... holnap már dolgozni kell (sajnos nem néztem el a naptárat, ügyelek).
... jó volt ez a néhány nap, amikor csak alig foglalkoztam a munkával, csak néhányan kerestek beteg ügyben, a cikkemet is csak kb 1 napig vettem komolyan, ellenben régóta halogatott takarítási akciókba vezettem át az energiáimat (pl az évek óta halogatott erkély takarításba, ami még pár napot igénybe fog venni, hogy olyan legyen ismét az erkély, amilyennek látni szeretném).
... ma néhány baráttal elköltött 4 órás ebéd (kb fél óra evés és 3.5 óra beszélgetés) után egy non-hodgkin limfómás korosztályombeli fiatal férfinak olvasgattam a blogját az elmúlt 1-1.5 órában, akinek a betegsége nem tudja a tankönyveket és nem reagál kellően azokra a gyógyszerekre, amikre illene ... elgondolkodtató az írása, ahogy leírja az eseményeket, az időnkénti kommunikációs problémákat (ő sem érti a latin szavakat... :) ), a kiemelkedően támogató családját, az életigenlését, a kutatásait a neten, ahogy ő is keresi a továbblépést, ha épp úgy tűnik, hogy az újabb kezelés sem hozza el a várt gyógyulást.
... persze a blogban felbukkannak az egyedi kérelemre kapott gyógyszerei is és erre bevillant az a kb 10 kérelem, amit nekem is meg kellene írogatnom rövid időn belül (szerencsére nem onkológiai betegségekben), amibe érzem, hogy lassan belefulladok, megöli a magánéletemet, viszont másfelől aktuálisan kb 70-80 betegem élete működőképes mellette...
... lehet, hogy túl sokat akarok és lassan fel kellene adnom az álmomat, hogy egyszer majd ismét valami magánélet-szerűségem is lehessen és foglalkozzak inkább csak azzal, hogy hány betegen segíthetek...
... 1 élet a 70-hez képest... (és most csak a betegeim egy töredékéről beszélek, akiknél a klasszikus gyógyszerek nem válnak be kellően)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése