Hát legyen már végre tavasz!
Hüpp.
szerda, február 28, 2018
...amúgy...
...ez a nagy hideg sem tesz jót a lelkiállapotomnak... Hiába vagyok hegyi lány, engem a gólya szerintem rossz kontinensen ejtett a fejemre dobott le (bár a szüleimmel és bátyámmal való külső hasonlóság azért nem elenyésző, de ezt biztos csak a táplálkozás és környezeti tényezők teszik...), mert lelkemben igazi trópusi lény vagyok, és akkor érzem magam jól, amikor más már félig hőgutát kapott. Ehhez képest a reggeli szélvédő olvasztások, befagyott ablakmosó spriccoló lyuk, hólapátolás az autó tetejéről és belülről(!!!) befagyott szélvédő kapirgálása és viharos erejű benti klímában ücsörgés nem villanyozza fel túlzottan a napomat.
Hát legyen már végre tavasz!
Hüpp.
Hát legyen már végre tavasz!
Hüpp.
...önző...
...újabb (bár még viszonylag korai) gólyahír a munkatársaim között. Az első gondolatom az volt, hogy újabb adag beteget kapok ezáltal az eddigiek mellé...
Csak utána jutott eszembe, hogy az ilyen híreken illik együtt örvendezni...
Kicsit fáradt vagyok és nem úgy alakul az év, ahogy elterveztem. Lehet, hogy meg kellene próbálni tenni érte. Vagy tisztázni, hogy mit is akarok igazán. Csak félek magamba nézni, leginkább csak elszomorodok attól, amit látok.
Csak utána jutott eszembe, hogy az ilyen híreken illik együtt örvendezni...
Kicsit fáradt vagyok és nem úgy alakul az év, ahogy elterveztem. Lehet, hogy meg kellene próbálni tenni érte. Vagy tisztázni, hogy mit is akarok igazán. Csak félek magamba nézni, leginkább csak elszomorodok attól, amit látok.
szombat, február 17, 2018
Kész horror...
... Ma délután jelezték, hogy mégsem repülhet a csoportunk nagyobb része vissza a hónapokkal korábban lefoglalt repülővel, a délutáni gépre pakolták át a korábbi foglalásunkat... Ráadásul a transzfer is csak hajnali 4-re tudna hazaszállítani, így korábbi kisfőnököm javaslatának engedelmeskedve nem megyek hétfőn dolgozni valószínűleg...
Rémes.
....
:)
Rémes.
....
:)
Négy csillagos valójában 5 csillag :)
Valahol Franciaországban. :)
Az ételek és a borok is kitűnőek. :) ha tudnék kicsit is franciául, elkezdenék pályázatokat keresgélni, hogy egy kicsit telítődhessek ezzel...
szerda, február 14, 2018
ezúttal...
... a személyim maradt otthon. Még szerencse, hogy útlevéllel engednek fel a repülőre és azt viszont megtaláltam. Ez az online összekötött rendszer, amibe a személyivel lehet belépni, egyszer még elnyeli a dokumentumomat... vagy engem... vagy mindkettőt egyszerre. Még szerencse, hogy csak 8 gépen kellett hűséges rezidensem megnézze a szokásos mászkálásaim útvonalát követve, hogy aztán a benti kardigánom zsebében leljen rá...
... vajon büntetendő, ha kilyukasztom és a nyakamba akasztom (mint hajdanán a lakáskulcsot, bár így is néhány tucat kulcsot szerintem sikerült elveszítenem a távoli múltban - és a helyzet azóta csak romlott)...
... vajon büntetendő, ha kilyukasztom és a nyakamba akasztom (mint hajdanán a lakáskulcsot, bár így is néhány tucat kulcsot szerintem sikerült elveszítenem a távoli múltban - és a helyzet azóta csak romlott)...
szombat, február 10, 2018
látens genetika
... remélem egyszer felszínre tör a genetika, és képes leszek én is vidáman 6 órát buszozni, hogy megnézhessek egy színházi előadást egy másik városban (na jó és közben találkozhassak a kétszem gyermekem egyikével), amint azt a szüleim éppen teszik. :)
... nem a buszozással van amúgy bajom, csak hát olyan sok egyéb dolgot lehet tenni annyi idő alatt... pl aludni, vagy aludni, esetleg aludni (természetesen kényelmes ágyikóban)...
.... kicsit alvásmegvonási tüneteket produkálok egy közelgő pályázati leadási határidő (ez külső kényszer), egy nemzetközi kongresszus és velejáró posztergyártás (poszter szinten szintén külső kényszer), meggondolatlanul elvállalt referátum írás egy folyóiratba (belső lüke kényszer, mert minek ezt, nem is az én kutatási területem) és a még meggondolatlanabbul elvállalt angol nyelvű ülésvezetőség (tipikus példa arra, amikor átmeneti jó dolgomban sikerül egy magamat meghaladó feladatot önként a nyakamba venni) miatt, miközben sajnos a betegellátás és oktatás éppen úgy zajlik, mint bármikor máskor. Azaz eléggé.
....
Mindeközben drukkolok a genetikának - egyelőre a mogorva szomszédokra hasonlítok inkább....
... nem a buszozással van amúgy bajom, csak hát olyan sok egyéb dolgot lehet tenni annyi idő alatt... pl aludni, vagy aludni, esetleg aludni (természetesen kényelmes ágyikóban)...
.... kicsit alvásmegvonási tüneteket produkálok egy közelgő pályázati leadási határidő (ez külső kényszer), egy nemzetközi kongresszus és velejáró posztergyártás (poszter szinten szintén külső kényszer), meggondolatlanul elvállalt referátum írás egy folyóiratba (belső lüke kényszer, mert minek ezt, nem is az én kutatási területem) és a még meggondolatlanabbul elvállalt angol nyelvű ülésvezetőség (tipikus példa arra, amikor átmeneti jó dolgomban sikerül egy magamat meghaladó feladatot önként a nyakamba venni) miatt, miközben sajnos a betegellátás és oktatás éppen úgy zajlik, mint bármikor máskor. Azaz eléggé.
....
Mindeközben drukkolok a genetikának - egyelőre a mogorva szomszédokra hasonlítok inkább....
kedd, február 06, 2018
várom a sok pozitívumot...
... az életemben, amiről írhatnék. Biztos itt vannak, csak a sok apró bosszúság és végtelenített feladat lista eltakarja... még jobban meg kell szűrjem, hogy melyik feladatokat engedem be a listámra a millióból, mert bár este 10-11-ig dolgozgatok, a Nagyfőnök szerint így is évek óta nem kutatok (bezzeg a nagyon ügyes kollégám...), és nem érti, hogy nem tudom befejezni napi 8 órában a teendőimet, mert egyre többen vagyunk az intézményünkben...
... ma este máris találtam egy feladatot, amire nemet mondhatok: az este 8-kor átküldött emailt, amiben úgyis számos nálam rengetegszer okosabb és szorgalmasabb ember is szerepel címzettként. Hagyom őket ismét ügyeskedni.
... ma este máris találtam egy feladatot, amire nemet mondhatok: az este 8-kor átküldött emailt, amiben úgyis számos nálam rengetegszer okosabb és szorgalmasabb ember is szerepel címzettként. Hagyom őket ismét ügyeskedni.
szombat, január 20, 2018
Téli túra 2. :)
Hó vót, hó nem vót...
De itt pont megint csak nem vót.:)
17,5 km hozzáadva az előző 17,3 km-hez (2018-ban elkezdem számolni a túrázásaim során megtett kilométereket - ha már a futással egyelőre nem dicsekedhetek... :) )
csütörtök, január 18, 2018
szombat, január 13, 2018
Téli túra...
... Avagy kissé tényleg szokatlan az időjárás januárhoz képest..
Meglepődtem. :) Bár én nem bánom, ha mostmár nyárig tavasz lesz. ;)
hétfő, január 08, 2018
Újabb ügyelet...
...már rutinosan pillantok a sarokba, keresem a bajtársamat, hogy üdvözöljem, de üres a sarok, nincs sehol sem a pók, sem a pókhálója, biztosan összecsomagolt és elutazott...
(... vagy egy szemfülesebb takarítónő járt itt a napokban, aki nem bízott a papucsa idegbénító hatásában...)
(... vagy egy szemfülesebb takarítónő járt itt a napokban, aki nem bízott a papucsa idegbénító hatásában...)
vasárnap, január 07, 2018
eddig még inkább
... a 2017-es év kísért néhány elmaradásommal, ameddig azokat be nem fejezem, marad a hétvégi és munka utáni esti számítógép előtt ücsörgés... de a mostani hétvége után talán jövő hét közepe fele már 2018-as érzést csempészhetek a hétköznapokba: rendszeres spinning, hétvégén főzés (!!!), hivatalos munkaidő után már csak a munkahelyemhez nem kötődő cselekvések (bevásárlás, angol, barátnők, barátok), esetleg ici-pici kutatás.
... nem lehet egyből merészet váltani, a sejtjeimet fokozatosan kell szoktatni a jobb időkhöz, nehogy sokkolódjanak... :)
... nem lehet egyből merészet váltani, a sejtjeimet fokozatosan kell szoktatni a jobb időkhöz, nehogy sokkolódjanak... :)
csütörtök, január 04, 2018
Remélem
Azt a nagy pókot a sarokban fejvesztett menekülésre kényszeríti a nem éppen ibolya illatú kórházi papucsom...
Vagy legalább vegetáriánus őkegyelme és nem hozom izgalomba az ízlelő akármilye is van neki...
Mert pókot ölni nem szerencsés, ha jól emlékszem, én pedig nem kockáztathatok már rögtön így az év elején...
Vagy legalább vegetáriánus őkegyelme és nem hozom izgalomba az ízlelő akármilye is van neki...
Mert pókot ölni nem szerencsés, ha jól emlékszem, én pedig nem kockáztathatok már rögtön így az év elején...
vasárnap, december 31, 2017
2017
Ahhoz képest, hogy ezt az évet nagyon boldognak terveztem, visszaolvasva a 2017-es blogbejegyzéseimet tegnap hajnalban vonatozás közben arra döbbentem rá, hogy talán még soha ennyire nem éreztem az önbizalomhiányom átkát, nem voltam ennyire elhavazva és nem voltam ennyire fáradt, megkeseredett és szeretteim számára szerintem már-már elviselhetetlen.
A nagyjából haszontalan és kurta blogbejegyzések is erről szólnak, és bár történtek velem jó dolgok is idén, azokat valahogy mégsem volt kedvem/erőm megörökíteni.
Sokat utaztam idén is, főként munkához köthetően, eljutottam Splitbe (bár erre az élményre nem szívesen emlékszem vissza, ez a város nálam mostantól egyet jelent a pillanatok alatt megdőlő tervekkel, újratervezéssel és fejetlenséggel - pedig nem a város tehet róla, csak egyes ott dolgozó emberek), Madridba és Firenzébe is, valamint számos magyarországi városba is.
Idén volt az első év, amikor meglepő módon számos személyre szóló felkérést kaptam, hogy különböző városokban előadásokat tartsak, ráadásul nem mindig a saját érdeklődési területemnek megfelelő területen, emiatt idén készítettem a legtöbb új előadást, meg sem tudom már számolni, hányat, de szerintem bőven 10 felett lehetett. Első alkalommal hívtak meg szülőföldemre előadást tartani és nagyon nagy élmény volt néhány régi évfolyamtárs és volt tanáraim előtt beszélni.
Mégis a legemlékezetesebb utazásaim a családomhoz köthetőek: egy kis szabadság Szovátán, majd Krk szigetén, társas utazás anyuval Kárpátalján gyönyörű tájakon, nehéz sorsuk ellenére még mindig optimista és tenni akaró embereket megismerve, pár órás csavargás apuval Eszéken.
Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy a legszebb emlékek közül is kiemelkedik a Vízi Világbajnokságon, vagyis a FINA-n szurkolás a szüleimmel, a tombolás az előfutamokon, a heves integetés, amikor a kamera által filmezett tömegben magunkat is felfedeztük, a hajókázás a Dunán.
Elbúcsúztam Szöszikétől, életem első saját autójától, és megvásároltam Lilit, életem első új autóját. :)
Nekifogtam kicsit mozogni, bár a rendszerességtől messze állok még, és elhatároztam, hogy 2018-ban részt veszek egy futóversenyen (bár még kb 400 m-t tudok csak nagy erőfeszítéssel egyben lekocogni, de most érzem magamban az elszántságot, hogy ezen fokozatosan fejlesszek).
Ebben az évben éreztem a leginkább úgy, hogy a végletekig elhavazódtam és nem tudok már színvonalas munkát végezni emiatt. Folyamatosan elmaradtam az adminisztráció önként a nyakamba vett részével, a kérelem írások is folyamatosan nyomasztottak, amik valójában ahhoz szükségesek, hogy a betegek a legmodernebb (és emiatt nagyon drága) készítményeket megkaphassák azért, hogy jobban legyenek (bár lehet enélkül is gondozni betegeket, nézőpont kérdése minden). Szinte soha nem végeztem a munkaidő végén, hazavittem a munkát, hogy otthon folytathassam, emiatt frusztrált voltam, kimerült és elégedetlen. Átlapozva a mindentudó filofaxomat is, most így év végén rájöttem, hogy miért nem volt elég nekem a heti 40 óra, ami a Nagyfőnök szerint mindenkinek elég kellene legyen, hogy ezt a munkamennyiséget el lehessen végezni: nagyjából minden nap megnéztem még 2-3 beteget plusszba szakrendeléstől függetlenül, akiket társszakmák kollégái küldtek telefonos megkeresést követően, hogy ne kelljen a betegnek 1-2 hónapot várni, ameddig besorolódik a rendszerbe. Emiatt forgácsolódtak fel a munkahelyi napjaim, lettem még stresszesebb, és az elmaradt dolgok már elértek egy olyan szintet, amikor már reménytelennek láttam, hogy utolérjem magam, így már bele sem fogtam, a halogatás folyamatos üzemmódba kapcsolt.
Egy váratlan nagyobbacska sokk kellett hozzá, hogy megszakadjon ez a rossz kör, a tények ismeretében néhány nagyfőnöki lelki beszéd, rendszer szintű beavatkozás, hogy némileg helyre rakjam magamban ezeket a dolgokat, felzárkózzak valamennyire a lemaradásaimmal (hosszú esték alatt) és elhatározzam, hogy új szabályokat fektetek le, amik segítenek abban, hogy hatékonyan tudjam kihasználni a sajnos nem végtelen időmet.
A 2018-as év tervei között éppen ezért olyan dolgok szerepelnek, hogy a most kitalált rendszert működésbe hozzam, fenntartsam és tovább fejlesztgessem (bele kell férnie két nemzetközi vizsgára felkészülésnek is az eddigiek mellett, plussz a kutatásra is szeretnék több időt szánni, mert azzal is megrekedtem az utóbbi 5 évben), valamint a magánéletemet is szeretném jobban elválasztani a munkától. Szeretnék több időt tölteni a szeretteimmel, több időt szánni a blogomra, kissé személyesebbé tenni a bejegyzéseimet és befejezni a "nyafi"-s címkéjű bejegyzések írását (azt hiszem ez vezette a listát 2017-ben). Szeretnék futni és örömöt lelni benne. :) Önbizalom fejlesztésbe kezdek és emellett a nyakamba szakadt vezetői pozíció miatt megpróbálok kicsit ilyen irányban is fejlődni, mert az utóbbi hónapok eseményei alapján gyanítom, hogy 2018-ban erre a tudásra is szükségem lesz ahhoz, hogy ép ésszel zárjam az évet.
Sikeres, de legfőképpen Boldog Új Esztendőt kívánok Mindannyiunknak!
Uff.
A nagyjából haszontalan és kurta blogbejegyzések is erről szólnak, és bár történtek velem jó dolgok is idén, azokat valahogy mégsem volt kedvem/erőm megörökíteni.
Sokat utaztam idén is, főként munkához köthetően, eljutottam Splitbe (bár erre az élményre nem szívesen emlékszem vissza, ez a város nálam mostantól egyet jelent a pillanatok alatt megdőlő tervekkel, újratervezéssel és fejetlenséggel - pedig nem a város tehet róla, csak egyes ott dolgozó emberek), Madridba és Firenzébe is, valamint számos magyarországi városba is.
Idén volt az első év, amikor meglepő módon számos személyre szóló felkérést kaptam, hogy különböző városokban előadásokat tartsak, ráadásul nem mindig a saját érdeklődési területemnek megfelelő területen, emiatt idén készítettem a legtöbb új előadást, meg sem tudom már számolni, hányat, de szerintem bőven 10 felett lehetett. Első alkalommal hívtak meg szülőföldemre előadást tartani és nagyon nagy élmény volt néhány régi évfolyamtárs és volt tanáraim előtt beszélni.
Mégis a legemlékezetesebb utazásaim a családomhoz köthetőek: egy kis szabadság Szovátán, majd Krk szigetén, társas utazás anyuval Kárpátalján gyönyörű tájakon, nehéz sorsuk ellenére még mindig optimista és tenni akaró embereket megismerve, pár órás csavargás apuval Eszéken.
Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy a legszebb emlékek közül is kiemelkedik a Vízi Világbajnokságon, vagyis a FINA-n szurkolás a szüleimmel, a tombolás az előfutamokon, a heves integetés, amikor a kamera által filmezett tömegben magunkat is felfedeztük, a hajókázás a Dunán.
Elbúcsúztam Szöszikétől, életem első saját autójától, és megvásároltam Lilit, életem első új autóját. :)
Nekifogtam kicsit mozogni, bár a rendszerességtől messze állok még, és elhatároztam, hogy 2018-ban részt veszek egy futóversenyen (bár még kb 400 m-t tudok csak nagy erőfeszítéssel egyben lekocogni, de most érzem magamban az elszántságot, hogy ezen fokozatosan fejlesszek).
Ebben az évben éreztem a leginkább úgy, hogy a végletekig elhavazódtam és nem tudok már színvonalas munkát végezni emiatt. Folyamatosan elmaradtam az adminisztráció önként a nyakamba vett részével, a kérelem írások is folyamatosan nyomasztottak, amik valójában ahhoz szükségesek, hogy a betegek a legmodernebb (és emiatt nagyon drága) készítményeket megkaphassák azért, hogy jobban legyenek (bár lehet enélkül is gondozni betegeket, nézőpont kérdése minden). Szinte soha nem végeztem a munkaidő végén, hazavittem a munkát, hogy otthon folytathassam, emiatt frusztrált voltam, kimerült és elégedetlen. Átlapozva a mindentudó filofaxomat is, most így év végén rájöttem, hogy miért nem volt elég nekem a heti 40 óra, ami a Nagyfőnök szerint mindenkinek elég kellene legyen, hogy ezt a munkamennyiséget el lehessen végezni: nagyjából minden nap megnéztem még 2-3 beteget plusszba szakrendeléstől függetlenül, akiket társszakmák kollégái küldtek telefonos megkeresést követően, hogy ne kelljen a betegnek 1-2 hónapot várni, ameddig besorolódik a rendszerbe. Emiatt forgácsolódtak fel a munkahelyi napjaim, lettem még stresszesebb, és az elmaradt dolgok már elértek egy olyan szintet, amikor már reménytelennek láttam, hogy utolérjem magam, így már bele sem fogtam, a halogatás folyamatos üzemmódba kapcsolt.
Egy váratlan nagyobbacska sokk kellett hozzá, hogy megszakadjon ez a rossz kör, a tények ismeretében néhány nagyfőnöki lelki beszéd, rendszer szintű beavatkozás, hogy némileg helyre rakjam magamban ezeket a dolgokat, felzárkózzak valamennyire a lemaradásaimmal (hosszú esték alatt) és elhatározzam, hogy új szabályokat fektetek le, amik segítenek abban, hogy hatékonyan tudjam kihasználni a sajnos nem végtelen időmet.
A 2018-as év tervei között éppen ezért olyan dolgok szerepelnek, hogy a most kitalált rendszert működésbe hozzam, fenntartsam és tovább fejlesztgessem (bele kell férnie két nemzetközi vizsgára felkészülésnek is az eddigiek mellett, plussz a kutatásra is szeretnék több időt szánni, mert azzal is megrekedtem az utóbbi 5 évben), valamint a magánéletemet is szeretném jobban elválasztani a munkától. Szeretnék több időt tölteni a szeretteimmel, több időt szánni a blogomra, kissé személyesebbé tenni a bejegyzéseimet és befejezni a "nyafi"-s címkéjű bejegyzések írását (azt hiszem ez vezette a listát 2017-ben). Szeretnék futni és örömöt lelni benne. :) Önbizalom fejlesztésbe kezdek és emellett a nyakamba szakadt vezetői pozíció miatt megpróbálok kicsit ilyen irányban is fejlődni, mert az utóbbi hónapok eseményei alapján gyanítom, hogy 2018-ban erre a tudásra is szükségem lesz ahhoz, hogy ép ésszel zárjam az évet.
Sikeres, de legfőképpen Boldog Új Esztendőt kívánok Mindannyiunknak!
Uff.
kedd, december 26, 2017
egy kis lelkiismeret furdalás...
... azért motoszkál bennem, hogy ma sem dolgoztam, pedig egész nap lett volna rá lehetőség (ilyen ez a szabadság).
Cserébe megterveztem az életemet 2018 januárra, megpróbáltam beleszuszakolni heti 4 óra készülődést a szakvizsgára, heti 2-2 munkahelyhez kötött órát a nem túl kedvelt ambuláns karton leletezésre és kérelem írogatásra (hogy ne torlódjanak fel megint a korábbi mértékben most, hogy számos estét töltöttem a felzárkózással), illetve heti rendszerességgel némi időt kötöttem le mozgásra, angolra és barátokra. A bent töltött órákat kell hatékonyabban kihasználjam, mert sokkal több időt a magánéletemből már nem tudok lekanyarítani, ezt mutatja feketén-fehéren a napirendem. Érdekes volt ezt így egyben látni.
Még az önuralmamat kell arra a szintre fejlesszem, hogy ha egy napra betervezek 2 óra kérelem írást, akkor ne mászkáljak el a világ végére is, csak ne kelljen leülni a gép elé...
Ehhez még keresem a megfelelő online tanfolyamot vagy étrend kiegészítőt vagy jótanácsokat. :)
Cserébe megterveztem az életemet 2018 januárra, megpróbáltam beleszuszakolni heti 4 óra készülődést a szakvizsgára, heti 2-2 munkahelyhez kötött órát a nem túl kedvelt ambuláns karton leletezésre és kérelem írogatásra (hogy ne torlódjanak fel megint a korábbi mértékben most, hogy számos estét töltöttem a felzárkózással), illetve heti rendszerességgel némi időt kötöttem le mozgásra, angolra és barátokra. A bent töltött órákat kell hatékonyabban kihasználjam, mert sokkal több időt a magánéletemből már nem tudok lekanyarítani, ezt mutatja feketén-fehéren a napirendem. Érdekes volt ezt így egyben látni.
Még az önuralmamat kell arra a szintre fejlesszem, hogy ha egy napra betervezek 2 óra kérelem írást, akkor ne mászkáljak el a világ végére is, csak ne kelljen leülni a gép elé...
Ehhez még keresem a megfelelő online tanfolyamot vagy étrend kiegészítőt vagy jótanácsokat. :)
hétfő, december 25, 2017
valójában csak nyitogatom
... a blogomat napok óta, utána pedig be is csukom. Nem jön az ihlet.
Úgyhogy elhatároztam, hogy nekifogok javítani azon, amit az utóbbi időben a legtöbb embertől hallok (legtöbbször magától a Nagyfőnöktől, de kollégáktól és egyéb ismerősöktől is), mint legfőbb hiányosságom: az önbizalmomon.
Megvettem hozzá Marisa Peer "Rendíthetetlen önbizalom" című könyvét és amikor épp nem alszom a szabadságom alatt (van néhány óra lemaradásom a napi 8 órához képest, amire az Én szervezetemnek ideálisan szüksége lenne), akkor próbálok haladni vele - bízom benne, hogy a könyv hatására hamvaimból újratámadok, mint a főnix madár...
Ha befejezem, van még 2 könyvem arról, hogyan legyek jó vezető, illetve egy könyvem arról, hogy hogyan varázsoljam békéssé és boldoggá a mindennapjaimat - a saját fejemben.
Radikális változtatásokra van szükségem ahhoz, hogy 2018-ban érezzem is, hogy boldog, elégedett és sikeres vagyok, ne csak túlélni akarjam a következő napot is valahogy...
Amúgy áldott Karácsonyt! így utólag is. Hozzám tegnap köszöntött be végre az Ünnep hangulata. :)
Jobb későn, mint soha.
Úgyhogy elhatároztam, hogy nekifogok javítani azon, amit az utóbbi időben a legtöbb embertől hallok (legtöbbször magától a Nagyfőnöktől, de kollégáktól és egyéb ismerősöktől is), mint legfőbb hiányosságom: az önbizalmomon.
Megvettem hozzá Marisa Peer "Rendíthetetlen önbizalom" című könyvét és amikor épp nem alszom a szabadságom alatt (van néhány óra lemaradásom a napi 8 órához képest, amire az Én szervezetemnek ideálisan szüksége lenne), akkor próbálok haladni vele - bízom benne, hogy a könyv hatására hamvaimból újratámadok, mint a főnix madár...
Ha befejezem, van még 2 könyvem arról, hogyan legyek jó vezető, illetve egy könyvem arról, hogy hogyan varázsoljam békéssé és boldoggá a mindennapjaimat - a saját fejemben.
Radikális változtatásokra van szükségem ahhoz, hogy 2018-ban érezzem is, hogy boldog, elégedett és sikeres vagyok, ne csak túlélni akarjam a következő napot is valahogy...
Amúgy áldott Karácsonyt! így utólag is. Hozzám tegnap köszöntött be végre az Ünnep hangulata. :)
Jobb későn, mint soha.
péntek, december 15, 2017
az én drága szüleim :)
Ma kaptuk bátyóval emailben :)
"Tárgy: XII.24.
Szöveg: Utolsó figyelmeztetés az Angyalkától: tessék elküldeni a levelet, hogy mit kértek karácsonyra"
Még azt sem tudom, hogy másoknak mit szeretnék ajándékozni idén, nemhogy azt, hogy ÉN mit szeretnék kapni.
Talán vasárnap ügyelet után végre végiggondolom.
"Tárgy: XII.24.
Szöveg: Utolsó figyelmeztetés az Angyalkától: tessék elküldeni a levelet, hogy mit kértek karácsonyra"
Még azt sem tudom, hogy másoknak mit szeretnék ajándékozni idén, nemhogy azt, hogy ÉN mit szeretnék kapni.
Talán vasárnap ügyelet után végre végiggondolom.
szerda, december 13, 2017
(Majdnem) mindenem megvan
Miért is panaszkodnék?
Azért találok magamnak még bőven... Jelenleg egyedül a munkahelyem tesz némileg boldogtalanná, leginkább egy kolléga, elvétve 1-2 általam és nem általam gondozott beteg. Nem találom a megoldást.
Megfutamodni vagy maradni és harcolni. De harcolni utálok, egy nyílt konfliktus után félnapig remeg a gyomrom, egy háttérben folyó, fülembe visszajutó után pedig egy hétig tehetetlenül toporgok és tanácstalan vagyok. Eddig erre nem készített fel az Élet.
Elveszett vagyok, a szövetségeseim is csak rosszul járhatnak.
Ezt és néhány hasonló apróságot leszámítva amúgy minden rendben.
Azért találok magamnak még bőven... Jelenleg egyedül a munkahelyem tesz némileg boldogtalanná, leginkább egy kolléga, elvétve 1-2 általam és nem általam gondozott beteg. Nem találom a megoldást.
Megfutamodni vagy maradni és harcolni. De harcolni utálok, egy nyílt konfliktus után félnapig remeg a gyomrom, egy háttérben folyó, fülembe visszajutó után pedig egy hétig tehetetlenül toporgok és tanácstalan vagyok. Eddig erre nem készített fel az Élet.
Elveszett vagyok, a szövetségeseim is csak rosszul járhatnak.
Ezt és néhány hasonló apróságot leszámítva amúgy minden rendben.
kedd, december 12, 2017
Egy újabb első alkalom...
Első alkalommal felejtettem el elvinni magammal a színházjegyet az előadásra - szerencsére beengedtek. :) bár magamtól meg sem próbáltam volna, mert el is késtem az angolóra miatt, amit másfél óra helyett 45 percesnek hittem...
Ahelyett, hogy egyre egyszerűbb és letisztultabb lenne, valahogy egyre kaotikusabb az életem...
Ahelyett, hogy egyre egyszerűbb és letisztultabb lenne, valahogy egyre kaotikusabb az életem...
hétfő, december 11, 2017
Bár megfogadtam...
...hogy soha többé szakvizsga, most úgy tűnik, hogy ha a csillagok is úgy akarják, jövőre nemzetközi szakvizsgára mehetek az alap szakterületemen. Persze ehhez azért sok dolognak kell együtt teljesülnie és akkor még a tanulás részről és a sikerről nem is beszéltem. :)
Ez most biztos csak azért huppant az életembe, hogy ne unatkozzam annyit és most egy heti esti megfeszített munka mellett az ambuláns kartonok is kissé megcsappantak... Tűrhetetlen állapot.
Ez most biztos csak azért huppant az életembe, hogy ne unatkozzam annyit és most egy heti esti megfeszített munka mellett az ambuláns kartonok is kissé megcsappantak... Tűrhetetlen állapot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)