a ma esti koncert egyik kedvenc része: fagott verseny részlet (André Mehmari)
jó volt egy kicsit kikapcsolódni, igaz a gondolataimat időnként nehéz volt visszaterelgetni a zenére. Kezdek szakbarbár lenni. (S.O.S.!!!) Kíváncsi lennék, hogy a három professzor, akiket szünetben megpillantottam, gondolt-e közben a betegeire.... :)
vasárnap, szeptember 01, 2013
szombat, augusztus 31, 2013
ablakok és párák...
... és hát természetesen bepárásodott tegnap reggelre Szöszike szélvédője elől és hátul is, én pedig még természetesebben előtte nem olvastam el a szakirodalmat. Úgyhogy törölgettem papírzsebkendővel a szélvédőt, csak hogy kilássak valamennyire vezetés közben, és közben két percenként lelkesen kapcsolgattam a műszerfalon a gombokat, hátha valamelyik fűtés-hűtés beválik...
... most már utánanéztem azért kicsit a problémának, anyu is jó tanácsot adott azzal, hogy le kellene belülről takarítani az ablakot alkoholos tisztítóval (olvastam erről több hozzászólást is, hogy működik, bár először szkeptikus voltam) és találtam még néhány irányt, amerre el lehet indulni, ha a tisztítást követően még mindig párásodik az ablak.
... közben azért elkezdtem gondolkozni, hogy tizenévvel ezelőtt ezekről pl nem emlékszem, hogy lett volna szó a sofőrsuliban, pedig lehet, hogy nem ártott volna... igaz, hogy lassan már csak arra emlékszem, hogy az autóban, amivel tanultam, nem működött gyakorlatilag semmi a műszerfalon - nem is tudom azóta sem, hogy melyik gomb mire jó... na de még hosszú a hétvége... :)
... most már utánanéztem azért kicsit a problémának, anyu is jó tanácsot adott azzal, hogy le kellene belülről takarítani az ablakot alkoholos tisztítóval (olvastam erről több hozzászólást is, hogy működik, bár először szkeptikus voltam) és találtam még néhány irányt, amerre el lehet indulni, ha a tisztítást követően még mindig párásodik az ablak.
... közben azért elkezdtem gondolkozni, hogy tizenévvel ezelőtt ezekről pl nem emlékszem, hogy lett volna szó a sofőrsuliban, pedig lehet, hogy nem ártott volna... igaz, hogy lassan már csak arra emlékszem, hogy az autóban, amivel tanultam, nem működött gyakorlatilag semmi a műszerfalon - nem is tudom azóta sem, hogy melyik gomb mire jó... na de még hosszú a hétvége... :)
mai egyik feladat...
.. blogírás. Kötelességből. Borrrrrrzasztó. De ha a mai meglesz, már csak 13-at kell írjak, 13 hónap alatt. Csak ki ne fogyjon a téma. A tudományos életemről kellene ugyebár írjak ennyi bejegyzésben, de én ezt egy szóba bele tudnám sűríteni: "ajaj".
.. lesz még egy pályázatírás és belemerülni egy review megírásához szükséges irodalomgyűjtésbe, amire a Nagyfőnököt kérték fel, és amit némi meggondolatlan optimizmussal elvállaltunk hármasban, Ő, egy PhD hallgató és én, novemberi határidővel. Na hát erre mondom én, hogy ajajaj...
.. lesz még egy pályázatírás és belemerülni egy review megírásához szükséges irodalomgyűjtésbe, amire a Nagyfőnököt kérték fel, és amit némi meggondolatlan optimizmussal elvállaltunk hármasban, Ő, egy PhD hallgató és én, novemberi határidővel. Na hát erre mondom én, hogy ajajaj...
csütörtök, augusztus 29, 2013
az őszt is szeretem :)
Kicsi Hang- Párizsban járt az ősz
És most itt van. Bár most kissé új szemszögből látom, mert el kell olvassam, mit kell tenni, ha Szöszike szemei bepárásodnak a hűvös esős éjszakák alatt... Újabb és újabb kihívások.
A téltől kicsitrettegek félek...
És most itt van. Bár most kissé új szemszögből látom, mert el kell olvassam, mit kell tenni, ha Szöszike szemei bepárásodnak a hűvös esős éjszakák alatt... Újabb és újabb kihívások.
A téltől kicsit
szerda, augusztus 28, 2013
még gyűjtöm...
... a bátorságot, hogy az egy hete megjelent elsőszerzős cikkemre (amit két év alatt sikerült befejezni és ami egyébként a facebook-on is visszaköszönt pár napja...) érkezett első kommentárt elolvassam... :)
.... de már felvettem a tennivalók listájára.
.... de már felvettem a tennivalók listájára.
hétfő, augusztus 26, 2013
Szöszike első betegsége
Röviden:
Az úgy volt...
... és aztán csatt... és hajgumi.
Kicsit részletesebben: ezelőtt kb 2 héttel ügyelet után délelőtt megkönnyebbülten vezettem haza, még büszke is voltam magamra, hogy milyen simán, motorlefullasztás és kapkodás nélkül megérkeztem. Persze hátravolt még a parkolás, volt ugyan pár kényelmes szabad hely kicsit távolabb, de hát ugye gyakorolni kell a parkolást és szembe kell menni a félelmeimmel, megsatöbbi és egyébként is megy ez nekem, miért is ne, apja lánya vagyok, meg anyjáé és nekik is megy, kinek gyakorlatban, kinek elméletben, de hát ezek alapján a véremben kell lennie... Ki is néztem a helyet pont a kuka mellett, kicsit szűkebbecske, de hát hátrafele be kell férjek... és elkezdtem manőverezni. Közben az egyirányú utcácskában megérkezett egy újabb parkolóhelyet kereső, vagy épp kiszabadulni vágyó delikvens az autójával, megállt és figyelte a manővereimet- amitől én felettébb ideges lettem, mert ezt nagyon utálom és nagyon nem tudom megszokni, hogy ne foglalkozzak mások véleményével, ne azon gondokozzak, hogy mostmár biztos türelmetlen és menne tovább, én pedig feltartom, pedig már benőhetne végre a fejem lágya ennyi idősen és függetleníthetném magam, a pszichiáterem is ezt mondaná, ha járnék hozzá, de hát tudom én ezt már az önfejlesztő könyvekből és párszázezer jótanácsból, amit a rokonok és barátok adtak eddig és adnak ezentúl is... de persze még nem tartok ezen a szinten a szellemi fejlődésem létráján, így két további erőtlen manőver után úgy döntöttem, hogy ez így már pont jó kell legyen, el kell nekem ott férni, így hát merészen gázt adtam.... Hát nem fértem el. Azazhogy szinte, csak jobb oldali tükröm ne lett volna (egyébként sem értem minek van, úgyis ritkán használom, inkább lelkesen forgolódok, bár tudom, hogy nem úri hölgyhöz való - és pláne nem felel meg teljesen a szakma szabályainak), ami így közepes méretű csattanással hátranyaklott és műanyag burka szerteszét állt, a tükör pedig 5000 kicsi értetlen arcomat tükrözte vissza, amikor ezek után kikászálódtam, a kukát kicsit (nehezen) odébbtoltam, kiszabadítottam, visszahajlítottam a tükröt és végre szembenéztem vele. Ezek után kudarcom színteréről a félig beállított autót kivezettem és a 100 méterre levő nagy parkolóba vittem, miközben persze az álom utolsó morzsája is elszállt belőlem és a lelki szemeim előtt 3 napos autószervíz, 2 fizetésem ellibbenése és hasonló szívderítő dolgok lebegtek.
Szerencsére voltak telefonos segítségek, mondtak márkaszervízt, és megnyugtattak, hogy hasonló dolgok másokkal is megtörténtek már (és még velem is meg fognak valószínűleg, de addig jó, ameddig csak kukával kerülök konfliktusba és nem másik autóval, ami esetleg még mozgásban is van..) és a történet vége végül egy másnapra Budapestről kézbesített, 3000 forintból megvett és kiszállított és baráti alapon beszerelt tükörlap lett, mert mint kiderült, a VW gondoltrám a kevésbé tapasztalt sofőrökre is és a tükör szárába beépített csuklós rész miatt az ütés nem volt végzetes a burkolatára és elektronikájára, csak a tükör részre.
Naná, hogy továbbra is szőke nőnek érzem magam... :) És az első tankolást még le sem írtam (na jó, azért ennyire nem volt vészes :) )
Remélem azért Szöszike is annyira ragaszkodik hozzám, mint én hozzá és mostmár felhőtlenebb lesz a kapcsolatunk és végre én is magabiztos barnahajú vezetőnek érezhetem magam (bár már épp tolatóradarokat kezdtem nézegetni a neten, és hamarosan szétnézek a NASA honlapján is, nincs-e valami kütyüjük még számomra, amitől biztonságosabbá tehetem magamat és a környezetemet ... )
(amúgy pedig várom, mikor üt be az a nagy szerencse, amit a román közmondás emleget, hogy a cserepek szerencsét hoznak - ha már így jártam...)
Az úgy volt...
... és aztán csatt... és hajgumi.
Kicsit részletesebben: ezelőtt kb 2 héttel ügyelet után délelőtt megkönnyebbülten vezettem haza, még büszke is voltam magamra, hogy milyen simán, motorlefullasztás és kapkodás nélkül megérkeztem. Persze hátravolt még a parkolás, volt ugyan pár kényelmes szabad hely kicsit távolabb, de hát ugye gyakorolni kell a parkolást és szembe kell menni a félelmeimmel, megsatöbbi és egyébként is megy ez nekem, miért is ne, apja lánya vagyok, meg anyjáé és nekik is megy, kinek gyakorlatban, kinek elméletben, de hát ezek alapján a véremben kell lennie... Ki is néztem a helyet pont a kuka mellett, kicsit szűkebbecske, de hát hátrafele be kell férjek... és elkezdtem manőverezni. Közben az egyirányú utcácskában megérkezett egy újabb parkolóhelyet kereső, vagy épp kiszabadulni vágyó delikvens az autójával, megállt és figyelte a manővereimet- amitől én felettébb ideges lettem, mert ezt nagyon utálom és nagyon nem tudom megszokni, hogy ne foglalkozzak mások véleményével, ne azon gondokozzak, hogy mostmár biztos türelmetlen és menne tovább, én pedig feltartom, pedig már benőhetne végre a fejem lágya ennyi idősen és függetleníthetném magam, a pszichiáterem is ezt mondaná, ha járnék hozzá, de hát tudom én ezt már az önfejlesztő könyvekből és párszázezer jótanácsból, amit a rokonok és barátok adtak eddig és adnak ezentúl is... de persze még nem tartok ezen a szinten a szellemi fejlődésem létráján, így két további erőtlen manőver után úgy döntöttem, hogy ez így már pont jó kell legyen, el kell nekem ott férni, így hát merészen gázt adtam.... Hát nem fértem el. Azazhogy szinte, csak jobb oldali tükröm ne lett volna (egyébként sem értem minek van, úgyis ritkán használom, inkább lelkesen forgolódok, bár tudom, hogy nem úri hölgyhöz való - és pláne nem felel meg teljesen a szakma szabályainak), ami így közepes méretű csattanással hátranyaklott és műanyag burka szerteszét állt, a tükör pedig 5000 kicsi értetlen arcomat tükrözte vissza, amikor ezek után kikászálódtam, a kukát kicsit (nehezen) odébbtoltam, kiszabadítottam, visszahajlítottam a tükröt és végre szembenéztem vele. Ezek után kudarcom színteréről a félig beállított autót kivezettem és a 100 méterre levő nagy parkolóba vittem, miközben persze az álom utolsó morzsája is elszállt belőlem és a lelki szemeim előtt 3 napos autószervíz, 2 fizetésem ellibbenése és hasonló szívderítő dolgok lebegtek.
Szerencsére voltak telefonos segítségek, mondtak márkaszervízt, és megnyugtattak, hogy hasonló dolgok másokkal is megtörténtek már (és még velem is meg fognak valószínűleg, de addig jó, ameddig csak kukával kerülök konfliktusba és nem másik autóval, ami esetleg még mozgásban is van..) és a történet vége végül egy másnapra Budapestről kézbesített, 3000 forintból megvett és kiszállított és baráti alapon beszerelt tükörlap lett, mert mint kiderült, a VW gondolt
Naná, hogy továbbra is szőke nőnek érzem magam... :) És az első tankolást még le sem írtam (na jó, azért ennyire nem volt vészes :) )
Remélem azért Szöszike is annyira ragaszkodik hozzám, mint én hozzá és mostmár felhőtlenebb lesz a kapcsolatunk és végre én is magabiztos barnahajú vezetőnek érezhetem magam (bár már épp tolatóradarokat kezdtem nézegetni a neten, és hamarosan szétnézek a NASA honlapján is, nincs-e valami kütyüjük még számomra, amitől biztonságosabbá tehetem magamat és a környezetemet ... )
(amúgy pedig várom, mikor üt be az a nagy szerencse, amit a román közmondás emleget, hogy a cserepek szerencsét hoznak - ha már így jártam...)
szombat, augusztus 10, 2013
szerda, augusztus 07, 2013
anyai aranyköpés :)
"Szépek a szemeid, csak úgy ki kellene hangoztatni..." :)
Friss anyai jótanács festetlen szemeimnek... :)
Friss anyai jótanács festetlen szemeimnek... :)
egyik legkellemetlenebb dolog....
... blogot írni, muszájból... nem tudtam, hogy mire vállalkozom, azt gondoltam, könnyen jött pontok egy pályázaton, mert azért van némi tapasztalatom már ebben a műfajban. Hát tévedtem. Nem is kicsit. Szokás szerint. Mert kicsit tévedni nem tudok, csak egyből nagyot, de azt jó sokat...
kedd, augusztus 06, 2013
rohannak a napok...
... kezdek kicsit pirulgatnibarnulgatni, és ismét előbukkant az összes szeplőm, amik eddig téli álmot aludtak. :)
... a múzsáim is szabadságon vannak meghatározatlan ideig (de jó nekik, nekem hétfőn ismét kezdődik a munka), ezért nem ígérek semmi hosszabb lélegzetvételű alkotást - egyelőre.
... a múzsáim is szabadságon vannak meghatározatlan ideig (de jó nekik, nekem hétfőn ismét kezdődik a munka), ezért nem ígérek semmi hosszabb lélegzetvételű alkotást - egyelőre.
péntek, július 26, 2013
hogyan végezzünk a nagytakarítással
... 10 perc alatt?
Végy egy ágyneműtartót, ami elfoglalja a szoba felét...
csütörtök, július 25, 2013
még egy nosztalgia szám :)
ami hajdanán mindig jókedvre derített:
... és már csak egyet kell aludni - amit, mivel ma délután is három órára kidőltem, ezért nem tudom, mikor fogok elkezdeni - szeretnék mindent rendben hagyni a következő két hétre... maratoni nap lesz holnap, de legalább már látom az alagút végét. :D
... és már csak egyet kell aludni - amit, mivel ma délután is három órára kidőltem, ezért nem tudom, mikor fogok elkezdeni - szeretnék mindent rendben hagyni a következő két hétre... maratoni nap lesz holnap, de legalább már látom az alagút végét. :D
szerda, július 24, 2013
már csak kettő :)
darab éjszakát kell aludni, bár én már ott tartok, hogy délutánonként is eldőlök ambuláns kartonok nézegetése helyett. Rég vártam ennyire, hogy végre beköszöntsön a szabadság...
Ez pedig egy szám ifjúságom idejéről, egy kicsit nyári hangulatba ringatott, jól lehet rá nosztalgiázni... :)
Ez pedig egy szám ifjúságom idejéről, egy kicsit nyári hangulatba ringatott, jól lehet rá nosztalgiázni... :)
hétfő, július 22, 2013
irány... :)
... a tenger! méghozzá a Fekete! A legjobb az egészben, hogy végre eldőlt, hogy megyünk, az már biztos, hogy lesz napocs, mert azt bátyóék biztosítják, lesz delfinárium és lesz nagyon sokáig alvás... :))
... és már csak 4-et kell aludni, hogy péntek délután legyen és végre kigurítsam a bőröndömet az állomásra.
... talán még kibírok 4 ilyen rémálomszerű napot, mint a mai. Mostmár teljesen egyértelmű, hogy én hozom a balszerencsét és a betegségeket a betegeimre. Muszáj egy kis szünetet tartsak a balszerencsehozásban, mert lassan elfogynak a betegeim, mindenkire ráuszítok valami nem hozzánk tartozó betegséget és átadom a társszakmáknak.
.. .persze próbálom megőrizni az optimizmusomat, és holnap reggel azzal a gondolattal ébredni és nap közben többször elismételni, hogy mindenki az osztályon mondhatni egészséges, és tulajdonképpen még kifejezetten szerencsés is, hogy pont az én kezeim közé került, mert még egy ilyen aranyos, ügyes és legfőképp szerény ember, mint én, nincs a nap alatt... remélem erre még hajnalban, ébredés után 5 másodperccel is emlékezni fogok, és elűzi a gyomorgörcsöt, ami mostanában rendszeresen bekopogtat ébredés után és hűségesen elkísér a nap során...
... és már csak 4-et kell aludni, hogy péntek délután legyen és végre kigurítsam a bőröndömet az állomásra.
... talán még kibírok 4 ilyen rémálomszerű napot, mint a mai. Mostmár teljesen egyértelmű, hogy én hozom a balszerencsét és a betegségeket a betegeimre. Muszáj egy kis szünetet tartsak a balszerencsehozásban, mert lassan elfogynak a betegeim, mindenkire ráuszítok valami nem hozzánk tartozó betegséget és átadom a társszakmáknak.
.. .persze próbálom megőrizni az optimizmusomat, és holnap reggel azzal a gondolattal ébredni és nap közben többször elismételni, hogy mindenki az osztályon mondhatni egészséges, és tulajdonképpen még kifejezetten szerencsés is, hogy pont az én kezeim közé került, mert még egy ilyen aranyos, ügyes és legfőképp szerény ember, mint én, nincs a nap alatt... remélem erre még hajnalban, ébredés után 5 másodperccel is emlékezni fogok, és elűzi a gyomorgörcsöt, ami mostanában rendszeresen bekopogtat ébredés után és hűségesen elkísér a nap során...
vasárnap, július 21, 2013
még ötöt kell aludni...
... és végre itt a szabadság...
... rég vártam már ennyire...
... csak bámulom a blog felületét, írnék, de a gondolatok egyre csak összefolynak és nem állnak össze mondatokká...
Kell egy kis áramszünet.
... rég vártam már ennyire...
... csak bámulom a blog felületét, írnék, de a gondolatok egyre csak összefolynak és nem állnak össze mondatokká...
Kell egy kis áramszünet.
csütörtök, július 18, 2013
delikátozok...
... azaz jobban mondva vegetálok... és nagyon várom a szabadságomat - ami kereken 8 nap múlva fog elérkezni... ha megérem. Addig még két szakrendelés (amit még mindig nagyon utálok, és szerintem ez az állapot így is fog maradni), rengeteg problémás osztályos beteg, néhány száz fehér hajszál, plussz 5 szarkaláb, hétvégi cikkírás, valamint 3 spinning - amit egyre jobban bírok és emiatt élvezek, csak hogy legyen valami sikerélményem is a felsorolás végén... :)
... és meg kell legyen az első önálló tankolás (2005 óta)...
... kedvenc főnököm (egyébként tényleg kedvenc) pedig már a második szakvizsgára való beiratkozásomat sürgeti, pedig még az elsővel sem barátkoztam meg és ki sem pihentem...
De egyébként friss vagyok és üde. :)
... és meg kell legyen az első önálló tankolás (2005 óta)...
... kedvenc főnököm (egyébként tényleg kedvenc) pedig már a második szakvizsgára való beiratkozásomat sürgeti, pedig még az elsővel sem barátkoztam meg és ki sem pihentem...
De egyébként friss vagyok és üde. :)
hétfő, július 15, 2013
vasárnap, július 14, 2013
nna sikerült...
... megint megríkatnom magam, pedig előre tudtam, hogy mi lesz a vége az "Éjszaka a parton" című filmnek... pedig gondoltam, hogy az egyedi méltányossági kérelem írás közben azért eltereli a figyelmemet a drámaibb részekről...
... mostanában igyekeztem elkerülni az ilyen filmeket - habár lehet, hogy jobban járnék, ha egyszer igazán kibömbölném magam és oldódna a feszültség...
... mostanában igyekeztem elkerülni az ilyen filmeket - habár lehet, hogy jobban járnék, ha egyszer igazán kibömbölném magam és oldódna a feszültség...
péntek, július 12, 2013
bolond nap
... volt a mai, 13:30-kor reggeliztem, elkevertem egy beteg dokumentációját, amit azóta sem találok (még szerencse, hogy egy darabig még biztos maradni fog...), egész nap rohangásztam, egyedi méltányossági kérelem hiánypótlást intéztem, betoppant két betegem is csak úgy magát megmutatni, akik mindig azt juttatják eszembe, hogy hiába olyan fejlett a medicina, de rengeteg esetben még mindig tehetetlenek vagyunk és igazából tehetünk bármit, úgyis a Jóisten dönti el, hogy kinél működnek a dolgok és kinél nem, eközben az osztályon voltak beteg-betegeim is, akik mindenféle fura antibiotikum mellékhatásokat produkáltak, emellett voltam a profnál referálni egy fiatal súlyos beteget, kiadtam más helyett a zárókat, felvettem más helyett beteget, délután 5-kor jutottam el először a mosdóba, tehát túl sok folyadékot sem vihettem be, és a tetőpontként egy beteg még hangosan sérelmezte is, hogy reggel nem mentem vizitelni (ez most fordul elő kb másodszor amióta orvosként dolgozom és a nővérekkel egyébként megbeszéltem a napi teendőt), hogy feltehesse a millió kérdését (amit egyébként délután megtehetett és ezt már reggel is jeleztem neki), egy másik beteg pedig 4 órával a vonat indulása előtt már szemrehányóan nézett, hogy mikor hozom neki a zárót...
... ma épp nagyon bántam, hogy mégsem a jogi vagy közgazdász pályát választottam, pedig szegény szüleim igazán próbáltak lebeszélni az orvosiról...
... és ráadásul még ügyelek is...
... kész szerencse, hogy a mellkasi szorításérzés már kezd oldódni a mellkasomban...
... ma épp nagyon bántam, hogy mégsem a jogi vagy közgazdász pályát választottam, pedig szegény szüleim igazán próbáltak lebeszélni az orvosiról...
... és ráadásul még ügyelek is...
... kész szerencse, hogy a mellkasi szorításérzés már kezd oldódni a mellkasomban...
szerda, július 10, 2013
záróírás közben :)
Ülök kedvenc íróasztalomnál, Zaz-t hallgatok, az olvasólámpa fényénél pötyögök a számítógépemen, spinningtől teljesen éberen - és kissé izomlázasan... megvan a sajátos hangulata - bár ugye megfogadtam, hogy osztályos munkát haza nem.... dolgozom rajta, de egyből ugye azért nem sikerülhet minden... :) Ha holnap reggel Szöszike nem várna, hogy munkába röpítsen, most kinyitnám azt az üveg vörösbort, amit a minap találtam a hűtőben- egészen meg is feledkeztem róla... de akkor majd máskor... :)
kedd, július 09, 2013
hat ezert erdemes :-)
az egyik bennfekvo betegem hozta csak nekem, ugyeletben, sajat kezevel apritotta a dinnyet. :-)
a gesztus, ami a meghato...
keresztelő
... anyukám ismét a lényegre tapintott: mivel úgyis szőke nőnek érzem magam az autó megléte óta, miért is ne hívhatnám Szöszikének? És valóban, miért is ne...?
Indulhat a "(pseudo)Szőke és Szöszike kalandjai" című sorozat... :)
Indulhat a "(pseudo)Szőke és Szöszike kalandjai" című sorozat... :)
hétfő, július 08, 2013
újabb csoda...
... megszólalt a GPS-em (eddig soha nem tette)!
... és azt mondta: "nincs GPS jel"...
... és azt mondta: "nincs GPS jel"...
vasárnap, július 07, 2013
biztos tipp
.. ha szőke nőnek szeretnéd érezni magad: vegyél egy kocsit. Én ugyan nem szerettem volna, és nem is sejtettem, hogy ez lesz belőle, de sikerült, egy hete folyamatosan az az érzésem, hogy ha kívül nem is, de belül megszőkültem, nem értem, amit olvasok és nem tudom felfogni, hogy mit mondanak, amikor hozzám beszélnek... Utoljára akkor éreztem ezt, amikor egy éjjel azt álmodtam, hogy a tornatanár íratta a matek felmérőt a rettegett matektanár helyett, és hiába mondtam neki, hogy hibás a feladat és nem lehet megoldani, csak széttárta a kezét és mondta, hogy nem tud ezen változtatni, mert ő nem érti, én pedig teljesen kétségbeestem... ez már egyetem alatt volt, érdekes módon a hat év alatt egyszer sem álmodtam az épp aktuális, vagy már elmúlt egyetemi vizsgákkal, viszont időnként a matektanár még visszajárt kísérteni... :)
... szóval egy hét alatt már sikerült néhányszor kétségbeesnem az autóhoz adott könyv olvasgatása közben (nem azon a magyar nyelven íródott, amit én beszélek), egy buszsofőrrel összetűzésbe kerülni, néhányszor lefullasztani a motort útkereszteződésben, néhány napja pedig sikerült az akkumulátort is lemeríteni, olyannyira, hogy csak álltam a kocsi mellett, a kocsi dermedt némaságban, még a riasztó sem villogott, olyannyira teljesen lemerült, a vákuumzár meg persze kitűnően működött, azaz bejutni még kulccsal sem lehetett, nemhogy a távirányítós központi zár gombjának nyomogatásával és végül az lett a dolog vége, hogy a csomagtartón keresztül másztam be az autóba (mindezt a klinika parkolójában kivitelezve, érdeklődő szempárok kereszttüzében) és autómentő hívás lett a vége... aki mellesleg nagyon jó fej volt, el is mentettem gyorsan a számát, és jeleztem, hogy készüljön, mert törzsvendéget kapott.... :)
... ezek után a következő teljes tanácstalanság az az akkumulátorosnál volt, majd a gumiszervizben, ahol olyan kérdéseket tettek fel, amikről nem is tudtam, hogy léteznek egyáltalán...
... meglehetősen ingoványos területre érkeztem, ahol ijesztően sokat kell még tanulnom...
Ja, a legjobb, amikor az egyik barátom mondta, hogy vegyek egy bikázó kábelt a legközelebbi benzinkúton és aztán szerezzek egy kocsit, ahonnan tudok áramot varázsolni az akkumulátorba - ööö, milyen állatot? és melyik a pozitív és melyik a negatív pólus? és az egyáltalán a motorházban merre?
Azt hiszem sikerült újabb kihívás elé állítanom magam, nem volt elég az, ami eddig volt és még várható ilyen-olyan téren...
... és gyanítom, hogy a meglepetéseknek ezzel még nincs vége...
... szóval egy hét alatt már sikerült néhányszor kétségbeesnem az autóhoz adott könyv olvasgatása közben (nem azon a magyar nyelven íródott, amit én beszélek), egy buszsofőrrel összetűzésbe kerülni, néhányszor lefullasztani a motort útkereszteződésben, néhány napja pedig sikerült az akkumulátort is lemeríteni, olyannyira, hogy csak álltam a kocsi mellett, a kocsi dermedt némaságban, még a riasztó sem villogott, olyannyira teljesen lemerült, a vákuumzár meg persze kitűnően működött, azaz bejutni még kulccsal sem lehetett, nemhogy a távirányítós központi zár gombjának nyomogatásával és végül az lett a dolog vége, hogy a csomagtartón keresztül másztam be az autóba (mindezt a klinika parkolójában kivitelezve, érdeklődő szempárok kereszttüzében) és autómentő hívás lett a vége... aki mellesleg nagyon jó fej volt, el is mentettem gyorsan a számát, és jeleztem, hogy készüljön, mert törzsvendéget kapott.... :)
... ezek után a következő teljes tanácstalanság az az akkumulátorosnál volt, majd a gumiszervizben, ahol olyan kérdéseket tettek fel, amikről nem is tudtam, hogy léteznek egyáltalán...
... meglehetősen ingoványos területre érkeztem, ahol ijesztően sokat kell még tanulnom...
Ja, a legjobb, amikor az egyik barátom mondta, hogy vegyek egy bikázó kábelt a legközelebbi benzinkúton és aztán szerezzek egy kocsit, ahonnan tudok áramot varázsolni az akkumulátorba - ööö, milyen állatot? és melyik a pozitív és melyik a negatív pólus? és az egyáltalán a motorházban merre?
Azt hiszem sikerült újabb kihívás elé állítanom magam, nem volt elég az, ami eddig volt és még várható ilyen-olyan téren...
... és gyanítom, hogy a meglepetéseknek ezzel még nincs vége...
szerda, július 03, 2013
izgalomra vágytam...
... hát megkaptam. :) csupa izgalom bemenni dolgozni és hazajönni, amióta megvan a kis szürke barátom. :) és ha még dolgom is akad a belvárosban, akkor az izgalom csak fokozódik... hiába na, az én rutinom egy kicsit kisebb városhoz volt kalibrálva, ahol egyelőre még csak 2 körforgalom van, és ahol soha annyi baleset nem fordult elő, mint amikor egyszer egy játékos kedvű ember bekapcsolta a közlekedési lámpákat (kb egy hét múlva belátták, hogy a városkám erre még nem érett meg)...
... egy kicsit megnyugtat a tudat, hogy az osztályon még két lány küzd hasonló gondokkal, egyiküknek saját bevallása szerint egy hónapig tartott, ameddig megszűnt a gyomrát összekapó görcs, amikor reggel be kellett üljön az autóba. A másik lány még küzd, de ő már 3 hete vezet, egy hét múlva, ha minden igaz, ő is szabadul az izgalomtól.
... ma délutánra a program kinézni, hogy hol tudok a spinning közelében leparkolni, estére pedig (ha túlélem az egy órás tekerést, amit eddig kétszer sikerült 3 hét leforgása alatt), akkor kinézni az autóhoz adott könyvből, hogy melyik gomb mire való a műszerfalon, és hogyan lehet kellemes hűvösséget varázsolni a nyári melegben az autóba... ilyen és ehhez hasonló kihívások terelik el a figyelmemet jelen pillanatban a medicináról és a töprengéseimről, hogy mi dolgom is a világon...
... egy kicsit megnyugtat a tudat, hogy az osztályon még két lány küzd hasonló gondokkal, egyiküknek saját bevallása szerint egy hónapig tartott, ameddig megszűnt a gyomrát összekapó görcs, amikor reggel be kellett üljön az autóba. A másik lány még küzd, de ő már 3 hete vezet, egy hét múlva, ha minden igaz, ő is szabadul az izgalomtól.
... ma délutánra a program kinézni, hogy hol tudok a spinning közelében leparkolni, estére pedig (ha túlélem az egy órás tekerést, amit eddig kétszer sikerült 3 hét leforgása alatt), akkor kinézni az autóhoz adott könyvből, hogy melyik gomb mire való a műszerfalon, és hogyan lehet kellemes hűvösséget varázsolni a nyári melegben az autóba... ilyen és ehhez hasonló kihívások terelik el a figyelmemet jelen pillanatban a medicináról és a töprengéseimről, hogy mi dolgom is a világon...
kedd, július 02, 2013
és én még azt hittem..
.. hogy az utóbbi évek nem múltak el hiába és lettem annyira inteligens, hogy kétszer ugyanazt a hibát nem követem el... pedig de. azaz nem... azaz értitek... mert én nem.
Márai idézet
A szomorúságról
Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön; talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet. Nem szükséges, hogy mesterséges világfájdalommal mászkálj a földi tereken, lehorgasztott fővel, az élet és minden tünemény reménytelen mulandóságán elmélkedve, a tűnő örömök fantomjai után koslatva. Először is, az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezzél csak... Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál, dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!
Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön; talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet. Nem szükséges, hogy mesterséges világfájdalommal mászkálj a földi tereken, lehorgasztott fővel, az élet és minden tünemény reménytelen mulandóságán elmélkedve, a tűnő örömök fantomjai után koslatva. Először is, az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezzél csak... Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál, dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!
(Márai Sándor: Füves könyv)
hétfő, július 01, 2013
vicces - folyt.
... legnagyobb megkönnyebbülésemre félreértés volt az egész, az átküldött programban ugyan szerepel a nevem, de csak a kongresszus programjának összeállításával kapcsolatban - amiben tényleg kikérték a véleményemet (amúgy szerintem csak valami félreértés miatt), de előadást nem osztottak rám (hangos megkönnyebült sóhaj a háttérben).
... egy előadás magyarázkodások nélkül megúszva - marad: 1.
... egy előadás magyarázkodások nélkül megúszva - marad: 1.
vasárnap, június 30, 2013
vicces...
mai email:
Kedves Cserebogi! jol lattam, hogy osszel Pragaban az elso europai akarmilyen kongresszuson eloadsz ebben az erdekes temaban? Udvozlettel, X.
valaszom:
Kedves X!
at tudnad nekem kuldeni az eloadas cimet es idopontjat, mert semmit nem tudok errol a dologrol es nem is szandekoztam elmenni arra a kongresszusra (szerk. megj. mar csak azert sem, mert a tema sem all tul kozel a szivemhez)...
--
Na hat azota varom a valaszt es remenykedem a tevedesben... amugy lesz egy pragai ut meg iden, de az tenylegesen az en teruletemrol szol. Oda is kellene valamit prezentalni, de azt is tervezem elsunnyogni. :-) igencsak sunnyogos hangulatba kerultem - kell a tuleleshez.
.....kezdek felni megnyitni a postaladamat - csak munka es reklam... olyan reg nem kaptam irodalmi hangvetelu levelet...
...
remélem még a parkolóban lesz az autóm, mire visszaérek, mert most hozom otthonról az amulettet, ami utazásaim során az őrangyalom mellett a védelmet biztosítsa... :-) ha még ott lesz, gyorsan le is fényképezem, mert nincs még róla fotóm.
péntek, június 28, 2013
még egyben...
... ugyanis sikerült kikászálódni Pestről és csak egyszer fullasztottam le a motort a délutáni csúcsforgalomban (soha többet Pest, vagy legalábbis egy jó darabig...), a maradék 200 km már szinte játszi könnyedséggel ment (bár az elején a millió körforgalom még idegesített, a végén már inkább csak bosszantott) - bár ez volt eddigi életem leghosszabb egyben levezetett szakasza - hiába na, tényleg nincs rutinom a vezetésben, és ez tényleg csak rajtam múlt.
Utána megvolt az első munkába menet és munkából hazajövet is, és mostmár tudom, hogy ha sípol az autó és egy piros felkijáltójel társul hozzá a műszerfalon, azért nézzem meg a kéziféket is, mert elképzelhető, hogy megint elfelejtettem leengedni... :) erre valahogy már nem emlékeztem a pár száz évvel ezelőtti sofőrsuliból, ahol amúgy sem működött semmi a műszerfalon, tehát olyan nagyon nem is emlékezhetek rá...
... na de apránként összemelegedünk az autóval és egyébként tényleg gyorsan megkedveltem és lassan már arra megy, amerre én szeretném... :) Hihetetlen, hogy 10 perc alatt is el lehet jutni a munkahelyemig, ha nem a buszok csatlakozására kell várni...
A parkolástól még tartok, két autó közé csak végső esetben, inkább gyalogolok a kicsit messzebb levő nagy parkolóig, ahol simán találok szabad helyet úgy, hogy közel távol nem áll más... De persze az optimizmusom azt mondatja vele, hogy a gyakorlat majd ezt is hozza magával.
Ma pedig hazaröpítettek két részletben (vagyis én egyben maradtam, csak autót váltottam egy idő után - egyik sem a sajátom volt, ekkora útra egyelőre nem merészkedek, talán félév/év múlva). Bámulatosan gyorsan eltelt a nap, most pedig végre ismét a saját ágyamban alhatok és holnap ráérek 8-kor felkelni. :)
Utána megvolt az első munkába menet és munkából hazajövet is, és mostmár tudom, hogy ha sípol az autó és egy piros felkijáltójel társul hozzá a műszerfalon, azért nézzem meg a kéziféket is, mert elképzelhető, hogy megint elfelejtettem leengedni... :) erre valahogy már nem emlékeztem a pár száz évvel ezelőtti sofőrsuliból, ahol amúgy sem működött semmi a műszerfalon, tehát olyan nagyon nem is emlékezhetek rá...
... na de apránként összemelegedünk az autóval és egyébként tényleg gyorsan megkedveltem és lassan már arra megy, amerre én szeretném... :) Hihetetlen, hogy 10 perc alatt is el lehet jutni a munkahelyemig, ha nem a buszok csatlakozására kell várni...
A parkolástól még tartok, két autó közé csak végső esetben, inkább gyalogolok a kicsit messzebb levő nagy parkolóig, ahol simán találok szabad helyet úgy, hogy közel távol nem áll más... De persze az optimizmusom azt mondatja vele, hogy a gyakorlat majd ezt is hozza magával.
Ma pedig hazaröpítettek két részletben (vagyis én egyben maradtam, csak autót váltottam egy idő után - egyik sem a sajátom volt, ekkora útra egyelőre nem merészkedek, talán félév/év múlva). Bámulatosan gyorsan eltelt a nap, most pedig végre ismét a saját ágyamban alhatok és holnap ráérek 8-kor felkelni. :)
szerda, június 26, 2013
vonat, de utána már nem...
... tegnap lejárt a buszbérletem és már nem vásároltam újat, mert már úton is vagyok elhozni az autót Pestről. Holnap reggel már azzal megyek dolgozni, ha az Égiek is úgy akarják és épségben megérkezem vele.
... olvasgatom a közlekedési szabályzatot, nézegetem a térképet és bizakodom. Ha Pestről sikerül kikeveredni, akkor ma igazi hőstettet viszek véghez - természetesen magamhoz képest, mert hát van aki így éli mindennapjait... ami számomra kész csoda. :)
szorítsatok.
... olvasgatom a közlekedési szabályzatot, nézegetem a térképet és bizakodom. Ha Pestről sikerül kikeveredni, akkor ma igazi hőstettet viszek véghez - természetesen magamhoz képest, mert hát van aki így éli mindennapjait... ami számomra kész csoda. :)
szorítsatok.
vasárnap, június 23, 2013
új családtag :)
... azt nem is meséltem, hogy jövő héten újabb kütyüvel bővülök, ezúttal kicsit nagyobbacskával, mert életem első saját (használt) autóját fogom megvenni.
... nagyon várom, bár egy kicsit félek (a szüleim szegények annál jobban), rég volt, hogy vezettem, akkor sem sokat huzamosabban. Na de majd most is úgy lesz, mint Amerikában - nem volt választás, vezetni kellett a 38 fokban, légkondi nélkül, kereszthuzat nélkül - mert nem lehetett lehúzni a hátsó ablakokat - mindezt a sivatag közepén, lyukas hűtővizes tartállyal - és egyszer aztán a fék is elszállt. Ennél azért sokkal rosszabb most sem lehet a helyzet - legalábbis nagyon remélem. :) Bár tény, hogy ott szélesek voltak az utak, minden kanyar derékszög és a parkolóhely másfélszerese volt legalább az ittenieknek. Hajaj...
Azért döntöttem (részben) a vásárlás mellett, mert addig variálták a buszmenetrendeket, hogy reggel kb 10 perccel megyek többet munkába, délután 20 perccel, és ha ez hozzáadódik az amúgy is 30-35 perchez, akko már kicsit sok az utazából. A hétvégékről nem is beszélve... és hát egyébként is ugye megígértem magamnak, ha meglesz az ösztöndíj, meg ilyen és egyéb hasonló apró fogadalmak.
Úgyhogy szerdától autós könyveket bújok és a várost is közlekedési táblákkal együtt nézem...
Izgalmas napok/hetek jönnek. :)
És persze majd keresztelő is lesz megint... :)
... nagyon várom, bár egy kicsit félek (a szüleim szegények annál jobban), rég volt, hogy vezettem, akkor sem sokat huzamosabban. Na de majd most is úgy lesz, mint Amerikában - nem volt választás, vezetni kellett a 38 fokban, légkondi nélkül, kereszthuzat nélkül - mert nem lehetett lehúzni a hátsó ablakokat - mindezt a sivatag közepén, lyukas hűtővizes tartállyal - és egyszer aztán a fék is elszállt. Ennél azért sokkal rosszabb most sem lehet a helyzet - legalábbis nagyon remélem. :) Bár tény, hogy ott szélesek voltak az utak, minden kanyar derékszög és a parkolóhely másfélszerese volt legalább az ittenieknek. Hajaj...
Azért döntöttem (részben) a vásárlás mellett, mert addig variálták a buszmenetrendeket, hogy reggel kb 10 perccel megyek többet munkába, délután 20 perccel, és ha ez hozzáadódik az amúgy is 30-35 perchez, akko már kicsit sok az utazából. A hétvégékről nem is beszélve... és hát egyébként is ugye megígértem magamnak, ha meglesz az ösztöndíj, meg ilyen és egyéb hasonló apró fogadalmak.
Úgyhogy szerdától autós könyveket bújok és a várost is közlekedési táblákkal együtt nézem...
Izgalmas napok/hetek jönnek. :)
És persze majd keresztelő is lesz megint... :)
jöjjön már végre el..
... az a lehűlés.
... vagy legalább váljanak ketté a dobozok az erkélyen, mint anno Mózesnek a Vörös tenger, hogy férjek oda a ventillátoromhoz....
... vagy legalább váljanak ketté a dobozok az erkélyen, mint anno Mózesnek a Vörös tenger, hogy férjek oda a ventillátoromhoz....
szombat, június 22, 2013
... egy ártatlan zsálya...
... halála szárad a lelkemen... pedig azt mondták, hogy minden körülményt jól eltűr, igazi túlélőnövény...
... mindent... kivéve engem...
... lelke már valahol a két piros néhai begóniámmal egy mezőn ring a hűsítő szélben...
Mi pedig ismét hármasban maradtunk: a napelemes bólogató virágom, a szárított csokor, amit egy idős nénitől vettem a piacon, és én...
Egykedvűen kókadozunk ebben a nagymelegben...
... mindent... kivéve engem...
... lelke már valahol a két piros néhai begóniámmal egy mezőn ring a hűsítő szélben...
Mi pedig ismét hármasban maradtunk: a napelemes bólogató virágom, a szárított csokor, amit egy idős nénitől vettem a piacon, és én...
Egykedvűen kókadozunk ebben a nagymelegben...
csütörtök, június 20, 2013
megszületett...
... a tudományos blogom is, és bizony össze kell kapjam magam, mert havonta egy értelmes bejegyzést kell majd írjak bele. Még szerencse, hogy itt ez nem követelmény, ezért is maradhatott fenn ez a blog ilyen sokáig... ;)
.. ezt a bejegyzést részben azért is írtam, mert anyu mindig elborzad, amikor a blogomat megnyitva még mindig a 3 hetes ropogós malac lába köszön vissza rá, amit nem is olyan rég vacsoráztam... :) Most már lehet gyönyörködni ebben a bejegyzésben... ;)
.. ezt a bejegyzést részben azért is írtam, mert anyu mindig elborzad, amikor a blogomat megnyitva még mindig a 3 hetes ropogós malac lába köszön vissza rá, amit nem is olyan rég vacsoráztam... :) Most már lehet gyönyörködni ebben a bejegyzésben... ;)
péntek, június 14, 2013
szerda, június 12, 2013
Madrid
... a szálloda nevét képtelen vagyok megjegyezni. :)
És a ma esti vacsorám - előtte:
utána... :)
És a ma esti vacsorám - előtte:
utána... :)
kedd, június 11, 2013
Pillanatok 4.
... ma megsúgta az egyik nővér a viziten, hogy az egyik beteg, akit múlt héten láttam konzíliumban, és most felvettük osztályra, már kérdezősködött utánam, hogy hol van Cserebogár doktornő, aki a világon a legkedvesebb doktor... :)
... nna, kitaláljátok, hány éves a beteg?
... 82 (ráadásul még az átlagosnál is komunikatívabb).
... és még mindig nem a gerontológián dolgozom...
Egyre nő a szurkolótábor.
... nna, kitaláljátok, hány éves a beteg?
... 82 (ráadásul még az átlagosnál is komunikatívabb).
... és még mindig nem a gerontológián dolgozom...
Egyre nő a szurkolótábor.
varázslat
... tényleg működik ez az optimista izémizé, elnyertem az ösztöndíjat. :D Nem jelent amúgy mást, mint tenni azt, amit eddig is, csak eddig ingyen, most pedig kapok érte pénzt is. Persze szabadidőt nem adnak hozzá, azt még mindig a magánéletemből kell kigazdálkodni. És kell tudományos blogot (is) írjak, szerencsére nem túl gyakran, de lehet, hogy a csereblogom fogja emiatt a rövidebbet húzni. Ezt még meglátjuk.
A helyzet hozománya, hogy kénytelen vagyok venni egy autót, hisz nagyjából megfogadtam, hogy ha megkapom az ösztöndíjat, akkor ilyen irányban terebélyesedek tovább... új fejezet van tehát nyiladozófélben az életemben... az autóvezető.
Reszkessetek.
A helyzet hozománya, hogy kénytelen vagyok venni egy autót, hisz nagyjából megfogadtam, hogy ha megkapom az ösztöndíjat, akkor ilyen irányban terebélyesedek tovább... új fejezet van tehát nyiladozófélben az életemben... az autóvezető.
Reszkessetek.
vasárnap, június 09, 2013
szurkolótábor
... ügyeletben három személyemmel kapcsolatos pozitív visszajelzést is kaptam vizit során (már csak ezért is megéri vizitelni, időnként erősíti az ember önbizalmát):
- az egyiket a 95 év körüli R. nénitől, aki igazi sváb, nagyon aranyos, ahogy elharapja a ragokat a szavak végén, és aki meglepő módon még emlékezett rám 3 hónappal korábbról, amikor szintén csak ügyeleti vizit kapcsán találkoztunk és beszélgettünk kicsit, és aki elmondta, hogy azóta imádkozott értem és hogy nagyon szép vagyok (a hajam pedig különösképpen)...
- a továbbiakat a 93 éves F. nénitől és húgától (aki még mondhatni serdülőkorban van az ő 88 évével), akik hiányoltak áprilisban (amikor ugye én a könyv felett sínylődtem) és már azt hitték, elmentem végleg az osztályról. És amikor meghallották, hogy már kikerültem kisfőnököm szárnyai alól (amit azóta sem sikerült megszokni), mindketten mondták, hogy most biztos nagyon nehéz lehet, de ők szorítanak és sok erőt kívánnak nekem hozzá.
... én meg csak reménykedve várom azt az Erőt (bízom benne, hogy nem hiába), addig is ezek az apró szösszenetek késztetnek rá, hogy reggel felkeljek és bemenjek dolgozni... csak tartsanak ki, ameddig megérkezik az az Erő...
... és aki azt hiszi, hogy gerontológián dolgozom, az nagyon téved. :) Viszont úgy tűnik, hogy ebben a korosztályban aratom a legtöbb sikert.
- az egyiket a 95 év körüli R. nénitől, aki igazi sváb, nagyon aranyos, ahogy elharapja a ragokat a szavak végén, és aki meglepő módon még emlékezett rám 3 hónappal korábbról, amikor szintén csak ügyeleti vizit kapcsán találkoztunk és beszélgettünk kicsit, és aki elmondta, hogy azóta imádkozott értem és hogy nagyon szép vagyok (a hajam pedig különösképpen)...
- a továbbiakat a 93 éves F. nénitől és húgától (aki még mondhatni serdülőkorban van az ő 88 évével), akik hiányoltak áprilisban (amikor ugye én a könyv felett sínylődtem) és már azt hitték, elmentem végleg az osztályról. És amikor meghallották, hogy már kikerültem kisfőnököm szárnyai alól (amit azóta sem sikerült megszokni), mindketten mondták, hogy most biztos nagyon nehéz lehet, de ők szorítanak és sok erőt kívánnak nekem hozzá.
... én meg csak reménykedve várom azt az Erőt (bízom benne, hogy nem hiába), addig is ezek az apró szösszenetek késztetnek rá, hogy reggel felkeljek és bemenjek dolgozni... csak tartsanak ki, ameddig megérkezik az az Erő...
... és aki azt hiszi, hogy gerontológián dolgozom, az nagyon téved. :) Viszont úgy tűnik, hogy ebben a korosztályban aratom a legtöbb sikert.
ügyelet után...
időnként meghallgatom ezt a Blank And Jones számot, hogy ismét megtaláljam magam... ez, egy hosszú forró zuhany, na meg némi alvás (és félóra nyafogás szeretteimnek) elég szokott lenni, hogy legyen energiám másnap reggel is felkelni és dolgozni indulni.
szombat, június 08, 2013
csöppet szégyen
... de addig mind halasztgattam és írogattam az egyik cikk bírálatát, hogy szegény folyóiratnál nem győzték kivárni és meghozták nélkülem a döntést. Egyébként jól tették (bár nem tudom, végül milyen döntés született), mert úgyis elvágtam volna a cikket.
Elég érdekes látni, hogy Japánban ugyanazt a nagyon drága gyógyszert (és a nagyon drága alatt nyugodtan elereszthetitek fantáziátokat) különösebb megindoklás nélkül odaadják a betegeknek, amit itt különféle beavatkozásokat követően, ha a beteg már nagyon-nagyon rosszul van (na nem a beavatkozástól, hanem a betegségtől), akkor lehet csak felírni neki kedvezményesen. Gyanítom, hogy otthon még rosszabb a helyzet és talán még nem is elérhető- amennyi mizéria van mostanában az ennél jóval olcsóbb gyógyszerekkel kapcsolatban is, nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy egyhamar felkerül a támogatott gyógyszerek listájára...
... na szóval megint a halogatásom győzedelmeskedett (valahogy az osztályos munka mellett eltörpült a bírálat fontossága, főleg, hogy nem is olyan folyóiratról van szó, amit olvasok), remélhetőleg nem kapok több ilyen felkérést, vagy ha véletlenül mégis, akkor a jó gombot nyomom meg, azaz köszi de nem érek rá.
Erről egyik kollégám szokta mondani, hogy csak ki kell várni türelmesen, és a problémák nagy része előbb utóbb magától megoldódik... hát nem?
Elég érdekes látni, hogy Japánban ugyanazt a nagyon drága gyógyszert (és a nagyon drága alatt nyugodtan elereszthetitek fantáziátokat) különösebb megindoklás nélkül odaadják a betegeknek, amit itt különféle beavatkozásokat követően, ha a beteg már nagyon-nagyon rosszul van (na nem a beavatkozástól, hanem a betegségtől), akkor lehet csak felírni neki kedvezményesen. Gyanítom, hogy otthon még rosszabb a helyzet és talán még nem is elérhető- amennyi mizéria van mostanában az ennél jóval olcsóbb gyógyszerekkel kapcsolatban is, nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy egyhamar felkerül a támogatott gyógyszerek listájára...
... na szóval megint a halogatásom győzedelmeskedett (valahogy az osztályos munka mellett eltörpült a bírálat fontossága, főleg, hogy nem is olyan folyóiratról van szó, amit olvasok), remélhetőleg nem kapok több ilyen felkérést, vagy ha véletlenül mégis, akkor a jó gombot nyomom meg, azaz köszi de nem érek rá.
Erről egyik kollégám szokta mondani, hogy csak ki kell várni türelmesen, és a problémák nagy része előbb utóbb magától megoldódik... hát nem?
tűkön ülök...
... és nem azért, mert annyira fakír vagyok, hanem mert tegnap döntöttek (elvileg a köremail alapján) egy ösztöndíjról, amit megpályáztam (és rajtam kívül még kb 2-3000 ember), és amit ha elnyerek, akkor vennék magamnak egy használt autót... hogy ne kelljen vasárnap reggel ügyelet után a buszokra várni, csatlakozások közben 10-15 percig álmos szemekkel magam elé bámulni...
... igaz, hogy minimális az esély, de azért igyekszem pozitívan hozzáállni és azt tervezgetni, hogy mi mindent veszek belőle, mert az utóbbi idő negatív gondolatai mind valóra váltak, most ezért megpróbálom az ellenkezőjét. :)
... igaz, hogy minimális az esély, de azért igyekszem pozitívan hozzáállni és azt tervezgetni, hogy mi mindent veszek belőle, mert az utóbbi idő negatív gondolatai mind valóra váltak, most ezért megpróbálom az ellenkezőjét. :)
csütörtök, június 06, 2013
Uj szabalyok
1. Nem viszek haza osztalyos munkat.
2. Tobbet nem beszelek a napi szakmai dolgokrol masoknak -csak kizarolag mas tarsalgasi temakat hozok fel.
3. Nem panaszkodok, csak csendben szemlelodok. A dolgok a csendben is alakulnak.
szerda, június 05, 2013
egy korszak vége
... többet nem bújhatok a kifogás mögé, hogy még nem jött meg az igazolás a szakvizsgámról, úgyhogy még nem is számítok igazából annak... kerek 4 hétbe telt, de ma délután ott volt a postaládámban a sárga papiros... próbálok arra gondolni, hogy emiatt a papír miatt iratkoztam be az egyetemre ezelőtt egy-ké-há évvel és végre elértem a célomat. Csak azt nem gondoltam akkoriban végig, hogy mi is jön a cél után...
... jövő héten egy kicsit Madridba utazom fejtágításra. Ha kialszom végre magam ott, biztos megint optimistán látom majd a jövőt, és talán mégsem megyek el jegyszedőnek egy színházba (mai kedvenc munkahely). :)
... jövő héten egy kicsit Madridba utazom fejtágításra. Ha kialszom végre magam ott, biztos megint optimistán látom majd a jövőt, és talán mégsem megyek el jegyszedőnek egy színházba (mai kedvenc munkahely). :)
kedd, június 04, 2013
vizes
... svédországi, norvégiai vagy dániai állásajánlat közül választhatnék egy ma kapott email alapján. Annyira nem villanyozott fel a gondolat, de megnyugtató a tudat, hogy gyorsan kerülhet B, C és D terv is, ha végül mégis úgy döntök, hogy ez a mély víz nekem túl hideg.
szombat, június 01, 2013
megújulás
Sz. szerint kétévente meg kell újítani egy termék arculatát. Úgyhogy most akkor újítok egyet a blog kinézetén, és amint sikerül megbékélnem a jelenlegi állaptommal, amit egyelőre nagyon utálok, remélhetőleg a tartalom is változni fog, több optimizmus és kevesebb panaszkodás fogja jellemezni...
ez utóbbi lehet, hogy eltart még egy darabig, mert egyelőre úgy érzem, hogy egy nagy fekete felhő van a fejem fölött, amiből csak rám zuhog az eső, és naponta egy-két villám is belémcsap...
a főnököm szerint amióta szakorvos lettem, elvesztettem a humorérzékemet... igaza lehet, mert ezt én cseppet sem tartottam viccesnek. kezdek azon mélázgatni, hogy ha ismét meg akarom találni a humorérzékemet, lehet, a blog kinézetének változtatásán kívül még egyéb területen is változtatnom kell...
ez utóbbi lehet, hogy eltart még egy darabig, mert egyelőre úgy érzem, hogy egy nagy fekete felhő van a fejem fölött, amiből csak rám zuhog az eső, és naponta egy-két villám is belémcsap...
a főnököm szerint amióta szakorvos lettem, elvesztettem a humorérzékemet... igaza lehet, mert ezt én cseppet sem tartottam viccesnek. kezdek azon mélázgatni, hogy ha ismét meg akarom találni a humorérzékemet, lehet, a blog kinézetének változtatásán kívül még egyéb területen is változtatnom kell...
péntek, május 24, 2013
emlékezetes...
... szülinapra virradtam tegnap: első napom a szakrendelésen, egybekötve egy ügyelettel.
...a szülinapról annyit, hogy délután 6-kor ebédeltem, este 11-kor jutottam oda, hogy megnézzem a szülinapi üdvözleteket és éjjel 1-kor fejeztem be a záróírásokat.
... a szakrendelésről kicsit hosszabban: először is, aki kitalálta az én szakomon, hogy 15 perc jusson egy betegre, az nem próbálta meg felvenni soha életében egy ilyen beteg kórelőzményét, kideríteni, hogy pontosan hol is lehetnek a bajok és hogy egyáltalán hozzánk tartozik-e a tüneteivel, vagy a probléma teljesen máshol van. Vannak olyan szakágak, ahol ennyi idő tényleg elég (adminisztrációval és betegvizsgálattal együtt), de nekem sikerült pont nem egy ilyent választani - tegnap az egyik első alkalommal az ambulanciánkon 2 kg előző dokumentációval megjelent betegnél sikerült 1 órát eltöltenem, ameddig egyáltalán átláttam, hogy miért is küldhették pont hozzánk, mert véletlenül pont ez nem derült ki a beutalójából.... a betegtől pedig hiába is kérdeztem, mert szegény csak jött, mert küldte a drága főorvos asszony.
A másik érdekes dolog, amikor egy másik kolléga gondozott betegeit kell átvenned, mert épp tartósan szabadságon van (=babát vár), vagy mert jobb élet reményében épp lelépett egy másik országba. És persze Murphy törvénye szerint a száz éve visszajáró, stabil állapotú betegek pont nálad kezdenek új dolgokról panaszkodni, romlik el a laborjuk, vagy tűnik fel neked, hogy aktiválódott a betegségük, és mindezt a legeslegelső szakrendeléseden, amikor igazából a túlélésről kellene szóljon az egész - a te és persze a betegeidéről egyaránt... a végén már ahhoz is fáradt voltam, hogy ideges legyek.
És eközben az osztályon bennfekvő betegeket is párhuzamosan menedzselni kellett, mert a változatosság kedvéért még a legegyszerűbb diagnózisú betegeimnél is olyan dolgok derültek ki, mint pl. egy hónapos bokatörés, amivel eddig békésen mászkált és persze olyan orvoshz még véletlenül sem fordult vele, akinek ez a szakterülete, a súlyos eseteimet pedig inkább nem is sorolom, mert csak ideges leszek...
Azért voltak szép mozzanatok is a nap folyamán:
- a sok szülinapi jókívánság, ami SMS, telefonhívás és este emailek és rövid üzenetek formájában érkezett
- az a túrós rétes, amit szakrendelésen 11-kor reggeli gyanánt bekaptam (azt hiszem, ebből hagyományt fogok teremteni, hogy valamivel kárpótoljam magam azokért az órákért, amikor folyamatosan azon izgulok, hogy ne ártsak, amire olyan nagyon régen olyan nagyon optimistán felesküdtem).
- a mellém rendelt nővér, aki miatt kezdetben izgultam, mert néhányan panaszodtak rá, mivel állítólag nagyon szétszórt (és mivel én születésem óta rettenetesen, ezért elég veszélyes kombinációnak éreztem), kifejezetten segítőkész volt és minden feladatot megoldott, amit kitaláltam neki, igazi segítségnek éreztem és egyáltalán nem türelmetlenkedett, nyugalmat árasztott magából, így végülis a jelenléte sokat segített
- egy dícséret egy másik intézetben dolgozó Kolléga részéről, ami közvetve jutott el hozzám, de ami sokat jelent, mert felnézek az illetőre, emberileg és szakmailag is
- a betegek, akik mosolyognak, ha meglátnak, Cserebogikának hívnak (ezt mondjuk kifejezetten nem szeretem) és megkínálnak kiwivel, hogy ne legyek olyan sápadt...
De azért többször is eszembe jutott a nap folyamán, hogy még mindig nem késő megérdeklődni, hogy mi kell ahhoz, hogy az ember átnyergeljen könyvtárosnak...
...a szülinapról annyit, hogy délután 6-kor ebédeltem, este 11-kor jutottam oda, hogy megnézzem a szülinapi üdvözleteket és éjjel 1-kor fejeztem be a záróírásokat.
... a szakrendelésről kicsit hosszabban: először is, aki kitalálta az én szakomon, hogy 15 perc jusson egy betegre, az nem próbálta meg felvenni soha életében egy ilyen beteg kórelőzményét, kideríteni, hogy pontosan hol is lehetnek a bajok és hogy egyáltalán hozzánk tartozik-e a tüneteivel, vagy a probléma teljesen máshol van. Vannak olyan szakágak, ahol ennyi idő tényleg elég (adminisztrációval és betegvizsgálattal együtt), de nekem sikerült pont nem egy ilyent választani - tegnap az egyik első alkalommal az ambulanciánkon 2 kg előző dokumentációval megjelent betegnél sikerült 1 órát eltöltenem, ameddig egyáltalán átláttam, hogy miért is küldhették pont hozzánk, mert véletlenül pont ez nem derült ki a beutalójából.... a betegtől pedig hiába is kérdeztem, mert szegény csak jött, mert küldte a drága főorvos asszony.
A másik érdekes dolog, amikor egy másik kolléga gondozott betegeit kell átvenned, mert épp tartósan szabadságon van (=babát vár), vagy mert jobb élet reményében épp lelépett egy másik országba. És persze Murphy törvénye szerint a száz éve visszajáró, stabil állapotú betegek pont nálad kezdenek új dolgokról panaszkodni, romlik el a laborjuk, vagy tűnik fel neked, hogy aktiválódott a betegségük, és mindezt a legeslegelső szakrendeléseden, amikor igazából a túlélésről kellene szóljon az egész - a te és persze a betegeidéről egyaránt... a végén már ahhoz is fáradt voltam, hogy ideges legyek.
És eközben az osztályon bennfekvő betegeket is párhuzamosan menedzselni kellett, mert a változatosság kedvéért még a legegyszerűbb diagnózisú betegeimnél is olyan dolgok derültek ki, mint pl. egy hónapos bokatörés, amivel eddig békésen mászkált és persze olyan orvoshz még véletlenül sem fordult vele, akinek ez a szakterülete, a súlyos eseteimet pedig inkább nem is sorolom, mert csak ideges leszek...
Azért voltak szép mozzanatok is a nap folyamán:
- a sok szülinapi jókívánság, ami SMS, telefonhívás és este emailek és rövid üzenetek formájában érkezett
- az a túrós rétes, amit szakrendelésen 11-kor reggeli gyanánt bekaptam (azt hiszem, ebből hagyományt fogok teremteni, hogy valamivel kárpótoljam magam azokért az órákért, amikor folyamatosan azon izgulok, hogy ne ártsak, amire olyan nagyon régen olyan nagyon optimistán felesküdtem).
- a mellém rendelt nővér, aki miatt kezdetben izgultam, mert néhányan panaszodtak rá, mivel állítólag nagyon szétszórt (és mivel én születésem óta rettenetesen, ezért elég veszélyes kombinációnak éreztem), kifejezetten segítőkész volt és minden feladatot megoldott, amit kitaláltam neki, igazi segítségnek éreztem és egyáltalán nem türelmetlenkedett, nyugalmat árasztott magából, így végülis a jelenléte sokat segített
- egy dícséret egy másik intézetben dolgozó Kolléga részéről, ami közvetve jutott el hozzám, de ami sokat jelent, mert felnézek az illetőre, emberileg és szakmailag is
- a betegek, akik mosolyognak, ha meglátnak, Cserebogikának hívnak (ezt mondjuk kifejezetten nem szeretem) és megkínálnak kiwivel, hogy ne legyek olyan sápadt...
De azért többször is eszembe jutott a nap folyamán, hogy még mindig nem késő megérdeklődni, hogy mi kell ahhoz, hogy az ember átnyergeljen könyvtárosnak...
szerda, május 22, 2013
ima
... ma este azért (is) imádkozom, hogy Erőss Zsoltot és társát sikerüljön megmenteni a Himalájában.
... és azért (is), hogy holnap segíteni tudjak és nem ártani.
... és még sok más(ok)ért.
... és azért (is), hogy holnap segíteni tudjak és nem ártani.
... és még sok más(ok)ért.
szombat, május 18, 2013
ma...
... úgy mentem itthon, mint a Duracell nyuszi, igaz ehhez az is kellett, hogy tegnap este 8:30-kor belealudjak a tévézésbe és gyakorlatilag egyhuzamban aludjak reggel 6:30-ig. 9 órára már lezuhanyoztam, levelet adtam fel a postán, bevásároltam, és kávét főztem.
... és most az Eurovíziós dalfesztivál közepén fekszem is le 10-kor, mert holnap ügyelek egyet a változatosság kedvéért és szeretném, ha a maihoz hasonló frissesség jellemezne és két elmaradt cikkbírálatot is be tudnék fejezni a napokban...
... ha holnap könnyebben kelek, mint általában, akkor tényleg rendszeresítem a korai fekvést.
... amúgy szorítok Alexnek, néhányszor meghallgatva a számát egészen belopta magát a szívembe.:)
... na rohanok is, zzzzzzz....
... és most az Eurovíziós dalfesztivál közepén fekszem is le 10-kor, mert holnap ügyelek egyet a változatosság kedvéért és szeretném, ha a maihoz hasonló frissesség jellemezne és két elmaradt cikkbírálatot is be tudnék fejezni a napokban...
... ha holnap könnyebben kelek, mint általában, akkor tényleg rendszeresítem a korai fekvést.
... amúgy szorítok Alexnek, néhányszor meghallgatva a számát egészen belopta magát a szívembe.:)
... na rohanok is, zzzzzzz....
csütörtök, május 16, 2013
tragikomikus
... egy héttel a szakvizsgám után hirtelen bemutatkozik az egyik orvoslátogató, aki öt éve jár havi rendszerességgel a munkahelyemre, de odáig még nem jutottunk, hogy köszönjön nekem...
... és ma már én vizsgáztattam gyakorlaton az orvostanhallgatókat...
... jövő héttől pedig kezdődik az önálló élet...
... most úgy érzem, kicsit túl gyors ez a tempó nekem.
... és ma már én vizsgáztattam gyakorlaton az orvostanhallgatókat...
... jövő héttől pedig kezdődik az önálló élet...
... most úgy érzem, kicsit túl gyors ez a tempó nekem.
szerda, május 15, 2013
díjacska :)
Marcipánördögtől kaptam életem első díját, ami írói vénámnak (mondjuk inkább csak venulácskámnak) szól. :) Köszönöm Neki, nagyon jólesett. :)
Küldöm is tovább azoknak, akiket szívesen olvasok/olvasnék:
VeraLinn (remélem ismét írni fog)
Ricoka (szintén nagyon remélem, várom vissza)
Maminti (akire véletlenül bukkantam)
Tasnadi Zsolt (aki nem tudom, hogy bukkant rám :) )
... a komment nálam is elmarad...
Küldöm is tovább azoknak, akiket szívesen olvasok/olvasnék:
VeraLinn (remélem ismét írni fog)
Ricoka (szintén nagyon remélem, várom vissza)
Maminti (akire véletlenül bukkantam)
Tasnadi Zsolt (aki nem tudom, hogy bukkant rám :) )
... a komment nálam is elmarad...
szerda, május 08, 2013
Méhecs
Ezt a rajzot speciell én ihlettem, a méhecske engem ábrázol... A virág pedig gondolom a tudományt, amit próbáltam/próbálok/próbálni fogok ezentúl is magamba szívni, csak legyen hozzá kitartásom/türelmem/elmém...
P.s. Le akartam tagadni a piros retikül, de aztán rájöttem, hogy tényleg van nekem olyan. :-)
az élet
Az élethez szerencse kell - és én szégyentelenül szerencsés vagyok, még ha ezt hajlamos is vagyok rendszeresen elfelejteni. A tételhúzáson is szerencsém volt, de leginkább abban, hogy annyi ember szorított értem aggódón, őszintén, önzetlenül.
Szegény szüleim ráadásul még hetek óta azon is izgultak, hogy lelkileg hogyan tudom elviselni a stresszt- ilyen lüke lányként meg sem érdemlek ennyi szeretetet, jobbat érdemelnének, de én azért örülök, hogy ebbe a családba cseppentem, mondom, hogy szerencsés vagyok. ;) Sz. is elviselte szó nélkül a hangulatingadozásaimat, csendben meghúzta magát a lakásában, ameddig én lassan kitúrtam minden asztaltól...
Holnap kezdődik a munka, bele is csöppenek a sűrűjébe, de ma még élvezem a megkönnyebbülést és nem gondolok arra, hogy mostantól enyém a felelősség, kezdődik az önálló élet.
Köszönöm a szorítást!
Szegény szüleim ráadásul még hetek óta azon is izgultak, hogy lelkileg hogyan tudom elviselni a stresszt- ilyen lüke lányként meg sem érdemlek ennyi szeretetet, jobbat érdemelnének, de én azért örülök, hogy ebbe a családba cseppentem, mondom, hogy szerencsés vagyok. ;) Sz. is elviselte szó nélkül a hangulatingadozásaimat, csendben meghúzta magát a lakásában, ameddig én lassan kitúrtam minden asztaltól...
Holnap kezdődik a munka, bele is csöppenek a sűrűjébe, de ma még élvezem a megkönnyebbülést és nem gondolok arra, hogy mostantól enyém a felelősség, kezdődik az önálló élet.
Köszönöm a szorítást!
szerda, május 01, 2013
eljen majus elseje...
... es amilyen az en szerencsem, pont az elottem levo kis teren adnak hangot efolott erzett oromuknek a rezesfuvosok, illetve egyeb, sajnos mikrofonnal ellatott emberkek... egyutt orulnek en is veluk, vagy esetleg valahol mashol massal, ha most nem ismetelni probalnek egyre gyengulo idegrendszerrel, egyre erosodo panikrohamokkal.
... remelem a joemberek nem keszultek tul hosszu musorral, mert sajnos a vadonatuj fuldugon is athallatszanak... mosok ket kort, addig legyszi Joisten fejeztesd be veluk, vagy kuldj rajuk egy kis jegesot... persze csakis apro szemut...
kedd, április 30, 2013
megsem
... azzal a holggyel leszek egy szobaban olaszorszagi, szakvizsga elotti par napos kiruccanasom soran, akinek elso szerzos cikke van a Nature-ben... igy most is homaly marad elottem, hogy milyen extra adottsagok kellenek ahhoz, hogy valakinek elfogadjak ott a cikket... 3 kez, 4 szem, magasitott homlok, vagy ilyesmi...
annyira elusztam az anyaggal, hogy mar ugyis eselytelen az egyszeri atismetles.. hat ezert fer bele a blogiras...
szombat, április 27, 2013
a legrosszabb kombináció...
... amikor a maximalizmus lustasággal párosul - hát ez vagyok én...
... apum szerint egyébként az, ha a butaság szorgalommal társul - azért ebben is van valami... :)
... engem mondjuk ez az utóbbi veszély nem fenyeget - soha életemben nem voltam szorgalmas... :)
... apum szerint egyébként az, ha a butaság szorgalommal társul - azért ebben is van valami... :)
... engem mondjuk ez az utóbbi veszély nem fenyeget - soha életemben nem voltam szorgalmas... :)
szerda, április 24, 2013
hadirend
az elso sargak a rozsaszinig kifogyva - de ugy erzem semmire sem emlekszem abbol, amit alahuztam... hajaj..
szerda, április 10, 2013
szabadalomgyanús..
... annyira khmm khmm állok a tanulással, hogy újabb motiváló eszközt találtam ki: mivel folyamatosan gondot jelent a korai ébredés és nekigyürkőzés a tanulásnak (ez eddig 10-nél hamarabb egyszer sem sikerült, de inkább még annál is később), ma feldiktáltam az okostelefonomra a "Fel kell kelni, vár XY és ZW (a két elméleti vizsgáztatóm neve)" és holnap reggel 7:30-kor erre fogok ébredni... remélem azonnal kipattintja az álmot a szememből...
vasárnap, április 07, 2013
ma...
... ma átrendeztem a szobát, ahol tanulok, és még a port is letörölgettem... mostmár tényleg mennie kell a tanulásnak... csak még azt kell kitaláljam, hogy ezek között az ideális körülmények között a figyelmemet hogy tudom végre teljesen az olvasnivalóra összpontosítani...
... holnaptól a mobiljaim is átköltöznek egy másik szobába.
... egyébként tényleg nagyon szenvedek. Nyugodtan lehet sajnálni.
... holnaptól a mobiljaim is átköltöznek egy másik szobába.
... egyébként tényleg nagyon szenvedek. Nyugodtan lehet sajnálni.
péntek, április 05, 2013
kiegészítés 1
... a mereven rám szegeződő tekintetű bizottsági tagos könyvjelzőm mellé már csak egy bilincset kell szerezzek (vagy valami nem egyszerűen kibogozható akármit), amivel az asztalhoz rögzítsem magam, hogy ne ugráljak fel folyamatosan, amikor épp eszembe jut valami aktuálisan nagyon fontosnak tűnő probléma (rendszerint táplálkozással vagy folyadékbevitellel kapcsolatos, de néha a számítógépet is érinti), ami miatt a lakás másik végébe kell(ene) sürgősen távozzak...
szerda, április 03, 2013
eldőlt...
... megvan az időpont, megvan a hely, megvan a vizsgáztatóbizottság. A csoda nem következett be. Ezek után azt is tudom, melyik lesz az egyik biztos tétel, amit húzni fogok, mert arra is mindig azt mondtam, hogy csak azt ne... :)
.. úgyhogy letöltöttem a vizsgáztatóbizottság két ismert tagjának a fényképét és könyvjelzőt készítek velük, hogy a látványuk kicsit nyomatékosabban motiváljon a tanulásra és az anyaggal való tempós haladásra.
Kipróbálom, hátha beválik...
.. úgyhogy letöltöttem a vizsgáztatóbizottság két ismert tagjának a fényképét és könyvjelzőt készítek velük, hogy a látványuk kicsit nyomatékosabban motiváljon a tanulásra és az anyaggal való tempós haladásra.
Kipróbálom, hátha beválik...
kedd, április 02, 2013
sokadik bejegyzés
... arról, hogy ha azt mondják, hogy más papír ezen az egyen kívül nem kell, az még nem azt jelenti, hogy úgy is van.
Tegnap este néztem meg még egyszer tiszta véletlenül (regényesebben hangzana, ha azt mondanám, hogy egy belső hang sugallatára, de valójában nem susogott semmi, csak ismerve a szokásos utolsó pillanatban kiderülő drámáimat gondoltam, még egyszer megnézem, biztos, ami biztos...), hogy milyen papírokat kell leadni a szakvizsgára jelentkezéshez. És bár eddig 5-ből 5 ember azt mondta, hogy második fordulóban már csak az abszolutóriumot kell elküldeni (ebben benne volt az egyetemen dolgozó felelős emberke is), tegnap este rádöbbentem, hogy ezek közül az emberkék közül senkinek sem számítottak be PhD-t és külföldi gyakorlatot a szakképzésbe - és pont ezért egyiküknek sem kellett azt az egy kiegészítő, dékán által aláírt papírkát elküldeni, amit egyébként én sem tettem, de határozottan nem ártana, mert kötelező. Persze enyhe pánik (na jó, inkább mérsékelt), aztán igazoláshoz szükséges adatok összeírása, ma reggel átküldése az egyetemre emailben - amire rögtön meg is érkezett a válasz, hogy április 8-ig szabadságon vagyok, további szép napot. B-terv előráncigál, honlapon másik munkatárs megkeres, email továbbít, majd az egy órakor kezdődő ügyfélfogadásig óraellenőrzés 5 percenként, majd 13:02-kor elhaló hangon telefonálás. És ekkor éreztem meg az Isteni beavatkozást, amikor a nevemet hallva nem is engedte a hölgy a magyarázkodást, hanem mondta, hogy épp most íratta alá a papírt és már meg is címezte a borítékot... Hát igen, a végtelen optimizmusom nem engedte, hogy ilyesmiben akár reménykedjek is, úgyhogy tényleg kifogta a hölgy a szelet a vitorlámból, és a lendület, amivel esedezve kértem volna, átalakult számtalan hálás köszönetté. Egyébként C terv is ki volt már ekkor dolgozva: enyém kedvenc titkárnő, aki vegye fel a kapcsolatot dékántitkárnővel, majd fax Pestre, és párhuzamosan turbógalamb vagy esetleg sürgős posta az eredeti példánnyal.
Ezt követően nagy megkönnyebbülés, belemerülés kb 20 percig a bevezető utáni első fejezetbe a nagy zöld könyvben, amikor jelentkezett egy ismerős Taljánországból, hogy volt főnököm (aki, "mint ő is tudja", most épp nem kommunikál velem), megbízta azzal, hogy küldje be a cikket, amin két éve nyüszkölök, az egyik legrangosabb folyóiratba. Csak épp szegény lány a szerzői névsort nem tudja... megnyugtattam, hogy azt mondjuk én sem (de arra mostmár én is kíváncsi vagyok, hogy benne leszek-e egyáltalán...).
Ezek után visszatérés a nagy zöld könyvhöz, lélekben nem épp teljesen higgadtan és koordináltan, és ezek után cseppet sem csodálkoztam, amikor nemrég megnéztem, hogy végül ma hány oldalt haladtam...
De még nem adtam fel a reményt...
Tegnap este néztem meg még egyszer tiszta véletlenül (regényesebben hangzana, ha azt mondanám, hogy egy belső hang sugallatára, de valójában nem susogott semmi, csak ismerve a szokásos utolsó pillanatban kiderülő drámáimat gondoltam, még egyszer megnézem, biztos, ami biztos...), hogy milyen papírokat kell leadni a szakvizsgára jelentkezéshez. És bár eddig 5-ből 5 ember azt mondta, hogy második fordulóban már csak az abszolutóriumot kell elküldeni (ebben benne volt az egyetemen dolgozó felelős emberke is), tegnap este rádöbbentem, hogy ezek közül az emberkék közül senkinek sem számítottak be PhD-t és külföldi gyakorlatot a szakképzésbe - és pont ezért egyiküknek sem kellett azt az egy kiegészítő, dékán által aláírt papírkát elküldeni, amit egyébként én sem tettem, de határozottan nem ártana, mert kötelező. Persze enyhe pánik (na jó, inkább mérsékelt), aztán igazoláshoz szükséges adatok összeírása, ma reggel átküldése az egyetemre emailben - amire rögtön meg is érkezett a válasz, hogy április 8-ig szabadságon vagyok, további szép napot. B-terv előráncigál, honlapon másik munkatárs megkeres, email továbbít, majd az egy órakor kezdődő ügyfélfogadásig óraellenőrzés 5 percenként, majd 13:02-kor elhaló hangon telefonálás. És ekkor éreztem meg az Isteni beavatkozást, amikor a nevemet hallva nem is engedte a hölgy a magyarázkodást, hanem mondta, hogy épp most íratta alá a papírt és már meg is címezte a borítékot... Hát igen, a végtelen optimizmusom nem engedte, hogy ilyesmiben akár reménykedjek is, úgyhogy tényleg kifogta a hölgy a szelet a vitorlámból, és a lendület, amivel esedezve kértem volna, átalakult számtalan hálás köszönetté. Egyébként C terv is ki volt már ekkor dolgozva: enyém kedvenc titkárnő, aki vegye fel a kapcsolatot dékántitkárnővel, majd fax Pestre, és párhuzamosan turbógalamb vagy esetleg sürgős posta az eredeti példánnyal.
Ezt követően nagy megkönnyebbülés, belemerülés kb 20 percig a bevezető utáni első fejezetbe a nagy zöld könyvben, amikor jelentkezett egy ismerős Taljánországból, hogy volt főnököm (aki, "mint ő is tudja", most épp nem kommunikál velem), megbízta azzal, hogy küldje be a cikket, amin két éve nyüszkölök, az egyik legrangosabb folyóiratba. Csak épp szegény lány a szerzői névsort nem tudja... megnyugtattam, hogy azt mondjuk én sem (de arra mostmár én is kíváncsi vagyok, hogy benne leszek-e egyáltalán...).
Ezek után visszatérés a nagy zöld könyvhöz, lélekben nem épp teljesen higgadtan és koordináltan, és ezek után cseppet sem csodálkoztam, amikor nemrég megnéztem, hogy végül ma hány oldalt haladtam...
De még nem adtam fel a reményt...
hétfő, április 01, 2013
hümm
Emitt még annál is gyorsabban rohan az idő, mint amott...
Amúgy tény és való, hogy átok, de egyben áldás is ez a szakvizsgának nevezett rettenet, mert soha többet az életben nem lesz egy hónapom, amit csak arra fordíthatok, hogy a szakmámban elmélyüljek (főleg ha végre rá is tudom venni magam arra, hogy legalább 3 mondatot elolvassak együltömben és ne álljak fel 3 percenként vizet inni, vagy kinyilatkozni a szüleimnek, elmesélni szösszeneteket az életemből bátyóéknak).
... kicsit azért irigyelem a volt firenzei kollégákat, akiknek egy power point előadást kellett gyártani valamilyen "kutatási" témából, aminek a bemutatása után egy csendes elbeszélgetés következett a főnökükkel négyszemközt, és hipp-hopp máris szakorvosok lettek...
... na de ha a jó oldalát próbálom nézni, most olyan témákat is kénytelen vagyok elolvasni, amiket egyébként önszántamból biztos nem vettem volna kézbe... és ki tudja még mikor fognak jól jönni ezek az emlékfoszlányok... csak bízom benne, hogy az agyacskám még képes lesz tárolni is őket a szakvizsga után pár évig.
Amúgy tény és való, hogy átok, de egyben áldás is ez a szakvizsgának nevezett rettenet, mert soha többet az életben nem lesz egy hónapom, amit csak arra fordíthatok, hogy a szakmámban elmélyüljek (főleg ha végre rá is tudom venni magam arra, hogy legalább 3 mondatot elolvassak együltömben és ne álljak fel 3 percenként vizet inni, vagy kinyilatkozni a szüleimnek, elmesélni szösszeneteket az életemből bátyóéknak).
... kicsit azért irigyelem a volt firenzei kollégákat, akiknek egy power point előadást kellett gyártani valamilyen "kutatási" témából, aminek a bemutatása után egy csendes elbeszélgetés következett a főnökükkel négyszemközt, és hipp-hopp máris szakorvosok lettek...
... na de ha a jó oldalát próbálom nézni, most olyan témákat is kénytelen vagyok elolvasni, amiket egyébként önszántamból biztos nem vettem volna kézbe... és ki tudja még mikor fognak jól jönni ezek az emlékfoszlányok... csak bízom benne, hogy az agyacskám még képes lesz tárolni is őket a szakvizsga után pár évig.
szombat, március 30, 2013
amikor...
... a három perces séta alatt a közeli üzletig három darab ismerőssel találkozom, akikkel a köszönésen túl is váltok pár szót... na ez az itthon. :)
csütörtök, március 28, 2013
csomagolász...
... amit nagyon utász... azaz utálok. és egyre jobban idegesít, hogy a fizika törvényeit képtelen vagyok legyőzni, azaz a 30 l-es bőröndbe nem tudok 65 l-t beleszuszakolni. egyszerűen nem értem, mi lehet a baj...
hétfő, március 25, 2013
.......
... és most, hogy az egész napomnak az egyedüli konkrét eredménye ez a nyamvadt kis blogbejegyzés (azaz ezzel már kettő), ideje végre lefeküdni és azzal a reménnyel aludni el, hogy a holnap majd más lesz... legalább, mint ez a szombat, amikor legalább nagyon hasznos dolgokról olvastam órákon át, amiket nagyon nagy eséllyel fogok elfelejteni vizsga után két perccel.
lemerül
... kimerítő dolog ez a folytonos kommunikáció: reggel magammal, hogy ne aludjak vissza, délelőtt az elégedett és elégedetlen betegekkel, valamint az elégedett és elégedetlen nővérekkel, délután az elégedett és elégedetlen kollégákkal, munka után a szüleimmel, akik csak reménykednek, hogy aznap épp elégedett leszek, majd Sz.-el, aki még egyszer végighallgatja a szüleimnek is előadott napi elégedettségi/elégedetlenségi jelentést, majd online beszélgetés egy-két félig-meddig elégedett barátnővel, a maradék energiámmal még átfutom az aznapi elégedett és elégedetlen híreket, és mire nekifognék egy kicsit dolgozni és tanulni, már csak az aznapi millió inkább csak elégedetlen szó zakatol a fejemben (az elégedetteknek valahogy gyorsabb a felezési idejük...), majd teljesen kimerülve a napi fáradalmaktól gyorsan lefekszem.... elégedetlenül, mert ma sem tanultam semmit.
Utószó:
... már csak négyet kell aludni, hogy a kiskapun kicsit eliszkoljak ebből a zsongásból.... :)
Utószó:
... már csak négyet kell aludni, hogy a kiskapun kicsit eliszkoljak ebből a zsongásból.... :)
vasárnap, március 24, 2013
gyáva
... lettem, egész délután láthatatlanul voltam bent a Skype-on, nehogy volt főnököm abból az igenszép városból megszólítson és a közös cikkel kapcsolatosan újabb feladatokat adjon vagy kritizáljon vagy mindkettő. Persze tudja az email címemet és a mobilszámomat, így azzal nyugtatom magam, hogy ha kellenék, akkor el tudna érni más módon is, tehát igazából ha láthatóvá varázsolnám magam, akkor is csak ellennénk egymás mellett a zéterben, mindenféle közös téma és kapcsolódási inger nélkül... így jobban belegondolva tehát a láthatatlanságom csupán a roppant elfoglaltságomból adódik (ugyebár tanulnom kell) és a gyomorösszerándulásaim, amik akkor jelentkeznek, amikor meglátom a nevét zöldellni, csak véletlen biológiai egybeesések - és mégsincs semmi közük a gyávasághoz...
.. vagy ki tudja.
.. vagy ki tudja.
péntek, március 22, 2013
:((
.. azért egy aprócska győzelemnek annyira örültem volna, ezekben az időkben jó lenne már egy kis sikerélmény mindannyiunknak...
szerda, március 20, 2013
kedd, március 19, 2013
visszaszámláló
.. amúgy meg amikor még 90 napot mutatott a visszaszámláló, akkor is már kicsit elkésettnek éreztem a tanulásnak nekifogást, most pedig 45-nél egyenesen reménytelennek...
... érdekes, hogy mennyit romlott az optimizmusom és a hozzáállásom, hajdanán 10 nap egy vizsgára rengetegnek számított, de hát a mostani önmagamat alapul véve, akinek már 20 perc egy helyben ülés és koncentrálás is komoly erőfeszítésbe kerül, gyötrelmes hónapnak nézek elébe...
... na de lesz valami...
... ettől is okosabb leszek, vagy legalábbis nem leszek butább (bár ha nagyon akarják, a vizsgáztatók ennek az ellenkezőjét is gyorsan be tudják majd bizonyítani... )
... érdekes, hogy mennyit romlott az optimizmusom és a hozzáállásom, hajdanán 10 nap egy vizsgára rengetegnek számított, de hát a mostani önmagamat alapul véve, akinek már 20 perc egy helyben ülés és koncentrálás is komoly erőfeszítésbe kerül, gyötrelmes hónapnak nézek elébe...
... na de lesz valami...
... ettől is okosabb leszek, vagy legalábbis nem leszek butább (bár ha nagyon akarják, a vizsgáztatók ennek az ellenkezőjét is gyorsan be tudják majd bizonyítani... )
tv-stop akárhány
... a vizsgáig, max napi félóra szünetekkel (melyek összeadódhatnak és egyik hétről átvihetők a következő hétre...), csak mert nagyon nem haladok a tanulással és a lelkierőm rendre cserbenhagy, amikor nem foglalom írásba is a fogadalmamat. :)
... amúgy ma megérkezett az utánpótlás, kipihenve néhány év babázás után, aki a második ember szerint átveszi úgyis a feladataimat, ezért akkor mostantól előtérbe helyezem a tanulást és beugrom ilyen-olyan továbbképzésekre is, valamint beülök még jövő héten mások szakrendelésére is, mert végre nem az enyém az egész osztály napközben... hurrá!
szombat, március 16, 2013
fogas
.. azt hittem, már véget ért a fogzásom (és benőtt a fejem lágya), de nem, mert pont most ügyeletben kezdtem egyre kínzóbban érezni, hogy megint ki akar bújni egy lappangó bölcsességfogam... utoljára az egyetem negyedévén volt hasonló problémám (ami nem mostanában volt), akkor is tél volt és hó esett és sikerült odáig fajulni, hogy szinte szájzáram alakult ki és fogsebészeti beavatkozás, illetve valami nagyon erős szagú antibiotikumos szalag lett a vége, aminek a vége napokig kilógott a fogínyem alól és azt hittem, már soha nem lesz vége..
... még reménykedem, hogy meggondolja magát és mégsem akar ebbe a bolondos időjárásba kikandikálni, és persze nem kell az értékes időmet fogorvosnál tölteni - még akkor sem, ha a fogorvosom a saját lépcsőházunkban rendel (mármint otthon) és talán annyi lépcsőzés még beleférne a napi testmozgásba.
... mondtam már, hogy nyűgös beteg vagyok és utálom a fogorvosok mindenféle ketyeréjét, vijjogó borzadmányait...?
... még reménykedem, hogy meggondolja magát és mégsem akar ebbe a bolondos időjárásba kikandikálni, és persze nem kell az értékes időmet fogorvosnál tölteni - még akkor sem, ha a fogorvosom a saját lépcsőházunkban rendel (mármint otthon) és talán annyi lépcsőzés még beleférne a napi testmozgásba.
... mondtam már, hogy nyűgös beteg vagyok és utálom a fogorvosok mindenféle ketyeréjét, vijjogó borzadmányait...?
csütörtök, március 14, 2013
a Readerről
... a Gúúgel(heimerizidor) bezárja júliusban a Readert, ezáltal megfoszt attól a napi 10 perc örömtől, amikor munkából hazaérve gyorsan megnyitottam és rögtön fel tudtam mérni, melyik kedvenc blogomon/hírportálomon/kutatási témámban mi született előző este óta. Nekem rengeteg időt spórolt meg és most mégis pont neki kell távozni... :(
... az IGúúgel(heimerizidor)t is felszámolják...
... a G + - nál is kb egy hónapot kellett várjak a meghívás után, ameddig beléphettem...
... úgy érzem, kezd egyre feszültebbé válni a kapcsolatom a Gúúgellel....
Ismertek esetleg Reader hasonmást?
... az IGúúgel(heimerizidor)t is felszámolják...
... a G + - nál is kb egy hónapot kellett várjak a meghívás után, ameddig beléphettem...
... úgy érzem, kezd egyre feszültebbé válni a kapcsolatom a Gúúgellel....
Ismertek esetleg Reader hasonmást?
hó
Ma valahányszor kinéztem a kórtermek vagy orvosi szoba ablakán, esőt, majd erős havazást láttam, hazafele igazi hóviharba keveredtem, az úttesten átkelőben elkezdett visszataszítani a szél a közlekedő autók felé, pár másodpercig azt hittem, hogy a szél lesz az erősebb és engem norbi update egész hétvégi kajástól fog elütni egy amúgy cammogó és kétségbeesetten ablaktörlőlapátoló autó, ami ugye a sima jégen akkor sem tud megállni, ha egyébként legszívesebben megkegyelmezne zilált és szélcibált életemnek, aztán végül mégiscsak révbe értem, melegen várt a kuckóm, megnéztem egy Castle-t ami történetesen a Karácsonyról és a Télapó-Mikulás haláláról szólt és elkezdtem ismét várni a Karácsonyt... a nyuszinak itt egyelőre semmi reális esélyt nem látok.
kedd, március 12, 2013
* Dr. Arbanász Zoltán: A legrövidebb ima *
Egy órája sincs, hogy újból átnyálaztam a tájanatómiát, a Littmann-féle
Sebészeti műtéttant. Memorizáltam a régió képleteit, hogy mit szabad
és mit nem. Érdekesek a tájanatómia atlaszok. Az artériák pirosak, a
vénák kékek, az idegek sárgák, az inak fehérek. Ráadásul mindegyikhez
egy parányi fekete nyílvessző tart, a képlet pontos anatómiai nevével.
Hát ? Persze, így könnyű ! - s majdnem nevetek.
A valóság egészen más, az állandó szívás és törlés ellenére alig látunk a
vérmaszattól, s semmi sem emlékeztet az atlaszban látottakra. A kendők
által szabadon hagyott kis négyzet semmilyen tájékozódási pontot sem
nyújt.
Egyedül az anaesthesiológus kolléga helye biztos, többnyire a beteg feji
végénél ül vagy áll. Isten kezében vagyunk, a beteg és a személyzet
egyaránt...
A bevonuláskor nem szólnak fanfárok, csak néhány készülék zümmögése jelzi,
hogy működésre kész. Kölcsönösen köszöntjük egymást.
A beteg 75 feletti, az elképzelhető összes betegség birtokában.
Váratlanul szólal meg:
- Mielőtt elaludnék, szeretnék imádkozni! Lehet?
- Persze, csak tessék! - mondom bosszúsan.
- Köszönöm, fiam - s belekezd csendesen.
- Domine ! ........... Ámen ! - mondja e két szót.
- Csak ennyi ? - kérdezem meglepetten.
- Csak ennyi.
- Uram !..............Úgy legyen !
- Igen, fiam. Ez minden. E két szó közöttieket az Úr úgyis tudja.
Tudja, hogy mit mondanék, mit kérnék.
Én nem kérek magamnak semmit, de elfogadom, amit Tőle kapok.
Tudom, ma Ő vezeti a doktor urak kezét, így nem hibázhatnak.
Mereven állunk, feltartott kézzel.
Talán csak a maszkok mögötti szemüvegek csillognak fényesebben,
mint korábban.
- Lehet még egy kérésem ?
- Igen, természetesen. - de már nem vagyok bosszús a késés miatt.
Életem legrövidebb, és leginkább hittel teli imáját hallottam egy perce.
Gondolatban még kitöltöm a két szó közötti helyet.
- Szeretném elénekelni a legszebb énekünket,
ha még tudom, mert nagyon álmosodom.
S, ekkor remegő, halk hangon belekezd a 42. zsoltár első sorába:
- Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik,...
A következő sortól az egyik műtősnő csatlakozik:
- Lelkem úgy óhajt Uramra, és hozzá fohászkodik...
A versszakot már öten fejezzük be:
- Tehozzád én Istenem, szomjúhozik én lelkem.
Vajon színed eleiben mikor jutok, élő Isten ?
Egy mély sóhajjal álomba merül a néni .
- Törlést kérek! A szemüvegemre.
Még várok egy percet, hogy összeszedjem magam.
- Ha Isten velünk... Kezdhetjük!... Kérem intubálni !
Elgondolkodtató:
Gondolkozz el rajta, mikor azt hiszed, csak Téged bánt az Élet...
Nézz körül a világban ! Láthatod az embereket, akik az utcán élnek.
Ha azt hiszed, hogy csak neked fáj, mikor akit szeretsz, mással látod
Nézz meg egy vakot ... ki soha nem láthatja meg a napvilágot.
Ha azt hiszed ver a sors, mikor az emberek rosszat kiabálnak Rád
Nézz meg egy süketet, ki soha nem hallhatja az Élet dallamát...
Ha azt hiszed Te vagy az egyetlen, akit akadályok veszik körül ...
Nézd azokat, kik nem tudnak járni, arcukon mégis mosoly derül.
Ha azt hiszed rossz helyre születtél, s Téged senki nem szeret,
Nézz meg egy árvát, ki könnyes szemmel nézi a szüleidet...
Ha azt hiszed, hogy nem kapsz időt, hogy begyógyuljanak a sebek,
Nézd azokat, kik hirtelen hunytak el, nem ölelhették át szeretteiket !
Mielőtt panaszkodnál, nyisd ki a szemed, rosszabb is lehetne...
S rájössz, hogy nem sírva kell eltöltened a napot, hanem nevetve.
Köszönd meg, amit a sorstól kaptál, ne háborogj sohasem,
Nem tudhatod, mi lesz holnap...
Ez vezessen az Életben !
Egy órája sincs, hogy újból átnyálaztam a tájanatómiát, a Littmann-féle
Sebészeti műtéttant. Memorizáltam a régió képleteit, hogy mit szabad
és mit nem. Érdekesek a tájanatómia atlaszok. Az artériák pirosak, a
vénák kékek, az idegek sárgák, az inak fehérek. Ráadásul mindegyikhez
egy parányi fekete nyílvessző tart, a képlet pontos anatómiai nevével.
Hát ? Persze, így könnyű ! - s majdnem nevetek.
A valóság egészen más, az állandó szívás és törlés ellenére alig látunk a
vérmaszattól, s semmi sem emlékeztet az atlaszban látottakra. A kendők
által szabadon hagyott kis négyzet semmilyen tájékozódási pontot sem
nyújt.
Egyedül az anaesthesiológus kolléga helye biztos, többnyire a beteg feji
végénél ül vagy áll. Isten kezében vagyunk, a beteg és a személyzet
egyaránt...
A bevonuláskor nem szólnak fanfárok, csak néhány készülék zümmögése jelzi,
hogy működésre kész. Kölcsönösen köszöntjük egymást.
A beteg 75 feletti, az elképzelhető összes betegség birtokában.
Váratlanul szólal meg:
- Mielőtt elaludnék, szeretnék imádkozni! Lehet?
- Persze, csak tessék! - mondom bosszúsan.
- Köszönöm, fiam - s belekezd csendesen.
- Domine ! ........... Ámen ! - mondja e két szót.
- Csak ennyi ? - kérdezem meglepetten.
- Csak ennyi.
- Uram !..............Úgy legyen !
- Igen, fiam. Ez minden. E két szó közöttieket az Úr úgyis tudja.
Tudja, hogy mit mondanék, mit kérnék.
Én nem kérek magamnak semmit, de elfogadom, amit Tőle kapok.
Tudom, ma Ő vezeti a doktor urak kezét, így nem hibázhatnak.
Mereven állunk, feltartott kézzel.
Talán csak a maszkok mögötti szemüvegek csillognak fényesebben,
mint korábban.
- Lehet még egy kérésem ?
- Igen, természetesen. - de már nem vagyok bosszús a késés miatt.
Életem legrövidebb, és leginkább hittel teli imáját hallottam egy perce.
Gondolatban még kitöltöm a két szó közötti helyet.
- Szeretném elénekelni a legszebb énekünket,
ha még tudom, mert nagyon álmosodom.
S, ekkor remegő, halk hangon belekezd a 42. zsoltár első sorába:
- Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik,...
A következő sortól az egyik műtősnő csatlakozik:
- Lelkem úgy óhajt Uramra, és hozzá fohászkodik...
A versszakot már öten fejezzük be:
- Tehozzád én Istenem, szomjúhozik én lelkem.
Vajon színed eleiben mikor jutok, élő Isten ?
Egy mély sóhajjal álomba merül a néni .
- Törlést kérek! A szemüvegemre.
Még várok egy percet, hogy összeszedjem magam.
- Ha Isten velünk... Kezdhetjük!... Kérem intubálni !
Elgondolkodtató:
Gondolkozz el rajta, mikor azt hiszed, csak Téged bánt az Élet...
Nézz körül a világban ! Láthatod az embereket, akik az utcán élnek.
Ha azt hiszed, hogy csak neked fáj, mikor akit szeretsz, mással látod
Nézz meg egy vakot ... ki soha nem láthatja meg a napvilágot.
Ha azt hiszed ver a sors, mikor az emberek rosszat kiabálnak Rád
Nézz meg egy süketet, ki soha nem hallhatja az Élet dallamát...
Ha azt hiszed Te vagy az egyetlen, akit akadályok veszik körül ...
Nézd azokat, kik nem tudnak járni, arcukon mégis mosoly derül.
Ha azt hiszed rossz helyre születtél, s Téged senki nem szeret,
Nézz meg egy árvát, ki könnyes szemmel nézi a szüleidet...
Ha azt hiszed, hogy nem kapsz időt, hogy begyógyuljanak a sebek,
Nézd azokat, kik hirtelen hunytak el, nem ölelhették át szeretteiket !
Mielőtt panaszkodnál, nyisd ki a szemed, rosszabb is lehetne...
S rájössz, hogy nem sírva kell eltöltened a napot, hanem nevetve.
Köszönd meg, amit a sorstól kaptál, ne háborogj sohasem,
Nem tudhatod, mi lesz holnap...
Ez vezessen az Életben !
...
... mire megszűnik a fejfájásom és nekifoghatnék tanulni, lehet lefeküdni... és ez így megy nap mint nap...
szerda, március 06, 2013
találjátok ki...
... mi volt a Nagyfőnök válasza az emailemre, amelyben Pestre próbálok elkérezni arra a bizonyos két hetes gyakorlatra...
... annyit segítek, hogy három betűből állt (és nem angol szó...).
... annyit segítek, hogy három betűből állt (és nem angol szó...).
kedd, március 05, 2013
újabb nadselű ötlete
.. támadt a nagyfőnökömnek, mégpedig az, hogy az lenne a legjobb, ha Pesten szakvizsgáznék... ezt mondjuk én nem tartom annyira jó ötletnek, mert tudom, hogy szívatással fog kezdődni, hogy na lássuk, mit tudnak ezek az emberek a mi szakterületünkről (amit mi ugye pont nem csinálunk... ). Úgyis megtanultam volna valamilyen szinten, de így most akkor erre kell fektessem a nagyobb hangsúlyt a számomra sokkal izgalmasabb és komplexebb témák helyett... majd ha egyszer nekifogok tanulni, mert ma is még minden egyéb fontosabb (még holnap is, szombattal bezáróan).
... viszont akkor így jelezni fogom, hogy akkor kénytelen leszek elmenni 2 hétre Pestre, hogy lássák az arcocskámat, hallják a hangocskámat, befoghassanak rabszolgának, de legalább szerezzek némi helyismeretet, hogy egyáltalán melyik épületbe és melyik ajtón kell majd bemenni a szakvizsgára vezető hodu utu rea....
... csak tudnám miért bonyolodik el mindig az életem - amit egyébként olyan nagyon jól el tudnék képzelni egy 10 személyes szigeten, az általam kiválasztott 10 emberrel, mobil nélkül, korlátozott hozzáférésű internettel (email nuku).
... na de nem panaszkodom (azaz csak egy egészen pöttyet), az utóbbi másfél év tényleg relatív nyugodtra sikerült hőn szeretett kisfőnököm mellett, aki ad a véleményemre és aki végre spontán kijelentette, hogy áprilistól nagyon fogok hiányozni... :) Gondolom kevésbé az üde személyiségem, és annál jóval inkább a plussz egy ember, aki a betegeket felveszi és menedzseli, na de már ez is valami. :)
... viszont akkor így jelezni fogom, hogy akkor kénytelen leszek elmenni 2 hétre Pestre, hogy lássák az arcocskámat, hallják a hangocskámat, befoghassanak rabszolgának, de legalább szerezzek némi helyismeretet, hogy egyáltalán melyik épületbe és melyik ajtón kell majd bemenni a szakvizsgára vezető hodu utu rea....
... csak tudnám miért bonyolodik el mindig az életem - amit egyébként olyan nagyon jól el tudnék képzelni egy 10 személyes szigeten, az általam kiválasztott 10 emberrel, mobil nélkül, korlátozott hozzáférésű internettel (email nuku).
... na de nem panaszkodom (azaz csak egy egészen pöttyet), az utóbbi másfél év tényleg relatív nyugodtra sikerült hőn szeretett kisfőnököm mellett, aki ad a véleményemre és aki végre spontán kijelentette, hogy áprilistól nagyon fogok hiányozni... :) Gondolom kevésbé az üde személyiségem, és annál jóval inkább a plussz egy ember, aki a betegeket felveszi és menedzseli, na de már ez is valami. :)
péntek, március 01, 2013
március :)
Isten hozott! :)
Kezdődhet a kedvenc évszakom, legyen végre napsütés és ne csak akkor, amikor kinézek vizit alatt vagy ügyeletben a kórteremben az ablakon.
Izgalmasnak ígérkezik ez a hónap, lesz 3 nyilvános esetbemutatásom (az eredetileg 1 helyett), kezdődik az angolóra péntekenként, lesz két továbbképzés (még szerencse, hogy a munkahelyem területén), 6 ügyelet, egy cikket be kell mostmár tényleg fejezzek és jó lenne elrendezni a csipp csupp egyéb ügyeket is, mielőtt felszedelőzködök és hazautazom (és kikapcsolom a mobilomat, amire a gyorshívóm is irányítva van... :) ).
... hogy a rendes becsületes tanulást hova tudom ebbe a programba beilleszteni, arról még halvány fogalmam sincs... de majd csak lesz valahogy. :)
Egy kis hangulatjavító (0 kalóriás ;) )
Kezdődhet a kedvenc évszakom, legyen végre napsütés és ne csak akkor, amikor kinézek vizit alatt vagy ügyeletben a kórteremben az ablakon.
Izgalmasnak ígérkezik ez a hónap, lesz 3 nyilvános esetbemutatásom (az eredetileg 1 helyett), kezdődik az angolóra péntekenként, lesz két továbbképzés (még szerencse, hogy a munkahelyem területén), 6 ügyelet, egy cikket be kell mostmár tényleg fejezzek és jó lenne elrendezni a csipp csupp egyéb ügyeket is, mielőtt felszedelőzködök és hazautazom (és kikapcsolom a mobilomat, amire a gyorshívóm is irányítva van... :) ).
... hogy a rendes becsületes tanulást hova tudom ebbe a programba beilleszteni, arról még halvány fogalmam sincs... de majd csak lesz valahogy. :)
Egy kis hangulatjavító (0 kalóriás ;) )
csütörtök, február 28, 2013
megnyugvás
le van írva feketén fehéren, hogy a gyógyszer, amit szedek, depressziót okozhat. Pedig már attól kezdtem félni, hogy ez már a kiégés, vagy a túl hosszú esős évszak vagy ami a legrosszabb, idiopátiás (azaz nem magyarázható más okkal, csak úgy lesz és marad)...
Ugyanakkor ezek szerint a csokievés kifejezetten orvosi javallat nálam közismert antidepresszív hatása miatt, és a súlynövekedést amúgyis a gyógyszer okozza (szintén gyógyszer leiratból származó információ), a csoki ebben teljesen ártatlan... :-) hip hip. :-)
szerda, február 20, 2013
az a bizonyos látszat...
Ma korábban elszabadultam a munkából, mert kisfőnököm épp szabadnapot vett ki és bár délután meg is beszéltem vele a mai vizsgálati eredményeket, az új betegeket és kétszer viziteltem, még így is időben végeztem. Így hát elhatároztam, hogy a leendő squash oktatásra és wellness hétvégére tekintettel vásárolok magamnak valami márkásabb sportcipőt, amit aztán évekig nyűhetek (és talán végre akkor a zumbánál sem lehet kifogás, hogy nincs hozzá megfelelő lábbeli és ezért nem csatlakozhatok...). Legutóbb még anyuéktól kaptam egy nagyon jó cipőt egy közös kalandozásunk során, de hát kb. 3 év után feladta, ami azért elég szép teljesítmény tőle.
Tudni kell rólam, hogy elektronikus kütyüre szívesen költök, és abból is inkább a márkásat választom, hogy sokáig elkísérjen kalandozásaim során, na de ugyanez pont nem igaz a ruházatomra, arra például rendszerint sajnálom a pénzt (és ezért szegény szüleim azok, akik bármikor meglátnak, ruhákat vásárolnak nekem, amiket persze én gyakran sajnálok felhúzni, hogy nehogy tönkremenjenek, kímélni kell őket, jó lesz a megszokott farmer/pufi kabát, mert a hátizsákjaim úgyis mindig halálos csapást jelentenek a kabátok derékrészére). Ma is valami hasonló kombinációban mentem, a hét éve Amerikában vásárolt bársonynadrágomban, illetve egy sima fekete 2000 forintos kabátban, amit tényleg a hátizsák miatt vásároltam, hogy ne tegye tönkre a drágább posztókat (amiket szintén a szüleimtől kaptam :) ). Elkísért az egyik kolléganő-barátnőm is, aki viszont tényleg ad a külsejére, naponta minimum egy órát készülődik reggelente, és épp az akciósan csak 20.000 forintos kabátját viselte, valamint a védjegyévé vált csizma-szoknya kombinációt.
A nézelődéseink során bekeveredtünk a hivatalos Nájki és Adeedasz üzletbe (csak hogy ez itt ne a reklám helye legyen) és eléggé gyanakodva néztek rám, hogy tényleg akarok-e cipőt próbálni és amikor megláttam álmaim cipőjét és kértem mindkettőt, hogy felpróbáljam, akkor elég szkeptikus arckifejezéssel fordult el a hölgy megkeresni a kirakott párját. Amerika óta nem láttam 38.5-es cipőt, ami pont az én méretem, kényelmes is volt és le is volt árazva (mondjuk még így is ötjegyű számjegybe került), úgyhogy kézenfekvő volt, hogy meg is veszem. Kártyával akartam fizetni, mire kiderült, hogy "épp lerobbant a gépük, úgyhogy nagyon sajnálják, de csak készpénzzel lehet fizetni", ami miatt persze akkor szóltam, hogy veszek ki a kártyámról és pár perc múlva visszajövök. Ez egyébként szerintem elég fura, hogy egy ilyen márkás dolgokat áruló üzletben, ahol nem két forintba kerül a cipő, bankkártyával nem is lehet fizetni...
Azt a meglepetést az arcukon, amikor visszamentem a pénzzel, nehéz lett volna nem észrevenni... és azt az óvatos körülírást, ahogyan megfogalmazták, hogy ha kérek reklámszatyrot, az még plussz 40 forintba fog kerülni, egyhamar nem fogom elfelejteni...
A csattanó egyébként, hogy amennyiért a cipőt vettem, annyi pénz van még hónap végéig a barátnőm bankszámláján... de hát ugye mindenki másképp csinálja, más a fontossági sorrend...
Egyébként pedig itt a mese vége.
Tudni kell rólam, hogy elektronikus kütyüre szívesen költök, és abból is inkább a márkásat választom, hogy sokáig elkísérjen kalandozásaim során, na de ugyanez pont nem igaz a ruházatomra, arra például rendszerint sajnálom a pénzt (és ezért szegény szüleim azok, akik bármikor meglátnak, ruhákat vásárolnak nekem, amiket persze én gyakran sajnálok felhúzni, hogy nehogy tönkremenjenek, kímélni kell őket, jó lesz a megszokott farmer/pufi kabát, mert a hátizsákjaim úgyis mindig halálos csapást jelentenek a kabátok derékrészére). Ma is valami hasonló kombinációban mentem, a hét éve Amerikában vásárolt bársonynadrágomban, illetve egy sima fekete 2000 forintos kabátban, amit tényleg a hátizsák miatt vásároltam, hogy ne tegye tönkre a drágább posztókat (amiket szintén a szüleimtől kaptam :) ). Elkísért az egyik kolléganő-barátnőm is, aki viszont tényleg ad a külsejére, naponta minimum egy órát készülődik reggelente, és épp az akciósan csak 20.000 forintos kabátját viselte, valamint a védjegyévé vált csizma-szoknya kombinációt.
A nézelődéseink során bekeveredtünk a hivatalos Nájki és Adeedasz üzletbe (csak hogy ez itt ne a reklám helye legyen) és eléggé gyanakodva néztek rám, hogy tényleg akarok-e cipőt próbálni és amikor megláttam álmaim cipőjét és kértem mindkettőt, hogy felpróbáljam, akkor elég szkeptikus arckifejezéssel fordult el a hölgy megkeresni a kirakott párját. Amerika óta nem láttam 38.5-es cipőt, ami pont az én méretem, kényelmes is volt és le is volt árazva (mondjuk még így is ötjegyű számjegybe került), úgyhogy kézenfekvő volt, hogy meg is veszem. Kártyával akartam fizetni, mire kiderült, hogy "épp lerobbant a gépük, úgyhogy nagyon sajnálják, de csak készpénzzel lehet fizetni", ami miatt persze akkor szóltam, hogy veszek ki a kártyámról és pár perc múlva visszajövök. Ez egyébként szerintem elég fura, hogy egy ilyen márkás dolgokat áruló üzletben, ahol nem két forintba kerül a cipő, bankkártyával nem is lehet fizetni...
Azt a meglepetést az arcukon, amikor visszamentem a pénzzel, nehéz lett volna nem észrevenni... és azt az óvatos körülírást, ahogyan megfogalmazták, hogy ha kérek reklámszatyrot, az még plussz 40 forintba fog kerülni, egyhamar nem fogom elfelejteni...
A csattanó egyébként, hogy amennyiért a cipőt vettem, annyi pénz van még hónap végéig a barátnőm bankszámláján... de hát ugye mindenki másképp csinálja, más a fontossági sorrend...
Egyébként pedig itt a mese vége.
hétfő, február 18, 2013
évek
... ma az egyik kolléga megjegyezte egy beteghez fűzött (szakmai) megjegyzésem alapján, hogy pont úgy beszélek, mint a Nagyfőnök. Valószínűleg nem klasszikus értelemben vett bóknak szánta, de én akkor sem haragudtam meg érte, hisz annyira nem érzem bántónak, ha egy szakmailag nemzetközi szinten elismert emberhez hasonlítanak. :)
Legalább nem repültek el teljesen nyomtalanul az utóbbi évek...
Amúgy már húzogatom a napokat, ameddig végre ismét hazamehetek és szüleim oltalmazó szeretete (és nem utolsó sorban az anyai konyhai remekművek mellett) végre nekifoghatok készülni a szakvizsgára, távol a munkahely zajától, további 7 ügyeleten túl - ugyanis lassan elfogynak a kollégák, ki ezért, ki azért, és márciustól már 6 ügyelet jut kiskobakonként. Remélem azért nem rángatnak vissza, ha áprilisban már a nagykobakokra is 4 ügyelet jutna és emiatt bárkinek is eszébe jutna tiltakozni.
Legalább nem repültek el teljesen nyomtalanul az utóbbi évek...
Amúgy már húzogatom a napokat, ameddig végre ismét hazamehetek és szüleim oltalmazó szeretete (és nem utolsó sorban az anyai konyhai remekművek mellett) végre nekifoghatok készülni a szakvizsgára, távol a munkahely zajától, további 7 ügyeleten túl - ugyanis lassan elfogynak a kollégák, ki ezért, ki azért, és márciustól már 6 ügyelet jut kiskobakonként. Remélem azért nem rángatnak vissza, ha áprilisban már a nagykobakokra is 4 ügyelet jutna és emiatt bárkinek is eszébe jutna tiltakozni.
mondatelemzés... :)
... ma sikerült a saját bőrömön kipróbálni milyen az, amikor valaki vizet prédikál és bort iszik. Miután megittam az utolsó csepp ásványvizet, ami itthon volt, és még mindig csak fél liter bevitt folyadéknál jártam, gondoltam iszom egy kis bort, amit tegnap kaptam ajándékba barátaimtól, biztos nem túl erős és egyébként is bírom én az alkoholt (vagy legalábbis úgy emlékszem) és hát a szőlőlé is már csak folyadék lényegében (a hivatalos elmélet persze nem így szól... ;) ). Fél bögre után már kíváncsi lettem, hogy vajon a főnököm hogyan értelmez egy, a volt főnöktől kapott emailt (amit már a borivás előtt sem értettem), így hát írtam neki egy levelet, és csak amikor már elküldtem, akkor vettem észre, hogy rossz helyre írtam a kísérőszöveget és lehet, hogy nem lesz kedve végigolvasni az egészet, ameddig eljut a kérdésemig...
... ezután gyorsan ittam egy kávét, hogy ha esetleg telefonon keresne a válasszal, ne legyen gyanús a viselkedésem, és azóta már csak tejet és teát merek inni, mert úgy látszik, hogy még az itthoni munka sem egyeztethető össze a vízkőmentes szőlőalapú folyadékbevitellel.
... ezután gyorsan ittam egy kávét, hogy ha esetleg telefonon keresne a válasszal, ne legyen gyanús a viselkedésem, és azóta már csak tejet és teát merek inni, mert úgy látszik, hogy még az itthoni munka sem egyeztethető össze a vízkőmentes szőlőalapú folyadékbevitellel.
vasárnap, február 17, 2013
tévészünet n+1
... került ismételten bevezetésre ma reggeltől, mert mostanában megint nem vagyok lelkileg elég erős leküzdeni a kísértést, hogy itthon a tanulás/munka helyett inkább a készüléket bámuljam... látszik, hogy még nem szedtem össze egy kupacba a könyveket, amiket a szakvizsgára át kellene tanulmányozzak és nem fogom fel még, mekkora is a vész, ami közeleg... ebben az is ludas lehet, hogy az összes munkatárs le akar beszélni a tanulásról, hogy úgyis tudok már mindent, de ők nem ismerik azokat a nagy hófehér és piszkosfehér foltokat a tudásomban, amik több kötetet is kitesznek és azért jó lenne egyszer már megpróbálni egy kis megnyugtatóbb színárnyalatot adni ezeknek is (már csak a betegek érdekében is, nem beszélve a saját lelki megnyugvásomról...).
... azért egy híradót engedélyezek magamnak naponta, hogy azért ne szakadjak el teljesen a külvilágtól.
... azért egy híradót engedélyezek magamnak naponta, hogy azért ne szakadjak el teljesen a külvilágtól.
csütörtök, február 14, 2013
időutazás...
... a közel- és régmúltba...
... amúgy fejfájós vagyok, morgok, panaszkodok, valamint a következő pszichiátriai konzíliumot már nem a betegeknek, hanem saját magamnak szervezem, ha egyszer végre nem lesz már igazi tavasz vagy igazi tél...
... ez a poshadt szürkeség már az agyamra megy.
... amúgy fejfájós vagyok, morgok, panaszkodok, valamint a következő pszichiátriai konzíliumot már nem a betegeknek, hanem saját magamnak szervezem, ha egyszer végre nem lesz már igazi tavasz vagy igazi tél...
... ez a poshadt szürkeség már az agyamra megy.
szerda, február 13, 2013
nem is olyan egyszerű...
... angolóra időpontot egyeztetni magántanárral, és elhitetni, hogy nem azért nem jó a következő két péntek, mert már egyből lógni akarok, hanem azért, mert egyszer ügyelek, egyszer pedig elutazom - egy hétvégi lazításra, amit nagyjából az utolsó nyugodt hétvégének szánok a szakvizsga előtti nagy hajrában...
... most azon izgulok, hogy azért fogad-e ilyen indítással...
... mert Kolozsváron megint feltámadt az igény, hogy a beszédkészségemen még csiszoljak, hogy végre ne legyen olyan hasi-aorta-pulzálós-szívdobogtató, ha több ember előtt kell angolul beszélnem/előadnom...
... és ezúttal végre tenni is szeretnék valamit ennek érdekében.
... most azon izgulok, hogy azért fogad-e ilyen indítással...
... mert Kolozsváron megint feltámadt az igény, hogy a beszédkészségemen még csiszoljak, hogy végre ne legyen olyan hasi-aorta-pulzálós-szívdobogtató, ha több ember előtt kell angolul beszélnem/előadnom...
... és ezúttal végre tenni is szeretnék valamit ennek érdekében.
szerda, február 06, 2013
terülj terülj asztalkám + székecském :)
mostmár csak a munkakedv kell megjöjjön, egyébként minden körülmény adott... kár, hogy az új asztalhoz vásárolt új forgószék annyira kényelmes, hogy azonnal elálmosodok, amint beleülök...
hétfő, február 04, 2013
nem is értem...
ma egész nap próbáltam valaki munkatársat találni, aki eljönne velem koncertre ma este a Kodály-központba, ingyen és bérmentve...
4 darab nem és ugyanennyi homályos magyarázkodás után feladtam, jobb lesz nekem egyedül...
vasárnap, február 03, 2013
apunak...
csütörtök, január 31, 2013
nagy kolozsvári hotel... :)
Összességében a szoba jó volt, leszámítva azt, hogy 1 napig nem működött a fűtés, hiába reklamáltunk (ezen azért még dolgozniuk kell, mert a külföldiek ezt nehezebben tolerálják, mint mi, akik már ahhoz vagyunk szokva, hogy semmin se lepődjünk meg és éljünk mindent túl). Olyan hideg volt, hogy a tusfürdő beledermedt a dobozba és sehogy sem tudtam kiimádkozni onnan - csak másnap, a 30 fokos ellenmelegben kezdett el csepegni... :)
Az ételek szintén jók voltak, néhány apróságtól eltekintve (pl. az, hogy a lisztérzékenységben szenvedő kollégák számára csak paradicsomot tettek ki - egyet-egyet fejenként - úgy látszik, a googlet nem kapcsolták be, hogy megfejtsék a talányt, mi mindent ehet egy coeliákiás emberke).
A konferencia teremben igazi giccses tükör volt - egyből két darab is, és amikor bekapcsolt a légkondi, az előadó hangját már nemigen lehetett hallani...
Minden előadó kapott egy kis kézzel festett aranyozott ikont...
Na DE:
A szobában volt ingyen net. :D
és
A hallban szintén volt ingyen net. :D
(kár, hogy nekem nemigen maradt időm ezeknek tiszta szívből örülni is, mert az eredeti 1 előadásból 2 lett egy vacsora leforgása alatt).
Szóval a szálloda 4 csillag helyett szerintem csak 3 csillagocska volt.
VISZONT
Találkoztam néhány régi ismerőssel, Firenzéből, Belgrádból, és 1-2 új ismeretségre is szert tettem.
És ami a legcsodálatosabb volt, a 15 centis hóban sétálni a szépen rendbehozott parkban este, beszívni a friss otthoni levegőt, forrócsokizni tesóékkal egy kellemes helyen, jó zenével a háttérben, találkozni apuval, tesóéknál együtt ebédelni, és végre ismét otthon érezni magam.
kedd, január 22, 2013
a nemzetközi összefogás jegyében...
... teljes a kavarodás... még szerencse, hogy létezik az internet, és itthon is, és vannak interneten elérhető folyóiratok (bár sajnos sok a fizetős, de hála a vpn-nek és az open accessnek, a maradék pedig fújja fel)...
... és igenis tovább bírtam az emailezgetést, mint német sorstársam, ezek szerint motiváltabb vagyok (vagy csak jobban szorongok az előadás miatt a németek, beneluxok, skandinávok, nem beszélve az angol anyanyelvűek mellett oly elszomorítóan eltörpülő angol nyelvtudásom miatt)...
... ilyenkor mindig elhatározom, hogy beiratkozom egy angol nyelvtanfolyamra, aztán a következő konferenciáig megint feledésbe merül, hogy aztán újult erővel marcangoljon a kisebbségi komplexus...
... és hiába állítólag az akcentust Amerikában nagyon szexinek tartják, engem ez kollégák között annyira nem motivál... sőt... és még a helyszín sem Amerika ...
... és igenis tovább bírtam az emailezgetést, mint német sorstársam, ezek szerint motiváltabb vagyok (vagy csak jobban szorongok az előadás miatt a németek, beneluxok, skandinávok, nem beszélve az angol anyanyelvűek mellett oly elszomorítóan eltörpülő angol nyelvtudásom miatt)...
... ilyenkor mindig elhatározom, hogy beiratkozom egy angol nyelvtanfolyamra, aztán a következő konferenciáig megint feledésbe merül, hogy aztán újult erővel marcangoljon a kisebbségi komplexus...
... és hiába állítólag az akcentust Amerikában nagyon szexinek tartják, engem ez kollégák között annyira nem motivál... sőt... és még a helyszín sem Amerika ...
hétfő, január 21, 2013
?
... vajon mennyi az esélye, hogy ha most kicsit korábban lefekszem, akkor holnap reggel sikerül korábban felkelnem és kicsit olvasgatnom, mielőtt belevetném magam az osztályos munkába... túl nagy biztos nem lehet, mert az utóbbi 10-15 évben a hasonló terveim rendre kudarcba fulladtak...
... kipróbálom, hogy ha a konyhába a kávéfőző mellé teszem a vekkert, mi történik... bár gyanítom, hogy reggel meg fogom utálni a konyhát, kávéfőzőt és a kerregő ketyerét is néhány pillanat alatt... és utána édesdeden visszabújok kedvenc párnámhoz a kedvenc paplanom alatt...
PS: ha dolgozni kellene, mindig eszembe jut a blogírás... ez a bejegyzés is pótcselekvéseim széles tárházát gyarapítja...
... kipróbálom, hogy ha a konyhába a kávéfőző mellé teszem a vekkert, mi történik... bár gyanítom, hogy reggel meg fogom utálni a konyhát, kávéfőzőt és a kerregő ketyerét is néhány pillanat alatt... és utána édesdeden visszabújok kedvenc párnámhoz a kedvenc paplanom alatt...
PS: ha dolgozni kellene, mindig eszembe jut a blogírás... ez a bejegyzés is pótcselekvéseim széles tárházát gyarapítja...
vasárnap, január 20, 2013
grrr...
... döbbenet, hogy az elbírált cikk írói, akik történetesen spanyolok, olyan nagyképűen írogatják a dolgokat, mintha ők sz@rták kotlották volna ki magukból a spanyolviaszt, pedig dehogy... és ha mégis volt hozzá anno némi közük, akkor sem jogosítja fel erre a hangnemre... és még meg sem mondhatom nekik durván, csak egészen finoman...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)