... és egyben az első személyes találkozás hétfő óta. Mennyi minden történt azóta... például ma végre befejeztem a felkért cikket (lóhalálában, így ne írjatok cikket, hogy egyik szemetek az órán van, a másik a szakirodalmat pásztázza és közben rácsodálkozik, hogy mennyi érdekes dolog van az adott témában, amiről épp tudományos értekezést kellene kifejteni - remélem nem maradok örökre kancsal)...
Az utóbbi 1 hétben nemigen volt időm agyalni, emiatt könnyek sem csordogáltak hétfő óta, ha jól emlékszem, ma viszont majdnem elsírtam magam a megszokott látványtól, és a visszafogott, de azért nem barátságtalan félmosolytól. A köpenyeim is majdnem ott maradtak a nagy igyekezetben, hogy még azelőtt szabaduljak, mielőtt elered a sírás. Aztán nem eredt szerencsére és a köpenyek is megvannak.
5 év kapcsolat után egy kicsit még szabad szenvedni majdnem egy héttel a szakítás után, ugye...?
Ma egy pillanatra felrémlett, hogy egyszer majd megint regisztrálnom illene valamelyik párkeresőre, és rögtön elborzadtam... azok után, amiket olvasgatok a blogokon, nem egy leányálom... igazán küldhetne a Fennvaló valakit, akinek minden vágya engem boldoggá tenni (esetleg pár kérelmet is megírni helyettem...) és már a puszta jelenlétem is annyi boldogsággal tölti el, hogy nincs is már többre szüksége... ugyanakkor küldjön pont ugyanilyen szintű rajongást az én szívembe is a Fennvaló az illető irányába, csak hogy pontosítsunk a részleteken... És akkor megint elhallgathatnék itt a blogon, mondjuk egy életre... Olyan egyszerűnek tűnik mindez, miért nem az mégis...?
....
Ehh, nehéz idők jönnek... és most nem a keddi és szerdai előadásaimra gondolok, amiket még be kell fejeznem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése