Ma végre megérkezett a megrendelt ágyneműtartóm is a megfelelő színben (mint kiderült, egyszer 2 hete már leszállították az üzletbe, csak akkor piros színben érkezett, én viszont az ágykerethez passzoló sötétbarnát kértem), valamint az 1 hónapja rejtélyesen csendbe burkolózó D0rme0 kifizetett rendelésem nyomát is sikerült néhány telefonálással felderíteni - egészen hatékony voltam.
Kicsit elszomorított, hogy nincs körülöttem férfi, aki az ilyesmiket intézze (nekem a halálom az ilyen típusú intézkedés, telefonálás, szervezkedés), de végül is boldogultam, a bútorüzletben is segítőkészek voltak, berakták a lapra szerelt ágyneműtartókat az autómba (és még az összeszerelést is majdnem elkezdték szervezni, mert még emlékeztek rám az első körből, amikor az ágykeretet és a kanapét kellett bevarázsolni a lakásba és összerakni). Szerencsére az egyik ismerősöm fiáról kiderült, hogy ilyesmikhez is ért, így majd őt fogom megkérni némi csokiért cserébe, mert az a gyengéje. :)
Az ajándék bútorok elhozatala is alakulni látszik a mai egyeztetések alapján egy 200 km-re levő városból. A szüleim barátai ajánlották fel, így pár könyvespolcom addig is lesz, ameddig megint lelkileg és anyagilag is ráhangolódhatok egy újabb kör bútor vásárlására. Kapok még néhány széket és 2 kisebb kanapét is, így lassan annyi ülőhely lesz nálam, hogy házi mozit nyithatok a szomszédoknak...
A beköltözés időpontjáról inkább nem írok semmit, nehogy elkiabáljam, annyi mindent hallottam már kezdve májustól, hogy most a "99%-ban kész vagyunk"-nak már nem hiszek.
De azért reménykedek, hogy még (idén) Karácsony előtt összejön. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése