Van egy nővér, akivel korábban futólag dolgoztam együtt és akiről azt hittem hajdanán, hogy árgus szemekkel figyeli a lépteimet és pontozza a cselekedeteimet (és azt volt az érzésem, hogy nem szerepeltem túl jól a 10 pontos skálán...). Érdekes módon ezt az érzést kevés ember támasztotta eddig bennem, nővérek közül szerintem csak maximum 2 és ő volt az egyik közülük. Amikor más intézménybe távozott, én bizony kicsit megkönnyebbültem, mert bár a munkájában nem találtam kivetnivalót, de feszélyezett a jelenléte. Teltek, múltak az évek és úgy hozta a sors, hogy visszatért hozzánk, ami szintén nem töltött el túl nagy örömmel, mert ismét visszatért az a kényelmetlen érzés, amit hajdanán a jelenlétében éreztem: hogy meg fogok ismét mérettetni és kevésnek találtatok.
Ma kiderült, hogy vele fogok szakrendelni hűséges jobbkezem szabadsága miatt és egy kicsit azért tartottam tőle, hogy hogyan fogom érezni magam... és bármi hihetetlen is, a türelmemet és segítségemet kérte, és én őszintén mondtam, hogy boldogulni fogunk mi ketten és így is lett, ügyesen megoldottuk a szakrendelést, jó hangulatban, gyakran nevetve. Nagyon jó volt, hogy nem hagytam magam befolyásolni a saját régebbi félelmeim és elképzeléseim miatt, tiszta lappal indítottunk és jól tudtunk együtt dolgozni.
Lehet, hogy néhány szilárd meggyőződésemet más emberekkel kapcsolatban ideje lenne újra szemügyre venni, mivel az évek múlásával nem csak az ősz hajszálaim gyarapodnak, hanem talán elfogadóbb és kevésbé paranoiás is leszek... :)
Azért vannak olyan kapcsolataim is, amiket inkább nem piszkálnék - tudjátok, amikor már az illető nevének említésekor is feláll a szőr a hátadon... Bár lehet, hogy ezekkel az emberekkel is még dolgom van (csak még nem állok rá készen) és egyszer majd ezek a kapcsolatok is a semleges kategóriába kerülnek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése