... középkorú, valahonnan ismerős arcú hölgy ült a buszon, és amikor véletlenül összeakadt a tekintetünk, odaintett magához és mindenki előtt hangosan megszólalt: "csak el szerettem volna mondani, hogy meghalt édesapám, doktornő"... és könnybe lábadt szemmel meredten kibámult az ablakon...
... csak akkor nézett vissza rám könnyes szemmel, félmosollyal, amikor megérintettem a vállát és részvétet kívánva mondtam, hogy én itt most a kórháznál le kell szálljak...
... azóta sem tudom hova tenni, ki lehetett, mikor és hol találkozhattunk... és hogy vajon ki lehetett az édesapja...
... és ez elég kellemetlenbe hajló fura érzés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése