2025 :)

 ... én még leragadtam 2025-nél, mert ugyan megírtam január elején egy aprócska bejegyzést róla, de aztán valamilyen technikai hiba miatt, amivel korábban még soha nem találkoztam, elúszott az egész és már nem kezdtem újra... és azóta sem... :) De azért jó lenne pár sort mégiscsak írni, mivel az én életemben ez az év nagyon sok pozitívumot tartogatott. 

A kisgyerekes anyuka lét lelassultsága mellett (ami inkább érzelmekben zsúfolt és nem tényleges feladatok, programok miatt, legalábbis az én életemben) azért visszatekintve a blogomat és naptáramat, meglepően nagy léptékű dolgok is megvalósultak ebben az évben. 

Sikeresen habilitáltam, amit nagyon sok évig halogattam előtte, mert még nem éreztem magam kellően érettnek, megfelelő tudásúnak ehhez a címhez (utólag már látom, hogy ez csak egy általam kreált gondolat volt, most sem nagyobb a tudásom, sőt, a sok B0gyó és B@bóca mellett valószínűleg kissé elavultabb is, de most már kevésbé zavar és a jelek szerint bőven elég is volt az eddigi életutam a titulus megszerzéséhez). 

Innen már csak egy lépés volt a docensi pályázat benyújtása. Ez fel sem került a mumus listámra, mert számomra a habilitáció tűnt megugorhatatlannak sokáig, így ezzel szemben nem is volt nagyobb ellenállás bennem és aránylag könnyedén összeraktam az anyagot - persze nagyban támaszkodva a friss habilitációs dokumentációmra. Ha minden igaz, még 2025-ben minden fórum jóváhagyta, akinek kellett...

Volt még sok babaúszás, ringatóra járkálás, játszóterezés, szúnyogcsípések tömkelege. Emellett jártunk gyógytornára nagy zokogások mellett, mert Babó mozgásfejlődése kicsit lassabb volt az elvártnál, csak azért, hogy aztán amikor végre nekifogott járni, rövid idő alatt már a domboldalakat mászta és azóta igyekszünk utolérni, ami néha nem kis kihívás. Volt jó néhány nátha, ami során nem sikerül megkedvelnie, vagy legalább beletörődnie az orrszívó maci használatába, így továbbra is minden egyes alkalom két felnőtt fizikai erejét igényeli és hatalmas krokodilkönnyek kísérik. Emellett akadt elvétve pár hosszú hétvégi ügyelet látogatás, mert mikor máskor, de hála Istennek nagyobb baj nélkül megúsztuk az évet. 

A más felnőttekkel kapcsolataim 2024-hez képest egy kicsit előremozdultak, mivel a játszóterezés során megismertem egy fiatal anyukát, akivel ugyanarra a ringatóra is jártunk a lányainkkal. Ezen kívül még néhány viszonylag friss barátnőmmel tartottam havi 1x online a kapcsolatot. A szűk családi körön kívül kb. ennyi fért bele a felnőtt kapcsolataimba. Gyanítom, hogy a munka mellett még annak is örülni fogok, ha ezt sikerül tartanom. :)

2025 év végén már kicsit bekúszott a gondolat, hogy ennek a varázslatos 2 éves periódusnak (persze a maga nehézségeivel és kihívásaival, amik főként az én anya szereppel kapcsolatos bizonytalanságaimból fakadtak) lassan vége és vár rám a munka, Babóra pedig a bölcsi és elkezdődik a leválás. A szeparációs szorongás nemcsak a csecsemőket és kisgyerekeket, hanem egy adott ponton az anyákat is érinti, ezt is volt szerencsém megtapasztalni. :) 

Körvonalazódni látszik, hogy mit kell 2026-ban gyakorolnom: a határok megfelelő meghúzását, hogy maradjon ténylegesen idő és energia arra is, hogy együtt fedezzük fel Babó apukájával és a kis csöppünkkel az őt körülvevő világot a maga szépségeivel és kihívásaival.

Babó második karácsonya :)

Számos meglepetéssel és tanulsággal szolgált ez a karácsony.  

... meglepetésünkre december 22.-én és 23.-án csak délután 5-ig voltak nyitva a hozzánk közel levő faárusok, így végül december 24.-én délelőtt vágtunk neki kettesben R-el fát vásárolni, ameddig Babó a szüleim szabad vegyértékeit kötögette le - sikerrel. Válogatni már nem nagyon lehetett, a kis-karácsonyfa-vágyamat gyorsan el is engedtem, végül szerencsére sikerült találni egy szép nagy nordmann fenyőt egészen barátságos áron, amit az eladó Benny Hill show-ba illő módon meg is rövidített nekünk - előbb a fűrésszel a kabátját szakította ki, majd elvágta a saját ujját a védőkesztyűn keresztül (még egy kis vér is megjelent), végül a segítőjét is orrba vágta, aki a fa törzsét tartotta a fűrészeléskor - ha nem látom, el sem hiszem, hogy ők ketten egészen sok fát adhattak el az előző hetekben és túlélték eddig... Tanulság: jövőre azért pár nappal korábban nekivágunk.

... az autóm meglepően nagy fát is képes elnyelni, ha elég ügyesen pozicionáljuk - igaz, hogy utána jobb oldalon és hátra semmit sem láttam ki, de szerencsére nem kellett messzire utazni ilyen korlátozott látási viszonyok mellett. 

... egészen gyorsan sikerült feldíszítenünk a fát kettesben és számomra is meglepő módon jól áll neki az árvalányhaj. A gyorsaságban persze az is benne van, hogy eddig kis fáim voltak, korlátozott, ámde egyre növekvő számú díszekkel (szüleim gondoskodása miatt)...

... mielőtt hazavittük volna Babót, 1 órával a zárás előtt beugrottunk a szüleimmel együtt a legnagyobb bevásárlóközpontba karácsonyi díszítést csodálni - volt is nagy sikere az ottani karácsonyfáknak és a sok csillogásnak. A híres amerikai kávézóból kilépett egy lány és felkínálta a megmaradt sütiket, hogy válasszunk belőle,  mert csak kidobnák, így önmegtartóztató módon 3 sütivel jöttünk ki onnan, nagyon boldogan. :) Nagyon aranyos gesztus volt. 

... mivel Babó már rég benne járt a délutáni alvásidejében és kezdett nyűgös lenni, az eredeti terv helyett, mely szerint amint hazaérünk, egyből érkezik a Jézuska/angyalka, inkább elvonultunk aludni kettesben és csak a friss, kipihent és jóllakott lánnyal mentünk be a nappaliba a csengőszó hallatán... :) Annyira lenyűgözte a fa és szerintem annyira meglepődött, amikor mondtuk, hogy ezt a Jézuska és angyalkák hozták ameddig ő aludt, hogy utána egy órán keresztül csak járt a fa körül, simogatta a díszeket és meg sem mukkant (pedig itthon általában be nem áll a szája). Még az ajándékai sem érdekelték annyira, mint a díszek és a fények... :) Nálunk otthon az angyalka hozza a fát, itt pedig a Jézuska, egész biztosan mindkét verziót hallani fogja, így mi egyből a kevert változatot ismertetjük meg vele.

 ... ahhoz képest, hogy már egy hónapja azon törtük a fejünket, hogy hogyan és hova legyen a fa felállítva, mekkora legyen, mennyi biztonsági óvintézkedés szükséges egy lassan 2 éves mellett, hogy nagyobb személyi sérülések nélkül megússzuk a karácsonyt, eddig lekopogom, de egészen megnyugtatóan alakul Babó és a fa kapcsolata, a díszeket velünk felnőttekkel szedeti le és hurcolja szét a lakásban. Tanulság: kiszámíthatatlan, hogy fog reagálni a kisasszony. :)  

Nagyon gyorsan eltelt. Még szerencse, hogy a fa még egy darabig itt fogja díszíteni a nappalit és minden nap kicsit bekapcsolhatjuk a fényeit - nem is mindig Babó miatt... :) 

nálunk is járt a Mikulás... :)

 ... igaz, még elég kezdő szülők vagyunk és ezért nem sikerült tökéletesen összehangolni a körülményeket, legközelebb előző este még tartunk egy kis kupaktanácsot, mi is legyen a végleges csomagban... Így kimaradt pár könyv az ajándékok közül, de majd megkapja karácsonyra... Mivel meglepően sokáig aludtunk reggel és R. szegény már nem győzte kivárni, hogy felébredjünk és elment vásárolni, így jobb ötlet híján Babó kabátjával takartam le az ajándékot, ameddig az édesapja hazaér, hogy ő se maradjon le a kisasszony öröméről... 

Végül ügyesen megtalálta a csomagot, be is vonult vele azonnal a nappaliba, hogy kényelmesen kipakolhassa. A legjobban a csoki-Mikulás tetszett, amit kb 1 óra múlva ki is lapított a nagy ki-be-csomagolászásban, további fél óra múlva pedig már el is kezdett eszegetni... nagyon édesszájú lesz, ez már most látszik, kénytelenek leszünk lassan kitiltani az édességeket a lakásból, hogy ne azokat részesítse előnyben a klasszikus ételekkel, gyümölcsökkel és zöldségekkel szemben... A jövő évi csomagba pedig csak gyümölcsöket teszünk - ha nem felejtjük el - a munkahelyünkön kapott Mikulás-csomagokat pedig mi magunk eszegetjük meg - lassú tempóban... 

.. a videókon a lelkesedése mellett az én pizsamám és álmos ábrázatom szintén meg lett örökítve, hogy legyen, ami tovább emelje a nap fényét.

kereken 20 éve...

...próbálkozom hébe-hóba blogírással...

Isten éltessen kicsi blogom! 😊🤗🎂🥂

havi egy ...

Úgy tűnik, bölcsi nélkül is megy nekünk a havi egy nátha az utóbbi időben... szeptember és október után most novemberben is sikerült összeszedni valamit, ami miatt előkerült a gyűlölt orrszívó és inhaláló is. Annyira utálja az orrszívót még mindig, hogy szerintem ezzel alapozom meg a felnőttkori, hosszú időre kinyúló pszichoterápiás üléseit... 

Mi lesz itt januártól, amikor indul Babó a bölcsődébe... 🙈

gyerekszáj

A mai aranyos: "Gőgös Tata". 

Nem, nem lehet meggyőzni arról, hogy az Kata és nem Tata. Pedig a Tata értelmét egészen biztosan tudja... 😅

téli álom...

 ... én már megkezdtem a téli álmot, napok óta kb egyszerre dőlök ki Babóval, egyik nap ez például este 7-kor következett be. Ebben csak az volt a kellemetlen, hogy két határidős feladatom is volt, az egyik tegnapi, a másik mai határidővel... az egyik érdekes volt, egy online kurzus sok modullal, a másik viszont nemszeretem feladat, ismét bírálatot kellett írnom... Ezt valahogy nem tudom megkedvelni, mindig rossz érzéssel tölt el, amikor mások munkáját kell véleményeznem és sokáig töprengek azon, nem vagyok-e túl szigorú, esetleg igazságtalan, rendben van-e, amit írtam.... 

... most még a csetzsípítít is megkérdeztem kíváncsiságból, miután feltöltöttem a dolgozatot és képzeljétek, 5-ből 4 kritikában nem volt igaza. Szóval csak óvatosan a tudományos tevékenységével... de azért számos dologban pedig bámulatraméltóan sokat tud segíteni, pl. kurzus/előadás tervezés tanítási célok alapján, nagy terveket szövögetek az előadásaim anyagainak megreformálásával kapcsolatban - majd ha visszamegyek dolgozni... :) 

... de most még jó lenne kiélvezni az utolsó cseppjeit a Babóval itthonlétnek.

próbálom összeszedni

 ... így éjfél körül, hogy miről is írhatnék ma, hogy valami értelme is legyen... egy határidős kurzus moduljait oldom esténként, miután Babó elaludt, és bár nagyon hasznos, és rengeteg új információt tartalmaz, valahogy a mostanában dominánsabb jobb agyféltekémnek kicsit nehezebb befogadni. Elszoktam a racionális gondolkozástól az utóbbi 2 évben... 

... nehéz másról írni, mint erről a kis emberkéről, aki velünk lakik, és aki minden nap valami újat csinál és tanul. Szeretnék én is ilyen bátor, nyitott és kísérletező lenni... :) 

... rájöttem, hogy nem lehet akármit ígérni, mert emlékszik rá és a kezdetleges kis szókincsével számon is kéri - pl. tegnap mondtam, hogy délután is kimegyünk egyszer, mert a délelőtti játszóterezés félbeszakadt a pocsolyába trappolás és átázott nadrág miatt, de aztán valahogy eltelt a nap kis házimunkával, matatással és 4-kor, amikor már készült a nap lemenni, ő is jelezte, hogy "kimenni", de akkor már nem akartam nekivágni - igazi csalódottságot láttam rajta. 

... hát igen, ő már egy szabályos kis ember. 

máris...

 ... megszakadt a sor, tegnap egész nap bujkált bennem valami, tudjátok, az a kellemetlen érzés, amikor még a ruha érintése a bőrödön is zavar és egész nap csak aludnál és mindenki hagyjon békén... Persze Babó ezt nem észlelte, vagy ha mégis, akkor sem akarta jelét adni, mert hiába csábítottam kétszer is délután egy kis extra alvásra, nem lett belőle semmi. A babaúszás miatt megint az autóban aludt csak egy nagyon rövidet, így még létjogosultsága is lett volna a kiegészítésnek... 

... ellenben délután még ki akart menni, mert a babaúszás nem merítette le eléggé a jelek szerint, így majdnem viharos erejű szélben, az elején csak kettesben róttuk a köröket a játszótéren a kismotorral. Majd megérkezett egy négygyerekes család, 1 kirobbanó energiájú és 2 köhögő gyerekkel, valamint egy babahordozóban fekvő kb 10 hónapossal. Minden elismerésem nekik a 4 gyerek menedzseléséért, én egy kisgyerekkel is úgy érzem, hogy néha alig boldogulok - tegnap is ő győzött... 

... a játszótérről alig lehetett hazaterelni, mert indulni kellett a bölcsibe szülőértekezletre - ugyan még nem kezdte el, de ez már a második értekezlet és volt már szülő-klub is... Nagyon beindult az ilyen fajta tevékenységünk - mi lesz, ha már járni is fog - és hetente kell menjünk, mert átszervezi a bölcsi rendjét a saját elképzelései szerint - pl. délelőtt 1 óra szabadtéri játék helyett 3 óra...? De amúgy jó volt megfigyelni ebben az új környezetben, bár sok idegen felnőtt volt, de ő nyugisan pakolt le a polcokról, odahozott egy csomó mindent a kezembe, leült a kisszékre az első sorban (míg én R.-el a hátsó sorban foglaltam helyet...), ő is aláírta a jelenléti ívet a Babó féle híres kriksz-kraksszal :) 

Remélem ilyen jól feltalálja magát akkor is, amikor majd ott is kell maradnia nélkülünk.

próbálok én is

 ... kicsit gyakrabban írni, bár számomra nem tűnik elérhetőnek, hogy novemberben minden nap bejegyzés szülessen (blogvember 😊 ). 

Ismét újabb szoros határidők, részben a halogatásomnak köszönhetően, részben annak, hogy ameddig egy feladatot nem fejezek be, nem tudok érdemben foglalkozni egy másikkal, egyszerűen így működöm. Az egyetemen sem tudtam párhuzamosan több vizsgára készülni, pedig láttam másoknál, hogy van, akinél működik.

Januárban kezdődik Babónak a bölcsi, nekem pedig a visszaszámlálás a munkába visszatérésig... A lelkesedésem egyelőre nem az igazi, de addig akár még el is kezdhet hiányozni a sok évig gyakorlatilag második otthonomat jelentő épületkomplexum a benne dolgozó emberekkel...  

gyertyák

Ma Babóval és az apukájával az apai nagyszülőknél jártunk és eljutottunk a temetőbe is, ahol két dédnagyszülőnél gyújtottunk gyertyát. Babót láthatóan nagyon lenyűgözte a sok fény és tűz az esti sötétségben, de az ő kedvét cseppet sem befolyásolta az elmúlás hangulata, ami a sírokat látogató emberek arcán eléggé kiült. Ő csak jó mókát látott a sírok között mászkálásban és a gyertyák figyelésében. 

Itthon én is gyújtottam gyertyát az én nagyszüleimért, miután Babó elaludt. 

Ha belegondolok, hogy hány embernek kellett találkoznia és szerelembe esnie a felmenőink között, hogy pont ez a 100% öntudat kislány megszülethessen.... remélem mindannyian a szemük sarkából odafigyelnek rá és vigyáznak kicsit, amikor nekünk épp elfogy az energiánk/türelmünk... 😊

utolsó előtti pillanat tanulsága

 ... bár sok mindenben változik a hozzáállásom az új élethelyzetemben, de ami örök és állandó marad a jelek szerint: bármikor is fogok neki, úgyis a határidő utolsó napján fog elkészülni az adott munka... 

még mindig nyaral...

 ... ma nagyot nézett a védőnő, amikor a pokróccal letakart tévét meglátta. :) Pár szóban elmeséltem neki, hogy július végén elment nyaralni a tévé és pár nap gyanakvás után Babó elengedte ezt a témát és azóta olyan nagyon máshol sem jön izgalomba, ha tévét lát (nagyiéknál, ismerősöknél - igaz megkérünk olyankor mindenkit, hogy kapcsolja ki)...

... szóval a tanulság, hogy nem kell mindent túlagyalni, érdemes a legegyszerűbb megoldást tesztelni először és csak azután átrendezni az egész lakást (mint ahogy én első lépésként gondoltam)...

... az utóbbi 2 hétben már sokadszorra jön velem szembe ez az intelem, hogy ne bonyolítsak túl mindent, mert abban fáradok el pszichésen, nem is annyira magán a megoldandó feladatokon. 

... de hát mindig van mit tanulni, vagy újratanulni magammal kapcsolatban. 😅 Ha az egyik életterületemen sikerül bevezetni valamit, az nem jelenti, hogy minden más életterületen is eszembe jut  működtetni... 

még mindig...

 ... nem tanultam meg a leckét... amikor határidős feladatom van és időhiányba sodródok (mint általában mindig), a testi-lelki jóllétem szempontjából legfontosabb dolgokról mondok le leghamarabb: alvás, testmozgás, kritikus helyen található kupacok felszámolása (pl. íróasztalon) a lakásban. 

... 2 hete szünetel a futás. De azért nem adom fel.

dac

Sikerült diagnosztizálnunk Babó újkeletű kiborulásainak és karmolászásainak a hátterében az induló dackorszakot... igazán várhatott volna ezzel is még egy kicsit, ha már sem a járást, sem a beszédet annyira nem kapkodta el... Bezzeg ezzel nem várta meg a 2 éves kort, ahogy a legtöbb helyen írják az indulás időpontjának... 

Még akár mókás is lehetne, ahogy toporzékol néha ez a kis miniatűr emberke, ha nem követné egy szívet tépő sírás és rúgkapálás, ami a megnyugtatási próbálkozásokat meglehetősen akadályozza... 

Csak remélni tudom, hogy pár hónap alatt túlleszünk ezen... 🙈

vissza még kicsit 2025 júliushoz :)

Több, mint egy hónapja tervezem megírni ezt a bejegyzést arról, hogy július 15.-én ismét nekifogtam futni (egy kis márciusi próbálkozást leszámítva) gyakorlatilag 2 év kihagyást követően. R. szabadságával egybeesett az indulás, ameddig ők Babóval a játszótéren homokoztak vagy hintáztak, addig fél órácskára a játszóteret is magába foglaló parkban felváltva sétáltam és futottam, ezúttal applikáció nélkül, csak a testem jelzéseire figyelve. Rögtön az első futásom során fogalmazódott meg bennem, hogy mennyire hálás lehetek a testemnek, hogy kiválóan teszi a dolgát, annak ellenére, hogy évtizedek óta kis megszakításokkal csak sanyargattam, nem figyeltem oda rá. Kb. 13 éves korom óta éreztem magamat kövérnek (pedig visszatekintve teljesen átlagos testalkatom volt) és emiatt néha próbáltam kevesebbet enni, mint amire a testemnek valójában szüksége volt - szerencsére hamar feladtam rendszerint, mert rosszul bírom a korgó gyomrot. :) A munka világába lépve aztán gyakran inkább nem ettem és ittam 8-12 órán keresztül, főleg a felvételes ügyeletes napokon és a szakrendelős napokon, hogy ne kelljen az étkezés és mosdószünet miatt időt veszíteni... Volt néhány olyan év is, amikor a büfé szendvicskészlete jelentette a reggelimet és ebédemet, főzni viszont este már nem fogtam neki, mert akkor is inkább a soha véget nem érő munkát próbáltam kicsit lefaragni .... 

Öt éve kezdtem végre odafigyelni a mozgásra és az étkezésre, rendeltem egészséges ebédeket és nagyjából rendszeres időpontokban meg is ettem (kivéve a szakrendelős napokat...) és így az akkorra tényleg megjelenő pár kiló túlsúlyom szerencsére szépen lassan lemorzsolódott, és fizikailag is összehasonlíthatatlanul jobban éreztem magam. Ennyi kényeztetés után érkezett Babó, akivel a babavárás, az elején egy kis izgalmat leszámítva, felhőtlen volt. Végre a szélesebb csípőmnek is hasznát vettem a szülésnél (gyerekkorom óta ezzel vigasztaltak, amikor azon keseregtem, miért nem olyan keskeny az enyém is, mint néhány osztálytársnőmé vagy a folyóiratokban látott hölgyeké), és tényleg viszonylag könnyű szülésem volt, 4,5 óra után Babó már a mellkasomon szuszogott, és nem bántam meg, hogy nem kértem fájdalomcsillapítót. 

Persze nagyon könnyű beleesni abba a hibába, hogy az ember a kezdeti összeszokás időszakát követően is mindent ezeknek a pirinyó kis lényeknek rendel alá, a saját testi-lelki-szellemi jól-létét is, és valahogy csak az a 10-20 perc mozgás, rendszeres hajmosás és a nyugodtan leülve reggelizés/evés, egy kávé feletti 5 perc elbambulás marad el a napi teendők közül, mert minden más fontosabb.... Ebbe én is belecsúsztam és most a futás újrakezdésekor tudatosult csak igazán (bár évek óta tudom az agyammal, hogy erre nagyon oda kell figyelni), hogy mennyire azt a mintát készülök átadni a gyerekemnek, hogy saját magamnak nem vagyok fontos, nem számítok, minden és mindenki más fontosabb.... és aztán csodálkozom majd, ha ő is sajnálja az időt magára fordítani... 

Így hát jól megölelgettem magam futás közben, megköszöntem a testemnek az eddigi kitartását és elhatároztam, hogy minden nap 10 percet próbálok a saját fizikai jóllétemért tenni. Apró léptekkel kezdek és majd emelgetem tovább, ha ezt sikerült beépíteni a hétköznapokba. Egyelőre heti 3-4 félórás  belesétálgatós futásnál tartok és a hajmosások bekerültek a naptáramba... 

A lelki jól-létem megtámogatására szerencsére mindig ott van a családom és néhány barát. 💓

szúnyogos

 ... engem bizony megesznek a szúnyogok a napi 2-3 órás játszóterezés során és lassan Babót is kezdik megkedvelni... 😟

Ma befújtam magam szúnyogriasztóval indulás előtt - ezek után egy méhecske csípett meg... 🙈 

Nem volt kellemes érzés.

Valami tipp szúnyogok ellen - gyereknek és felnőttnek egyaránt? 

kreatívkodunk, azaz az első átverések....

 ... és elkezdődött: egy másfél éves kislányt kell megpróbáljunk eltántorítani a képernyők bámulásától, ugyanis 2 szörnyű éjszaka után, amikor a Duck tv tudta csak lecsillapítani a vigasztalhatatlan sírását (szerencsére azóta nem ismétlődött ez a szokatlan állapot), természetessé vált számára, hogy amikor csak bemegy a nappaliba, felmászik a kanapéra és nyújtja a távirányítót, hogy kapcsoljuk be neki a tévét... Persze, ha nem teljesült az akarata, azonnal kezdődött a nagy sírás... 

Mivel kellő számú elrettentő szakirodalommal sikerült már találkoznunk azzal kapcsolatban, hogy a képernyő a központi idegrendszer fejlődését mennyire negatívan befolyásolja ilyen pici korban, így szerettük volna amennyire csak lehet, minimalizálni a képernyő idejét, ami így kezdett kicsúszni a kontrollunk alól... 

Egyelőre 2 napja le van takarva a tévé egy takaróval és azt mondtuk neki, hogy elment nyaralni és nincs ott, ahol szokott lenni... Bár gyanakodva nézegeti és egyszer a kint felejtett távirányítóval el is indította, de szerencsére a képet nem látta, így elfogadta, hogy most nincs, és más szórakozást talált magának (a lakást pakolja össze-vissza és leginkább szét...). Persze nem kis odafigyelést igényel, hogy miután mi esetleg este nézünk valamit, ne felejtsük el a tévét ismét betakarni és eltüntetni a távirányítót is szem elől... :) 

A laptopomat is elvittük a nappaliból, mert az is nagyon piszkálta a fantáziáját, úgy tűnik, hogy egyelőre csillapodott kicsit az iránta érzett vágya is... Nagyon szereti püfölni a billentyűket és tetszik neki, ahogy ablakok nyílnak és csukódnak be, olyan betűkombinációkat talált, amikről nem is tudtam eddig...

Kíváncsi vagyok, meddig sikerül kicselezni Babót... 😅🙈 

 

bukósisak-vágy..

Amióta Babó elindult két lábon (amit kicsit sem kapkodott el, kb 17 hónapos korára jött össze), egyre gyakrabban felmerül bennem a bukósisak fejre ragasztható változatának megvásárlása és alkalmazása napi 24 órában... Nem tudom, létezik-e ilyen, de mivel nem szereti a megkötős sapkákat sem, igény az lenne rá... . Most végre értelmet nyert az a kép, amit még a születése előtt láttam egyszer a játszótéren, egy pici kislányból csak a bukósisakjának a teteje látszott ki a játékok közül... 

Babó már úgy indul neki a lépcsőknek, domboldalnak, vagy szobortalapzatnak, mintha mindig is ezt csinálta volna, pedig még keresni kell néha, hol is van a teste egyensúlya... 🙈 én pedig hiába kullogok mögötte vagy mellette, ha sikeresen mindig úgy pottyan, hogy még véletlenül se tudjam elkapni. 🙈

Persze világos, hogy ezekből tanul, és hagyni kell tapasztalni, de néha a végzettségemmel is nehezen döntöm el, mi az a pont, ahol már minimum egy gyerekháziorvosi telefon illene az adott helyzethez... 

Babó és az állatmenhely

Ma Babó életében egy újabb izgalmas nap volt - először látott élőben pónilovakat (és ült is egy lovon a négyből, de egyelőre inkább két lábbal a földön járva érzi jól magát), mangalica malacokat, rengeteg szárnyas állatot, na meg persze kutyákat és cicákat, de ez utóbbiakkal azért már régóta találkozgat. 😊 

Annyi új inger érte, hogy hazafelé gyorsan kidőlt az autóban és itthon is aludt még majdnem 2 órát. ❤️ a babakocsit már el lehet felejteni, és hamarosan már a kezét sem lehet megfogni, ha elindul - már most is vannak helyzetek, amiknek inkább egyedül szeretne nekivágni- árkok, bokrok, bármi, amit még fel lehet fedezni. Persze a mai árok azért meglepte, le is huppant az alján, de ez nem fogja visszatartani a következőtől sem, amilyen kis öntudatos már most is... 

Lassan elkezdhetünk edzeni az első futólépéseire... 🙈