... hogy mennyire nehezen állt össze a köszönetnyilvánítás része az irkálmányomnak... egyből pár évvel korábbra repültem vissza az időben, még a másik, egyszerűbb berendezésű albérletembe, a fekete-fehér kis sport tévé mellé a kávézó asztalhoz, majd elkezdett pörögni a film, a kezdeti nehézségek, melyeket később további nehézségek követtek, majd még pár váratlan nehézség, mindez megfűszerezve pár könnycseppel, nagyon kevés nyilvánossal, kicsivel több 4 fal között elcseppenttel, ezer és egy szülőkkel átbeszélgetett órával (hja, megéri nekem internetre költeni, sokkal olcsóbb, mint egy jó pszichológus és a hatás legalább olyan jó - vagy ti nem így gondoljátok...? :) ) és persze volt azért mosoly is bőven, főleg a kezdeti sokk után, hogy idegen földön landoltam, egyedül, mint a kisujjam (ha egy pillanatra eltekintünk a szomszédos 4-től) és egy idő után végre megkerült a helyem is, felbukkantak a szomszédos ujjacskák is eltekinthetetlenül, aztán kiderült, hogy a megkerült hely lehet, hogy csak délibáb volt (itt mosoly kicsit alább görbül), de közben már kialakulófélben vannak más dolgok, amik tovább (is) mutatnak, talán új könnyek és ezer és két órával töltött beszélgetések felé, de ha kicsit kevesebb lesz a könny és kicsit több a mosoly, máris megérte... hát nem? :)
.... és a köszönetnyilvánítás részre pontot tettem. Így is hosszabbra sikerült, mint amennyire kellett volna... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése