indult a tegnap este, bulizni akartam minimum egy év óta először, táncolni és énekelni és kicsit kiengedni a feszültséget... nagyjából 4 szám erejéig ment is (bár a Néküled címűn elsírtam magam, de ezt még akkor is időnként megteszem, amikor épp nem ittam előtte két Long Island koktélt, és ugye pont nem a magányról szól valójában a dal és ez mindig aktuális marad), utána viszont az este hátralevő részét az ügyeletes orvosi szobában töltöttem a barátnőm homlokát támasztva bizonyos cselekvés közben, valamint nyugtatgatva, amikor épp nem ezt cselekedte és rosszul érezte magát az állapota miatt, amibe két Long Island taszította... Életében először sikerült szerintem túlbecsülnie, hogy mennyit bír el a szervezete... Amúgy megértem, ő tizenév után lett egyedülálló, ehhez képest én csak egy szempillantásra adtam fel a függetlenségemet...
(zárójelben megjegyzem, büszke vagyok a májamra, bár az is igaz, hogy a testsúly is számít, és ez alapján nem csoda, hogy engem nem viselt meg annyira az italfogyasztás mértéke...)
Tanulság1: többszöri koktélt csak erős idegzetűeknek és edzett májú embereknek szabad fogyasztani...
Tanulság2: nem igaz, hogy minden h...-ban van répa/murok - este nem láttam, pedig többször is volt szerencsém közelről megtekinteni.
Kicsit szürreális élmény volt az ügyeletes szobából hallgatni a koncert beszűrődő zajait kb 3-4 órán keresztül, figyelni közben a barátnőm álmát és időszakos szenvedéseit, konzíliumot adni az ügyeletes orvosnak a saját fura tüneteivel kapcsolatban és rájönni, hogy egyszerűen nem találok alkalmas pillanatot, hogy jól kiszenvedjem magam, mert mindig közbejön valami...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése