, kicsivel több 4 fal között elcseppenttel, ezer és egy szülőkkel átbeszélgetett órával (hja, megéri nekem internetre költeni, sokkal olcsóbb, mint egy jó pszichológus és a hatás legalább olyan jó - vagy ti nem így gondoljátok...? :) ) és persze volt azért mosoly is bőven, főleg a kezdeti sokk után, hogy idegen földön landoltam, egyedül, mint a kisujjam (ha egy pillanatra eltekintünk a szomszédos 4-től) és egy idő után végre megkerült a helyem is, felbukkantak a szomszédos ujjacskák is eltekinthetetlenül, aztán kiderült, hogy a megkerült hely lehet, hogy csak délibáb volt (itt mosoly kicsit alább görbül), de közben már kialakulófélben vannak más dolgok, amik tovább (is) mutatnak, talán új könnyek és ezer és két órával töltött beszélgetések felé, de ha kicsit kevesebb lesz a könny és kicsit több a mosoly, máris megérte... hát nem? :)

.... és a köszönetnyilvánítás részre pontot tettem. Így is hosszabbra sikerült, mint amennyire kellett volna... :)

... mai tanulság...

... a nutella nem hűtőbe való, mert utána nem rögtön hozzáférhető, amikor hirtelen támadt csokiéhségemet enyhíteni szeretném... 5 perce próbálok apró darabokat farigcsálni belőle, a türelmem már fogytán, de a csoki még mindig dermedten csillog az olvasólámpa fényében...

... pedig most volna rá szükségem...

hmmm...

... kicsit ismerős... :) egy darabig haboztam, hogy betegyem, de tényleg alapmű a PhD hallgatók gyötrelmeinek megértéséhez... :)

malacom van/lesz... :)

... egy apró kis gesztus (hogy mennyire apró, azt a viszonyítási alapként szerepelő ásványvizes zöld kupak hivatott érzékeltetni), ami ma bearanyozta a napomat. :)

A titkárnőnktől kaptam, hogy vigyázzon rám és hozzon nekem szerencsét nyáron... mint megtudtam, azért ilyen mélynövésű a röfi, hogy a nagy csomagban ne foglaljon túl sok helyet, és semmiképp ne maradjon itt... :)

... majd készítek vele egy sztárfotót a nagy vadmalac társaságában is, aminek vélhetően elég sok köze van hozzá, hogy a nyaram meglehetősen eseménydús lesz... :)

... virulens zene... :)

Sz.-ben bújkált ez a dallam, és sikeresen megfertőzött vele... :)



... úgy tűnik, a fiatalabb generáció sem teljesen védtelen a fertőzéssel szemben... :)

azt hiszem...

... megártott ez a pár intenzív nap Albinó társaságában, mert már hangosan több hangszínben Májkell Dzsekszon számokat énekelek időnként és nekifogtam kommentálni - a saját blogomat. Pedig a kommentálás nem nagyon megy nekem, ergo kerülöm is, amikor csak lehet... ettől persze úgy tűnhet, hogy csak a saját gondolataimmal vagyok elfoglalva, a tiéteket nem is olvasgatom, pedig ez cseppet sem így van, van nekem szép listám a G. Reader-en, csak épp a kommentálós részénél torpan meg mindig a nagy lendület...
... és mivel ma a lassan 80 oldalt számláló förmedvényes cirkálmányomat kivéve minden egyébbel foglalatoskodtam, ezért mostmár a lelkiismeret a jó útra igyekszik visszaterelgetni és nem is enged újbekezdést indítani... jövő héttől úgyis vége a nagy nyugalomnak, visszakerülök a bázisra, és akkor az energiáimat megint a bosszankodás fogja lekötni a tudomány(kodás) helyett....

óóóó

... kicsit bosszantó így kora reggel észrevenni, hogy az elsőszerzős cikkem eredményét, ami az egész tudományos munkám legszebben (és legtöbb munka árán) kifejlett gyümölcsét jelenti, beleveszik egy 2010. novemberi összefoglaló közleménybe, épp csak a cikkemet felejtik el felsorolni a hivatkozásoknál és egy másik kutatócsoportnak a munkájára utalnak...

... hát van ezek után értelme tovább püfölni Albinót...?

léteznek...

... olyan szülők is, akik a felállított diagnózis ellenére sem hiszik el, hogy a gyerekük beteg... és emiatt a további kivizsgálását és esetleges kezelését sem támogatják... még ha ez lehet (eléggé valószínű), hogy később súlyos következményeket von maga után egy huszonéves életében...
... számomra ez egyszerűen felfoghatatlan.

... egyelőre nem tudom, hova illesszem be a világról alkotott képembe...

csöpögő orr...

... tüsszögés, fejfájás és mézes-citromos-kamillás tea túladagolás... kb így jellemezhetném a mai napot. Szerencsére a délutáni 2,5 óra alvás legalább a fejfájást elfújta, marad tehát éjszakára kialudni a többi tünetet... remélem sikerülni fog, mert nagyon nem szeretek beteg lenni... jobb nekem a köpeny másik oldalán... :)

időnként...

... időnként tényleg jó lenne, ha létezne egy beépített lakat, ami akkor lép működésbe, ha megint panaszkodni, vagy olyan dolgokról támad kedvem beszélni, amikről előtte már megfogadtam magamnak, hogy nem fogom kiejteni a számon... ha már nincs elég belső kontrollom, jó lenne valami külső tartozék, ami elfedi belső gyengeségemet...

... időnként jó lenne ezt a lakatot magamon felejteni... csak úgy, a saját lelki békém kedvéért...

... mert időnként nagyon nehéz elviselni a gyarlóságomat, amibe némi gonoszság is keveredik... ilyenkor nagyon tudom utálni magam...

... mint például most is...

ismét visszabújtam...

... a kuckómba, ma még tele lelkesedéssel és ötletekkel, hogy milyen cikkeket lenne érdemes megírni... holnap reggelre az egésznek biztos nyoma sem marad és visszatér minden a rendes kerékvágásba, és persze a disszertáció befejezésére is alig fogja futni a mostani alkotni akarásból... :) de most tényleg muszáj lesz...

utólag is...

... köszönet Z-nek, (aki mondjuk nem is tud a blogom létezéséről, ergo nagy valószínűséggel nem is olvassa), hogy Albinó újratelepítésénel a wifi-t is sikeresen rávarázsolta a gépemre - ami előtte nem működött. Így életemben először kihasználhattam az ingyenes szállodai netet (ami egyébként elég ritka jelenség még mindig, az 5 csillagos szállodákban is...), méghozzá Belgrádban, és ennek köszönhető az is, hogy ezzel a bejegyzéssel most megdöntöm 4 éves blogolásom rekordját (ha nem néztem el valamit), ugyanis még egyszer sem sikerült 15 bejegyzésnél többet gyártani 1 hónapban... :) ... jól indul ez a 2011-es év... :)

... és úgy tűnik, hogy kifejezetten izgalmasan is fog folytatódni, ugyanis ezen a kurzuson az is nagyjából eldőlt, hogy áprilistól Firenzében fogom fél évig tengetni a hétköznapjaimat, igaz, hogy már kezdem sejteni, hogy nem életem leglazább 6 hónapjáról lesz szó, mert egyik munkamániás főnököm után egy másik hasonló kaliberű (vagy kicsit még mániásabb) fennhatósága alá kerülök... de legalább a bizonytalanság kicsit oldódott, és tudom, hogy mivel kell töltsem az addig hátralevő 2 hónapot...

... jut eszembe, tegnap lejárt az előadásom is, szerencsére nagyjából folyamatosan el tudtam mondani angolul, utána még kérdeztek is párat és volt olyan, amire a választ is tudtam... :D az élet apró örömei, főleg olyan témához mérten, amibe csak úgy belecsöppentem... :) ...
 ... és tudom, hogy a hiúság a  7 fő bűn egyike, de akkor is jólesett, hogy előadás után páran megdicsértek spontán, a liftben. :) és a főnök is biccentett egy jóváhagyót a távolból a fejével... :)

... hát érdemes még ezek után az új helyen a szoba sarkait számolgatni és valamilyen kívánságot kitalálni...?

"Kívánhat-e ember többet...?"

(na jó, azért van még pár ötletem... :) )

a bögre...

.. aminek a fotózásakor szállt el az utolsó lehellet a másik fényképezőgépemből... és amit a ma átvett új géppel sikeresen megörökítettem...

... háttérben pedig a begónia-agónia...

Nem tudom, miért borult ez oldalra, de egyszerűen nem hagyja magát megforgatva elmenteni - feladtam... ahogy a begónia is...

... a tegnapi témánál maradva... :)

“Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges. Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; lustán építi fel élete munkáját, mindent az időbe épít, a nagy messzeségbe. Aztán van a másik, a függőleges lustaság, mikor a nagy pillanat előtt maradunk lusták, mikor nem gondoljuk, mondjuk vagy cselekedjük azt, amit abban a pillanatban lehetne. Nem nyújtjuk ki kezünket valami után, amit megszerezhetnénk, különösebb fáradság nélkül, s később talán csak nagy áldozatokkal tudunk megszerezni, nem megyünk a telefonhoz, nem írjuk meg azt a levelet, vagy nem jegyezzük fel azt a gondolatot, rögtön, akkor, abban a pillanatban. Ez utóbbi fajta lustaság a veszedelmesebb. Ilyen elmulasztott, lustán elhanyagolt pillanatokon múlik az élet.” (Márai Sándor: Füves könyv – A lustaságról)

... én kevert típus vagyok ebben - is...

lusti...

... az első kutyám neve Lusti volt (pár hónapig lakott ugyan csak nálunk, kicsi is voltam, de még emlékszem a vajszínű bundájára, és hogy reggelente a harisnyát le akarta húzni a lábamról öltözködés közben), de most nem róla akarok írni, hanem magamról, aki ma szintén nagyon lusti vagyok... csak bámulom a monitort, az előadásomhoz kellene megírjam a szöveget angolul, mert nem vagyok túl jártas a más nyelveken történő improvizálásban, de mondatonként kettőt ásítok, és térek egyet a fürdő vagy konyha fele, illetve végigpattogtatom a távirányítót, hátha van valami érdekes a tévében... de nincs még bár egy CSI ismétlés sem, ezért kikapcsolom (az utóbbi 1 órában kb. negyedszer), majd kezdődik az ásítozós része elölről...
... a cikk kiegészítésére, ami szintén e hétvégi feladat (pénteken kaptam, naná...), történetesen még annyira sincs hangulatom...
... az összegyűjtött 10 alapcikk elolvasására pedig ma este hogy, hogy nem, de szintén nem tudom rávenni magam...

... alváson kívül egyszerűen semmi tevékenység sem jut eszembe, ami most jólesne ... (na jó, üsse kő, egy jacuzziban fürdőzés, de az is csak kicsit durcásan...)

... lehet, hogy simán csak kinevezem lusti napnak a mait, keresztet vetek rá, és reménykedem, hogy holnap reggelre kiheverem és megsokszorozott erővel tudom megnyitogatni (és töltögetni) a dokumentumokat...

miért van az...

... hogy mindig ezeken a napokon tör rám az érzés, hogy kicsi, kezdő és tapasztalatlan vagyok, és hogy még oly sok helyzetbe nem kerültem, ezért a válaszreakcióm is bizonytalan még néhanapján (hangsúly a napján)... még ha igyekszem is leplezni...
... és persze csak jót akarok, tudásomhoz mérten a legjobbat és legfőképp a betegnek... hogy ne tegyem még betegebbé... de ezt még annyira kevésnek érzem...

... kitaláltátok? ügyelek....

P.S.: azért olyan jólesett felderülni látni pár arcot, amikor megláttak a már ismert betegek... :)

...

... csak egy kicsivel több munkakedvet adj, légyszi...
... csak annyit, amennyi elég arra, hogy nekifogjak dolgozni...

... és mindezt még este 11 előtt, ha még egy kívánságot megengedsz...

... utána már csak eldöcögök valahogy...

gyanús tusfürdő

... tegnap este addig bütyköltem az előadásomat, hogy hipp-hopp éjjel fél kettő lett, gyorsan elküldtem a főnökömnek, hogy láthassa, azért dolgozom én rajta (csak épp nem sokat haladok)... Főleg akkor lassultam le, amikor nekifogtam megtanulni használni a Photoshop-ot, ami biztos könnyűnek tűnik azok számára, akik már egyszer átverekedték magukat rajta, de nekem, hajdani laikus Corel-esnek bizony elég nagy falatnak bizonyult... Szerencsére végül jött az egyszemélyes felszabadító sereg egy roppant egyszerű program átküldésével, amivel végül (elég sok pepecselést igénylő) gyerekjáték volt megoldani a problémát.
... aztán persze irány az ágy, 5 percen belül elvágták a filmet szerencsére, de a szinte minusz két óra alvás így is annyira megviselte szegény meggyötört szervezetemet, hogy a mai napban még a szokásosnál is több zökkenés volt (mert zökkenőmentességet az én életemben még csak feltételezni is főbenjáró vétek lenne :) )... a félálomban zuhanyzás közben például egyszer csak feltűnt, hogy máskor nem szokott ilyen átható mentolos illat körüllengeni, és a bőrömet sem szokta hűsíteni a tusfürdő rögtön amint magam kenem... eltartott néhány (tíz) másodpercig, ameddig rájöttem, hogy véletlenül a sampont kentem a fürdőpamacsra és azzal csutakoltam le magam...
... utána kiderült, hogy elszámoltam magam, nem maradt már kávé tegnapról, így gyorsan egy 3 az 1-ben (csak épp a 3-ból szerintem egyik sem koffein...) lötyit katymatyoltam, aztán rohanás a buszra...
... körbejárós viziten kórtermenként ásítottam egyet egy vizsgálati lelet jótékony leple alatt és vágyakozó szemmel figyeltem az üres ágyakat (és vizslató szemmel a potenciális ágyszomszédokat)...
... végül mikor hazaértem, bekapcsoltam Albinót, rákerestem a tv-ben egy helyszínelős sorozatra és kényelmesen keresztbe feküdve az ágyon két órát aludtam egyhuzamban. :)

... mert ami jár, az jár... :)

kész szerencse...

... hogy még időben kapcsoltam, és az előadásom előtt belátható időn belül sikerült Katiból Karcsit kreálni... első ilyen irányú sikeres műtétem... :) ugyanis fura lett volna végig egy férfiról beszélni, és női kebleken mutogatni az elváltozásokat...

... úgy tűnik, épp ennyire azért még én sem vagyok szórakozott... :)

magamhoz képest...

... egész gyorsan eldöntöttem, hogy végül milyen fényképezőgépet vásárolok és ma meg is rendeltem interneten az új jövevényt... nem marad más hátra, mint követni a rendelés útját, és reménykedni, hogy még a kurzus előtt ideér...
... még egy jó hír: 1 napos munka árán újratelepítették Albinót - nagyon jó érzés úgy dolgozni rajta, hogy nem kell attól tartsak, bármelyik pillanatban összeomolhat a rendszer... az élet apró örömei... :)

... voltak csalódások is az utóbbi napokban, de minek is azokat megörökíteni... hagyjuk a jótékony szenilitást (irodalmi nyelven felejtést), hogy végezhesse a munkáját... :)

mai kérdés....

Hogy lehet valakit "eléggé vigasztalni"? Mert nekem a jelek szerint nem sikerült...

:(

... ma megint betegeskedik Albinó, azt hiszem még közel sem oldódtak meg a problémák, lesz itt még újabb telepítés... lehet, hogy mégsem fényképezőgépre kell gyűjtenem...? :(

... egyébként ma kicsit felhúztam magam, amikor az adójóváírással kapcsolatos dokumentumok, amiket péntek reggelig le kell adni, ma délután landoltak a postaládámban... ennyi nagylelkűséget az egyetem részéről... hagytak kerek egy napot, hogy kitaláljam, mit kell kitöltsek és hogyan és lehetőleg még aznap munkaidőn belül eljuttassam a munkaügyre... kösziii... (még szerencse, hogy feltűnt mások mozgolódása és nekifogtam nyomozni... de akkor is...)

egészen picit...

... úgy érzem, hogy a pech-mutatóm megemelkedett az utóbbi hetekben... először a fényképezőgépem intett búcsút, aztán a hétvégén először a disszertációmban az irodalmi hivatkozások döntöttek úgy, hogy egyik pillanatról a másikra csakazértis kaotikus táncba kezdenek, szétverve a teljes írott szöveget és lehetetlenné téve a tartalomjegyzék automatikus generálását (egyesével történő kijavítás és elmentés után pedig újra megnyitáskor ugyanazt a szomorú látványt nyújtva...), majd hétfőn reggel 7 órakor Albinó őfelsége (laptop barátom és munkatársam) döntött úgy, hogy el sem indul, sem normál, sem safe üzemmódban, és végül, miután kb. a 25.-ik újraindítás után sikerült valahogy mégis beimádkozni magam a rendszerbe (még mindig reggel 7 és 8 között, munkába készülődve), akkor a tervezett manőverek kis részét engedte csak végrehajtani... a végeredmény persze az operációs rendszer és alapprogramok újratevése lett/lesz (ma már második felvonásban, esténként 9-11-ig elhúzódóan és még nincs vége...), de egy jóbarátnak hála már alakul a dolog (bár közben elveszett pár fontosabbacska file-om), és megint van netem... valamint a disszertációmat megint olyan szívfájdítóan eredeti (70-80%-ban kész) állapotában látom - szóval lehet rajta folytatni a munkát... (Valaki nagy tudós szelleme igazán írthatott volna bele valamit, ameddig én a géppel kínlódtam...)

... volt azért egy aprócska pozitívum is a héten: az 1 Gigás SD memóriakártyám, amiről azt hittem, hogy valahova biztos kidobtam véletlenül, félév után megkerült. Be még nem tettem Albinóba tesztelni, először hadd élvezzem ki, hogy pozitívum is volt mostanában. :) Na jó, volt még egy, az elvesztett pendriveom (amin életem és munkásságom van rajta - de legalábbis az utóbbi 4 év munkái) múlt héten 24 óra leforgása alatt megkerült (szórakozottságomnak köszönhetően ha nem is a hűtőbe raktam, de szinte valami hasonló...)...

... szóval szokás szerint kavarom magam körül az amúgy álló vizeket, hogy ne teljen el egy nap sem hirtelen megugró adrenalin-szintek nélkül... :)

esti mese...

... mostanában lefekvés előtt (rögtön a CSI után) egy kórboncnok orvos eseteit feldolgozó sorozatot nézek a diszkóveri(avagy nem veri)n...
... és mégsem ettől vannak álmatlan éjszakáim...

ne na...

... jaj tényleg nagyon utálom, ha egy beteg bejelöl bármelyik portálon... de komolyan. Egy nyugodt napomon tényleg át fogom böngészni az e-etikettet (http://eetikett.hu/), hogy mi a/van-e véleménye erről, mert kíváncsi vagyok...
... és lehet, hogy tényleg az a legcélszerűbb, ha az ember semmi személyes információt nem ad meg magáról ilyen helyeken, mert nem lehetsz orvos, munkatárs és magánember egyszerre egy profil-oldalon (valamelyik mindig csorbul)...

kaputt...

.... úgy tűnik, végleg búcsút inthetek első, saját fizetésemből vásárolt digitális fényképezőgépemnek... 5 évig kísérte vándorlásaimat, kalandjaimat, emlékezetes pillanataimat ... hiányozni fog...

... az utánpótlásról legkésőbb március végéig jó lenne gondoskodni, esetleg ötletek "épp csak nem tükörreflexes" gépekre... ? :)

... hát elkezdődött... :)

...  izgalmas évnek ígérkezik 2011, remélem hasonlóan szép emlékeim maradnak róla, mint 2010-ről. Egyébként az elmúlt napok olyan jól és gyorsan teltek, hogy nem maradt időm számítógép előtt üldögélni és pötyögni, vonatkozik ez az emailekre is (mindenkinek köszi szépen a kedves sorokat, ezek is csak emelték 2010 fényét :D ).
Még szülővárosomban az új évhez méltóan új frizurát vágattam (na jó, annyira nem új, csak megint rövid), kicsit az új lappal újrakezdés érzését adja minden egyes drasztikusabb beavatkozás... :) Volt egyetemi szobatársaimmal órákon át beszélgettem, jelentős lépéseket tesznek a szakmai fejlődés útján, büszke vagyok rájuk, egy kis szobából indultunk mindannyian és most is ugyanaz az eszme vezérel, mint amiről olyan sokat csacsogtunk az éjszakai beszélgetések során - tanulni, (próbálni) segíteni és nem bántani. :) Kicsit elszégyelltem magam, amikor egyikük újraélesztési tapasztalatairól beszélt igazán drámai körülmények között, úgyhogy ma csakazértis nekiláttam vért venni egy kicsit rosszabb vénájú betegtől, hogy leküzdjem non-invazivitási hajlamomat... :) Azért még reménykedek, hogy csak összejön a kézrátétetellel és jó szóval gyógyítás, de ha mégsem, legyen alternatívám is... :)
A pár napos szülői kényeztetésben fürdőzés után sajnálatosan gyorsan találtam magam a nemzetközi gyorson, de legalább szép és ismerős tájak kísértek az úton visszafele. Utazás közben neurológiai betegvizsgálatot olvasgattam, és sokadszorra is fellélegeztem, hogy hajdanán nem hagytam rábeszélni magam egyik tanárom által, hogy ezt a szakterületet válasszam. Szép, logikus, elgondolkodtató és fantasztikus diagnózisokat lehet felállítani döbbenetes precizitással azonosítva az elváltozás helyét... csak épp utána eléggé meg van kötve az ember keze, leggyakrabban csak várni és reménykedni lehet... Persze az is lehet, hogy csak én vagyok túl öveg és lusta már az új információk befogadására, ezért gondolom most így... :)
A Szilveszter is emlékezetesre sikerült, felvezetőként borpincében borkóstolással (Sz. győzött a teljes palettával - vagyis összesen 14 fajtával, én második helyen futottam be 13 féle bor hősies végigkóstolásával), egyéniségek társaságában (nem véletlen, ugyanis igazi hiperaktív egyéniség verbuválta össze a baráti kört, Csík-Várad-Budapest vonalon képviseltük a bolygó ezen aprócska területére lokalizálódó lakosságát ;) ), otthoni éjfélkor telefonnal (nem kis teljesítmény volt, végül a Romtyelekom szánt meg és engedélyezte a hívást), itteni éjfélkor pezsgős koccintással és himnusszal, majd 3-ig táncolással (az egyetemi évek bulijainak zenei repertoárjára - aminek én személy szerint nagyon örültem, ugyanis azóta sem sikerült felzárkózni az jelenkor zenéjéhez... :) ).
Hát körülbelül így búcsúztattam az Ó-Évet (fontolgatom, hogy még megírom a 3 legemlékezetesebb 2010-es eseményt, ami kimaradt a beszámolókból, de előre bocsátom, hogy ezt nem fogadtam meg... :) ). Fogadalmat azért tettem, annyira apró és másoknak olyan természetes, hogy le sem írom ide, csak felragasztom Albinóra, hogy mindig jusson eszembe. :)
(... természetesen 3-5 kilót is jó lenne ledobni, hogy a kezdődő biciklibelsőimet deréktájról lecsatolhassam, de ezt minden évben elhatározom, és mégis úgy tűnik, hogy igen ragaszkodó fajták, nem akarnak elveszíteni... szóval akkor inkább valami személyiségfejlesztésre koncentrálom ezentúl az erőimet... )

Hát akkor mindenkinek egy nagyon boldog új esztendőt kívánok, sok sok mosollyal, sikerrel, mindezt egészségben eltöltve. :)

egy jólnevelt hétfő :)

.. ma relatíve hasznosan töltöttem a napot az eddigi szabadnapjaimhoz képest, amikor csak tévéztem, interneteztem, ettem, disszertációt írtam, aludtam... :) Reggel már korán ébresztő volt, mert szokás szerint minden évben a papok a mi negyedünkben, a mi tömbházunknál kezdik a házszentelést... évtizedek alatt sem sikerült megbarátkoznom ezzel a szokással, minden alkalommal szorongással tölt el és megkönnyebbülten lélegzek fel, amikor átesek rajta... szerintem vagyunk még így ezzel egy páran... Természetesen hogy minden a hagyományoknak megfelelően menjen, megint megkérdezte egy ismeretlen pap, hogy egyetemista vagyok-e (válaszoltam, hogy azon már túl vagyok, az évek számát inkább nem részleteztem) és amikor kiderült, hogy más pénznemben kapom a fizetésemet, kaptam én is külön egy szentképet, amin látszik a templomunk, hogy legyen amit magammal vigyek. Viszem is, jó lesz időnként vetni rá egy pillantást, úgyis egyre gyakrabban fogok neki nosztalgiázni mostanában ... A napokban épp azok az idők jutottak eszembe, amikor nagymamám még pöttöm koromban először vitt el ebbe az ominózus templomba, hátul ültünk be a fehér fapadba - ő mindig oda szeretett ülni -, sötét volt, elég sokan voltak körülöttünk és csodálkoztam, hogy nagyi honnan tud minden éneket, pedig milyen sokfajtát énekelnek, és hogy én hogy fogom ezt mind-mind megtanulni... ez az első aktív templombajárós emlékem - a többiről talán majd máskor... :)
Visszatérve a napirendhez, megszenteltetésünk után anyuval elindultunk még 1-2 utólagos ajándékot venni, szerencsére elsöprő sikerrel jártunk, mindezt kb 35 perc alatt gyalogosan (ezért is szeretem a kisvárosokat, nem kell fél napig utazni, hogy az ember odaérjen valahova...), majd ebéd után meglátogattam gyerekkori barátnőmet, férjét és a két kis tündérkisasszonyukat, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ékszerkészletemet további darabokkal gyarapítsam. :) És mint mindig, most is elcsábultam a csodaszép gyöngyök láttán, (takarítási vágyban nem, de ékszerekhez fűződő viszonyom tekintetében úgy látszik én is az igazi nő kategóriába sorolódom... :) ), úgyhogy pár szép darabbal gazdagodva hozott haza apu a sűrű hóesésben, szélsebes 30 km/h-val suhanva a karácsonyi fényekben úszó havas (eltakarítatlan) utakon...
Ezek után még egy fogorvosi beavatkozás is belefért az estébe, úgyhogy most zsibbadt ajakkal, a havas utakon valahol elveszített bal állkapocsfél érzetével üldögélek a gép előtt...

... már csak egy pohár forralt bor emelhetné a nap hangulatát, de lehet, hogy beérem egy kis száraz vörössel is...

töltődöm...

... a családdal töltött Karácsonyból, az ünnepi üdvözletekből, az ismerős arcokból a templomban, a régen látott utcákból, házakból, az útmenti hóból, a csepegő ereszekből...
... és még hátra vannak a barátokkal (és egyeseknél a gyerekeikkel) való találkozások... :)

... a végén annyi energiát felhalmozok, hogy egy nekifutásra befejezem a főművemet (ami egyelőre pár napja háborítatlanul hever egy pendriveon a hátizsákom mélyén...), utána pedig még megírom az elmaradt beszámolóimat, valamint lezárom a 2010-es Esztendőt, amiben volt hideg és meleg is bőven - így utólag talán melegből kicsit több. :)
... na de mindent csak szépen, sorjában, alaposan megfontolva - nem úgy, mint a legutóbbi akcióm esetén így a szabadságom alatt, amikor sikerült gyorsan feliratkoznom egy 3 órás kurzusra, ami miatt lemaradok két másik számomra sokkal fontosabbról...

halasztott ajándékbontás

... szegény bátyó belépett a magáncéges alkalmazásban álló jómunkásemberek sorába, ennek következtében a mai napot még pénteki órarend szerint ledolgozták, így már csak holnap reggelre ér haza (hiába sietett úgy az angyalka, hogy majd kezét-lábát-szárnyát-kerekes bőröndjét törte...)...

... és az angyalkával folytatott családi kupaktanács eldöntötte, hogy hozza is bármikor a sok szép ajándékot (mert mindannyian feltűnően jók voltunk egész évben), pakolja csak le nyugodtan a fa alá, mert úgyis csak holnap reggel nyitjuk ki, álmosszemű bátyóval (és hugival - azaz én) egyetemben... esetleg addig még fordulhat egyet és hozhat még pár további ajándékot is. :)

... mert hát azért úgy az igazi, ha négyen énekeljük négyfajta egyéni dallam és hangmagasság szerint a "Mennyből az angyalt", miközben apu szokás szerint megpróbálja ismételten felgyújtani a karácsonyfát - akarom mondani, meggyújtani egy csillagszórót.... :)

... sürgölődés... :)

... biztosan mindenki ismeri már az alábbi videót, de én épp készülök ki a konyhába segédkezni, és eszembe jutott ez a remekmű. Jót nevettem rajta. :)



... nagyon remélem, hogy nem fogok hasonló jeleneteket produkálni ma délután... :D
... és ha mégis, szerencsére nem lesz megörökítve. ;)

Boldog Karácsonyt Mindannyiunknak! :)

mai csendélet...

ide is megérkezett ...

... az igazi tél, ma éjjel végre lehavazott... persze ezek után nem meglepő, ha hajnalban egy mentőautó szabályosan velő(me)trázó szirénázása ébresztett, szerencsére a heves szívdobogás relatív gyorsan visszaváltott a megszokott alvás alatti lassú szívveréssé, úgyhogy még egy kicsit vissza tudtam keveredni álmaim meglehetősen kusza birodalmába, mielőtt végleg elindult a nap... :)
... szokatlan volt ma délután 3:20-kor elszabadulni jelenlegi munkahelyemről (még világos volt :) ), ennyi rengeteg szabadidővel a nyakamban végre neki is foghattam a nagytakarításnak, alakul a rend, csak az a kár, hogy mire a szüleim ideérnek, megfakul a csillogása (2 nap múlva találkozunk... :) ).

... most először pislákolt fel bennem némi karácsonyi hangulat, remélem a holnapi ünnepség A klinikán nem oltja ki, mielőtt még igazán megszülethetne...

szombati munkanap - megint....

... bár így is, úgy is munkával tölteném a holnapi napot, mégis nagyon rosszul esik, hogy ezt hivatalosan is meg kell tegyem, reggel megint korán kell keljek (igaz szinte egy órát nyerek az új helyen, ahol a gyakorlatomat töltöm, de talán még nehezebb is felkelni, mint korábban), utána délután 3-4-ig megint teljesen fölöslegesnek érzem magam, nem találom a helyem, tengek- lengek, úgy érzem, csak terhére vagyok annak, akihez beosztottak, és egyelőre a tudatalattim legmélyéről sem tudom előbányászni az 5 éve tanultakat ebből a tantárgyból... este viszont nincs időm elseperni a homályt a tanultak fölül, mert hát valamikor haladni is kell a saját munkáimmal...

... kicsit frusztrált vagyok, nagyon utálok mindig újrakezdeni, nem tesz jót a törékeny önbizalmamnak...

... na de itt a Karácsony lassan, és talán jövő héten már lesz időm is erre gondolni... és kicsit ráhangolódni. :)

két lélegzetelállítóan ..

... szellemes bejegyzést akadályozott meg hirtelen, hogy 5 év után először elromlott a fényképezőgépem... lehet, hogy a római esős hétvége hozta elő mozgásszervi panaszait (az objektív mozgása akadályozott, se előre, se hátra, csak kattog és erölködik a gép közben), aztán egy bánatosat még csippan és kihúnynak a fények... és megjelenik egy kiírás, hogy E18... ez lenne odaát...?

... nagyon úgy tűnik, hogy csak a családom férfitagjainak fényképezőgépeire hagyatkozhatom idén a Karácsony megörökítésében, mert Pesten a márkaszervízbe már csak januárban tudom eljuttatni a gépet (addig megpróbálok itt közelebb is találni valami hasonlót)... szerencsére mindkét családtagomban egy kis fotóriporter veszett el, úgyhogy akkor már csak a Szilvesztert kell valahogy megszervezni...

... valahogy meg sem fordult eddig a fejemben, hogy a kütyüjeim élete is véges... vajon melyik következik ezután... ?

meccs indul...

... első szett: a labdát (disszertáció nulladik verzió :) ) átütöttem a főnököm térfelére - remélhetőleg marad 1-2 napom pihegni, ameddig visszarepül... :)

a felnőttéválás...

... egyik döntő momentuma, amikor az ember neve (legnagyobb meglepetésére) bekerül a helyi telefonkönyvbe (a vezetékes telefonszáma mellé)...
... az elszakadás egyik fontos momentuma, amikor észreveszi, hogy a nevéhez közel-távol egyetlen rokon neve sem szerepel a névsorban...

... és egyesekben ilyenkor felmerül a kérdés, hogy hogy a búbánatba keveredett ide évekkel ezelőtt és vajon hány telefonkönyvben fog még szerepelni, mire megtalálja az igazit, a Nagy Végső Könyvet...

... fura...

... ma egész nap a disszertációmat bütyköltem (leszámítva a régóta esedékes házimunka tizedrészére áldozott időt), és a délelőtti 72 oldalból estére már csak 67 oldal maradt... ha így folytatom, lassan elfogynak az oldalak és kezdhetek mindent elölről... hát hogy is van ez...?

Honom...

... és vágyam... :)

szólhatna ez a nap...

... akár az örömről is, hiszen elég nagy lépés ez valamerre, talán a (rég)múltba, talán a jövőbe (vagy csak az egy helyben, de másként toporgásra) de sikeresen megadtam magam ismét az apró hétköznapi bosszúságoknak, hagytam, hogy felemésszék a boldogságra megtakarított energiát... és sajnos a mások miatt felgyűlt bosszúságot a veleszületett diplomatizmusom és konfliktusundorom miatt a mit sem sejtő hozzátartozóimon töltöttem ki, pedig egyáltalán nem ezt érdemlik...

... de a vélt és valós frusztráció sajnos nem feneketlen zsákban gyűlik és időnként utat mar magának, céltalanul nekiindulva...

... ezt a feltartóztathatatlan erőt még meg kell tanulni építő jellegű cselekvéssé változtatni...

hatékonyodom...

... vagy legalábbis próbálok, azt az elhatározást kíméletlenül a fejembe dögönyözve, hogy ezentúl hivatalos emailekre 24 órán belül, magán jellegű emailekre 48 órán belül válaszolok. Ugyanakkor minden újabb feladatnak max. 1 hét határidőt adok (hoppá, a disszertáció írással akkor jó lesz kicsit igyekezni, na de sebaj... :) ), mert csak húzom, halasztom egyes dolgaimat (természetesen azokat leginkább, ahol törvényeknek kellene utánaolvasni, adatbázisokat kellene feltölteni, embereket kellene felhívni - igaz is, mondtam már, hogy utálok telefonálni...? ).

... annyi rengeteg jó elhatározásom van, már csak be kellene tudni mindegyiket tartani... máskülönben a káosz szép lassan végleg átveszi az uralmat az életem felett, még mielőtt az újraindítás (riavviamento) gombbal (pomello) tisztára tudnám törölni a lapjaimat... vagy legalább a feladatos listámat... :)

az őszülés...

... ott keződik, amikor MÁSOK veszik észre a fejeden az ősz hajszálakat... az én hajkoronámban is találtak 2-3 darabot a hétvégén, bár szerintem abból legalább kettő szőke volt...

... eljutottam abba a korba, amikor már szívesebben butulnék, mint öregednék... (elnézést kérek a szőke olvasóimtól, rájuk természetesen az öregedés előtti rész nem vonatkozik... ;) )

megjöttem...

... Rómából, mindenféle szempontból emlékezetes marad ez a kis utónyaralás, megdőlt pár "leg-leg" is az eddigi utazásaimhoz képest... :)
... a "b" betűvel kezdődő, "eszámoló"-val folytatódó ritka jelenséget pedig nem ígérem, de igyekszem... :) mint oly sokszor is korábban...
... inkább a horgolást kellett volna hobbinak választanom blogírás helyett, mert azzal legalább csak magammal szemben lennének lemaradásaim...

káció... :)

... holnap már akáció lesz, egy kis ügyelettel megtűzdelve, és holnapután már a vakáció szóra fognak ébreszteni a hajnali 6-kor teljes robajjal meginduló ételszállító szekerek...
... és a rákövetkező napon pedig már pihenek, lazítok és lázítok idegen tájak felfedezésére... :)) beszámoló majd talán, bár magamat ismerve nem túl sok eséllyel...
... az előbb végre befejeztem a könyv rám eső részének kijavítását, így holnap végre vissza a feladónak, egy 1 hónapos kísértetet hessegetek el magamtól. Ha legközelebb valami hasonló, teljesen ingyenes és bérmentesített feladatot kapnék, állítsatok le légyszi, nem hiányzik ez nekem, vannak ennél sokkal fontosabb dolgok, amik sokkal régebb óta várják, hogy végre sorra kerüljenek. Az egyik ilyen a magánéletem, némi jógatanulással és olaszleckével megtűzdelve...

új utakon...

... tegnap este, mivel nyugodtnak ígérkezett az ügyelet, ráértem egy kicsit gyakorolni a pszichoterápiát (= megnyitni és hagyni megnyílni a beteget és célokat adni neki, hisz nem tanultam semmi ilyesmit eddigi pályafutásom során), méghozzá meglepő sikerrel, az egyik betegtől utána még egy doboz Merszíí csokit is kaptam, és a depressziós beteget utána többször hallottam nevetgélni és elmosolyodni az este folyamán... ezt teszi 15-20 perc beszélgetés a beteggel szemben a kissámlin ülve...  Egy másik "beteg" a barátnőm volt, aki egy nehéz műtét utáni lábadozás közben esett teljesen kétségbe, és fél óra telefonos konzultáció után az volt az érzésem, hogy kicsit megnyugodva, konkrét tervekkel a fejében tette le a telefont.

... a végén még kiderül, hogy (bár erre soha életemben nem vágytam és gondoltam) pszichiáternek vagy pszichológusnak kellett volna menjek, mert egy kissámlin ülve, vagy telefonvégen még hasznos is tudok lenni... hogy elhúzódó hatást fejtek ki, vagy sem, azt persze egyelőre nem tudhatom. :)

(... olyan jó lenne tudni, hogy most jó úton járok-e...)

... az is kiderült, hogy a takarítónők a munkahelyemen csak úgy hívnak, hogy a "mosolygós doktornő"... Kicsit megkönnyebbültem, mert vannak olyan kollégák is, akik nem úszták meg ilyen barátságos becenevekkel... :)) ...
... és hát, mint tudjuk, a takarítók rögtön az intézményvezetők után jönnek a tekintély szempontjából... persze, mint mindenben, ebben is vannak (szerencsére) kivételek... :)

... szóval erre az ügyeletre szívesen fogok visszaemlékezni, mert gyógyszerek nélkül is hatásosnak éreztem magam (minden apró sikerélmény elfér vékonyka gyűjteményemben :) ).

menekülés...

... ma a lektorálás elől a hivatalos és kevésbé hivatalos e-mailekbe menekültem, az e-mailek elől pedig a lektorálásba... így visszatekintve, ma egész nap csak menekültem... a közbeeső állomás pedig mindig a konyha volt, a gumicukorkától a currys csirkemellig jutottam el, röpke kitérővel az áfonyás joghurthoz, 1-1 körtéhez és banánhoz...
... ha ezt megúszom mindenféle tápcsatornai tünetek nélkül, talán holnap legalább a lektorálást befejezem... a hűtőm ilyen tempóban úgyis reggelre kiürül... :)

.. egy tökéletes szám...

... a hangulatomhoz. Kivéve, hogy nem magánéleti probléma gyötör (vagy abból csak egy pici gömbölyded, egy némaságba burkolózó emberke otthon...)...


... egyre inkább az az érzésem, hogy ez a napocska számomra a munkahelyemen nem ebben a városban fog felsütni, ahol nemcsak a kicsi fúrja a kicsit, hanem a nagy is a kicsit...
... alig várom, hogy egy kis toszkán melegség érje már végre az arcomat, aztán ki tudja, talán tényleg elidőzöm kicsit Goethe szülővárosában, vagy bárhol, ahol be(el)fogadnak...

... fel pedig nem adom, csak esetleg díszletet váltok. :)

annyi konfliktus...

... amennyi ezen a héten körülöttem gyűrűzött, úgy érzem bőven elég az év hátralevő részére. Köszönöm, nem kérek több nyílt és burkolt támadást! Aki nem szeret, felejtsen el, és ha valamivel kapcsolatban mégis felötlene a nevem, nem létezem, soha nem is léteztem, csak egy elsuhanó zöld pólós gondolat voltam a klinika életében...

... negatív gondolatok, panaszok velem történő megosztása is tilos a következő 48 órában, egy kicsit muszáj lelkileg regenerálódjak hétvégén...

... viszont bármikor szívesen olvasok Tőletek pozitív élménybeszámolókat (köszi Odrayy :)), bejegyzéseket, vicces történeteket (kivéve angol humort, mert most sem vagyok biztos benne, hogy jól értelmezem egy angol doki e-mailjét, iróniát vagy örömöt fejez ki...)...

... most CSAK mosolyra vágyom! (Tőled is, Anci!)

... ha kevésbé ...

... jól telt volna a hétvége, biztos sikerül megdönteni a blogbejegyzés/hónap rekordomat, így viszont ez a feladat az elkövetkező hónapok valamelyikére marad... :)

... én pedig gyorsan lefekszem, mert holnap ügyelek (ennyit a hosszú hétvégéről...), a vámpírokról, vérfarkasokról és egyéb hétvégi szereplőkről, valamint moziélményemről pedig majd máskor írok... :)

létezhet-e...

... "csak barátság" nő és férfi között... ? És ha igen, miért nem... ?

ma oktattam...

... életemben először hivatalosan (helyettesítőként) egyetemistákat (legalábbis mostmár egy egész csoportot, mert azért eddig is magyaráztam már dolgokat TDK-soknak és statisztikát kollégáknak, de most 13 emberkét kellett ellátni feladatokkal és utána felkelteni az érdeklődésüket a saját szakterületem iránt)... a kezdeti kedvetlen képek után a végén már egész lelkesen figyeltek, kérdezgettek, és a végén megjegyezték, hogy "kimerítő voltam, de pozitív értelemben"... hát akkor ezt is kipróbáltam... a dolog szépsége csak annyi volt, hogy 2 órával a gyakorlat előtt derült ki, hogy nekem kellene megtartani, úgyhogy semmit nem készültem rá az osztályos munka mellett, emellett a haldokló hálózati rendszer tovább fokozta bennem az amúgy sem csekély feszültséget... szóval ahhoz képest egész jól végződött a nap munkahelyen eltöltött része, de vissza nem sírom a gyakorlati oktatást és nem fogok gyúródni a sorban, hogy hadd fényesíthessem az utánam következő nemzedékeket... főleg, hogy jómagam is még tanulásra szorulok...
... ezek után egy barátnőm "meglepetés tea- és pezsgő(búcsú)délutánja" következett (az utolsó másodpercekben véletlenül egy kolléga lelőtte a poént, de azért így is kedvesre sikerült), másik országban próbál cseresznyét (... illetve szerencsét) férjével együtt, mindenkinek hiányozni fognak, de hát mindenki előtt nyitva áll a világ és van, akik ezt ki is akarják próbálni.:)
... nem marad más hátra, mint azt kívánni, hogy mind szakmailag, mind lelkileg megérje nekik ez a merész lépés (az anyagiak nem kétségesek ;) ) és azért megérje majd hazatérni is... mindenki ahova tartozik. :)

ezért depressziós a magyar :)

Köszönet L.-nek, aki ismét valami nagyon emlékezetest küldött e-mailben, és hát egyszerűen nem tehettem meg, hogy ott hagyom porosodni a postaládámban. :) Csak egész apró cenzúrával - olvassátok. :)

Egy család kiköltözik az USA-ba, a kisgyereket beadják az oviba. Az
első szülői értekezleten az óvónő mondja az anyukának:
- Vigyék el pszichológushoz a gyereket, megmagyarázhatatlan
kegyetlenség, agresszivitás látszik rajta.
- Miért, miből látszott?
- Égő csigát rajzolt. - mondja az óvónő.
- Égő csigát? De hát ez igen egyszerű. A magyar gyerekek a csigát így
hívogatják ki a házukból: Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki..
Talán volt más is?
- Hát, mindenféle sérült madarakat rajzol, például a múltkor egy vak
madarat. -így az óvónő.
- Hm, hogyan? Ja, igen. Ön nem hallotta azt a kedves magyar mondókát,
hogy csip, csip, csóka, vak varjúcska.?
- Na, jó. De a csonka tehén mégiscsak durva.
- Csonka tehén? Hm,..Ja, igen. Egy nagyon helyes kis dalocskánk van:
Boci, boci tarka, se füle, se farka..
- ...és mondja, kedves anyuka! Semmi vidám, kedves dalocskát nem
énekelnek a magyar gyerekek?
- Dehogynem. Ott van például a Süss fel nap, fényes nap, ..kertek
alatt a ludaink megfagy.....b****a meg!

gondoltam...

... hogy megdöntöm a saját rekordomat és ebben a hónapban 11 bejegyzést írok a szokásos 6-9 helyett... erre kiderült, hogy volt már olyan jobbacska hónapom is (nem idén és nem tavaly... :D ), amikor 15-ször vettem a bátorságot... hát így nem lesz rekord döntögetés, mert nincs közelgő előadás, ami elől a házimunkába és blogírásba lehetne menekülni... :)
... a csapongó gondolataimból pedig nehéz lenne 4-5 értelmes bejegyzésnyit összesorsolni, most például csak azon bosszankodom, hogy miért Fannit ejtették ki a faktorosdiból, amikor szabályosan fizikai fájdalmat okozott a párbajtársak előadása a hallósejtjeimnek, nem beszélve a hűvös borzongásról, ami ezúttal nem a gyönyörűségtől futkározott a karomon és hátamon... brrr... és közben Albinón pötyögöm a rég halasztgatott munkáimat, a háttérben a tv-ben pedig repül a modern "Meseautó"... mondom, hogy csapongok... :)

... tényleg ideje lefeküdni ...

... visszaszámlálótlanság...

... ma lejárt az előadásom, azt nem mondanám, hogy életem legjobb fellépése volt, mert elég fáradtan toppantam be az osztályos munka után, és az éjjeli alvás is kicsit rövidre sikerült a heveny előadáskerülési pótcselekvés sorozat következtében... de állítólag még érdekes is volt azok számára, akik már találkoztak a témámban szereplő fogalmakkal, azért persze nem buzdítottam őket a visszatapsolásomra, inkább telefonos konzultációt nyújtok (ha tudok), bárkiben bármi kérdés felmerül. :)
... van egy kellemes emlékem egyébként ezzel az előadással kapcsolatban, mégpedig az, hogy az egyik paraméter kialakításának magyarázatát nem is olyan régen élőben hallhattam magának az értelmi szerzőnek a szájából és ugyanazokat a dolgokat mondta el, mint amiket én áprilisban. :) és persze most is, erősen lerövidített változatban.
... most hirtelen elfogyott a konkrét visszaszámlálás... vegyem le a blogomról, vagy találjak ki valamit most ÉN magamnak...? :)

... és most...

... hogy vacsorát készítettem...
... mosogattam...
... mostam (persze kalandos kedvemben kipróbáltam egy újabb programot, ami kb 3 órán keresztül pörgette vadul a 8 pár zoknimat...)
... nekiestem áthatolhatatlan papírrengetegemet racionális kupacokba tenni, majd mappákba gyömöszölni (eredmény, hogy ma este valószínűleg a földön alszom, ha sikerül legalább ott egy 30 cm-es szabad területet felszabadítani, mert az ágy kontúrjai csak sejthetőek a még nem teljes biztos kategóriákba sorolt papírhalmok alatt...)
... zuhanyoztam és hajat mostam...
... kiteregettem fehéren kótyagos 8 pár zoknimat...

(itt dobpergés és tapsvihar)

... végre nekifoghatok emelt fővel és vizes hajjal bár egyszer végignézni és elalvás előtt talán még egyszer félhangosan elmormolni a holnapi előadásomat...

(itt mindenki szoros ököllel szorít)

... ha hetente kellene előadnom, nagy valószínűséggel a napra lehetne nézni, de a lakásra nem (mondjuk most amúgy sem ajánlom senkinek... :) )
... de azért jobb szeretem azt az apró egyéni káoszt, ami körülvesz, előadássorozat nélkül... :)

... ma neki akartam fogni...

... jógázni a lelki nyugalmam érdekében... aztán győzött a CSI és Dr. Bones, és máris ugrott a korai fekvés, valamint a következményes holnapi friss és üde megjelenés (is)...

... kezdek tévé függő (is) lenni...

... már csak a telefon marad a Dhighi csomagból... mert hát ugyebár ez itt nem a reklám helye - legalábbis nem cégeké... :)

(pedig az talán jövedelmezőbb lenne...)

heuréka :)

... megkerült még egy dal, ami nagyon megtetszett a koncerten:

Kaláka

Hétvégén felfedeztem magamnak a Kaláka együttest, és végre helyére került az az emlék is, hogy otthon, kis szülővárosomban huszonpár évvel ezelőtt valakik a kultúrházban félhomályban "Jonatán, a pelikánt" énekeltek - megjegyzem, akkor szinte belealudtam az előadásba, épp lefolyófélben voltam a bordó szövettel borított széken, amikor erre a darabra kipattant az álom a szememből. :) Szóval mégsem most voltam először Kaláka koncerten, hanem már legalább másodszor...

Itt pedig egy szám, ami nagyon megtetszett, sajnos jópárat nem találtam meg a tubicán, amit szintén szívesen betettem volna ide...



Egyébként pedig mindenkinek egy sikeres és szép hetet, az enyém elég rázósnak ígérkezik - pölö most jutott eszembe, hogy szerdán megint előadok... így járok, ha ritkán tévedek el a saját blogomra és a naptáramba fel sem jegyeztem ezt az ominózus napot...

... köszönet...

... mindenkinek, aki ilyen jól szorított nekem, ma megkaptam a visszajelzést az ösztöndíj sikeres elnyeréséről... hát igen, nyugatabbra a "mid October" az 14.-ét jelent és nem mondjuk 26.-át. :)
... ünneplés, előzetes csomagolás és nyelvtanulás helyett pár elmaradt munkámnak estem neki ma este, hétvégére pedig még hátravan egy fél könyv lektorálása (ilyent sem csináltam még eddig, na de szélesedik a spektrumom mint egy jobbféle antibiotikumnak - kár, hogy eközben csak öregebb leszek, bölcsebb nem)...
... az ünnepléssel amúgy is várhatok még, mert április olyan messze van, addig még bármi is történhet, pl. akár végre megjöhet az eszem, meggondolom magam és elmegyek könyvtárosnak vagy újságárusnak... :)

... pedig ma még volt egy kis sikerélményem is, amikor kiszedtem valakinek a szeméből egy ottragadt papírdarabkát - és nem vagyok szemész rezidens - hálistennek! :)

első áldozat...

... ma elütöttem életem első macskáját... győzött a túlélési ösztön(öm)...

... emléke legyen áldott és a gyászoló hozzátartozóknak részvétem...

fura...

... helyzet, amikor egy beteg bejelöl ismerősként valamelyik közösségi portálon - őszintén szólva habozok visszajelölni, mert nem gondolnám, hogy ismerem és ismer a szónak abban az értelmében, ahogyan én ezeken az oldalakon az emberkékre tekintek...
... jó lenne kitalálni erre valami hivatalos etikai magatartást, hogy senki se bántódjon meg, de azért a privát szféra is valamennyire megmaradjon - mert semmi kedvem valami talpig-fehérben-fonendoszkóppal képet feltenni magamról, hogy megőrizzem a látszatot és a betegnek a tudásomba vetett bizalmát... :)

... még alszom rá párat, mielőtt valamilyen álláspontra jutok ezzel a problémával kapcsolatban - amit utána konzekvensen tartani is tudok...

olasz akcentus :)

... ma este eszembe jutottak azok a hajmeresztő akcentusok, amit a franciák, olaszok, és szlovének produkáltak angol nyelvű előadásaik alatt a legutóbbi kongresszuson, amin résztvettem.

Ha hiszitek, ha nem, tényleg így beszélnek az olaszok:



Jobb, ha kicsit intenzívebbé teszem az olasz nyelvtanulást, mert beláthatatlan következményei lehetnek, ha az olaszok angol akcentusára kell hagyatkoznom Firenzében....  (ha egyáltalán sikerül elnyernem az ösztöndíjat, mert még mindig a reménykedés stádiumában vagyok, az eredményhirdetésig még mindig maradt vagy 2 hét... ).

... a mai napba...

... sok minden belefért, taxiztam, autóztam, szőlőt szemelgettem igazi szőlőtőkéről, mustot kóstoltam (bár ez már nem az az ártatlan 0 fokos must volt, a 3. pohár után le kellett állni a biztonság kedvéért), buszoztam és még szavazni is eljutottam a vonatállomáson zajló búcsúztatás előtt... :)
... az viszont megint felbosszantott, hogy az útlevelem szokás szerint kiverte a biztosítékot, én kellett elmagyarázzam, hogy európai úniós tagként, érvényes lakcímkártyával, és nem utolsó sorban mert szerepelek a választási lista címjegyzékében, nekem is jogom van szavazni (azon már meg sem lepődtem, hogy én kellett megmutassam, hol szerepel az útlevélben az érvényességi idő, holott oda van azért biggyesztve angolul és franciául is...)
... mintha én lennék az egyedüli a környéken, aki "külföldiként" erre vetemedett...

... hahó, van itt még valaki...?

hát akkor...

... pályázat rám eső része letudva (remélem a többi érintett fél is magáénak érzi a feladatot), szokás szerint ez sem zajlott stresszmentesen (persze akkor nem is az én pályafutásom egy apróbb(?) újbekezdése lenne), na de kezdődhet a reménykedés pár héten keresztül, mert úgy érzem, most nagyon jót tenne egy kis környezetváltozás. :)
... az olasz temperamentum amúgy is jót szokott tenni a lelkivilágomnak. :)

... és a szerencsés nyertes...

... nem más, mint... (dobpergés, konfetti megsatöbbi): Firenze. :)

... úgyhogy már csak meg kell pályázzam és eredményhirdetés után remélhetőleg foghatok neki olaszul tanulni... abba, hogy mi lesz, ha mégsem, egyelőre nem akarok belegondolni - "ej, ráérünk arra még"... és egyébként is pozitív energiák, hozzáállás, stb stb, most csak úgy vonzzzzzani akarom magamhoz a jó dolgokat (ez az utóbbi időben egész jól sikerült is egyébként, szóval jó úton haladok, bármerre is kacsázzak időnként).
... ha térképen ábrázolnám eddigi pályafutásom színtereit, előbb vagy utóbb valószínűleg rájönnék, hogy a Dél-Afrikai köztársaság lesz a végállomás (a Déli Sarkra nem megyek, mert ott már túl hideg van az én lelki világomnak), ilyen irányba mutatnak a vektoraim... visszahajlítani a vektort eddig még nem sikerült, meglátjuk, mit hoz a jövő, Afrikát, vagy marad a jó öreg európai kontinens... :D

(ezt Sopronban fényképeztem, nem gondoltam, hogy ennyire aktuális lesz pár napon belül :) )

egyszerűen...

... képtelen vagyok dönteni, hogy egy ösztöndíj keretében (amit még meg kell pályáznom) Londont, Berlint vagy Firenzét válasszam... szakmailag mindhárom jó, csak más szempontokból, ismerősök szempontjából már vannak egyenetlenségek, a használt nyelvek is szolgáltatnak pro-t és kontrát, szóval itt ülök ebben a trilemmában, a szüleimmel és Sz.-el folytatott beszélgetés alapján sem sokkal okosabban, hiába na, nem tudnak dönteni helyettem - sajnos... Bátyó persze egyből Londont ajánlotta, pedig azt először kiejtettem, szóval egy kicsit ismét visszakerült a képbe...

... remélem éjszaka megálmodom, merre vezet tovább az út, és reggelre biztos leszek benne, mert holnapi határidőt kaptam (bár valószínűleg mindhárom irány jó lenne - épp ezért olyan nehéz a választás, hiszen olyan jó lenne a legjobbat választani mindenféle szempontból).

... és remélhetőleg 1 év múlva már saját tapasztalatból mondhatom, hogy ahol Isten bezár egy ajtót, kinyit egy ablakot...

múlt heti kedvencem...

Most sikerült megnézni a múlt heti X-et (az eheti még várat magára, a kongresszus miatt felgyűltek a meg nem nézett részek :) ), és az adás végére megkerült az aktuális kedvenc. :)



Egy-egy ilyen előadás hallatán mindig úgy érzem, hogy a fele királyságomat és a kumulatív impakt faktoromat odaadnám egy ilyesfajta tehetségért (még akkor is, ha soha nem vállalnék nyilvános fellépéseket, de hát mennyivel jobban hangzana ez a fürdőszobámban... :) ).
Művészi tehetség híján maradnak a kevesebb néző előtt (átlagéletkor 55 év ++, minusz nemigen) tartott 10-15 perces elálmosító monológok, és a remény, hogy egyszer ezektől is megszabadulok és tartós névtelenségbe és nyilvános némaságba süppedhetek. De erre már csak novemberben van némi esély, hiszen októberre már van egy még véletlenül sem önként vállalt feladat.

És a már múltba vesző kongresszusról talán majd a héten pötyögök pár sort... vagy legalább a városról teszek fel képeket, mert csodaszép volt. :)

pakol... pakol...

... egész délután és este pakolásztam, az olvasgatás rovására, és mivel amúgy is halálom a csomagolás, amit még csak tetéz az, hogy rövid időn belül csupa nagyon okos ember vesz körül és rajtam megint kitör a nekem szegezett kérdésektől való félelem, nem mondhatnám, hogy a hangulatom túl fényes...

... csak már lennék túl ezen a kongresszuson (is), hogy végre foglalkozhassak fontosabb dolgokkal...

... és éjjel 1-kor most hirtelen megszólal mellettem a tévében irodalmi román nyelven, akcentus nélkül egy gyöngéd női hang egy reklámban, és most valahogy jól esik, jobban, mint a következő napok angol nyelvű előadásai, amikből le kell hámozni a nemzeti hovatartozást és kiszűrni a mondanivalót, és várhatóan néha rákényszerülni, hogy kiejtsek én is 1-1 kérdésre adott válasz során olyan szavakat, amiket eddig csak olvastam, hallani még soha nem volt szerencsém...

... érdekes napok jönnek...

kínlódunk...

... a barátnőm nagyszerű ötlettől és segíteni akarástól vezérelve indított egy kismama fórumot, erdélyi magyar (és nem csak) kismamáknak, hogy mindenki megoszthassa egymással a tapasztalatait (plussz örömét, bánatát, büszkeségét), ezáltal megkönnyítve azoknak a dolgát, akik először szembesülnek az adott problémával...
... sajnos itt nemigen bontakozhatok ki, ugyanis halvány gőzöm sincs a fogzás, etetés, szobatisztaságra nevelés meg egyéb turpisságokról, ezért nem tudok sok mindennel hozzájárulni a fórum sikeréhez, de ha már 2-3 lelkesen pötyögő kismama, kispapa(!), védőnő és bárki, akit érdekel a téma, eltalál oda a blogomról, máris látom némi hasznát a csereb(l)oginak. :)

... kicsit megcsappant a barátnőm kezdeti lelkesedése, mert két kis lurkó mellett öl bele rengeteg energiát a fórum életre keltésére és életben tartásába, szorítok neki, hogy ne aludjon ki a láng, ne adja fel...

... szóval légyszi látogassatok el oda, csacsogjatok, osszátok meg tapasztalataitokat másokkal is.

... én bízom benne, hogy ebből még nagyszerű dolgok születnek. :)

hétvégi kikapcsol(ód)ás...

... mondhatni címszavakban: találkozón voltam Tokajban, ilyennek képzelek el egy igazi felüdülést, barátok között, esti borozgatással, youtubicán vidám videók nézegetésével, késő estébe nyúló beszélgetésekkel, kilátóval (egyből kettővel), szőlőcsipegetéssel igazi szőlőtőkéről (ahonnan én jöttem, ez nemigen fordul elő), borkóstolással egy pincészetben (ez még kevésbé :) ), vacsorára parázson sütött miccs (na lássuk, van-e valaki az olvasóim között, aki nem tudja, mi az :) ), reggel 10:30-kor kelés, csendes kávézgatás, tömeges kiadós reggeli az asztal körül... :)
... és egy tündéri kisfiú (a társaságból az egyik házaspáré), aki szerencsére gyakrabban nevetett, mint sírt, épp akkor kezdett magabiztosabban járni, 2 nap alatt is szemmel láthatóan nagyot fejlődött (a végén már a kanapéra felmászni és átmászni is megtanult) és szerencsére csak visszafogottan üvöltözött, amikor hajnali 6-7-kor már szülei figyelmét követelte. :)
... jó lenne, ha gyakrabban szólnának valami hasonlóról a hétvégék... üsse kő, még egy ilyen cseppség is beleférne, egyelőre csak 48 órára, pár hónapos kísérő pihenővel, aztán majd ki tudja, nagyon megnyerőek tudnak lenni... :D

a mai tévénézés során...

... merthogy döntően egész nap aktívan és passzívan ezt csináltam (időnként a tévének hátat fordítva, a gépnél dolgozva, de folyamatos hangingerek által kísérve) Jamie Oliver nagy egészségshow-ja olyan mély benyomást gyakorolt rám, hogy délután nekifogtam főzni és elhatároztam, hogy kicsit jobban odafigyelek az étkezésre. Szegény szüleim is ezt próbálják tudatosítani bennem jó ideje, de annyival egyszerűbb és időkímélőbb szendvicsen élni, néha-néha megtűzdelve egy kis interneten megrendelt pizzával, hogy nehéz a napi 1 meleg ennivalót (ami lehetőleg nem mikróban felolvasztott csodaétel, hanem friss hozzávalókból készült) és a napi többszöri gyümölcsevést tartani... igazából a kéthetente beiktatott hétvégi főzőcskézések azok, amik leginkább megközelítik ezt a fajta tudatos táplálkozást. Már csak 14x gyakoribbá kellene tenni (vagy legalább 7x, kétnapi adagot főzve), és akkor törhetném az agyamat, hogy emellé milyen rendszeres testmozgást vezessek be az ép testhez vezető úton... a lelki oldalról most inkább ne is beszéljünk, koncentráljunk egyszerre csak egy dologra, aztán szép lassan haladjunk a tökéletesség felé... :)

... úgyhogy most egyszerű, finom, gyorsan és olcsón elkészíthető receptek után kutatok a neten (max. 45-50 percet szánva a főzőcskére naponta), mert nem élhetek állandóan bolognai spagettin és mexikói chilis babon... :) Szóljatok, ha tudtok ilyen kaliberű recepteket. :)

... a mozgás pedig külön bejegyzés lesz... majd ... egyszer...

egy pipa, két pipa, száz pipa, hej... :)

... vizsga kipipálva, emlékezetes marad, gumicukorka hegyek, maxi milka csoki, pizzatúladagolás és narancslé, éjszaka 11-kor új vasaló tanulmányozása, adrenalin a köbön, majd a vizsga után estig csengő telefon és egyéb égő kommunikációs csatornák, így a nap végére már végképp nem maradt energiám örülni annak, hogy egy fontos állomásnak búcsút inthettem, folytatódhat a nagy utazás, de kicsivel közelebb került a cél... talán mindkét cél, mert végülis a vizsgatémák már a szakmámba vágnak, és hátha átíródik a rövidtávú, hirtelen felduzzasztott memóriámból valamicske a tartós emlékezetembe is... :)...

... de az talán már túl szép lenne a summa cum laude mellé... :)

eljutottam...

... abba az állapotba, hogy már egy két betűből álló névelőt sem vagyok képes befogadni (na nem a megfeszített tanulás miatt, hanem mert a sötétség beálltával reflexesen az én fejemben is beállt a sötétség - persze ugyanez fordítva sajnos nem érvényes a napkeltére...)...
... az autoantitesteknek bizonyos HLA típusokkal mutatott gyakoribb asszociációját és ennek prognosztikai konzekvenciáit azt hiszem fölöslegesen bámulom szomorú tekintettel, mert nem fognak a fejembe vándorolni, s ha mégis, akkor egyből a tudatalattim legmélyebb bugyraiba, ahonnan csak a pár napos szabadságolások alatt járnak majd fel kísérteni - de még véletlenül sem a szigorlat alatt - ha csak bele nem alszom abba is. :)
... pótcselekvési manővereim ma abban csúcsosodtak ki, amikor 1-2 órája nekifogtam a saját blogomat olvasni a kezdetektől, kb 1,5 évet haladva előre - a múltban... valahogy a jelenhez nem igazán van most kedvem, pedig olyan jó lenne valahogy rábeszélni magam, hogy most konkrétan ez a feladat, ezt kell leküzdeni... 
... azért teszek még egy kísérletet, hátha sikerül meglepni magamat...

... akarok tanulni...
... minden vágyam tanulni...
... szeretek tanulni...

... na jó, abbahagyom, mert már repedezik a mennyezet és mindjárt rámdől...

naná...

... hogy csak a blogírásra vonatkozó pontot sikerült eddig betartani... Sajnos kimaradt az  előző bejegyzésből az 5. pont, a legfontosabb: délután max. 1 órát aludhatok. Emiatt jelentős csúszásban vagyok az eredeti tervekhez képest, de mondjuk ez az érzés ismerős még az egyetemről, amikor legalább annyi időt töltöttem újratervezéssel, mint magával a tanulással... csak most nem tudok bemenni a tanulóba, hogy bár egy kis lelkesedés ragadjon rám a szorgalmasan a könyv fölé hajoló copfos buksik láttán...
... szóval a küzdelem java még hátravan ... és leginkább önmagammal kell harcolnom, ami talán a legnagyobb kihívás...

ketyeg az óra...

... fogynak a napok, és mivel még kevésbé vagyok képes tanulni, vagy legalábbis órákat tölteni a könyvek fölött, mint az egyetemen (hiszen annyi egyéb fontos dolgom és bepótolnivalóm volna - és akkor arról még nem is beszéltem, hogy Én, mint magánember...), elhatároztam, hogy szigorú szabályokat vezetek be, amelyek segítségével legalább pár figyelemelterelő tényezőt kiiktatok a maradék pár napra... Hasonló szabályok segítségével sikerült elérnem valahogy, hogy az egyetemen a legnehezebb vizsgaidőszakokban valahogy letegyem a hátsófelemet az ágyra (pontosabban naponta több ágyra, asztalra és esetenként 1-1 fürdőkádperemre) és valahogy koncentrálni tudjak kicsit az előttem heverő könyvre, holott oly sok minden másról lehetett volna ábrándozni, olvasgatni, vagy egyszerűen csak aludni. :)
Tehát a bejegyzés publikálásakor érvénybe lépő szabályok:

1. naponta 1 órára kapcsolhatom be a gépet és internetezhetek (ebbe bele kell férjen mindenféle kapcsolattartás).
2. a tévét csak egyetlen híradó erejéig kapcsolhatom be naponta.
3. 3 naponta max. 1 blogbejegyzést írhatok (ezt nem lesz nehéz megtartani ;) )
4. buszozás közben zenehallgatás helyett betegség differenciál diagnózisokat kell mormoljak szakadatlanul.

Ha ezeket sikerül betartanom és nem egy elmegyógyintézetben landolok belátható időn belül, akkor büszke leszek magamra, hisz végre sikerül felülkerekedni a makrancos káoszon, ami az utóbbi pár évben a fejemben honol...
... még ha csak átmeneti lesz is a győzelem... :)

még kb 10 perc...

... és megint illa berek, útra kelek, vissza a lassan 4 éve pörgő mókuskerékbe... szokás szerint jó volt itthon, a véletlenszerű találkozás és összemosolygás az ismerősökkel az utcán, az 5 órásra nyúlt élménybeszámoló volt szobatársammal, aki egy idegen kultúrában, Moldvában próbálja elsajátítani a szakma szépségeit (kénytelen voltam magamban hálát adni hajdani döntésemért, mert szakmai szempontból sokkal jobban jártam - a román nyelvtudásom megkopásának árán, aminek még meglesz a böjtje), és akivel már kezdenek kibontakozni a közös tervek egy még nem létező munkahelyről...
... végre kialudtam magam, ennek egy része sajnálatos módon pont a tanulás közben valósult meg (párnaként azt hiszem többet funkcionált a sárga bölcsességforrás)..

... és mivel a szüleim már szólítanak, indulni kell, végezetül egy bejegyzés Nándikától, akinek sikerült megfogalmazni azt, ami miatt egyszerűen muszáj visszajönni és itthon szőni a további terveket.

első nap...

az utóbbi két héten, amikor délután nem aludtam. :) Remélem, hogy mostmár átlépek a pubertáskorba és beérem napi 7 óra alvással, mert kezd kicsit bosszantó lenni, hogy a rengeteg tervemet folyamatosan keresztülhúzza a "lehunyom a szemem egy fél órácskára" napirendi pont, amit legkevesebb 2 óra ájulásszerű alvás követ az ágyon keresztben, jobb esetben néma csendben, rosszabb esetben a háttérben valamelyik TV adó monoton mormogásával... és persze ezek után éjféltől 2-ig forgolódok (bosszantó, hogy pont ilyenkor adják a Columbo-t valamelyik adón, de nem merek bekapcsolódni, mert akkor 3-ig sem alszom el), és reggel nincs irgalom, kelni kell, és legalább a szemmozgásokat megfelelően konvergálni, ha már az agyi tevékenységet nem is lehet kimoccantani a REM fázisból... 

... egyébként a blogírással kissé zavarban vagyok, ugyanis az utóbbi időben a stabil 5-6 rendszeres olvasóm mellett (3 emberkét közülük köt az elsőfokú rokonság ;) ) megszaporodtak az idekattintások, és mivel a stílusom nem javult ilyen látványosan, valami más okot kell keressek ennek a hátterében... na persze nem vagyok paranojás, de attól még nem biztos, hogy nem üldöznek.... ;)

Mennyivel...

... több időm lenne dolgozni, ha nem kellene járnom - dolgozni.... :)
... és még a házimunkával is haladtam ezen a hétvégén, tehát a vele(m)született rendetlenségnek is megvan a hatékony ellenszere - a korai nyugdíjazás... :)

... egyébként ma délben, a várva várt napsütésben fürödve (az erkélyablakon keresztül), széköly rádiót hallgatva online, a párszáz soros adatbázisom kb közepénél tartva, egy csésze sajátkezű caffé latte (a tejeskávé olyan gyerekesen hangzik, pedig valójában ez sem más;) ) társaságában hirtelen örömmel voltam önmagam és szabályosan boldognak éreztem magam, hogy azt tehetem, amit.

... este 11:30-kor, 3 hete minden utamra hűségesen elkísérő adatbázisom 3/5-énél tartva kissé csappant a felhőtlen öröm, de még mindig jó nekem így...

... ezúttal nem hagyom, hogy a hétfő kizökkentsen ebből az állapotból. :)