... ahogy elkezd döcögni a szekerem, egyből megint ellenállhatatlan kényszert érzek az írásra... fura, hogy amikor vidám vagyok, akkor nem igazán jut eszembe leülni ide és elmesélni a dolgokat, viszont amikor valami megbillenti az (amúgy elég bizonytalan) egyensúlyt, máris eszembe jut ez a felület. Az elmúlt években nem sok energiát fektettem a blogba, tartalékoltam a munkámra és a párkapcsolatomra, sajnos pont ebben a sorrendben és nagyjából 85%-15%-os megosztásban. Nincs abban semmi csoda, hogy 5 év alatt elfogyott a türelem, a csillogó tekintet és a lelkesedés irányomban, mert bár tudtam, hogy nem jól csinálom, de mindig sürgősebbnek tűnt egy zárójelentés, egy kérelem, egy absztrakt, egy cikk, egy előadás, mint az, hogy a napi 8 óra munka után már csak a másik emberre koncentráljak. Ebben kell nem keveset fejlődnöm, és ameddig nem tudok korrekt határokat húzni a munka és a magánélet között, addig értelmét sem látom egy újabb kapcsolatnak.
Úgyhogy most egyelőre a kifele tekintgetés helyett az időmenedzsment fejlesztése, a nemet mondás gyakorolása, a munkahelyem magamról leválasztása következik.
És talán benevezek valami későbbi, magamhoz képest hosszabb távú futóversenyre is, bár az utóbbi 6 hétben egyszer sem futottam. Épp ideje újrakezdeni... :)
Na jó, csak jövő csütörtök után, addig sok sok munka vár...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése