A mai napi jót Marcipánördögnek köszönhetem, aki egy sorozatot ajánlott az egyik friss bejegyzésében, amire rá akartam keresni, de véletlenül ügyelet utáni szédelgősségemben egy másik sorozatnál kötöttem ki: az "Exek együtt" címűnél.
4 párról szóló valóságshow szerűség, akik közül az egyik fél próbálja ismét életre hívni a kapcsolatot. Persze 3 hét ideális körülmények, nem kell közben dolgozni járni és a végén egy pár napos nyaralás végén kell meghozni a nagy döntést. Nem mondom, hogy egy Oscar díjas alkotás, de azért a tévé elé láncolt pár órácskára, ameddig az első évadot végig megnéztem (kíváncsi voltam, kik döntenek az együtt maradás mellett). A vége nagyjából a vártnak megfelelően alakult - a vége utáni vége is. :)
Második évad egyelőre nincs. :)
Rengeteg érzelmet lehetett végigkövetni - őszintéket és mesterkélteket egyaránt - de jó volt látni, hogy lehetnek boldog befejezések is. :)
A mára tervezett futást viszont ellógtam, mert a sorozatnézés vége fele már lelkiismeret furdalásom támadt a nagy semmittevés miatt, így nekifogtam kartonokat leletezni. De legalább azzal is haladtam. :)
2 megjegyzés:
De jóóó :) Ebbe lehet én is belenézek.
@Marcipánördög: cserébe én is megnéztem a Dating Around sorozatot, amit javasoltál - kicsit más világ ez a New York, de az alapvető problémák és karakterek azért hasonlítanak... :)
a hétvégére viszont eltiltottam magam a netflixtől és tévénézéstől, mert így nem lesz haladás a listáimmal...
de azért csak írj, ha találsz további érdekes sorozatokat. :D
Megjegyzés küldése