Csak depressziós...

... szövegek jutnak most eszembe, jöjjenek hát inkább fényképek. Természetesen Firenzéből, és természetesen vadmalaccal fűszerezve (bár bevallom, legutóbb már nem simogattam meg, mert mostmár valahova máshova vágyom- legyen mondjuk Róma, Milánó vagy Velence - ha már Olaszország:) ).



Persze fényes már az orra szegénynek a sok simogatástól, na de elég nagy, marad még neki belőle a következő pár száz évre is.:)
A Santa Maria Del Fiore Dóm kívülről, nagyon jókat lehet sétálni körülötte, külföldiek és bennszülött firenzeiek vegyesen lepik el a lépcsőit esténként, zajlik az ismerkedés, sok sors dől el itt egyetlen ihletett éjszaka alatt.:)





És akkor még egy kép az esti Ponte Vecchio-ról, az aranyművesek szűkre szabott kis paradicsomáról: egy régi híd, ahogy a neve is mondja, két oldalt beépítve kis ékszerész műhelyekkel, napközben számtalan női sóhaj száll fel róla... Valóban szemet gyönyörködtető látvány még olyanoknak is, akiknek nincsenek annyira oda az ékszerekért...



Ha átsétál rajta az ember, este 8 után kb ez a látvány fogadja, bár azért ritka, hogy ilyen kevesen mászkálnak rajta.



Akár folytatás is következhetne, mert rengeteg kép készült, de talán csak az volt a lényeg, hogy a képkeresgélés kifejtse terápiás hatását. Nem túl vidám hangulatban kezdtem a bejegyzést, mostanra legalább kicsit elterelődött a figyelmem erről.

Azt hiszem, rám ragadt ez a nyúlós panaszkodós hangulat, ijesztő, hogy mennyire nehéz tőle megszabadulni. Ha az ember egész nap ezt hallgatja, nem csoda, ha előbb vagy utóbb áldozatul esik neki...